Közölte tegnap este Viorica Dăncilă pártelnök. A Szociáldemokrata Párt székházában tartott sajtótájékoztatón Dăncilă azt mondta: pártja tegnap hivatalosan ellenzékbe vonult, és teljes komolysággal fog megfelelni új szerepének.
A Pro Románia párt megválik azoktól a tagjaitól, akik az Orban-kormány beiktatását megszavazták, és az alakulat ellenzékben marad, jelentette ki Victor Ponta, a párt elnöke tegnap este. A Pro Románia nem támogatta a PNL-kormányt. Azoktól pedig, akik mégis megszavazták, megválnak. A Pro Románia párt modern balközép politikai alakulatként határozza meg magát, amely csak a profizmust támogatja a kormányzásban és készen áll harcolni a PSD – PNL politikai rendszer ellen.
Az utolsó pillanatig kétséges volt, vajon meglesz-e a szükséges többség Ludovic Orban kijelölt miniszterelnöknek, akinek 233 szavazatra lett volna szüksége. Végül 240-et kapott a tegnapi szavazáon úgy, hogy 265 szenátor és képviselő jelent meg összesen. A kormány megszavazásának parlamenti ülését a legnagyobb parlamenti frakciót adó Szociáldemokrata Párt képviselői és szenátorai bojkottálták (bár néhányan nem voltak hajlandók követni a pártutasítást), ugyanígy nem vettek részt az ülésen a Pro Romania párt tagjai sem, Victor Ponta csapata amiatt maradt távol, mert Orban nem volt hajlandó cserélni a miniszterjelölteket. A többi parlamenti frakció, az USR-PLUS, az ALDE és az RMDSZ, megszavazták Orban miniszterelnökségét. Ludovic Orbant Klaus Johannis államfő jelölte ki a parlamenti pártokkal való egyeztetés után, miután október 10-én, a Viorica Dăncilă által vezetett kabinet megbukott a Nemzeti Liberális Párt által benyújtott bizalmatlansági indítványon.
Viorica Dăncilă leváltott miniszterelnök sajtótájékoztatót tartott nem sokkal azután, hogy a parlament két háza bizalmat szavazott a Ludovic Orban vezette kormánynak. A miniszterelnök elsősorban Klaus Johannis államfőt támadta és kevesebb szót ejtett az új kormányról. Ez nem meglepetés, hiszen vasárnap kerül sor az elnökválasztás első fordulójára, és jelenleg az is kérdéses, hogy az exminiszterelnök bejut-e egyáltalán a második fordulóba. A PSD központi székhelyén nyilatkozó Dăncilă azt mondta, az, ami tegnap a parlamentben történt, a Johannis elnök által irányított „politikai játszmák és manőverek megkoronázása” volt.
Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint az általános választások előtt a PNL szenvedélyesen akarta, hogy az elnöki hatalom mellett megszerezzék a kormányhatalmat is. Beszédében tegnap kifejtette, hogy megkapja a PNL, amit akart, cserébe viszont elvárják, a felelősségteljes kormányzást minden állampolgár felé, tiszteletet minden közösség felé. Nem vár csodát az RMDSZ, viszont elvárják többek között a közügyek tisztességes és átlátható rendezését, valamint a költségvetés kiigazítását és a jövő évi büdzsé megalkotását. Kelemen Hunor közölte, hogy ha tisztelni fogják a romániai magyar közösséget, megkapják az RMDSZ tiszteletét és támogatását is.
Marcel Ciolacu, a képviselőház elnöke tegnap közölte, hogy megvárják, hogy lejárjanak a ‘mézeshetek’, majd minden bizonnyal bizalmatlansági indítványt nyújtanak be az Orban-kabinet ellen. A Szociáldemokrata Párt képviselője szerint ‘nem várható el” tőlük, hogy ne ellenzékként viselkedjenek. Azt mondta, hogy a PSD normális, konstruktív ellenzék lesz, amely támogatni fog minden olyan törvényt, amely hasznos Romániának.
Az államfőjelölt egy videóüzenetben politikai vitára hívta Dan Barna, Mircea Diaconu és Theodor Paleologu jelölteket. Elmondása szerint bizonyítaniuk kell a választópolgároknak, és ezt csakis ilyen formában tehetik meg, ha kiállnak eléjük és beszélnek a céljaikról.
Az államfőjelölt egy Facebook-bejegyzésben arról írt, hogy tegnap este Viorica Dăncilă az Antena 3 csatornán kijelentette, hogy a Caracal-i gyilkosságok esetében az áldozatok családjainak erkölcsi joga van megtudni az igazságot. Cumpănașu nehezményezte ezt a kijelentést, mivel szerinte nem erkölcsi, hanem jogi úton megvalósuló igazságszolgáltatást érdemel a család. Szerinte ezzel nem csak az ő családját, hanem több millió családot sértett meg a miniszterelnök. Cumpanasu továbbá azt állítja, hogy Dancila számára minden szükséges intézmény rendelkezésére állt az igazság kiderítéséhez, de úgy döntött, hogy nem él vele.
Az államfőjelölt egy Facebook-bejegyzésben úgy nyilatkozott, hogy a legegyszerűbb magyarázat, amiért indult az államelnöki posztért, az az, hogy Romániában akarja leélni a hátralévő életét, és azt akarja, hogy a gyermekei, unokái is itt éljenek és nem utolsó sorban ugyanazt a nyelvet beszéljék majd. Egy másik bejegyzésében arról beszélt, hogy ugyanúgy, ahogy 2007-2008-ban, most újra gazdasági válság rajzolódik ki nyugaton, és nálunk is süllyed már a hajó. Ennek ellenére a román politikusok azért küzdenek egymással, hogy ki kerüljön az ablak mellé, egy szebb kilátás érdekében.
Jelentette be a programot lebonyolító Környezetvédelmi Alap. A csütörtökön kiadott közleményben a hatóság leszögezi, a szeptember 10-én feltöltött dokumentumok érvényesek, sőt azok is, amelyeket szeptember 10-ig iktattak a kivitelező cégeknél, de nem sikerült feltölteni, mert az applikációt leállították. Viszont akik szeptember 10-e után jelentkeztek valamelyik kivitelező cégnél, kénytelenek lesznek frissíteni a pályázati iratcsomót. A programra 656 millió lejt különítettek el, ami a becslések szerint 33 ezer rendszer telepítésére elég.
A Ziarul Financiar szerint ha nem sikerül hatékonyabbá tenni az adóbehajtást Romániában, hamarosan a befizetett adók száz százaléka a nyugdíjakra és a fizetésekre fog elmenni. Románia az utolsó helyen áll, ami az adóbehajtás hatékonyságát illeti a régióban. Ebben az évben az újabb fizetés – és nyugdíjemelések a társadalombiztosításból és adókból származó bevétel több mint 90 százalékát emésztik fel. Ha a jövő évre betervezett újabb emeléseket a most alakuló kormány gyakorlatba ülteti, ez az arány el fogja érni a száz százalékot, így még hatalmasabb kölcsönökre lesz szükség, hogy a többi kiadást fedezni tudja a kabinet. A BNR-ben tanácsadói tisztséget betöltő Lucian Croitoru szerint ahhoz, hogy be lehessen tartani a jövő évre ütemezett 40 százalékos nyugdíjemelést, nem az adókat kell növelni, hanem az adóbehajtást kellene hatékonnyá tenni.
Ennek értelmében január 1-jétől 2.262 lej lenne a középfokú végzettséggel rendelkezők, és 2.620 lej a felsőfokú végzettséggel rendelkezők minimálbére. Viorica Dăncilă távozó kormányfő az ülés elején kifejtette, hogy a projekt kapcsán konzultációkat folytatott a munkaadók és a szakszervezetek képviselőivel és társadalmilag helyesnek és igazságosnak találja ezt az intézkedést.
Jelentette be az ügyvivő igazságügyi miniszter hétfőn. Birchall javaslata alapján negyedévente kellene előterjesztenie minden illetékes intézménynek egy olyan intézkedés- és ütemterv-javaslatot, amely az igazságszolgáltatási rendszerben elért pozitív eredményeket visszafordíthatatlanná teszi, és ezzel elősegíti az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus feloldását. Október 22-én Ana Birchall bejelentette, hogy összehívja a bizottságot annak érdekében, hogy állítsanak össze egy akciótervet az Európai Bizottság által közzétett jelentésbe foglalt ajánlások teljesítésére. Az egyik ilyen ajánlás szerint felszámolnák az igazságszolgáltatásban dolgozók bűncselekményeivel foglalkozó ügyészi osztályt.
Ma 14 órától a kormányalakításra felkért Ludovic Orban által javasolt miniszterjelöltekről és a Nemzeti Liberális Párt kormányprogramjáról szavaznak a képviselők és a szenátorok. Ha az Orban-kormány nem kapja meg a törvényhozók többségének szavazatát (minimum 233 voksot), akkor újból kell kezdeni a jelölési folyamatot. Ha a parlament határozatképtelen lesz, várhatóan csak november 10-i elnökválasztási forduló után szavaznak újra. Addig pedig a PSD-kormány – szűkített jogkörökkel – továbbra is ügyvivő kabinetként marad a hivatalában.
A Ziarul Financiar szerint ha nem sikerül hatékonyabbá tenni az adóbehajtást Romániában, hamarosan a befizetett adók száz százaléka a nyugdíjakra és a fizetésekre fog elmenni. Románia az utolsó helyen áll, ami az adóbehajtás hatékonyságát illeti a régióban. Ebben az évben az újabb fizetés – és nyugdíjemelések a társadalombiztosításból és adókból származó bevétel több mint 90 százalékát emésztik fel. Ha a jövő évre betervezett újabb emeléseket a most alakuló kormány gyakorlatba ülteti, ez az arány el fogja érni a száz százalékot, így még hatalmasabb kölcsönökre lesz szükség, hogy a többi kiadást fedezni tudja a kabinet. A BNR-ben tanácsadói tisztséget betöltő Lucian Croitoru szerint ahhoz, hogy be lehessen tartani a jövő évre ütemezett 40 százalékos nyugdíjemelést, nem az adókat kell növelni, hanem az adóbehajtást kellene hatékonnyá tenni.
Klaus Iohannis államelnök tegnap, a Liberális Nők Szervezete és a Nemzeti Liberális Párt Szeben megyei szervezetének Nagyszebenben szervezett rendezvényén kijelentette, hogy ‘PSD-nek hívják az okot’, amiért Románia nem fejlődött nagyobb mértékben és nem sikerült véglegesen megszabadulnia a kommunizmustól. Iohannis kifejtette, hogy milyen lenne egy normális Románia.
A forradalom után most először PSD nélküli második forduló lesz az államelnöki választásokon, jelentette ki Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke, az USR PLUS 2020 Szövetség államfőjelöltje tegnap, Kolozsváron. Úgy véli ugyanakkor, hogy a második fordulóban a viták arról fognak szólni, hogyan lehet Romániát korszerűsíteni. ‘Ez akkor történhet meg, ha november 10-én a román állampolgárok elmennek szavazni, és meglesz ez a rendkívüli esély: egy PSD nélküli második forduló’ – mondta Barna. Az USR PLUS 2020 Szövetség államfőjelöltje tegnap este Dacian Cioloş PLUS-elnökkel együtt kolozsvári választóikkal találkozott.
Elmarasztalta Theodor Paleologu, a Népi Mozgalom Párt államfőjelöltje Klaus Iohannis államelnököt, mert kerüli a kampányvitákat, és ‘Zeusznak képzeli magát, aki senkivel nem áll szóba’. Paleologu szerint mindenki azon a véleményen van, hogy teljesen hiányzik a kampányvita, ezen kívül a mostani kampányt elhomályosítja a megrendezett kormányválság, amelynek az a célja, hogy Iohannis-Dăncilă második forduló legyen. A PMP jelöltje azt állította ugyanakkor, hogy ő az egyedüli valódi jobboldali jelölt, és emlékeztetett, államelnöki programja három fontos alappillérre épül: tiszteletre, nevelésre és hatékonyságra.
Viorica Dăncilă leváltott kormányfő, a Szociáldemokrata Párt államfőjelöltje tegnap, Focşaniban kijelentette, miután meglátogatta a megyei sürgősségi kórházat, ahol az elmúlt időszakban több, a korszerűsítést célzó befektetést eszközöltek, hogy a beruházásokat, jó dolgokat folytatnia kell bármely kormánynak. Hozzátette azonban, hogy az Orban-kormány programjában kórházak összevonása is szerepel. A kórházak összevonása pedig bizonyos kórházak bezárását feltételezi. Dăncilă reméli, hogy nem megyünk vissza az időben oda, amikor kórházakat zártak be Romániában’.
A Szövetség 30 képviselője és szenátora jelen lesz ma a parlament együttes ülésén, és amennyiben meglesz a kvórum, a szövetség megszavazza az Orban kormányt – nyilatkozta Kelemen Hunor ma az RFI rádióban. Az RMDSZ államfőjelöltje szerint Ludovic Orban új miniszterjelölteket kellett volna nevesítsen, miután a szakbizottságok visszautasították a fejlesztések, a munkaügyi és a pénzügyi szaktárcák élére javasolt minisztereket.