Szlovákiai magyar hírportál - friss, fiatalos portál, napi hírekkel, tudósításokkal, érdekességekkel.
Updated: 10 hours 58 min ago
Tue, 12/30/2025 - 19:47
41 éves korában elhunyt Horváth Csaba, az NB III Észak-Nyugati csoportjában szereplő Komárom VSE vezetőedzője.
Tue, 12/30/2025 - 19:36
A rendőrség befejezte a nyomozást a januárban történt szepesófalui gimnáziumi késelés ügyében. A nyomozó vádemelést javasolt a 18 éves támadó ellen, aki egykor az iskola diákja volt.
Tue, 12/30/2025 - 19:13
Tomáš Drucker (Hlas) szerint meg kell tanítanunk a diákoknak, hogyan használják helyesen a mesterséges intelligenciát (AI), különben nem lesznek képesek a kritikus gondolkodásra és függővé válnak tőle.
Tue, 12/30/2025 - 18:28
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter azt hangoztatta, hogy a Bejelentővédelmi Hivatal megszüntetése és az új hivatal létrehozása nem jár komoly technikai változtatásokkal. December 17-én az Alkotmánybíróság felfüggesztette a törvényt, amely az ellenzék szerint alkotmányellenes és ellentétes az uniós joggal.
Tue, 12/30/2025 - 18:16
Házibulit tervez szilveszter estére? A párjával vagy a családjával otthon tölti az év utolsó estéjét? Még nem szerezte be az alkoholos italokat, üdítőket és rágcsálnivalókat? A karácsonyi ünnepek sokak pénztárcáját kiürítették, ezért érdemes megfontolni a kiadásokat az év végén, mielőtt bevásárolni indul. Összehasonlítottuk a szlovák és a magyar Tesco árait, mutatjuk a számokat.
Tue, 12/30/2025 - 18:04
Kedden reggel nem indult el a Pozsony felől és Jókút (Kúty) irányába közlekedő személyvonat. A mozdonyvezető nem volt hajlandó átvenni a szerelvényt, állítólag napok óta problémák voltak a fűtéssel.
Tue, 12/30/2025 - 17:08
Hétfőn találkozott egymással Donald Trump amerikai és Benjamin Netanjahu izraeli elnök Trump floridai Mar-a-Lago-i birtokán. Trump belengette, hogy az Egyesült Államok támogathat egy újabb nagyszabású csapást Irán ellen.
Tue, 12/30/2025 - 15:07
Kedden dél körül összeütközött egy autó és egy személyvonat Bánon. A Volkswagen Passat 48 éves sofőrjét ellátták, szerencsére nem történt tragédia.
Tue, 12/30/2025 - 14:53
Lavina sodort el hétfőn egy magyar házaspárt az olaszországi Trentino-Alto Adige (Dél-Tirol) megye Aurina-völgyében, a férj meghalt, felesége viszont sértetlen maradt - írta a Corriere Dell'Alto Adige című helyi lap internetes oldalán.
Tue, 12/30/2025 - 14:09
Hétfőn eltűnt a 15 éves Vanessa Rigová Nyitraújlakról (Veľké Zálužie). Ha látták a fiatal lányt, értesítsék a rendőrséget!
Tue, 12/30/2025 - 13:50
Három újabb F-16-os vadászgép landolt kedden a Malacka közelében található konyhai katonai repülőtéren.
Tue, 12/30/2025 - 13:38
Michal Šimečka szerint a PS-nek, az SaS-nek, a KDH-nak és a Demokratáknak a legjobb az esélye arra, hogy olyan kormányt hozzon létre, amely hosszú távon is stabil marad.
Tue, 12/30/2025 - 13:12
Az orosz hadsereg 2 Iszkander típusú ballisztikus rakétával és 60 drónnal mért csapást ukrajnai célpontokra keddre virradóra, a légvédelem a támadóeszközök 85 százalékát megsemmisítette, azonban öt helyszínen károk keletkeztek, és civilek sebesültek meg - közölték katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.
Tue, 12/30/2025 - 12:28
Kigyulladt egy nyaraló Pozsony Dévényújfalu városrészében. Ketten haltak meg a tűzesetben, személyazonosságuk egyelőre nem ismert.
Tue, 12/30/2025 - 11:58
Hétfőn este hat összeütközött hat személygépkocsi Vágpattán. Ketten sérültek meg a balesetben, egy személyt kórházba szállítottak.
Tue, 12/30/2025 - 11:15
Dróntámadást hajtott végre a CIA bevonásával az Egyesült Államok Venezuela területén. Úgy tudni, a támadás december elején történt egy távoli venezuelai partszakaszon található dokknál.
Tue, 12/30/2025 - 10:30
Sok száz más kitüntetett mellett neves színészek és sportolók is szerepelnek a brit uralkodó által lovagi rangra emelt és egyéb magas elismerésben részesített közéleti személyiségek újévi listáján.
Tue, 12/30/2025 - 09:52
Legalizálta a kannabisz gyógyászati célú használatát Bosznia-Hercegovina, módosították a kábítószerekre vonatkozó szabályozást.
Pages