152 órával a földrengés után mentettek ki egy nőt (28) a romok alól a délkelet-törökországi Adiyaman-tartományban. A csodával határos megmenekülésekről a Twitteren számolnak be sokan, köztük arról a kisfiúról (3), vagy nőről (20), akik több mint 150 órát töltöttek romok alatt – utóbbi a csecsemőjével együtt menekült meg.
Enyhén felhős/borús időt jósol hétfőre a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ). Az alacsonyabban fekvő tájakon – az északi és nyugati határvidékeken helyenként, máshol elvétve – alacsony szintű rétegfelhőzet vagy köd alakulhat ki. Északon és a keleti határvidéken itt-ott gyenge havazás és jegesedés is előfordulhat.
A Focus szerint Pellegrini, Fico és Mazurek együtt már parlamenti többséggel rendelkezik, ha Kollár is csatlakozna hozzájuk, az alkotmányt is átírhatnák. A Magyar Fórum (1,9 %) egyelőre nem társul be a Szövetségbe (4,5 %). A Szövetség lemondásra szólította fel Káčert. A BÁZIS is ledöbbent Gyimesi förtelmes szavai kapcsán.
A Halálos iramban saga tizedik része vezeti be a záró fejezeteit a mozitörténet egyik leghíresebb és legnépszerűbb sorozatának, mely a harmadik évtizedében jár, és még mindig jól tartja magát, ugyanazzal a szereplőgárdával, amelyikkel elindult.
Az elődöntőhöz képest egy változás történt az összeállításban, mert Somodi Maja váltotta Sziliczei-Német Rebekát a fináléra, mellette Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia kapott lehetőséget.
Gyorsan vezetést szerzett a DAC a labdarúgó Fortuna Liga első tavaszi fordulójának rangadóján a Slovan ellen, de a 40. perctől emberhátrányban játszott, így végül a meccs 1:1-es eredménnyel ért véget.
Az áprilisi elit-világbajnokságra készülő magyar női jégkorong-válogatott szétlövés után 4-3-ra kikapott a japán csapattól az Öt Nemzet Torna utolsó játéknapján a budapesti Tüskecsarnokban.
A Vác 31-21-re kikapott a német Thüringer HC otthonában a női kézilabda Európa-liga csoportkörének ötödik fordulójában, ezzel eldőlt, hogy a magyar csapat nem juthat tovább a negyeddöntőbe.
A parlamenti többséget alkotó, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája párt frakciója olyan törvénymódosításokat készített elő, amelyek lehetővé teszik, hogy hadiállapot idején katonát nevezzenek ki védelmi miniszternek - mondta el Marjana Bezuhla, a nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottság alelnöke vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportálnak.
A Hatayspor után a Gaziantep sem folytatja szereplését a török labdarúgó-bajnokságban a hét eleji, pusztító földrengés következményei miatt. Gaziantep tartomány a földrengés epicentrumának közelében található, így ott különösen súlyos károkat okozott a természeti katasztrófa. "Klubunk a jelenlegi nehéz körülmények között nem tudja folytatni a sporttevékenységet" - áll a klub közleményében.
Az Európai Parlamentet érintő korrupciós ügyben folytatott nyomozás részeként az illetékes belga ügyészség vádat emelt és előzetes letartóztatásba helyezte Marc Tarabella belga európai parlamenti (EP-) képviselőt - írta a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap vasárnap.
Négy magyar érem született a cselgáncsozók szófiai világkupa-viadalán.
A kínai kábítószer-ellenes rendőrség kötelékének leendő tagjai diszkrétek és gyorsak. Kiképzésük után olyan nagyobb méretű, zsúfolt helyszíneken vethetik be őket, mint például egy raktárépület, ahol alaposan körbeszimatolva a legapróbb helyeken is megtalálhatják az elrejtett drogot - írja az euronews.com.
Szombat délután a 29 éves autóvezető elvesztette uralmát az autó felett egy enyhe jobb kanyarban. Egy járdán közlekedő 23 esztendős gyalogost ütött el, akinek sérülései 42 napon túl gyógyulnak - olvashatjuk a rendőrség közösségi oldalán.
A járásbíróság bírója elfogadta a 43 éves kassai sofőr letartóztatására irányuló indítványt. A baleset következtében hárman vesztették életüket.
A török katasztrófavédelem (AFAD) vasárnap kora este azt közölte, hogy Törökországban a halottak száma elérte a 29 605-öt. Szíriában 3775 halottról tudni. Az AFAD szerint csak a két legerősebb hétfői rengéssel mintegy 500 atombombának megfelelő energia szabadult fel.
A II/507-es út ezen szakaszán csak az egyik sáv járható - értesített a rendőrség a közösségi oldalán.
A februári adatok szerint 20,8 százalékkal a HLAS-SD nyerné a választásokat. A második helyen a SMER-SD végzett 14,6 százalékkal, majd a PS, ami 11 százalékkal éri el a harmadik helyet. A Focus ügynökség 1017 válaszadós mintán csinált felmérést február 1. és 8. között.
A "vidéki thrillerként" jellemzett, az idegengyűlöletről és erőszakról szóló, 2010-ben egy észak-spanyolországi faluban megtörtént eseményeken alapuló alkotás kapta a legjobb film, rendezés, a operatőr, eredeti forgatókönyv, hang, vágás, eredeti filmzene kitüntetését. Alakításáért átvehette a legjobbnak járó szobrot a film férfi főszereplője, Denis Menochet, és férfi mellékszereplője, Luis Zahera is.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) patinás klubja, a Los Angeles Lakers gyémántgyűrűvel jutalmazta meg a liga korábbi pontrekorderét, Kareem Abdul-Jabbart, akinek csúcsát kedden döntötte meg a Lakers, egyben az egész NBA jelenlegi legnagyobb ásza, LeBron James.
Pages