Vasik János nem csak a szlovákiai magyar éterben hagyott maga mögött pótolhatatlan űrt, magyarországi kollégái is emlékeznek rá. A héten elhunyt rádióst ma temetik Krasznahorkán.
Zuzana Čaputová államfő pénteken este elmondott rendkívüli beszédében az Ukrajna elleni orosz invázió megindításának első évfordulóján azt mondta, hogy abban a pillanatban, ahogy az orosz hadsereg kivonul Ukrajna területéről, béke lesz az országban.
Miután 2020-ban már 23 évre ítélték, és tavaly decemberben is bűnösnek mondták ki, egy Los Angeles-i bíróság újabb börtönbüntetésre ítélte Harvey Weinsteint. Az egykori filmproducernek szexuális bűncselekményekért (nemi erőszak, orális szexre kényszerítés és idegen tárggyal történő szexuális behatolás) még 16 évet kell ülnie.
TASR: Hétfőn (2. 27.) ül össze idén először a Kassa Megyei Önkormányzat. Az ülést kivételesen Pataky Károly, Királyhelmec polgármestere, a megyefőnök helyettese vezeti majd. Rastislav Trnka, a megyei önkormányzat közbeszerzések megbundázásával gyanúsított elnöke ugyanis aznap Pozsonyban vesz részt a legfelsőbb bíróság tárgyalásán, ahol arról születik döntés, hogy előzetes letartóztatásba kerül, vagy szabadlábon védekezhet-e az ellene zajló eljárás alatt.
Felgöngyölített egy Ausztráliában működő orosz kémhálózatot az ország nemzetbiztonsági szolgálata. Az ügynökök közül többen a nagykövetségen és a konzulátuson dolgoztak diplomataként.
MTI: Az euró árfolyama a reggel hét órai 381,01 forintról, 380,03 forintra gyengült 18 órára, napközben 379,46 forint és 382,62 forint között mozgott. A frank jegyzése a reggeli 384,94 forintról 383,42 forintra csökkent, viszont a dolláré 359,49 forintról 360,42 forintra erősödött.
Gyerekek holttestét idéző installációval hívták fel a figyelmet pénteken Pozsonyban az Ukrajnának nyújtandó segítség szükségességére. A háború évfordulóján a Magna egészségügyi humanitárius szervezet a még mindig veszélyben levő ukrán gyerekekre szeretné ráirányítani a figyelmet.
Euronews: Az ENSZ-ben sokkal erősebb az ukrajnai béke támogatottsága, mint az EU-ban, ahol azonnal az oroszok pártfogójaként tüntetik fel azt, aki a diplomáciai rendezés fontosságáról beszél – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külügyminiszter csütörtökön New Yorkban, miután António Guterres ENSZ-főtitkárral találkozott.
A Ferencváros március 16-án 21 órától játssza visszavágóját a német Bayer Leverkusennel a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében. Az európai szövetség a péntek déli sorsolást követően délután már a pontos programot is közzétette.
TASR: Háborúból már egy nap is túl sok, tragikus, hogy a gyilkolás már egy éve tart, és még mindig nincs vége. Ezt Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke, megbízott beruházási miniszter mondta az ukrajnai orosz invázió első évfordulóján.
TASR: Ha Ukrajna veszít, Szlovákia is veszít. Ártatlan emberek tízezrei haltak már meg a szabadságunkért, legyünk hálásak nekik, és ne áruljuk el őket – mondta az ukrajnai orosz invázió első évfordulóján Igor Matovič, az OĽANO elnöke, parlamenti képviselő.
Igor Matovič pénteken megint sajtótájékoztatót tartott. Elmondta: 55 % helyett, 70 %-os rendkívüli adót vetne ki a Slovnaftra, hogy legyen miből az államnak pénzt osztani az általa kiötlött 500 eurós jutalomra, amelyet az őszi parlamenti választásokon résztvevő polgároknak szán az adófizetők pénzéből – írta a DenníkN.
Az Európai Bizottság Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálás Hatósága (HERA) 10 ezer ampulla, majomhimlő elleni oltóanyagot adományoz Ukrajnának - jelentette be pénteken a brüsszeli testület.
Egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség annak a 117 vajnak az eltűnése miatt, amelyeknek egy nagyszombati élelmiszerbolt hűtőpultjából veszett nyomuk tavaly december 29-én délután (cca. 14:30 körül). A 370 euró értékű élelmiszer sorsának a kiderítését nagy mértékben elősegíthetné a mellékelt fotón látható pár.
Ukrajna győzni fog, és önálló, független országként kerül ki a konfliktusból - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken, az ukrajnai háború kezdetének évfordulóján.
Az ENSZ Közgyűlése a tagállamok háromnegyedének támogatásával elfogadta az ukrajnai békét sürgető határozatot csütörtökön kétnapos vita után, Oroszország elutasította, India és Kína tartózkodott. A határozatot 141 ország képviselője szavazta meg az ENSZ Közgyűlésének rendkívüli ülésének zárásaként.
A Median SK év eleji – január 9. és február 5. között végzett – felmérése szerint a Smer nyerte volna meg a parlamenti választást, a szavazatok 17,9 százalékával, a Hlas és a Sme rodina, valamint további 4 párt előtt. A Szövetségnek 4 százalékos támogatottságot mértek.
Egy éve Putyin Oroszországa háborút indított szomszédunk, Ukrajna ellen – írta Facebook-bejegyzésében Rigó Konrád. Hangsúlyozta: fontos, hogy mindannyian, akik nem akarunk egy olyan világban élni, ahol nem tisztelik az emberi életet és jogot, a demokrácia alapértékeit, ne hallgassunk.
Udvardy Panna bokasérülés miatt feladta nyolcaddöntőjét a mexikói Meridában zajló, 259 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
Pages