Jeffrey hangsúlyozta, hogy Washington gazdasági eszközökkel továbbra is nyomást fog gyakorolni Damaszkuszra annak érdekében, hogy a szíriai vezetés politikai változtatásokat hajtson végre. Kijelentette, hogy a Trump-adminisztráció nem tartja szükségesnek a Bassár el-Aszad vezette szíriai kormány leváltását, de továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Damaszkusz betartsa ENSZ Biztonsági Tanács vonatkozó, 2254-es számú határozatát, amely egyebek mellett előírja az ENSZ égisze alatt tartandó választásokat az országban.
A diplomata elítélte továbbá az arab országban a kormányerők és a lázadó milíciák közt az északi Idlíb és az északnyugati Hama tartományban kiújult harcokat, és tűzszünetet sürgetett.
Hangsúlyozta, hogy Donald Trump már szeptemberben rámutatott arra, hogy Idlíb esetleges megtámadása meggondolatlanság volna, nem pusztán amiatt, hogy egy ilyen offenzíva esetén vélhetően vegyi fegyvereket is bevetnének, hanem azért is, mert a hadműveletek újabb migrációs hullámot indítanának el.
A Fehér Ház vasárnapi bejelentésével kapcsolatban, miszerint Washington a katari al-Udeid amerikai légi támaszpontra vezényelt a többi közt B-52-es nehézbombázókat, illetve az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót, Jeffrey azt felelte, a mostani lépésnek több célja is van. Ezek között megemlítette az iráni fenyegetést és az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelmet.
A héten a döntésről John Bolton, Trump nemzetbiztonsági tanácsadója úgy nyilatkozott, hogy az “világos és félreérthetetlen üzenet” Iránnak.
A Damaszkuszhoz hű Szíriai Arab Hadsereg (SAA) és a vele szövetséges orosz csapatok a múlt héten indítottak offenzívát az északnyugat-szíriai Idlíb és az északi Hama tartományban. Pénteken a lázadó frakciók ellentámadást indítottak, amelyet az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű civil szervezet értesülései szerint az al-Kaida terrorszervezethez köthető iszlamista Haját Tahrír as-Sám (HTS) vezet.
A múlt héten indított hadműveletekkel a térségben, amely eredetileg része volt a szeptemberben kijelölt demilitarizált ütközőövezetnek, a véres harcok ismét fellángoltak.
Irán a szíriai polgárháborúban – Oroszországgal együtt – Aszad kormányát támogatja, egyebek mellett katonai segítségnyújtással is: a Washington által nemrég terrorszervezetnek minősített iráni Forradalmi Gárda a szíriai polgárháború 2011-es kitörése óta jelen van az országban.
Az Interfax orosz hírügynökség az internetfigyelő NetBlocks nemzetközi civilszervezetre hivatkozva továbbá úgy tudja, “a Twitter és a WhatsApp üzenetküldő szolgáltatások továbbra is elérhetőek, míg a Telegram a cenzúra elkerülését szolgáló intézkedéseket léptetett életbe, amelyek lehetővé teszik, hogy a szolgáltatás asztali számítógépekre és okostelefonokra telepített változatai is működjenek”.
Kazahsztánban az utóbbi hónapokban több alkalommal is blokkolták a közösségi hálózatokat, mivel a helyi hatóságok így akarták elhallgattatni Muhtar Abliazov száműzött máskéntgondolkodót, aki tömegtüntetésekre szólított fel ezeken a hírcsatornákon keresztül.
Az egyes közösségi hálózatokon kívül elérhetetlenné váltak csütörtökön a rus.azattyq.org, az exclusive.kz, a vlast.kz, a holanews.kz hírportálok is. A hatósági cenzúra nem kerülte a regionális lapok honlapjait sem, blokkolták egyebek mellett az Ak zsajik és az Uralszkaja nyedelja internetes felületei is.
A kazah főügyészség felhívást tett közzé, amelyben felszólították az ország lakóit, hogy ne vegyenek részt a hatósági engedéllyel nem rendelkező megmozdulásokon. A vádhatóság óva intett mindenkit, hogy a résztvevőket felelősségre fogják vonni. A felszólítást azt követően adták ki, hogy a Kazahsztánban betiltott, Kazahsztán Demokratikus Választása nevű mozgalom tömegtüntetéseket jelentett be május 9-re a nagyobb városokban, köztük Almatiban és a nemrég átnevezett fővárosban, Nurszultanban.
Az Interfax szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy a tilalom ellenére aktivisták vonultak ki Almati és Nurszultan utcáira, és közülük többeket őrizetbe vettek a hatóságok.
A 18 milliós lakosú Kazahsztánban tilos a hatóságok engedélye nélkül megmozdulást szervezni. Tavaly májusban Almatiban szervezett kormányellenes tüntetést Muhtar Abliazov egykori bankár, Nurszultan Nazarbajev volt államfő heves bírálója. Akkor többtucatnyi embert vettek őrizetbe. A távollétében hamis vádak alapján elítélt ellenzéki jelenleg Franciaországban él, ahonnan a közösségi oldalakon toboroz kazahsztáni híveket.
A volt tárcavezető, aki a Mihai Tudose volt szociáldemokrata miniszterelnök kormányában töltötte be 2017-ben a miniszteri posztot, egy televíziós műsorban jelentette ki, hogy tavaly januárban azért volt kénytelen lemondani a miniszteri tisztségről, mert egészségügyi problémákkal küzdött.
A román Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöki tisztségét betöltő politikus elmondta: 2017 őszén kezdte rosszul érezni magát, az orvosok előbb szívproblémákat fedeztek fel nála, kezelésben részesült, de továbbra is rosszul érezte magát. Ekkor toxikológiai vizsgálatra küldték, majd tavaly januárban kiderült, hogy higanymérgezést kapott. Kifejtette, csak lemondása után tett feljelentést a rendőrségen, mert nem akart ártani Románia megítélésének.
Arra a kérdésre, hogy kit gyanúsít bűncselekmény elkövetésével, elmondta, hogy az illegális fakitermelés jelentős visszaszorításával komoly gazdasági érdekeket sértett, és ezért a famaffiára gyanakszik.
A román szervezett bűnözés elleni ügyészség csütörtökön közölte, hogy hivatalból eljárást indít az ügyben ismeretlen tettes ellen.
Salvini kijelentette, hogy egyetlen egy olasz kikötőben sem engedélyezi az olasz hadihajó kikötését. Megjegyezte, hogy az olasz haditengerészet hajójának nem kellett volna líbiai felségvizeken beavatkoznia, mivel itt a líbiai parti őrség végzi a mentési műveleteket. Annak ellenére, hogy a Ramadán időszaka van, a líbiai hatóságok szerdán is több mint kétszáz ember segítségére siettek – hangoztatta az olasz belügyminiszter, a Liga kormánypárt politikusa.
Az olasz védelmi tárca szűkszavú közleményben támogatásáról biztosította az olasz haditengerészetet. A védelmi miniszter Elisabetta Trenta a másik olasz kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa, s az M5S az utóbbi hetekben egyre erősebben bírálja Salvini migrációs politikáját, amely az olaszországi kikötők lezárásával állította meg az Olaszországba érkező migrációt.
Salvini azt mondta, a római kormány tagjainak egy irányba kell tartani, “nem lehet, hogy a belügyminiszter lezárja a kikötőket, egy másik (miniszter) pedig összeszedi a migránsokat” — fejtette ki.
Az olasz hadihajó egyelőre továbbra is líbiai vizeken tartózkodik. A védelmi tárca nem közölt információkat a megmentett személyek sorsának alakulásáról.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított lőfegyver engedély nélküli megszerzésével vagy tartásával elkövetett lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette miatt 2014 – ben történt elítélését követően több alkalommal éles lőfegyvereket és lőszereket szerzett meg és tartott anélkül, hogy azok tartására engedéllyel rendelkezett volna. A gyanúsított a lőfegyverekből és lőszerekből több ízben értékesített is. A rendőrhatóság a terhelt lakóhelyén, valamint élettársánál több lőfegyvert, illetve töltényt foglalt le.
A gyanúsított büntetett előéletű, cselekményét a hasonló bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés próbaidejének hatálya alatt követte el, tekintetében a bűnismétlés reális veszélye fennáll.
A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a gyanúsított letartóztatását, a döntés végleges.
Putyin “szent feladatnak” nevezte, hogy megvédjék a nagy honvédő háború – a második világháború Szovjetuniót is érintő része – veteránjainak emlékét olyan körülmények között, amikor egy sor országban “meghamisítják a háború eseményeit, példaképként állítják be azokat, akik feledve a tisztességet és az emberi méltóságot, kiszolgálták a nácikat, szégyentelenül hazudnak saját gyerekeiknek és elárulják őseiket”. Az elnök az orosz népet Európa népei fő felszabadítójának nevezte.
A moszkvai díszszemlén 13 ezer katona és 130 egységnyi korabeli és korszerű haditechnikai eszköz vonult fel. Az alacsony felhőzet miatt lemondták az elmúlt napokban Moszkva felett kétszer is elpróbált légi parádét, csakúgy mint két éve. A tervek szerint a Vörös tér felett 74 repülőgép és helikopter húzott volna el.
A nap folyamán katonai díszszemlét tartottak több más orosz városban és a hmejmími támaszponton is, Szíriában.
Csütörtökön a tervek szerint mintegy félezer oroszországi településen vonul fel ismét az úgynevezett Halhatatlan Ezred, vagyis a háborúban elesettek és a veteránok fotóit vivő leszármazottak menete. A moszkvai menetben ezúttal a várakozások szerint egymillióan vesznek majd részt. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint nagy valószínűséggel közöttük lesz Putyin is, immár harmadik alkalommal.
Az akciót a szervezők idén 110 országra terjesztették ki. Az utódok egyebek között Koppenhágában, Genfben, Rómában, Isztambulban, Lisszabonban, New Yorkban, Manchesterben, Hongkongban és öt izraeli városban vonultak fel csütörtökön, illetve az elmúlt napokban. Este tűzijátékot tartanak a háborúban Hős Város rangot elnyert településeken, valamint az orosz hadsereg és flotta parancsnokságának helyszínén. Moszkvában 16 helyszínen lesz tűzijáték.
A Szovjetunió a történészek becslése szerint több mint 27 millió embert veszített el a második világháborúban.
Az orosz munkaügyi minisztérium szerdán közölte, hogy az országban a háború 75 495 veteránja él még. A leningrádi blokád túlélői közül 96,3 ezren, a fasizmus gyerekkorú rabjai közül 103,7 ezren, az egykori felnőtt rabok közül 144-en, a rokkantak és veteránok özvegyei közül 240 ezren, az egykori hátországban dolgozók közül pedig 762,6 ezren vannak még életben.
A moszkvai diplomáciai tárca sajnálatának adott hangot amiatt, hogy Irán nem részesült teljes mértékben az általa az atomalkutól remélt gazdasági előnyökből. Egyúttal megértéséről biztosította Teheránt, amiért élt a számára a közös cselekvési terv 26. és 36. pontja által biztosított lehetőséggel és megtagadta néhány önként vállalt kötelezettségének teljesítését, amiért más részes államok nem tartották be a megállapodást.
A dokumentum szerzői ugyanakkor arra hívta fel Iránt, hogy tartózkodjon a cselekvési terv keretében vállalt kötelezettségei visszavonására irányuló lépésektől, tartsa magát kötelezettségeihez és gyorsítsa fel a megállapodással összhangban álló projektek megvalósítását. egyebek között az araki reaktor korszerűsítését.
A minisztériumi állásfoglalás elítélte az Egyesült Államokat, amiért egy évvel ezelőtt egyoldalúan felmondta a cselekvési tervet és az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2231-es határozatát “demonstratívan és kihívóan” megsértve egyoldalú korlátozásokat vezetett be Irán ellen. Ezen felül pedig gazdasági és politikai nyomást próbál gyakorolni annak érdekében, hogy más országok se tartsák be a BT-határozatot, és megpróbálja más megakadályozni, hogy más államok normális gazdasági együttműködést folytassanak Iránnal.
Az orosz diplomaták úgy értékelték, hogy Teherán “egyértelműen és gondosan” betartotta az egyezményben foglalt kötelezettségeit, amit megerősített a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezérigazgatójának az Iránban elvégzett ellenőrzésekről készített jelentése. Az állásfoglalásban Moszkva sürgette az Iránnal kötött üzletek kiszolgálására INSTEX fizetési speciális mechanizmus beindításának jelentős felgyorsítását és jelezte, hogy azzal maga is élni kíván.
Az orosz külügymisztérium arra szólította fel a többi államot, hogy ne szakítsák meg Iránnal a gazdasági kapcsolatokat és továbbra is vásároljanak tőle energiahordozókat is. Egyúttal határozottan elítélte az iráni kohászati ágazat ellen bevezetett legújabb amerikai szankciókat. A dokumentum hangsúlyozta a NAÜ kulcsszerepét az atomsorompó egyezmény betartásának ellenőrzésében és sürgette az iráni atomalku ügyében illetékes közös bizottság összehívását.
Haszan Róháni iráni elnök közölte: Irán hatvan napra felfüggeszti az atomalku két pontjának végrehajtását. Ezek értelmében Teherán nem folytatja nehézvíz- és dúsítotturán-tartalékának csökkentését. Kilátásba helyezte, hogy az iszlám köztársaság hatvan nap múlva felújítja az urándúsítással kapcsolatos munkálatait, ha a szerződés többi résztvevője nem teljesíti vállalt kötelezettségeit. Erről, mint mondta, az iráni vezetés értesítette cselekvési tervet aláíró nagyhatalmakat. Róháni közölte, hogy Irán nem lép ki az atomalkuból és hajlandó tovább tárgyalni róla.
Donald Trump 2018 május 8-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok kilép a megállapodásból, novemberben pedig közölte, hogy Washington visszaállította a Teherán ellen életbe léptetett amerikai szankciókat, beleértve az iráni olaj vásárlására vonatkozó tilalmat. A 2015-ös alku értelmében Irán korlátozta nukleáris programját, cserébe az ellene az ENSZ BT által bevezetett szankciók, valamint az Egyesült Államok és az EU által egyoldalúan meghirdetett gazdasági büntetőintézkedések visszavonásáért.
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a rendezvényen elmondta: szombaton lesz 240 éve annak, hogy Fabriczy Kováts Mihály igazi katonaként elhunyt az Amerikai Egyesült Államokban.
Szólt arról, hogy Karcag rendkívül büszke hagyományaira, múltjára és ennek hangot is mer adni, “akkor is, amikor ezt kevésbé tolerálják”. Ezzel példát mutat minden magyar településnek, hogy miként kell egyszerre igazán hazafiként, patriótaként és hunként, karcagiként viselkedni – tette hozzá.
Az államtitkár felidézte, hogy a magyar huszár is hungarikum és ma egy ilyen hírességre emlékeznek. Az 1724-ben Karcagon születet Kováts, az amerikai függetlenségi háborúban a legmagasabb rangot betöltő magyar katonatiszt, hősiesen szolgálta a szabadság eszméjét egészen 1779. május 11-én Charleston ostrománál bekövetkezett haláláig – mondta.
Kováts tizenhat éves korától több csatában is részt vett. Harcolt az osztrák örökösödési háborúban, majd a porosz hadsereg szolgálatába került, részt vett a hétéves háborúban is – sorolta. Már akkor is hosszú és kalandos életutat tudhatott maga mögött, amikor élete legrangosabb kihívásával találkozott, az amerikai függetlenségért vívott háború kiemelkedő katonája, hőse lett.
Kováts 1777-ben felajánlotta tudását, tapasztalatát Benjamin Franklinnek, az Amerikai Egyesült Államok akkori franciaországi megbízottjának és az újonnan létrejött állam hadseregének. A Pułaski-légió kiképzőtisztje lett és elkészítette az amerikai lovasság (United States Cavalry) első szabályzatát – idézte fel az államtitkár. A kunokra jellemző elszántságával feltartóztathatatlannak bizonyult, a végsőkig kitartott egészen haláláig – jegyezte meg.
Németh Szilárd szólt arról is, hősiessége ellenére Magyarországon hosszú időn keresztül kevesen ismerték Kováts Mihály nevét, miközben az Amerikai Egyesült Államokban már nagy tisztelet övezte. 1944-ben a floridai Jacksonville-ben egy róla elnevezett hadihajót bocsátottak vízre, majd 1955 tavaszán Kováts ezredes halálának napját az Egyesült Államok szenátusa emléknappá nyilvánította. 1978. január 6-án a Szent Korona hazahozatalakor az Országházban tartott ünnepségen is megemlékeztek róla.
Az államtitkár méltatta, hogy Kováts emlékének méltó ápolására 1991-ben alakult baráti egyesület Karcagon. Elhatározták, hogy 1992-től minden esztendőben emlékünnepséget tartanak Kováts Mihály Emléknapok elnevezéssel, és az egyik helyi általános iskolát Kováts-ról nevezik el.
Bejelentette: Fazekas Sándor, az egyesület elnöke (korábbi földművelésügyi miniszter) kezdeményezésére a Honvédelmi Minisztérium kiadója, a Zrínyi kiadó elhatározta, hogy még ebben az évben megíratja Kováts életrajzát és ki is adja.
Kiemelte: Kováts szabadságért vállalt hősiessége, elhivatottsága példaként áll ma is mindenki előtt. Mint mondta, ma is meg kell küzdeni azért, hogy “szabadon dönthessünk saját sorsunk felől, szabadon élhessük meg magyarságunkat, szabadon emlékezhessünk a mi saját őseinkre, szabadon használhassunk édes anyanyelvünket itt az egész Kárpát-medencében”
Ennek a küzdelemnek első állomása lesz a május 26-ai európai parlamenti választás- jegyezte meg, hozzátéve: “nem mindig karddal, ékesszóval, hanem néha csak egy-egy szavazáson való részvétellel és megfelelő szavazással tudunk kiállni magyarságunk, szabadságunk, békénk, biztonságunk mellett”.
A több mint egymilliárd forint értékű fejlesztés átadásakor Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: manapság a biztonság az egyik legfontosabb közösségi érték, aminek meghatározó elemét a katasztrófavédelem nyújtja az emberek számára.
A magyar kormány eddig is mindent megtett és a jövőben is megtesz mindent a biztonság erősítése érdekében – tette hozzá. Mint elmondta: az új járművek a tűzvédelmet szolgálják. Vagyis jó helyre kerültek az uniós és az azt kiegészítő hazai források. Kontrát végül fontosnak nevezte, hogy hazai cég, magyar mesteremberek munkáját dicsérik az újonnan átadott járművek.
A fejlesztés keretében tíz kritikusinfrastruktúra-bevetési járművet, négy szimplafülkés erdőtüzes vízszállítót, hat duplafülkés erdőtüzes vízszállítót, öt gyorsbeavatkozó járművet és egy magasból mentő tűzoltógépjárművet adtak át az az Európa Unió Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programjának (KEOP) támogatásával.
Az ünnepségen elhangzott, hogy egy korábbi, az elmúlt hónapban lezárult, szintén az Európai Unió támogatásával végrehajtott program végrehajtása során, három év alatt 108 új tűzoltóautóval gazdagodott a katasztrófavédelem.
A hazai gyártású gépjárműfecskendők beszerzéséhez 14,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott az Európa Unió szintén a KEOP keretében – idézték fel.
A külföldre utazó katonáknál követelmény egy bizonyos szolgálati idő letöltése, a nyelvtudás és a Magyarországon nyújtott kiemelkedő teljesítmény – tette hozzá.
Az amerikai hadsereg vezérkari akadémiájának egykori hallgatója azt mondta, a külföldi képzések során rengeteget lehet tanulni más országok kultúrájáról, és lehetőség nyílik különböző álláspontok megismerésére a felmerülő témákkal kapcsolatban. Az akadémiai képzésen hetven ország – gyakorta egymással szemben álló régiók – katonái vettek részt, akik építő munkát végeztek és időtálló kapcsolatokat építettek – fűzte hozzá Ruszin.
“Nem zárom ki például annak a lehetőségét, hogy az orosz lakosságtól +megtisztított+ délnyugat-ukrajnai földekre tömegesen települjenek át az ígéret földjének lakói, aki belefáradtak a folyamatos közel-keleti háborúba” – írta Glazjev a Zavrta című lap online felületén megjelent bejegyzésében, amely felhördülést váltott ki az ellenzéki és a külföldi sajtóban.
Glazjev – aki az amerikai Szabadság Rádió orosz nyelvű hírportálja szerint a regionális politika és a gazdasági integráció kérdéseiben látja el tanácsokkal Vlagyimir Putyint – úgy vélekedett, hogy Zelenszkij a betelepítést valószínűleg Donald Trumptól és az izraeli szélsőjobboldaltól kapta feladatként. A tanácsadó egyúttal “nagyon időszerűnek” minősítette, hogy Putyin megkönnyítette az orosz állampolgárság megszerzését a Donyec-medence lakóinak.
A megnyilvánulás gúnyos kommentárok özönét indította el a közösségi médiában. Többen megjegyezték, hogy Glazjevet feltehetően az arról szóló jelentések ihlethették meg, hogy a zsidó származású Zelenkij Dnyipróban (korábbi nevén: Dnyepropetrovszkban) rabbikkal találkozott.
“A kijevi fasiszta junta egyre kreatívabb” – írta a leendő ukrán elnököt a rabbik körében ábrázoló fotó mellé Alekszej Navalnij politikus arra utalva, hogy a moszkvai politikai kommentárokban korábban gyakran lenácizták az ukrán vezetést.
Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak kijelentette, hogy Glazjev a magánvéleményének adott hangot, Putyinnak nincs köze hozzá, és hogy az ügy nem téma a Kremlben. Megjegyezte: nem ismeri, milyen szövegösszefüggésben jelent meg a kifogásolt blogbejegyzés, és nem kívánta azt érdemben kommentálni.
Matteo Salvini olasz és Pintér Sándor magyar belügyminiszter megállapodott arról, hogy közös nyomozócsoportot alakítanak a hét éve Olaszországból elrabolt kislány felkutatására. A magyar anya hét éve rabolta el kislányát és menekült vele Magyarországra, az olasz apa pedig saját bevallása szerint már százmillió forintot költött arra, hogy a gyereket megtalálja.
A BM azt közölte: az Olasz Köztársaság és Magyarország belügyminiszterei – utóbbi javaslatára – budapesti találkozójukon elviekben megállapodtak az olasz-magyar nyomozócsoport felállításáról.
Tonello Chantal Ildikót 2017. április 6-ai hatállyal nyilvánították eltűntnek. A magyar hatóság szerint a gyermek nagy valószínűséggel nincs Európában – közölte a BM.
Conte és Fájez esz-Szarrádzs másfél órán át egyeztetett egymással a római kormánypalotában. A líbiai nemzeti egységkormány vezetője Róma segítségét kérte az “agresszor” Halífa Haftar tábornokkal szemben. A Haftar irányítása alatt álló “Líbiai Nemzeti Hadsereg” a múlt hónapban kezdte támadni Tripolit, arra hivatkozva, hogy a fővárost terroristák és zsoldosok tartják ellenőrzésük alatt.
Az olasz kormányfő újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy minden líbiai és nemzetközi félnek azt hangsúlyozza, hogy Líbiában a katonai megoldás nem vezet stabilizációhoz. Kifejtette, hogy a Fájez esz-Szarrádzstól is kapott információk szerint az észak-afrikai országban a helyzet “továbbra is kritikus, és bármely pillanatban még kritikusabbá válhat”. Megjegyezte, hogy az utóbbi hetek harcai és diplomáciai egyeztetései ellenére semmilyen előrelépés nem történt.
Conte hozzátette, hogy hamarosan a líbiai nemzeti egységkormánnyal szemben álló Haftar tábornokkal is találkozni akar.
A Haftár tábornok által negyven napja külügyminiszternek kinevezett Abdel-Hádi Ibrahim Havídzs a Corriere della Sera olasz napilapban kedden megjelent interjúban kijelentette, hogy politikai párbeszéd csak akkor kezdődhet, ha a Líbiai Nemzeti Hadseregnek sikerül megtisztítani Tripolit és Miszrátát a “fegyveresektől és terroristáktól”. Úgy vélte, Olaszország “rossz oldalra” áll, ha a nemzeti egységkormány miniszterelnökét támogatja.
Gennaro Vecchione, az olasz nemzetbiztonsági hivatal (Dis) vezetője hangsúlyozta, hogy az olasz kormány folyamatos kapcsolatban áll minden líbiai féllel. Róma tavaly novemberben líbiai békekonferenciát rendezett Szicíliában. Haftar tavaly szeptemberben és decemberben is Rómában tárgyalt, idén áprilisban pedig a tábornok delegációt küldött az olasz kormányhoz.
Fájez esz-Szarrádzs Rómából Berlinbe utazott tovább, ahol Angela Merkel német kancellár fogadja, majd Párizsba látogat, ahol szerdán Emmanuel Macron francia elnökkel folytat megbeszélést. A líbiai miniszterelnök európai körútja során a tervek szerint Theresa May brit kormányfővel is találkozik.
Mint az NKE az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: a Ludovika Fesztivál része a száznapos ünnepség, amely a tisztavatásig hátralévő időt jelöli. A fesztivál szombati programja is ehhez kapcsolódik, hiszen a rendezvényt megnyitó Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszéde után a legkiválóbb végzős honvédtisztjelöltek elismeréseket vehetnek át.
Az egész napos rendezvényen a szervezők szombat reggel 10 órától várják az érdeklődőket, akik találkozhatnak a Magyar Honvédség katonai alakulataival, régi-új katonai és rendészeti járművekkel, valamint a katasztrófavédelem eszközeivel is. A rendezvényen részt vesznek többek között az 1848-as hagyományőrzők, életmentési és katonai testnevelési bemutatót is láthatnak, bemutatkoznak az NKE Sportegyesület szakosztályai, valamint a Veszprémi Légierő Zenekar és a Katasztrófavédelem Központi Zenekara is szórakoztatja majd a közönséget. Az eseményen megismerkedhetnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiberbiztonsági akadémiájának tevékenységével is.
A fesztivál egyik látványos eleme lesz az AS 350-es helikopter bemutató. Az ingyenesen látogatható rendezvényen az érdeklődők helyszíni regisztrációt követően a történelmi Ludovika főépületet is megtekinthetik – olvasható az NKE közleményében.
A másodfokú bíróság a kétrendbeli hamis vád bűntette ügyében helybenhagyta a Debreceni Járásbíróság által kiszabott három év fegyházbüntetést. Dobó elmondta: a vádlottat 2016 decemberében hallgatták ki Debrecenben szexuális erőszak gyanúja miatt. A férfi beismerő vallomást tett, amit később is fenntartott; 2017. március 26-án is úgy nyilatkozott, hogy “teljes mértékben bűnösnek érzem magam”.
A bíróság 2017. június 2-án többszörös visszaesőként, halmazati büntetésül kilenc év szabadságvesztésre ítélte a férfit, majd fellebbezések után a Debreceni Törvényszék 2017 októberében tíz évet szabott ki rá.
A férfi a fellebbezési eljárás közben feljelentést tett az ügyészségen kényszervallatás és közokirat-hamisítás miatt az őt kihallgató rendőrök ellen. Azt állította, hogy az első kihallgatásakor nem ismerte el a szexuális erőszakot, de más tartalmú jegyzőkönyvet írattak alá vele. Azt mondta, azzal vették rá az aláírásra, hogy ha beismerő vallomást tesz, akkor négy-öt évet, ellenkező esetben tíz-tizenkét évet is kaphat.
Feljelentésében azzal vádolta meg a nyomozót, hogy megfenyegette őt: ha korábbi beismerő vallomását visszavonja, az addigi gyanúsításon túl a súlyos testi sértést is “ráveri”. Az ügyészség a vádlott feljelentését bűncselekmény hiányában elutasította.
A tanács elnöke kedden, az ítélet szóbeli indoklásában hangsúlyozta, egyetlen olyan bizonyíték sincs, amely a vádlott állítását támasztaná alá. A vádlott bármivel védekezhet, bármit mondhat, de mást bűncselekmény elkövetésével hamisan nem vádolhat, ez a védekezés végső határa – fejtette ki.
Benkő Tibor azt mondta: a katonáknak például az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Németországban van lehetőségük tanulni. Jelenleg 28 tiszt tartózkodik kint, külföldi képzésen.
A miniszter elmondta, a legjobbaknak szeretnének lehetőséget biztosítani a kijutásra, mint ahogy a honvédségnél is az a cél, hogy a legjobbak szolgáljanak.
A honvédelmi és haderőfejlesztési program a személyi állomány kiválasztásáról, felkészítéséről, és a róluk való gondoskodásról is szól – jegyezte meg Benkő.
A NATO Biztonsági beruházási program, valamint a Modern városok program keretében az elkövetkező időszakban fejlesztik a kecskeméti légibázist, ezért a fel- és leszállópálya a gurulóutakkal május közepétől legalább fél évig nem lesz alkalmas repülőgépek fogadására – írták a közleményben.
Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Gripen géppárja átmenetileg Pápán látja el a fegyveres légvédelmi készenléti szolgálatot.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy az áttelepülés ideje alatt – valamint a feladatok ellátásának függvényében időszakosan – az ideiglenes állomáshely körzetében a megszokottnál nagyobb hanghatásra lehet számítani. Kitértek arra is, hogy a szükséges technikai eszközök szállítása közúton és vasúton történik, ezért az 52-es és a 8-as számú főutakon hétfőtől szerdáig, majd pénteken, valamint jövő hétfőn megnövekedett forgalomra számíthatnak az arra közlekedők.
A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát – írta a HM.
A megbeszélés után Erdogan és Stoltenberg a NATO és hét NATO-n kívüli ország között 25 évvel ezelőtt létrejött Földközi-tengeri Párbeszéd évfordulós ülésén elnökölt.
A török államfő és a NATO-főtitkár találkozójára nem sokkal azután került sor, hogy Mike Pence amerikai alelnök április elején válaszút elé állította Törökországot az orosz Sz-400-as légvédelmi rendszer vásárlása miatt: vagy továbbra is fontos tagja marad “a történelem legsikeresebb katonai szövetségének”, vagy kockáztatja a NATO-partneri viszonyt. Az ankarai vezetés – miként korábban – azóta is többször leszögezte: nem lép vissza az orosz légelhárító rakéták beszerzésétől.
Erdogan a hétfői ülésen felszólalva szintén azt hangoztatta, hogy Ankara fegyvervásárlása Moszkvától Törökország szuverén joga.
A NATO-főtitkár az Anadolu török, részben állami hírügynökségnek vasárnap Brüsszelben nyilatkozva a NATO szolidaritásáról biztosította Törökországot, amely szerinte komoly biztonsági próbatételekkel néz szembe ebben az időszakban. Stoltenberg az orosz Sz-400-asok vásárlását illetően aláhúzta annak jelentőségét, hogy Ankara és Washington között párbeszéd zajlik az ügyben. Egyúttal üdvözölte Törökország és az Egyesült Államok további egyeztetéseit az amerikai Patriot légvédelmi rendszer esetleges beszerzéséről.
A NATO-főtitkár az interjúban hangsúlyozta: ugyan a hadászati eszközök vásárlása az egyes tagállamok saját hatáskörébe tartozik, ám a szövetségesek fegyveres erőinek összehangolt munkája a NATO számára a műveletek végrehajtása szempontjából alapvető kérdés. Az Egyesült Államok attól tart, hogy az orosz technológia valódi célja adatgyűjtés a NATO katonai repülőgépeiről.
Egy amerikai törvény gazdasági szankciókat helyez kilátásba mindazoknak az országoknak, amelyek orosz vállalatoktól vásárolnak fegyvereket.
Ezzel összhangban az amerikai védelmi minisztérium április elején bejelentette: az Egyesült Államok első lépésként leállította az F-35-ös vadászbombázók törökországi fogadásához és hadrendbe állításához szükséges felszerelések és kézikönyvek szállítását. A Pentagon ugyanakkor akár a száz darab harci gép eladásáról kötött egyezmény felmondását is kilátásba helyezte, sőt azt is, hogy Törökországot kizárja a fejlesztési programból, amelyben a kezdetek óta részt vesz.
Fuat Oktay török alelnök vasárnap megerősítette: Törökország nem enged a szankciókkal fenyegetőző Egyesült Államoknak az Sz-400-asok ügyében. Az első orosz ütegek a közeljövőben, júniusban vagy júliusban érkezhetnek meg Törökországba. Stoltenberg a nap folyamán tárgyalást folytat még Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel is.