You are here

Erdély FM (Románia/Erdély)

Subscribe to Erdély FM (Románia/Erdély) feed
Erdély FM, a bizalom hangja
Updated: 23 hours 27 min ago

Decemberben kiderülhet, mikor vezetik be az eurót Romániában

Thu, 11/22/2018 - 10:15

Az euróövezethez csatlakozás és az ehhez szükséges konvergencia erőltetése, illetve halogatása egyaránt káros – jelentette ki tegnap Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank kormányzója. Közölte, hogy a kormány által márciusban létesített bizottság, amelynek feladata előkészíteni az euró bevezetését, várhatóan decemberben teszi közzé első jelentését. A Szociáldemokrata Pár rendkívüli kongresszusa március 10-én szavazta meg Liviu Dragnea pártelnök javaslatára, hogy 2024-ig bevezetik Romániában az európai közös fizetőeszközt.

Romániában és Bulgáriában a legkisebb a rákos elhalálozások aránya

Thu, 11/22/2018 - 09:28

Az Eurostat tegnap közzétett adataiból kiderül, hogy az Európai Unióban 2015-ben az elhalálozások egynegyedét rákos megbetegedés okozta. A tagállamok közül több, mint 30 százalékkal Hollandiában és Szlovéniában jegyezték a legtöbb olyan halálesetet, amit rákos megbetegedés okozott. A listát Románia és Bulgária zárja kevesebb, mint 20 százalékkal. Az EU tagállamai közül több férfi halt meg a betegségben, mint nő.

Együttes ülést tart a román és a moldovai kormány

Thu, 11/22/2018 - 08:40

Viorica Dăncilă vezetésével, Pavel Filip moldovai miniszterelnök részvételével Románia és a Moldovai Köztársaság kormánya Bukarestben tart együttes ülést. A kormány közleménye szerint a kétoldalú kapcsolatokról, a közös projektek gyakorlatba ültetésének jelenlegi stádiumáról, jövőbeni tervekről lesz szó. Románia január elsejétől veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét, és ez jó alkalom arra, hogy bátorítsa a Moldovai Köztársaságot európai csatlakozási törekvéseiben és a társulási megállapodásban vállalt reformok mielőbbi gyakorlatba ültetésében.

Hatékonyabb lett a kárpótlási eljárás a vadkárok esetében

Thu, 11/22/2018 - 08:40

 Biztonságosabb, egyszerűbb és hatékonyabb lett a módosított vadásztörvényt azt követően, hogy a képviselőház döntő házként elfogadta az RMDSZ javaslatait is tartalmazó kormányrendeletet – közölte az RMDSZ sajtóirodája. Az új vadásztörvény előrelépés, hiszen megtéríti a vadkárokat, és azokban az esetekben is kárpótlást nyújt, ha egy személy vadállat támadásának áldozatává válik – fejtette ki Korodi Attila képviselőházi frakcióvezető. A vadásztársaságok feladata lesz a vadkárok megelőzése. Az RMDSZ módosításai a kormány által kezdeményezett sürgősségi rendelet szövegében a Hivatalos Közlönyben történő megjelenését követően lépnek érvénybe.

Nőtt az új autók eladása Romániában

Thu, 11/22/2018 - 08:40

 A Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesülete tegnap tette közzé az év első 10 hónapjára vonatkozó adatokat. Eszerint több, mint 20 százalékkal nőtt az új autók eladása az első tíz hónapban, az előző év azonos időszakához képest. A vizsgált időszakban több, mint 153 ezer autót adtak el. A forgalomba helyezések 61 százaléka céges volt, az autók 39 százalékát pedig magánszemélyek vásárolták. A közzétett adatok szerint a legkeresettebb márka a Dacia, ezt követi a Volkswagen, a Renault, a Ford és Skoda. Az eladott autók több, mint 61 százaléka benzinmotoros, a hibrid autók aránya pedig csaknem 3 százalék volt.

 

Lia Olguţa Vasilescut javasolják fejlesztési miniszternek

Thu, 11/22/2018 - 06:27

A Szociáldemokrata Párt Lia Olguţa Vasilescut javasolja a regionális fejlesztési és közigazgatási, Mircea Drăghici-ot pedig a szállításügyi minisztérium élére – jelentette be az PSD végrehajtó bizottságának tegnap esti ülése után Viorica Dăncilă miniszterelnök. A párt vezetőtestülete azt követően ült össze ismét, hogy kedden az államfő elutasította Ilan Laufer, illetve Lia Olguţa Vasilescu kinevezését a regionális fejlesztési, illetve a szállításügyi tárca élére. Klaus Johannis nem mentette fel tisztségéből Paul Stănescu jelenlegi regionális fejlesztési minisztert és Lucian Șova szállítási minisztert. A végrehajtó bizottság ülése után Liviu Dragnea pártelnök közölte: a PSD vezetőtestületének döntése értelmében Paul Stănescunak és Lucian Şovának le kell mondaniuk tisztségükről, ha Klaus Johannis államfő továbbra sem menti fel őket.

Dăncilă: Ambiciózus, ugyanakkor realista elnökséget tervez Románia az EU Tanácsának élén

Thu, 11/22/2018 - 06:26

Mondta tegnap Viorica Dăncilă kormányfő. Ambiciózus, mert pozitívan akar válaszolni az európai szintű kihívásokra, és minél több feladatot szeretne megoldani, ugyanakkor realista is, mert a kihívások közül sok nem egyedül Romániától függ, hanem a politikai megállapodásoktól, az európai intézmények közös döntésétől – itt az Európai Parlamentre, az Európai Bizottságra és természetesen az Európai Tanácsra gondolt a miniszterelnök. Viorica Dăncilă azt követően tartott közös sajtótájékoztatót az EP elnökével, Antonio Tajanival, hogy az EP elnöki konferenciája Románia kormányával ülésezett a Victoria-palotában. A román miniszterelnök biztosította az EP elnökét, hogy Románia felkészült az EU-elnöki tisztség átvételére, és tartja magát az ütemtervhez.

Elhatárolódott Liviu Dragnea Ilan Laufer keddi nyilatkozatától

Thu, 11/22/2018 - 06:26

Antiszemitizmussal vádolta meg ugyanis Klaus Iohannis államfőt, mivel az elnök nem járult hozzá a regionális fejlesztési tárca élére való kinevezéséhez. Viorica Dăncilă miniszterelnök Dragneához hasonlóan nyilatkozott a téma kapcsán.

Havonta 350 gramm mézet kapnak az óvodások és elemisták

Thu, 11/22/2018 - 06:25

Az erről szóló törvénytervezetet tegnap fogadta el a képviselőház, döntő kamaraként. A méz beszerzése és a tanintézetekhez való kiszállítása a megyei, illetve a helyi tanácsok fealadata, és a megyei mezőgazdasági igazgatóságok segíthetnek a program lebonyolításában. A képviselőház döntő kamaraként szavazott a törvényjavaslatról.

A díszkivilágítás okozta a tüzet a nagyváradi görögkatolikus palotában

Wed, 11/21/2018 - 12:53

 Mostanra zárult le a katasztrófavédelem által lefolytatott vizsgálat, amelyet az augusztusi tűzvész kapcsán végeztek el. Eszerint nagy valószínűséggel kizárható, hogy a tüzet szándékosan okozták volna. A katasztrófavédelem jelentése szerint a tűzesetet rövidzárlat okozta. A díszkivilágítást felszerelő cég cáfolja, hogy egy 11 évvel ezelőtt felszerelt hálózat okozta volna tüzet. Szerintük a rövidzárlat, a díszkivilágítás nem megfelelő karbantartása miatt keletkezett. Az épület felújítása három szakaszban zajlik, és remélhetően 3 éven belül befejezik.

Lyonba is repülhetünk Kolozsvárról

Wed, 11/21/2018 - 12:52

 A Wizz Air fapados légitársaság újabb járatot indított tegnap Kolozsvárról. Ezentúl heti két alkalommal, kedden és szombaton Lyonba is átszállás nélkül lehet repülni. Az árak 109 lejtől indulnak.

Elutasította az államfő a DNA élére javasolt Adina Florea kinevezését

Wed, 11/21/2018 - 12:50

 Nem nevezi ki a korrupcióellenes ügyészség főügyészévé az államfő a Tudorel Toader igazságügyi miniszter által javasolt Adina Floreát – közölte ma az elnöki hivatal.Tudorel Toader igazságügyi miniszter szeptemberben jelentette be, hogy Adina Floreát, a konstancai ügyészség ügyészét jelöli a DNA főügyészi posztjára. Az államfőnek a törvény szerint jogában áll elutasítani Tudorel Toader jelöltjének kinevezését, ha ezt megindokolja.

Elutasítja az államfő és veszélyesnek tartja az antiszemitizmus vádját

Wed, 11/21/2018 - 11:41

 Klaus Johannis ezzel arra reagált, hogy Ilan Laufer tegnap este kijelentette: az antiszemitizmus újabb megnyilvánulásának tartja, hogy az elnök nem járult hozzá a regionális fejlesztési tárca élére való kinevezéséhez. Az Államelnöki Hivatal közleményt adott ki, amely leszögezi, hogy az antiszemitizmus relativizálása veszélyes, mert gyűlöletre és diszkrimináló megnyilvánulásokra uszíthat.

Visszatér Marosvásárhelyre a Tarom légitársaság ettől a héttől

Wed, 11/21/2018 - 10:23

 A társaság két év kihagyást követően heti négy járattal tér vissza Marosvásárhelyre holnaptól,  amikor az első bukaresti járatnak kell leszállnia. A repülőgép péntek reggel tér vissza Bukarestbe, 5 óra 40 perckor száll fel Marosvásárhelyről. A másik járat vasárnap és hétfőn lesz – nyilatkozta A Marosvásárhelyi Rádiónak a repülőtér vezetőtanácsának elnöke. Mostanig a WizzAir volt az egyetlen légitársaság, amelynek marosvásárhelyi járatai voltak.

Jövőtől bankkártyára utalnák a nyugdíjakat

Wed, 11/21/2018 - 10:17

 Lemondhatnának a Román Posta szolgáltatásairól – a hatóságok megtakarításokat szeretnének ezáltal elérni. A Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke, Preda Nedelcu szerint azonban az intézkedés gondot okozhatna. A nyugdíjasok fele ugyanis vidéken él, ahol nincsenek bankjegykiadó automaták. Elutasítják a tervet – hangsúlyozta. Az Országos Statisztikai Intézet szerint jelenleg több mint 5 millió 200 ezer nyugdíjas van Romániában. A havi átlagnyugdíj az év első felében 1.122 lej volt. Mintegy 3 millió 200 ezren kapják kézhez a pénzt otthon, a postástól.

Új játószeret avattak Marosszentgyörgyön

Wed, 11/21/2018 - 09:55

 A marosszentgyörgyi Bambi Óvoda 125 gyermeke örülhet annak az új játszótérnek, amelyet tegnap avattak fel ünnepélyesen. A négymillió forintos beruházás a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében megvalósuló első játszótér, amelyet még összesen 222 követ majd szerte az országban. A Magyarország Kormánya, valamint a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával megvalósuló Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében ingatlanberuházásokat és fejlesztéseket végeznek, külső játszótereket, zöldövezeteket építenek. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének gondozásában zajló programban összesen 223 játszóteret telepítenek Erdély különböző településeire, ebből 32 Maros, 40 pedig Hargita megyébe kerül.

Szabadidőparkot hoznának létre a Szeredai-fürdő területén

Wed, 11/21/2018 - 09:34

A projekt megvalósíthatósági tanulmányát Lukács Péter és András Alpár tervezők készítették el. Lukács Péter a Székelyhonnak ismertette a szabadidőpark terveit. Az uniós pénzekből tervezett átalakítás során felszámolnák a két olimpiai méretű medencét, valamint két épületet is lebontanak, amelyeknek jelenleg semmilyen funkciójuk nincs. A terület egy részén létrehoznának többek között egy futópályát, egy labdajátékokra alkalmas területet, és egy BMX krossz- és kerékpárpálya létrehozása is tervben van.

A volt macedón miniszterelnök kiadatását kérte Szkopje Budapesttől

Wed, 11/21/2018 - 09:34

 Közölte a szkopjei sajtó. A macedón hírportálok beszámolója szerint a kormány tegnap délután küldte el a kiadatási kérelmet Magyarországnak.  Nikola Gruevszki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke, a múlt héten viszont nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert nem kezdte meg kétéves börtönbüntetésének letöltését, amelyet hivatali visszaélés miatt szabtak ki rá. A volt macedón miniszterelnök tegnap Facebook-oldalán erősítette meg azt az információt, miszerint megkapta a menekültstátuszt Magyarországon.

Alkotmányossági kifogást emelt tegnap a legfelsőbb bíróság a SRI-vel kötött protokollumok titkosításának feloldása ellen

Wed, 11/21/2018 - 08:36

A folyamodvány szerint a törvény nem teljesíti az alkotmánybíróságnak azt a határozatát, amely szerint egy törvény szövegének egyértelműnek és kiszámíthatónak kell lennie. A képviselőház plénuma múlt héten fogadta el azt a törvényjavaslatot, ami a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak a korrupció, a sikkasztás és a pénzmosás visszaszorításáról szóló határozatára vonatkozik. A javaslat szerint többek között feloldanák az Országos Korrupcióellenes Ügyészség, a Román Hírszerző Szolgálat , a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács és a legfőbb ügyészség között létrejött minden együttműködési megállapodás titkosságát.

Megkapta a menekültstátuszt Magyarországon Nikola Gruevszki

Wed, 11/21/2018 - 08:35

A volt macedón miniszterelnök a Facebook-oldalán erősítette meg az információt, amit a Magyar Idők már korábban leközölt. A kétéves börtönbüntetése elől különös körülmények között Magyarországra utazó politikus közölte, hogy azért folyamodott a menedékjogért, mert az új macedón kormány antidemokratikus lépésekkel és módszerekkel próbálja elvenni a szabadságát, az ország ügyészségét és igazságszolgáltatási rendszerét felhasználva.  Gruevszki szerint Macedóniában nincsenek meg a feltételei annak, hogy tisztességes tárgyalása legyen.

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.