A Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program végrehajtása a miniszter szerint időarányosan jól áll. A program keretében új, korszerű harcászati felszereléssel, egyebek közt ruházattal, egyéni fegyverzettel, modern elektronikai eszközökkel látják el a katonákat – fejtette ki.
Hozzátette, hogy a katonák egyéni fegyverzete magyar hadiipari forrásból újul meg. Kiskunfélegyházán már elkészült az az üzem, ahol első körben összeszerelik, majd a gyártósor megérkezésével cseh licenc alapján gyártani fogják a pisztolyokat, géppisztolyokat és gépkarabélyokat. Folyamatban van a kézifegyverek lőszereinek és a hozzá való lőpor hazai előállításának megszervezése is.
A honvédelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy a fejlesztések megvalósításához maga mellett tudhatja a magyar katonákat és a honvédelmi tárcát támogató kormányzati szándékot, anyagi, erkölcsi és politikai értelemben véve egyaránt.
A miniszter a lapnak arról is beszélt, hogy a foglalkoztatottság bővülése, a munkahelyek számának növekedése nem feltétlenül kedvező a honvédség szempontjából, ugyanakkor 2016-tól kezdve emelkedik a katonai pályára jelentkezők száma. “Olyan honvédelmi életpályamodell alapjait sikerült megteremteni és kell fenntartani a jövőben, amellyel meg kell és lehet szólítani a leendő katonákat, pályán lehet őket tartani” – mondta. “Pénzben, fizetésben nem tudunk minden szakmával versenyre kelni, de kiszámíthatóságban és tervezhetőségben feltétlenül” – jegyezte meg.
Megemlítette azt is, hogy már több mint 7500 fős tartalékos állománnyal rendelkezik a honvédség, és egyre több köztük a fiatal.
Arra a felvetésre, hogy egyes vélemények szerint Magyarországot a NATO-ban nem tartják megbízható szövetségesnek, Benkő Tibor úgy reagált: “Lehet kritikákkal illetni a Magyar Honvédséget, de az elmúlt időszakban nyolc tábornokunk szolgált és szolgál különböző komoly felelősséggel járó, magas NATO-beosztásokban.” “Ezek a pozíciók nem azt bizonyítják, hogy annyira rossz szövetségesek, megbízhatatlanok lennénk” – mondta a honvédelmi miniszter.
Damian Collins, a digitális, kulturális, média- és sportbizottság elnöke a BBC hírtelevíziójának vasárnapi adásában úgy vélekedett, az emberek nehezen ismerik fel a hamis híreket.
A bizottság hét végén ismertté vált előzetes jelentésében a közösségi média szigorúbb szabályozását sürgette a demokrácia védelmében. A BBC szerint a kormány “digitális ujjlenyomat” bevezetését tervezi a választási hirdetésekre vonatkozóan, vagyis megkövetelné, hogy egyértelműen azonosítható legyen az internetes politikai kommunikáció közzétevője.
A jelentés a Cambridge Analytica adatkezelési botránya nyomán született. A londoni székhelyű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó céget az a vád érte, hogy politikai megrendeléseket teljesítve közösségi portálok, főként a Facebook felhasználóinak adataival élt vissza, többek között az európai uniós tagságról tartott 2016-os brit népszavazás és az ugyanabban az évben rendezett amerikai elnökválasztás során.
A brit parlamenti bizottság a választások manipulálásának lehetőségeiről és arról is tájékozódva állította össze jelentését, hogy az orosz titkosszolgálatok miként befolyásolták a szavazásokat a Facebookon futtatott hirdetésekkel.
Collins szerint a népszerű közösségi portál nem tudott arról, mi folyik a felületein. “Épp ezért érezzük úgy, hogy veszélyt jelent a demokráciánkra” – mondta az álhírek terjedéséről.
“Ha ezek az eszközök annyira erőteljesek, hogy egyetlen gombnyomással világszerte milliókat érnek el velük, ha hatékonyan tudják használni őket a hamis információk terjesztésében anélkül, hogy bárhol is szerepelne a forrás, akkor ez olyan veszély, amellyel szembe kell szállnunk” – fogalmazott.
A jelentés rávilágít arra, hogy az emberek egyre inkább a közösségi médiából, semmint a kommunikáció hagyományos formáit, a televíziót, a nyomtatott sajtót vagy a rádiót használva tájékozódnak. Ráadásul kevésbé valószínű, hogy megkérdőjelezik a közösségi hálón megosztott információ hitelességét, mert legtöbben bíznak az ismerőseikben. A bizottság szerint az álhírek formája széles skálán mozoghat a szatírától a paródián át a manipulált képekig és a propagandáig.
A testület javaslatai között szerepel a brit választási törvény korszerűsítése a modern világ követelményeinek megfelelően, egy új adó bevezetése a közösségi médiára, amelynek bevételeiből digitális műveltségi programokat finanszíroznának az iskolákban, az internetes hirdetések nagyobb átláthatóságának megteremtése vagy épp a személyes adatok és a személyiségi jogok fokozottabb védelme.
A parlamenti bizottság a tervek szerint év vége előtt ismerteti végleges jelentését, a brit kormány pedig várhatóan még idén közzéteszi javaslatait az internet és a közösségi média biztonságosabbá tételéről.
Az utasokat figyelmeztetik, jelentős – akár 80 ezer fontos (29 millió forintos) – pénzbírság is várhat rájuk, egyes légitársaságok pedig akár életre szóló eltiltással büntethetik őket, ha káoszt okoznak.
A kampányban a légitársaságok és a repülőterek mellett a reptéri üzletek és a repülőtéri rendőrség is részt vesz: többek közt figyelmeztetnek az esetleges rendzavarás következményeire és segítenek kiszúrni a szigetországból induló vagy az oda érkező kapatos utasokat.
A brit országos légi irányítási szolgálat (NATS) tájékoztatása szerint az idén július 27. a legforgalmasabb nap a szigetország légi közlekedésében: 8841 repülőgép indulását vagy érkezését ütemezték be, milliók kezdik meg vakációjukat. A legforgalmasabb a reggel 6 óra 40 és 7 óra 40 perc közötti időszak volt a bejelentés szerint, 660 gép szállt fel. Az úti célok között Dublin, New York, Frankfurt, Barcelona, Málaga, Mallorca és Faro szerepelt az élmezőnyben a The Times című lap ismertetése szerint.
A járatok sűrűsége miatt azonban felerősödtek az azzal kapcsolatos aggodalmak, hogy az utasok közül sokan az indulás előtti italozással próbálják lehűteni magukat a szokatlanul forró brit nyárban. Az elmúlt évek tapasztalatai alátámasztják az ezzel kapcsolatos félelmeket: a brit polgári repülésügyi hatóság (CAA) nyilvántartása szerint csak tavaly 417 járat működésében okoztak különböző mértékű fennakadást ittas utasok. Ez a szám több mint kétszerese az azt megelőző öt év incidenseinek. A légitársaságok szerint az esetek valós száma sokkal magasabb lehet ennél, mert csak a legkirívóbb ügyek jutnak el a hatósághoz.
Az érvényben lévő szabályozás szerint ötezer font bírsággal, de akár kétévi szabadságvesztéssel is sújthatók a fedélzeten ittasan tartózkodó utasok, ha megszegik az előírásokat. Büntetésük viszont a nyolcvanezer fontot is elérheti, ha a rendzavarás például olyan mértékű, hogy a gépnek az úti céljától eltérve kényszerleszállást kell végrehajtania.
Egyre több légitársaság fenyegeti eltiltással a részeg utasokat. Júniusban a Jet2 diszkont légitársaság életre szólóan eltiltott egy férfit, aki ittasan utastársait zaklatta a Belfast-Ibiza járaton, viselkedése miatt pedig a gépnek le kellett szállnia a franciaországi Toulouse-ban.
A One Too Many kampány kilenc repülőtéren indult el az Egyesült Királyságban: a manchesteri, a Gatwick, a Stansted, az East Midlands, az aberdeeni, a glasgow-i, a southamptoni, a birminghami és a bristoli légikikötőben. Az utasokat szórólapokon és fényreklámokban tájékoztatják.
A tárca közleményében kifejtették, hogy a négy pályázó közül egyik sem tudta meggyőzni a bíráló bizottságot rátermettségéről, ezért újabb pályázatot fognak kiírni. A korrupcióellenes főügyészi poszt azt követően üresedett meg, hogy Klaus Iohannis államelnök július 9-én leváltotta Laura Codruta Kövesit, aki hat évig vezette a korrupcióellenes ügyészséget (DNA).
A minisztérium hétfőn jelentette be, hogy a jelentkezési határidő lejártáig pályázatot nyújtott be Florentina Mirica, a DNA korrupcióellenes osztályának vezető ügyésze, Marius Iacob, a DNA főügyész-helyettese, Elena Grecu, a DNA egyik részlegvezetője, valamint Cristian Lazar, a legfőbb ügyészség büntetőjogi részlegének vezetője.
Kövesi tevékenysége elnyerte az Egyesült Államok, az Európai Bizottság és több nyugat-európai ország tetszését, amelyek a DNA megfelelő működését a román igazságszolgáltatási reform kulcselemének tekintik. A román szociálliberális kormánykoalíció ugyanakkor visszaélések miatt bírálta a vádhatóságot, egyebek mellett a hírszerzéssel folytatott átláthatatlan együttműködése miatt.
Ünnepélyes ceremónián adja át Franciaország október elsején Spanyolországnak azokat az dokumentumokat, tárgyakat, fegyvereket, amelyeket a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet elleni akciói során lefoglalt az elmúlt húsz év során – jelentette be Pedro Sánchez spanyol kormányfő Emmanuel Macron francia államfővel közös madridi sajtótájékoztatóján.
A spanyol kormányfő hangsúlyozta: ezek az anyagok segíthetnek tisztázni az idén feloszlatott terrorcsoporthoz köthető, de idáig még megoldatlan ügyeket. “Spanyolország sosem felejti el a két ország közötti együttműködést” – fogalmazott, felidézve, hogy az ETA utolsó merényletét francia földön hajtotta végre 2010-ben.
A török elnöki hivatalhoz tartozó védelmi ipari igazgatóság közleménye szerint a Török Légi és Űripari Részvénytársaság (TUSAS), valamint a pakisztáni védelmi minisztérium között folyó tárgyalások eredményre jutottak. Az adás-vételi szerződés egyúttal logisztikai elemeket, valamint a helikopterekkel kapcsolatos képzésre, továbbá a lőszerekre és a pótalkatrészekre vonatkozó részeket is tartalmaz.
Mindazonáltal egyik török médium sem közli, hogy az üzlet keretében Pakisztán mennyit fizetett Törökországnak.
A T129 ATAK támadó, illetve taktikai-felderítő helikopter. Kihívásokkal teli éghajlathoz és földrajzi körülményekhez fejlesztették ki. Mind tervezésében, mind gyártásában közös török-olasz termék. Az első darab 2009 szeptemberében indult próbaútra. A török haderő és a belügyminisztérium használja. Maximális sebessége 278 kilométer/óra, legnagyobb repülési magassága pedig 6100 méter.
A pakisztáni haderő Törökországban és Pakisztánban is többször tesztelte a helikoptert.
A hírek szerint augusztus végéig hazaérkeznek az első Mi-24-esek oroszországi nagyjavításukból. Jöjjön hát egy tizenegy éves kép a 720-asról, azon ritka alkalmak egyikén, amikor a maximál Sturm konfigurációt (8db) hordozhatta (a nyolc 9M114 cső közül itt hét üres, csak a jobb külsőben van rakéta, melyet néhány perccel később el is lőtt). Azért ezt a témát választottam, mert az egész reaktiválás körüli vitában jó lenne tudni, hogy a típussal együtt annak fő fegyverzete is visszatér-e a szolgálatba?
Zord
A robbanás szombat este történt. A sérült vadásznak sikerült értesítenie a hatóságokat, így azok kimentették az aknamezőről, majd kórházba szállították, ahol megműtötték. A másik vadászhoz tíz órán át tartott odajutniuk az aknamentesítőknek, de mire odaértek, már csak a halál időpontját állapíthatták meg.
Bosznia-Hercegovina a világ egyik leginkább aknaveszélyes országának számít. Az aknamentesítési központ legfrissebb adatai szerint még valamivel több mint ezer négyzetkilométeres területen körülbelül nyolcvanezer máig rejtve maradt vagy elfeledett akna található. Az aknásított területek 545 ezer ember, azaz a lakosság 15 százalékának életét veszélyeztetik. A legjelentősebb aknavonal az ország két entitásának, a boszniai Szerb Köztársaságnak és a Bosznia-hercegovinai Föderációnak a határán húzódik.
A háború befejezése óta hatszáz ember halálát okozták aknák Boszniában. Az ország területén jelenleg is több mint húszezer tábla hívja fel a figyelmet az aláaknázott területekre.
Washington erős és őszinte szövetségest veszít el, ha nem változat magatartásán – idézte Erdogant a Habertürk média.
Brunsont e hét szerdán, kétéves börtön után házi őrizetbe helyezték. A lépést Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Twitter-oldalán üdvözölte, de leszögezte, hogy ez nem elégséges, Brunsont Ankarának szabadon kell bocsátania. Donald Trump és Mike Pence alelnök csütörtökön “széles körű” és “jelentős” szankciókkal fenyegette meg Törökországot, ha nem bocsátja szabadon Brunsont.
A török külügyminiszter válaszul csütörtökön Twitter-üzenetben utasította el a fenyegetést leszögezve, hogy senki nem diktál Törökországnak, Ankara soha nem fogja eltűrni, hogy bárki fenyegesse, a jogállamiság mindenkire vonatkozik, ez alól nincs kivétel.
Brunson ügye régóta terheli az amerikai-török viszonyt. Az ötvenéves lelkipásztort 2016 nyarán, a júliusi török puccskísérlet után tartóztatták le Izmirben, ahol már jó ideje egy kicsiny protestáns templom prédikátora volt. A török kormány azzal vádolja, hogy az államcsíny hátterében sejtett gülenista mozgalom tagja, továbbá segítette a szeparatista Kurdisztáni Munkáspártot. Brunson váltig tagadja az ellene felhozott vádakat.
Erdogan vasárnap közzétett nyilatkozatában kitért azoknak az F-35-ös vadászbombázóknak az ügyére is, amelyeket Törökország az Egyesült Államoktól tervez vásárolni. Mint mondta: “most még azzal is fenyegetőzni kezdtek, hogy nem adják oda az F-35-ösöket. Ha nem teszik meg, akkor a nemzetközi bírósághoz fordulunk”.
Az első török F-35-ösöket júniusban adták át ünnepélyesen a Lockheed Martin texasi központjában. A gépek addig az Egyesült Államokban maradnak, amíg a török pilóták nem kapják meg szükséges kiképzést, amely legalább egy évig tart. Ankara a jövőben több mint 100 darabot akar beszerezni az amerikai F-35-ös vadászgépekből.
A fekete-afrikai, közép-amerikai és karibi térségben ez az arány 62-64 százalék közötti – hangsúlyozza a jelentés.
“Az emberkereskedelem egy nagyon is valóságos fenyegetés több millió gyermek számára a világon. Főleg azok érintettek, akik arra kényszerültek, hogy megfelelő védelem nélkül elhagyják otthonukat és közösségüket” – mondta Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója. “Ezeknek a gyerekeknek arra van szükségük, hogy a kormányok sürgősen cselekedjenek és megvédjék őket” – tette hozzá.
Az UNICEF és az ICAT szerint a gyermekáldozatok valós száma nagyobb lehet a jelenlegi adatoknál. A gyermekeket ritkán azonosítják, többségük ugyanis a kereskedőktől vagy a megbélyegzéstől, illetve a segítségnyújtás elutasításától való félelmében, ismeretek hiányában, vagy a hatóságokkal szembeni bizalmatlanság okán nem mer segítséget kérni.
Az Európai Bizottság emberkereskedelemről szóló 2016-os jelentése szerint 2013-2014-ben az uniós tagállamok közül Romániában, Bulgáriában, Hollandiában, Magyarországon és Lengyelországban volt a legmagasabb az emberkereskedelem áldozatainak száma.
A gyermekkereskedelem áldozatai gyakran hátrányos helyzetű családokból származnak, közöttük számos roma származású, illetve olyan gyerek található, aki gyermekvédelmi intézményben vagy javítóintézetben nevelkedett. A gyermekkereskedelem jelentősebb arányban fordul elő az ország szegényebb területein és közösségeiben.
A lányok és a fiúk is áldozataivá válhatnak a gyermekkereskedelemhez jellemzően kapcsolódó prostitúciónak, a koldultatásnak és a kisebb bűncselekmények elkövetésének. Különösen a menekült és lakóhelyüket elhagyni kényszerült gyerekek kiszolgáltatottak. Akár háború és erőszak elől menekülnek, akár jobb életlehetőségeket keresnek, kevés gyermek talál magának biztonságos útvonalat. Mindez növeli a valószínűségét annak, hogy a gyermekek veszélyes területekre tévednek családjukkal, vagy egyedül maradnak, kitéve a kereskedők zaklatásának, kizsákmányolásának, bántalmazásának.
Az UNICEF és az ICAT további kormányzati intézkedéseket és határokon átívelő megoldásokat sürget a gyerekek biztonsága megőrzéséért. Ezek közé tartozik egyebek között a biztonságos és legális migrációs útvonalak bővítése, ahol a gyermekek a családjukkal tarthatnak, illetve a családegyesítést gátló törvényi akadályok feloldása.
Az UNICEF és ICAT szerint ezenkívül fontos lenne a gyermekvédelmi intézményrendszer és a szociális védőháló erősítése, annak biztosítása, hogy minden ügy elbírálása a gyermek egyéni helyzetének mérlegelése alapján és az ő legjobb érdekének figyelembevételével történik, valamint a határokon átívelő együttműködés azoknak a döntéseknek az elkerüléséért, amelyek még veszélyesebb útvonalakra terelnék a menekült gyermekeket.
A közlemény szerint a magyar rendőrök a helyi határrendészekkel együttműködve fő feladatukként járőrszolgálatot láttak el a jogellenes határátlépések megelőzése és felderítése érdekében, illetve közreműködtek az embercsempészek, az országok területére belépő illegális migránsok előállításában.
Az idei hetedik kontingensekben részt vevő szakértők nemcsak a határ közvetlen közelében teljesítettek szolgálatot, hanem a mélységi területen található utakon is. Az egységek tagjai terepjáró gépkocsikkal, éjjellátó készülékekkel és hőkamerákkal támogatták az érintett határszakaszok védelmét.
A Macedónia és Szerbia területén eljáró magyar rendőrök saját szolgálati felszerelésükkel látták el feladataikat, intézkedési jogosultságukat a szerb, illetve a macedón fél irányítása, felügyelete mellett gyakorolták – áll a közleményben.
A múlt héten újabb két kontingens – Macedóniába harminc, Szerbiába pedig tizenöt magyar rendőr – utazott el, hogy a fogadó országokkal közös határrendészeti műveletekben vegyen részt.
Az egyik ausztrál lapban megjelent hírt az Irán elleni várható csapásról a miniszter “komplett kitalációnak” minősítette. A Pentagon vezetője újságíróknak leszögezte: Donald Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök helsinki csúcstalálkozója nem hozott változást az amerikai külpolitikában.
“Rögtön a csúcstalálkozó után beszéltem a Fehér Ház kabinetfőnökével és a nemzetbiztonsági tanácsadóval, és mindketten megerősítették, hogy nincs változás az amerikai politikában” – fogalmazott a miniszter. Mattis megerősítette azt is, hogy Szíriában továbbra sincs katonai együttműködés Washington és Moszkva között, és Trumptól nem is érkezett ilyen jellegű kérés.
Elmondta továbbá, hogy Washington fontolóra vette katonai szakértők Észak-Koreába küldését a koreai háborúban elesett amerikai katonák földi maradványainak felkutatására. Mattis pozitívan értékelte, hogy Észak-Korea döntése nyomán péntekre virradóra megkezdődött az amerikai halottak földi maradványainak hazaszállítása.
A közlemény szerint a 49 éves holland gyanúsított ügyvezetőként dolgozott egy filmgyártással foglalkozó cégnél. Miután 2012 júliusában elrendelték a társaság végelszámolását, többszöri felszólítás ellenére sem adta át a végelszámolónak a cég technikai eszközeit. Előzőleg pedig a társaság autóját, taggyűlési hozzájárulás nélkül, a felesége nevére íratta.
Az ügyvezető azzal is károkat okozott a cégnek, hogy a társaság számlájáról felvett pénzt nem fizette be a pénztárba, jogalap nélkül engedélyezett kifizetéseket egy másik, szintén az ügyvezetése alatt álló cégnek. Mindezzel a társaságnak több mint 260 millió forint kárt okozott a férfi – közölték a police.hu oldalon.
A BRFK a holland állampolgár ellen 2018 júniusában európai elfogatóparancsot adott ki. Ennek alapján fogták el a gyanúsítottat Spanyolországban. A spanyol hatóság a férfit csütörtökön a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren átadta a BRFK nyomozóinak, akik üzletszerűen elkövetett sikkasztás és hűtlen kezelés miatt hallgatták ki.
A férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatására – közölte a rendőrség.
Lubomír Metnar a Kollektív beruházások című diplomamunkáját 2004-ben védte meg az Ostravai Egyetemen. A munka néhány részében hiányzik a konkrét források megjelölése, amelyekből a szerző merített. Ez a cseh közszolgálati televízió szerint, amely a miniszter egykori diplomamunkáját kedden vitathatónak minősítette, a mai követelmények szerint lényeges hiányosság.
“Nem akartam csalni, de nyilvánvaló, hogy hibát követtem el” – jelentette ki Metnar újságírók előtt.
A diplomamunka megfelelő részeiben nincs megjelölve, hogy kitől származnak a szabadon átvett gondolatok, de a felhasznált forrás a munka végén meg van adva. A miniszter rámutatott: diplomamunkáját egykori egyeteme és két más szakértői csoport is megvizsgálta, és egyik sem találta plágiumnak. Az általa szabadon idézett szerző sem minősítette plágiumnak Metnar egykori eljárását, a miniszter ennek ellenére a sajtótájékoztatón nyilvánosan bocsánatot kért tőle, és elismerte, hogy hibázott.
A védelmi miniszter diplomamunkájában – ellentétben két volt kollégájával, Tatiána Malá igazságügyi miniszterrel és Petr Krcál munkaügyi és népjóléti miniszterrel – nem másolt le mások munkájából egész oldalakat, illetve bekezdéseket. Malá és Krcál az ügyek nyilvánosságra kerülése után távozott a kormányból.
Metnar nem tagja a nagyobbik kormánypártnak, az ANO-nak, de az ANO jelölte őt a miniszteri bársonyszékbe. Andrej Babis első kormányában Metnar belügyminiszter volt. A koalíciós kormány július közepén történt megalakulása után lett védelmi miniszter. Metnar elmondta: az ügyről a köztelevízió riportja után azonnal személyesen tájékoztatta a kormányfőt, aki elfogadta a szakértői csoportok véleményét, és nem kérte távozását a kabinetből.
A parlament kollekciójának értékét legkevesebb tízmillió fontra (3,64 milliárd forintra) becsülik, a katalógusban azonban 224 mű, köztük festmények, rézkarcok és nyomatok mellett a “hiányzik” szó szerepel.
Az elveszett alkotások között van Robert Dighton festménye ifjabb William Pitt miniszterelnökről, a legfiatalabb, 24 éves korában kinevezett brit kormányfőről vagy épp William John MacLeod egy második világháborús olajképe. Nem találják John Stanton Ward egy rajzát, amely egy ajtónállót ábrázol a Lordok Házában. A művész munkái rendre több ezer fontért cseréltek gazdát a múltban.
A parlamenti kurátorok az adatbázis hibáira hivatkoznak az ügyben, elismerték azonban, hogy nem tudják, ellopták-e a műveket. A szakemberek szerint a “hiányzik” megjelölés még az 1980-as évekből maradt hátra, amikor jóval kevésbé volt megbízható a nyilvántartás. “Manapság már a múzeumi követelményeknek megfelelő adatbázist használunk, és sok esetben sikerült tisztázni az örökölt anomáliákat, de ez aprólékos és sok időt igénylő munka” – idézte a The Times című lap pénteken a hivatalos tájékoztatást.
A szakemberek remélik, a parlament több milliárd fontba kerülő felújítása alkalmat ad számukra több hiányzó mű megtalálására.
“A restaurálás jelentős alkalom a parlament műgyűjteményének részletes áttekintésére, a katalógusbeli régi hibák tisztázására és egy jó dokumentációs gyakorlat alkalmazásának biztosítására” – fogalmaztak.
Az online kaszinók biztonságos készpénzmentes fizetési szolgáltatására szakosodott p(l)aycard megkezdte országos disztribúciós hálózatának kiépítését. A vegas.hu partnereként piacra lépő új rendszer nemcsak rugalmasságával, hanem biztonságosságával is piacvezetővé kíván válni. A feltöltőkártyás rendszer optimalizációját követően jelenleg az egész
országot lefedő disztribúciós hálózat kiépítése zajlik.
Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Rubik Szállítóhelikopter Zászlóaljának kijelölt állománya májusban sikerrel teljesítette a Portugáliában megrendezett, Hot Blade 2018 elnevezésű gyakorlaton rábízott feladatokat. Szereplésük történelminek mondható, hiszen eddig nem volt példa arra, hogy magyar katonai helikopterek hazai bázisuktól közel háromezer kilométerre hajtsanak végre feladatokat.
A Rubik Szállítóhelikopter Zászlóalj az elmúlt években számos nemzetközi gyakorlaton vett részt. A Hot Blade előzményét azonban korábbra kell visszavezetni. 2012 tavaszán volt az első olyan szimulátoros felkészülés, amelyet az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) szervezett az Egyesült Királyságban, a Royal Air Force Linton-on-Ouse légibázisán. Ez egy háromhetes felkészülés volt egy olyan kétfülkés szimulátorral, ahol nem csak a helikoptervezetőknek, hanem hátul, az ajtólövésznek is meg volt a munkahelye. Brit oktatók segítségével itt tanulták meg a szolnokiak, hogy hogyan kell egy feladatot venni, arra felkészülni és kötelékben végrehajtani, együttműködve nem csak a helikopteren belül, de egy másik helikopterrel is. A szimuláción belül további szimulációt is átélhettek, mert az oktatók szóban más helikoptereket is szimuláltak a köteléken belül. Ez nagyon jó felkészülési lehetőség volt; az EDA-val való együttműködés kezdete ide vezethető vissza. 2012-től folyamatosan utaztak ki a magyar csoportok és volt, aki többször is részt vehetett ezen a tanfolyamon.
A Linton-on-Ouse-ban megszerzett tudás jelentette az olyan gyakorlatra való felkészülést, mint a Hot Blade. A portugál gyakorlatra kijelölt személyzetek mindegyike részt vett már a szimulátoros tanfolyamon és volt egy személyzet, amelyik éppen idén járt az Egyesült Királyságban. Ők nem csak friss tudással indulhattak Portugáliába, de a korábban megszerzett tudást felfrissítendő, felkészítették a többi hajózót is. A felkészülést az EDA anyaga is segítette, amely pontosan meghatározza, hogy a feladatokat A-tól Z-ig, vagyis a vételtől a kiértékelésig hogyan kell végrehajtani.
A Hot Blade 2018-ra kijelölt kontingens harminc főből állt: négy teljes gépszemélyzetből, egy oktatóból, a műszakiakból, valamint az ejtőernyősök, a logisztika, és a kommunikációs részleg egy-egy emberéből. Szintén a csoporttal utazott a repülőműveleti főnökség főnöke, aki már a gyakorlat tervező konferenciáin is részt vett, és aki a felkészülés során, majd a helyszínen is segítette a munkát. A Hot Blade 2018-ra száz óra repült időt biztosított a honvédség felső vezetése.
*
Helikopterek számára a közel háromezer kilométer nagyon nagy távolság, az ilyen útvonalra való felkészülés egy hosszú folyamat. Azoknak a vízi mentőeszközöknek a hiánya, amelyek lehetővé tették volna a tenger feletti tartós repülést, megakadályozta, hogy a szolnokiak a legrövidebb útvonalon repüljenek ki Portugáliába. Ezért döntöttek úgy, hogy a partvonal felett repülnek majd, ami azért is jó, mert lapos területet feltételez, elkerülve a hegyeket, megkönnyítve a navigációt. Ennek ismeretében a térkép és a terepdomborzat alapján megtervezték az útvonalat. Az útvonal hosszát látva egyértelmű lett, hogy az átrepülés egy nap alatt nem teljesíthető.
A kitelepülő útvonal egy része a tengerpart felett vezetett.
A feladatra kijelölt helikopterek egyike két külső függesztésű póttartállyal felszerelt Mi-17N volt, a másik Mi-17-es pedig egy, a tehertérben elhelyezett belső póttartállyal repült. Az útvonal első szakasza Pápára vezetett, ahol feltöltötték a helikoptereket. A számítások alapján Olaszországban két technikai leszállásra volt szükség tankolás céljából. A külföldi tankolások megszervezése viszonylag hosszabb koordinációt igényelt. Az érintett országokra vonatkozó kiadványokból (AIP) kiválasztották a szükséges reptereket és az illetékesnek e-mailben elküldték a tankolási igényt, megjelölve, hogy mikor és mennyit szeretnének tölteni. A másik fél válaszában megírta, hogy mikor fogadóképesek, mikor tudják biztosítani az üzemanyag kiszolgálást. Ez nem mindig egyértelmű, mert ami nálunk elképzelhetetlen, az például Olaszországban nem: hétvégén bezárnak a katonai repterek.
A pápai felszállás után a magyar gépek Szlovéniát átrepülve érkeztek Olaszországba és leszálltak Avianóban, az amerikai légierő által használt légibázison. A tankolás zökkenőmentesen lezajlott. (Hazafelé szintén Avianóban töltöttek volna, de egy háromnapos amerikai ünnep miatt nem volt üzemanyag kiszolgálás, így más megoldást kellett keresni és végül Ljubljanában tankoltak.) Aviano után a következő töltőhely, Cameri felé vette az irányt a magyar géppár. A tankolást végző hajózóruhás olasz ember itt egy vadászpilóta volt, akit annyira érdekelt a Mi-17-es, hogy kiment és segített a helikopterek kiszolgálásában.
A töltést követően a Mi-17-esek lerepültek a tengerpartra és annak vonalát követve folytatták útjukat Monaco és a francia Riviéra felé. Utazómagasságnak háromszáz métert választottak, ami egy ideális magasságnak mondható a navigáció szempontjából és meghibásodás esetén is, ha kényszerleszállásra kerülne sor. Az útvonalat eleve úgy tervezték a szolnokiak, hogy a nemzetközi repülőterek közelkörzetét (CTR) lehetőleg kikerüljék. Ahol az időjárás miatt nem sikerült kerülni, ott rádión egyeztettek az irányítással. Bizonyos légterekben ez fokozott figyelemmel járt, mert a domborzat miatt sok helyen megszakadt a rádiókapcsolat, ráadásul Franciaországban a rádiózáshoz sokan használják a francia nyelvet az angol helyett. Ez megnehezíti, hogy a pilóták a rádiózást hallgatva fejben is összerakják a forgalmi helyzetképet, elhelyezve abban a saját gépüket. Az első nap a franciaországi Istres-ben ért véget. Itt szintén előre leszervezték a töltést, majd a gépek takarása után a magyarokat kivitték a kapuhoz, ahol a helikopter bázis utaztatási részlege által foglalt szálláshely kocsija várta őket.
Visszaérkezés után a katonák elviszik a feladathoz használt gyorskötelet.
Másnap reggel az időjárási adatok ellenőrzése után leadták a repülési tervet. Itt némi csúszás következett, mert az időjárás miatt két órát várni kellett az indulással. Következő töltőhelyük már Spanyolországban, egy Barcelonától délre eső polgári repülőtér lett volna, ahol résidőt, slotot kaptak az érkezésre. Ebből a slotból a kétórás késés miatt kicsúsztak, ezért a Barcelonától északra lévő Gironába repültek tölteni. A következő repülőtér, Albacete már katonai volt. Az ottani tankolást követően az útvonal utolsó szakasza és az úti cél következett, a portugál Beja. Spanyolország felett jól jött, hogy a Mi-17N vezérgépnek időjárás radarja volt, mert itt már zivatarokat kellett kerülgetni.
A kétnapos, 2954 kilométeres út végén a magyar Mi-17-esek rendben leszálltak Beja repülőterén, ahol nagy örömmel fogadták őket azok a kollégák, akik egy An-26-os fedélzetén már korábban megérkeztek. Hasonlóan hosszú útvonalat csak a szlovének repültek, de például a németek egy An-124 Ruszlán fedélzetén vitték ki NH-90-es gépeiket.
*
A Hot Blade időnként Cold Blade lehetett volna, a maga párás, ködös reggeleivel. A résztvevőknek sikerült kifogniuk egy hűvösebb időszakot, pedig a portugálok éppen azért rendezték májusban a gyakorlatot, mert ekkor még elviselhetően meleg a hőmérséklet.
Ilyen sincs túl gyakran: magyar katonai helikopter, tengeri háttér előtt.
Mint a nemzetközi gyakorlatok általában, a Hot Blade 2018 is egy szoktató repüléssel kezdődött. A szoktató repülés célja, hogy a helyismerettel nem rendelkező külföldi személyzetek megismerjék a gyakorlat körzetét, bejelöljék azokat az akadályokat, amelyek esetleg a térképen nincsenek feltüntetve. Egyfajta biztonsági felkészülés tehát, amit a portugálok egy kicsit továbbgondoltak – megbízták a magyar személyzetet, hogy vigyenek ki kisebb csoportokat különböző helyekre.
A gyakorlat első néhány napja kiképzési repüléssel telt. Ezek még nem összetett műveletek voltak, de mindegyikhez kellett némi együttműködés a portugál szárazföldi csapatokkal. Volt gyorsköteles kirakás, vízi deszant, és csörlés a vízből a fedélzetre. Ezt nagyra értékelték a portugálok, mert hatalmas előrelépés volt a kiképzésükben. Ezen kívül lehetőség volt egy előretolt töltőhelyre átrepülni, majd onnan továbbrepülve magashegyi leszállásokat gyakorolni. Ekkor valamennyi magyar gépszemélyzet beült az egyik Mi-17-esbe és mindenki begyakorolta a magashegyi leszállásokat. Ez egyfajta felújító repülés volt, mert a csapat nagy része korábban már gyakorolta ezt Szlovéniában. Volt még nagy magasságú ejtőernyős dobás háromezer méterről, majd az első hét végén elkezdődött a felkészülés az összetett légi műveletekre vagy más néven a COMAO feladatokra.
Portugál katona alpintechnikai módszerrel ereszkedik a Mi-17-esből.
Amellett, hogy délelőtt még hagytak időt a kiképzési repülésekre, a délután a másnapi COMAO-ra történő felkészüléssel telt, amit a következő nap délutánján repültek le. A Rubik Szállítóhelikopter Zászlóalj tavasz óta ismét rendelkezik éjjellátós (NVG) Mi-17-essel, ezért ők még éjszakai NVG-repüléssel is megtoldották a napi feladatokat.
A COMAO feladatokra a tervezők felvázoltak egy helyzetet, például civil túszok mentését, lelőtt gép pilótájának kiemelését vagy szárazföldi csapatok épületfoglalását. A végrehajtást hosszas, közös felkészülés előzte meg, amelyben minden személyzet megkapta a maga feladatát. Volt, aki a kommunikációval, más valaki az útvonallal foglalkozott és megint más a célkörzettel. A felkészülés utáni közös eligazításon mindenki elmondta, hogy mi a feladata és azt hogyan fogja végrehajtani.
A portugál ejtőernyősök magyar kollégájuk vezetésével készülnek az ugráshoz.
Átlagosan tíz helikopter volt érintett egy-egy ilyen összetett légi műveletben, ha nem is mindig egy helyszínen és mind a tíz gépszemélyzet ismerte a másik feladatait is. A feladatok egymásra épültek, az egyik kötelék várakozott, amíg a másik kötelék végrehajtotta a feladatát, például kitette a szárazföldieket, köztük az előretolt repülésirányítót (JTAC). A JTAC behívta a portugál F-16-ost, amely elvégezte a közvetlen légi támogatást, azután a szárazföldiek is elvégezték a feladatukat, végül jöttek a helikopterek és kiemelték őket. Előfordult, hogy a magyar személyzetek megkapták a feladatot, az után jöttek a szárazföldiek, hogy lenne még egy s más, módosítani kellene a feladaton. Mivel a szállítóhelikopteresek a szárazföldiek érdekében vannak, a magyarok egyeztettek a vezetéssel, akik rábólintottak a módosításra. (A gyakorlatot záró összefoglalóban kiemelték a szolnokiak rugalmasságát, hogy mennyi mindent megtettek a szárazföldiek érdekében. A két hét alatt kb. négyszáz főt, ejtőernyőst, különleges műveleti katonát, lövészt mozgattak meg a magyar Mi-17-esek.)
A környezet, az összetettség és az idegen nyelvű kommunikáció miatt mindegyik feladat nehéz volt. Ráadásul az egyik feladaton egy magyar gépparancsnok volt a bevetést vezető parancsnok, a mission commander helyettese. Úgy kellett felkészülnie, hogy ha a feladat végrehajtása közben a gyakorlat vezetése „kiveszi” a mission commandert, akkor neki át kell vennie a helyét. Erre végül nem került sor, de ez is egy plusz stressz a felkészülés és a végrehajtás alatt egyaránt.
Szárazföldiek nedves környezetben.
Sajnos a Mi-17-es fedélzeti kommunikációs rendszere elavult, a hangminőség rossz, és van, amit csak a két helikoptervezető hall, pedig jó lenne, ha fedélzeti technikus és a hátsó ember is hallaná, hogy mi zajlik odakint. (A finn gépeken ilyen gond nem volt, és az afgán Mi-17V-5-ösökön sem. Az elmúlt években azokon tapasztalták meg a magyar hajózók, hogy mennyit számít a jó belső kommunikációs rendszer.)
A műszaki csapatot úgy állították össze Szolnokon, hogy a délelőtti, délutáni és éjszakai repülésre egyaránt jusson ember. A nagyjavításról tavaly visszaérkezett gépeken tapasztalt eltéréseket, nem megfelelő paramétereket az elmúlt hónapokban beállították, a gépek összecsiszolódtak és a műszakiakat dicséri, hogy a helikopterekkel különösebb gond nem volt. A portugál hangárparancsnok is meglepődött, amikor a magyar kontingens műszaki főnöke nem kért külön résidőt (maintenance slot), merthogy az nem kellett. Nem minden résztvevő úszta meg meghibásodás vagy gépsérülés nélkül. Az egyik Chinook például a magas fűbe szállt le és egy nagyobb szikla beszakította a hasát, de ragadt földön német NH-90-es is, mert a hidraulikus forgószárny-fék hibája miatt a számítógép letiltott.
A gyakorlat végeztével a hazautazás ugyanúgy történt, mint a kitelepülés. A kiutazáskor a csapat fele egy An-26-ossal repült ki, hazafelé pedig azok utaztak az Ancsán, akik kivitték a helikoptereket. Mindkét Mi-17-esen egy oktató gépparancsnok is volt hátul, aki bármelyik helikoptervezetőt leválthatta, ha szükséges volt. A Mi-17-es típuson nyolc órát lehet repülni egy nap, de fáradtság miatt is kérhette bárki a helycserét.
A gyakorlatnak jövőre Csehországban lesz folytatása (Dark Blade), ahol remélhetőleg ott lesz a Rubik Szállítóhelikopter Zászlóalj is. A szállítóhelikopterek feladatköre adott, azon változtatni nem nagyon kell, csak a már ismert eljárásokat gyakorolni, lehetőleg idegen nyelvű, nemzetközi környezetben.
* * *
Fotó: MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, ridder.zero, Força Aérea Portuguesa
A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2018. júliusi számában jelent meg.
A kolumbiai rendőrség kábítószer-ellenes osztályának tagjaként dolgozó Sombra (Árnyék) nevű szuka, aki rekordmennyiségű kábítószert szagolt ki eddigi pályafutása során, a fenyegetés hatására a Bogotában lévő nemzetközi repülőtéren folytatja tovább a munkát – írta a BBC News.
A repülőtér biztonságosabb terep számára, mivel a bűnszervezet közvetlen befolyása alá tartozó területeken kívül esik, ugyanakkor a kábítószer-ellenes egység nem kockáztat: Sombrát a szokásos társán kívül még több másik rendőr is kísérni fogja munka közben.
A hatéves kutya korábban kikötővárosokban dolgozott, köztük Turbóban, ahonnan több tonnányi kokaint csempésznek motorcsónakokkal és esetenként tengeralattjáróval Közép-Amerikán és Mexikón át az Egyesült Államokba. Sombra 5,3 tonnányi kokaint szagolt ki Turbóban és nemrég újabb négy tonnányi, autóba rejtett kábítószert füleltek le a hatóságok a segítségével.
A helyi drogkereskedelem nagy részét a Los Urabenos irányítja. A banda vezetője, Dairo Antonio Úsuga, akit Otonielként is ismernek, egyike Kolumbia legkeresettebb bűnözőinek. A bűnszervezettől nem szokatlan, hogy pénzt ajánlj fel az útjában állók eltűntetéséért. Hat évvel ezelőtt, 2012-ben a rendőrök olyan röplapokat találtak a banda aláírásával, amelyek 500 dollár (139 ezer forint) jutalmat ígértek bárkinek, aki megöl egy rendőrtisztet.
A Sombráért kínált busás összeg azt jelzi, hogy a kutya által okozott anyagi veszteség rendkívül rosszul érintette a bandát. A szuka kölyökkora óta van a rendőrség kábítószer-ellenes osztályánál és eddig 245 gyanúsított letartóztatásához járult hozzá remek szaglásával.
A tábornok szerint az első szakaszban a hadsereg az üres álláshelyek feltöltésével 25 ezerre emeli a létszámot, amivel eleget tesz az érvényben lévő törvényeknek és előírásoknak, majd 2025-2026-ban mintegy ötezer új munkahelyet létesít az újonnan létrehozandó egységek számára, amelyek például a kiberbiztonság, a robotika és más korszerű technológiai szakmákkal fognak foglalkozni.
A helyzetre a brünni Védelmi Egyetem is regálni kíván, például azzal, hogy már a következő tanévtől kezdve egy új, kiberbiztonsággal foglalkozó szakot létesít. A Védelmi Egyetem végzős hallgatóinak többsége az utóbbi években a hadseregben talál munkát. Az idén 114-en végeztek az egyetemen, mintegy húsz százalékuk nő. A jövő évben a végzős hallgatók száma mintegy 250 lesz.
“A hivatásos katonai szakma egyre népszerűbb és elismertebb, ami a tanulmányok iránti növekvő érdeklődésben is megnyilvánul” – jelentette ki Bohuslav Prikryl, a Védelmi Egyetem rektora. Elmondta: az egyetem fokozatosan új szakokat nyit, hogy egyre inkább megfeleljen a hadsereg követelményeinek.
Kavalecz Imre közölte: a dühöngő utas miatt a Miskolcról a budapesti Keleti pályaudvarra tartó személyvonat 45 percet várakozott Rákoscsaba megállóhelyen. Mivel a másik vágányon folyamatos vágányzár van, a Budapest–Miskolc vonalon arra közlekedő valamennyi vonat várakozni kényszerült.
A történtek miatt a Keleti pályaudvarról Miskolcon át Kassára közlekedő Rákóczi InterCity is később érkezik meg az útvonalán lévő állomásokra. Az utas előállítása után újraindult a vonatforgalom, a menetrendszerű vasúti közlekedés fokozatosan áll helyre – tette hozzá Kavalecz.