You are here

Erdély FM (Románia/Erdély)

Subscribe to Erdély FM (Románia/Erdély) feed
Erdély FM, a bizalom hangja
Updated: 11 hours 58 min ago

Tanintézményeket újítanak fel Csíkszeredában

Fri, 02/21/2020 - 13:27

Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata a mai soron kívüli ülésén három tanintézmény javára csoportosított át összegeket. Az Aranyalma Napközi Otthon felújítása miatt a Petőfi Sándor Általános Iskola Aranyalmába járó nulladikos diákjai más épületekbe kerülnek, ezért 4000 lejt ítéltek az iskolának.Aa Napocska óvoda tetőjavítására 57 ezer lejt csoportosítottak át, ugyanakkor 25 ezer lejjel támogatják a József Attila Általános Iskolát abban a szándékában, hogy József Attila-szobrot állítsanak.

Magyarázatot várnak a székelyföldi románok, amiért betiltották az általuk szervezett tüntetést

Fri, 02/21/2020 - 13:27

Mihai Târnoveanu, a Calea Neamului Egyesület a Facebookon közölte, hogy az általa vezetett egyesület korábban is szervezett már tüntetéseket a fővárosban, és ezek alkalmával minden törvényes előírást betartottak. A két szervezet képviselői szerint az új közigazgatási törvénykönyv “a román állam második hivatalos nyelvévé teszi a magyart”, többek között azáltal, hogy “kiterjeszti a magyar nyelv használatára vonatkozó kötelezettséget a központi intézményekre”, illetve lehetővé teszi a magyar nyelv használatát a helyi közigazgatásban olyan esetekben is, amikor a kisebbség aránya nem éri el a 20 százalékot. Az egyesület elnöke kihallgatást fog kérni az államelnöktől, miután benyújtják a törvénykönyv elleni petíciót, a polgármesteri hivatalnál pedig kérvényezni fogja, hogy jelen lehessen a jóváhagyásokat kibocsátó bizottság ülésén.

Elfogadták tegnap Maros megye idei költségvetését

Fri, 02/21/2020 - 12:35

A Maros Megyei Tanács a tegnapi tanácsülésen elfogadta Maros megye 2020-as költségvetését. Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnökének közlése szerint idén az állami költségvetésből 100 millió lejjel kevesebb pénzt kaptak a működési költségekre. Ezt a hiányt pedig a saját bevételeikből és a költségvetési többletből származó összeg egy részéből pótolnák. Biztosítják továbbá az előző évben megkezdett beruházások folytatását és az európai uniós projektek megvalósításához szükséges összegeket is. Így amíg nem kerül sor költségvetési kiigazításra nem tudnak új beruházásokat indítani. A 2020-as évre 101 millió lejt különítettek el a megyei utak karbantartására és korszerűsítésére. Ezen kívül folytatják az egészségügyi intézmények fejlesztését is, a Maros Megyei Klinikai Kórház beruházásai közül a legfontosabb az Onkológiai Klinika felújítása. Orvosi eszközökre viszont kevesebb pénz jut idén.

Elhalasztották a szavazást az idei marosvásárhelyi költségvetésről

Fri, 02/21/2020 - 12:35

A Maszol tájékoztatása szerint a résztvevők közül 12 képviselő,köztük az RMDSZ és a Szabad Emberek Pártjának tanácsosai azt kérték, hogy a szakbizottságok még egyszer vizsgálják felül a tervezet vitatott részeit. A költségvetés-tervezet szerint Marosvásárhely idén több mint 414 millió lejből gazdálkodhat, ebből több mint 51 millió lejt szánnak a befektetésekre.A városkasszából közel 11 millió lejt fordítanának különböző projektek finanszírozására. 6 millió lejből új autóbuszokat vásárolnának úgy, hogy a tavalyi 41 autóbusz megvásárlásának procedúráját a két résztvevő cég megtámadta a közigazgatási bíróságon, így a szerződés aláírásának időpontját meghatározatlan időre kitolták. Hárommillió lejből a sportcsarnok melletti parkot és a stadiont újítanák fel, 10 millió 600 ezer lejből a tanintézményeket, és a lakónegyedek parkjait modernizálná az önkormányzat. Soós Zoltán, független polgármesterjelölt korábban azt mondta, hogy „a költségvetés-tervezetet nem szabad megszavazni”. Elmondása szerint a tavalyi évet 163 millió lej tartozással zárta Marosvásárhely. Vagyis ma minden marosvásárhelyi lakosra 2700 lej adósság jut. Ha megszavaznák a jelenlegi előterjesztést, ez az összeg 3500 lejre emelkedne.

A Románia Csillaga érdemrend Nagykeresztjével tünteti ki Klaus Iohannis az Európai Tanács volt elnökét

Fri, 02/21/2020 - 12:34

Emellett az Európai Unió Tanácsa főtitkárát a Románia Csillaga érdemrend főtisztviselői fokozatával, az Európai Parlament főtitkárát pedig a Románia Csillaga érdemrend parancsnoki fokozatával tüntette ki a román államfő. A kitüntetéseket az államfő nagyrabecsülése jeléül osztotta ki azért a rendkívüli hozzájárulásért, amelyet a kitüntetettek nyújtottak annak érdekében, hogy sikeres legyen Románia rotációs elnöksége az európai Unió Tanácsának élén.

Kiutalta a pénzügyminisztérium a szükséges anyagi keretet az Első Otthon programra

Fri, 02/21/2020 - 12:33

A Kis- és Középvállalkozások Hitelbiztosításának Országos Alapja bejelentette, hogy megkapta a pénzügyminisztériumtól az idénre elkülönített hitelkeretet, és ebből elindítja az Első Otthon programot. Az állam összesen 14 banknál vállal kezességet a felvett hitelekért. Ide tartozik többek között a Transilvania Bank, a CEC Bank, az ING, a Raiffeisen Bank, és az OTP Bank is.

Marosvásárhelyre látogat a mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter

Fri, 02/21/2020 - 12:33

A Maros Megyei Prefektúra közlése szerint Nechita Adrian Oros ma délelőtt meglátogatja az Azomures vegyipari kombinátot, majd 13 órától részt vesz a Mezőgazdasági felügyelet ülésén. A tanácskozáson jelen lesz a mezőgazdasági kifizetési ügynökség igazgatója, Adrian Pintea, valamint az országos állattenyésztési ügynökség igazgatója, Vajda Béla is.

Jövő nyáron készül el a brassói repülőtér

Fri, 02/21/2020 - 12:32

A Maszol tájékoztatása szerint jövő júniusban elindulnak az első repülőgépek az épülő brassói repülőtérről, amely várhatóan évi egymilliós utasforgalmat valósít meg. A  háromszéki és Brassó megyei elöljárók az erről szóló sajtótájékoztatón úgy nyilatkoztak, hogy ez közvetlenül és közvetve több mint hétezer munkahely létrehozását teszi lehetővé, valamint jelentősen hozzájárul a térség gazdaságának és turizmusának fejlődéséhez. Adrian Veștea Brassó megyei tanácselnök rámutatott, hogy Romániában az elmúlt öt évben megkétszereződött a repülős utazások száma, amely így a korábbi, évi 10 millióról 20 millióra emelkedett. Ez lakosonként évente átlag egy repülős utazást jelent, miközben ez az arány Európában évente átlag 2,5 repülős utazás.

Kitiltanák a kíséret nélküli 16 éven aluliakat a szórakozóhelyekről

Fri, 02/21/2020 - 12:31

A szenátus elfogadta az a törvényjavaslatot, amely kitiltaná a felnőtt kíséret nélküli 16 év alattiakat minden olyan szórakozóhelyről, ahol cigarettához és alkoholhoz lehet jutni. Azok a helyiségek, amelyek megszegik a törvényt kockáztatják a lokál működésének 30 napos felfüggesztését, továbbá a törvényszegők 500 lejtől 1500 lejig terjedő pénzbírságot is kaphatnak. A végső döntést a képviselőház hozza majd meg az ügyben.

Román áldozata is van a németországi Hanauban elkövetett támadásnak

Fri, 02/21/2020 - 12:31

Jelentette be a külügyminisztérium. A külügyi tárca részvétét nyilvánította az elhunyt családjának, és ezúton is elítélt minden, idegengyűlöletből fakadó, erőszakos cselekedetet. A németországi sajtó tegnap arról írt, hogy a Hanauban elkövetett lövöldözés áldozatai között török, bolgár, bosnyák, német és román állampolgárok vannak. A kilenc halottat és több sebesültet követelő támadást terrorcselekményként kezelik a hatóságok.

Közel 30 milliárd dollár kárt okozhat a légiközlekedésben a koronavírus-járvány

Fri, 02/21/2020 - 12:30

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség közlése szerint az ázsia-óceániai régióban 27,8 milliárd dollár bevétel-kiesés lehet, amelynek legnagyobb részét, 13 milliárd dollárt a kínai légitársaságok szenvedhetik el.Tavaly decemberben még 4,8 százalékos forgalomnövekedést becsültek ebbe a régióba, de a koronavírus miatt 13 százalékos a csökkenés, így éves szinten 8,2 százalékos visszaesés várható az utasforgalomban.

Betiltották a székelyföldi románok civil szervezeteinek vasárnapi tüntetését

Fri, 02/21/2020 - 12:30

A bukaresti polgármesteri hivatal betiltotta a közigazgatási törvény ellen meghirdetett tüntetést, ahol Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma és a Nemzet Útja Egyesület tüntetésen kérte volna Klaus Johannis államfőt, hogy ne hirdesse ki a jogszabály módosítását. Szerintük a módosítás második hivatalos nyelvvé teszi Romániában a magyar nyelvet. A szervezetek elfogadhatatlannak tartják azt, hogy azokon a településeken, ahol a magyarság aránya meghaladja a húsz százalékot, a kormányzati intézmények, kötelesek legyenek magyarul kommunikálni. A román alkotmánybíróság múlt szerdán közölte, hogy alkotmányosnak találta azt a sürgősségi kormányrendeletet, amellyel hatályba léptette tavaly az akkori szociáldemokrata kormány a közigazgatási kódexet.

Alkotmányossági kifogást emelt a Nép Ügyvédje  egészségügyi reformról szóló sürgősségi kormányrendelet ellen

Thu, 02/20/2020 - 13:14

A Nép Ügyvédje szerint a sürgősségi kormányrendelet, amelynek értelmében a páciensek magánkórházakban is igénybe vehetik az országos egészségügyi programok keretében nyújtott szolgáltatásokat szembemegy az alkotmány előírásaival. Többek között a kezdeményezők  elmulasztottak jóváhagyást kérni a technikai támogatást nyújtó minisztériumközi bizottságtól. Ezen kívül, ha az állami alapok nagy része a magánszektorhoz kerül, közép- és hosszú távon ez az állami egészségügyi rendszer elszegényedéséhez fog vezetni. A beadványba arra is rávilágítanak, hogy ez esetben nem korrektek a versenyfeltételek, mivel az állami szolgáltatónak különféle törvényi és adminisztrációs kötelezettségei vannak.A Nép Ügyvédje azt is kifogásolja, hogy a sürgősségi kormányrendelet “liberalizálja a sürgősségi ellátást”.

Bojkottra készül a PSD az új Orban-kormány beiktatásával kapcsolatban

Thu, 02/20/2020 - 13:14

A Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottságának döntése szerint nem vesznek részt a kormány beiktatásáról szóló hétfői szavazáson, és megvárják az alkotmánybíróság döntését azzal kapcsolatban, hogy Klaus Johannis államfő ismét a parlament által leváltott Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnököt bízta meg kormányalakítással. Marcel Ciolacu, a PSD elnöke elmondta, hogy azt is alkotmányellenesnek tartják, hogy a kormány parlamenti vita nélkül, sürgősségi rendelettel módosította a választási rendszert.A parlament két házának együttes ülése csak a törvényhozók több mint felének a jelenlétében határozatképes, a PSD-nek  pedig 203 törvényhozója van. A bukaresti hírtelevíziók szerint a PSD már megegyezett a Pro Romania párttal és az ALDE-val, hogy csatlakoznak a bojkotthoz, így valószínű, hogy a bukaresti parlament határozatképtelen lesz.

Elutasította a szenátus a parlamenti választási törvény módosításáról szóló sürgősségi rendeletet

Thu, 02/20/2020 - 13:13

A rendelet parlamenti elutasítását az RMDSZ kezdeményezte, és a PSD is megszavazta. Szerintük a PNL kormánya alkotmánysértő módon, közvita nélkül módosította a választási rendszert. A szenátusi többség ezért nem is volt hajlandó érdemben megtárgyalni a kormányrendelet előírásait. Indoklásukban az RMDSZ szenátorai rámutattak: a kormány nem hozhat sürgősségi rendeletet a választójog terén, a választási rendszer pedig nem módosítható kevesebb mint egy évvel a voksolás előtt, amit egy alkotmánybírósági döntés is tilt.Az RMDSZ és a PSD főleg azt a rendelkezést vitatja, amely szerint a hazai választók nemcsak az állandó vagy ideiglenes lakhelyük megyéjében, hanem bármely választókerületben leadhatják a voksukat. Az ügyben a képviselőház hozza meg a végső döntést.

Felfüggesztették az oktatást a  Székely Mikó Kollégiumban

Thu, 02/20/2020 - 13:13

A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség közleménye szerint az influenzajárvány miatt jövő hét elejéig teljesen felfüggesztették az oktatást a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban. Az intézményben korábban már több osztályban nem volt tanítás, de a járvány terjedését nem sikerült megállítani. A tanfelügyelőség szerint mától ugyancsak szüneteltetik az oktatást a Plugor Sándor Művészeti Líceum négy osztályában is.

Ismét tüntetnek Bukarestben a székelyföldi románok

Thu, 02/20/2020 - 13:13

A  Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma és a Nemzet Útja nevű egyesület tüntetést hirdetett vasárnap délutánra a  Cotroceni palota elé. A tüntetésen azt követelik Klaus Iohannis államfőtől, hogy ne hirdesse ki a közigazgatási kódexet, mivel elfogadhatatlannak tartják, hogy  azokon a településeken ahol a magyarság aránya meghaladja a 20 százalékot, a kormányzati intézmények kötelesek magyarul kommunikálni, illetve a helyi közigazgatásban ott is lehet használni a magyar nyelvet, ahol a kisebbség aránya nem éri el ezt az arányt.

Lezárult a miniszterjelöltek meghallgatása

Thu, 02/20/2020 - 13:12

A tegnapi meghallgatáson pozitívan véleményezték a  parlamenti szakbizottságok Adrian Oros jelölését a mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárca élére, de leszavazták Marcel Boloş jelöltségét az európai alapok miniszteri tisztségre, Lucian Bode jelölését a szállításügyi minisztérium élére és Victor Costache jelölését az egészségügyi tárca élére. Hétfőn és kedden pedig Costel Alexe környezetvédelmi, Florin Citu pénzügyminiszter-jelölt és Marcel Vela belügyminiszter-jelölt kapott elutasító véleményezést, a védelmi tárca vezetésére javasolt Ionel Ciuca kinevezését támogatta az illetékes szakbizottság. Továbbá elutasító véleményezést kapott még Monica Anisie oktatási és kutatási miniszter-jelölt. Pozitívan véleményezték továbbá a gazdasági, energiaügyi és üzleti környezetért felelős tárca élére javasolt Virgil Popescu jelölését, és Bogdan Aurescu külügyminiszteri jelölését. A szakbizottságok véleménye konzultatív jellegű. Az új kormány beiktatásáról február 24-én szavaz a két ház közös plénuma.

Részt vesz Klaus Iohannis az Európai Tanács  brüsszeli ülésén

Thu, 02/20/2020 - 13:12

Az Államelnöki Hivatal közleménye szerint az ülésen az Európai Unió 2021 és 2027 közötti költségvetéséről tárgyalnak majd. Klaus Johannis ismertetni fogja az ország prioritásait a többéves pénzügyi keretet illetően, és hangsúlyozni fogja, hogy Románia az Európai Bizottság erre vonatkozó javaslatát részesíti előnyben. Az elnök felszólal majd a mezőgazdasági és kohéziós politika megfelelő finanszírozása érdekében is.

Szigorítanák a brit bevándorlás szabályait

Thu, 02/20/2020 - 13:12

A konzervatív párti brit kormány bevándorlási szabályozást kíván életbe léptetni az átmeneti időszak után, vagyis 2021 januárjától. A kormány megfelelő állásajánlathoz, az állásajánlatnak megfelelő szakképesítéshez és angol nyelvtudáshoz köti a brit kormány a jövő évtől a külföldiek nagy-britanniai munkavállalásának engedélyezését. Az új rendszer kimondott célja az alacsony szakképzettségű külföldi munkaerő foglalkoztatásának megszüntetése. A minisztérium megerősíti ugyanakkor, hogy azok a külföldi EU-állampolgárok, akik a december 31-éig terjedő átmeneti időszakban törvényesen letelepednek Nagy-Britanniában, továbbra is maradhatnak az országban megszerzett összes jogosultságuk megtartásával, ha meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért folyamodnak. A folyamodványok benyújtásának határideje 2021. június 30.

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.