Péntek este zsúfolásig megtelt borászokkal, érdeklődőkkel a városi hivatal látványosan díszített nagyterme az önkormányzat által rendezett borkóstolón.
A cselekmény 100 évvel előre, 2123 Magyarországára repíti a nézőt. Ebben a nem túl távoli jövőben, ahol az emberiség túlélésének kegyetlen ára van, egy férfi minden szabályt áthág, hogy megmentse a felesége életét. A főszereplők Szamosi Zsófia és Keresztes Tamás, akik nem csak hangjukat, hanem megjelenésüket is kölcsönözték a figuráknak. A film rendezői Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta.
A tárgyaláson az alkotmányellenességre szeretnék felhívni a figyelmet. Úgy vélik, hogy a kormánynak jelenlegi helyzetében, az az bizalmatlanságban nincs hatáskörük külpolitikai kérdésekben dönteni. Eduard Heger ezzel kapcsolatban bejelentette, hogy alkotmányjogászokkal konzultálnak.
Elhunyt 91 éves korában pénteken Carlos Saura spanyol filmrendező, akinek fergeteges, nagy hatású táncfilmjei - köztük a Vérnász, a Carmen vagy a Tangó - magukkal ragadták a közönséget, és számos nemzetközi díjat nyertek.
A Siófok KC negyeddöntőbe jutott a női kézilabda Európa-ligában, mivel házigazdaként 20-18-ra legyőzte a francia Besancont a csoportkör ötödik fordulójában, szombaton.
Kassa közlekedési vállalatának szakszervezeti képviselői kemény sztrájkot hirdettek február 14.-re (keddre). A tömegközlekedés teljes mértékben korlátozva lesz - tájékoztatott Andrea Vindišová, a szakszervezi alapszervezet elnöke.
Lionel Messi, a hétszeres aranylabdás argentin futballsztár 3,5 millió eurót adományozott a törökországi és szíriai földrengések áldozatainak megsegítésére - adta hírül a török média.
Az 54 éves Herman Demek Stomfáról származik, átmeneti lakhelye pedig Nagyszombatban van. Utoljára február 10.-én látta barátnője, akinek elmondta, hogy egy pozsonyi szervizbe megy. A férfi taxisként dolgozik Pozsonyban.
A rendőrség a közösségi oldalán tett figyelmeztetést, hogy hamis sms-ek érkezhetnek, amelyekben azt olvashatjuk, hogy elmaradtunk a Netflix havi díjának kifizetésével.
A tragikus baleset pénteken történt, amelyben három ember vesztette életét. A gépjárművezető valószínűleg szabálytalanul közlekedett, amelynek következménye a tragikum lett.
Több százezren tüntettek Franciaország-szerte a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen. Párizsban a tüntetők autót és szemetesládákat is felgyújtottak, a rendőrök pedig könnygázzal oszlatták szét őket - írja az euronews.com.
A 19 esztendős magyar bringás az omniumot alkotó négy szám közül scratch-ben hatodik, a tempóversenyben 17., az eliminációs számban ötödik kiesőként 19. lett. A 23 fős mezőnyben végül a 18. helyet szerezte meg a záró pontverseny végén. Az aranyérem a francia Benjamin Thomas nyakába került.
Elkezdődtek a fosztogatások Törökország földrengéssel sújtott városaiban. A régió több településéről is érkeztek hírek kirabolt boltokról, ezért Recep Tayyip Erdogan török elnök szükségállapotot rendelt el a régióban - írja az euronews.com.
A Bázis tagjai szolidaritásukat fejezik ki Rigó Konráddal és családjával, és arra kérik a szlovákiai magyar közélet szereplőit, határolódjanak el a gyűlöletbeszédtől.
Az áprilisi elit-világbajnokságra készülő magyar női jégkorong-válogatott hosszabbítás után 3-2-re kikapott a francia csapattól az Öt Nemzet Torna harmadik fordulójában a budapesti Tüskecsarnokban.
Az FTC-Telekom Waterpolo idegenbeli kétgólos vereségét követően hazai medencében 14-9-re győzte le a spanyol CN Terrassa együttesét a női vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján, így négy közé jutott.
A Dunaújváros 13-9-es győzelmet aratott szombaton a spanyol CE Mediterrani vendégeként a női vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán. A visszavágót február 25-én rendezik.
Az Oscar-díjra jelölt filmrendező pénteken egy londoni kórházban hunyt el. A Tűzszekerek rendezője 2022-ben Tiger's Nest c. forgatókönyvén dolgozott.
A megbízott kormányfő bizalmát élvezi az ideiglenesen megválasztott diplomáciai "vezető". Korrektnek, szakmainak és jónak minősítette Szlovákia és Magyarország kapcsolatát.
A májusi elitvilágbajnokságra készülő magyar férfi jégkorong-válogatott szétlövés után 2-1-re kikapott szombaton a szlovén csapattól a bolzanói torna utolsó, harmadik fordulójában, így a harmadik helyen végzett.
Pages