Marosvásárhelyen a a Studium–Prospero Alapítvány szervezésében felolvasómaratonra várják az érdeklődőket 11 és 19 óra között a Teleki Téka olvasótermébe. Csíkszeredában a Hargita Megyei Tanács szervezésében közönségtalálkozót tartanak a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban George Bariţiu Brassó Megyei Könyvtár országos szinten elismert innovatív kulturális projektcsapatával. Sepsiszentgyörgyön könyvbemutatóra és portrébeszélgetésre kerül sor ma 18 órától a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban. Az est meghívottja Doina Ioanid költő, a rangos Observator Cultural kulturális hetilap szerkesztője. Ezen kívül pedig az Árkosi Kulturális Központban is megünneplik a román kultúra napját filmvetítéssel és zenével.
Jelentette be Bogdan Licu ügyvivő legfőbb ügyész. Ennek eredményeként nyolc bűncselekmény – embercsempészés, kiskorúcsempészés, kétszeres nemi erőszak és kétszeres minősített gyilkosság, valamint holttest- vagy sírgyalázás – elkövetésének gyanújával emelnek vádat Gheorghe Dincă ellen. Ezen kívül vádat emelnek Dincă bűntársa, Stefan Risipiceanu ellen is nemi erőszak elkövetésének gyanújával. Továbbá külön in rem eljárást indítottak emberölésben való bűnrészesség, valamint embercsempészésben és kiskorúcsempészésben való bűnrészesség ügyében is.
Közölte a belügyi tárca. A közvitára bocsátott tervezet szerint az új igazolványoknak teljesen más lesz a gyártási technológiája, új grafikai biztonsági elemeket tartalmaznak, és nem utolsó sorban rendelkezni fognak az elektronikus adathordozók által nyújtott informatikai védelemmel. Az új személyivel a román állampolgárok online kapcsolatba léphetnek a közigazgatási hatóságokkal és hozzáférhetnek a közszolgáltatásokhoz, függetlenül attól, hogy éppen hol tartózkodnak Romániában vagy az országon kívül. Továbbá ez a fajta személyi egészségügyi kártyaként is működik és 12 éves korban állítják ki.Azoknak, akik nem akarnak elektronikus okmányt, lehetőségük lesz egyszerű személyi igazolvány kiállítását kérni.A tervezet szerint az Európai Unióban szabad mozgást lehetővé tevő elektronikus okirat kiadását 2021 augusztusától kezdik.
Az Mentsétek meg Romániát Szövetség közgyűlésén ma megnevezték a párt jelöltjét a marosvásárhelyi polgármester-választásokra. Eszerint Adrian Nemeth kapta a voksok nagyobb százalékát Lavinia Cosma mellett. Ezt követően az USR Maros megyei fiókjához kerül a szavazás eredménye, majd a végső döntés azután születik meg a jelöltről, miután tárgyalásokat folytattak a PLUS Maros megyei szervezetével arról, hogy közös jelöltet indítsanak.
A Szociáldemokrata Párt egy levélben tájékoztatta az Európai Bizottságot, az Európai Parlamentet és a Velencei Bizottságot, hogy a jogállamiságot veszélyeztető visszaélésnek tartja a kormány azon szándékát, hogy a parlamenti vitát megkerülve vezesse be a kétfordulós polgármester-választást, alig néhány hónappal a helyhatósági választások előtt. Szerintük alkotmányellenes és az európai joggyakorlatnak is ellentmond, hogy a voksolási rendszer ilyen horderejű változtatását alapos közvita nélkül vezessék be. Marcel Ciolacu házelnök szerint bizalmatlansági indítványt is beterjeszt a kormány ellen, ha a kabinet kormányzati felelősségvállalással próbálja bevezetni a kétfordulós polgármester-választást. Az ilyen módszerrel előterjesztett tervezetek hatályba lépését csak a kormány megbuktatásával akadályozhatja meg a parlament. Ebben pedig a PSD az RMDSZ támogatására is számíthat, mivel mindkét politikai alakulat attól tart, hogy kevesebb polgármestere lesz, ha a többi párt a második fordulóban összefog az első fordulóban élen végző jelöltje ellen.
Egy decemberben végzett IRES-felmérés szerint ha most tartanák a helyhatósági választásokat, és ha azok kétfordulósak lennének, Dorin Florea még az első fordulóba sem kerülne be. Kétfordulós választás esetében Soós a PMP jelöltével, Mureș Emil Marius Pașcannal küzdene meg Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért. A közvéleménykutatás szerint egyfordulós választás esetén a legtöbb voksot az RMDSZ jelöltje, Soós Zoltán kapná. A telefonos felmérést 841 személy megkérdezésével végezték tavaly decemberben.
Közölte Frans Timmermans EU-biztos. Továbbá azt is kihangsúlyozta, hogy a dokumentumban rögzített céloknak köszönhetően az Európai Unió 2050-re klímasemleges gazdasági térség lesz. A megvalósításhoz szükséges európai zöld beruházási terv lehetővé teszi az átállást a tiszta energiaforrásokra. Elmondta azt is, hogy az uniós bizottság különleges kölcsönöket biztosít az Európai Beruházási Bank segítségével a helyi hatóságoknak és önkormányzatoknak a szigetelési munkálatok elvégzéséhez, valamint ahhoz, hogy modernizálni tudják a szénfűtéstől függő háztartások fűtési rendszereit.Az uniós bizottság megteremti annak a feltételeit is, hogy a hatóságok és a magáncégek fenntartható, klímabarát módon tudjanak beruházni.
A HotNews politikai forrásokra hivatkozva azt írja hogy a kormány a következő ülésén sürgősségi rendeletet fogad el a törvény hatályba lépésének kitolásáról.Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes szerint a kormány a július elején várható költségvetés-kiigazításkor különítené el a szükséges összeget. Klaus Johannis államfő tegnap kihirdette a gyermeknevelési pótlék összegét megkétszerező törvényt, viszont a miniszterelnök korábban kijelentette, hogy a kormánynak nincs szándékában megduplázni a gyermeknevelési pótlékot, mert ez rendkívüli módon megterhelné a költségvetést.
A kovásznai központú Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete pályázatára olyan székelyföldi nagycsaládból származó diákok jelentkezését várják, akik Romániában nappali tagozaton, közép- vagy felsőfokú oktatási intézményben tanulnak lakhelyüktől különböző településen és tanulmányaik folytatásához anyagi segítségre van szükségük. A középiskolás diákok esetében kizáró jellegű a magyar tannyelvű oktatásban való részvétel. A támogatás összege egyetemi hallgatók esetében ezer lej egy félévre, a középiskolában tanuló diákok esetében pedig 500 lej félévenként. A pályázatra január 31-éig lehet jelentkezni.
Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint a novemberi 3,8 százalékról, decemberben 4 százalékra nőtt az éves inflációs ráta Romániában. Így az élelmiszerek 5,08 százalékkal drágultak, a nem élelmiszer jellegű iparcikkek 3,31 százalékkal kerültek többe, a szolgáltatások ára pedig 4,16 százalékkal nőtt.A legnagyobb mértékben a gyümölcsök drágultak, a friss gyümölcs például 18,42 százalékkal került többe decemberben mint 2018 decemberében. Ezen kívül a húsért is jóval többet fizetünk, a tejtermékek pedig átlagban 3,41 százalékkal kerülnek többe.
A magazin európai kiadása összeállította azoknak az Európai Parlamenti képviselőknek a húszas listáját, akik még az idén jelentős befolyásra tehetnek az EP-ben. A listán helyet kapott Dacian Cioloș is, aki az Újítsuk meg Európát nevű frakció vezetője. Ez pedig a harmadik legtöbb mandátumot tudhatja magáénak az EP-ben. A magazin „a román Macronnak” nevezi Cioloșt, aki azzal érdemelte ki a helyet a listán, hogy egy olyan frakciót vezet az EP-ben, amelynek szerepe nélkülözhetetlen egy széleskörű parlamenti koalíció megalakításában. A listán továbbá helyet kapott Cseh Katalin, aki a magyarországi Momentum színeiben nyert EP-mandátumot és szintén az Újítsuk meg Európát frakcióban foglal helyet.
A Maszol tájékoztatása szerint az infláció mértékével nő januártól a gyermeknevelési pótlék, amely 5,7 lejes emelést jelent a 2 és 18 év közötti gyermekeknek járó gyermeknevelési pótlék esetében és 11,4 lejes emelést a kétévesnél kisebb, illetve a fogyatékkal élő gyerekeknek járó támogatás esetében. Klaus Johannis államfő jelezte, hogy a január 18-i határidőig szándékában áll kihirdetni a gyerekpénz megduplázásáról szóló jogszabályt is. Ludovic Orban miniszterelnök viszont úgy nyilatkozott, hogy a kormány kitolná a törvény hatályba lépését legalább az év közepéig, mert a költségvetésben nincs pénz a pótlék ilyen mértékű növelésére.
Jelentette ki Ionel Dancă, a Nemzeti Liberális Párt alsóházi frakcióvezetője. Elmondása szerint a miniszterelnöknek nincs, amiért lemondania. Ezt azzal kapcsolatban nyilatkozta, hogy felmerült a napokban az a lehetőség, hogy Orban lemondása megnyitná az utat az előrehozott választások felé. Roman megerősítette: a PNL ígéretet tett arra, hogy előrehozott választásokat tartanak, és be is tartja ígéretét. Az év elején több párt kérte a kormányfőtől, hogy tegyen meg minden intézkedést ennek megfelelően. Az előrehozott választásokat támogatja a PNL, az USR és az RMDSZ is. Kelemen Hunor néhány napja azt nyilatkozta, hogy a politikai stabilitás követeli meg azt, hogy így cselekedjenek.
A Székelyhon beszámolója szerint a hónap végéig minden Hargita megyei kórházban ellenőrzést végez a népegészségügyi igazgatóság. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője szerint egyebek között azt t ellenőrzik, hogy mennyire felelnek meg az engedélyezési követelményeknek. Azt is elmondta, hogy a Hargita megyei kórházak esetében az okozza a legnagyobb nehézséget a vonatkozó előírások betartása tekintetében, hogy már nem újak az épületek, amelyekben ezek az egészségügyi intézmények működnek. Ez alól egyedül a gyergyószentmiklósi kórház képez kivételt, amelynek az új épületét 2008-ban adták át.
Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint 5196 lejre nőtt novemberben az országos bruttó átlagbér, ami októberhez képest 106 lejes emelkedést jelent. Az országos nettó átlagbér pedig 53 lejjel, 3179 lejre emelkedett. A legmagasabb nettó átlagbérek a számítástechnika ágazatában voltak, a legalacsonyabbak pedig a lábbeligyártásban.
Jelentette be ma Szathmáry Zsolt, a St.Georgius Manager Club elnöke. Eszerint február 6-7-én első alkalommal Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Konferenciát szerveznek, ahol 50 magyarországi, szerbiai és szlovákiai magyar vállakozó lesz jelen, olyan cégek, amelyek érdekeltek az itteni piacra való belépésre és az együttműködésre. A rendezvényhez kapcsolódó előadásokat a Kultúrpalota kistermében tekinthetik meg majd az érdeklődők.
Számolt be Asztalos Csaba a Digi24 hírtelevízónak. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke szerint Dorin Florea gyermekvállalással kapcsolatos magatartása régmúlt időket idéz. Azt is elmondta, hogy a nyilatkozatai alapján döntik el majd, hogy diszkriminációról vagy gyűlöletbeszédről van szó. Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester úgy nyilatkozott, hogy bizonyos feltételekhez kell kötni a gyermekvállalást, és ha a szülők ezeket nem teljesítik, jónak látná, hogy a gyermek állami gondozásba kerüljön. Florea a román sajtónak később egyértelműsítette, hogy a roma közösségre utal.
A g4media.ro portál szerint a döntést egy, a külügy-, illetve az igazságügyi minisztérium által lefolytatott eljárást követően hozták meg, ahol Nicolae Voiculescut jelölték póttagnak. Az EU Alapjogi Ügynöksége tanácsadással szolgál az EU intézményei, valamint a tagországok kormányai számára az alapjogok témakörében.
A tájékoztatás szerint a programok mindegyikében kiemelt figyelmet kap az ifjúság, valamint elindul idén az erős magyar közösségek éve tematikus programsorozat. A közlemény szerint a határon túli magyarság idén is számíthat a régiós gazdaságfejlesztési programok támogatásaira. Folytatódik a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program, és megduplázott keretösszeggel valósul meg a magyar kultúráért és oktatásért című pályázat. Továbbá idén is elindul a diaszpórában és szórványban élő magyarságot célzó Kőrösi Csoma Sándor- és Petőfi Sándor-program. Ezen kívül továbbra is kiemelt támogatásra számíthatnak a külhoni magyarság megmaradását szolgáló oktatási és kulturális intézmények.
Tájékoztat a BBC. Az erre vonatkozó törvény tegnap lépett érvénybe, így azok a párok, akik már házasok, a házasságukat most hivatalosan elismertethetik Észak-Írországban. Az állami szervek konzultálni fognak az egyházakkal is idén a melegházassághoz való hozzáállásukról, illetve arról is, hogyan alakítható át a bejegyzett élettársi kapcsolat házasságra. Angliában, Skóciában és Walesben mát 2014 óta engedélyezett az azonos neműek házassága.