TASR: Teljesen megengedhetetlenek az újságírók ellen a munkájuk miatt intézett támadások – hangsúlyozta a Facebookon Zuzana Čaputová köztársasági elnök. Egyúttal a támogatásáról biztosította Marta Jančkárovát, az RTVS szerkesztőjét és műsorvezetőjét, aki ellen szóbeli kirohanásokat intéztek a Smer vezetői.
Változtat a rakéták bevetésének taktikáján az orosz hadsereg Ukrajnában - közölte hétfőn Andrij Csernyak, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője.
Kivéve John Lennonét, mert az ő egyedi Minije még a hetvenes években totálkáros lett. (euronews)
Portfolio.hu: Biztonsági okokra hivatkozva március közepétől már nem repül a Wizz Air a moldovai fővárosba - írja a Reuters. A lap szerint a légitársaság egy közleményben jelentette be, hogy március 14-től minden, a moldovai fővárosba, Chisinauba tartó járatát felfüggeszti, mivel aggódik az ottani légtér biztonsága miatt. A Wizz Air azt írja, hogy helyettesítő járatként extra járatokat tervez indítani a romániai Iasi városából.
A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze hétfőn korrupció miatt benyújtotta a vádiratot a Speciális Büntetőbíróságra (ŠTS) Ján Slota, az SNS párt egykori elnöke, Zsolna (Žilina) volt polgármestere ellen – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Jana Tökölyová, a főügyészség (GP) szóvivője.
MTI: Az euró jegyzése hétfőn este hat órára 377,65 forintra csökkent a kora reggeli 380,38 forintról, a dolláré 356,45 ment le 360,83 forintról a svájci franké pedig 380,31-re 383,28 forintról.
"Elítélendőek a közszolgálati rádió és a politikai vitaműsorok szerkesztőnője elleni verbális támadások, sőt, azokban a napokban, amikor Ján Kuciak meggyilkolásának ötödik évfordulójára emlékezik az ország, mindez rendkívül cinikus is" – reagált a Szövetség Híd-platformja a Smer RTVS elleni hadjáratára.
MTI: A brit kormány és az Európai Unió hétfői megállapodásával megszűnt az áruforgalom elé emelt tengeri határ Nagy-Britannia és Észak-Írország között – mondta az Európai Bizottság elnökével tartott közös windsori sajtótájékoztatóján Rishi Sunak brit miniszterelnök.
Szabadlábon védekezhet Rastislav Trnka, a közbeszerzések megbundázásával "indokoltan gyanúsított" kassai megyefőnök. Az ügyben hétfői ülésén döntött az SZK Legfelsőbb Bírósága, amely megerősítette a gyanúsított elleni büntetőeljárás indokoltságát. A döntés jogerős.
TASR: A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze hétfőn korrupció miatt benyújtotta a vádiratot a Speciális Büntetőbíróságra (ŠTS) Ján Slota, az SNS egykori elnöke, Zsolna (Žilina) volt polgármestere ellen – tájékoztatta a TASR-t Jana Tökölyová, a főügyészség (GP) szóvivője.
Az eset a triebeni rendőrőrsön történt. Úgy tudni, az elkövető és az áldozat is szolgálatban volt. A lelőtt férfi a nyomozóiroda parancsnoka volt.
A baleset február 15-én történt Léván, a Vörös hadsereg utcán. A 68 éves nőt egy fekete színű gépjármű sofőrje ütötte el.
Az agresszor nem diktálhatja a béke feltételeit Ukrajna számára, hangsúlyozta Rastislav Káčer külügyminiszter Berlinben.
A viharos szél és az elmúlt napok havazásainak hatására kidőlt fák nehezítették a közúti és a vasúti közlekedést hétfőn reggel Erdély több megyéjében.
A NAKA eljárást indított az RTVS műsorvezetőjének küldött agresszív üzenetek ügyében. Közölték: veszélyes fenyegetés bűncselekménye ügyében nyomoznak.
Nagyszombat megye helyesli a Dunamente Nemzeti Park létrehozására vonatkozó tervet, de a helyi önkormányzatoknak egyelőre nincsenek részletes információik.
Hétfőn újabb rendkívüli parlamenti ülést terveznek az előrehozott választásról, valamint a MiG-29-es vadászgépek átadásával kapcsolatban. Az ülés összehívását a Smer kezdeményezte.
Pages