Union européenne

Die Sturzflut in Nepal zeigt die verheerenden Folgen des Klimawandels. Da solche Katastrophen immer häufiger drohen, braucht es auf der COP31 mehr Ehrgeiz bei der Klimafinanzierung.

Bonn, 9. November 2026. Am 26. August 2026 raste eine gewaltige Flutwelle aus Gestein, Eis und Wasser durch die nepalesischen Flusstäler des Bhote Koshi und Trishuli. Innerhalb weniger Minuten waren Dörfer, Häuser und Infrastruktur zerstört. Über 1.500 Menschen kamen ums Leben, 5.600 werden noch vermisst. Nepal schätzt die Wiederaufbaukosten auf 4,8 Mrd. USD, was fast 10 % seines nominalen BIP entspricht. Diese Katastrophe dürfte die Verhandlungen über konkrete Klimaschutzmaßnahmen auf der anstehenden COP31 prägen. 

Ein aktueller World Weather Attribution Bericht zeigt, dass der Klimawandel die Katastrophe im Himalaya maßgeblich begünstigt hat. Steigende Temperaturen, schwindende Gletscher und tauender Permafrost verschärfen die Gefahren für die Region. Obwohl Nepal nur 0,1 % der globalen Treibhausgase verursacht, wird seine Bevölkerung auch in Zukunft massiv unter der Erderwärmung leiden. Die immensen Wiederaufbaukosten werden Nepals Staatshaushalt schwer belasten. Zugleich wächst die Sorge, dass solche Ereignisse häufiger auftreten werden und auch den lokalen Tourismus beeinträchtigen – eine wichtige Einkommensquelle vor allem für junge Erwerbstätige.

Auf der diesjährigen UN-Generalversammlung zeigte sich der nepalesische Premierminister Balendra Shah äußerst besorgt über die Lage. Er forderte ein starkes Bekenntnis zum Multilateralismus, damit die Stimmen kleiner Länder angesichts der gravierenden lokalen Folgen globaler Emissionen Gehör finden und gemeinsame Lösungen entwickelt werden können. Zudem sprach er sich für eine Ausweitung der zuschussbasierten Klimafinanzierung aus, auf die von Klimakatastrophen betroffene Länder schneller zugreifen können. 

Der Fonds für Verluste und Schäden: Ein Testfall für globale Solidarität? 

Der Vorfall in Nepal stellt den 2022 gegründeten UN-Fonds zum Umgang mit Verlusten und Schäden (FRLD) auf die Probe: Kann der zuschussbasierte, länderorientierte Mechanismus von Klimakatastrophen betroffenen Staaten tatsächlich schnell helfen? Der Fonds wurde eingerichtet, um Entwicklungsländer bei der Bewältigung von klimabedingten Extremereignissen zu unterstützen sowie Verluste abzufedern, die durch schleichende Klimaveränderungen entstehen. Bislang haben 27 Geber insgesamt 822 Mio. USD zugesagt, wovon jedoch erst 516 Mio. eingezahlt wurden. Deutschland bewies Führungsstärke, indem es für die Anlaufphase des FRLD 100 Mio. USD aus dem BMZ-Haushalt zusagte und auszahlte. Für die erste Wiederauffüllung des Fonds ab 2027 hat Deutschland bislang weitere 150 Mio. EUR vorgesehen. Der erste Finanzierungszyklus offenbart jedoch eine gewaltige Finanzierungslücke: 119 Entwicklungsländer stellten Anträge in Höhe von insgesamt 2,8 Mrd. USD – weit mehr, als der Fonds bereitstellen kann.

Am 31. August beantragte die nepalesische Regierung beim FRLD eine Nothilfe in Höhe von 20 Mio. USD, obwohl der offizielle Antragszeitraum bereits verstrichen war. Auch wenn dieser Betrag angesichts der enormen Gesamtkosten kaum ins Gewicht fällt, stellt der Antrag die praktische Zugänglichkeit des FRLD auf die Probe, da der Fonds genau für Krisen wie jene in Nepal geschaffen wurde. In einer wegweisenden Entscheidung bewilligte das FRLD-Sekretariat am 22. Oktober die beantragte Hilfe und reagierte damit erstmals auf ein dringendes Finanzierungsersuchen außerhalb des regulären jährlichen Förderzyklus.

Eine starke multilaterale Klimapolitik ist für viele Regionen essentiell

Der Fall Nepals weckt die Hoffnung, dass die multilaterale Klimafinanzierung flexibler werden kann, um betroffene Länder bei Klimakatastrophen schneller zu unterstützen. Dennoch stoßen UN-Klimafonds wie der FRLD angesichts des Tempos und Ausmaßes von Klimafolgen an ihre Grenzen. Trotzdem bleiben sie unverzichtbare Instrumente für Klimagerechtigkeit im Rahmen der UNFCCC und des Pariser Abkommens. Mit dem Start der COP31 am 9. November in der Türkei gilt es darum dringend, höhere Ambitionen für die Klimafinanzierung zu erreichen sowie die Leistungen des FRLD und seine erste Wiederauffüllung zu diskutieren. Diese ist dringend notwendig, denn lässt das internationale Engagement nach, droht dem Fonds das Geld auszugehen – mit gravierenden Folgen für Entwicklungsländer, die besonders stark vom Klimawandel betroffen sind.

Da die Mittel für öffentliche Entwicklungszusammenarbeit (ODA) sinken, während die Kosten der Klimakrise steigen, muss die Klimafinanzierung dringend verlässlicher und leichter zugänglich werden, insbesondere für Anpassungsmaßnahmen sowie zur Bewältigung von Verlusten und Schäden. Dies bekräftigt auch die Taku-Pakasoa-Erklärung, die bei den Pre-COP31-Treffen in Fidschi und Tuvalu verabschiedet wurde. Die Klimakatastrophe in Nepal zeigt einmal mehr, dass Regierungen globale Verantwortung übernehmen müssen, um Emissionen zu senken und gemeinsam den Ausstieg aus fossilen Brennstoffen zu beschließen. Angesichts schmelzender Gletscher und des immensen menschlichen Leids, das der Klimawandel verursacht, sollte die Sturzflut in Nepal ein Weckruf sein. Sie führt uns die Klimaungerechtigkeit drastisch vor Augen und fordert ein neues Bekenntnis zu globaler Solidarität beim Klimaschutz.

Johanna Lucks ist Teilnehmerin des 62. Postgraduate Programme for Sustainability Cooperation (PGP) und Mitglied der Forschungsgruppe Blended Finance in Marokko.

Aparajita Banerjee ist wissenschaftliche Mitarbeiterin in der Forschungsabteilung Umwelt-Governance am IDOS.

Mariya Aleksandrova ist wissenschaftliche Mitarbeiterin in der Forschungsabteilung Umwelt-Governance am IDOS.

Wissenschaft, Politik und Öffentlichkeit stehen in einem Austausch zu Themensetzungen und Problemlösungen. Dies stellt alle Akteur*innen, auch Beratende aus der Wissenschaft, vor besondere Herausforderungen. Sie sehen sich mit Erwartun-gen und verschiedenen Rollenbildern konfrontiert und agieren in unterschiedlichen Systemen. Zu dieser inhärent spannungsgeladenen Beziehung kommen in den letzten Jahren weitere Herausforderungen mit zunehmender Wissenschaftsfeindlichkeit und Missachtung der Faktenbasis hinzu. Umbruchzeiten, in denen Unsicherheiten und Komplexitäten zunehmen, bedürfen einerseits der wissenschaftlichen Einordnung, andererseits aber auch einer Reflexion der Aufgaben, Anforderungen und Spannungsfelder, denen sich Wissenschaftler*innen in der Beratung gegenübersehen. 
Die Frage der Rückkoppelungen zwischen Wissenschaft und Politik wird immer wieder in der Öffentlichkeit und auch von Entscheider*innen selbst kritisch betrachtet. Sie ist selbstverständlich auch Gegenstand der Diskussion in der Wissenschaft selbst. Dieses Policy Brief betrachtet Beratung im Kontext politischer Entscheidungsprozesse aus der Perspektive von internationaler Politik- und Gesellschaftsforschung als angewandte Wissenschaft, basierend nicht zuletzt auf Erfahrungen des German Institute of Development and Sustainability (IDOS), das Forschung, Beratung und Ausbildung in enger Verzahnung betreibt. Zentrale Aussagen sind: 
- Kritische Distanz bei notweniger Nähe bedarf der Verständigung über die Rolle sowie des Ziels der Beratung.
- Für Wissenschaft gilt das Gebot der kritischen Hinterfragung und der Nicht-Parteilichkeit. Forschende sind dabei jedoch nie „neutral“, sondern vertreten Positionen, die unter anderem auf wissenschaftsinternen Auseinandersetzungen zur Gewichtung von Erkenntnissen beruhen. 
- Spannungsfelder zwischen Wissenschaft und Politik bestehen mit Blick auf komplexe Sachverhalte und wissenschaftliche Unsicherheiten, nicht zuletzt bei zukunftsorientierten Fragen, denen Erwartungen nach einfachen, schnell umsetzbaren Lösungen gegenüberstehen. Darüber hinaus haben Wissenschaft und Politik sehr unterschiedliche Zeithorizonte.
- Beratungsinstitutionen haben Expertise-Schwerpunkte. Ihre Fachkompetenz muss (jenseits der Institutionen-Kenntnisse) wissenschaftlich begründet sein, um Vertrauen in ihre Verlässlichkeit zu schaffen.
- Letztlich muss Wissenschaft auch in die sie finanziell tragende Gesellschaft und als „Gemeingut Wissen“ kommuniziert werden, als öffentliche Beratung für einen Prozess der gesellschaftlichen (Selbst-)Versicherung.  
 

Nahe Bukarest soll mit «Dracula Land» eines der grössten Unterhaltungszentren Europas entstehen. Für rund eine Milliarde Euro planen die Initianten neben dem Themenpark samt Gruselschloss auch Hotels, einen Wasserpark und eine eigene Rennstrecke.

Er hat auf dem Krakauer Hauptmarkt sechs Menschen erschossen und zuvor seine Eltern und seine Schwester gerichtet. Das ist über den 24-jährigen polnischen Todesschützen Michal O. bekannt.

Wilde Verfolgungsjagd vor Mitternacht in Wohlen AG: Ein Autofahrer flieht vor der Polizei durch eine 30er-Zone und baut einen Unfall. Ein Mann wird festgenommen. Ein Leserreporter hat die Szene vom Fenster aus beobachtet.

Statement by the HR on behalf of the EU on the alignment of certain third countries with Council Decision (CFSP) 2026/2264 concerning restrictive measures in respect of actions undermining or threatening the territorial integrity, sovereignty and independence of Ukraine.

Statement by the HR on behalf of the EU on the alignment of certain third countries with Council Decision (CFSP) 2026/2192 concerning restrictive measures in view of the situation in Russia.

Statement by the HR on behalf of the EU on the alignment of certain countries with Council Decision (CFSP) 2026/2164 concerning restrictive measures in view of Russia’s destabilising activities.

2026 októberében a globális erőviszonyok szétfeszülésének és a szövetségi kohézió éles próbatételeinek hónapja volt az Atlanti-óceán mindkét partján. Az alábbiakban a BSZK Euramerika Műhely havi összefoglalója olvasható.

Összeállították: Faragó Bulcsú, Fodor Balázs és Rohoska Réka (Euramerika Műhely)

  

ÉSZAK-AMERIKA

Iráni eszkaláció, kereskedelmi ellentétek, az albertai szeparatizmus veresége, EU-Kanada partnerség

Október elején az Egyesült Államok vezetése döntött az iráni térségben tartózkodó két repülőgép-hordozó harccsoport mellé egy újabb átcsoportosításáról. A USS Theodore Roosevelt kísérőhajóival és egy partraszálló hajórajjal együtt érkezett a Közel-Keletre, sajtóhírek szerint a USS George Washington leváltására. A két hajó szolgálatának átfedésével azonban a jelenlegi amerikai katonai jelenlét a térségben az áprilisi szintet is elérte, amely 2003 óta a legnagyobb ott állomásozó erőt jelenti. Az átcsoportosítással F-35C és F/A-18 Super Hornet típusú vadászgépekkel, és mintegy 9000 fővel növelik erőiket.

 

A félidős választások előtt Donald Trump és adminisztrációja egy kereskedelmi megállapodásra törekszik Kanadával, azonban egyre kétségesebb, hogy sikerülhet-e november 3-a előtt elérni a kívánt célt. Mark Carney álláspontja szerint nyitottak a megállapodásokra, abban az esetben, ha azok mindkét állam érdekeit képviselik, azonban kihangsúlyozta, hogy jelenleg nem megfelelőek a feltételek Kanada számára. Az amerikai adminisztráció egyre kétségbeesettebb, jól mutatja Donald Trump egy michigan-i gyűlésen elhangzott szavai: „[…] bármit hajlandóak megadni nekünk ezen a ponton.”.

 

Október 19-én tartották Kanada Alberta tartományában a függetlenségi népszavazást. Az albertai szeparatista mozgalom jelentős történelmi gyökerekkel rendelkezik, elsősorban gazdasági és politikai érveket sorakoztat fel maga mellett. (Megj.: a québeci szeparatizmus ezzel szemben nyelvi és etnikai alapokon nyugszik.) Már az 1905-ös szövetséghez való csatlakozásuknál kezdődtek a súrlódásuk a kormánnyal, azonban a mozgalom jelentős felerősödéséhez az 1980-as évek eseményei járultak hozzá. Az ekkor elfogadott NEP (National Energy Program) jelentős kulturális ellentétet is generált, a nyugati, fejlett Alberta és a keleti tartományok között. A 2022 óta kormányon lévő szuverenista, azonban nem szeparatista, Danielle Smith kormánya 2026 februárjában jelentette be a népszavazás időpontját, amelynek eredménye kérdés nélkül elutasította a külön utat. A szavazók 76%-a választotta a bennmaradást, míg a fennmaradó 24% az elválást. Mark Carney, aki nagyrészt Albertában nőtt fel, és ismeri az Ottawa által okozott sérelmeket, pozitívan értékelte az eseményt, és kihangsúlyozta az egység megőrzésének fontosságát a növekvő amerikai nyomás tekintetében.

Október 29-30-án Kanada egy kétnapos csúcson fogadja az Európai Unió vezetőit. A csúcson gazdasági-kereskedelmi kérdéseken kívül igyekeznek elmélyíteni a korábban megkezdett partnerséget, amely során egymás erősségeire építkezne a két fél.

 

Szerző: Faragó Bulcsú

 

EURÓPA

Nyugat-balkáni bővítés, hibrid támadás, védelmi kiadások

Az Európai Tanács október 9-én megjelent sajtóközleménye szerint az Európai Unió Tanácsa elfogadta az úgynevezett „ötödik omnibusz” jogalkotási csomagot, amelynek célja az európai védelmi ipar fellendítése és a biztonsági beszerzések egyszerűsítése. A három új jogszabályból álló keretrendszer felgyorsítja a védelmi projektek engedélyezését, csökkenti az adminisztratív terheket és megkönnyíti a védelmi termékek EU-n belüli transzferét. A bürokratikus akadályok lebontása jelentősen hozzájárul Európa biztonságához, valamint védelmi felkészültségéhez, hiszen gyorsabb és hatékonyabb együttműködést tesz lehetővé a tagállamok és az ipari szereplők között.

 

Az Európai Unió egyre több országa készül egy esetleges nagyszabású hibrid támadásra a közeljövőben. 2026 októberében egyre többen foglalkoznak a témával, hiszen az elmúlt hónapok szabotázsakciói és dróntámadásai miatt egyre nagyobb az aggodalom Brüsszelben. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke új vészhelyzeti biztonsági protokollt és Európai Biztonsági Tanácsot szorgalmaz, amelyek a november elejére tervezett európai biztonsági stratégiában is megjelenhetnek. Több ország a már működő uniós válságkezelési mechanizmusok fejlesztését és használatát szorgalmazza, mint például az IPCR (Integrated Political Crisis Response) alkalmazását. Viszont ez egy kérdést és megoldandó feladatot is állít az EU és a NATO számára, hiszen Oana Lungescu (a NATO korábbi szóvivője) szerint világos munkamegosztásra lenne szükség: a katonai elrettentés és a hírszerzési együttműködés maradjon a NATO feladata, míg az EU a polgári válságkezelésre összpontosítson a jövőben is.

 

Az Európai Tanács októberi ülésén a miniszterek az Unió bővítésének jövőbeli biztonsági hatásairól egyeztettek. A bővítés egyszerre jár számtalan lehetőséggel, de több kihívást is magával hordoz. Kaja Kallas, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és a Külügyek Tanácsának elnöke szerint a bővítés az Unió egyik legsikeresebb külpolitikai eszköze, hiszen számos tagjelölt ország (mint például Ukrajna, Moldova és a nyugat-balkáni partnerek) már most is jelentősen hozzájárul biztonságunkhoz. A cél egyértelmű: a bővítési folyamatok mellett a biztonsági és védelmi együttműködéseket is mélyíteni kell.

 

Az Európai Tanács október 23-i bejelentése szerint november 25-én kerül sor egy találkozóra az uniós és a nyugat-balkáni vezetők között Brüsszelben. Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke, szerint „a Nyugat-Balkán jövője az Európai Unióban van. A nyugat-balkáni partnerek csatlakozása prioritást, közös törekvést és kulcsfontosságú geopolitikai befektetést jelent számunkra ezekben a viharos időkben. Az EU a régió legmegbízhatóbb partnere, és ez a jövőben is így marad.” A csúcstalálkozó kiváló lehetőség a partnerek számára, hogy felgyorsítsák és könnyebben együttműködve teljesítsék az uniós csatlakozáshoz szükséges kötelezettségvállalásokat a jövőben.

 

A nyugat-balkáni térséghez szorosan kapcsolódik az a történelmi fordulat, amely Szerbiában a vasárnapi, október 26-i előrehozott parlamenti választásokon történt. Az újvidéki tragédia utáni diáktüntetésekből kinőtt Egyetemista Lista megszerezte a parlamenti többséget, míg Aleksandar Vučić elnök pártja több mint egy évtized után elvesztette a hatalmat. Az eredmény alapjaiban rajzolhatja át Szerbia EU-hoz és Oroszországhoz fűződő stratégiai viszonyát.

 

Szerző: Fodor Balázs

 

LATIN-AMERIKA

Választási polarizáció Brazíliában, műveleti fázisban a Shield of the Americas, tartós válság Haitin

A hónap legjelentősebb politikai eseménye a Brazíliában lezajlott általános választás volt.  A szoros második forduló során a hivatalban lévő, baloldali Luiz Inácio Lula da Silva aratott győzelmet a szavazatok 51.8%-ával, ezzel történelmi módon negyedik elnöki mandátumát szerezte meg. Ellenfele, a szélsőjobboldali Flavio Bolsonaro – a korábbi államfő fia – az első fordulós előnye után alulmaradt, ám az eredményeket vitatva nem ismerte el vereségét, és politikai szövetségeseihez az Egyesült Államokba távozott. A feszült légkörben lezajlott választást követően a szövetségi hatóságok fokozott készültséget rendeltek el az intézményi stabilitás védelmére, miközben a Legfelsőbb Bíróság határozatai mentén indultak vizsgálatok a szavazást követő destabilizációs kísérletek feltárására.

 

Párhuzamosan folytatódott a Shield of the Americas biztonsági koalíció gyakorlati intézményesítése. Az Egyesült Államok folytatta a „narkoterroristáknak” minősített hajók elleni csapásait. Október 5-én a Karib-tengeren négy, október 27-én a kelet-csendes-óceáni térségben öt halálos áldozatról számolt be a SOUTHCOM, és az utóbbi csapással a halálos áldozatok száma elérte a legalább 240 főt több mint 70 bevetés után. Az USA kartelek elleni kampányának súlya a tengeri interdikcióból a szárazföldi felkészülésre tolódott: Washington több száz katonát küldött Panamába képzésre, majd Hondurasban és Kolumbiában tervezte a közös gyakorlatokat. A 10. hegyivadász hadosztály közel 600 katonája vett részt a panamai telepítésben. Emellett MQ-9 Reaper drónokat helyeztek át Kolumbiába és Ecuadorba. Santo Domingóban október 27-én 19 ország védelmi és belbiztonsági vezetője ülésezett az Americas Counter Cartel Coalition (röviden A3C) keretében. A találkozó célja a közös hírszerzés, az interoperábilis kommunikáció és a határokon átnyúló műveletek koordinálása volt.

 

Haitin október 18-án fegyveresek robbantottak fel egy ENSZ által támogatott Gang Suppression Force (GSF) páncélozott járművet Port-au-Prince mellett, mely során négy salvadori repülőműszaki tűnt el. Nayib Bukele elnök válaszul először mintegy 100 különleges erőt, majd október 29-re több mint 2000 salvadori katonát telepített Haitire a túszok felkutatására és a bandák elleni műveletek támogatására. A bevetés jelentősége túlmutat a mentőakción: a salvadori erők a GSF jelenlegi nemzetközi kontingensének közel megfelelő méretűek, és Bukele szerint a költségek mintegy 90 százalékát El Salvador viseli. Ez a haiti misszió eddigi legnagyobb egyoldalú katonai megerősítése, ugyanakkor parancsnoki integrációs és mandátum-jogi kérdéseket is felvet. A helyzetet súlyosbította, hogy a GSF továbbra is messze elmaradt a tervezett létszámtól, miközben az orvosi segélyszervezetek az urbanizált területeken újra fokozódó lövöldözésről, útzárakról és drónhasználatról számoltak be.

 

Szerző: Rohoska Réka

A EURÓPAI ÉS AMERIKAI HÍRFIGYELŐ, 2026. október bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

2026 októberének utolsó hetében sem csökkent a diplomáciai és biztonsági nyomás a transz-atlanti térségben. Miközben az Európai Unió diplomáciája határozottan tiltakozik Oroszország nemzetközi visszaintegrálása és esetleges részvétele ellen a floridai G20-csúcson, Washington újabb, több milliárd dolláros Patriot-rakétabeszerzéssel igyekszik jelezni, hogy továbbra is elkötelezett Kijev mellett – jóllehet a gyártási és szállítási kapacitások korlátai továbbra is feszültséget okoznak. Eközben a NATO keleti szárnyán a hibrid hadviselés közvetlen fenyegetéssé vált: a Romániában leleplezett szabotázshálózat rávilágít, hogy a szövetséges infrastruktúra elleni akciók egyre nagyobb felkészültséget követelnek meg a tagállamoktól.

 

1. A nagy orosz G20-as visszatérés, avagy mégsem?

Kaja Kallas, az Európai Unió Külügyi- és Biztonságpolitikai Főképviselője, Vlagyimir Putyin orosz elnök lehetséges G20-as visszatéréséről beszélt. Kallas az alábbi újságírói kérdésre, melyben arról kérdezték, hogy lát-e esélyt Putyin elnök ilyen jellegű visszatérésére az informális klubba a decemberben esedékes floridai G20 ülésen, a következőket válaszolta: az észt főképviselő szerint egy ilyen lépés nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy Oroszország háborús atrocitásait a jövőben normalizáljuk, és ennek elkerülésére mindent meg kell tenni. Hozzátette, hogy ezeket az ENSZ Alapokmányában minden G20-tag korábban elfogadta.

(Forrás: Politico, Bloomberg)

 

2. Újabb amerikai-ukrán fegyvereladási szerződés köttetett

Az Amerikai Egyesült Államok kormánya egy 500 darab Patriot elfogórakétáról szóló fegyvereladási üzletet jelentett be Ukrajnával. A mintegy 2,1 milliárd USD értékű megállapodásról az USA Külügyminisztériuma számolt be október 30-án. Korábban a rakéták leszállításában keletkezett késések fokozták az USA és Ukrajna közötti feszültséget, de ez most talán feloldásra kerül, legalábbis részben. Azonban ez az ukrán katonai, illetve civil vezetés számára nem lesz egy gyors üzlet, mivel ezeknek az eszközöknek a legyártása és leszállítása elképzelhető, hogy éveket vehet igénybe, a gyártói előrejelzések szerint 2030-ban érkezhetnek meg az első darabok. Az ukrán védelmi minisztérium már javaslatot tett egy olyan konstrukcióra, melyben a meglévő amerikai készletekből kapnák meg ezt az 500 darab rakétát, és az USA majd azokat pótolja a jövőben legyártottakkal, de erre egyelőre nem érkezett érdemi válasz Washington részéről.

(Forrás: US Department of State, Reuters)

 

3. Lebuktattak egy orosz szabotázshálózatot Romániában

A román hírszerzés egy orosz szabotázshálózatot buktatott le, október 26-án erről számolt be több hírportál is. Többek között ezt a csoportot még egy szeptemberi tűzesetért is felelőssé teszik, amely Románia egyik ipari központjában ütött ki, közel egy román állami tulajdonú fegyvergyárhoz. A román kormányfő már többször jelezte, hogy mióta támogatják Ukrajna harcát Oroszországgal szemben, az ország ellen megszaporodtak a hibrid támadások. A szabotázscsoport akciói a kibertámadásoktól a drónos felderítésig és a védett légterek megzavarásáig terjedtek. Lengyelország is hasonló problémákkal küzd, és úgy tűnik, ezek nem független akciók, hanem Oroszország által koordinált hibrid műveletek.

(Forrás: Reuters, AP News)

 

Összeállította: Huszár Róbert

Szerkesztette: Rohoska Réka, műhelyvezető

A Heti Gyorsjelentés: Diplomáciai normalizáció, késleltetett fegyverbeszerzés és orosz hibrid fenyegetés a keleti szárnyon (2026.10.26–11.01.) bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Pour certains jeunes Africains, ces victoires offrent un aperçu de ce qu'une nouvelle génération d'électeurs pourrait accomplir dans leur pays.

Le démocrate Abdul El-Sayed a remporté mardi le siège vacant du Michigan au Sénat américain, selon les projections des médias, devenant ainsi le premier musulman élu à cette chambre

Des enquêteurs du Conseil national de la sécurité des transports des États-Unis ont fait état des premiers éléments concernant le crash tragique d'un jet privé, qui a coûté la vie à tous ses occupants.

Dauer des Videos : 30'

Haftungsausschluss : Die Verdolmetschung der Debatten soll die Kommunikation erleichtern, sie stellt jedoch keine authentische Aufzeichnung der Debatten dar. Authentisch sind nur die Originalfassungen der Reden bzw. ihre überprüften schriftlichen Übersetzungen.
Quelle : © Europäische Union, 2026 - EP

Az utóbbi hónapokban érdekes trend látszik kirajzolódni a kelet-közép-európai térségben; több gyújtogatás is történt a Starlink műholdas kommunikációs infrastruktúra ellen, amelyekkel az ukrán hadsereg internet-hozzáférését próbálták megzavarni.

A Starlink-hálózat kritikus szerepet játszik az ukrán hadsereg kommunikációjának támogatásában, elérhetetlenné válása esetén drasztikusan visszaesik a drónokkal való csapásmérő képességük, illetve a légvédelmük pontossága. A hatóságok az orosz hírszerzés tevékenységét sejtik a szabotázsok hátterében, amely jól illeszkedne az ország hibrid hadviselési hagyományaiba. Szeptember 23-án egy Varsótól délre eső Starlink-állomáson ütött ki tűz, a helyszínen Molotov-koktél nyomaira bukkantak, a lengyel hatóságok két török állampolgárt hoztak az incidenssel kapcsolatba. Október 9-én egy Szófia közelében található állomás tizenhét Starlink-antennájából tizenegyet gyújtottak fel, amellyel kapcsolatban két 19 éves német férfi ellen adtak ki európai elfogatóparancsot a bolgár hatóságok. Október 18-án pedig egy litván adatközpont-vállalat Starlink-alkatrészeket is raktározó telephelye ellen történt támadási kísérletet sikerült meghiúsítani hírszerzési adatok alapján a telephely védelmének megerősítésével. Érdekes mellékszálként a román hatóságok nyilvánosságra hozták jelentésüket, melyben orosz szabotázskísérletnek minősítették a szeptember 14-én a brassói Carfil lőszergyárnál történt gyújtogatást, és azzal összefüggésben két személyt Németországban letartóztattak, harmadik társukkal szemben pedig európai elfogatóparancs kibocsátásra került sor. A történteket az elmúlt időszak hasonló incidenseivel összefüggésben vizsgálva jól megfigyelhető mintázat rajzolódik ki, amely ismét felhívja a figyelmet a kritikus infrastruktúra fokozott védelmének fontosságára.

Nemcsak ez a kérdés merül fel azonban az incidensek kapcsán, hanem a fiatalok radikalizálódása is. A gyermekkori internet-használat növekedésével az értelmi-érzelmi fejlődés intenzív szakaszában válnak sérülékennyé a gyermekek a rosszhiszemű befolyással szemben. Az identitáskeresés fázisában szélsőséges csoportok, terrorista sejtek vagy akár titkosszolgálatok képviselői az összetartozás illúziójára építve hálózhatják be a fiatalokat, majd erre a befolyásra építve feladatként határozhatják meg nekik különböző erőszakos cselekmények elkövetését. A svéd példa mutatja, milyen súlyos társadalmi válsággá nőheti ki magát az, hogy szervezett bűnelkövetői csoportok szisztematikusan használnak fel akár tizenöt év alatti gyermekeket is olcsó végrehajtóként robbantások, gyilkosságok végrehajtására. A toborzások célpontjai a szegénységben élő, beilleszkedési nehézségekkel küzdő, gyakran migrációs hátterű fiatalok akár online, akár személyesen való megkereséssel. Ezzel a komplex megoldást igénylő problémával néznek szembe a modern társadalmak nem csak Svédországban, de a világ más országaiban is.

A cikk eleji gyújtogatással kapcsolatban már említett Lengyelországban például október első felében három, fiatalok által elkövetett támadás is történt oktatási intézményekben, melyekben több sérült mellett egy áldozat el is hunyt. Mindezek után október 21-én érkezett a hír, miszerint egy tizenhat éves varsói fiút fogott el a lengyel rendőrség, aki a gyanú szerint több ember megölésére készülhetett. A nála tartott házkutatás során lőfegyvernek tűnő tárgyak, szúró-vágó eszközök és más, az élet kioltására alkalmas eszközök kerültek elő. A fiú feltehetőleg titkosszolgálati információk alapján kerülhetett a hatóságok látókörébe. Az elkövetők indítékai jelenleg nem ismertek a nyilvánosság előtt, azonban opcióként mérlegelni kell a fiatalok radikalizálódását, az utánzó bűnelkövetést, de a külföldi szolgálatok esetleges felforgató tevékenységét is.

Magyar szála is akad a történteknek, ami számunkra is kifejezetten aktuálissá teszi a témát, több esetben bombariadó volt ugyanis magyarországi iskolákban az elmúlt hetekben. Október 14-én egy, másnap tíznél több budapesti intézményhez érkezett fenyegetés, október 19-én pedig immár hetvennél több iskola volt érintett országszerte és a Vajdaságban, robbanószerkezetet azonban sehol nem találtak a kiérkező tűzszerészek. Ez utóbbi e-mailben érkezett több sajtótermékhez, akik továbbították azt a rendőrségnek. A nyomozó hatóságok közveszéllyel fenyegetés, terrorcselekmény előkészülete, illetve terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt indítottak büntetőeljárásokat, melyben azt is vizsgálják, van-e összefüggés a három eset között. Egyes szakértők orosz tevékenységet sejtenek a háttérben az e-mailes elkövetés szervezettnek tűnő jellege miatt, azonban én óva intenék mindenkit az elhamarkodott következtetések levonásától. Könnyen lehet, hogy ez a verzió bizonyul helytállónak, azonban jelenleg igen korlátozott információmennyiség áll rendelkezésre – főleg a nyilvánosságban – ennek minden kétséget kizáró eldöntésére. Egyelőre az sem zárható ki, hogy egy unatkozó diák heccből küldte a fenyegetéseket – ennek a megállapítása a nyomozó hatóságok feladata lesz. Mindenesetre kétségtelen, hogy a történtek alapos vizsgálatára van szükség, hiszen a fals bejelentések is elvonják a rendőri állományt a közterületről és egyéb feladataiktól, de a hatóságok munkájának tesztelésére is alkalmasak egy esetlegesen később végrehajtott, tényleges támadás megtervezéséhez. Ezek beleillenek a hibrid hadviselés taktikájába, így nem ördögtől való a külföldi szolgálatok tevékenységére gondolni az incidensek fényében.

Források: BBC, 24.hu, The New York Times, 444.hu, 24.hu, HVG

A Elek Balázs: Fenyegetések Európa szívében bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Quelle : © Europäische Union, 2026 - EP

Credit: United Nations

By Thalif Deen
UNITED NATIONS, Nov 3 2026 (IPS)

In a bygone era, gender parity was never heard of at the United Nations—UN female staffers were mostly hired as secretaries and stenographers in a male-dominated Secretariat.

Perhaps it was best illustrated in a wildly-circulated story, doing the rounds in the 1970s and 80s, about a female applicant, with strong academic credentials from a prestigious Ivy League university, being interviewed for a job in the UN Secretariat,

The high-ranking male staffer who was interviewing the candidate looked at her credentials and asked her: “But can you type?”

Perhaps one of the longstanding complaints has been the widespread gender bias and gender disparity, particularly in appointments of female staffers to some of the high-ranking jobs in the UN hierarchy– including Directors (D1-D-2), Assistant Secretaries General (ASGs) and Under-Secretaries General (USGs), ranked as the third high-level job, just behind the Secretary-General and the Deputy Secretary General (DSG).

But according to a recent UN Gender Parity Dashboard (below) there is now gender parity, with over 45 t0 56 percent of the jobs held by women, including P1-P5s, Director 1-2s, ASGs and USGs, UN system-wide and in UN entities

Link to the Internal dashboard

https://www.un.org/gender/en/content/un-secretariat-gender-parity-dashboard

In 2025, the proportion of women in the Professional and higher ranks reached 50.4 per cent— described as “an historic milestone”.

The representation of women in the Professional and higher categories in the United Nations system increased from 47 per cent to 48.8 per cent from 2021-2023.

Regarding gender, Secretary-General Antonio Guterres asserted last week that the United Nations “has achieved parity across all senior leadership, and all headquarters and professional staff. We did this not by lowering standards, but increasing opportunities”, he said.

Going forward, the Secretary-General said that gender gains and expertise must be protected, and anti-racism must remain a priority and decisions on recruitment, promotion, assignments and retention, those decisions must be transparent, consistent and bias-free

As part of the commitment to transparency and accountability, the interactive Gender Parity Dashboard shows the latest gender balance data for Phase I of the Strategy. The dashboard focuses on the target population of international staff in the UN Secretariat (only), as defined in the Strategy.

Dr. Purnima Mane, a former Deputy Executive Director (Programme) and UN Assistant-Secretary-General (ASG) at the UN Population Fund (UNFPA), told Inter Press Service (IPS), recognizing that gender bias, disparity and discrimination are a reality in most countries– despite years of advocacy and programs– it is not surprising that the UN and its specialized agencies have initiated several key agreements and commitments to work towards gender equality and fight against gender bias and discrimination.

“Data from the UN Gender Parity Dashboard for UN International staff show an interesting picture. The numbers suggest that overall, women represent almost 46% of the staff and are well represented at the senior levels”.

“The data at the field level however, show that more needs to be done towards parity at least in numbers and ranks and it is perhaps here that the UN needs to focus for improvement.”

Numbers of course only tell part of the story, she said. “Working conditions, work opportunities and work-related benefits for women need to be assessed to dig deeper into gender parity at the next level of analysis.”

“Yes, there is evidence to show that there are many competent women who are assigned to take on leadership roles at all levels of the UN; and yet, a woman has never been elected to the role of SG by the members of the UN and frankly not even considered seriously till recently.”

The dashboard might serve as a tool to help Member states acknowledge that the UN practises what it preaches and serve as a reminder of the reality of women’s competency especially when there is soon going to be a vote at the UN for the leadership of the UN, said Dr Mane, who has held senior positions in the World Health Organization, UNAIDS, Global Fund to fight AIDS, TB and Malaria and the Population Council, and most recently, President and CEO of Pathfinder International.

Shihana Mohamed, President of Asia Global Forum (www.AsiaGlobalForum.org) and a US Public Voices Fellow with The OpEd Project and Equality Now, told IPS the Secretary-General has done an exemplary job in achieving gender parity in senior-level positions.

This is particularly evident in the appointment of Under-Secretaries-General (USGs) and Assistant Secretaries-General (ASGs), which falls under his sole authority. He also plays a significant role in selecting Resident Coordinators.

“However, I remain skeptical about how gender parity was achieved at the professional levels in 2026”.

Compared with the UN’s official 2025 statistics on the Composition of the Secretariat, the reported achievement reflects an annual increase of 2% or more in women’s representation at the P-5 and D-1 levels, she pointed out.

“Honestly, after more than 20 years of working on gender analysis in the UN Secretariat and ICSC, I know as a fact that such a significant increase is almost impossible to achieve organically within one year”.

“The increased representation of professional women in the UN Secretariat is mainly attributable to recent budget cuts. Massive layoffs disproportionately affected men, artificially increasing women’s share of the workforce. Recruitment, meanwhile, remained minimal. Staff reductions were even more severe in peace operations, where men have been significantly overrepresented”, she argued.

“Historically, women have been more represented at the P-2 and P-3 levels but tend to remain at these levels for longer, particularly, if they come from the Global South. The same pattern affects most men from the Global South. Thus, recent achievements in gender parity at the P-4 and P-5 levels have not necessarily benefited women in the UN who remain concentrated at the lower professional levels, said Mohamed.

Furthermore, approximately 20 countries are unrepresented and 30 are underrepresented, including countries in the Asia-Pacific region in the UN. This raises the question: Which regions do these women represent?

“One important point is that many of these hiring managers are themselves from the Global South. Yet some appear willing to do whatever it takes to please the Global North and its influential networks. Their aim seems to be to survive and advance within the UN”.

Genuine efforts to achieve gender parity must begin from the stage of recruitment and selection, she noted.

“This is where hiring managers exercise their delegated authority impartially and uphold the values and provisions of the UN Charter to recruit, select and promote women, including women from the Global South. This is the step where anti-racism efforts must also begin. However, that’s not the case within the UN.”

“The Secretary-General alone cannot achieve gender parity or address racism and racial discrimination within the UN. Real action requires a collective effort. All managers with delegated authority in human resources management must set the same tone as the Secretary-General. This is the only way to build a truly inclusive and fair UN.”

Unfortunately, that is not the reality within the UN. I hope the Secretary-General recognizes this truth as he prepares to conclude his term, said Mohamed who is also a founding member and Coordinator of the United Nations Asia Network for Diversity and Inclusion (www.UN-ANDI.org), and is a dedicated human rights activist, and a strong advocate for gender equality and the advancement of women.

Meanwhile, in an address to the UN Staff, Narda Cupidore, President of the UN Staff Union (UNSU), said addressing historically complex and deeply rooted inequality, particularly where ethnic group and gender intersects requires both institutional courage and sustained commitment.

“As we reflect on the trajectory of the Secretariat, it is important to recognize the foundations that have been established.”

In recent years, the Organization has elevated attention to systemic racial inequities, expanded spaces for workplace dialogue, made concerted efforts to advance women’s representation in senior leadership, and introduced new accountability frameworks through the Strategic Action Plan on Addressing Racism and the System-Wide Strategy on Gender Parity.

“Speaking on behalf of staff, we welcome these foundational steps”, she said.

Staff across every duty station want institutional leadership to succeed, because management’s success in eradicating discrimination strengthens the integrity and effectiveness of the entire United Nations.

At the same time, we must be candid about the road ahead: much work remains to be done. Discrimination based on color of one’s skin and gender inequality are not isolated incidents, they are systemic challenges embedded in our organizational structure that cannot be fully addressed through short-term measures, awareness campaigns, or standalone events.

Establishing policy frameworks, hosting listening sessions, and mandating e-learning modules create necessary awareness, but awareness is only the starting line. Across the Secretariat, a noticeable gap persists between administrative assessments of progress and the day-to-day lived reality of personnel on the ground.

When elected staff representatives and grassroots justice networks are engaged primarily at the conclusion of policy discussions rather than included as co-architects from the outset, our institutional response remains incomplete.

Building on the foundations already established requires moving from short-term initiatives to durable policy reforms across four operational areas.

First, efforts to advance women’s leadership and representation must extend across the entire grade pyramid. While achieving gender parity at the senior-most levels is a vital milestone, true intersectional equity requires looking beneath the executive ranks. Across the Secretariat, General Service staff and National Officers, who are predominantly women and colleagues from the Global South, perform indispensable operational and substantive work yet remain constrained by the restrictive G-to-P examination barrier.

Lasting institutional change means dismantling artificial career ceilings, introducing anonymized competency assessments, and establishing merit-based pathways into the Professional category.

Second, strengthening accountability measures must translate into verifiable outcomes.

Embedding workplace dignity clauses into Senior Manager Compacts is an important foundation, but compacts are only as strong as their enforcement. Sustainable reform requires integrating mandatory, anonymous 360-degree upward feedback into leadership evaluations and attaching clear administrative consequences when managers foster or tolerate discriminatory environments.

Third, expanded opportunities for dialogue must be backed by safe, accessible justice mechanisms. Colleagues on fixed-term and temporary appointments still hesitate to report subtle racial or gender bias due to high evidentiary thresholds in formal oversight investigations and the fear of quiet contract non-renewal.

Establishing specialized intake capacity for systemic discrimination, rebalancing the burden of proof in retaliation reviews, and guaranteeing interim contractual stability during active grievances will give personnel the security required to speak up.

Fourth, effective policy reform requires precise, transparent data. Relying on broad regional and nationality groupings as proxies for race obscures where women of color and marginalized staff encounter career bottlenecks. Introducing voluntary, disaggregated demographic tracking across grades and contract modalities will allow the Organization to measure real impact rather than procedural inputs.

The foundations have been laid, and the language of equity and inclusion is now firmly part of our institutional discourse. The test of our courage and commitment is whether we now translate those foundations into permanent, enforceable guarantees.

Lasting institutional change cannot be achieved through top-down programming alone; it is forged through effective engagement and collective partnership at the Staff-Management Committee, where human resources policies, administrative issuances, and conditions of service are negotiated together.

A legacy cannot be measured by short-term programmes or the eloquence of our commitments, but by whether every staff member, across every grade, contract type, race, and gender, experiences equitable opportunity, protection, and dignity at work.

Today, I can confidently confirm that the Staff representatives, Unions and Staff Federations stand ready to work together with leadership as equal partners to turn the vision of discrimination free United Nations into reality.

IPS UN Bureau Report

 

 

 

 

This is the first article in a four-part series. The remaining three will follow.

By Saber Azam
GENEVA, Nov 2 2026 (IPS)

Émile Zola, the well-known French journalist, novelist, playwright, and key figure in theatrical naturalism, who played a significant role in France’s “political liberalization,” inspired me to speak out.

Saber Azam

In 1898, he raised his voice and used his pen to denounce injustice and prejudice against a wrongly accused person when he published “I Accuse,” an open letter that remains a landmark in social, political, and cultural history for its power and courage.

I do not claim the knowledge, charisma, distinction, or public recognition of the renowned writer. Yet I use my pen and raise my voice to express my indignation at injustice and prejudice against humanity and to decry those who have turned the world into an explosive time bomb. The world’s tragic state must sicken all who care about humankind’s destiny. International law and order are frequently violated, and bloody, unlawful wars are waged. When countless innocent children, women, and men are regularly slaughtered; when space is at risk of militarization; when treachery becomes the “art of the deal” in every field; when rights, virtue, and decency are systematically violated; when bigotry is practiced everywhere; when conflicts become a source of enormous wealth for a few; when notorious criminals are protected; and when family and other human bonds are destroyed, every active conscience must awaken and act to stop the madness. Our world faces not only threats of insecurity, social and financial collapse, religious confrontation and wars, and climate disasters, but also serious moral decay and ruin. These crises worsen daily.

I do not intend to write literary pieces or politically acceptable articles, but rather to make my points known in plain language despite the risks. Therefore, I raise my voice and declare:

I Accuse the World Leaders

After World War II, the United Nations (UN) was established to “maintain international peace and security … take effective collective measures for the prevention and removal of threats to the peace, and for the suppression of acts of aggression or other breaches of the peace … develop friendly relations among nations based on respect for the principle of equal rights and self-determination of peoples … achieve international cooperation in solving international problems of an economic, social, cultural, or humanitarian nature, and in promoting and encouraging respect for human rights and for fundamental freedoms for all without distinction as to race, sex, language, or religion.” Thus, this body was created with a “world-loving” spirit.

To this end, the Security Council, a powerful 15-member body, was established to act on behalf of all countries to “[maintain] international peace and security.” Its resolutions are binding. Five “superpowers”—the United States, the Soviet Union/Russian Federation, China, the United Kingdom, and France—were granted not only permanent membership in this esteemed body but also the right to veto proposals before the Council. The rest of the world had to settle for the remaining ten seats, allocated for two-year terms according to an uneven geographic distribution. This arrangement glaringly disregards the historical injustices committed against hundreds of millions of indigenous populations across the Americas, Asia, Africa, the Oceanic Islands, and Australia, as well as the principle of majority rule.

At the same time, “with a view to the creation of conditions of stability and well-being which are necessary for peaceful and friendly relations among nations,” the 54-member Economic and Social Council was established under Article 60 of the UN Charter to strengthen cooperation among nations in social and economic development and in universal respect for human rights and dignity. Each member state serves on this body for three years.

On the legal front, the 15-member International Court of Justice was also established to peacefully resolve disputes among states. Each judge serves a nine-year term. Article 65 of the UN Charter provides that this institution will intervene “at the request of whatever body [Member States] may be authorized by or in accordance with the Charter of the United Nations” to file a legal complaint against another state.

With the above internationally recognized political, social, economic, and judicial structures in place to maintain and strengthen peaceful cooperation, there was hope that they would be used earnestly for their intended purposes; that wars and destruction would end; that future generations would live in peace; that social and economic progress would be equitable; and that all challenges would be resolved in accordance with the UN Charter.

By 17 September 2026, the five permanent members of the Security Council, primarily the former Soviet Union/Russian Federation and the United States, had vetoed at least 248 resolutions to protect their interests and those of their closest allies, ignoring the “world-loving” spirit of cooperation they had previously embraced.

Article 4 of the Charter ties UN membership directly to a state’s “peace-loving” nature and its willingness to accept the obligations set out in the Charter. Articles 5 and 6 authorize the Security Council to recommend preventive or enforcement measures to the General Assembly, including suspending or expelling a member state that consistently violates the Charter’s principles. However, since its establishment in 1945, no rogue member state has been expelled from the UN.

Article 52 of the Charter states that nothing precludes the establishment of regional peace and security entities, provided their aims and activities are consistent with the UN’s. The article therefore implicitly recommends that, on matters of peace and security, disputes between or among states, and social, political, and economic development, all countries use the diverse “world-loving” UN structures. However, repeated Soviet vetoes in the Security Council may have prompted the establishment of the North Atlantic Treaty Organization (NATO) in April 1949 and the Southeast Asia Treaty Organization (SEATO) and Central Treaty Organization (CENTO) in February 1955. The Soviet Union requested NATO membership in 1954 but was denied. These regional military alliances certainly “pushed” the communist giant to establish the rival Warsaw Pact in May 1955, contributing to the Cold War and significantly diminishing the UN’s role in world peace and security.

Meanwhile, the Organization of American States was created in April 1948. The European Coal and Steel Community was established in April 1951, leading to the European Economic Community under the Rome Treaty in March 1957 and the European Union under the Maastricht Treaty in February 1992. These developments prompted other regions to establish their own structures to protect their interests. The Organization of African Unity was created in May 1963 and became the African Union in July 2002 under the Sirte Declaration. Other regional entities included the Association of Southeast Asian Nations (August 1967) and the Organization of Islamic Conference (1972), which became the Organization of Islamic Cooperation (June 2011). Additional military, political, and economic organizations of varying importance were created in other regions, including the Shanghai Cooperation Organization (April 1996), the Union of South American States (May 2008), and the Community of Latin American and Caribbean States (December 2011).

The International Court of Justice has been largely ineffective. Superpowers pressure it to support their “preferred belligerent” in interstate conflicts. The International Criminal Court, established in 2002 despite a long history of calls for its creation to punish genocide, crimes against humanity, and war crimes, has been systematically hampered by powerful and wealthy countries from fulfilling its duties properly and consistently.

As a result, UN structures have failed to achieve peace, justice, prosperity, and progress for all, and most other entities have also fallen short of these objectives. The self-centered approach of influential countries, particularly the five permanent members of the Security Council, drives this flagrant disregard for the much-needed “world-loving” spirit of cooperation.

[To be continued]

Saber Azam is a former UN official. He is the author of Soraya: The Other Princess and Hell’s Mouth: A Journey to the Heart of West African Jungles. His third book, Nowhere to Go, will be published soon.

IPS UN Bureau

 

 

 

 

Excerpt:

This is the first article in a four-part series. The remaining three will follow.

Satik Badeyan, president of the Center for the Territorial Development and Research NGO, which has been chosen as a partner in the restoration efforts on Lake Sevan, stands in front of a glamping site. Credit: Stella Paul/IPS

By Stella Paul
YEREVAN & GEGHARKUNIK PROVINCE, Armenia, Nov 2 2026 (IPS)

The midday sun shines brightly over Lake Sevan. In the still waters, a flock of cormorants drifts silently, their black feathers glistening in the autumn light.

Above them, another flock of black-and-white birds wheels effortlessly through the crisp late-October air. These are Armenian gulls; a species closely associated with the lake.

“For us, these cormorants and Armenian gulls are a matter of national pride,” says Luba Balyan, an ornithologist from the Scientific Center of Zoology and Hydro Ecology, Armenia, who is stationed at Norashen Reserve, a Ramsar-designated wetland on the lake’s shores.

According to Balyan, the gulls used the lake as an important breeding ground but abandoned their nesting sites for nearly 50 years because of hunting and pollution.

“The temperature has changed, and illegal hunting increased. But we worked very hard to restore the habitat and bring the birds back. They first returned around 2010-2011, and now their population has increased,” she tells a visiting group that includes officials from Armenia’s Ministry of Environment, the United Nations Development Programme (UNDP) and the Global Environment Facility (GEF), which has just approved funding for a major restoration project in Lake Sevan.

The funding – USD 1.4 million – was approved by the GEF at the 17th meeting of the Conference of the Parties to the Convention on Biological Diversity (CBD COP17) in Yerevan under the Global Biodiversity Framework Fund (GBFF). This initiative is one of three projects approved recently for restoring and protecting biodiversity in Armenia under various funds.

The Lake Sevan project offers a glimpse of how biodiversity finance announced at international negotiations can reach local communities. The funding will be channelled through the Asian Development Bank, Armenian government agencies, UNDP and local NGOs to support activities ranging from habitat restoration and anti-poaching patrols to ecotourism, sustainable agriculture and alternative livelihood programmes designed to reduce pressure on the lake’s biodiversity.

New Boost for an Ongoing Restoration Effort

Spanning over 450 square miles, Lake Sevan stands at an altitude of 1,900 metres above sea level, making it one of Eurasia’s largest freshwater high-altitude lakes and the largest lake in Armenia and the Caucasus region. The lake is broadly divided into two categories: small Sevan and big Sevan.

The new funding announcement comes as Armenia steps up its efforts to restore the Lake Sevan Basin through a series of conservation programmes backed by international donors and development agencies. The lake ecosystem has been under stress from overfishing, illegal fishing, contamination from dumping of garbage and uncontrolled tourism. The project aims to protect wildlife, improve the management of land and water resources, and support the communities whose lives and incomes depend on the basin.

The project covers the regions of Gegharkunik and Vayots Dzor and six communities around the lake: Martuni, Vardenis, Chambarak, Yeghegis, Vayk and Jermuk. By 2028, it is expected to directly benefit nearly 66,000 people and improve the management of grasslands, farmland and forests across the basin. It also seeks to better connect protected areas with surrounding landscapes, helping wildlife and ecosystems adapt to growing environmental pressures.

The Armenian government has already launched a range of conservation measures, including monitoring illegal fishing and hunting through a special environmental enforcement unit known as Eco Patrol. The local staff has been trained and equipped to identify and protect priority areas that are habitats for endemic species such as Sevan trout and Armenian gull.

Many of these activities are already underway through earlier conservation investments in the basin. Officials say the new GBFF funding will help expand them and bring them to additional communities.

“Lake Sevan is special to us. It’s a crown jewel for Armenia, the biggest freshwater reservoir in the region. So, when we had an opportunity, we decided to ask for funds for restoring Lake Sevan. I am very glad that it was approved for the amount,” said Armenian Environment Minister and COP17 President Hambardzum Matevosyan.

At Norashen Reserve, authorities are developing ecotourism programmes and biodiversity-friendly livelihood opportunities for local communities, according to Deputy Environment Minister Aram Meymaryan. He said these efforts, together with stronger patrolling and monitoring, are intended to generate economic benefits for local people while reducing pressure on fragile ecosystems.

Communities Become Partners in Restoration

Satik Badeyan is the president of the Center for the Territorial Development and Research NGO, which has been chosen as a partner in the restoration efforts on Lake Sevan. Under Badeyan’s leadership, the communities here have been carrying out multiple activities to control tourist flow by redirecting tourists to new attractions.

One example is a cluster of glamping tents in Tsovagyugh – a community on the northern edge of the lake. These glamping sites offer visitors a bouquet of experiences – designed by the community members themselves – including cycling and eating food cooked by locals, learning about the lake and its cultural and historical importance to local communities.

“Here, visitors can see us as a community and the value of the lake beyond its beauty or photogenic appeal; they can build a cultural bond with the community by attending different events inside the youth centre that we have built here, enjoying food cooked by local women in a sustainable way, riding a bike and buying handmade souvenirs, all of which benefit the community. These activities reduce the burden of uncontrolled tourism and lead to further restoration of the lake ecosystem.

Creating Alternatives to Illegal Fishing

According to her, a fresh lease of funding would further help the community develop and promote a culture of ecologically responsible living and environmentally sustainable economic activity, especially among their youth. It can also help address illegal fishing in Lake Sevan, which is driven by tourism demand and economic pressure on local communities.

“The illegal fishing here mostly occurs during the breeding season when fishing is banned. But if you tell someone, ‘Don’t catch fish,’ it doesn’t work because fishing has been their main occupation and only source of income for centuries, what are they supposed to do? In other words, you need to offer an alternative if you want to protect nature,” she said. “This is why we are building these glamping sites, creating alternative income opportunities for community members and slowly moving to a more sustainable lifestyle,” she says.

Karina Bruchyan of Chambarak said her family traditionally depended on fishing. Today, she earns income from beekeeping after receiving training and support through the Lake Sevan restoration programme. She now sells honey in local markets and at the eco-tourism centre in Tsovagyugh. For conservationists, such alternative livelihoods are key to reducing pressure on the lake’s fish stocks while creating new economic opportunities for local residents.

The restoration project will also support irrigation infrastructure, livestock watering points and forest nurseries to reduce land degradation and encourage more sustainable farming practices in lakeside communities.

As Armenian gulls circle once again over Lake Sevan and communities diversify their livelihoods beyond fishing, conservationists hope the latest investment will help secure the future of both the lake and the people who depend on it.

IPS UN Bureau Report

 

 

 

 

Related Articles

• New Biodiversity Pledges Emerge at COP17, But Funding Gap Persists
• COP17 Celebrates Indigenous Leaders Amid Demand for Greater Inclusion in Biodiversity Decisions

Excerpt:

In the second article on finance mobilisation and new funding commitments, IPS looks at how funding moves from the GEF to local communities and supports biodiversity conservation and ecosystem restoration on the ground.