A Márton Árpád RMDSZ képviselő által beterjesztett, és a hétvégén hatályba lépett törvénymódosítás szerint, a mulasztásról szóló jegyzőkönyv kiállítását követő két hónapon belül értesíteni kell a szankcióról a gépkocsivezetőt. A szabálysértés megállapítása és a jegyzőkönyv kézbesítése között nem lehet újabb kihágási jegyzőkönyvet kiállítani ugyanezért a vétségért. A bírságot rögzítő jegyzőkönyv elévülési ideje hat hónap helyett négy hónapra változik.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség nyilatkozata szerint ez az érték 42 százalékkal meghaladja a tavalyi támogatási keretet. Az idei program keretösszege 34 millió lej, ami részben az állam, részben az Európai Unió költségvetéséből kerül ki. Mivel a támogatási kérések jelentősen nőttek, a kiszabott összeget csökkenteni fogják, hogy minden kérelmező részesülhessen belőle. Románia a harmadik helyet foglalja el az európai országok között méhészet szempontjából.
A Magyar Polgári Párt arra kér „minden keresztény magyar embert”, hogy vegyen részt az október 7-ei alkotmánymódosító referendumom, és szavazzanak igennel. A Maszol értesülései szerint a Szövetségi Állandó Tanács pénteki ülésén dől majd el, hogy az RMDSZ milyen álláspontra helyezkedik az alkotmánymódosító referendum kampányában. Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök közölte, hogy nem vesz részt a népszavazáson, amelyet kirekesztőnek, károsnak és fölöslegesnek tart.
Szerinte népszavazást kell tartani a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről, mivel mára kiderült, hogy a kilépés súlyos gazdasági károkat okoz Nagy-Britanniának. A polgármester közlése szerint, ha Nagy-Britannia úgy lép ki az Európai Unióból, hogy nem sikerül megállapodásra jutnia a jövőbeni kapcsolatrendszerről, a brit gazdaság egészében 500 ezer, Londonban 87 ezer munkahely szűnne meg és 50 milliárd fonttal zuhanna a brit gazdaságban végrehajtott új beruházások éves értéke. A brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott népszavazáson a kilépést pártolók kerültek 51,9 százalékos többségbe. Theresa May miniszterelnök nemrég kizárta az újabb népszavazás lehetőségét Nagy-Britannia EU-tagságáról.
A www.ro-alert.ro honlapot, szombaton üzemelték be. Ezen az oldalon megtalálhatók a lakosságot vészhelyzet esetén figyelmeztető rendszerrel kapcsolatos fontos információk. A Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség vezetője, Raed Arafat sajtótájékoztató keretében ismertette az új weboldalt. A teszteléseket követően a RO-ALERT rendszert kizárólag nagyon súlyos helyzetekben fogják használni. A veszélyes meteorológiai jelenségek, árvizek, terrortámadások esetén vagy más, a lakosságot fenyegető helyzetekben használandó RO-ALERT rendszer kialakítása hozzávetőlegesen hatmillió euróba került, és olyan országokban is alkalmaznak hasonlót, mint Hollandia, Lettország, az Amerikai Egyesült Államok vagy Izrael.
Csütörtöktől pedig újraindul a budapesti menetrend szerinti járat is. A Maros megyei önkormányzat elfogadta, hogy a Bálint Trans buszjáratot indítson a reptérre, hamarosan ez is működni fog. Londonba hetente négyszer lehet repülni és vissza. Budapestre hetente kétszer lehet repülni.
Mintegy kétszáz ügyész és bíró gyűlt össze. A kezdeményezéssel fel akarják hívni a kormány és a parlament figyelmét arra, hogy az igazságszolgáltatás független hatalmi ág, és annak is kell maradnia. A tiltakozás egy órán át tartott.
Nyilatkozta tegnap a Nemzeti Liberális Párt EP-képviselője, Marian Jean Marinescu. A politikus azt mondta, hogy az ő javaslatára kerül sor a vitára, amelyen a romániai titkosszolgálatok és az ügyészségek közötti együttműködési megállapodásokról is szó lesz. Október 3-án az Európai Parlament plénuma is tárgyalni fog az augusztus 10-i eseményekről, Viorica Dăncilă miniszterelnök jelenlétében.
Dâmboviţa a 13-ik megye, ahol azonosították a sertéspestisgócot. A vírus 2017. július 31-i, első megjelenése óta összesen 232 722 sertést pusztítottak el Romániában, hogy elejét vegyék a kór terjedésének. Petre Daea mezőgazdasági miniszter információi szerint most már „az emberi tényező” terjeszti a sertéspestis vírusát.
Közölték, hogy a továbbiakban is támogatják a kormányt, de úgy vélik, hogy a bukaresti pártvezetők közötti nyilvános csatározásoknak véget kell vetni, hogy minden erejükkel a kormányprogram megvalósítására tudjanak koncentrálni.
Az irodában a felek 20-20 munkatársa dolgozik majd állandó jelleggel. Szakértők szerint a hivatal működése az első lépés ahhoz, hogy a két Korea diplomáciai képviseletet létesítsen a másik fővárosában, Szöulban és Phenjánban. A két Korea vezetői április 27-én tartották meg első csúcstalálkozójukat, tíz év után ez volt az első legmagasabb szintű tárgyalás a két ország között. Nyilatkozatban vállalták, hogy még az idén hivatalosan is lezárják az 1950-53-as koreai háborút.
A Maros megyei speciális barlangi és hegyimentő alakulat tagjai hétfőtől négy nyitott védőkunyhó építésébe kezdenek. Ezen kívül elhelyeznek egy konténert is, amely hétvégente a hegyimentők munkapontjaként fog szolgálni.
Ma derül ki, hogy a meghirdetett versenytárgyaláson a jelentkező cégcsoport milyen összeget kér a tömbházak felújításáért, és hogy ez mennyiben felel meg a városházának, nyilatkozta Dorin Belean jogász, a marosvásárhelyi városháza szakosztályának vezetője. Az elmúlt években több, mint 47 tömbházat sikerült hőszigetelni, a lakók, valamint a városháza pénzéből, majd uniós pénzalapok bevonásával. Az elmúlt két évben viszont egyetlen tömbházat sem sikerült szigetelni. A szakember szerint, optimális esetben idén két tömbház hőszigetelését tudnák megoldani.
Döntött tegnapi ülésén a kormány. Viorica Dăncilă miniszterelnök, a kabinet ülésén elmondta, hogy a készülékek árát az Országos Egészségbiztosító Pénztár fedezi. Ezekre azért van szükség, hogy az inzulinfüggőknek megkönnyítsék az életét.
A tegnapi bejelentést azzal indokolták, hogy a damaszkuszi kormányerők visszafoglalták a felkelők által korábban ellenőrzésük alá vont területeket a két ország határán. A szíriai hadsereg több tízezer szíriainak nyújtott segítséget a határövezetben. A szíriai sebesültek 2013 óta kapnak orvosi ellátást Izraelben, amelyben több kórház is segítséget nyújtott.
Ma derül ki, hogy a meghirdetett versenytárgyaláson a jelentkező cégcsoport milyen összeget kér a tömbházak felújításáért, és hogy ez mennyiben felel meg a városházának, nyilatkozta Dorin Belean jogász, a marosvásárhelyi városháza szakosztályának vezetője. Az elmúlt években több, mint 47 tömbházat sikerült hőszigetelni, a lakók, valamint a városháza pénzéből, majd uniós pénzalapok bevonásával. Az elmúlt két évben viszont egyetlen tömbházat sem sikerült szigetelni. A szakember szerint, optimális esetben idén két tömbház hőszigetelését tudnák megoldani.
Az „európai Magyarországért” címet viselő megmozdulás szervezésében, a szintén tüntetésre készülő MSZP-vel is egyeztetnek – jelentette be tegnap a párt frakciószóvivője. Gréczy Zsolt azt mondta, hogy a Sargentini-jelentés elfogadásával az Európai Parlament “történelmi vereséget mért az Orbán-rendszerre”. Hozzátette: azért szervezik a tüntetést, mert “az európai Magyarországért folytatott harcnak nincs vége, sőt csak most kezdődik”.
Az összeg folyósítását az OTP banknál aktív számlaszámmal rendelkező igénylők kapják meg. A kifizetési ütemezés családnév kezdőbetűje szerinti sorrendben történik. A számlaszámmal nem rendelkező személyek számára értesítést küldenek a bankkártya átvételének helyéről és idejéről. Új kártya esetében a kifizetés csak november végén, december elején várható. A sorrendet többek között a szulofoldonmagyarul.ro oldalon lehet megtalálni.
Kész távozni a Szociáldemokrata Párt és a képviselőház éléről Liviu Dragnea, ha a párttársai ezt kérik tőle. A Digi24 információi szerint a politikus ezt a Bukarest kerületi polgármestereivel tartott tegnapi találkozóján jelentette ki. A tanácskozáson Viorica Dăncilă kormányfő és több miniszter is részt vett. Liviu Dragnea kijelentésének előzménye, hogy sajtóértesülések szerint a PSD 33 helyi vezetője közös levélben kérte a lemondását a párt és a képviselőház elnöki tisztségéből. Az elnökkel elégedetlenek tábora a PSD végrehajtó bizottságának összehívását sürgeti.
Az összeg a Környezetvédelmi Alapból finanszírozott programok között oszlik majd meg. Az erről szóló határozatot tegnapi ülésén fogadta el a kabinet – közölte Nelu Barbu kormányszóvivő. A roncsautó-program büdzséjét 30 ezer értékjegynek megfelelő, 198 millió lejjel egészítik ki. A kiegészítésként jóváhagyott összegből finanszírozzák majd a háztartási gépek roncsprogramját, amelyre húszmillió lejt szánnak idén. az elektromos autók töltőállomásainak kialakítását támogató programra 92 millió lejt, az elektromos buszok vásárlását támogató programra pedig 460 millió lejt hagytak jóvá.