A TargetWeb felmérést készített arról, hogy hányan kerestek rá a világhálón az elnökjelöltek neveire, illetve a hozzájuk köthető politikai alakulatokra. A legtöbben, 119 ezer 600-an Alexandru Cumpanasu független jelölt nevére kerestek rá, ez azonban azért torzít, mert a caracali tragédia kapcsán is sokat szerepelt a médiában. Viorica Dancila szociáldemokrata jelölttel kapcsolatos információkra 108 ezer 870-en, Theodor Paleologura, a PMP jelöltjére 87 ezer 720-an voltak kíváncsiak. Csak a harmadik helyen van Klaus Iohannis, hivatalban lévő államfő, akinek a nevét 72 ezer 260-an ütötték be a gép keresőjébe. Mircea Diaconura, az ALDE és Pro Romania által támogatott jelöltre 43 ezer 150-en, Viorel Catarama függetlenre 20 ezer 150-en, Kelemen Hunorra 5 ezer 130-an kerestek rá, míg a többi jelölt, közöttük az egyik esélyesnek tartott Dan Barna nem gyűjtött számottevő internetes érdeklődőt. A politikai pártok között viszont az USR vezet a PSD és a PNL előtt.
A szövetségi elnök Gyergyószentmiklóson és környékén találkozott a potenciális szavazókkal, majd este szájkaratén vett részt, ahol számos, néha kényelmetlen kérdésre válaszolt, illetve kereste közösen a választ a résztvevőkkel. Volt környezetvédelem, volt oktatás, ennek keretében a román nyelv oktatása, voltak székelyföldi gondok a terítéken – értékelte a beszélgetést Kelemen Hunor, aki elmondta, örül, hogy ennyire foglalkoztatja a gyergyói fiatalokat, hogy mi történik a közösségünkkel. Ennek fényében a november 10-i szavazást kihívásnak tekinti – mondta. Az RMDSZ 1996 óta minden államfőválasztáson indít saját jelöltet. Kelemen Hunor ezúttal is azt kívánja hangsúlyozni, hogy a magyar közösség is értékteremtő része a romániai társadalomnak, és politikusai képesek lennének úgy elvezetni az országot, hogy az egész Romániának a hasznára válna.
Az első kétnyelvű Szájkaratét Kelemen Hunorral ma este, a vásárhelyi J’ai Bistrot-ban szervezik 19 órától. Mindenkit várnak, akinek kérdése, javaslata, kritikái vannak. Az est házigazdája Marius Cosmeanu, újságíró. Az eseményt élőben közvetítik az RMDSZ államfőjelölt Facebook oldalán.
Mircea Diaconu államfőjelölt, akit a Pro Románia párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége támogat, ma fél 5-től vár minden érdeklődőt Marosvásárhelyen, a főtéri Virágóránál. Facebook-esemény leírásában közli, hogy minden kérdésre válaszol. Holnap pedig Szatmárnémetiben találkozik a választópolgárokkal. Az UN OM Szövetség államfőjelöltje hivatalos weboldalán is közölte, hogy a kampány során egyedül, a párt vezetői nélkül fogja bejárni az országot és találkozni a választópolgárokkal. A Diaconu összejövetelei nem olyan találkozások, mint amihez hozzá szoktak az emberek hanem egyszerűek.
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal értesítése szerint mától szerdáig rágcsálóirtás zajlik Marosvásárhely közterületein. Az akcióban kizárólag az egészségügyi minisztérium által engedélyezett anyaggal dolgoznak.
Az Országos Nyugdíjpénztár adatai szerint legtöbben volt ügyészek és bírák kapták meg a szolgálati nyugdíjat, nekik ez átlagban 18.629 lej, a román diplomáciai és konzuli testület 845 nyugalmazott tagja átlagosan 5547 lej szolgálati nyugdíjat kap, a 793 nyugalmazott parlamenti képviselő átlagos nyugdíja pedig 4529 lej, a hivatásos polgári repülés ágazatának 1444 nyugdíjasa van, átlagnyugdíjuk pedig 10.908 lej. A számvevőszék 605 kedvezményezettjének szolgálati nyugdíja átlagosan 7787 lej, ezen kívül a bíróságok és az ügyészségek 1795 nyugdíjazott speciális kisegítő személyzetének átlagos nyugdíja 4389 lej volt.
Az USR-PLUS Szövetség államfőjelöltje a kampánykörútja nagyváradi állomásán találkozott Jenei Imrével, a romániai sport ikonikus személyiségével, és autogramot ajánlott neki. Az USR elnökének arroganciáját a sajtó egy része azzal magyarázza, hogy Dan Barna nem tudta, hogy kivel áll szóba. Ezt a politikus pénteken a Facebook-oldalán cáfolta. Jenei Imre szombaton úgy nyilatkozott, hogy felismerte őt, beszélgettek, sok sikert kívánt Dan Barnanak, és utána következett ez az probléma, ami szerinte intelligencia kérdése.A jelenleg 82 éves Jenei Imrének köszönhető a romániai labdarúgás eddigi legnagyobb sikere: vezetése alatt 1986-ban megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját a bukaresti Steaua.
Hargita Megye Tanácsa lakossági fórumot hirdetett ma délután 5 órára. A Facebook-esemény szerint csökkenteni fogják a megyeháza energiafogyasztását 60 százalékkal, az erre vonatkozó terveket pedig megmutatják és közvitára bocsátják a mai eseményen.
A képviselőház és a szenátus házbizottságai ma elutasították, hogy szerdán szavazzanak a Ludovic Orban miniszterelnök-jelölt által javasolt kormány összetételéről. Ludovic Orban javaslata az volt, hogy holnap a felső- és alsóház szakbizottságai együttes ülésükön hallgassák meg a miniszterjelölteket, végül szerdán bocsássák a plénum el szavazásra az új kormány összetételét. A szakbizottsági meghallgatások holnap kilenc órától megkezdődnek ugyan, de a végső szavazást elhalasztották jövő hétfőre. Eddig az időpontig a Dăncilă-kormány marad hivatalban ügyvivői jogkörrel.
Őrtüzek gyújtására hívták a székelyföldi településeket október utolsó vasárnapján. Csíkszeredán kívül több mint nyolcvan településen gyúltak őrtüzek, Erdélyen kívül Felvidéken és Budafokon is csatlakoztak a figyelemfelkeltő akcióhoz. Székelyföld autonómiájának napján délelőtt a templomokban, délután az őrtüzek magaslatain gyűjtöttek aláírásokat az SZNT által elindított, nemzeti régiók kialakítását kérő európai polgári kezdeményezéshez.
Egy fogarasi tömbház lépcsőházában látott medve miatt figyelmeztették a lakosságot a Ro-alert rendszeren keresztül tegnap este, tájékoztatott a Brassó Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség. Az elmúlt napokban ez már a második eset, amikor a hatóságoknak a Ro-alert rendszeren figyelmeztetniük kell a lakosságot a medve jelenléte miatt a Brassó megyei Fogarason, lakott körzetben. Péntek este 8 óra körül is jeleztek egy példányt, de a helyszínre kiküldött csendőrök nem találták meg az állatot. Beszterce mellett pedig medve támadt Simontelke környékén, egy engedélyezett vaddisznó vadászaton részt vevő hajtóra. A medve komoly sérüléseket okozott, de nincs életben az illető élete. Az esetet vizsgálja a rendőrség.
Az Európai Unió 27 tagállama ma jóváhagyta a Brexittel kapcsolatos brit halasztási kérelmet – az Európai Tanács elnökének Twitter-üzenete szerint. Tusk bejegyzése alapján rugalmas hosszabbítást adnak, ami azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság korábban is kiléphet, ha elfogadják a kilépési megállapodást a brit parlamentben. Ebben az esetben az elfogadáshoz képest a következő hónap 1-től élne a kilépés.
Várhatóan ma 17 órakor írja alá Bukarestben a kormányalakítással megbízott Ludovic Orban és Kelemen Hunor szövetségi elnök az Orban-kabinet parlamenti támogatásáról szóló megállapodást – közölte a Maszollal Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője. Az együttműködési megállapodás tervezetét már a múlt héten átadta az RMDSZ elnöke a miniszterelnök-jelöltnek. E szerint az RMDSZ akkor tudja támogatni az új kormányt, többek között, ha az vállalja, hogy december 15-ig a parlament elé terjeszti a 2020-as költségvetést, nem hoz sürgősségi kormányrendelettel és felelősségvállalással törvényeket, nem módosítja 2020 végéig a választási törvényt, és érvényt szerez a kisebbségi jogokra vonatkozó törvényeknek és nemzetközi szerződéseknek. Kelemen Hunor tegnap Brassóban hangsúlyozta, az RMDSZ nem hozta meg a döntését a kormány támogatásáról, de „nagy az esélye”, hogy megszavazzák a beiktatását. Hozzátette: a megállapodás aláírása után az RMDSZ frakciói holnap vagy szerdán meghozzák a döntést.
Két-két videoklipet töltött fel a YouTube videomegosztóra és a Facebookra az Állandó Választási Hatóság, amely a határon túl élők szavazási módszereit mutatja be. A két klip azoknak a külföldön élő román választópolgároknak szól, akik az államelnök-választáson élni kívánnak szavazati jogukkal. Az egyikben a külföldi szavazókörzetekben, a másikban a levélben történő szavazás technikáját mutatják be.
Mozgóurnát kérhet a novemberi államelnök-választásokkor az a szavazó, aki képtelen a helyváltoztatásra betegség vagy mozgáskorlátozottság miatt, kórházban fekszik, szabadságvesztéssel járó büntetését tölti, vagy olyan jellegű tevékenységet fejt ki, amely nem teszi lehetővé, hogy elmenjen a szavazóhelyiségbe – döntött a Központi Választási Iroda. A mozgóurna igényléséhez szükség van külön kérvényre, a betegséget vagy mozgáskorlátozottságot igazoló dokumentumok másolatára. A mozgóurna-igénylést legkésőbb a választás előtti napon kell eljuttatni a választási irodához. A BEC leszögezi, hogy külföldön nem alkalmazható a mozgóurna.
A Központi Választási Iroda tájékoztatása szerint november 10-én és november 24-én, vagyis az első és második fordulóban is a következő intézetek végezhetnek közvélemény-kutatást az urnáktól távozó állampolgárok körében: a Városi és Regionális Szociológiai Központ (CURS), a Romániai Kiértékelési és Stratégiai Intézet (IRES) és az Avangarde Szocio-magatartási Tanulmányi Csoport. A három intézet munkatársainak joguk lesz a szavazási napokon 7 és 21 óra között belépni a szavazóirodák körüli, 500 méter sugarú területre, viszont a szavazóhelyiségbe már nem. Ugyanakkor szigorúan tilos bármilyen módon beavatkozniuk a választások menetébe.
Az RMDSZ és a Népi Mozgalom Párt államfőjelöltjei egyetértenek abban, hogy alkotmánymódosításra van szükség, viszont ezt merőben másképp képzelik el – derült ki az Ismerd meg a jelölted című nyílt választási vitából, amelyet szombaton szerveztek Iaşi-ban a romániai ifjúsági mozgalom vezetői. Kelemen Hunor kérdésre válaszolva azt mondta, hogy parlamentáris és nem félprezidenciális rendszerre lenne szükség. Theodor Paleologu, a PMP elnökjelöltje azt válaszolta, hogy szerinte is módosítani kellene az alkotmányt, ám ezt az államfő jogkörének bővítése céljából tartaná jónak. Az Ismerd meg a jelöltedet államelnökjelölti vitára csak a két korábbi művelődési miniszter, Theodor Paleologu és Kelemen Hunor fogadta el a fiatalok meghívását.
Előrelépés történt az úzvölgyi temető körül kialakult vitában, a Bákó megyei prefektus, Valentin Ivancea két keresetet indított a Közigazgatási Bíróságon. Ezekben megtámadta a dormánfalvi tanács által kibocsátott építkezési engedélyt, illetve 2 tanácshatározatot – tájékoztat Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata. Utóbbiakkal a város magánvagyonából annak közvagyonába helyezte át a temetőt annak ellenére, hogy az korábban sem képezhette a város közvagyonát, mert közterület. Ha a közigazgatási bíróság megállapítja, hogy a szóban forgó határozatok nem törvényesek, semmisnek nyilvánítja azokat, és minden olyan lépés, ami az illető akták alapján történt, semmissé válik. A végleges döntés után a jogaiban sértett fél – ebben az esetben Csíkszentmárton – kérheti a temető eredeti állapotának visszaállítását, azaz a törvénytelen építkezések lebontását, valamint a temető telekkönyvezésére vonatkozó bejegyzés törlését a kataszteri hivatalnál.
10 százalékkal nőhet a szabályozott gázár a lakossági fogyasztók számára, amennyiben életbe lép a román hatóságok által kidolgozott árliberalizálási ütemterv. Erre viszont csak a téli szezon lejárta után, 2020. április 1-jétől kerülhet sor. A román hatóságok és az Európai Bizottság által elfogadott új liberalizációs ütemterv szerint a gázpiacot 2021. április 1-jén teljes mértékben liberalizálják, de 2020. április 1. és 2021. március 31. között lesz egy átmeneti időszak. Az átmeneti időszak alatt a háztartási fogyasztók és a hőerőművek igényeinek 50%-át megawattóránként 68 lejes maximális áron szabályozott rendszerben biztosítják, a gázok 50%-át pedig a szabadpiacon vásárolják meg. “Ha ezt a módszert alkalmazzák, akkor 2020. április 1-jétől a gáz jelenlegi tőzsdei ára 9-10%-kal fog növekedni” – állítják energiaágazati források. Romániának december 26-áig kell átvennie a gázpiac liberalizációjának új ütemtervét.
Az országon belül számos megszorító intézkedés van érvényben az afrikai sertéspestis miatt, az Európai Bizottság nem hozott olyan döntést, amely megtiltaná a román sertéshúsexportot – jelentette ki szombaton a Digi 24 műsorában Petre Daea ügyvivő mezőgazdasági miniszter. Azt mondta, hogy a sertéshúsexport betiltásáról szárnyra kapott hírek, a Brüsszelből érkezett adatok helytelen értelmezéséből erednek. Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság október 11-én kiadott legfrissebb jelentése szerint 25 megye 337 helységben összesen 1 105 afrikai sertéspestisgócot tartottak számon. Ez kevesebb mint a szeptember 24-én regisztrált 1 223 gócpont.