Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Pályázatkezelési és Közbeszerzési Osztályára
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
projektmenedzser
munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Bács-Kiskun megye, 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Európai Uniós és hazai támogatási kérelmek elkészítésében történő közreműködés. Támogatásban részesített projektek menedzsment feladatainak ellátása. Közreműködés a végrehajtásra kerülő projektek pénzügyi feladatainak ellátásában, az éves költségvetés tervezésében, a projektekhez kapcsolódó kötelezettségvállalások ellenőrzése. A szerződés-tervezetek pénzügyi előkészítésével összefüggő feladatok ellátása, közreműködés a projektek végrehajtása során felmerülő pénzügyi, költségvetési kérdések tisztázásában. Kifizetési kérelmek, szakmai beszámolók elkészítése, támogatások lehívása. Kapcsolódó közgyűlési előterjesztések elkészítése.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései , valamint a(z) Egységes Közszolgálati Szabályzat rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. július 22.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Balogh Zoltán nyújt, a 76/513-523 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2020. július 31.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 46.§ (1) bekezdése alapján 6 hónap próbaidő kerül kikötésre. Jelentkezésével és önéletrajzának megküldésével Ön hozzájárulását adja ahhoz, hogy az önéletrajzában megadott adatokat Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala az Adatkezelési tájékoztatóban meghatározottak szerint kezelje abból a célból, hogy az állásajánlatra történő kiválasztást lebonyolítsa. Ezen hozzájárulását Ön bármikor, indokolás nélkül jogosult visszavonni e-papír szolgáltatás (https://epapir.gov.hu felületen) ügyfélkapus azonosítást követően erre vonatkozó kérelem megküldése útján.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. július 8.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Klebelsberg Központ
Projekt Főosztály
a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. tv. 83. § (1) bek. alapján
pályázatot hirdet
projekt referens
munkakör betöltésére.
A kormányzati szolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű kormányzati szolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 42-46.
A munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:
A Klebelsberg Központ Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 61/2016. (XII.29.) EMMI utasítás 1. mellékletének 49. §-ában foglalt feladatok ellátása.
Ellátandó feladatok:
A Projekt Főosztály feladat-és hatáskörébe tartozó, az európai uniós, nemzetközi és hazai forrásokból megvalósítandó programok keretében központi programozási, tervezési, koordinációs előkészítési, nyomon követési és projekt-támogatási feladatok ellátása.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Elvégzi az európai uniós, nemzetközi és hazai forrásokból megvalósítandó programok szakmai tervezési, előkészítési és operatív irányítási feladatait, a Központ érintett szervezeti egységeivel együttműködésben előkészíti az ehhez szükséges dokumentumokat, háttértanulmányokat, részt vesz az adott tervezési időszakra vonatkozó fejlesztési programok kidolgozásában és a fejlesztési területek kialakításában; a teljes programot érintő eljárásokat, szabályozásokat dolgoz ki. A Központ érintett szervezeti egységeivel együttműködésben adatokat szolgáltat az elnök, az elnökhelyettesek, az Irányító Hatóság, valamint a Közreműködő Szervezetek felé; részt vesz a programok számszerűsíthető céljainak felügyeletében, a vonatkozó eljárásrendekben szabályozott módon a Központ érintett szervezeti egységeivel együttműködésben jelentéseket, beszámolókat készít; a Központ érintett szervezeti egységeivel együttműködésben részt vesz a támogatási szerződésekben és a projektszabályzatokban meghatározott, a kifizetések igényléséhez szükséges dokumentumok előkészítésében és teljesítésében; nyomon követi a programok, projektek megvalósulását, a megvalósulást érintő egyeztetéseket, kötelezettségvállalásokat, felelősségmegosztást; kritikus események esetén feljegyzéseket és kiértékeléseket készít, intézkedéseket kezdeményez annak érdekében, hogy a programok megvalósítása zökkenőmentes legyen; kapcsolatot tart a tankerületi központokkal a programokkal összefüggő területeken; közreműködik a programokhoz kapcsolódó kommunikációs feladatok ellátásában, gondoskodik a disszeminációs teendőkről, beleértve a program megvalósításában érintettek tájékoztatását is; a Központ érintett szervezeti egységeivel együttműködésben részt vesz mindazon feladatokban, amelyeket a támogatási szerződések tartalmaznak (kifizetési kérelmek, változásbejelentések, beszámolók, szerződésmódosítási kérelmek, fenntartási jelentések összeállítása, benyújtása, stb. ); a Központ érintett szervezeti egységeivel együttműködésben előkészíti a támogatási szerződések és módosításaik tervezetét; részt vesz a projekttel kapcsolatos támogatás felhasználásáról, a projekt likviditási helyzetéről, az esetlegesen kialakult maradvány felhasználásának tervezett módjáról, az elszámolási időszakok alakulásáról, a benyújtott pályázatok elbírálásának aktuális állapotáról, a benyújtásra váró pályázatok állapotáról történő egyeztetéseken; nyilvántartást vezet a tankerületi központok és a Központ által végrehajtandó projektekről; adatokat kér be és dolgoz fel, elemzéseket készít a tankerületi központok által előkészített, végrehajtott, fenntartott projektek, fejlesztések vonatkozásában; egységes eljárásokat, sablonokat dolgoz ki a projektek szabályszerű, hatékony végrehajtása érdekében; nyomon követi a tankerületi központok és a Központ által végrehajtott projektek megvalósítását, a nem megfelelő ütemű előrehaladás, a szakmai mutatók elvárttól való elmaradása esetén intézkedéseket kezdeményez; a tankerületi központok esetében nyomon követi a támogatás kezelésére vonatkozó szabályok és eljárások betartását; folyamatosan figyeli a megjelenő európai uniós, nemzetközi vagy hazai pályázatokat, felhívásokat és a releváns felhívásokról értesíti a tankerületi központokat; szükség szerint helyszíni monitoring látogatásokat végez a tankerületi központokban.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
Elvárt kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. július 19.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
Tájékoztatjuk, hogy személyes meghallgatás céljából azok a pályázók kerülnek behívásra, akik a pályázati anyagot időben és hiánytalanul benyújtják, valamint megfelelnek a munkáltató által elvárt szakmai követelményeknek.
A pályázat elbírálásának határideje: 2020. július 22.
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.kk.gov.hu oldalon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. július 5.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Kancellária, Pályázati és Projekt Igazgatóság
Pályázatok Pénzügyi Elszámolása Osztály
a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
pályázati referens (2020/108)
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1111 Budapest, Egry József utca 20-22.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Pályázati kérelmek fogadása; a kapcsolódó költségterv ellenőrzése és nyilvántartásba vétele; kapcsolattartás az egyetemi szervezeti egységekkel külső szervekkel; a pályázatok megírásában aktív segítségnyújtás az egyetemi szervezeti egységeknek; adatszolgáltatás a pályázatok benyújtásához; pályázatfigyelés; pályázati adatbázis vezetése; a támogatási szerződések és módosításainak ellenőrzése, különös tekintettel a változások pénzügyi vonatkozásaira; adatszolgáltatások teljesítése, az Igazgatóság által kezelt kiemelt pályázati projektek nyomon követése, teljesítésének figyelemmel kísérése és ellenőrzése valamint a végrehajtásának szervezése, és a megvalósulásának, valamint a megvalósulás minőségének biztosítása, ellenőrzése, koordinálása a pályázat és a támogatási szerződés tartalma alapján; a projektben vállalt indikátorok, eredménymutatók teljesülésének ellenőrzése.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései , valamint a(z) Humánpolitikai Szabályzat és a Kancellár rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Elvárt kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. július 31.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának módja, rendje:
A pályázatban foglalt és maradéktalanul beküldött dokumentumok fényében tekintjük érvényesnek a jelentkezést.
A pályázat elbírálásának határideje: 2020. augusztus 14.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
Végzettségtől, gyakorlattól és projektektől függően az illetmény munkáltatói döntés alapján pozitív irányban eltérhet a törvényi minimumhoz képest. Jelentkezéskor a munkakör megnevezése mellett található azonosítószámot kérjük feltüntetni. Amennyiben a pályázati felhívások szövegében eltérés található, az Egyetem honlapján közzétett pályázati kiírás szövegét kell irányadónak tekinteni.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. június 1.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a munkáltató által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Magyar Államkincstár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága
a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. tv. 83. § (1) bek. alapján
pályázatot hirdet
pályázatkezelési referens
munkakör betöltésére.
A kormányzati szolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű kormányzati szolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 3525 Miskolc, Régiposta utca 9.
Ellátandó feladatok:
- a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet, valamint az Irányító Hatóság és a Közreműködő Szervezet között létrejött szerződésben foglaltak szerint közreműködik a Terület- és Településfejlesztés Operatív Program (TOP) Közreműködő Szervezeti feladatok ellátásában, különösen a projektek szakmai megvalósulásának nyomon követése tekintetében; – A 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet a 2007-2013 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló kormányrendelet alapján, valamint az Irányító Hatóság és a Kincstár között létrejött szerződésben foglaltak szerint közreműködik a Regionális Fejlesztési Operatív Program (ROP) Közreműködő Szervezeti (KSZ) feladatok ellátásában, különösen a záró kifizetések és kapcsolódó helyszíni ellenőrzések elvégzésében, továbbá a fenntartásban lévő projektek kezelésében; – a feladatok elvégzéséhez kapcsolódó jogszabályok és azok változásainak ismerete, alkalmazása, a belső eljárásrendek megismerése és betartása; – pályázatok kezelésére kifejlesztett informatikai rendszerekkel kapcsolatos adminisztráció elvégzése, a feladatkörébe tartozóan felelős a pályázatok kezelésére kifejlesztett informatikai rendszerek naprakész, pontos adatokkal történő feltöltéséért, a szükséges módosítások aktualizálásáért, végrehajtásáért, ellenőrzéséért használja a pályázatok kezelésére kifejlesztett informatikai rendszerek által adott sablonokat; – adat- és információszolgáltatás a vonatkozó jogszabályokban valamint eljárásrendekben foglalt jelentések, beszámolók, riportok készítéséhez, és az egyéb időszakos jelentések összeállításához; – a benyújtott támogatási kérelmek érkeztetése, befogadása, a megadott szempontok alapján teljességi és jogosultsági ellenőrzése; – a feladatkörébe utalt pályázatok támogatási szerződéseivel, támogatási okirataival (továbbiakban: szerződés) kapcsolatos feladatok ellátása (formai követelmények teljesítésének ellenőrzése, és ezzel kapcsolatos feladatok szervezése; a szerződéstervezetek ellenőrzése, valamint a szerződésben foglalt egyéb adatok helyességének vizsgálata; a támogatási szerződés aláírásra történő előkészítése, ennek keretében a hiányok pótlására a szükséges intézkedések megtétele, a beérkező hiánypótlások ellenőrzése, egyeztetés más szakmai egységekkel); – a támogatási szerződések módosításához, változás-bejelentésekhez szükséges intézkedések elvégzése; – a programok tényleges pénzügyi megvalósításának folyamatos figyelemmel kísérése; – az Irányító Hatóság által kiállított utalványrendelet alapján gondoskodik a végső kedvezményezettnek vagy az engedményezett szállítónak történő utalásról és az utalást megelőző köztartozás vizsgálatról; – a támogatási szerződés-tervezetek pénzügyi szempontból történő ellenőrzése, valamint a támogatási szerződésben foglalt egyéb adatok helyességének vizsgálata; – részvétel a kifizetés előrejelzésekben, beszámolók készítésében.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Lásd az ellátandó feladatoknál.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései , a(z) a Magyar Államkincsár vonatkozó belső szabályzatai az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. július 15.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Török László irodavezető nyújt, a 46/513-701 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
Az elektronikus üzenet tárgyában kérjük feltüntetni a BOR-IG/12-3/2020. iktatószámot, és a feladatkör pontos megnevezését: „pályázatkezelési referens”. A pályázati felhívás közzétételre kerül a Magyar Államkincstár honlapján is. Amennyiben a pályázati felhívások szövegében eltérés található, a Magyar Államkincstár honlapján közzétett pályázati kiírás szövegét kell irányadónak tekinteni. A feladatkör betöltése a rendelkezésre álló üres álláshelyektől függően történik.
A pályázat elbírálásának határideje: 2020. július 31.
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
Az álláshely határozatlan időre, illetve teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra szól, 6 hónap próbaidő kikötésével. Ön jelentkezésének elküldésével – külön nyilatkozat nélkül is – tudomásul veszi, hogy a Magyar Államkincstár az álláspályázatával összefüggő személyes adatait – a kiválasztási folyamat során kapcsolattartás céljából, illetve munkaerő-kiválasztási célból – nyilvántartja és kezeli. Személyes adatainak kezelése a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (Általános Adatvédelmi Rendelet, a továbbiakban: GDPR) 6. cikk (1) bekezdés e) pontján alapul. Kérjük, hogy jelentkezésének elküldése előtt olvassa el az álláspályázatra jelentkezőknek szóló Adatkezelési tájékoztatót a Magyar Államkincstár honlapján (http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/lakossagi-ugyfelek/allashirdetes_).
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a http://www.allamkincstar.gov.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. június 26.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Az EN-CO Software Kft. és három konzorciumi partnere, a Debreceni Egyetem, az MSB-Met Kft. és az Adware Research Kft. 648,19 millió forint összköltségű projektje során új orvosi kutatási eredményeket integráló, összetett szolgáltatást nyújtó komplex rendszer kutatása és fejlesztése valósul meg.
A projekt célja egy komplex poszt operatív őrző mérőrendszer kifejlesztése, telemedicinális opcióval a műtét utáni otthoni fizikális állapot megfigyelés lehetőségével. A diagnosztikai cél eléréséhez kialakítandó mérési felület lényeges innovációs újdonsága, hogy a hagyományos kardiális őrzés kibővülne a gasztrointesztinális régió figyelésével. Az új fiziológiás paraméter beiktatása az őrzésbe egy megoldatlan, de a beteg állapotát jelentősen befolyásoló kóros jelenséget – a paralitikus ileusz – kvantitatív észlelését tenné lehetővé.
A projekt által létrejövő termék újabb terápiás lehetőséget nyújt az egészségipar számára. Cél továbbá a post operatív betegek részére egy telemedicinális betegmegfigyelő rendszer fejlesztése, ezzel elősegítve a betegek otthonukban történő megfigyelését.
A GINOP-2.2.1-18 kódszámú pályázati kiíráson 444 739 583 forint vissza nem térítendő támogatást elnyert, 648 188 366 forint összköltségvetésű fejlesztés saját erőből már 2020. február 1-én elindult és várhatóan 2022. december 31-én zárul.
Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága
Fogvatartási Ügyek Szolgálata EFOP Projektiroda
a rendvédelmi feladatok ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 133. §, illetve a 287/R. § alapján
pályázatot hirdet
jogi és közbeszerzési referens
munkakör betöltésére.
A rendvédelmi igazgatási alkalmazotti jogviszony időtartama:
határozott idejű 2020.08.01. – 2021.03.31-ig tartó rendvédelmi igazgatási alkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1064 Budapest, Rózsa u.75-79. .
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, “Fogvatartottak reintegrációja” című projekt keretében ellátandó alábbi feladatok: felel a projekt megvalósításához szükséges szerződések tervezeteinek elkészítéséért, véleményezésért, jogi szempontú átvizsgálásáért • folyamatos jogi szakmai támogatás a projektvezető és a koordinációs vezető számára (jogszabályfigyelés, jogi állásfoglalások és útmutatók készítése) • felel a projekt során felmerülő (köz)beszerzési eljárások elkészítéséért, ajánlattételi felhívások, műszaki leírások, kapcsolódó vállalkozási szerződések elkészítéséért • előkészítő bizottság létrehozása, munkájának segítése • Bíráló Bizottságok felállításának előkészítése, a Bizottság munkájának teljes körű segítése (megbízólevelek elkészítése, Bontási és értékelési jegyzőkönyv, felterjesztések elkészítése) • ajánlattételi felhívások, eredményről szóló tájékoztatás megküldése a Közbeszerzési Hatóság részére • a (köz)beszerzési eljárások rögzítése az EPTK rendszerben • adatszolgáltatás a BvOP közbeszerzési tervének elkészítéséhez • együttműködési megállapodások elkészítése • segíti a bv. szervezeti referenst az adatkezelés, adatvédelem, iratkezelés ellenőrzésében • projekt előrehaladási jelentések, változás bejelentések, Támogatási szerződés módosítások elkészítésben való közreműködés • infrastrukturális feltételek megteremtésében való segítségnyújtás a koordinációs vezető részére • a tanácsadók által megtartott foglalkozásokhoz kapcsolódó eszköz-és anyagbeszerzések folyamatos koordinációja, segítése • együttműködés a projekt munkatársakkal, a Belügyminisztériummal, valamint a BvOP Társfőosztályaival (különösen a Jogi és Adatkezelési, valamint a Közgazdasági Főosztállyal) • egyéb, projektvezető és koordinációs vezető által adott feladatok.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a rendvédelmi feladatok ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény rendelkezései , a(z) Juttatásra vonatkozóan a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 12. mellékletében meghatározottak (felsőfokú munkaköri osztály, F munkaköri kategória) az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Elvárt kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban 2020. augusztus 1. napjától tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. július 15.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kerek-Tamás Julianna nyújt, a 06-1-301-8333 és 06-1-301-8335 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A benyújtott pályázatokat a kijelölt bizottság bírálja el, melynek eredményéről minden pályázó írásban kap értesítést.
A pályázat elbírálásának határideje: 2020. július 31.
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
Személyes meghallgatás esetén az alábbi dokumentumok bemutatása szükséges: • Az állami, szakmai iskolai végzettséget, idegen-nyelv ismeretet igazoló okiratok. • A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 41. §. (1) bekezdés a-f) pontja szerinti hatósági erkölcsi bizonyítvány. • Nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a pályázati anyagot az elbírálásban résztvevők megismerhetik. • A foglalkoztatási jogviszony jellege a 2018. évi CXV. törvény XVIII/A.fejezete alapján rendvédelmi alkalmazotti jogviszony.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.bv.gov.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. június 30.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Pályázatkezelési Osztály
a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. tv. 83. § (1) bek. alapján
pályázatot hirdet
KEHOP projektmenedzser
munkakör betöltésére.
A kormányzati szolgálati jogviszony időtartama:
határozott idejű 2020.07.15. – 2020.12.31 –ig tartó kormányzati szolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Bács-Kiskun megye, 6000 Kecskemét, Liszt Ferenc utca 19.
Ellátandó feladatok:
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
KEHOP projektekkel kapcsolatos ügyintézés
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Elvárt kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. július 9.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Szöllősi Szabolcs nyújt, a 76/482-611 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2020. július 16.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a http://knp.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. június 29.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Pályázatkezelési Osztály
a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. tv. 83. § (1) bek. alapján
pályázatot hirdet
LIFE projektmenedzser
munkakör betöltésére.
A kormányzati szolgálati jogviszony időtartama:
határozott idejű 2020.07.15. – 2022.12.31-ig tartó kormányzati szolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Bács-Kiskun megye, 6000 Kecskemét, Liszt Ferenc utca 19.
Ellátandó feladatok:
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
LIFE projektekkel kapcsolatos ügyintézés
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Elvárt kompetenciák:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. július 9.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Szöllősi Szabolcs nyújt, a 76/482-611 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2020. július 16.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a http://knp.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. június 29.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Atommagkutató Intézet
Pénzügyi és Számviteli Osztály
a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
ügyvivő – szakértői pályázati referens
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozott idejű minimum 2021.09.20-ig tartó közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Hajdú-Bihar megye, 4026 Debrecen, Bem tér 18/c.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Hazai és nemzetközi pályázatok teljes körű pénzügyi ügyintézése a költségvetés tervezésétől a pénzügyi elszámolás elkészítéséig. Témavezetőkkel napi szintű kapcsolattartás, analitikus nyilvántartások főkönyvi könyveléssel történő egyeztetése, ellenőrzése,kifizetési kérelmek készítése. Pályázati pénzeszközök maradvány kimutatásának elkészítése. Kapcsolattartás támogató szervekkel.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban 2020. augusztus 3. napjától tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. július 15.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Csörgőné Molnár Erzsébet gazdasági vezető nyújt, a 06 52 509 210 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2025. július 17.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www. atomki.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. június 23.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a munkáltató által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
pályázati osztályvezető
munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A vezetői megbízás időtartama:
A vezetői megbízás határozatlan időre szól.
A munkavégzés helye:
Budapest, 1145 Budapest, Pétervárad utca 2.
Ellátandó feladatok:
A pályázati osztályvezető az önkormányzat által benyújtott, megnyert pályázatokkal kapcsolatos feladatok elvégzését szervezi és irányítja.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Ellátja az Önkormányzat által előkészítés alatt álló, benyújtott, és megvalósítandó hazai, EU-s és nemzetközi együttműködési pályázatok szakmai ellenőrzését, az azokhoz tartozó dokumentumok szakszerű és hiánytalan elkészítését. Együttműködik a Polgármesteri Hivatal társosztályaival, irányítja a hivatali osztályoktól a pályázatok elkészítéséhez és megvalósításához szükséges dokumentumok határidőben történő beszerzését. Szervezi és irányítja a Pályázati Osztály előterjesztéseinek elkészítését, a határozatok végrehajtását. A pályázatokat illetően kapcsolatot tart a Zuglói Vagyonkezelő Zrt.-vel, az önkormányzat intézményeivel.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései , valamint a(z) Képviselő-testület köztisztviselők és ügykezelők jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló 23/2018. (IX.21.) rendelete és a Közszolgálati Szabályzat az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Elvárt kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. július 12.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Litavecz Anna humánpolitikai csoportvezető nyújt, a 06 1/872 9375 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
Az állás betöltéséről a jegyző dönt. Eredményes pályázat esetén határozatlan idejű köztisztviselői kinevezésre kerül sor hat hónap próbaidő kikötésével. A kiíró a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.
A pályázat elbírálásának határideje: 2020. augusztus 12.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A Hivatalban a köztisztviselői illetményalap 55 000,- forint. A próbaidő alatt is biztosítunk cafeteria juttatást. Korlátlan hívás- és internet-használatot biztosító mobiltelefon előfizetés. Kollégáink egészségmegőrzése érdekében a kerületben ingyenes uszodahasználati lehetőség. A Közszolgálati Szabályzat szerint esélyegyenlőségi szempontok alapján egyéni munkaidő-kedvezményt biztosítunk a család és a magánélet, valamint a munka egyensúlyban tartása érdekében.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.zuglo.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. június 26.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Szent István Egyetem
Jogi és Beszerzési Főosztály
Beszerzési és Közbeszerzési Osztály
a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
közbeszerzési referens (ügyvivő szakértő)
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Pest megye, 2100 Gödöllő, Páter Károly utca 1.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Közbeszerzésekkel kapcsolatos teljes körű ügyintézés: – közbeszerzési terv előkészítése a beszerzési terv alapján, – közbeszerzések dokumentumainak előkészítése, – az eljárás megindítása, ezzel kapcsolatos adminisztráció elvégzése, – esetleges kiegészítő tájékoztatások megválaszolása, együttműködve a szakmával, – bontási eljárás lebonyolítása és dokumentálása, – bírálat előkészítése, ezzel kapcsolatosan folyamatos egyeztetés a szakmai és pénzügyi bíráló bizottsági tagokkal, – hiánypótlási felhívás, felvilágosítás kérés előkészítése, együttműködve a szakmával, – döntés előkészítése, – összegezés elkészítése, – szerződés előkészítése, szükség szerinti adategyeztetése a nyertes ajánlattevővel, a szerződés aláírásának nyomon követése, gondoskodás a közzétételről, – közbeszerzésekkel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátása a közvetlen felettes által meghatározottak szerint.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. július 6.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Szőnyi-Zakar Tünde, személyügyi referens nyújt, a 28/522-000/1021 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának módja, rendje:
A Szent István Egyetem Foglalkoztatási Követelményrendszere szerint.
A pályázat elbírálásának határideje: 2020. július 31.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A Szent István Egyetem Magyarország egyik meghatározó állami egyeteme és tudásközpontja rendkívül szerteágazó tevékenységi körrel, mely számos városban működtet egységeket Budapesttől, Gödöllőn át Szarvasig. A meghirdetett munkakör folyamatos betöltése során, a pozíciót elnyerő személy a Beszerzési és Közbeszerzési Osztály vezetőjének irányítása alatt elsősorban közbeszerzési eljárások ajánlatkérői oldalon történő lefolytatását fogja végezni a Szent István Egyetem számára. Munkáltató a pályázatok előzetes áttekintését követően dönthet akként, hogy a pályázót személyes megjelenésre nem hívja meg, illetve a pályázati eljárást eredménytelennek nyilváníthatja. A munkáltató fenntartja a jogot a pályázati kiírás visszavonására, illetve annak eredménytelenné nyilvánítására. Az e-mail tárgyában, vagy a postai borítékon kérjük megjelölni a betölteni kívánt munkakört és a SZIE-K/1505/2020 iktatószámot! Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései alapján a felek megállapodása alapján kerül sor.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.szie.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. június 6.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a munkáltató által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Szentlőrinci Közös Önkormányzati Hivatal
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
Pályázatíró
munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Baranya megye, 7940 Szentlőrinc, Templom. tér 8.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Pályázatírás, pályázatfigyelés, nyertes projektek menedzselése, szerződések írása, ajánlatkérések, beszerzések írása. A már lezárt projektek nyomon követése, jelentések beadása.Kapcsolattartás az irányító hatósággal, megyei kollégákkal, Magyar Államkincstárral. Testületi anyagok, beszámolók írása. Elszámolások és változásbejelentések készítése. Közbeszerzések lebonyolítása közbeszerzési szakértővel. Egyéb pályázatokkal kapcsolatos feladatok ellátása.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. július 7.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Dr.Tóth Sándor nyújt, a 73/570-000 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2020. július 13.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A pályázat kiírója a pályázati eljárás eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.szentlorinc.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. június 23.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Dél-Pesti Tankerületi Központ
a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. tv. 83. § (1) bek. alapján
pályázatot hirdet
projekt és pályázati referens
munkakör betöltésére.
A kormányzati szolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű kormányzati szolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1212 XXI. kerület , Bajcsy-Zsilinszky út 59/a.
A munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:
74. Köznevelési és szakképzési igazgatási feladatok
Ellátandó feladatok:
A pályázati ügyintézési körében az alábbi feladatok ellátása: az előkészítés szakaszában a pályázati lehetőségek feltérképezése, pályázatok előkészítése, összeállítása, költségvetési táblázatok összeállítása, a támogatási kérelem benyújtása, közreműködés a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésében, már elnyert pályázatok esetén a pénzügyi folyamatok menedzselése, a megvalósítás folyamatának koordinálása, együttműködés a Központtal a fejlesztések és pályázati programok szakmai megvalósítása során, egyeztetés az intézménnyel, illetve a támogató szervezettel, pályázat előrehaladásának nyomon követése, elszámolások, beszámolók készítése, pályázatokkal kapcsolatos adatszolgáltatások elkészítése, ellenőrzése, pályázathoz kapcsolódó adminisztrációs feladatok ellátása, a lezárult, de még fenntartási időszakban lévő pályázatok esetén fenntartási jelentések elkészítése, pályázat utógondozása, a felügyelete alatt megvalósuló projektek státuszáról és a célkitűzések elérését befolyásoló, vezetői intézkedést igénylő kérdésekről rendszeresen aktualizált nyilvántartás vezetése. Előkészíti a Központnak és a miniszternek címzett, a folyamatban lévő projektek megvalósulásáról, státuszáról kapcsolatos beszámolókat, jelentéseket, adatszolgáltatásokat.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A tankerületi központhoz tartozó intézmények pályázatokkal kapcsolatos feladatainak segítése, támogatása és koordinációja.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban 2020. augusztus 1. napjától tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. július 7.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Tóth János tankerületi igazgató nyújt, a 06 30 398-6772 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2020. július 15.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.kk.gov.hu/delpest honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. június 22.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
Pályázati asszisztens
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozott idejű 1 évig tartó közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Vas megye, 9730 Kőszeg
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Pályázati, irodai adminisztráció. Kapcsolattartás az ügyfelekkel.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. július 6.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2020. július 7.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. június 21.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a munkáltató által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Az Európai Bizottság közzétette a 2020. évi európai innovációs eredménytáblát, mely 2019. évi adatokon alapul. Az eredménytábla azt mutatja, hogy EU-szerte továbbra is javul az innovációs teljesítmény, mely immár második éve meghaladja az Egyesült Államokét.
Ugyanakkor Európának többet kell tennie azért, hogy felzárkózzon azokhoz az országokhoz – például Dél-Koreához, Ausztráliához és Japánhoz –, melyek világszinten élen járnak az innováció terén. Az eredmények rávilágítanak arra, hogy további lehetőségek rejlenek az uniós innovációs szakpolitikák jobb összehangolásában, Európa globális versenyképességének előmozdításában, és abban, ha az innováció még fontosabb szerepet kap a koronavírus-világjárvány leküzdését célzó küzdelemben. Az eredmények értelmében 2019-ben felgyorsult az a néhány éve tartó tendencia, hogy a tagállamok teljesítménye fokozatosan közelít egymáshoz.
Az európai innovációs eredménytábla eredményük alapján a vezető innovátorok, a jelentős innovátorok, a mérsékelt innovátorok és a lemaradó innovátorok csoportjába sorolja az uniós országokat. Az eredmények azt mutatják, hogy továbbra is Svédország innovációs teljesítménye a legjobb az EU-ban, utána sorrendben Finnország, Dánia és Hollandia következik. Magyarország a mérsékelt innovátorok csoportjába tartozik, összesített innovációs mutatójának értéke az uniós átlag 66,4%-át éri el.
A teljes sajtóközlemény itt olvasható (angolul)
További információk (angolul)
eu.hu
Szegedi Tudományegyetem
Gazdasági Főigazgatóság
a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
pályázati referens (ügyvivő-szakértő)
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Csongrád megye, 6722 Szeged, Tisza Lajos krt. 47.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Európai uniós és hazai finanszírozású pályázatok pénzügyi koordinálása, pénzügyi elszámolások készítése. Kapcsolattartás a szakmai vezetőkkel, konzorciumi partnerekkel, támogatókkal, közreműködő szervezetekkel. Adatszolgáltatások, kimutatások, statisztikák készítése.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Elvárt kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban 2020. augusztus 1. napjától tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. július 1.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2020. július 12.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. június 16.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a munkáltató által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Országos Mentőszolgálat
a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
Projekt koordinátor
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1134 Budapest, Róbert Károly körút 77.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Az Országos Mentőszolgálat fejlesztési projektjei kapcsán szervezői, koordinálói és megvalósítói feladatok ellátása. A projektigazgatási szakterület munkatársainak támogatása, pénzügyi elszámolások, szakmai beszámolók készítése, felülvizsgálata, a projektekhez kapcsolódó szervezési, koordinációs és adminisztratív tevékenységek ellátása. Kapcsolattartás a fejlesztéspolitika intézményrendszerével, valamint információgyűjtés és tájékoztatás az Országos Mentőszolgálat különböző szakterületei részére.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. június 29.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2020. július 6.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. június 14.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a munkáltató által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Szekszárd MJV Polgármesteri Hivatal
Városfejlesztési és Üzemeltetési Igazgatóság Stratégiai Tervezési Osztályára
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
pályázati referens
munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Tolna megye, 7100 Szekszárd, Béla király tér 8.
Ellátandó feladatok:
Ellátja a feladatkörébe tartozó hazai és Európai Uniós pályázatok előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok koordinálását és menedzselését.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Folyamatosan figyelemmel kíséri a hazai és Európai Uniós pályázatokat, ennek érdekében együttműködik a Közreműködő Szervezetekkel. Konkrét pályázatok esetén lefolytatja a szükséges egyeztetéseket, döntésre előkészíti a pályázati anyagokat, majd döntést követően gondoskodik azok végrehajtásáról: közreműködik a támogatási szerződések előkészítésében, pénzügyi lebonyolításában, jelentések elkészítésében. Kapcsolatot tart adott esetben külsős pályázatíró cégekkel. Szükség esetén a város pályázatait illetően ellátja a projektmenedzseri feladatokat, valamint közreműködik a közbeszerzési eljárások lebonyolításában.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései , valamint a(z) Polgármesteri Hivatal köztisztviselői számára biztosított juttatásokról és támogatásokról szóló 40/2012.(X.4.) szekszárdi ör., valamint a Közszolgálati Szabályzat rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban 2020. július 1. napjától tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. június 25.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Rikker Anita Márta megbízott osztályvezető nyújt, a 06-74/504-158 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A döntésre az érvényesen pályázók közül kiválasztott pályázók személyes meghallgatása után, a polgármester egyetértésével kerül sor. A sikertelenül, illetve érvénytelenül pályázók részére a pályázati anyag visszaküldésre kerül. A pályázat kiírója fenntartja a jogot a pályázat eredménytelennek nyilvánítására.
A pályázat elbírálásának határideje: 2020. június 30.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.szekszard.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. június 15.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Szociális és Társadalmi Felzárkózási Fejlesztések Főosztálya
a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. tv. 83. § (1) bek. alapján
pályázatot hirdet
pályázatkezelő referens
munkakör betöltésére.
A kormányzati szolgálati jogviszony időtartama:
határozott idejű 2022.12.31-ig tartó kormányzati szolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1134 , Váci út 45. E
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A kormánytisztviselő feladata az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkárának irányítása alá tartozó szervezeti egységek feladatairól és eljárásuk rendjéről szóló 17/2018. (VIII. 14.) EMMI utasítás 1. sz. melléklete 25. §-ában foglalt feladatok ellátása. Pályázati kiírás előkészítésében részvétel. Pályáztatásban való részvétel (meghirdetéstől a benyújtásig). Szerződéskötésben való részvétel. Projekt előrehaladási jelentések/időszaki beszámolók/projekt fenntartási jelentések/előlegigénylési kérelmek ellenőrzése, határidőben történő feldolgozása. Kifizetési kérelmek/kifizetési igénylések ellenőrzése, határidőben történő feldolgozása. A szerződésmódosítási kérelmek és változás bejelentések pályázati kiírásnak, hatályos szabályozóknak és eljárásrendeknek megfelelő ellenőrzése, dokumentáció összeállítása, elbírálás előkészítése, javaslat felterjesztése a programirányítónak/osztályvezetőnek. Pályázatok lezárása. A fenntartási időszakban jelentkező feladatok, archiválás, stb. elvégzése. A projektek pontos és naprakész nyomon követése, különös tekintettel a pénzügyi és szakmai előrehaladásra, valamint az indikátorok és a mérföldkövek teljesítésére.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Elvárt kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. június 25.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kollár Evelin nyújt, a +36 (1) 896-5439 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A jelentkezés feltétele a hiánytalan pályázati anyag beadása, illetve az elvárt követelményeknek való megfelelés. Az elbírálás a pályázatok beérkezési sorrendjében történik.
A pályázat elbírálásának határideje: 2020. július 16.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. május 28.
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal
Gazdálkodási Ügyosztály Közbeszerzési iroda
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
Közbeszerzési referens
munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1082 Budapest, Baross utca 63-67.
A munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:
1. számú melléklet 20. pont „Gazdasági és üzemeltetési” feladatkör
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései , valamint a(z) vonatkozó helyi rendelet, és a Közszolgálati Szabályzat rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. június 30.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Lukács Andrea a Közbeszerzési Iroda vezetője nyújt, a +36-20-3738455 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
vagy
• Elektronikus úton Jegyzői Kabinet Személyügyi Iroda részére a szemelyugy@jozsefvaros.hu E-mail címen keresztül
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A formai és tartalmi feltételeknek megfelelő pályázatot benyújtók közül az előértékelésen kiválasztott pályázók személyes meghallgatáson vesznek részt. A pályázatokról az előkészítő bizottság által felállított rangsor figyelembevételével a jegyző a polgármester egyetértésével dönt.
A pályázat elbírálásának határideje: 2020. július 15.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A hivatal vezetése hangsúlyt fektet a szervezet működése kapcsán a nyilvánosságra, valamint arra, hogy a hivatali munkavégzés során érvényesítésre kerüljön az esélyegyenlőség, a teljesítmény tisztelete, a szolidaritás és a méltányosság. A közszolgálati jogviszony 6 hónap próbaidő kikötésével jön létre. A Polgármesteri Hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselők illetményalapja 52.000 Ft. A Polgármesteri Hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselők illetménykiegészítésre jogosultak, melynek mértéke 2020-ben felsőfokú iskolai végzettség esetén az alapilletményük 35%-a. A cafetéria juttatás éves összege bruttó 200.000 Ft.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. június 10.