Biztonságpolitika

Le montant circulait depuis environ une semaine sur les réseaux et dans certains médias : 3,84 millions d’euros, ce qui avoisinne 60 milliards de centimes […]

L’article Petkovic a-t-il pris 60 milliards pour partir ? La FAF réagit est apparu en premier sur .

Les conditions météorologiques restent instables en Algérie à l’approche de la nouvelle semaine. Les services de l’Office national de la météorologie (ONM) ont actualisé leurs […]

L’article Météo Algérie : des pluies et des orages dans 14 wilayas ce dimanche, voici les régions concernées est apparu en premier sur .

Avec un score de 83,8 points sur 100, l’Algérie se classe deuxième à l’échelle africaine dans la catégorie « Protection sociale et bien-être », selon […]

L’article Protection sociale : l’Algérie décroche la 2eme place en Afrique (IIIAG 2026) est apparu en premier sur .

Les saisies de prégabaline ont atteint 36,97 millions de comprimés au premier semestre 2026, soit déjà plus que sur toute l’année 2025. La cocaïne et […]

L’article Drogue en Algérie : en six mois, les saisies de prégabaline dépassent déjà toute l’année 2025 est apparu en premier sur .

Coup dur pour les Verts : Bachir Belloumi ne pourra pas jouer la double confrontation contre le Togo, les 14 et 17 novembre. Son entraîneur […]

L’article Équipe d’Algérie : Bachir Belloumi forfait contre le Togo, son entraîneur à Hull City confirme est apparu en premier sur .

Houses damaged by the flood in Trishuli Bazaar, Nuwakot. Credit: Sharada Bashyal/Oxfam

By Umar Manzoor Shah
NAIROBI & SRINAGAR, India, Nov 5 2026 (IPS)

The world’s wealthiest people are driving a disproportionate share of climate pollution while poorer communities bear the heaviest costs of floods, heatwaves, food insecurity and other climate disasters, according to a new report by Oxfam International.

The report, Disaster Divide: How Climate Chaos Deepens Inequality and Enriches the Few, published on October 27, 2026, argues that climate change is not simply an environmental crisis. It is also deepening existing economic and social inequalities, leaving people with the fewest resources struggling to survive and recover from increasingly destructive events.

The report highlights a widening divide between those who contribute most to global emissions and those who are most exposed to their consequences. Wealthy households can often afford safer homes, insurance, private transport and alternative accommodation when disasters strike. Poorer families, meanwhile, may lose their homes, livelihoods and savings, sometimes without the means to rebuild them.

“The richest 0.1% of people generate more consumption-based emissions than the poorest 3.5 billion combined,” says the report, highlighting the enormous gap between the environmental footprints of the wealthiest and the world’s poorest populations.

Oxfam argues that addressing the climate crisis requires more than cutting emissions. Governments must also confront the concentration of wealth, improve access to climate finance and ensure that disaster recovery policies protect vulnerable communities rather than disproportionately benefiting those who are already wealthy.

Mateo Adarve Zuluaga, Global Research and Advocacy Lead at Oxfam GB. Credit: Oxfam

In an exclusive interview with IPS, Mateo Adarve Zuluaga, Global Research and Advocacy Lead at Oxfam GB, said that the report shows that wealth can buy protection from the climate crisis. He said that the richest can purchase safer homes in better-protected communities and easily absorb rising food and water costs, while billionaires go as far as buying islands and building underground bunkers.

“California’s wildfires illustrate this starkly. Early warning systems alert wealthy residents, who hire private firefighters and evacuate by helicopter to five-star hotels, often with bills prepaid by their insurers. Those insurers charge up to six-figure annual premiums, and such policies are typically available only for properties valued above US$1 million.”

According to Zuluaga, poorer communities cannot cope in the same way, and in Altadena, a historically Black and brown middle-class community with a legacy of generational home ownership, many homeowners had no insurance or only partial cover.

He said that when the 2025 wildfires struck, countless families lost their homes, and with them, the main source of wealth built over decades. Desperate, many sold their ruined properties at discounted rates to predatory real estate companies, giving up both financial security and community ties.

“More broadly, for people already living in poverty, every flood, drought, wildfire or heatwave strips away scarce resources, destroying livelihoods and homes and pushing many into debt, displacement or homelessness. Hit by successive shocks, they struggle to recover and fall deeper into poverty. The report calls climate disasters “inequality machines”: a vicious cycle in which inequality creates the conditions for disaster, and disaster in turn deepens inequality. This is the disaster divide.”

When asked if the report estimates that the richest 1% have been responsible for around 20% of global warming since 1990 and that what policy measures should governments introduce to ensure that the wealthiest individuals and major polluters bear a fairer share of the costs of climate change? Zuluaga said  that the emissions of the super-rich and major corporations are driving the climate crisis, and together with historically high-emitting rich countries, they carry a responsibility to cut emissions first and fastest.

He added that they must also help redress the damage they have caused, including its impact on low-income countries and people living in poverty.

According to Zuluaga, governments should begin by adopting ambitious national climate plans aligned with the Paris Agreement and the fair share principle, cutting emissions fast enough to keep warming to 1.5°C.

He said that under this principle, the richest countries and the richest individuals, whose emissions far exceed everyone else’s, must lead the way with rapid, deep reductions.

“Taxation is the second key tool. Governments should impose permanent progressive taxes on the wealth and income of the richest 1% and introduce a permanent rich polluter tax on fossil fuel corporations so that profits above a low benchmark face a higher rate. Wealth and income from polluting investments should be taxed at additional higher rates, alongside windfall taxes on excess profits gained through market control. Punitive taxes on high-emitting luxury items and activities, such as private jets, would further discourage the most extreme emissions,” Zuluaga said, adding that finally, governments should regulate corporations and investors to cut emissions radically and fairly.

This means compelling them to disclose their Scope 1, 2 and 3 emissions across operations and supply chains, report regularly on progress, and set ambitious science-based targets with clear pathways for reducing emissions across all scopes in line with the Paris Agreement.

When asked if the research done in the report highlights the role of billionaire investments in high-emission industries and that how governments can hold wealthy investors accountable for climate damage without allowing corporations to shift the costs onto workers and low-income consumers?

Zuluaga termed it part of the just transition dilemma, and it can be addressed by making the wealthiest and most polluting actors pay for their pollution.

“Governments should introduce a polluter profits tax on fossil fuel companies, ensuring renewables become more profitable than fossil fuels, with revenues funding climate action in the Global South. Since the richest 1% have seen their wealth surge by US$33.9 trillion since 2015 while billionaires pay only around 0.3% in real taxes, taxing the super-rich is both feasible and fair. Governments should also end tax abuse by multinationals through effective global tax reforms,” he said.

To protect workers and consumers, energy should be treated as a human right and public good, with public and community ownership, transparency and community oversight guarding against elite capture. Finally, governments should shift away from the “Wall Street Consensus”, which socialises risk and privatises profit, so costs do not fall on ordinary people.

Activists at COP30. Credit: Karelia Pallan/Oxfam America

Speaking about the safeguards governments should introduce to ensure that public disaster-relief funds reach vulnerable people rather than reinforcing existing inequalities,

Resilience, according to Zuluaga, should not be measured by how much hardship people can endure but by how well societies look after one another. For too long, he said, the burden has fallen on the poor while the wealthy escape responsibility. To change this, governments must curb corporate power and ensure that climate response serves human needs rather than shareholder profit.

“First, governments should regulate corporate conduct in emergencies through enforceable codes and standards. Profit ceilings or excess profits taxes can prevent firms from profiteering on emergency contracts, while permanent windfall taxes on crisis profiteers, including a polluter profit tax, can fund climate action and be reactivated whenever disaster strikes. Temporary caps on prices and margins for essential goods during declared disasters would protect people at their most vulnerable. Insurance markets also need oversight to prevent excessive premiums or withdrawal of coverage, supported by tools such as government-backed reinsurance, catastrophe pools and affordability programmes.”

Second, he said, food systems require particular attention, and that the governments should stop further market concentration in agricultural inputs and commodities through windfall taxes, ban or tightly regulate speculative trading in food during crises, and cap the prices of essential food and farming inputs in emergencies.

“Finally, the public sector must be strengthened to lead disaster response and recovery, reducing reliance on private contractors. Public finance should take priority over private finance and be delivered as grants rather than loans, so relief does not deepen the debt of affected communities.”

Pubudini Wickramaratne, Land Rights Policy Lead at Oxfam International. Credit: Oxfam

Pubudini Wickramaratne, Land Rights Policy Lead at Oxfam International, in an interview with IPS said that Nepal is a powerful example of one of the greatest injustices of the climate crisis: those who have done the least to cause it are often suffering its worst consequences.

She said that despite contributing less than 0.1% of global greenhouse gas emissions, Nepal is experiencing increasingly severe climate impacts, from glacier melt and flooding to extreme heat and landslides.

“This reflects a much wider pattern across South Asia and the world. The people and countries most exposed to climate disasters are often those with the smallest carbon footprints. Meanwhile, a relatively small, wealthy segment of the global population is responsible for a disproportionate share of emissions. Our report sh

ows that the richest 1% account for around 17% of global emissions, while the richest 0.1% have contributed nearly 400 times more than the poorest half of humanity to the increased likelihood of the extreme heat events we are experiencing today,” Wickramaratne said.

Meanwhile, Oxfam argues that funding should prioritise vulnerable populations and not create additional debt burdens for countries already struggling with climate-related losses.

The report also challenges governments to examine the role of public policy in determining who benefits from economic growth and who bears its environmental costs.

Reducing emissions, it argues, must be accompanied by measures that make societies fairer and better prepared for climate shocks.

The report does not present climate disasters as isolated events that affect everyone equally. Instead, it describes a cycle in which inequality increases exposure to harm, disasters deepen poverty, and the resulting economic losses make future recovery more difficult.

It says that breaking that cycle will require both climate action and policies that address the distribution of wealth and resources.

With climate-related disasters becoming an increasingly pressing challenge for governments worldwide, Oxfam argues that the measure of an effective response should not be limited to the amount of money spent or infrastructure rebuilt.

It should, as per the report, also consider whether people who have contributed least to global warming can access the protection and support they need  and whether they are able to recover without being pushed further into poverty.

IPS UN Bureau Report

 

 

 

 

Related Articles

• Pacific Scientists Build a Regional Picture of a Changing Ocean
• From Small Islands to Antalya: COP31 Must Move Climate Promises from Paper to People

Jetzt ist sie endgültig vorbei, die Tennis-Karriere von Gaël Monfils. Nach dem stillen Rücktritt Anfang Oktober wurde er emotional verabschiedet – inklusive Grussbotschaften einiger Legenden.

Gegen Aston Villa erzielt Barça-Star Lamine Yamal seinen 14. Treffer in der Königsklasse. Damit macht er sich zum treffsichersten Teenager der Champions-League-Geschichte.

Historische Luxushotels verströmen einen ganz besonderen Charme. Zu diesen einzigartigen Häusern gehört das Waldhaus Sils, das nicht zuletzt mit seiner phantastischen Bar begeistert.

Der «Hoselupf» mal anders. Am Rande der Olympischen Jugendspiele sind drei Schweizer Schwingtalente in den Senegal gereist und lernen dort die Sportart von einer ganz anderen Seite kennen.

Michael Moser, Romain Collaud und Matthieu Burger zeigen im Senegal ihre Sportart. Das Video der schweizerischen Botschaft vor Ort zeigt, wie sie sich dabei geschlagen haben.

La 6e édition du Cyber Africa Forum (CAF) aura lieu les 16 et 17 novembre 2026, au Sofitel Cotonou Marina Hôtel & Spa. Le Fondateur et commissaire général, Franck KIÉ, a annoncé l'évènement ce lundi 2 novembre 2026 lors d'une conférence de presse placée sous le thème « Construire la confiance numérique de demain ». Il était entouré pour la circonstance de Marc-André LOKO Directeur général de l'Agence des systèmes d'information et du numérique (ASIN), de Ouanilo MEDEGAN FAGLA, Directeur général du Centre national d'investigations numériques (CNIN), de Richmond TIEMOKO, Représentant résident de l'UNFPA au Bénin, et plusieurs autres personnalités.

Face à l'intensification des cybermenaces et à l'accélération de la transformation digitale, le continent africain doit renforcer ses capacités de protection et construire un environnement numérique plus sûr. Telle est l'ambition au cœur du Cyber Africa Forum qui tient sa 6e édition à Cotonou les 16 et 17 novembre 2026. Il s'agit de faire de la confiance numérique un pilier stratégique d'avenir.

Pour cette nouvelle édition du CAF, plus d'un millier d'acteurs intervenant dans les secteurs public et privé, la cybersécurité, la confiance numérique et la transformation digitale, sont annoncés à Cotonou.
Pour le Commissaire général du CAF, la confiance numérique ne relève plus d'une simple préoccupation technique. C'est la condition essentielle à la généralisation des usages numériques. Selon ses explications, chaque interaction en ligne suppose que les utilisateurs ont l'assurance que leurs échanges, leurs données et leurs transactions sont protégés. Ceci, au regard de l'ampleur que prennent les cybermenaces.

Selon Franck KIÉ, les attaques ne concernent plus uniquement les grandes institutions financières ou les entreprises technologiques. Elles peuvent toucher les administrations, les infrastructures stratégiques, les entreprises de toutes tailles et les citoyens. Dans ce contexte, l'Afrique ne saurait considérer les cybermenaces comme des risques lointains. Le continent est aussi exposé à des réseaux de cybercriminels plus organisés et à des attaques qui dépassent les frontières nationales, a expliqué Franck KIÉ, mettant l'accent sur l'urgence qui, d'après lui, consiste à agir dès maintenant, en renforçant les dispositifs de prévention, de détection et de réponse aux incidents.

Ne plus subir les révolutions technologiques, mais les anticiper
Au-delà de la protection des systèmes informatiques, cette 6e édition du CAF porte une ambition plus large : permettre à l'Afrique de participer activement à la construction de son avenir numérique. « Demain se construit aujourd'hui », a précisé le Commissaire général exhortant les pays africains à sortir d'une posture essentiellement réactive face aux grandes mutations technologiques.

Avec la transformation digitale et les nouvelles technologies, une autre perspective se dessine : celle qui consiste à construire des stratégies adaptées aux réalités africaines, développer des compétences locales et mettre en place des mécanismes de protection durable des écosystèmes numériques. Cette démarche suppose une mobilisation collective qui implique les pouvoirs publics, les entreprises privées, les experts, les institutions financières et les acteurs de l'innovation à conjuguer leurs efforts afin de faire de la cybersécurité, une priorité transversale.

Le Bénin, un cadre d'accueil qui s'inscrit dans cette dynamique
Le choix porté sur Cotonou pour accueillir cette 6e édition du CAF, consécutive à la 5e, témoigne de l'intérêt porté à la dynamique numérique au Bénin. Le pays selon le Commissaire général du CAF, présente un environnement favorable aux réflexions et aux initiatives liées à la transformation digitale, à la cybersécurité et à l'innovation. Et cette nouvelle édition sera l'occasion de mettre en lumière les expériences nationales, de favoriser les échanges entre les différents acteurs et d'encourager l'émergence de partenariats structurants. Saluant le gouvernement béninois pour son accompagnement, Franck KIÉ a exprimé sa satisfaction de voir le pays accueillir une nouvelle fois ce rendez-vous continental.

Plus qu'un simple rendez-vous consacré aux questions technologiques, le Cyber Africa Forum ambitionne de devenir un espace de réflexion stratégique et de coopération autour des grands défis numériques du continent.

Les discussions devront ainsi dépasser le seul constat de la progression des cybermenaces pour explorer les réponses concrètes à apporter : Comment mieux protéger les infrastructures critiques ? Comment renforcer les capacités locales en cybersécurité ? Comment instaurer un climat de confiance entre les citoyens, les entreprises et les administrations ? Et surtout, que faire pour que l'Afrique ne soit pas uniquement consommatrice de solutions numériques conçues ailleurs, mais qu'elle participe pleinement à la définition de ses propres standards de sécurité et de confiance ?

Autant de questions qui placent cette 6e édition au cœur d'un enjeu stratégique majeur. Car, dans un monde où les économies et les sociétés sont de plus en plus connectées, la confiance numérique n'est plus une option. Elle est l'une des conditions fondamentales d'une transformation digitale durable, inclusive et maîtrisée.

F. A. A.

Amikor a saját bázistól távol, külföldön kell repülőműszaki munkát végezni, az sok szempontból ugyanolyan, mint az otthoni, hiszen a technológiától eltérni nem lehet, az nem helyszínfüggő. Ugyanakkor mégis más, amiben az idegen környezet és a helyszíni lehetőségek játszanak nem elhanyagolható szerepet. Sorozatunk harmadik részében a magyar repülőműszakiak szemszögéből járjuk körbe a NATO Tiger Meet 2026-ot. A felkészülés és a görög bázison töltött napok főbb mozzanatainak felidézésében Sárai Róbert őrnagy, szolgálat vezetőmérnök volt segítségemre.

Felkészül a „szolgáltató szektor”

A kecskeméti repülőműszakiak is azon az előtervező konferencián találkoztak először a gyakorlat részleteivel, ahol a többi terület képviselői, és megannyi részlet tisztázása után benyújtották igényeiket. Erre egy SOR-nak (Statement of Requirements) nevezett dokumentum szolgál, amelyben minden szerepel, a logisztikától kezdve, az egészségügyi biztosításon, üzemanyagon, ipari gázokon át a gépjárművek beléptetéséig. A SOR benyújtása mellett akárcsak a többi szakterületnek, a repülőműszakiaknak is fontos mozzanat volt a helyszínbejárás, a „site survey”, amikor körbejárták a fogadó repülőteret és megnézték a lehetőségeket. Mindenki a saját szakterületének megfelelően vizsgálta, hogy hova fog települni, és ott milyen feladatokat kell majd végrehajtania. A pilóták, a logisztika, a repülőműszakiak, az őrzés-védelem, a kommunikáció, az informatika, minden kiszolgáló terület olyan szemmel vizsgálta a helyszínt, hogy a végén egy kerek egész képet kapjanak.

[...] Bővebben!

A máltai csata hangárja

A harmadik hangárt, amely méretében nagyjából a harmada a nagy hangárnak, a kanadai királyi légierő, a RCAF (Royal Canadian Air Force) tagjainak emlékére hozták létre, akik a második világháborúban Málta védelmében harcoltak. A hangárban járművek, roncsdarabok és más relikviák társaságában két ikonikus vadászgép áll.

*

Mindjárt a bejáratnál egy nyolc géppuskás Hawker Hurricane IIA fogadja a látogatót. A gép évtizedeket töltött a tengerfenéken, miután 1941. július 4-én hajnalban felszállás közben, valószínűleg motorhiba miatt a vízbe zuhant és pilótája életét vesztette. A gépet 1993-ban egy búvár találta meg a part közelében, 40 méter mélyen. Kiemelésére két évvel később kerülhetett sor

[...] Bővebben!

Die Alten haben die Macht, die Jungen die Wut: Europas Jugend fürchtet um ihre Zukunft. Wohnen wird zum Luxus, der Wohlstand der Eltern bleibt unerreichbar. Jetzt rebelliert eine Generation, die immer mehr bezahlen soll – aber in ihren Augen immer weniger zu sagen hat.

A háború szó hallatán elsőre olyan fogalmak juthatnak eszünkbe, mint a hadüzenet, a reguláris csapatok és a jól azonosítható hadszíntér. Ezek a hagyományos képzettársítások azonban már nem elegendőek a hibrid hadviselés jelentette fenyegetések megragadásához. Egy támadás kezdődhet dezinformációval, kiberműveletekkel, gazdasági nyomásgyakorlással vagy fedett akciókkal, miközben sem a támadó kiléte, sem az alkalmazott eszközök célja nem egyértelmű. A hibrid fenyegetések nem a háború fogalmát szüntetik meg, hanem inkább annak a politikai és stratégiai határát teszik bizonytalanná. Az elszenvedő fél súlyos károkat kénytelen elviselni, miközben nehéz megjelölnie azt a pillanatot, amikor a versengés már támadássá változott.

Clausewitz szerint a háború a politika folytatása más eszközökkel. A hibrid hadviselés nem cáfolja Clausewitz háború és politika kapcsolatáról megfogalmazott tételét, ugyanakkor új kérdéseket vet fel a politikai versengés és a fegyveres konfliktus közötti határ meghatározásával kapcsolatban (Clausewitz 2013). Frank G. Hoffman a hibrid hadviselést olyan konfliktusformaként határozza meg, amelyben az ellenfél a hagyományos katonai képességeket, az irreguláris harceljárásokat, a terrorizmust és a bűnözői tevékenységeket egyidejűleg, összehangoltan alkalmazza (Hoffman 2007). Resperger István meghatározása szerint a hibrid hadviselés a reguláris és irreguláris hadviselés „puha, közepes és kemény” módszereinek rugalmas alkalmazása. Célja az ellenséges állam és fegyveres erő működésképtelenné tétele, valamint az ellenfél saját akaratunknak való alárendelése, lehetőleg anélkül, hogy az erőszak szintje a konfliktus során elérné vagy meghaladná a nyílt háború szintjét (Resperger 2018). Mindkét meghatározás középpontjában tehát az eltérő hadviselési módok tudatos kombinációja áll.

A gyakorlatban ez több, egymásra épülő tevékenységet jelenthet. A dezinformáció nem feltétlenül egyetlen hamis állítás elfogadtatására törekszik, nem meggyőzni kíván, hanem sokszor elég, ha megrendíti a hiteles tájékoztatásba és az állami intézményekbe vetett bizalmat. A kiberműveletek akadályozhatják a közigazgatás, a pénzügyi rendszer vagy az alapvető szolgáltatások működését. Ehhez társulhat az energiafüggőség kihasználása, a kritikus infrastruktúra elleni szabotázs, illetve proxy- vagy fedett szereplők alkalmazása. Az elkövető sokszor épít a tagadhatóságra, hiszen, ha a felelősség nem bizonyítható gyorsan, a célország vagy a szövetségi rendszere nehezebben alakít ki egységes politikai választ.

Az orosz fellépés Ukrajnában 2014-ben jól mutatta a hibrid hadviselés működését. A Krímben február 27-én jelentek meg az azonosító nélküli, később oroszként azonosított fegyveresek, akik elfoglalták a regionális parlament és a kormányzat épületét. Az akciókat politikai előkészítés, dezinformáció, a helyi szereplők mozgósítása, valamint az ukrán közigazgatás és fegyveres erők megbénítása egészítette ki (Rácz 2014, 8–12). Az oroszok hibrid műveleteinek célja nem csupán az ellenfél fegyveres erőinek legyőzése, hanem a megtámadott állam egész működésének megbénítása, politikai mozgásterének korlátozása és – adott esetben – területének elszakítása. A módszer hatékonyságát növeli, hogy a támadó állam formális részvétele sokáig tagadható, reguláris hadereje pedig nyílt támadás nélkül is politikai nyomást gyakorolhat az ellenfélre (Rácz 2014, 16–17).

A legsúlyosabb dilemma a NATO számára abból adódik, hogy a hibrid műveletek összhatása stratégiai jelentőségű lehet, viszont az egyes cselekmények külön-külön nem feltétlenül minősülnek fegyveres támadásnak. Az Észak-atlanti Szerződés 5. cikke ráadásul nem automatikus mechanizmus: alkalmazása politikai döntést és egyetértést igényel. A NATO 2022-es Stratégiai Koncepciója már kimondja, hogy a szövetségesek elleni hibrid műveletek elérhetik a fegyveres támadás szintjét, és az Észak-atlanti Tanács az 5. cikk alkalmazásáról dönthet (NATO 2022, 27. pont). A feltételes megfogalmazás azonban megőrzi a rugalmasságot, nem határoz meg minden helyzetre alkalmazható küszöbértéket.

A védekezés további nehézsége, hogy a hibrid műveletek gyakran éppen a demokratikus államok nyitottságát használják ki. A szabad média, a politikai verseny és a társadalmi vita lehetőséget teremthet a befolyásolásra, ezeknek a korlátozása viszont pont a demokratikus értékeket veszélyeztetné. Az államnak ezért úgy kell fellépnie a beavatkozással szemben, hogy közben ne számolja fel a véleményszabadságot és ne minősítsen automatikusan minden kritikát ellenséges tevékenységnek. A hibrid fenyegetésekkel szembeni védekezés tehát nemcsak biztonsági, hanem jogállami és politikai probléma is.

Arra a kérdésre, hogy hol kezdődik a háború, ezért nem adható egyetlen, minden helyzetben alkalmazható válasz. A fogalom túl tág használata veszélyes, mert háborús cselekménynek minősíthet olyan nyomásgyakorlást is, amely az államközi versengés része lehet. A hibrid műveletek jelentőségét nem egy-egy elszigetelt incidens, hanem azok szándéka, összehangoltsága és politikai hatása alapján lehet megítélni. A sikeres védekezés célja így nem valamennyi ellenséges lépés megakadályozása, hanem annak biztosítása, hogy ezek ne tudják megbénítani az állami döntéshozatalt, megosztani a társadalmat vagy kikényszeríteni a támadó politikai akaratát.

 

 

 

Felhasznált irodalom

Clausewitz, Carl von: A háborúról. Budapest: Zrínyi Kiadó, 2013.

Hoffman, Frank G.: Conflict in the 21st Century: The Rise of Hybrid Wars. Potomac Institute for Policy Studies, 2007.

NATO 2022 Strategic Concept. NATO, 2022.

Rácz András: „Oroszország hibrid háborúja Ukrajnában.” KKI-tanulmányok, T-2014/1, 2014.

Resperger István: A válságkezelés és a hibrid hadviselés. Dialóg Campus, 2018.

A Dr. Gólya Richárd: A béke és a háború határán – A hibrid fenyegetések kihívásai bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Putyin külpolitikájának egyik fő célja Oroszország befolyásának megőrzése és kiterjesztése a posztszovjet térségben. Ukrajna és Georgia azért különösen fontos Oroszország számára, mert stratégiai helyzetük hatással van az orosz biztonságra, a Fekete-tenger ellenőrzésére, az energiaútvonalakra és Oroszország nagyhatalmi szerepére. Ezt Mahan tengeri hatalomelmélete és Mackinder Heartland-elmélete alapján is lehet vizsgálni. Alfred Thayer Mahan szerint egy állam nagyhatalmi helyzetét jelentősen meghatározza tengeri hatalma. Ez nemcsak erős haditengerészetet jelent, hanem kikötők, tengeri útvonalak és katonai támaszpontok ellenőrzését is. A tengeri kijáratok biztosítják a kereskedelmet, a csapatok mozgatását és a katonai erők távoli alkalmazását. Oroszország számára a Fekete-tenger különösen fontos, mivel innen lehet eljutni a Földközi-tenger felé. A hozzáférést azonban a Boszporusz és a Dardanellák korlátozza, amelyek Törökország ellenőrzése alatt állnak. Ezért Oroszország igyekszik minél erősebb pozíciót kialakítani a Fekete-tengeren.

A Krím félsziget stratégiai jelentősége rendkívüli. A félszigeten található Szevasztopol, az orosz fekete-tengeri flotta egyik legfontosabb kikötője. A Krím ellenőrzése lehetővé teszi Oroszország számára a Fekete-tenger jelentős részének megfigyelését, valamint rakéták, légvédelmi rendszerek és haditengerészeti erők telepítését.

Ukrajna fekete-tengeri partvidéke, különösen Odesa és Mikolajiv, szintén fontos. Ha Oroszország teljesen ellenőrizné ezt a térséget, Ukrajna elveszítené tengeri kijáratát, Oroszország pedig megerősítené fekete-tengeri pozícióját.

Georgia a Fekete-tenger keleti partján helyezkedik el. Kikötői, például Batumi és Poti, összekötik a tengert a Kaukázussal és a Kaszpi-tenger térségével. Georgia nyugati orientációja és NATO-kapcsolatai ezért aggasztják Oroszországot, mivel a nyugati államok nagyobb befolyást szerezhetnének a Kaukázusban. Georgia emellett fontos energia- és közlekedési útvonalak része, amelyek Oroszország megkerülésével kapcsolják össze a Kaszpi-térséget Európával.

Halford Mackinder szerint Eurázsia belső területe, a Heartland, a világ geopolitikai központja. A Heartlandhez elsősorban Oroszország, Kelet-Európa és Közép-Ázsia egy része tartozik. Mackinder úgy vélte, hogy aki ellenőrzése alatt tartja Kelet-Európát, az jelentős befolyást szerezhet a Heartland felett.

Ukrajna ebben a rendszerben kulcsfontosságú. Nagy területe, sík földrajza, mezőgazdasági és ipari kapacitásai, valamint fekete-tengeri kijárata miatt stratégiai értéket képvisel. Ukrajna nyugati orientációja azt jelenti, hogy az Európai Unió és a NATO politikai, gazdasági és katonai befolyása közelebb kerülhet Oroszországhoz. Oroszország számára Ukrajna elvesztése ezért nem csupán egy szomszédos állam elvesztését jelentené, hanem korábbi biztonsági övezetének gyengülését is. A Krím 2014-es annektálása, valamint a Donbaszban folytatott orosz beavatkozás ennek a befolyásért folytatott küzdelemnek a része volt. A 2022-es invázió célja többek között Ukrajna nyugati integrációjának megakadályozása volt.

Georgia a Heartland déli peremén található. A Kaukázus Oroszország, Törökország, Irán, a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger találkozási területe. Ezért, aki befolyást gyakorol Georgiára, az jelentős szerepet szerezhet a kelet-európai, közép-ázsiai és közel-keleti kapcsolatokban.[1]

A 2008-as orosz–georgiai háború után Oroszország megerősítette jelenlétét Abháziában és Dél-Oszétiában. Ez gyengítette Georgia területi egységét és csökkentette NATO-csatlakozásának esélyét. A befagyasztott konfliktusok egyben lehetővé teszik Oroszország számára, hogy tartós nyomást gyakoroljon Georgiára. Putyin terjeszkedési politikájának fő céljai a stratégiai mélység fenntartása, a NATO keleti terjeszkedésének akadályozása, a Fekete-tenger ellenőrzése és Oroszország nagyhatalmi státuszának megőrzése. A konfliktusok belpolitikai szerepet is betöltenek, mivel a Kreml a Nyugattal szembeni fellépést az orosz nemzeti érdekek védelmeként mutatja be. A történelmi és civilizációs érvek szintén fontosak. Az orosz vezetés gyakran hangsúlyozza Oroszország és Ukrajna történelmi összetartozását, valamint az orosz nyelvű lakosság védelmét. Ezek az érvek azonban nem változtatják meg azt, hogy Ukrajna és Georgia szuverén államok, amelyek jogosultak saját külpolitikai irányuk meghatározására.

A terjeszkedés ugyanakkor Oroszország számára jelentős kockázatokkal is jár. A háborúk megerősítették a NATO együttműködését, gazdasági szankciókat eredményeztek, és Ukrajnában tovább erősítették a nyugati orientációt. Így ami rövid távon növelheti Oroszország ellenőrzését egyes területek felett, hosszú távon akár ronthatja is az ország biztonsági helyzetét. Mahan elmélete alapján Ukrajna és Georgia a Fekete-tenger, a kikötők és az energiaútvonalak miatt fontos Oroszország számára. A Krím és Szevasztopol biztosítja az orosz fekete-tengeri flotta stratégiai helyzetét, Georgia pedig a Fekete-tenger keleti partjának és a Kaukázusnak fontos csomópontja.

Mackinder Heartland-elmélete szerint Ukrajna Kelet-Európa és a Heartland nyugati kapuja, Georgia pedig a Heartland déli peremének része. Oroszország ezért igyekszik megakadályozni, hogy ezek az államok teljesen a Nyugat felé orientálódjanak.[2] Putyin terjeszkedése tehát nem pusztán területszerzésről szól. Célja a stratégiai mélység fenntartása, a NATO korlátozása, a Fekete-tenger ellenőrzése és Oroszország eurázsiai nagyhatalmi szerepének megőrzése. Mahan és Mackinder elméletei segítenek megérteni a térség jelentőségét, de az orosz politikát a történelmi, gazdasági és belpolitikai tényezők is alakítják.

 

Irodalomjegyzék

1. Clover, C. (2016) ‘The Unlikely Origins of Russia’s Manifest Destiny’, Foreign Policy, 27 July. Available at: https://foreignpolicy.com/2016/07/27/geopolitics-russia-mackinder-eurasia-heartland-dugin-ukraine-eurasianism-manifest-destiny-putin/ (Accessed: 25 September 2026).
2. Oskanian, V. (2014) ‘Conquering Russia and the “heartland”’, Al Jazeera, 14 July. Available at: https://www.aljazeera.com/opinions/2014/7/14/conquering-russia-and-the-heartland/ (Accessed: 25 September 2026).
3. Mackinder Heartland Theory: Complete Geopolitical Analysis for UPSC: https://geographyebooks.com/mackinder-heartland-theory/

A Novák Eszter: Putyin terjeszkedésének geopolitikai okai bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Der alpine Ski-Weltcup erhält ab dem Auftakt in Sölden ein moderneres TV-Bild: neue Grafiken, Live-Linien auch in Speed-Rennen und künftig mehr Daten wie Tempo, G-Kräfte und Air-Time. Mikrofone und Brillenkameras werden noch getestet.

In der aktuellen Folge des Beziehungspodcasts «intim&laut» sprechen Sandra Casalini und Paartherapeutin Ramona Zenger über Liebe und Sex am Arbeitsplatz. Heikel wirds bei Machtgefälle und Übergriffigkeit, wie es die Blick-Gesellschaftsredaktorin selbst schon erlebt hat.

Die Bundesratskandidatur von Céline Amaudruz wurde auch hinterfragt, weil sie Mutter ist. Helfen ihr solche sexistischen Äusserungen bei der Linken? Und ist Amaudruz selbst so oft von der Parteilinie abgewichen, wie ihr vorgeworfen wird? Der Faktencheck.