You are here

Erdély FM (Románia/Erdély)

Subscribe to Erdély FM (Románia/Erdély) feed
Erdély FM, a bizalom hangja
Updated: 13 hours 40 min ago

Megtiltotta az amerikai képviselőház Donald Trumpnak, hogy engedély nélkül  katonai erőt alkalmazzon Irán ellen

Fri, 01/10/2020 - 10:34

Az MTI tájékoztatása szerint a javaslatot a republikánus többségű szenátus szinte biztosan nem fogja elfogadni, viszont egy ettől független, de hasonló tartalmú határozatot megvitat majd.Nancy Pelosi demokrata párti házelnök úgy nyilatkozott, hogy Amerika és a világ nem engedhet meg egy háborút.Továbbá azt is elmondta, hogy az amerikai kormányzat a Szulejmáni iráni tábornok életét követelő célzott dróntámadásával „aránytalan és provokatív légicsapást hajtott végre Irán ellen a kongresszus megkérdezése nélkül, és ezzel veszélybe sodorva amerikaiakat”.A voksolás előtt Trump a Twitteren kifejezte reményét, hogy a republikánus képviselők Nancy Pelosi „őrült határozata” ellen szavaznak.

Lehetséges az előrehozott választások megszervezése

Fri, 01/10/2020 - 10:32

Jelentette be Klaus Iohannis államfő a Cotroceni-palotában. Elmondása szerint szorgalmazi fogja azt, hogy előrehozott választásokat tartsanak, erről a témáról pedig ma fog megbeszélést folytatni Ludovic Orban kormányfővel.Az államfő azt állította, Ludovic Orban miniszterelnök is szeretne előre hozott választásokat. Továbbá azt is elmondta, hogy elégedett a kormány tevékenységével, ezzel együtt Ludovic Orban munkásságával is. Véleménye szerint jelen helyzetben ő a legmegfelelőbb kormányfő az ország számára.

Kihirdette az államfő a vadászati törvényt módosító jogszabályt

Fri, 01/10/2020 - 10:32

Az Államelnöki Hivatal közleménye szerint a jogszabály módosítja a vadász és a vadászat meghatározását, törli a büntetendő tettek közül a reflektorokkal történő vaddisznóvadászatot sürgősségi esetekben, a károkozás vagy a sertéspestis terjedésének megakadályozása céljából. A jogszabály értelmében ha egy veszélyessé vált medvét a környezetvédelmi minisztérium engedélyével el kell költöztetni, az ezzel járó költségeket a minisztérium állja. A védett fajok sérülést vagy halált okozó támadása esetén az áldozatok költségeit a vadászatért felelős központi hatóság és a környezetért felelős központi hatóság fedezi. A törvény értelmében ugyanakkor bűntettnek számít éjjeli vadászaton a fényerősítős célzást segítő eszközök, infravörös távcsövek és hőkamerák alkalmazása, kivételt képez – a központi hatóság engedélyével – a vaddisznó-, sakál- és rókavadászat.

Tisztújítást tartanak az RMDSZ Területi Szervezetében

Fri, 01/10/2020 - 10:32

A Maszol tájékoztatása szerint Borboly Csaba egy sajtótájékoztatón a tisztújítás kapcsán kifejtette, hogy az RMDSZ országos politikusainak fontos, hogy legyen egy legitim, stabil hátország, amire támaszkodni tudnak. Továbbá kihangsúlyozta, hogy minden csík-térségi RMDSZ-es politikusnak el kell fogadnia, hogy a politikus van a közösségért és nem fordítva. Jelentkezni a csíki községek RMDSZ-es polgármestereinél, vagy adott esetben a helyi RMDSZ elnököknél lehet. A jelentkezéseket január 24-én 15 óráig várják a Helyi Küldöttek Tanácsába, a Városi Küldöttek Tanácsába, illetve helyi RMDSZ-elnöknek.

Videofelvétel bizonyítja, hogy lelőtték az ukrán gépet

Fri, 01/10/2020 - 10:19

A New York Times megszerzett egy felvételt, amelyen a lap szerint az látható, amint a 176 emberrel a fedélzetén Iránban lezuhant repülő találatot kap a teheráni repülőtértől nem messze. Amerikai források már korábban állították, hogy az utasszállító gépet iráni találat érhette, és emiatt zuhant le. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök tegnap szintén arról beszélt, hogy hírszerzési információk alapján „nagyon valószínű”, hogy egy iráni rakétával lőtték le kedden Teherán közelében az ukrán utasszállító repülőgépet.Kanada legkevesebb 63 állampolgárát veszítette el a katasztrófában.

Sürgősségi rendelettel plafonálták a büntetőpont értékét

Fri, 01/10/2020 - 10:19

Így a büntetőpont értéke 145 lej lesz. Az év elején még az volt érvényben, hogy a minimálbér növelésével a büntetőpont értéke is nő 145 lejről 223 lejre, viszont a kormány hétfőn sürgősségi kormányrendelettel 145 lejre befagyasztotta ennek értékét. A 223 lejes büntetőpont január első hetében volt csak érvényben.

Nehéz lesz az idei év Románia gazdasága számára

Fri, 01/10/2020 - 10:18

Figyelmeztetnek a szakemberek. A Maszol tájékoztatása szerint elszabadul a költségvetési hiány és az infláció, és csökkenhet a lakosság vásárlóereje. 2020-ban a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb további emelkedése várható, a bankok lejben történő, egymás közötti hitelezése tovább drágul, a költségvetési hiány finanszírozása pedig szintén egyre drágábbá válik. Az is valószínű, hogy újabb kölcsönöket kell majd felvennie az országnak. Az infláció és a megnövekedett kamatráta miatt egyben jelentősen csökken a pénz vásárlóértéke, ami voltaképpen a jövedelmek további csökkenéséhez vezet. A jegybank pedig egyelőre semmilyen konkrét intézkedést nem tesz az infláció csökkentéséért.

Egy hétig ünnepelhetik a marosvásárhelyi lakosok a kultúrát

Thu, 01/09/2020 - 12:51

A Transindex tájékoztatása szerint a Studium–Prospero Alapítvány és partnerei január 15-e és 22-e között több kulturális rendezvényt és tematikus előadást szervez a román és a magyar kultúra napja alkalmából. Az esemény két főpillére a felolvasómaraton. Román nyelven erre január 15-én kerül sor, magyarul pedig január 22-én szervezik meg a Teleki Téka olvasótermében. Az idei események témája Vásárhelyi történetek, így marosvásárhelyi szerzők munkáit, marosvásárhelyi helyszínen játszódó szépirodalmi műveket, helytörténeti írásokat olvashatnak fel a résztvevők mind a két alkalommal.

Nyolc gyerek került kórházba ma egy közúti baleset következtében

Thu, 01/09/2020 - 12:39

A Brassó Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség tájékoztatása szerint ma reggel egy gyerekeket szállító kisbusz egy személygépkocsival ütközött Brassópojána felé. A balesetben három felnőtt is megsérült, őket is kórházba szállították. Minden sérült öntudatánál van, és egyikük sérülése sem életveszélyes.

Mégsem nő idéntől a nyugdíjrendszer második pillérébe fizetendő járulék százalékaránya

Thu, 01/09/2020 - 12:33

Florin Cîţu pénzügyminiszter bejelentette, hogy csak 2021-től emelik a járulék százalékarányát. Eszerint jövőtől kezdve fokozatosan térnek vissza a minden aktív korú számára kötelező, nem állami kézben levő második pillérhez való hozzájárulás növeléséhez. A járulék az első szakaszban 5, majd 6 százalék lesz.A kötelező magánnyugdíjrendszernek  az az előnye az államival szemben, hogy a hozzájárulásunk összege hónapról hónapra gyűl, tehát nem fizetik ki azonnal a jelenlegi nyugdíjasok számára. A pénzügyminiszter szerint itt az ideje, hogy egy hosszú távú elképzeléssel álljanak elő a nyugdíjrendszert illetően.

Nem történt eddig előrelépés a kétfordulós polgármester-választás ügyében

Thu, 01/09/2020 - 11:54

Jelentette ki Dacian Cioloş, a Szabadság, Egység és Szolidaritás Párt elnöke. A PLUS vezetője Brüsszelben találkozott Ludovic Orban miniszterelnökkel. Elmondása szerint azok közül, amelyekről decemberben egyeztettek, alig valósított meg valamit a kormány. Továbbá a diaszpóra számára elkülönített parlamenti helyek számának növeléséről sem született még döntés. Dacian Cioloş ugyanakkor emlékeztetett, hogy a PNL támogatását bizonyos feltételekhez kötötték. Ezek közé sorolta az igazságszolgáltatásban történő visszaéléseket vizsgáló speciális ügyészség felszámolását, a speciális nyugdíjak megadóztatását, a nagyberuházások finanszírozását, és hangsúlyozta, hogy ezek ügyében is “sürgősen döntéseket várnak”.

Több kedvező változtatást tartalmaz az idei költségvetés az RMDSZ szerint

Thu, 01/09/2020 - 11:53

Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila parlamenti képviselő Csíkszeredában tartottak sajtótájékoztatót, ahol kifejtették, hogy a PNL kormányalakítása utáni átrendeződés ismét jó alkupozícióba hozta az RMDSZ-t. Az idei költségvetésre nézve a pozitív változások közül az egyik legfontosabb annak a 3 százalékos kulturális alapnak a bevezetése, amelynek lényege, hogy a személyi jövedelemadó 3 százalékából létrehoznak egy alapot az önkormányzatok által fenntartott művelődési intézmények részfinanszírozására. Ezt pedig kizárólag színházak, operák és filharmóniák finanszírozására lehet fordítani. A megyei tanácsok rendelkezésére álló beruházási alapok idén is megmaradnak, viszont az összegek minden megyében alacsonyabbak lesznek. Emellett a személyi jövedelemadó továbbra is helyben marad, de egy új képlet szerint történik majd az önkormányzatok költségvetésének kiegészítése. Továbbá a székelyföldi kórházak is jelentős támogatást kapnak, csíkszeredai kórház ebben az évben 25 millió lejt fog kapni, a székelyudvarhelyi 10 millió lejt, a gyergyószentmiklósi pedig 3 millió lejt.

Kihallgatják Gheorghe Dincă-t a DIICOT székhelyén

Thu, 01/09/2020 - 11:53

A kihallgatásra azt követően kerül sor, hogy Dincă megváltoztatta nyilatkozatát, és most már nem ismeri el, hogy meggyilkolta volna a áprilisban eltűnt Luiza Melencut.A kihallgatáson részt vesz a Melencu család ügyvédje is, aki azt nyilatkozta, hogy a gyilkosságra a gyanúsított vallomásán kívül semmilyen bizonyíték nincs. Korábban Gheorghe Dincă beismerte, hogy július 25-én megölte a Alexandra Măceşanut, és azt is állította, hogy meggyilkolt egy másik lányt is, az áprilisban eltűnt Luiza Melencut, és testének maradványait a Caracal közelében lévő erdő szélére dobta ki.

Gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják Daniel Chiţoiu volt minisztert

Thu, 01/09/2020 - 11:52

Az Argeş megyei törvényszéki ügyészség sajtószóvivője szerint ma beidézték kihallgatásra Daniel Chiţoiu volt minisztert. Távozásakor cáfolta az újságíróknak, hogy a baleset bekövetkeztekor beszélt volna telefonon. A Piteşti és Râmnicu Vâlcea közötti országúton december végén történt balesetben két jármű volt érintett: az egyiket egy 82 éves, piteşti-i férfi, a másikat Daniel Chiţoiu volt miniszter, az ALDE főtitkára vezette. Az ütközésben a 82 éves férfi a helyszínen életét vesztette, a mellette utazó személy pedig súlyosan megsérült, majd később ő is belehalt a sérüléseibe.

Nem kell ezután román nyelvből külön vizsgázzanak az egyetemi felvételikor a magyar diákok

Thu, 01/09/2020 - 10:18

Az RMDSZ közleménye szerint ezután egyetlen egyetem sem kötelezheti felvételikor, hogy román nyelvből külön vizsgázzanak azok a diákok, akik valamilyen kisebbség nyelvén végezték középiskolai tanulmányaikat. Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese szerint számos olyan egyetem volt Romániában, amely külön nyelvvizsgát kért azoktól a diákoktól, akik valamely kisebbség nyelvén végezték középiskolai tanulmányaikat. A szabályozás diszkriminatív értelmezésére tavaly hívta fel a figyelmet Molnár Zsolt ombudsman-helyettes. Ennek következtében a Nép Ügyvédje hivatalból felszólította a tanügyminisztériumot, hogy módosítsa a szabályozást, amelyre az idei év első napjaiban került sor.

Bizalmatlansági indítványt nyújt be a PSD a kormány ellen

Thu, 01/09/2020 - 10:18

Jelentette ki tegnap este a Románia TV műsorában Marcel Ciolacu, a PSD ügyvivő elnöke. Elmondása szerint már az ülésszak elején megkezdik a szükséges aláírások gyűjtését. Jelenleg pedig várják az alkotmánybíróság döntéseit az általuk benyújtott óvások ügyében. Amennyiben az alkotmánybíróság úgy dönt, hogy alkotmányos jellegű jogi konfliktus alakult ki a kormány és a parlament két háza között a költségvetés felelősségvállalással történő elfogadása miatt, akkor a miniszterelnöknek le kell mondania.

Nem történt eddig előrelépés a kétfordulós polgármester-választás ügyében

Thu, 01/09/2020 - 10:17

Jelentette ki Dacian Cioloş, a Szabadság, Egység és Szolidaritás Párt elnöke. A PLUS vezetője Brüsszelben találkozott Ludovic Orban miniszterelnökkel. Elmondása szerint azok közül, amelyekről decemberben egyeztettek, alig valósított meg valamit a kormány. Továbbá a diaszpóra számára elkülönített parlamenti helyek számának növeléséről sem született még döntés. Dacian Cioloş ugyanakkor emlékeztetett, hogy a PNL támogatását bizonyos feltételekhez kötötték. Ezek közé sorolta az igazságszolgáltatásban történő visszaéléseket vizsgáló speciális ügyészség felszámolását, a speciális nyugdíjak megadóztatását, a nagyberuházások finanszírozását, és hangsúlyozta, hogy ezek ügyében is “sürgősen döntéseket várnak”.

Januárban indul a méhnyakrák elleni ingyenes oltóanyagok beadása

Thu, 01/09/2020 - 08:52

A Székelyhon tájékoztatása szerint megérkeztek a HPV-vírus elleni oltóanyagok és a beadással kapcsolatos módszertan is a Maros és a Hargita megyei egészségügyi igazgatóságokra, így már ebben a hónapban elkezdik beadni a háziorvosok az oltóanyagokat. A HPV-vírus oltáskampányának keretében azok a 11–14 éves korú lányok részesülnek védőoltásban, akiknek szülei már 2017–2018-ban benyújtották az erre vonatkozó igénylésüket a háziorvosnál.

30 százalékkal csökken a pártoknak kiosztott összeg

Thu, 01/09/2020 - 08:51

Az Agerpres tájékoztatása szerint Ludovic Orban miniszterelnök kijelentette, hogy módosították a költségvetési törvényt, és eszerint harminc százalékkal csökkent a pártok finanszírozására fordított összeg. Azt még nem lehet tudni, hogy pontosan hogyan oszlik el a pénz, viszont az már biztos, hogy a pártok a január elsején regisztrált képviselői létszám alapján, és nem a megszerzett szavazatok számának megfelelően kapják a támogatást. Ez alapján pedig valószínű, hogy a PSD például kevesebb pénzt fog kapni idénre, és arról is voltak híresztelések, hogy Victor Ponta által vezetett Pro Románia párt több juttatást kapna, viszont ez még nem igazolt.

Szociális jellegű lehet az Első ház program

Thu, 01/09/2020 - 08:51

Nyilatkozta Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank kormányzója. Elmondása szerint a ha megmarad az Első ház program, akkor annak kell hogy legyen egy bizonyos iránya. Szerinte lehetne egy szociális komponense, tehát első háznak kell lennie, de nem akárkinek, és nem akármilyen első háznak. Ez a döntés viszont elsősorban politikai jellegű, amibe neki nincsen beleszólása – tette hozzá Mugur Isărescu.

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.