You are here

Erdély FM (Románia/Erdély)

Subscribe to Erdély FM (Románia/Erdély) feed
Erdély FM, a bizalom hangja
Updated: 5 hours 39 min ago

Tőkés Lászlót újabb két évre az EMNT elnökévé választották

Mon, 10/28/2019 - 07:51

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Csíkszeredában tartott országos küldöttgyűlésén szombaton újabb két évre a szervezet elnökévé választották Tőkés Lászlót, a tanács alapítóját. Az ügyvezető elnöki feladatokat továbbra is Sándor Krisztina látja el.

Megölték az Iszlám Állam vezetőjét

Mon, 10/28/2019 - 07:51

Donald Trump amerikai elnök tegnap reggel a Fehér Házból közvetített beszédében hivatalosan is bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését, az akciót Szíria északnyugati részén hajtották végre az amerikai erők vasárnapra virradóra. A terroristavezér likvidálását Trump az amerikai kormányzat első számú nemzetbiztonsági céljának nevezte. Az amerikai elnök közölte: rendkívül értékes dokumentumokat találtak az Iszlám Állam további terveiről, terrorakcióinak előkészítéséről. Trump közölte, hogy harcolnak az Iszlám Állam és más terrorszervezetek teljes megsemmisítéséig.

Államelnök-választások 2019: Professzionalizált és hatékony az ország hadserege Klaus Iohannis szerint

Fri, 10/25/2019 - 16:34

Az államfő a román hadsereg napja alkalmából tartott beszédében kiemelte, hogy Románia euró-atlanti kapcsolatának alapja az a komolyság és professzionalizmus, amellyel a hadsereg, szövetségesekkel együtt, részt vett a külföldi hadműveletekben. éleménye szerint Románia kibővített biztonságának szavatolása magában foglalja a meglévő stratégiai partnerségek megerősítését és fejlesztését, különösen az Amerikai Egyesült Államokkal.

Államelnök-választások 2019: Nagyon jó esélye van Viorica Dăncilának a győzelemre

Fri, 10/25/2019 - 16:34

A Szociáldemokrata Párt államfőjelöltje szerint azért van jó esélye a győzelemre, mert hisz az emberekben. Továbbá kifejtette, hogy ez az ország egy olyan elnököt érdemel, aki nem megosztja, hanem összefogja az embereket, aki a románok között van, és nem ötévenként jutnak eszébe az emberek, amikor választások közelednek. Továbbá méltósággal képviseli országot az európai fórumokon és harcol azért, hogy ez az ország regionális csomópont legyen.

Államelnök-választások 2019: Három intézet kapott akkreditálást az államelnök-választásokon történő közvélemény-kutatások elvégzésére

Fri, 10/25/2019 - 16:33

A Központi Választási Iroda tájékoztatása szerint november 10-én és november 24-én, vagyis az első és második fordulóban közvélemény-kutatást végezhetnek a Városi és Regionális Szociológiai Központ, a Romániai Kiértékelési és Stratégiai Intézet és az Avangarde Szocio-magatartási Tanulmányi Csoport. A három intézet munkatársainak joguk lesz a szavazási napokon 7 és 21 óra között belépni a szavazóirodák körüli, 500 méter sugarú védett területre, viszont a szavazóhelyiségbe már nem.

Államelnök-választások 2019: Létezhetne alternatíva néhány miniszterjelöltre Dan Barna szerint

Fri, 10/25/2019 - 16:33

Az államfőjelölt szerint a miniszterek listáján van néhány igazi személyiség, és van néhány »láncszem«, akire létezhetne alternatíva, viszont a döntés a kormányfőé és tiszteletben tartja annak döntését. Elmondása szerint az USR számára az integritás a fontos. Azt is kifejtette, hogy a Ludovic Orban által benyújtott kormányprogramot ki kell majd egészíteni a politikai egyezménybe foglalt feltételekkel, amelyet az USR és a Nemzeti Liberális Párt készül aláírni a kormány támogatása érdekében.

Nem szabad reagálni a provokációra a mai úzvölgyi eseményen

Fri, 10/25/2019 - 16:32

Nyilatkozta közösen Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere. Az elöljárók arra kérik az embereket, hogy ne üljenek fel a provokációknak, és ne vegyen részt egy újabb konfliktus kialakulásában. Kihangsúlyozták, hogy a küzdelmet nem adják fel, hanem jogi úton keresik ezután is a helyzet megoldását. A Calea Neamului Egyesület nacionalista szervezet még szeptember végén jelentette be, hogy a Frăția Ortodoxă nevű szervezettel és a dormánfalvi polgármesteri hivatallal közösen megemlékezést tartanak ma a hadsereg napja alkalmából az úzvölgyi katonatemetőben.

600 millió lej kölcsönt vett fel a pénzügyminisztérium a bankoktól

Fri, 10/25/2019 - 16:32

Tájékoztat az Economica.net. A kibocsátott államkötvények lejárati ideje 112 hónap, az átlaghozamuk pedig 4,17 százalékos. Az összeg nagy része az előzőleg felvett hitelek törlesztésére, illetve a költségvetési hiány fedezésére megy.

Visszaküldte az államfő az óvodások és a kisiskolások sportóráit szabályozó jogszabályt

Fri, 10/25/2019 - 16:31

Az Államelnöki Hivatal közleménye szerint az államfő hiányosnak tartotta a törvény megfogalmazását, ezért újra kell vizsgálni. A jogszabály szerint az óvodásoknak heti két óra pszichomotoros tevékenységre van szükségük, a kisiskolások esetében pedig amennyiben nincs lehetőség arra, hogy szaktanárok tartsák a tornaórát, akkor a tanítóknak kell azokat megtartaniuk.

Megállapodtak a Brexit határidejének újabb halasztását célzó brit kérelem jóváhagyásáról

Fri, 10/25/2019 - 16:31

Közölte az Európai Bizottság szóvivője. Elmondása szerint a délelőtti ülésükön elvi megegyezésre jutottak a huszonhetek brüsszeli uniós nagykövetei, egyelőre pedig nincs terv soron kívüli EU-csúcstalálkozó összehívására, és írásbeli eljárással történhet meg a jóváhagyás.Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója elmondta, hogy a munka a következő napokban folytatódni fog. Névtelenséget kérő tisztségviselők arról számoltak be, hogy a tervek szerint jövő hét elején határoznak a hosszabbítás időtartamáról. A brit pénzügyminiszter ma a BBC-nek nyilatkozva azt mondta, hogy az Egyesült Királyság nem tud a brit EU-tagság megszűnésének jövő csütörtöki határidején kilépni az Európai Unióból a parlament és különösen Jeremy Corbyn miatt.

Nem befolyásolja a vonatok menetrendjét a vasárnapi óraátállítás

Fri, 10/25/2019 - 11:39

 Közölte a Román Vasúttársaság. Vasárnapra virradóra, az október 26. és 27. közötti éjszakán hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani az óramutatókat. A CFR közleménye szerint a 4 óra után induló vonatok a téli időszámítás szerint indulnak. Az óraátállításkor már közlekedő vonatok egy órát várakoznak a kijelölt állomásokban, és a téli időszámítás szerint indulnak tovább. Azok a vonatok, amelyek már közel vannak célállomásukhoz, befejezik útjukat.

Veszélyben van az önkormányzati alkalmazottak bérének kifizetése

Fri, 10/25/2019 - 10:14

Nem tudja garantálni Ludovic Orban, hogy kabinetje tartani tudja a költségvetési hiánycélt. Szerinte fennáll a veszély, hogy az önkormányzati alkalmazottak nem kapják meg a bérüket, ha nem iktatják be mielőbb a kormányát. Közölte ugyanakkor, hogy betartják a nyugdíjtörvény előírásait. Ludovic Orban kifejtette, hogy jelenleg több intézménynek és helyhatóságnak nincs elég pénze év végéig. Fennáll a veszély, hogy az önkormányzatok nem tudják kifizetni az alkalmazottaik bérét, a fogyatékkal élőknek járó támogatást, az iskolák fűtését. Ehhez költségvetés-kiigazításra lenne szükség. Orban hangsúlyozta, hogy minden hatályban lévő törvényt tiszteletben kell hogy tartson a kormány.

Államelnök-választások 2019: Még két hét van a választásokig

Fri, 10/25/2019 - 09:32

Az elnökválasztás első fordulóját november 10-én tartják. Ha egyik jelölt sem szerzi meg a választók több mint felének támogatását, november 24-én második fordulót is rendeznek a két legjobban szereplő jelölt részvételével.  Az elnökválasztáson 14 jelölt neve kerül a szavazólapokra: hat jelölt egy-egy parlamenti frakció vagy pártszövetség támogatását is élvezi, további hat jelölt parlamenten kívüli pártok képviseletében indul, ketten pedig függetlenként pályáznak a tisztségre. A külföldi választókörökben nemcsak november 10-én, hanem az azt megelőző pénteken és szombaton is leadhatják szavazatukat a diaszpórában élők. A hivatalos választási kampány a belföldi szavazókörök megnyitása előtt 24 órával, november 9-én reggel 7-kor ér véget, attól kezdődően pedig, a szavazás végéig – vagyis november 10-én este 21 óráig – kampánycsend lép hatályba.

Államelnök-választások 2019: Ma is folytatódik a Szájkaraté

Fri, 10/25/2019 - 09:32

Az RMDSZ államfőjelöltje ma 19 órától Gyergyószentmiklóson, a Pálya Bisztróban Szájkaratézik. Az eseményt élőben közvetítik Kelemen Hunor facebook oldalán is.  Kelemen Hunor ezt megelőzően, ma 17 órától az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének küldöttgyűlésén vesz részt a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ színháztermében.  Holnap 12 órától pedig ifjúsági szervezetek meghívására Jászvásáron vitázik Theodor Paleologuval. A vitát szintén élőben közvetítik.

Államelnök-választások 2019: Paleologu szerint az egész nemzet erkölcsi kudarca lenne ha a második fordulóba Iohannis és  Dăncilă kerülne

Fri, 10/25/2019 - 09:32

A Népi Mozgalom Párt államfőjelöltje tegnap Focşani-ban kifejtette, hogy 2014-ben megszavazták Iohannist, hogy ne legyen egy plagizáló elnöke az országnak, most pedig megszavazzák a PNL államfőjelöltjét, hogy ne legyen elnök Dragnea teremtménye? Tette fel a kérdést Theodor Paleologu. A PMP jelöltje elégedettségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy ő egyre fennebb kerül a felmérések szerint, míg mások visszaesnek.

Előrehozott választás kiírását kezdeményezi a brit kormány hétfőn

Fri, 10/25/2019 - 08:45

 Jelentette be tegnap este a kormány parlamenti tevékenységének összehangolásáért felelős kabinetminiszter.  A képviselőknek már hétfőn módjuk lesz az indítvány megvitatására, és még aznap szavazhatnak is a kormány javaslatáról.  A bejelentés előtt néhány perccel Boris Johnson miniszterelnök egyenes utalást tett arra, hogy a kormány az előrehozott választást karácsony előtt két héttel szeretné megtartani. A ratifikációs menetrendről előterjesztett kormányzati indítvány leszavazása után Boris Johnson bejelentette, hogy a kormány szünetelteti a Brexit-megállapodás törvénybe iktatásának parlamenti folyamatát, amíg az Európai Unió döntést nem hoz a Brexit halasztását indítványozó brit kormányzati kezdeményezésről.

Egy hetes őszi vakáció kezdődik

Fri, 10/25/2019 - 08:44

 Ma, a tanórák után elkezdődik az elemi iskolások és óvodások egy hetes vakációja. A tanítás november 4-én, hétfőn kezdődik el ismét számukra.  Az első iskolai félév december 20-áig tart, a második félév 2020. január 13-án kezdődik és június 12-én ér véget. Az érettségi előtt álló végzősök számára 2020. május 29-én ér véget a tanév, a nyolcadikosoknak pedig június 5-e lesz az utolsó tanítási nap.

Őszi nagytakarítás lesz Marosvásárhelyen

Fri, 10/25/2019 - 08:44

 Általános őszi nagytakarításra kerül sor Marosvásárhelyen október 21 – november 23-a között, amely során elszállítják a háztartásoknál felhalmozott hulladékot – tájékoztat a polgármesteri hivatal.  Kérik a magánházak tulajdonosait és a tulajdonosi társulásokat: takarítsák ki ingatlanjaikat, valamint az ezekhez tartozó területeket és zöldövezeteket. A hulladékot helyezzék ki a járdák szélére a szállítóeszközök számára könnyen megközelíthető helyre, a meghirdetett dátum előtti napon. A fakorona-alakítási munkálatokból származó ágakat külön kell tárolni, ellenkező esetben ezeket nem szállítják el.

Közzétették a beiktatásra váró kormány célkitűzéseit

Fri, 10/25/2019 - 06:48

Tizenkét pontban foglalta össze Ludovic Orban miniszterelnökjelölt, a Nemzeti Liberális Párt vezetője a legfontosabb célkitűzéseket, amelyeket az általa javasolt kormány – ha megkapja a parlament támogatását a beiktatáshoz – meg akar valósítani a jövő évi parlamenti választásokig hátralévő egy esztendőben. A költségvetés kiigazítása, a 2020-as büdzsé megalkotása, a “mini-amnesztia” eltörlése, a rezidensvizsgák megszervezése és a főügyészek kinevezése szerepel a legsürgősebb teendők között. A hírhedt 114-es számú sürgősségi kormányrendeletnek a gazdaságra káros hatásait is szeretnék kiküszöbölni, szintúgy az üzemanyagok plusz jövedéki adójának és a részmunkaidős munkavállalókat hátrányosan érintő illetékek eltörlését is céljai között fogalmazta meg az Orban-kormány.

Elfogadhatónak tűnik a kormány az RMDSZ szerint

Fri, 10/25/2019 - 06:48

 Kelemen Hunor RMDSZ-elnök úgy nyilatkozott , hogy a Ludovic Orban által javasolt kabinet szerinte el tudja látni feladatait egy éven keresztül, de arra még nincs rálátása, hogy a leendő kormány jó lesz-e vagy sem. Azt is elmondta, kevés esélyt lát arra, hogy a parlament már az első körben bizalmat szavaz az Orban-kormányra, hiszen ha a Pro Románia nem támogatja, és a PSD megmarad álláspontjánál, akkor nem túl nagyok a kormány esélyei, hogy átmegy az első próbálkozásra. De ez idő kérdése, előbb utóbb megszavazza a parlament. Kelemen Hunor hozzáfűzte, várhatóan hétfőn dől el a Ludovic Orbannak felajánlott írásbeli megállapodás sorsa, amelynek alapján eldöntik, hogy támogatják-e vagy sem az új kormányt.

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.