You are here

Erdély FM (Románia/Erdély)

Subscribe to Erdély FM (Románia/Erdély) feed
Erdély FM, a bizalom hangja
Updated: 9 hours 34 min ago

Beidézték a DNA-hoz a CFR volt igazgatóját

Tue, 10/22/2019 - 12:38

Constantin Axiniát azért kérették, hogy nyilatkozatot adjon azzal kapcsolatban, ahogyan leváltották tisztségéből, miután nem írt alá egy fejlesztésről szóló szerződést. Axinia azt mondta: tanúként kapott idézést. A múlt héten a CFR Rt. igazgatótanácsa úgy döntött, hogy leváltja Constantin Axiniát a vezérigazgatói tisztségből. Răzvan Cuc ügyvivő közlekedési miniszter vasárnap tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy legnagyobb csalódása a CFR igazgatója, aki nem szervezte át a társaságot.

115 törvénytervezetet fogadott el hallgatólagosan a szenátus tegnapi ülésén

Tue, 10/22/2019 - 12:38

Többek között azt is, amelyik a trianoni szerződés napjává nyilvánítaná június 4-ét. A 115 törvényjavaslat vitájára megszabott határidő október 18-án lejárt, így ezek plenáris vita nélkül kerülnek át a képviselőházhoz, amely döntő házként szavaz majd róluk.

Államelnök-választások 2019: Újra kell építeni az állampolgárok hitét az állami intézményekbe

Tue, 10/22/2019 - 09:33

A Humanista Erő Párt államfőjelöltje egy kihívást indított a többi elnökjelölt számára. Ramona-Ioana Bruynseels Facebook oldalán kéri fel a 13 államfőjelöltet, hogy mindenki átláthatóan mutassa be az intézményekhez kötött viszonyát. Szerinte újra kell építeni a román állampolgárok hitét az állami intézményekbe. Olyan esetekre kíváncsi Ramona-Ioana Bruynseels államfőjelölt, hogy például hány szerződést kötöttek az elnökjelöltek vagy családtagjaik az állami intézményekkel, vagy milyen összegeket kaptak az államtól bármilyen formában azoknak az egyesületeknek és alapítványoknak, melyekben az elmúlt 10 évben elnöki pozíciót töltöttek be. A Humanista Erő Párt államfőjelöltje szerint, akinek nincs dugdosnivalója, válaszol a kihívásra 48 órán belül.

Államelnök-választások 2019: A DNA is vizsgálódik Dan Barna korábbi cégénél

Tue, 10/22/2019 - 09:32

 Hivatalból vizsgálódik a korrupcióellenes ügyészség Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség elnökének volt cégénél, miután a Rise Project tényfeltáró újságírói megírták, hogy uniós projekt-menedzsmentre szakosodott vállalkozásnál visszaélések történtek.  A g4media.ro értesülései szerint az ügyészek egyelőre úgynevezett in rem eljárást indítottak, azaz a bűncselekmények gyanújának megalapozottságát vizsgálják. A hírre Dan Barna államfőjelölt is egyben, a Mediafaxnak úgy reagált: a DNA őt nem értesítette az eljárásról, de ha beidézik kihallgatásra, abban nem lát semmilyen problémát.

Államelnök-választások 2019: Vitára hívja Dan Barna államfőjelölt Klaus Iohannist és Viorica Dăncilát

Tue, 10/22/2019 - 09:32

 Az USR PLUS államfőjelöltje tegnap Ploieștien közölte, hogy egy Románia jövőjéről szóló vitára hívja a PNL és a PSD jelöltjét. Dan Barna azt szeretné, hogy az elnökválasztás első fordulója előtt kerüljön sor erre.

Államelnök-választások 2019: Ma sor kerül Kelemen Hunor és Theodor Paleologu televíziós vitájára

Tue, 10/22/2019 - 09:31

Ma este 8 órától az RMDSZ államfőjelöltje és a Népi Mozgalom Párt államfőjelöltje ül a képernyők elé és ütköztetik programjukat, elképzeléseiket a novemberi államelnök-választás előtt. Ez lesz az első államelnök-jelölti tévévita.

Egyesek csak jövőre kapják meg az oktatási-nevelési juttatást

Tue, 10/22/2019 - 06:35

 Néhány napon belül megkezdődhet a Szülőföldön magyarul program támogatásainak a folyósítása, már zajlik a kifizetések banki beütemezése. A program kései indulása ellenére szinte a tavalyival azonos időben kaphatja kézhez a juttatást az igénylők többsége. Egy kis részüknek viszont jövő év elejéig várnia kell. Idén is ABC-sorrendben, tehát az igénylők családnevének kezdőbetűje szerint utalja ki az OTP Bank Románia a juttatásokat.

George Costin Barbut nevezték ki a TAROM ügyvivő vezérigazgatójává

Tue, 10/22/2019 - 06:34

Mandátuma 4 hónapra szól. Barbu Mădălina Mezeit váltja a TAROM élén. Mezeit október 15-én menesztették, és az eredeti tervek szerint Valentin Gvinda pilótát nevezték volna ki a helyére, ő azonban végül nem vállalta a megbízatást. A TAROM múlt heti közlése értelmében Daniela Mădălina Mezei nem teljesítette a szerződésében foglaltakat, ezért menesztették. A Nemzeti Liberális Párt elnöke, Ludovic Orban azonban korábban azt nyilatkozta, a TAROM egyes képviselői szerint Mezeit azért váltották le, mert nem engedett az utasításnak, amelyben azt kérték tőle, tartsa a földön a bizalmatlansági indítvány vitájának napján azokat a gépeket, amelyekkel több mint 20 törvényhozónak kellett eljutnia a fővárosba.

Újraalakul az ALDE képviselőházi frakciója

Tue, 10/22/2019 - 06:34

Jelentette be Ion Cupă képviselő, hozzátéve, hogy ismét csatlakozik a csoporthoz, amelyből szeptember elején lépett ki. A képviselőház tegnapi ülésén Toma Petcu a plénum előtt bejelentette, hogy benyújtotta a szükséges iratokat az ALDE-frakció újraalakítása érdekében. Mint mondta, ő maga lesz az ALDE képviselőházi frakciójának elnöke.

Használtolaj-begyűjtő pontokat nyit az Auchan üzletlánc

Tue, 10/22/2019 - 06:34

Ettől a héttől kezdődően az Auchan üzletei – az országban levő mind a 33 hipermarket – átveszik a lakosságtól a használt étolajat újrahasznosítás céljából, tájékoztat az üzletlánc hétfői közleményében. Rámutatnak, az olajat a bioüzemanyag előállításában fogják felhasználni. Az üzletlánc kiemeli, a használt étolajat átszűrve, legalább 0,5 literes átlátszó pillepalackokba kell tölteni és el kell vinni az Auchan üzleteibe, az ügyfélszolgálati pontokhoz. Legkevesebb 0,5 liternyi olajat lehet leadni, illetve ezen mennyiség többszörösét. A leadott mennyiség függvényében az Auchan partnerei mosogatószert, szénsavmentes ásványvizet vagy napraforgó olajat adnak az embereknek. Egyetlen liter, csatornába öntött használt étolaj egymillió liternyi vizet szennyez, amely mennyiség egy felnőttnek 14 évig elegendő a túléléshez.

Megkötné Japán és Románia 2021-ben a stratégiai partnerségi szerződést

Mon, 10/21/2019 - 12:40

 Klaus Iohannis államfőma  találkozott Tokióban Abe Sinzó japán miniszterelnökkel. A felek azt szeretnék, hogy a két ország közötti stratégiai partnerségi szerződést 2021-ben megkössék. A két ország közötti partnerség stratégiai szintre emelését a japán miniszterelnök tavalyi bukaresti látogatása alkalmával kezdeményezték. A két magasrangú tisztségviselő megbeszélést folytatott a biztonság és a védelmi területen való együttműködés fokozásáról is. Klaus Iohannis elnök ma és holnap Japánban tartózkodik, ahol részt vesz Naruhito császár trónra lépési ünnepségén.

Második legnépszerűbb a Dacia Duster az EU-ban

Mon, 10/21/2019 - 12:39

 Jato Dynamics augusztusi értékesítési adatai szerint az Európai Unióban továbbra is a Volkswagen Golf a legnépszerűbb autó, de a Dacia Duster feljött a második helyre. A számokat idéző Origo szerint a román gyártású városi terepjáró 2017-ben bemutatott második generációjából 19 ezer 451 darabot adtak el Európában, ami közel 11 százalékos növekedés 2018-hoz képest. Az értékesítési toplista első öt helyére csak Volkswagen és Dacia modellek kerültek be.

Újabb szívátültetés zajlik ma Marosvásárhelyen

Mon, 10/21/2019 - 12:39

 Az idei év hatodik szívátültetésére kerül ma sor a Marosvásárhelyi Sürgősségi Szív-érrendszeri és Transzplantációs Intézetben – közölte az intézmény sajtó-osztálya. Az átültetendő szervet a SMURD Rohammentő-szolgálat helikoptere szállította Marosvásárhelyre, a műtéti beavatkozás ma reggel fél tízkor kezdődött és várhatóan délután fél négy körül ér véget.

Elgázoltak egy medvét Kovászna megyében

Mon, 10/21/2019 - 11:46

Elgázolt tegnap este egy gépkocsi egy medvét a Kovászna megyei Ozsdola és Tulnici között, a 2D jelzésű országúton – jelentette a Vrancea Megyei Rendőr-főkapitányság.  A medve tetemét a tulnici-i polgármesteri hivatal gyűjtötte be. A rendőrség és a Vrancea Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság kivizsgálást indított az ügyben.

Kiszivárgott az Orban-kabinet legfrissebb névsora

Mon, 10/21/2019 - 10:55

 A véglegesítéséhez közeledik a kormányprogram és a miniszterjelöltek listája is – közölte a Nemzeti Liberális Párt kormányalakításra felkért elnöke, Ludovic Orban, miután közel három órás megbeszélést folytatott  a hét végén Klaus Johannis államfővel. Egy bukaresti napilap megszerezte a miniszterjelöltek várható névsorát. E szerint a kormányból kimaradtak a nemzeti liberálisok hangadó politikusai, abból a megfontolásból, hogy mentesüljenek az ország jelenlegi siralmas helyzetében történő kormányzással járó népszerűségvesztéstől.  Az egyetlen kivétel Raluca Turcan, a PNL alelnöke, aki az Orban-kabinet miniszterelnök-helyettese lesz, azt egyelőre még nem tudni, hogy tárca nélkül marad, vagy esetleg hozzárendelnek minisztériumot is. Az már szinte biztos, hogy az igazságügyi miniszter Ioan Cupșa képviselő lesz, aki a kolozsvári műegyetemen szerzett gépgyártási diplomát majd elvégezte a Babes-Bolyai Tudományegyetem jogi karát is. Az egészségügyi miniszter posztját Horațiu Suciu kardiológus veheti át, aki a marosvásárhelyi szív – és érrendszeri betegségek intézetét vezeti. A belügyminiszteri poszt várományosa Marcel Vela szenátor, a külügyminiszteri tisztségbe továbbra is Klaus Johannis államfő jelenlegi tanácsosát, Bogdan Aurescut szeretnék, aki volt már külügyminiszter.

Betilthatják a román sertéshúst az EU-ban

Mon, 10/21/2019 - 10:54

 Az afrikai sertéspestis miatt az Európai Unió betilthatja a sertéshús exportját Romániából más országokba. A sertéshús export költségvetésben évente 154 millió eurót hozott, ettől eleshet az ország és így nő a költségvetési hiány – mondta a Digi24 televíziónak Sorin Minea, a Romalimenta elnöke. Ezáltal az árak is óriásit növekedhetnek.

Felavatták a nagykárolyi Kálvin-központot

Mon, 10/21/2019 - 10:54

 Tegnap délután Nagykárolyban  felavatták a magyar állam támogatásával felépült Kálvin-központot, amely templomot, közösségi házat és óvodát foglal magában. A templomszentelésen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta: most kedvező időket élünk, de nagy baj lesz, ha nem építünk épületeket és közösségeket. “Európa nyugati felében ugyanis, ahonnan sok segítség érkezett korábban a templomaink és közösségeink építéséhez, kezdik kizárni Isten jelenlétét” – mondta Soltész. A magyar állam 2016-tól nyújtott segítséget az építkezés befejezéséhez, amit 1998-ban kezdtek el.

Államelnök-választások 2019: 835 külföldi szavazóhelyiséget hagyott jóvá az Állandó Választási Hatóság

Mon, 10/21/2019 - 09:30

 A külképviseletek javaslatai alapján, több szakaszban zajlott a határon túli szavazóhelyiségek jóváhagyása.  A kiadott jóváhagyásokat követően a nagykövetségek és konzulátusok feladata lesz intézkedni, hogy megteremtsék a szavazáshoz szükséges logisztikai feltételeket, és tájékoztassák a külföldön tartózkodó romániai választópolgárokat a szavazóirodák helyéről.   Az Állandó Választási Hatóság határozata megjelenik a Hivatalos Közlönyben.

Államelnök-választások 2019: Kijelölték a választási körzetek számítógép-kezelőit

Mon, 10/21/2019 - 09:30

 Az Állandó Választási Hatóság számítógépes sorshúzással jelölte ki szombaton az ország választási körzetek szavazóirodáinak számítógép-kezelőit.  A számítógép-kezelőket azon jelentkezők közül választják ki, akik szerepelnek az intézmény nyilvántartásában, nem nyújtottak be kilépési kérelmet és jelezték, hogy hajlandóak ezen feladat elvégzésére.  A számítógép-kezelők száma húsz százalékkal lesz nagyobb az országban lévő szavazóhelyiségek számánál (ami több mint 18 000), hogy tartalék személyzet is biztosítva legyen. 

Államelnök-választások 2019: Az oktatás és környezetvédelem kérdéséről is tárgyaltak a szombati Szájkaratén

Mon, 10/21/2019 - 09:30

 Kelemen Hunor az RMDSZ államfőjelöltje a szombaton, Kolozsváron tartott Szájkaraté rendezvényen  rámutatott, hogy meggyőződése, hogy az államelnöknek példát kell mutatni, akkor is, ha a környezetvédelmi és tanügyi intézkedések nem tartoznak az államfő alkotmányos jogkörébe.  Az oktatásnak szerinte gyerekközpontúnak kell lennie, a hét órakor kezdődő tanítás „gyerekkínzás”, mint mondta, ilyen órában a gyerek teljesítőképessége a padlón van. Később beszélt az infrastruktúra kérdéséről is, Kelemen Hunor szerint fontos, hogy ne legyen olyan része az országnak, ahonnan másfél óra alatt nem lehet egy autópályára felhajtani, vagy két óra alatt egy repülőtérre eljutni.  A szinte kétórás beszélgetés visszanézhető a politikus Facebook-oldalán.

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.