A Bukaresti Kilencek (B9) vezetői a Joe Biden amerikai elnökkel folytatott találkozón egységesen egyetértettek abban, hogy továbbra is eltökéltek Ukrajna megsegítésének kérdésében. Ezt Zuzana Čaputová államfő közölte a szerdai sajtótájékoztatóján, miután hazarepült Varsóból.
Csütörtökön 6:00 óra előtt egy kamion, egy húst szállító kisteherautó és egy Škoda Fabia ütközött össze a D1-es autópályán. A kisteherautó sofőrjét kórházba vitték a mentők. Az alkoholteszt mindhárom gépkocsivezetőnél negatív eredménnyel zárult. A karambol miatt két órára le kellett zárni a sztráda érintett szakaszát.
Február 25-én (szombaton) az Idegenvezetők világnapján nyílt napot tartanak a dél-komáromi Brigetio Öröksége Látogatóközpontba. Az épület az állandó kiállítás termei kivételével a pincétől a padlásig bejárható lesz. Mi nem bírtunk szombatig várni, ezért belestünk az épületbe.
444.hu: Egy floridai gyilkosság gyanúsítottja pár órával a gyilkosság után visszatért a bűncselekmény helyszínére, és újra lövöldözni kezdett. Keith Kelvin Moses (19) a gyanú szerint szerda reggel lőtt agyon egy húszas éveiben járó nőt az Orlandóhoz közeli Pine Hillsben, majd néhány óra múlva visszatért a tetthelyre, és meggyilkolt egy tévériportert, s egy közelben lakó kislánt (†9) végzett, a tévéstáb egy másik tagját és a kislány édesanyját is életveszélyesen megsebesíttette.
Csütörtökön reggel, röviddel 6:00 óra után összeütközött egy kamion, egy kisteherautó és egy személygépkocsi a D1-es autópálya Pöstyéntől (Piešťany) Nagyszombat felé vezető szakaszán. A ütközés során leszakadt a teherkocsi hűtőkamrája, amelyből az útra szóródott a benne szállított húsáru.
Felújíttatja Vágsellye városa a Vágfarkasi utcai artézi kutat, a kútból ugyanis szivárog a víz és gyenge a nyomás. A városháza tájékoztatása szerint speciális kamerával vizsgálják át a kutat.
MTI: Magyarország ténylegesen az utolsó bástyája a szabadságnak az Európai Unión belül – hangoztatta az M1 aktuális csatornán Shea Bradley-Farrell, az Orbán Viktorral egy követ fújó amerikai külügyi szakértő, az Alapjogokért Központ vendégkutatója, aki könyvet akar írni Magyarországról.
Kétnapos rendkívüli ülésen tárgyal az ENSZ közgyűlése az orosz-ukrán háborúról New Yorkban. A cél egy új határozat elfogadása, amelyben a tagállamok az orosz csapatok kivonását és a mielőbbi békekötést sürgetik.
A Trencsén közelében szerdán délután (15:00 óra előtt) lezuhant motoros kisrepülőgép 4 tagú legénységéből senki sem maradt életben. Az elhunytak valamennyien férfiak, közülük ketten a Trencséni járásból (†25, †42), egy a Nagytapolcsányi járásból (†43), s egy pedig az iglóiból (†26) származott. Az egyikük rendőr volt – közölte a Trencséni Kerületi Rendőrkapitányság a Facebookon.
Steven Spielberg kapta idén az életműdíjat a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A tiszteletbeli Arany Medve-díjat a U2 együttes frontembere, Bono adta át az Oscar-díjas amerikai filmrendezőnek.
MTI: Az eurót csütörtök reggel hét órakor 381,12 forinton jegyezték az előző esti 381,34 forint után. A dollár jegyzése 358,97 forintra ment fel 358,77 forintról, a svájci franké 386,02-re 385,94 forintról.
Sajnálatát fejezte ki szerdai ülésén a decemberben megbukott, majd újra megbízott kormány Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolása miatt, egyúttal lerótta tiszteletét az emlékük előtt, és egyperces csenddel emlékezett meg haláluk ötödik évfordulójáról.
Itt-ott köddel kezdődött a csütörtök reggel. Napközben meleg (max. +13°C), felhős/borús időjárás várható a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) előrejelzése szerint. Néhol felszakadozhat a felhőzet – főleg keleten, és később elvétve gyenge csapadék is előfordulhat.
A Bukaresti Kilencek (B9) csoportjának tagjai ragaszkodnak a NATO jelenlétének további erősítéséhez a szövetség keleti szárnyán - áll a közép- és kelet-európai NATO-tagállamok szerdai varsói csúcstalálkozóján elfogadott nyilatkozatban.
Vádemelési javaslatot tett a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozója az ellen a gölnicbányai (Gelnica) járásbeli, szepesremetei (Mníšek nad Hnilcom) fiatalkorú ellen, aki fejszével akart rátámadni az iskolában több osztálytársára és tanáraira. A vádemelésről a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) dönt – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Michal Slivka, az országos rendőrfőkapitányság kommunikációs osztályának vezetője.
Szent és sérthetetlen a NATO alapszerződésének 5. cikke - hangsúlyozta Joe Biden amerikai elnök szerdán Varsóban, a közép- és kelet-európai NATO-tagállamokat tömörítő Bukaresti Kilencek (B9) csúcstalálkozóján.
Bővítik az ógyallai magyar tanítási nyelvű alapiskola és óvoda épületét. A meglevő épület B pavilonjának harmadik emeletén két termet alakítanak ki az óvoda számára, és egy kiállítótermet is létrehoznak.
Elutasították egy angol nő fellebbezését, amely arra irányult, hogy visszakaphassa a brit állampolgárságát. A most 23 éves Shamima Begum 15 éves korában
csatlakozott az Iszlám Állam (IS) terrorszervezethez. (euronews)
Hannah Waddingham, a Ted Lasso című tévésorozat sztárja, Alesha Dixon brit énekesnő és Julia Szanyina ukrán énekesnő lesz a májusi Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája Liverpoolban - számolt be róla szerdán a BBC News.
Pages