Biztonságpolitika.hu

2016. június 23-án a britek népszavazáson a voksok 51,9%-ával megszavazták az Európai Unióból való kilépést. Az új miniszterelnök, Theresa May 2017. március 29-én jelentette be hivatalosan a kilépést, melyet az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 50. Cikkelye szabályoz. Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk kapta kézhez a levelet, mellyel elindult a kilépési folyamat, ezzel kezdetét vette a szerződésben meghatározott két éves határidő.

2017 áprilisában az Európai Tanács elfogadta az alapvető elveket, melyek meghatározták a kilépést. Ez többek között azt jelenti, hogy az Unió olyan eredmény elérésére törekszik, mely „minden tagállam számára igazságos és méltányos és az uniós polgárok érdekeit szolgálja”. Illetve a megállapodás a jogok és kötelezettségek egyensúlyán kell, hogy alapuljon, így kizárja az ágazati megközelítést, tehát a négy szabadság egymástól elválaszthatatlan. A tárgyalások során az érintett felek (nemcsak az EU és az Egyesült Királyság, hanem a polgárok, vállalkozások, nemzetközi partnerek) folyamatos és részletes tájékoztatása kötelező. Az olyan átmeneti intézkedésekben, melyek a későbbiekben a viszonyrendszer várható keretét adják, meg kell határozni az időtartamot, az átmeneti mechanizmusok hatályát. A tárgyalások során törekedni kell az uniós tagállamokban és az Egyesült Királyságban élő állampolgárok jogainak védelmére, illetve kölcsönös garanciákról kell megállapodni, a polgárok munkavállalását vagy tanulmányait érintő kérdésekben.

A bizottsági ajánlás után az Európai Tanács minősített többséggel szavazott az iránymutatásokról. Az erőteljes minősített többség azt jelentette, hogy a 27 tagállam 72 százaléka, és a tagállamok lakosságának 65 százalékára volt szükség. Megkezdődtek a tényleges tárgyalások, az EU-t Michel Barnier mint a Bizottság főtárgyalója képviselte.

A két éves periódus alatt, egy többfordulós tárgyalássorozaton, a felek megállapodtak a „Kilépésről szóló megállapodás” részleteiről, melynek tervezete 2018 februárjában készült el. Ez a dokumentum többek között a következő kérdéseket tisztázza: az EU-tagállamok állampolgárainak jogainak kérdését az Egyesült Királyságban. Ha a polgárok az átmeneti időszakban – azaz 2020 decemberéig – érkeztek az Egyesült Királyság területére, öt év tartózkodás után tartósan maradhatnak az országban. Az átmeneti időszak után érkezők helyzetét egy másik, a „Megállapodás a jövőbeli kapcsolatok”-ról elnevezésű dokumentum fogja szabályozni. Ez kiterjed az üzleti célú, a vízummentes, rövidtávú tartózkodásokra, illetve az illegális bevándorlás elleni küzdelemmel kapcsolatos együttműködésekre. Az utóbbi dokumentum fogja szabályozni a biztonsági- és védelmi együttműködést, de a Kilépési Megállapodás tisztázza, hogy biztosan nem marad a jelenlegi szintű adatmegosztás az Egyesült Királyság és az EU között. Bár az energia- és gázszolgáltatásokkal kapcsolatos egyezmények nem változnak, a kutatási, innovációs és tudományos kapcsolatok részleteiről a jövőben születik majd megállapodás. Az Európai Unió Bírósága megtartja hatáskörét az átmeneti időszak alatt, tehát rendelkezései az Egyesült Királyságra is kötelezőek maradnak. A kereskedelmi kérdések nem változnak az átmeneti időszakban.

A már elkészült, 585 oldalas „Kilépésről szóló megállapodás” elfogadásáról szavaztak a brit parlamentben. 2019 januárjában, majd március 13-án újra nagy többséggel leszavazták a dokumentum elfogadását. Az egyezmény több aspektusát is kifogásolja az Alsóház. Az átmeneti időszak alatt az EU Bíróságának ítéletei Nagy-Britanniára is érvényesek maradnak, azonban ezt követően az UK ígéretet tett, hogy a környezetvédelem, a szociálpolitika és a foglalkoztatás terén Uniós „szabványokat” fog követni, tehát nem határolódik el az uniós jogtól. A határokkal kapcsolatos kritika, hogy az átmeneti időszak alatt megmarad a szabad mozgás, és az Egyesült Királyság csak az átmenet után alakíthatja ki saját bevándorlási szabályait.

A legmegosztóbb akadály az ír határ kérdése. Ha ebben a témában nem sikerül megegyezni, életbe lép a „backstop”, ami biztosítaná a nyílt határokat az Ír Szigeten, tehát Észak-Írország továbbra is követne bizonyos uniós szabályokat. Így viszont Észak-Írország és Nagy-Britannia között lenne vámhatár, ami a brit képviselők szerint elfogadhatatlan. Viszont, ha az írek és észak-írek között vezetnének be vámhatárt, az veszélybe sodorná az 1998-as Nagypénteki Megállapodás eredményeit.

Több képviselő szerint Észak-Írországot nem kellene külön kezelni az Egyesült Királyságtól, illetve aggódnak, hogy a „backstop” szabályozást a későbbiekben nehézkes lenne megszüntetni, hiszen az Unió engedélye is szükséges ehhez. May hiába biztosította többször a képviselőket arról, hogy a „backstop” csupán ideiglenes lenne.

Ezt követően március 14-én a brit alsóház a kilépés határidejének meghosszabbítására szavazott. Ez csak akkor következhet be, ha a kezdeményezést a március 21-22-i EU–csúcson az összes tagállam egyhangúan elfogadja. A brit alsóház egyébként sokat ülésezik a Brexit kérdésében az utóbbi időben: Nemcsak a kilépési egyezményről, illetve a halasztásról, hanem egy esetleges új referendum kiírásáról is szavaztak, ezt az alsóház szintén elutasította. Szintén voksoltak arról, hogy Theresa May maradjon-e a tárgyalások vezetője, ez utóbbi szavazás szoros volt, mindössze két szavazaton múlott a May számára kedvező kimenetele.

Mi történik ezután?

A tegnapi EU-csúcson az alábbi lehetőségeket kínálták fel a tagállamok állam- és kormányfői Maynek. Ha a brit parlament megszavazná a már kétszer nagy többséggel leszavazott Kilépési Megállapodást, akkor május 22-ig maradhatnak a britek az Unióban – addig megtörténik a megállapodás ratifikációja a tagállami és az uniós parlamentben is. Ám amennyiben harmadszor is elutasítja a brit parlament a kilépési megállapodást, április 12-ig halasztja csak az Unió a brexitet; addig a brit félnek elő kell állnia egy új forgatókönyvvel, hogyan képzeli el a jövőt. Ez az eset egyébként különösen érdekes, hiszen ha ekkor hosszú távú halasztást kér Nagy-Britannia, akkor nekik is EP-választásokat kell tartaniuk.

 A 29-i határidő kitolása máig határozatlan hosszúságú halasztási időt jelent, de May egy rövidebb halasztához ragaszkodik.

Tehát a Brexit remélt március 29-i lezárása helyett várhatóan egy még kaotikusabb kilépés fog bekövetkezni. Bár a Kilépési Megállapodást sikerült megkötnie a feleknek, a brit alsóház elégedetlensége miatt az eljárás koránt sem záródhat le.

További felhasznált irodalom:

Az Európai Unióról szóló Szerződés 50. cikke – Kérdések és válaszok, Európai Bizottság – Tájékoztató

2019. február 24-25-én, az egyiptomi Sarm-es-Sejkben került sor a történelem során először az Arab Liga és az Európai Unió csúcstalálkozójára. Jelentősége azonban nemcsak abban rejlik, hogy először ültek le egymással tárgyalóasztalhoz a tagországok állam- és kormányfői, hanem abban is, hogy létrejött egy, a további kooperációról szóló közös nyilatkozat, illetve megfogalmazódott az a szándék, hogy a jövőben is folytatódjon a párbeszéd hasonló szintű találkozók keretében.

Az Arab Liga

Az 1945-ben, főként brit támogatással megalakult Arab Liga (League of Arab States – LAS) az arab államokat tömörítő, pánarab regionális szervezet, amely jelenleg 22 észak-afrikai és közel-keleti tagországot számlál, köztük a felfüggesztett tagságú Szíriát is. A Liga megalakításának célja annak alapító okiratában szerepel: egyrészt a politikai együttműködés, és az arab államok szuverenitásának és területi integritásának megőrzése; másrészt az olyan különböző szakpolitikai területeken való kooperáció, mint a gazdaság, kereskedelem, pénzügy, kommunikáció, egészségügy, szociális jólét, kultúra. Emellett részt vesz a tagállamok vitás kérdéseinek rendezésében, valamint agresszor állam elleni fellépésben is. Noha az Arab Ligát sok kritika éri a konfliktuskezelés hatékonysága, a döntések kikényszerítése és a kollektív intézkedés területén, valamint megosztottsága miatt is, a Liga maga a pánarab eszme szimbólumává vált. Mindemellett különböző szakterületein számos szervezetet hozott létre céljainak elérése, és a konfliktusok, problémák kezelése és megelőzése érdekében.

Az Arab Liga közel 70 éves fennállásának ideje alatt több szervezettel és országgal is kialakította kapcsolatát a nemzetközi közösségben: állandó képviselete működik az ENSZ-ben és az Afrikai Unióban is. A Mediterrán Unióval, az USAN-nal és az ASEAN-nal folyamatban van a szorosabb együttműködés kialakítása; a pánarab szervezetben pedig megfigyelői státuszt tölt be India, Brazília, Venezuela és Eritrea. Mindemellett Oroszországgal és Kínával is jó kapcsolatot ápol a társulás számos tagországa.

Az Euro-Arab Párbeszéd

Az Arab Liga és az Európai Unió kapcsolatépítése az 1970-es évekig nyúlik vissza. Ekkor az olajárrobbanás és az arab–izraeli konfliktusok okozta feszültség légkörében az EGK és a LAS 1974-ben, francia kezdeményezésre létrehozta az Euro-Arab Párbeszédet (EAD), amelynek célja főként a gazdasági és politikai együttműködés volt. Az arab fél azonban folyamatosan az Izrael elleni érdekérvényesítés eszközeként, míg az európai fél a gazdasági térnyerése érdekében használta fel az Euro-Arab Párbeszédet. A Párbeszéd működését végül 1979-ben, a Camp David-i megállapodás miatt felfüggesztették. Az EAD újbóli elindítását az 1980-as – a palesztinok önrendelkezési jogát elismerő – Velencei Nyilatkozat tette lehetővé, azonban az Öbölháború ismét lelassította a Párbeszéd dinamikáját, és a maastrichti-i szerződés aláírása után már egy teljesen új intézményi keretben folytatódhatott a kooperáció.

Euro-arab kapcsolatok az EU létrejötte után

Az Arab Liga és az Európai Unió tagállamai. Forrás: www.en.wikipedia.org

Az Európai Unió az 1990-es években főként a multilaterális szerződésekre koncentrált, ennek keretében jött létre az Euro-Mediterrán Partnerség, amelyhez ugyan nem kötődik intézményileg az Arab Liga, de 8 tagországa, illetve Törökország, Izrael, Ciprus és Málta is társult. A Partnerséget 2008-ban a Mediterrán Unió váltott fel, amely új löketet adott a barcelonai folyamatnak. A 2000-es évektől az Unió és a Liga különböző tisztségviselői kölcsönösen meglátogatták egymás különböző találkozóit, gyakran megfigyelő státuszban.

Az Arab Liga és az Európai Unió újbóli kapcsolatépítése 2007-ben kezdődött el, amikor Málta kezdeményezésére 2008 februárjában megrendezték a két szervezet közötti külügyminiszteri találkozót. A legfontosabb momentumnak az tekinthető, hogy közös álláspontot alakítottak ki az akkori közel-keleti helyzet kapcsán, illetve megegyeztek egy olyan keret kialakításáról, amelyen belül a jövőben is folytatódhat a párbeszéd. Ennek ellenére a máltai találkozó jelentősége végül csupán szimbolikus maradt. 2011-ben kitört az arab tavasz, így az Unió közvetlen szomszédságában megváltozott biztonsági helyzet hatására az EU felülvizsgálta a Mediterrán Partnerséget, illetve a Ligával is igyekezett szorosabbra fűzni kapcsolatát. Tette ezt sikeresen, hiszen egy évvel később ismét megrendezésre került Kairóban egy külügyminiszteri találkozó, s mindkét fél erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy tovább mélyítsék az együttműködést; magas rangú tisztviselői találkozók szintjére emelve. Ezután állandóvá váltak az összejövetelek az EU és a LAS képviselői között. Megegyeztek továbbá az Arab Liga és az Európai Parlament közötti szorosabb kooperációról is. Mindezzel az EU nagyobb mértékben hozzájárulhatott az arab országok demokratizálódásához.

2014-ben az athéni külügyminiszteri találkozón a két szervezet közötti politikai párbeszéd stratégiai párbeszéddé fejlődött, amely immár a politikai, gazdasági és biztonsági kihívásokra is fókuszált. Mindemellett útjára indították a Korai Figyelmeztetés és Válságreagálás Projektet, illetve számos szociális, biztonsági és mélyebb intézményi együttműködésről tettek nyilatkozatot. Kijelentették, hogy a Stratégiai Párbeszéd keretében, ahol lehetőség szerint a két szervezet egységes álláspontot képvisel majd, és közösen cselekednek a terrorizmus területétől kezdve a nonproliferáción át a különböző határokon átnyúló bűncselekmények ellen. Mindezen célok elérését segítette elő az EU Külügyi Szolgálata és az Arab Liga Főtitkársága által aláírt egyetértési megállapodás 2015-ben. Így kialakultak a jövőbeni találkozók pontosabb keretei: kétévente külügyminiszteri találkozókra, évente pedig az EU Politikai és Biztonsági Bizottságának képviselői és a LAS állandó képviselői közötti találkozókra kerül majd sor.

A negyedik külügyminiszteri találkozót 2016-ban rendezték meg Kairóban. Ez alkalommal megerősítették az előző találkozókon elfogadott irányelveket, illetve már felmerült az a szándék, hogy a Stratégiai Párbeszéd szintet lépve, állandó időközönként megrendezett állam- és kormányfői csúcstalálkozókon is folytatódjon.

A 2019-es Sarm-es-Sejki csúcs

A Sarm-es-Sejki csúcstalálkozó megszervezéséről az Európai Unió állam- és kormányfői 2018-ban Salzburgban egy informális találkozó során döntöttek. Az idei csúcstalálkozót közvetlenül az ötödik külügyminiszteri találkozó előzte meg, amelyet 2019. február 4-én Brüsszelben rendeztek. A külügyminiszteri találkozó legfontosabb célja a február végi csúcstalálkozó előkészítése volt. A résztvevők megvitatták az aktuális libanoni és palesztin helyzetet, valamint a klímaváltozásról, a multilateralizmusról, az emberi jogokról és az illegális migráció elleni harcról is szó esett. Azonban a közös álláspont kialakítása a migrációs helyzetről sikertelennek bizonyult, többek között a magyar vétónak „köszönhetően”. Mindezek ellenére Mogherini nyilatkozatában elmondta, hogy nagyon nyílt, nagyon konstruktív találkozó zajlott le, illetve megegyeztek a nem válságokhoz köthető, főként az oktatás, befektetés, kereskedelem területein belüli együttműködések elmélyítésében is. Az Arab Liga főtitkára, Ahmed Aboul Gheit szerint a találkozó rendkívül jól sikerült a közös megegyezések tekintetében.

Az Arab Liga és az Európai Unió 2019-es brüsszeli külügyminiszteri találkozója. Forrás: www.eumesco.net

Magára a csúcstalálkozóra 2019. február 24-25-én került sor az egyiptomi Sarm-es-Sejkben. A csúcson az EU 28 tagállamának, illetve a LAS 21 tagországának vezetői mellett a Liga főtitkára, Ahmed Aboul Gheit, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini, az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk, illetve az EU szomszédságpolitikájáért és bővítési tárgyalásaiért felelős biztosa, Johannes Hahn is megjelent. Az ülés az egyiptomi elnök, Abdel Fattah el-Sisi és Donald Tusk elnöklete alatt zajlott. A találkozó fő célja az arab–európai partnerségi kapcsolat megerősítése, a közös problémákról és lehetőségekről szóló párbeszéd, illetve az aktuális regionális helyzet kiértékelése volt. A csúcs fontosságáról többek között Federica Mogherini is beszélt: ”Az arab régió volt az egyetlen olyan a világon, amellyel az Európai Uniónak nem volt csúcstalálkozója. Ez paradoxon, mind a közelségünk, mind a közös kihívások és lehetőségek miatt.”

Federica Mogherini az Arab Liga és az Európai Unió 2019-es csúcstalálkozóján. Forrás: www.eeas.europe.eu

A csúcstalálkozó február 24-én helyi idő szerint 17:00-kor kezdődött el-Sisi megnyitó beszédével. Ezután Donald Tusk megköszönte el-Sisi meleg fogadtatását és a résztvevők jelenlétét. Kifejezte a találkozó különlegességét, továbbá elmondta, hogy a két térség földrajzi közelségén, hasonló érdekein és történelmén alapuló kooperációt választották a konfliktus helyett. Felvázolta, hogy mely területeken várható az együttműködés: oktatás, munkanélküliség, kereskedelem, befektetés, fiatalok lehetőségei, klímaváltozás, valamint migráció. A nyitóceremóniát az Euro-Arab Partnerség megerősítéséről és a globális problémákról szóló plenáris ülés követte. Február 25-én egy kihívásokról szóló munkaértekezlet következett, amelyet egy újabb plenáris ülés követett. A csúcs végül a záróülést követő sajtókonferenciával fejeződött be. A záróbeszéd alkalmával Donald Tusk kifejtette, hogy az együttműködés mélyítésének legfontosabb területei jelenleg a klímaváltozás és a kereskedelem. Ezt követően el-Sisi megköszönte még egyszer a vezetők megjelenését, akik részt vettek e sikerekben gazdag csúcstalálkozón. Elmondta, hogy biztos abban, hogy kikristályosodtak mindkét fél számára egymás elképzelései és céljai, valamint hozzátette, hogy „több, ami összeköti az arab és európai világot, mint ami elválasztja”.

A csúcstalálkozó résztvevői.
Forrás: www.euneighbours.eu

A Sarm-es-Sejki csúcson sor került egy 17 pontból álló közös nyilatkozat elfogadására. A pontok közül a legfontosabb az, hogy nem ez volt az első és utolsó ilyen magas szintű csúcstalálkozó, hiszen 2022-ben ismét sor kerül majd rá, amelynek immár Belgium lesz a házigazdája. Ami a stratégiai párbeszédet illeti, megegyeztek ennek további mélyítéséről és minden, a további együttműködést elősegítő mechanizmus használatáról. Rendkívüli fontosságú a demokratizálódás folyamatában, hogy a civil társadalom, a nők és fiatalok fontossága mellett a nemzetközi jog és a multilateralizmus tiszteletben tartását is megemlítették. Mindemellett a konfliktusrendezés, a biztonság, illetve a szociális és gazdasági fejlődés területén is megegyezett a két fél a kooperáció elmélyítéséről. Egymás mellett harcolnak továbbá a kulturális és regionális intolerancia, az extrémizmus, a proliferáció és a diszkrimináció ellen. Hitet tettek a regionális konfliktusok, válságok politikai úton való megoldására, amely a kulcsa a nép által megérdemelt prosperitásnak és békének. A dokumentumban a térség konfliktusos országairól is igyekeztek közös álláspontot kialakítani. Mindegyik állam kapcsán támogatják a vonatkozó ENSZ-határozatokat, akárcsak az ENSZ különmegbízottjait is, és kifejezték aggodalmukat a fennálló humanitárius helyzetek kapcsán. A palesztin kérdésről megegyeztek az álláspontok azzal kapcsolatban, hogy a nemzetközi jogba ütközőek a megszállt palesztin területeken létrejött izraeli telepek, illetve felszólították mindkét felet a Gázai övezet fennálló helyzetének megváltoztatására irányuló azonnali lépések megtételére. A szír helyzet kapcsán kifejezték, hogy az ország stabilizálódásához elengedhetetlen a politikai transzformáció, amely a 2012-es genfi irányelveknek megfelelően kell, hogy történjen. Líbiával kapcsolatban minkét fél teljeskörűen támogatja a 2015-ös politikai megállapodást, csakúgy, mint a jemeni helyzet megoldására irányuló stockholmi egyezmény végrehajtását is.

Azonban a csúcs nem csak az egyetértésről szólt, hiszen főképp az emberi jogok védelme és garantálása területén akadt néhány nézeteltérés. Az EU ugyan kerülte Egyiptom közvetlen és nyilvános kritizálását, azonban Jean-Claude Juncker nyitóbeszéde alkalmával elmondta, hogy „azt szeretném, hogyha együtt megvédenénk az emberi jogok és tolerancia tiszteletének alapvető értékeit.” Ennek ellenére a jelenlegi egyiptomi helyzet világossá teszi, hogy az arab országnak nem azonosak az emberi jogi elképzelései az Unióéval, melynek kapcsán el-Sisi megjegyezte, hogy „ti nem taníthattok meg minket az emberiességről (…) különböző felfogásunk van róla, akárcsak az értékekről és etikáról. Tiszteljétek az értékeinket, ahogy azt mi is tesszük.”

Mindenesetre, tagadhatatlan a diplomáciai siker a találkozó létrejöttében. Az Európai Unió számára elengedhetetlen a térség stabilizálása – annak közvetlen szomszédsága és a fennálló migrációs helyzet miatt –, amelyben kiemelten fontos az Arab Liga szerepe, hiszen a konfliktusok a tagországokban zajlanak, illetve az EU-ba érkező migrációs hullám egyharmada ezekből a nemzetekből érkezik. Egyes nézetek szerint az Unió a kapcsolatépítést az USA elfordulása utáni, hatalmi vákuumot betölteni kívánó Oroszország és Kína lehetséges dominanciájának ellensúlyozására és saját érdekeinek védelmére is teszi. A közös álláspontok kialakításának elérése, illetve az együttműködés mélyítése a politikától eltérő területekre azonban rengeteg potenciállal kecsegteti mind az Unió, mind a Liga jövőjét.

Írta: Mészáros Kinga

A 2019-es év dupla évfordulót jelent Kínában. Idén 70 éves a Kínai Népköztársaság, és 40 éves a Teng Hsziao-ping által elindított „reform és nyitás” politikája. Ezen évfordulók szellemében ült le március 3-án a Nemzeti Népi Gyűlés és a Kínai Népi Konzultációs Konferencia 13. Nemzeti Bizottsága (CPPCC) az éves ülésére, ami a „Lianghui” vagyis „Dupla ülés” („Two sessions”) nevet viseli. Előzetesen a gazdaság helyzete, a további nyitás lehetőségei, az úgynevezett hármasharc (szennyezés, szegénység, pénzügyi kockázat) és az életszínvonal növelése voltak a kulcstémák.

Jeles alkalom lévén a kínai kommunikáció a világ többi részét célozta az angol nyelvű tartalmakkal. Éltették a demokrácia kínai jellegét hangzatos mondatokkal, a fiatalabb korosztálynak címezve kiadták legújabb rapszámukat(!), és legvégül pedig egy (magában az országban elérhetetlen) közösségi felületen megosztott videóban láthatjuk a kínai demokráciát egy amerikai szemével.

Ezzel párhuzamosan maga az esemény biztonsági előkészületei Pekingben annak rendje és módja szerint folytak. Érzékelhetően megnőtt a rendőri jelenlét. A városba ingázó vonatokon táskákat kutattak át, de még a lakosságból is soroztak be önkénteseket, hogy a polgárőrség a „stabilitást felügyelje”. Az árnyoldala az egésznek, hogy a közismert pekingi kormányellenes aktivistákat erre az időre vagy háziőrizetben tartják, vagy egyenesen kiutaztatják őket Pekingből az ülések idejére.

De mi is ez az egész?

A Lianghui vagy Two sessions az év legnagyobb politikai eseménye Kínában, aminek a pekingi Országos Népi Gyűlés Csarnoka ad helyet. Az ott összegyűlt politikai elit 2 héten át tanácskozik, melynek keretein belül áttekintik az elmúlt évet, megszemlélik az ország helyzetét és kilátásba helyezik a jövőbeli terveket. Két szerv ülésezik ekkor párhuzamosan, amiből ered a név.

A Nemzeti Népi Gyűlés egy közel 3000 főt számláló megválasztott törvényhozó testület. Törvényekről szavaznak, felügyelik a kormányt és megválasztják az állami tisztviselőket. A tagok csak részidős honatyáknak minősülnek és pénzt sem kapnak a szolgálatért. Ezen szerven belül képezi a kivételt a Nemzeti Népi Gyűlés állandó bizottsága, ami 166 főből áll. Az állandó bizottság látja el az egész gyűlés feladatait, az év során a megszabott keretek között.

A Kínai Népi Konzultációs Konferencia Nemzeti Bizottsága (CPPCC) egy politikai tanácsadó szerve a három  hatalmi ágnak. Az itt helyet foglaló 2157 fő az élet és Kína különböző területeiről érkezik. Ez a kínai demokrácia egy különlegessége. Az ország alkotmányának preambuluma feladatának határozza meg a „más országokkal való barátság építését, a szocialista modernizációért, az ország újbóli egyesítéséért és egységéért való küzdelmet”. A székek 2/3-át a kommunista párt tagjai foglalják el, míg a többin az Egységes Front pártjai osztoznak.

A Népi Csarnok ülésterme. Forrás: china.org.cn

A gazdasági ügyeket illetően a kínai miniszterelnök, Li Ko-csiang ismertette a terveket. Főbb pontok a kínai gazdasági növekedés lassulásának fényében kerültek kialakításra, és egy kiszámíthatóbb gazdaságra törekednek. Az éves GDP-növekedést 6-6,5%-ra tették, ami az elmúlt három évtized legalacsonyabbja, viszont ha teljesítik, akkor is a világ  egyik legnagyobb növekedési rátája lenne. Bejelentették továbbá a külföldi cégekkel szembeni gazdaságilag gátló tényezők felszámolását, és hogy „egyenlőkként kezelik” majd kínai vetélytársaikkal őket.

A hazai változások között szerepel az adócsökkentés, illetve 11 millió új munkahely teremtése, amivel milliárddolláros többlethez jut az ország népessége, így a fogyasztás mértékének a növelésével támogatják a gazdaság biztosabb növekedését. A kötvények kibocsátásából befolyt bevételeket pedig az önkormányzatok adósságkezelésére fordítják. A kutatás és fejlesztés területére szánt összegeket, illetve a hadsereg költségvetését tovább növelték. A fennálló kereskedelmi háborúról pedig azt jelentette be a miniszterelnök, hogy „pártolják az USA–Kína kereskedelmi tárgyalásokat”, de konkrétumok nem hangoztak el.

Külügyi politikában változatlanul hangsúlyozták Kína békés fejlődését, a „win-win” kapcsolatok létét, és az Egy Övezet, Egy Út kezdeményezésből eredő hozzájárulásukat a világjólét, béke és prosperitás oltáránál.

A Nemzeti Népi Gyűlés állandó bizottságának elnöke, Li Zhashu a magas minőségű törvényhozást hangsúlyozta a nagymértékű fejlődés érdekében. Az idei törvényhozásnak gondja lesz többek között a további nyitás jogi hátterének megteremtése, a hatályos polgárjog áttárgyalása, az új alkotmánymódosítás megszövegezése és a fegyveres erőkre vonatkozó törvények áttekintése. Li kiemelte, hogy a törvényhozásnak táptalaját Hszi Csin-ping vezetése adta, és hogy a bizottság feladatává tűzte ki az elnök által írt mű (Hszi Csin-ping: Thought on Socialism with Chinese characteristics for a New Era) tanulmányozását és integrálását.

Az Kínai Népköztársaság elnöke Hszi Csin-ping is felszólalt a vállalkozási kedv növeléséhez szükséges feltételek megteremtése érdekében; a kis- és középvállalkozások és a high-tech vállalatok számára. A beszédében továbbá gazdasági, kereskedelmi, infrastrukturális, kulturális összefogásra buzdította a Tajvani-szoros két partját. Hozzátette, hogy 70 éve jött létre az Új Kína, és fontos, hogy egy régió se maradjon ki a gazdag társadalom építéséből. Ebben az összefogásban kiemelt szereplő Fucsien.

A cikk írásának időpontjában még hátravan 2 ülés, ami a Legfelsőbb Népi Bíróság és a Legfelsőbb Népi Ügyészség éves jelentését érinti, illetve a záró szavazásokat. Az esemény március 15-én zárja be kapuit.

Írta: Kertai Zoltán Péter

Algériában az elhalasztott választások előtt tízezrek vonultak az utcára, és az ország történetének eddigi legnagyobb tüntetéssorozata vette kezdetét az arab tavasz óta. A demonstrációk akkor kezdődtek, mikor a jelenlegi elnök, Bouteflika bejelentette, ismételten versenybe száll az államvezetői székért. A tüntetések Algír városán kívül még 40 településen folytak; mint például Oran, Constantine, Setif, Tizi Ouzou és Bouira városában is nagy tömegeket mozgatott meg a demonstrációsorozat. A jelenlegi elnök választáson való indulása ellen a közösségi médiában is széleskörű mozgalom vette kezdetét.

Az elmúlt hetek eseményei

Az események általában békésen folytak, Algír kivételével, ahol az elnöki palota közelében harcok alakultak ki a biztonsági erők és a tüntető tömeg között. Az összecsapásokban többen is megsérültek. A vezérkari főnök és védelmi miniszterhelyettes aggodalmát fejezte ki a tüntetésekkel kapcsolatosan, és óvatosságra, valamint az erőszak kerülésre kérte az embereket. Az eseményekkel kapcsolatosan ez volt az első hivatalos megnyilvánulás a hadsereg részéről.

A tüntetéssorozat részeként a média dolgozói közül március 1-jén többen összegyűltek Algír központjában és a „Demokrácia” jelszót skandálva tiltakoztak a közmédia ellen, mert annak híradásaiban az utcákon zajló eseményekről nem esett szó. Csak azt követően adtak hírt a tüntetésekről, hogy több, a közmédiában dolgozó személy is benyújtotta felmondását. Az újságírók közül többeket is letartóztatott a rendőrség, és csak több órányi fogva tartást követően engedték őket szabadon.

A most 82 éves államfő negyedik ciklusát fejezi be ebben az évben. 2013-ban azonban agyvérzést szenvedett, és egészségi állapotára hivatkozva alig mutatkozik nyilvánosság előtt. Bouteflika rendszeresen gyógykezelésekben részesül egy svájci klinikán, ám ötödik alkalommal is indul a választásokon az FLN–National Liberation Front (Nemzetit Felszabadító Front) jelöltjeként. A rezsimet mindig is átláthatatlan döntéshozatali rendszer jellemezte, de mára tagadhatatlanul nyilvánvalóvá vált, hogy a rendszer vezéralakja képtelen egyedül kormányozni Algériát.

Forrás: middleeastmonitor.com/20190227-tens-of-thousands-of-algerian-students-extend-protests-against-bouteflika/

A tüntetéseket követően az elnök leváltotta kampánymenedzserét. Majd az Ennahar TV-ben Abdelghani Zaalen, az új kampányigazgató az államfő nevében bejelentette, hogy nem fogja visszavonni indulási szándékát. Azonban, amennyiben győzelemmel zárja az elnökválasztást, egy éven belül idő előtti választásokat ír ki. A bejelentésének nem sikerült csillapítani a kedélyeken, a tüntetések folytatódtak  amikhez a társadalom egyre szélesebb rétegei csatlakoztak. Az emberek elveszítették az elnökbe vetett hitüket, és már csak a hatalomhoz ragaszkodó elit bábját látják benne, az ajánlatában pedig az ő időhúzásukat. A tüntetéssorozat eredményesnek tűnik egyelőre, ugyanis Bouteflika bejelentette, az április 18-ra tervezett választások máskor kerülnek megrendezésre, és nem kíván ötödik alkalommal is indulni az elnöki posztért.

Ellenzéki összefogás?

Az ellenzéki pártok közül néhányan megpróbáltak koalícióra lépni, az Iszlám Igazság párt és Fejlődés Front párt, de a tárgyalások egyezség nélkül értek véget. Ennek oka, hogy a pártok nem rendelkeznek közös ideológiai alappal, és az ország jövőjével kapcsolatos elképzeléseik is eltérőek. A legnagyobb iszlamista ellenzéki párt, a Társadalomért és Békéért Mozgalom bejelentette, amennyiben Bouteflika nem áll el a választásokon való indulástól, kiszállnak a versenyből és nem indítanak jelöltet az április 18-i választáson. A helyi média értesülései szerint a párt súra tanácsának 145 tagja szavazott a visszavonulás mellett, míg 97 ellene.

A tüntetések harmadik hetére már több  politikus is csatlakozott az elnök újbóli jelölése ellen, amiből arra lehet következtetni, hogy mára a politikai elit sem egységes már.

A múlt lábnyoma

Elemzők véleménye szerint a társadalomban mély nyomot hagyott az 1990-es években 200 000 ember halálát okozó vérfürdő. Emiatt az algériai társadalom tartózkodott a nyilvános politizálástól és a fegyveres erőktől való félelem mellett egyfajta kiábrándultság is áthatja az emberek viszonyát a politikához. A francia gyarmatbirodalomtól való függetlenedés óta ugyanaz a politikai–katonai elit uralja az államot. Az országban az arab tavasz eseményei – amelyek a környező országokban rezsimváltáshoz vezettek – sem tudták meggyengíteni Bouteflika immáron két évtizedes hatalmát. Sőt, a négy évvel ezelőtti választások eredményeire nagy hatással voltak az arab világ államaiban zajló események; kifejezetten a szíriai és líbiai polgárháború. Az emberek biztonságot és békét szerettek volna, így megválasztották negyedik alkalommal is vezetőjüknek az agyvérzésből lábadozó elnököt. A múltban történtek miatt megnőtt a bizalmatlanság minden társadalmi rétegben, és senki sem mert jelentős nemzeti párbeszédet kezdeményezni a változás érdekében.

A 30 éven aluliak több mint negyede munkanélküli, ami fokozza a politikai vezetéssel szembeni elégedetlenségüket. A gazdaság nagy hányadát állami tulajdonban lévő cégek uralják, melyeket a hosszú évek óta uralkodó felső vezetői réteg irányít, vagy hozzájuk közel álló iparmágnások.

Habár Bouteflika bejelentette, hogy nem indul a választásokon, a tüntetések nem érnek véget, ugyanis az emberek nem kifejezetten az ő személye ellen vonultak az utcákra, hanem a kormánypárt által kiépített rezsim ellen. Az FLN párt vezetői nyitottak a néppel való párbeszédre, azonban a társadalom elutasítóan reagált, és több új tüntetést is szerveztek a politikai vezetés ellen.

Az elmúlt hetek eseményei minden jellel arra utalnak, hogy felnőtt Algériában egy nemzedék, akik készek tenni a változás érdekében. Azonban a több évtizede hatalmon levő elit leváltása csak hosszú és kitartó erőfeszítéssekkel érhető el, és társadalmi egység nélkül ez egyelőre nem lehetséges. Ez utóbbi véghezvitele csak teljes körű ellenzéki összefogással teremthető meg, amit még nem sikerült elérni.

„Stratégiai pontok, fojtópontok” sorozat

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a világ területén található stratégiai jelentőségű földrajzi pontokról.

Skagerrak és Kattegat stratégiai jelentősége a történelem során

Az elemzés egyik fókusza a Dánia északi partjainál található Skagerrak és Kattegat tengerszoros párosa. Ezek a természetes képződmények választják el a Jütland-félszigetet a Skandináv-félszigettől, azaz Dániát Norvégiától (Skagerrak-szoros) és Svédországtól (Kattegat-szoros), valamint az Északi-tengert a Balti-tengertől. Alapvető stratégiai jelentőségét is ez jelentette a történelem során, mert az Eider-, majd a Kiel-csatorna megépítéséig vízi úton kizárólagos földrajzi átjáróként létezett a Balti-tenger felé. Ennek köszönhetően már a középkorban rendkívül intenzív tengeri kereskedelmi útvonal alakult ki a szorosokon keresztül, amely a Hanza-szövetség városai között zajlott. A kereskedelem vámolása rendkívüli jövedelmeket biztosított a dán uralkodók számára, évszázadokon keresztül. A szorosok partjai mentén olyan jelentős nagyvárosok alakultak és fejlődtek ki, mint Oslo (Norvégia fővárosa), Aarhus (Dánia második legnagyobb városa) vagy Gothenburg (Svédország második legnagyobb városa). Kereskedelmi szempontból napjainkban is nagy fontossággal bír, egyike a legforgalmasabb hajózási útvonalaknak.

Forrás: Attilios.

Földrajzi kizárólagossága nem csupán a tengeri kereskedelem, hanem a hadviselés szempontjából is rendkívüli jelentőséggel ruházta fel a tengerszorosokat, melyek biztos ellenőrzésével lehetősége van egy adott államnak arra, hogy meggátolja a hadihajók áthaladását az Északi-tengerről a Balti-tengerre és fordítva.

Ennek köszönhetően a szorosok mindkét világháborúban hadszíntérré váltak. Az első világháborúban, 1916. május 31-én és június 1-jén került sor a skagerraki csatára (ismertebb nevén: jütlandi csata), mely a világháború legnagyobb tengeri ütközete volt a brit és német hadiflották között. A csata előzménye volt, hogy a németek a szorosok ellenőrzésével képesek voltak blokád alá helyezni Oroszországot és elszigetelni őt Nagy-Britanniától, aki viszont hasonló módon Németországot helyezte blokád alá az Északi-tengeren. A hadászati patthelyzet feloldásának céljából mindkét fél jelentős erőkkel vett részt a küzdelemben, melyből a németek kerültek ki eredményesebben, de sikerüket nem tudták már tovább fejleszteni és áttörni a britek blokádját. A második világháborúban a Skagerrak-szoros stratégiai jelentősége is az egyik fontos oka volt annak, hogy Németország megszállta Dániát és Norvégiát, biztosítva ezzel a közvetlen ellenőrzést a tengerszoros felett, így pedig a Balti-tengerre vezető vízi útvonalat. Mind Dánia, mind pedig Norvégia a NATO tagállamai, így az Észak-atlanti Szövetség képes volt arra, hogy megakadályozza a szovjet Balti Flotta kijutását az Északi-tengerre, ezáltal csökkentve a Szovjetunió globális erőkivetítési képességét.

Kiel-csatorna stratégiai jelentősége a történelem során

A Kiel-csatorna a tengerszorosokkal szemben egy mesterséges képződmény, melyet 1895-ben nyitott meg II. Vilmos császár a hajók előtt. Előzménye a dánok által a XVIII. század végén épített Eider-csatorna volt, amely azonban már nem volt képes kiszolgálni az ipari forradalomnak köszönhetően dinamikusan fejlődő tengeri kereskedelmet. Az Eider-, illetve a Kiel-csatorna jelentősége az, hogy lehetővé teszi a közvetlen kapcsolatot a Balti-tenger és az Északi-tenger között, anélkül, hogy a kereskedelmi hajóknak meg kelljen kerülni Dániát a tengerszorosokon keresztül. A csatorna a németországi Brunsbüttel és Kiel városok között húzódik.

Forrás: Maximilian Dörrbecker, Holger Ellgaard.

A csatorna megépítése egyaránt szolgált katonai és kereskedelmi célokat a Német Császárság számára. Egyrészt magas profitot reméltek a két város számára a kereskedelem vámolásából, másrészt pedig a csatorna alkalmas volt kisebb méretű csatahajók számára is az átkeléshez az 1907-es bővítése után. Ezzel alternatívát teremtettek a tengerszorosok mellett arra, hogy kijussanak az Északi-tengerre. Az első világháború után a csatornát nemzetközi ellenőrzés alá helyezték, 1936-ban került ismét Berlin ellenőrzése alá. A második világháború után a szövetségesek biztosították, hogy a csatorna nyitott maradhasson a nemzetközi kereskedelem számára.

A területek geostratégiai jelentősége napjainkban

A kétezres évek végétől kezdve fokozatosan változás következett be a posztbipoláris rendszerben, hiszen régi és új hatalmak jelentek meg a nemzetközi térben, kihívást jelentve ezzel az Egyesült Államok hatalmára nézve. Az egyik nagyhatalom Oroszország, mely napjainkra nyíltan szembehelyezkedett az Egyesült Államokkal és az Észak-atlanti Szövetséggel. Ez magával vonta a tengerszorosok, valamint a Kiel-csatorna jelentőségének újbóli felértékelődését, a kereskedelem mellett katonai szempontból is. Oroszország jelenleg is a kalinyingrádi exklávéban állomásoztatja a Balti Flottát – mely meleg tengeri kikötő lévén – kiemelt helyet foglal el az orosz katonai stratégiai tervezésben. Egy Oroszországgal való eszkalálódó konfliktus esetén a NATO a tengerszorosok, valamint a Kiel-csatorna ellenőrzésével továbbra is képes arra, hogy akadályozza a Balti Flotta kijutását az Északi-tengerre, ezáltal pedig az Atlanti-óceánra. Ez jelentős stratégiai hátrányt jelent Oroszország számára, hiszen a három európai flottájából kettőt (a fekete-tengeri flottának a szintén NATO-tagállam, Törökország által ellenőrzött tengerszorosokon keresztül kéne kijutnia a Földközi-tengerre, majd pedig az Atlanti-óceánra) nem lenne képes maximálisan kihasználni egy konfliktus esetén. Ez pedig jelentősen mérsékeli Oroszország konvencionális fenyegetését és erőkivetítési képességét globálisan az Észak-atlanti Szövetség szempontjából.

Forrás: Saját szerkesztés.

 

India és Pakisztán között az elmúlt hetekben kiújuló villongások szinte azonnal a nemzetközi média figyelmének a középpontjába kerültek. A két dél-ázsiai ország közötti feszültség középpontjában a hét évtizede megosztott Kasmír kérdése áll. A jelenlegi feszült viszonyt kiváltó öngyilkos merényletet Kasmír India által felügyelt területén (Dzsammu és Kasmír Állam) hajtották végre, egy indiai paramilitáris egységeket (CRPF) szállító konvoj ellen. A támadás következtében több mint 40 indiai katona veszítette életét, a támadásért a Jaish-e-Mohammed (JeM) nevű pakisztáni hátterű iszlamista terrorszervezet vállalta a felelőséget. Nem sokkal később kiderült, hogy a merényletet a szervezet egy indiai születésű (a Kasmír déli területén lévő Dzsammuból származott) tagja, Adil Ahmed Dar követte el.

Szócsatától a fegyveres konfrontációig

Az eseményeket követően az indiai kormány terrorista szervezetek támogatásával és bújtatásával vádolta az iszlámábádi vezetést. Feltételezések szerint a fentebb már említett JeM, illetve a Lashkar-e-Taiba nevű terrorszervezet folyamatos támogatásokat kap Pakisztántól. Ezen szervezetek az elmúlt években többszőr hajtottak végre terrorcselekményeket Indiában (többek között hozzájuk köthető a 2008-as véres mumbai mészárlás). Pakisztán természetesen tagadta az indiai fél vádjait. Az újraválasztásért küzdő indiai miniszterelnök, a hindu nacionalista Nerandra Modi határozott válaszlépéseket ígért, illetve kemény nyilatkozatott intézett az iszlámábádi vezetés felé: „óriási hibát követ el szomszédunk (Pakisztán), ha azt gondolja, hogy képes destabilizálni Indiát.”

A támadást követően lázongások robbantak ki Dzsammuban (Kasmír hindu többségű területe), ahol a Pakisztán ellenes jelszavakat skandáló hindu tüntetők több erőszakos cselekmény elkövetését követően összecsaptak a rendfenntartókkal, amelynek következtében a kormányzat kijárási tilalmat rendelt el a területen. Február 26-án indiai vadászgépek légicsapásokat hajtottak végre a pakisztáni Balakot település közelében. Vijay Gokhale, India külügyi államtitkárának a nyilatkozata szerint a pakisztáni területen végzett légitámadás a Balakot közelében lévő JeM kiképzőtábor ellen végrehajtott megelőző csapás volt. Az indiai államtitkár nyilatkozatában „szükségesnek” nevezte a támadást. A légicsapások jogosságát az indiai hírszerzés azon információra alapozta, amelyek szerint a Jaish-e-Mohammed újabb indiai terrorakciókra készült.

Az indiai behatolásra válaszul február 27-én az pakisztáni légierő támadást intézett a tartományt kettévágó tűzszüneti vonal indiai oldalán lévő célpontok ellen. A támadás során a pakisztáni légierő gépei tűzharcba keveredtek az indiai légierő vadászgépeivel. Iszlámábád állítása szerint az összecsapás során az indiaiak két vadászgépet veszítettek. Pakisztáni források arról adtak hírt, hogy mindkét, pakisztáni területen lezuhant gép pilótáját foglyul ejtették. Míg az egyik állítólagosan lelőtt pilótát súlyos sebesülései miatt korházba szállították, addig az épségben földet érő pilótát az iszlámábádi kormányzat „békülési szándékának” jeleként hajlandó volt szabadon engedni. Az indiai fél elismerte, hogy az összecsapás során elveszítettek egy MIG-21-es vadászgépet. Még ugyanezen a napon Imran Khan, Pakisztán miniszterelnöke televíziós nyilatkozatában a két ország között estelegesen kirobbanó háború veszélyeire figyelmeztetett, illetve a fennálló feszültség tárgyalásos megoldását javasolta indiai kollégájának. Pakisztán március 1-jén szabadon engedte a lelőtt indiai vadászgép pilótáját, Abhinandan Varthmant. Március 2-án azonban (egy nappal Varthman szabadon engedését követően) újra fegyverropogástól volt hangos a két ország de facto határaként szolgáló tűzszüneti vonal.

Egy hét évtizedes probléma: Kasmír

A kasmíri kérdés a kezdetektől fogva erősen megterheli a két állam viszonyát. A Brit Birodalom távozását követően Kasmír dönthetett arról, hogy a muszlim Pakisztánhoz vagy a döntően hinduk lakta Indiához kíván-e csatlakozni. Végül a többségében muszlim lakosú tartomány maharadzsája az Indiai Köztársaság mellett döntött. Az ezt követő évtizedekben a két dél-ázsiai állam három háborút is vívott egymással (1947-48, 1965, 1971), Pakisztán mind a három megmérettetésben alulmaradt délkelelti szomszédjával szemben (megjegyzendő, hogy bár a kasmírért folytatott első két indiai–pakisztáni háborúban Iszlámábád alulmaradt Indiával szemben, azonban Újdelhi ennek ellenére nem tudta az egész tartományt az ellenőrzése alá vonni). Az indiai–pakisztáni összecsapások következtében Kasmír megosztott terület lett, amelynek 1/3-a Pakisztánhoz, míg a többi terület Indiához tartozik (ez alól kivétel a tartomány észak-keleti területe, amely az 1962-es indiai–kínai háborút követően a Kínai Népköztársasághoz került, 1963-ban pedig egy kínai–pakisztáni határmegállapodás alapján Peking lehasíthatott egy kisebb szeletet Kasmír pakisztáni ellenőrzés alatt álló területéből).

Bár India mind a három háborúban vereséget mért Pakisztánra, ennek ellenére az elmúlt negyven évben komoly gondokkal kellett szembe néznie Kasmír tekintetében. A pakisztáni fenyegetés mellett komoly nehézségeket jelentett a 80-as években megjelenő kasmíri szeparatizmus, amelynek megfékezése érdekében Újdelhi egyre inkább ellenőrzése alá kívánta vonni az észak-indiai tartományt. Az egyre erősödő centralizációnak a következtében jelentősen csökkentették a tartomány autonómiáját (az indiai Alkotmány értelmében széleskörű autonómia illeti meg Kasmírt), ez természetesen tovább növelte a helyi lakosságnak az Indiával szembeni ellenszenvét.

Pakisztán éberen figyelte a szomszédos tartományban zajló eseményeket, és megpróbálta maga számára kiaknázni a kasmíri szeparatizmusban rejlő lehetőségeket. Három vesztes háborút követően Iszlámábád stratégiát váltott, a közevetlen katonai beavatkozás helyett inkább a túlerőben lévő szomszédja destabilizációjára törekedett. A pakisztáni vezetés egyes körei igen jó kapcsolatokat építettek ki a szovjetek ellen az Afganisztánban harcoló különböző mudzsahed csoportokkal. A szovjetek kivonulása után „munka nélkül” maradó mudzshedek egy részét Pakisztán segített beszivárogni Kasmír indiai felügylet alatt lévő területeire, ahol addigra már szinte állandósultak az összecsapások a helyiek és az indiai rendfenntartó erők között. Újdelhi elhibázott centralizációs politikájára válaszul az egyre erősebbé váló szeparatizmus, és a területre beszivárgó szélsőséges iszlamistáknak köszönhetően a 90-es években egy folyamatos erőszakhullám jellemezte a tartományt.

Terrorizmus, atomfegyverek és hindu nacionalizmus

Az új évezred újabb feszültségeket hozott mind Kasmír, mind pedig a két dél-ázsiai hatolom tekintetében. A millennium beköszöntével mindkét ország csatlakozott az atomklubhoz (1998-ban). Önmagában már az nagyfokú biztonsági kockázatot jelenetett, hogy két, egymással évtizedek óta ellenséges viszonyban lévő ország nukleáris fegyverekkel rendelkezik. Ezt tetézte, hogy a kísérleti robbantásokat követően szinte azonnal kiéleződött a két ország közötti ellenségeskedés. Az 1999-ben kiújuló feszültség helyszíne újra Kasmír volt. A kargili konfliktus névre hallgató esemény keretében pakisztáni irreguláris erők hatoltak be Kasmír indiai igazgatás alatt álló területeire, azzal a szándékkal, hogy „elfoglalják a stratégiai fontosságú Kargil városát”[1]. A pakisztáni irreguláris erők betörésére válaszul Újdelhi „korlátozott háborút kezdett, amelynek célja alapvetően a pakisztáni kiképzőtáborok és bázisok bombázása, valamint az indiai-pakisztáni határ védelme volt”[2].

A 2000-es évek növekvő nyugtalanságot hoztak Kasmír tekintetében. Az ezredfordulón több legfelsőbb szintű indiai–pakisztáni találkozóra is sor került, a tartománnyal kapcsolatos feszültségek megvitatása érdekében (az egyik ilyen találkozó eredményeként történt meg a határ megnyitás Kasmírnál). Az egyik legégetőbb problémát a radikális iszlamista terrorszervezetek megjelenése jelentette (ilyen a fentebb már említett Jaish-e-Mohammed és a Lashkar-e-Taiba), amelyek már nemcsak Kasmírt, hanem India más területeit is működési területüknek tekintették. Hasonló problémát jelentett az indiai politika jobbratolódása, a hindu nacionalizmus megjelenése, amely ideológiailag azon túl, hogy Indiát globális hatalommá kívánja tenni (ennek ténye már önmagában rendkívüli fenyegetést jelent Pakisztánra), egyre intoleránsabb módon lép fel az ország lakosságának megközelítőleg 15%-át kitevő muszlimokkal szemben (meg kell említeni, hogy a muszlimok mellett más vallási kisebbségekhez: keresztényekhez és a szikh vallás követőihez is ellenségesen viszonyulnak a hindu nacionalisták).

Kasmír: az idők végezetéig tartó konfliktus?

Bár az elmúlt hetek összecsapásai egy újabb fejezettel gazdagították a kasmíri kérdés majd hét évtizedes történetét, ugyanakkor nem valószínű, hogy komolyabb változást idézne elő a megosztott tartományban fennálló status quo szempontjából A jelenlegi helyzet hagyományos fegyverekkel való megváltoztatásához egyik félnek sincs meg az ereje, és ami még talán ennél is fontosabb, a szándéka. Ugyanis a jelenlegi helyzet fenntartása mindkét fél számára optimális lehetőség, hiszen kiválóan alkalmas mindkét oldalon a tömegek politikai mobilizálására, ugyanakkor nem kell egyik félnek sem megfizetnie a satus quo megváltoztatásához szükséges igen magas árat. Ám az valószínűsíthető, hogy tovább fog mélyülni a kasmíri muszlim többség és az indiai kormányzat közötti feszültség, amely feltehetőleg erősíteni fogja a tartományban uralkodó permanens nyugtalanságot. Mivel láthatólag India nem tudja pacifikálni az igazgatása alatt álló tartományt, csak megerősíti azokat a nézeteket, amelyek szerint a közeljövőben nem valószínű, hogy megoldódna a két dél-ázsiai hatalom közötti ellenségeskedés sarokkövének számító kasmíri kérdés.

[1] Világpolitikai Lexikon (1945-2005). Szerkesztette: Horváth Jenő, Osiris Kiadó, Budapest, 2005, 305-306. o.

[2] Uo.

A 16+1 szám a Kína (+1) és 16 Közép- és Kelet-Európában (Central and Eastern Europe – CEE) elhelyezkedő ország együttműködésére utal. Az európai országokból 11 EU-tagállam (Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Románia, Bulgária), 4 tagjelölt (Szerbia, Montenegró, Albánia, Észak-Macedónia), Bosznia-Hercegovina pedig potenciális tagjelölt ország. Szerbia, Bosznia-Hercegovina, és Észak-Macedónia kivételével pedig NATO-tagállamok is. A szervezet hivatalosan 2012-ben jött létre a varsói találkozón.

A résztvevő államok érdekei, és így a szervezetben való részvételük oka is különbözik. Kína számára ez az együttműködés több célt is szolgál. A közelmúltig érdeklődése a régió felé ugyan nem volt kiemelt, de több lépcsőfokban ez megváltozott. Az első fontos változás 2008-ra tehető, a gazdasági válság után közvetlenül, míg a második az “Egy Övezet, Egy Út” (One Belt One Road – OBOR) kezdeményezést meghirdetéséhez köthető. Kína nem titkoltan a 16+1 együttműködést az OBOR-hoz kapcsolódóan képzeli el. Így a közép- és kelet-európai térség (KKE) földrajzi elhelyezkedése nagy jelentőségű ezen terv megvalósításához . Továbbá így Kína a felgyülemlett tőketartalékokat hasznos munkára tudja fogni és befektetni a régióban, amelyet a biztosabb haszonra pályázó, vagy politikai feltételeket támasztó hagyományos európai befektetők esetleg elkerültek. Emellett Kína növelheti befolyását az Európai Unión belül is, valamint saját magáról egy pozitívabb képet tud kialakítani, és a kereskedelmi forgalmát is növelheti.

A 2012-es varsói találkozó Forrás: Financial Times

A 16 európai ország pedig alapvetően a külföldi források megszerzése mellett, az Európán belüli periférikus helyzetből való kitörésben bízott, illetve a kereskedelem, tudományos együttműködés, stb. fokozása is a célkitűzések között szerepel. Tehát a kölcsönösen előnyös, win-win kapcsolatok kiépítése, erősödése volt a fő szempont.

Az első, varsói találkozó 2012-ben már konkrét intézkedéseket hozott. A létrehozott intézményi struktúrákban a tagok részvétele önkéntes, a szervezet rugalmas, de hierarchikus. Az egyik legfontosabb szerve a Pekingben lévő Titkárság, amely a kínai Külügyminisztérium alá tartozik. Ezen szervezet feladata a folyamatos egyeztetés a tagállamokkal, a munka koordinálása, az esedékes találkozók főbb napirendi pontjainak kijelölése. A megalapítás óta minden évben voltak találkozók, ahová az államfők érkeznek a kialakult gyakorlat szerint. 2013-ban Bukarestben, 2014-ben Belgrádban, 2015-ben Suzhouban, 2016-ban Rigában, 2017-ben Budapesten, és végül 2018-ban Szófiában találkoztak a résztvevők. A találkozókon az új célok kijelölésén kívül a korábban kitűzött célok teljesülését is ellenőrzik.

Az eddigi eredményeket illetően kijelenthető, hogy a működéshez szükséges intézményrendszer felállt. A koordináció 3 szintje különül el; a pekingi titkárság, az egyes területek szakértői/minisztériumai közötti, és az államfők szintjén történő egyeztetés. A már említett titkárságon kívül számos regionális központtal rendelkező szervezet jött létre. Ilyen például Varsóban a kereskedelemért felelős ügynökség, vagy Budapesten a turisztikai kapcsolatokat fejlesztő ügynökség. Az országok közötti tudományos, kulturális, egészségügyi, ember-ember közti kapcsolatok mind fejlődtek, és közös rendezvények, kutatólaborok, növekvő ösztöndíjas keretszámok jellemzik ezeket. Ezen a téren az együttműködés sikeres, de még nem értek el minden célkitűzést. Az együttműködés sarkalatos pontja a gazdasági kapcsolatok, amely több területre osztható.

Ami a tőkebefektetéseket illeti, az Európába irányuló kínai tőke nagy része még mindig a fejlett nyugat-európai gazdaságokhoz irányul. 2008-ban még csak 840 milliód dollárt fektettek be az EU-ban, míg 2017-re ez a szám már 42 milliárd dollár volt. A Bloomberg szerint Kína eddig összesen 318 milliárd dollárt fektetett be, 45%-kal többet, mint az USA-ban, és ennek során mintegy 360 vállalatot szereztek meg. A legnagyobb befektetések Nagy-Britanniába, Olaszországba, Németországba, és Franciaországba áramolnak. A KKE-régió viszonylag kevés ilyen jellegű befektetést kapott. Jól mutatja ezt, hogy Kelet-Európa (Ausztria, Bulgária, Csehország, Magyarország, Szlovákia, Románia, Lengyelország) 2016-ban az összes befektetések 3%-át, míg 2017-ben (visszaesés tapasztalható a teljes Európába irányuló összeg tekintetében is) 2%-át kapta meg.

A 16 országra vonatkoztatva is aránytalan a források eloszlása. Például 2014-ben 6 ország kapta a források 95%-át (Csehország, Románia, Lengyelország, Bulgária, Szlovákia, Magyarország). Magyarország több elemzés szerint is kiemelten jól áll ezen a téren; több forrást kapott a régió többi államához képest, a Meric elemzése szerint 2000 és 2017 között 2,1 milliárd euro érkezett Kínából. Az adatok elemzésénél körültekintőnek kell lenni, ugyanis a Kínából érkező tőke jelentős része állami kézben lévő vállalatoktól ered, azonban sok esetben azok leányvállalatai hajtják végre a beruházást. Így  2010-ben az 1600 millió euróért elkelt Borsodchem üzem a Wanhua Csoport tulajdonába került, ám az üzletet egy holland leányvállalaton keresztül bonyolították le. A KKE-államok általánosságban több beruházást vártak, különösen a zöldmezős típusból, azok munkahelyteremtő tulajdonságai miatt. Ezek a remények nem teljesültek a legtöbb esetben, vagy a meghirdetett projektek sokat csúsznak.

A kereskedelmi forgalom növeléséről is folyamatosan zajlanak a tárgyalások. A még Varsóban kitűzött cél szerint 2015-re a kereskedelmi forgalmat Kína és a 16-ok 100 milliárd dollár értékűre növelik. Ez a célkitűzés nem valósult meg, 2015-ben a kereskedelem értéke kb. 50 milliárd dollár volt, de ez javarészt Kína javára változott (42,2 milliárd dollár kínai export és 14,1 milliárd dollár KKE-export). A KKE-országok kereskedelmi deficitje 34%-kal nőtt Kínával szemben. Ez számos országban a kezdeti lelkesedést lehűtötte. A KSH adatai szerint Magyarország tekintetében a Kínába irányuló kivitelünk ugyan nőtt, de az export értéke is, így a kereskedelmi hiány továbbra is fennáll. Ez azonban nem feltétlenül jelent rosszat, tekintve, hogy a behozott termékek főleg nyersanyagok és energiahordozók, amelyeket a termelésben, gépösszeszerelésben hasznosíthatunk, amelyet aztán exportálunk. Azonban, hogy pontosan mennyi a hazai hozzáadott érték, azt meglehetősen nehéz megállapítani.

Az agrárszektor területén a 16+1 együttműködés előnyös volt az európai partnerek számára is, bár a kereskedelem, és így az agrártermékek útjában is a vámok megoldatlan kérdése áll, amely folyamatosan tárgyalás alatt áll a felek között.

Érdemes megemlíteni, hogy Magyarország helyzete más esetben is különleges. 2013-ban a Bank of China 10 milliárd renminbi-ről kötött valutacsere-egyezményt Magyarországgal, és a bank első közép-európai fiókját nálunk nyitotta meg. Ez szerves részét képezi a renminbi nemzetközileg konvertibilis valutává tételének. 2015-ben a kínai államadósságból is vásároltunk egy részt. Magyarország emelett ún. Panda kötvényeket is kibocsát, amelyekkel a kínai piacokat célozzák meg.

Az OBOR tervezett főbb vasútvonalai Forrás: Sydney Morning Herald

Az infrastrukturális befektetések terén tapasztalható az egyik legnagyobb várakozás, amely a kínai OBOR-kezdeményezés esetében egy ambiciózus 900 milliárd dolláros befektetési alapot jelent. A 16+1 esetében Kína kezdetben 10 milliárd dolláros fejlesztési alapot ajánlott fel, amelyet már át is utaltak egy fejlesztési alaphoz. Az egyik legelső, és afféle zászlóshajónak szánt projekt éppen a Budapest–Belgrád vasútvonal korszerűsítése és bővítése lenne. Ez Észak-Macedónia és Szerbia bevonásával együtt segíthetne eljuttatni a görög Pireusz kikötőjéből az árukat a nyugati tőkeerős piacokra. 2014-ben írta Magyarország alá a vonatkozó szerződést, a magyar szakasz esetén feltehetőleg szükséges 1,8 milliárd dollár javarésze (kb. 85%) kínai hitelből származna. Akárcsak Paks 2 esetében az EU részéről számtalan bírálat érkezett, szabálytalanságokra hivatkoztak, mondván nem volt megfelelő közbeszerzési eljárás, és nyilvános tender. Ennek orvoslására a magyar és a kínai fél kiírt tendert, de a bíráló hangokat ez sem hallgattatta el teljesen. Elméletileg 2020-ban megkezdődhet az építkezés, és magyar kormány reményei szerint 2023-ra el is készülhet a magyar szakasz. A várakozások szerint a szerb fél is tudja tartani ezt az ütemtervet, az ő oldalukon már megkezdődtek a munkálatok orosz és kínai munkások, és források bevonásával. Ha a projekt elkészül, számtalan más területet és projektet is hozzá kapcsolhatnak, pl. a Bar–Belgrad vonalat. A kínai fél komolyságát mutatja a Pireusz kikötőjében elvégzett befektetések nagysága, és a kikötő kapacitásának bővítése. Jelenleg a kikötő 67%-át birtokolja a kínai Cosco vállalat.

Pireusz kikötője Forrás: greekreporter.com

Pireusz mostanra az EU-n belül a 8. legnagyobb, a világon pedig a 39. legnagyobb kikötővé vált, a kapacitást pedig a kínai fél 2010 és 2016 között majdnem a négyszeresére növelte.

Ezen kikötő ügye átvezet minket egy másik fő problémakörre, ami a 16+1 kezdeményezéshez kötődik, s mindenképpen megoldásra szorul. A kikötő eladását alapvetően ellenezte a görög közvélemény, és a görög állam sem feltétlen hajlott rá. Azonban a gazdasági megszorító intézkedések miatt, melyeket főleg Németország szorgalmazott, kénytelenek voltak eladni a kikötőt. A beáramló kínai források miatt számos ország, amely vagy a 16+1-nek a tagja, vagy erősen érdekelt az OBOR sikerében, sokkal inkább Kína-barát politikát folytat. Többször kiemelik Magyarországot és Görögországot, kiknek eltérő álláspontja miatt az EU nem volt képes több kényes ügyben egységes nyilatkozatot kiadni, vagy csak lényegesen gyengébb nyelvezettel. Ez természetesen az EU-n belül is szemet szúrt, és a kritikus hangok felvetik, Kína voltaképpen trójai falovat juttatott az EU-n belülre, így bomlasztva a közösség egységét. Kína és a 16 ország folyamatosan hangsúlyozza, ez nem igaz, sőt, mindenképpen követni akarják az EU-s szabályozásokat.

Ezen megnyilatkozásokat sokan kételkedve kezelték, főleg a legnagyobb ellenzője a 16+1-nek, Németország. Az ügy nemcsak a 16+1-et vagy a Balkánon található tagjelölt országok feletti befolyást illeti, hanem részét képezi az EU és Kína közötti befektetési feszültségnek is. Ennek lényege, hogy Kína védi saját vállalatait és piacait, miközben maximálisan kiélvezi az európai gazdaság nyitott szerkezetét. A 2018-as szófiai találkozót szándékosan előbbre hozták, hogy pár nappal az esedékes Kína–EU csúcs előtt tartsák meg, ezzel is üzenve az EU-nak. Pár nappal a találkozó után azonban Li Keqiang Berlinbe utazott, ahol tárgyalt a német féllel, és felvetették Németország bevonását a 16+1 együttműködésbe, mintegy harmadik félként. Ugyanakkor a BASF vállalat lehetőséget kap, hogy felépítsen Kínában egy gyárat, amit elsőként nem a kínaiakkal közösen kell megtennie, nem egy vegyesvállalatként, maximum 49%-os német részesedéssel, ami eddig jellemezte a kínai gyakorlatot. Ez egy biztató lépés, de egyáltalán nem hallgattatta el a kritikus hangokat, és emlékeztetnek olyan kétes alakok üzelmeire, mint pl. Ye Jianming volt Csehországban.

Összegezve a 16+1 egy rugalmas, bővülésre, változásra képes struktúra, azonban Kína irányítja, amelyet elsősorban saját céljaira igyekszik felhasználni. Ezt bilaterális tárgyalásokkal és szerződések rendszerével is fenntartja. Elvégre, a 16-oknak nincs egységes hangja, sokszor egymás között is versenyeznek a kínai befektetésekért, így Kína túlsúlya még jobban érvényesül. A jelenlegi valós erőviszonyok nem a 16+1=17 formában írhatók le. Az EU és Kína között egyensúlyozni működőképes stratégia lehet, azonban javasolt a fokozott együttműködés a 16-okkal, illetve a valós erőviszonyokat figyelembe véve kell megtenni a lépéseket, lévén a meggondolatlanság komoly anyagi, vagy presztízsveszteséghez vezethet.

Felhasznált irodalom:

• Eszterhai Viktor: The Budapest Guidelines. HUG 2018/1.
• Eszterhai Viktor: An Introduction to the 16+1 Cooperation. HUG 2018/1.
• Chen Xin: How the CEE Citizens view China’s Development. China-CEE Institute, Budapest, 2018.

Az Antarktisz, a déli félteke hó- és jégsivatagja, a Föld leghidegebb és egyben legszélsőségesebb kontinense. 14,2 millió négyzetkilométer kiterjedésű, de területén a kutatóállomások személyzetét leszámítva nem lakik senki. Mégis van egy olyan vonzereje, mellyel a nemzetközi hatalmak érdeklődését magára tudja irányítani.

Ez a különlegessége, hogy ez a legkevésbé kizsákmányolt természeti területe a Földnek, és óriási nyersanyag- és ásványkincskészlete van, amely az olykor több tíz méter vastag jégtakaró alatt helyezkedik el. A történelem során az államok folyamatos küzdelmet folytattak egymással a különböző energiahordozókért (elsősorban az olajért) és más értékes nyersanyagokért, hogy lelőhelyeiket kiaknázva gazdasági és tudományos előnyökhöz jussanak a vetélytársakhoz képest. Ez a jelenség ma sincsen másképp.

A globális felmelegedés eredményeként klimatikus, földrajzi és ökológiai változások mentek végbe az egész Földön, így a Déli-sarkvidéken is. Elindult a nyugat-antarktiszi jégtakaró egységes, míg a kelet-antarktiszi csupán foltokban megjelenő nagymértékű zsugorodása, melyet a tengervízszint emelkedése tovább gyorsít. A kutatók mérései szerint a jégolvadás mostani mértéke 15 százalékkal nagyobb, mint azt egy egy évvel korábbi tanulmányban kimutatták. 2012 és 2017 között a tempó a háromszorosára nőtt (219 milliárd tonna/év), ami évi 0,6 milliméter vízszintemelkedést jelent. Az ilyen ütemű olvadásnak köszönhetően közel 200 millió hordó olaj nemsokára elérhető közelségben lesz a kitermeléshez.

Azonban 2048-ig ez nem lehetséges az Antarktisz-egyezmény értelmében, amely a földrész nemzetközi viszonyait rendezi. Ez a nemzetközi megállapodás 1961. június 23-án lépett hatályba, összesen 53 ország írta alá. Kimondja, hogy semmilyen ásványi anyagot iparszerűen kitermelni a kontinens talajából nem lehet. Továbbá védett résznek nyilvánítja az Antarktiszt, ahol csak békés kutatási tevékenység folytatható. Jogi szempontból „res communis omnium usus”-nak nevezi, azaz „mindenki által használt terület”-nek, akárcsak a világűrt vagy a nyílt tengereket. A terület nemzetközi igazgatás alatt áll, lévén az utolsó felosztatlan kontinens. Azonban a már említett globális felmelegedés újra napirendre helyezi az olyan kérdéseket, hogy „Kié legyen ?”, illetve „Ki rendelkezzen felette?”.

Jelenleg 11 ország – Oroszország, Kína, Dél-Korea, Ausztrália, Argentína, India, Kanada, Norvégia, Dánia, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok – tart igényt a kitermelés jogára.

A harcok egy igen határozott politikát folytató éllovasa Oroszország, mely 2015-ben nyújtotta be kérelmét az ENSZ a kontinens határainak meghúzásáért felelős bizottságának arra hivatkozva, hogy a több évtizedes kutatómunkájuk feljogosítja őket az óceánban található nyersanyaglelőhelyek birtoklására. Első alkalommal közel 200 tengeri mérföldet követeltek. A második kérelem esetében 1,2 millió négyzetkilométernyi területet, amelynek egy részére Dánia és Norvégia is igényt tartana. Ezen kérelmek az Antarktisz-egyezmény hatálya miatt még nem kerültek elbírálás alá, de az oroszok minden erejükkel próbálnak jelen lenni a területen. Ennek keretében felújítják kutatóállomásaikat, új expedíciókat szerveznek, kutatóhajókat állomásoztatnak a vizeken, illetve navigációs műholdrendszert építenek ki.

Felmerül a kérdés, hogy „Miért is olyan fontos ez számukra?”. A válasz összetett. Az első indok a tiszta ivóvíz, amelyből egyre kevesebb van a Földön és előbb-utóbb globális szinten is hiánycikk lesz. A jégtakaró felolvasztásával és szűrésével azonban előállítható. A vízhez kötődik a második pont is, 5 milliárd tonna krill (a zooplanktonok családjába tartozó apró rák) halászható ki, melyet kapszula és olaj előállítására használnak fel. Az egyéb halakat, rákokat pedig a kereskedelmi céllal halászók tudnák kifogni. Harmadik elem a több milliárd dollárt érő szénhidrogén-tartalmú anyagkészlet a jég alatt, például a 221 billió köbméter földgáz. Ezzel az orosz gázmonopólium fennmaradhatna, sőt, kiterjedhetne komplett Kelet-Közép-Európára, erősítve ezzel a posztszovjet régió államainak Oroszországtól való függését. A negyedik a bányászható ásványkincsek és ritka fémek, amiket például űr-, számítógépes- és telekommunikációs eszközök fejlesztése során alkalmaznának, fejlesztve ezzel akár az ország által folytatott aszimmetrikus hadviselési módszereket, hadiipart, vagy hírszerzési eszközöket. Az ötödik és egyben legfontosabb pedig – ahogyan a cikk elején is megjelenik – a kőolaj. Közel 55 milliárd hordó rejtőzik a jég alatt, amiből benzin, kerozin, gázolaj és számos más energiahordozó állítható elő akár a katonaság vagy a civilek fogyasztását biztosítva. Ezen szempontok alapján az oroszoknak kiemelten fontos lenne a kontinens megszerzése, mind katonai, geopolitikai és geostratégiai, gazdasági és tartalékszerzési szempontból egyaránt.

Forrás: researchgate.com.

Összegezve, az Antarktiszért folytatott „harcot” megnyerő nemzet, amennyiben lesz ilyen, nemcsak az utolsó, eddig felosztatlan földrészt tudhatja a fennhatósága alatt, hanem egy kiaknázatlan „kincsesbányát” is, mellyel gazdaságilag, tudományosan és stratégiailag is a többi nemzettel szemben tud majd előnyt szerezni. Ez azonban drasztikus változásokat hozna a ma ismert nemzetközi környezetben és kapcsolatokban. A tudósok és a nemzetközi vélemény szerint ezért is lenne fontos, hogy 2048-ban az Antarktisz-egyezmény lejártát követően vagy egy újabb szerződés szülessen (melyet Kína, Dél-Korea és Oroszország vélhetően nem fognak támogatni), vagy a 2016-ban az EU és 24 másik állam között létrejött megállapodást , miszerint a Antarktisz ökoszisztémájának védelme érdekében, annak jéggel borított területére kiterjedő nemzeti parkot kívánnak létrehozni. Ezzel hoznának létre egy, az egész kontinensre és a környező vizekre is kiterjedő természetvédelmi területet.

Írta: Haiszky Edina Julianna 

Partnerkapcsolatok

2019. február 5.: Közös diplomáciai szeminárium a NATO és Marokkó rendezésével, a Mediterrán Párbeszéd létrejöttének 25. évfordulója alkalmából (Ibrahim Imre)

Január 22-én, a Mediterrán Párbeszéd 25. évfordulójának nyitóünnepségen részt vett a marokkói külügyminiszter, Nasser Bourita, a NATO Politikai és Biztonságpolitikai Főtitkárhelyettese, Alejandro Alvargonzález nagykövet, valamint a Hadügyminisztérium minisztere, Abdellatif Loudiyi. A ülésen a NATO–Marokkó együttműködés volt a fő téma. A Közel-Kelet és Észak-Afrika szekció vezetője, Nicola de Santis összegezte a támogatást, amelyet Marokkó biztonsági és védelmi intézményeinek korszerűsítésére fordítottak. A felszólalók közt volt Mathea Giacometti tengernagy és dr. Eyup Turmus, a Tudomány a Békéért és Biztonságért Program tanácsosa is, akik kifejtették a NATO és Marokkó közti együttműködés részleteit. Az eseményen megjelent számos katonatiszt, akadémiai professzor, valamint képviselők a NATO és a Mediterrán Párbeszéd tagállamaiból. A Főtitkárhelyettes látogatása a belga nagykövet marokkói rezidenciáján folytatódott, további nagykövetek jelenlétében. A belgiumi nagykövetség egyben a NATO Kapcsolati Nagykövetségeként szolgál a Marokkói Királyságban.

2019. február 8.: A NATO-szövetségesek aláírták az Észak-Macedón Köztársaság csatlakozási jegyzőkönyvét (Vas Beatrix)

Február 6-án a NATO brüsszeli központjában a 29 tagállam állandó képviselői aláírták az Észak-Macedón Köztársaság csatlakozási jegyzőkönyvét. Az eseményen részt vett a macedón külügyminiszter, Nikola Dimitrov is. Jens Stoltenberg Főtitkár a ceremónián elmondott beszédében kiemelte, hogy az ország csatlakozása a Szövetséghez megerősíti a stabilitást a Nyugat-Balkánon, így járulva hozzá a régió és az egész észak-atlanti térség biztonságához. A csatlakozási jegyzőkönyv aláírása után most már a szövetséges államokon a sor, hogy ratifikálják az egyezményt, Észak-Macedónia ezután válhat teljes jogú NATO-taggá. Szkopje addig is meghívottként vehet részt a szervezet tevékenységeiben, mint ahogyan tette eddig is az afganisztáni kiképzőmisszió és a koszovói KFOR békefenntartó feladatok esetében is. Bővebben a témával kapcsolatban itt olvashatnak.

2019. február 11.: A NATO Katonai Bizottságának Állandó Ülése üdvözli Észak-Macedónia meghívását (Gönczi Róbert)

Sir Stuart Peach, a légierők főparancsnoka és az bizottság elnöke február 11-én fogadta Szkopje képviselőjét. Miután február 6-án aláírták Észak-Macedónia csatlakozási jegyzőkönyvét, az ország „meghívott” státuszt kapott, mely által a kiküldött képviselőik megfigyelőként lehetnek jelen az ülésen. Észak-Macedónia első ülése után Sir Stuart Peach üdvözölte Krume Velkov ezredest, a balkáni ország küldöttjét. A bizottság elnöke kiemelte az esemény fontosságát: „Észak-Macedónia úton van ahhoz, hogy a NATO 30. tagállama legyen. A csatlakozás már csak a 29 fővároson múlik, akiknek ratifikálniuk kell a jegyzőkönyvet. Mindannyian rendkívül várjuk, hogy együtt dolgozhassunk, és a folyamatban lévő csatlakozás végén Észak-Macedóniát már mint a NATO-család tagját ünnepelhessük!”

2019. február 12.: A NATO kiberbiztonsággal foglalkozó tagjait tömöríti a Szövetség újonnan felállított centruma (Tóth Milán)

A NATO Távközlési és Információs Rendszerek Ügynöksége 2019. február 12-én hozta létre azt a közösséget, melynek keretein belül a NATO kiberbiztonsággal foglalkozó munkatársai hatékonyabban tudnak majd együttműködni egymással, valamint könnyebben hozzáférhetnek a Szövetségen belüli információkhoz, megosztva legjobb tapasztalataikat. Ezen kívül egy olyan kódolt munkatérben lesznek képesek együttműködni, mely garantálja a biztonságos videóüzeneteket, hanganyagot, csevegést, és természetesen a teljes körű információgyűjtést is. Öt ország (Belgium, Franciaország, Hollandia, Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok) hálózatbiztonsági vészhelyzeteket elhárító csoportja már csatlakozott a NATO új, védett biznisz hálózatához. A hálózathoz való hozzáférés az év végére mind a 29 tagország számára elérhető lesz. Ez a kiberbiztonsági együttműdés előkészítő lépése egy információs központ felállításához (Kiberbiztonság Együttműködési Központ). A központ nem jelentene újabb kiadásokat, személyzetet, új irányelveket, mivel az együttműködést már létező megállapodások segítenék.

2019. február 13.: Magyarország Regionális Különleges Erők Parancsnokságot vezethet (Szabó Orsolya Réka)

Február 13-án a magyar, horvát, szlovák és a szlovén védelmi miniszterek aláírtak egy szándéknyilatkozatot arról, hogy létrehoznak egy Reginonális Különleges Erők Komponens Parancsnokságot (R-SOCC) a már említett nemzetek és Ausztria bevonásával. Utóbbi állam az aláírásával statuálná, hogy a NATO és partnerei között megvalósul a szoros együttműködés. Magyarország vezetésével a részes álamok egy kis, összhaderőnemi műveletekre (Small Joint Operations) bevethető egységet hoznának létre. Rose Gottemoeller, helyettes Főtitkár üdvözölte ezt a kezdeményezést. A többnemzeti parancsnokságot NATO-szabványok szerint alakítják ki, a mons-i NATO Különleges Erők Főparancsnoksága alá fog tartozni, és elsődlegesen NATO- és EU-missziókban fog részt venni, illetve más többnemzeti misszióban, gyakorlatban, képzésben is részt vehet.

2019. február 13.: A NATO tagállamok védelmi miniszterei Brüsszelben találkoztak (Németh Csenge)

A NATO védelmi miniszterei 2019. február 13-án találkoztak, hogy kétnapos tárgyalást folytassanak a védelmi kihívásokról, beleértve, hogy az Oroszországi Föderáció megszegte a közepes hatótávolságú nukleáris rakétákat korlátozó szerződést. A volt Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok 1987-ben kötötték meg az INF-szerződést (INF–Intermediate-Range Nuclear Forces Treaty, azaz a közepes hatótávolságú nukleáris erők szerződése). Az Oroszországi Föderáció attól tart, hogy az egyezség felmondásával az Egyesült Államok nukleáris fegyvereket telepítene a jövőben Európába. A NATO részéről Jean Stoltenberg megcáfolta ezt az elképzelést. Trump szerint az Oroszországi Föderáció megszegte az egyezményt, ezért az Egyesült Államok nem akarja annak betartását folytatni. Az amerikai elnök mellet kiállt Stolenberg, és megerősítette, megvédik a szövetségeseiket, illetve a NATO nem szeretne konfrontációba kerülni egyik országgal sem.

2019. február 15.: A brüsszeli találkozó főbb pontjai (Kertai Zoltán)

A kétnapos tárgyalássorozaton nagy hangsúlyt kapott a fegyverkezési korlátozások témaköre, a jelenleg folyamatban lévő küldetések és műveletek, a Szövetségen belüli tehermegosztás és Európa védelme.

Mindegyik tagállam egyetértett abban, hogy az INF-szerződés felrúgása veszélyt jelent, és felszólították az Oroszországi Föderációt, hogy a következő hat hónapban térjenek vissza a szerződésben foglaltakhoz. „Készek vagyunk nyitni az oroszok felé, de készülünk egy INF-szerződés nélküli világra is.” – nyilatkozta a Főtitkár.

Számos szövetséges állam tett felajánlásokat az úgynevezett „Four Thirties” oltárán. A készenléti kezdeményezés lényege, hogy 30 csatahajót, 30 szárazföldi zászlóaljat és 30 repülőszázadot akár 30 nap alatt felvonultasson. A tehermegosztás kérdésében a legfrissebb jelentések arról tesznek bizonyságot, hogy az európai tagok és Kanada 2020 végére plusz 100 millió dollárt fognak költeni. Minden szövetséges korszerűsít és növeli védelmi kiadásait, felajánlásait a Szövetség részére.

Jens Stoltenberg nyilatkozta, hogy a Szövetség egyként vesz részt az afganisztáni műveletekben, és az ezzel kapcsolatos döntéseket is együtt hozzák meg. Továbbá a Szövetség iraki kiképzőtábora teljes gőzerővel fut, és a koszovói küldetés célja is változatlan, bár a Koszovói Biztonsági Erőkkel való együttműködésről való döntés még várat magára. A végső ülésen a Szövetség üdvözölte az Európai Unió védelemre való összpontosításnak szándékát. A Főtitkár támogatta a szorosabb együttműködést, így „biztosítva a nem EU-s NATO tagállamok teljes mértékű bevonását”, viszont a „törekvéseknek ki kell egészíteniük egymást, nem pedig egymással versengeni”. A találkozó jelentőségét tovább növelte, hogy ez alkalommal vett részt először az Észak-Macedón Köztársaság védelmi minisztere az üléseken.

2019. február 21.: Konferencia a NATO befektetési lehetőségekről gazdasági vezetőknek (Rácz-Nagy Judit)

A NATO Kommunikációs és Információs Ügynöksége (NCI) május 20.-22. között tartja éves ágazati konferenciáját Oslóban. Mind az Ügynökség, mind a NATO technológiai és kiberbiztonsági vezetője fontos szerepet játszik a Szövetségen belüli politikai és katonai kirendeltségek kommunikációs rendszerének fejlesztésében, védelmében és biztosításában. “Az Atlanti-térség mindkét végéről dolgozunk a technológiai szektor vezetőivel. Készek vagyunk további együttműködéseket véghez vinni, bővülni több társasággal, beleértve a kis- és középvállalkozásokat is a Szövetség tagállamaiból.” – nyilatkozta Kevin Scheid, az Ügynökség vezérigazgatója. A konferencia fő témája egy “északi-sarki technológiai ultramaraton” lesz, amely üzleti és technológiai gyakorlatok erősítését és a tech cégek lehetőségeit ismerteti a NATO-n belül. A konferencia témaköre igen változatos lesz a big data-tól kezdve, a mesterséges intelligencián át, a vízi területi machine learningig bezárólag.
A konferenciára regisztrálni az alábbi linken lehetséges:  https://nitec19.com/

2019. február 22.: Algír, emirátusi és egyiptomi delegációk látogatása a NATO Parancsnokságon (Vas Beatrix)

Februárban a NATO Parancsnokság több delegációt is vendégül látott nyilvános diplomáciai tevékenységének keretein belül. Algériai parlamenti képviselők egy csoportjával és az Emírségek Diplomáciai Akadémiájának (EDA) jövendőbeli diplomata hallgatóival főként a Mediterrán Párbeszédről és az Isztambuli Együttműködési Kezdeményezésről zajlottak beszélgetések; míg fiatal egyiptomi diplomatáknak többek között a kibervédelmi törekvésekről, és a Tudomány a Békéért és Biztonságért Program keretein belül zajló NATO–Egyiptom együttműködésről számoltak be a Nemzetközi Titkárság munkatársai.

2019. február 22.: A NATO Katonai Bizottságának látogatása a Szövetséges Szárazföldi Parancsnokságon, Törökországban (Györgyi Dominika)

2019. február 20-21-én a NATO Katonai Bizottságának az elnöke, Sir Stuart Peach a légierő marsallja vezetésével érkezett a NATO Szövetséges Szárazföldi Parancsnokságára Izmirbe, Törökországba. A találkozó lehetőséget nyújtott az Égei Hadsereg parancsoka, Abdullah Recep tábornok és más magas rangú, török katonai vezetők találkozására. A kétnapos találkozó során a Katonai Bizottság elnöke elismerését fejezte ki a NATO-műveletekben és -missziókban résztvevő számottevő török jelenlét miatt.

A Szövetséges Szárazföldi Parancsnokság (LANDCOM) főhadiszállásán tartott esemény során Mustafa Oğuz, őrnagy tájékoztatta az ország NATO-hozzájárulásáról a Katonai Bizottság képviselőit. Ezt követően a LANDCOM parancsnoka, John C. Thomson altábornagy ismertette a szárazföldi összetevő felelősségét. Az ülés végén többek között áttekintették a NATO parancsnoki struktúrájának végrehajtását is. A LANDCOM a NATO szárazföldi erejének állandó székhelyeként funkcionál, amikor legfőbb szövetséges európai parancsnok (SACEUR) irányítása alatt áll, biztosítja az alapokat a szárazföldi műveletekért felelős főhadiszállás számára.

2019. február 27.: Magyarországon járt a NATO Főtitkár-helyettes (Szabó Orsolya Réka)

2019. február 26-án Rose Gottemoeller találkozott Szijjártó Péter külügyminiszterrel, Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel és más magas rangú hivatalnokokkal. A Főtitkárhelyettes vitaindító beszédet tartott a külügyminisztérium nagyköveti konferenciáján. Ebben a beszédben szó volt az egyre komplexebb biztonsági környezetről, és az Oroszországi Föderáció szerződésszegéséről is. Továbbá aggodalmát fejezte ki azügyben, hogy az Egyesült Államok nem telepített új rakétákat, csak Oroszország. Ms. Gottemoeller megköszönte Magyarországnak az Ukrajna irányába nyújtott humanitárius segítségnyújtást, a gázáramlás megváltoztatását és a sérült katonák ellátását.

Műveletek

2019. február 18.: NATO aknamentesítő hajók érkeztek a Fekete-tengerre (Szilágyi Laura)

Négy napos isztambuli kikötőlátogatása után, február 19-én érkezett meg a NATO állandó aknaelhárító csoportja (SNMCMG2) a Fekete-tengerre. Az SNMCMG2-t Martin Schwartz parancsnok vezette a Német Haditengerészettől. A csoport egy német ellátóhajóból, egy török aknavadász, egy román aknamentesítő és egy bolgár aknavadász hajóból állt. A tengeri úszóegység rutin őrjáraton vett részt, mely keretein belül végrehajtásra került a Poseidon elnevezésű aknaelhárító gyakorlat, melynek Románia és Bulgária volt a vendéglátó országa.

A NATO rendszeresen hajt végre műveleteket a Fekete-tengeren annak érdekében, hogy fenntartsa védelmező képességeit a térségben, ugyanis három szövetséges ország is található a tengerpartján. A Krím 2014-es vitatható és illegitim annektálása óta még inkább megnövelte jelenlétét a régióban: 2018-ban már összesen 120 napot járőröztek a szövetséges haditengerészeti csoportok.

Brexit

Február elején Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Theresa May, brit miniszterelnök megállapodtak a brexittel kapcsolatos tárgyalások menetéről. A 2019. február 7-i brüsszeli tárgyaláson a megbeszélés fő célja az egyeztetések holtponton való átjuttatása volt.

Tusk elnök Twitteren közölte: ,,Még mindig nem látszik a fény az alagút végén. Folytatjuk a tárgyalásokat.”

Ezt követően február 20-án Brüsszelben May és Juncker újra tárgyalást folytattak a kilépésről. A megbeszélés 3 fő témát érintett. Elsősorban mindkét fél egyetértését fejezte ki az Írországot érintő határok szigorú ellenőrzésének elkerüléséről, valamint az EU és Nagy-Britannia belső piacának integritásáról, annak tiszteletben tartásáról. Emellett az alternatív megállapodásokról és azok jelentőségéről is szó esett. Harmadik témaként az esetleges jövőbeli változtatások jelentek meg, melyek az EU és Nagy-Britannia kormányának állásfoglalásával is összeegyeztethetők és növelhetik a felek közötti bizalmat a jövőbeli partnerséget illetően. A megbeszélést követően May és Juncker is egyetértett abban, hogy a tárgyalások konstruktívak voltak, ezenfelül szorgalmazták a további opciókhoz való pozitív hozzáállást.

A sikertelen januári szavazás után a brit parlament alsóháza ismét napirendre vette a kilépésről szóló megállapodást, amiről Theresa May kormányfő ígérete alapján március 12-ig dönteni kell. Amennyiben a képviselők többsége ismételten nemmel szavaz és elutasítja a May-féle brexit-megállapodást, akkor március 13-án szavaznak arról, hogy támogatnának-e egy megállapodás nélküli, rendezetlen kilépést. A képviselők jelentős része elutasítja ezt a megoldást. Ezenfelül március 14-én arról szavaznának, hogy kérik-e az Európai Uniótól a kilépési folyamat meghosszabbítását, eltolva ezzel a brexit időpontját. Utóbbira már az Unió képviselői is hajlanak, ezt látva az egyetlen reális forgatókönyvnek.

Bomlanak a pártok: február 20-án három képviselő távozott a Konzervatív Pártból és csatlakoztak ahhoz a hét képviselőtársukhoz, akik a Munkáspártból való kiválásuk után egy független képviselőcsoportot alakítottak. Kilépésüket mindannyian a pártjaikban jelenlévő brexit körüli feszültségekkel indokolták.

Jeremy Corbyn, az ellenzéki Munkáspárt vezetője bejelentette, hogy a korábbiakkal ellentétben a párt mégis támogatna egy második népszavazást a kilépésről, hogy az ország elkerülje Theresa May kilépési megállapodását és a megállapodás nélküli kilépést. Az kérdéses, hogy a sokat emlegetett második referendum mikor lenne megtartva (jelenlegi becslések szerint legalább 22 hét kellene a megszervezéshez), illetve milyen kérdést tennének fel, milyen válaszlehetőségekkel.

Nagy-Britanniában már többféleképpen készülnek egy megállapodás nélküli kilépésre. Az előző hónapokban számos, ezzel kapcsolatos hír érkezett, melyek szerint többek között egy 2 milliárd fontot tartalmazó vészhelyzeti alap létrehozásáról döntöttek bizonyos minisztériumok zavartalan működése érdekében, továbbá a kormányzati szervek munkáját segítve készenlétbe helyeztek 3500 katonát is. A vállalatok számára is több útmutató született erre az eshetőségre, illetve a lakosságot is számos ismertetővel próbálják eligazítani. Erre szükség is van, ugyanis a szigetország élelmiszerellátása jelentősen függ az Európai Uniótól. A legutóbbi hírek szerint emellett tisztviselők újra elővették és aktualizálták a királyi család kimenekítésére vonatkozó, még a hidegháború alatt megalkotott terveket arra az esetre, ha a brexit miatt súlyos zavargások törnének ki Londonban. Mindez egy hónappal a március 29-i kilépés előtt egyre több aggályt vet fel az Egyesült Királyság kilépésével kapcsolatban.

Regionális politika

2019. február 24-25-én került sor az első csúcstalálkozóra az Európai Unió és az Arab Államok Ligája között az egyiptomi Sarm-es-Sejkben. Az egyeztetésen 24 EU- és 13 Arab Liga-tagállam képviselője vett részt. Franciaország, Spanyolország, Lettország és Litvánia távol maradtak a megbeszélésektől. Az Európai Unió képviseletében jelen volt Jean-Claude Juncker, illetve Donald Tusk, aki a csúcstalálkozó társelnöki tisztségét töltötte be Abdel-Fattah al-Szíszi, egyiptomi elnökkel együtt. Rajtuk kívül Federica Mogherini, kül- és biztonságpolitikai főképviselő és Johannes Hahn, szomszédságpolitikáért és csatlakozási tárgyalásokért felelős biztos is részt vett a történelmi találkozón. A felek megerősítették, hogy szorosabb együttműködésre van szükség Európa és az arab világ között a kihívások kezelése érdekében, különösen kiemelve a gazdasági kooperációt. A két fél kifejezte elkötelezettségét a multilateralizmus és a nemzetközi jogon alapuló nemzetközi rend megőrzése mellett, mely elengedhetetlen a globális kihívások eredményes kezeléséhez. Ilyen kihívások közé tartozik az éghajlatváltozás, az illegális migráció, az emberkereskedelem, a menekültek védelme és a terrorizmus. A tárgyalásokon kitértek a különböző regionális problémákra is, különös tekintettel a szíriai, jemeni és líbiai folyamatokra. Kifejezték támogatásukat az ENSZ béketeremtő törekvései iránt. Természetesen az izraeli–palesztin konfliktus is szerepelt a napirenden. A felek alapvető változást sürgetnek a Gázai-övezetben, illetve elkötelezettek az ENSZ palesztin menekülteket segítő programja iránt.

A csúcstalálkozó nem hozott átütő eredményt, a két fél kevés konkrét témában tudott egyezségre jutni. Diplomáciatörténeti szempontból azonban történelmi jelentőségű találkozóról van szó, hiszen ezelőtt még nem volt példa ilyen széleskörű egyeztetésre az EU és az arab világ országai között. Megállapodtak a csúcstalálkozók rendszeressé tételéről is, a következőt Brüsszelben tartják 2022-ben.

Szankciós politika

A Kongói Demokratikus Köztársasággal szembeni szankciók elrendeléséről szóló európai tanácsi határozathoz csatlakozott több EU-s tagjelölt ország (Észak-Macedónia, Albánia, Szerbia, Montenegró), a potenciális jelölt Bosznia-Hercegovina és az Európai Gazdasági Térség EFTA-tagországai (Izland, Liechtenstein), továbbá a Moldovai Köztársaság és Örményország is. A szankciók 14 személyt érintenek: vagyoni eszközök befagyasztása és az uniós vízum megszerzésének tilalma van érvényben velük szemben. A Tanács a szankciókkal a kongói választások törvényszerűségét és tisztaságát akarja elérni.

A Tanács február 25-én 1 évvel meghosszabbította a fegyverembargót, és a belső elnyomás céljára alkalmas eszközökre vonatkozó szankciókat Belarussziában. Emellett 4 olyan személlyel szemben vagyoni javaik befagyasztását és utazási tilalmat rendeltek el, akik két ellenzéki politikus, egy üzletember és egy újságíró eltűnésével hozhatók kapcsolatba. A Tanács emellett meghosszabbította a korlátozó intézkedések alóli eltérést, amely lehetővé teszi limitált számú sportfegyver importálását az országba.

Szomszédságpolitika

Günther H. Oettinger, az EU költségvetésért és emberi erőforrásért felelős biztosa február 17-18-án Lukashenko, fehérorosz elnökkel; Szergej Rumas, miniszterelnökkel; Maxim Yermalovich, pénzügyminiszterrel és Oleg Kravchenko, külügyminiszter-helyettessel folytatott megbeszéléseket az EU és Fehéroroszország közötti kapcsolatok helyzetéről. A biztos üdvözölte Fehéroroszország aktív részvételét a Keleti Partnerségben, amely idén ünnepli tizedik évfordulóját. Oettinger hangsúlyozta, hogy az EU a legnagyobb pénzügyi segítségnyújtó Fehéroroszország számára, mivel az elmúlt években az állammal folytatott uniós pénzügyi együttműködés fokozódott, mely nagy előnyöket jelent az országnak.

2019. február 24-én parlamenti választásokat tartottak Moldovában. Az EU ezzel kapcsolatban nyilatkozatot adott ki, melyben kiemelte, hogy az Unió figyelemmel követte az egész választási folyamatot és ezt a jövőben is folytatni fogja. Ismételten megerősítették, hogy az EU Moldovával folytatott partnersége továbbra is a polgárok számára kézzelfogható előnyökkel fog szolgálni, és az Unió nyitott az országban zajló reformfolyamat támogatóival való együttműködésre.

Február 28-tól március 1-jéig Ukrajnában tartózkodott az Európai Bizottság alelnöke, Valdis Dombrovskis, aki felelős az Euró- és Szociális Párbeszédért, valamint a pénzügyi stabilitásért, a pénzügyi szolgáltatásokért és a tőkepiaci unióért is. Látogatása során találkozott Petro Poroshenko elnökkel, Volodymyr Groysman miniszterelnökkel és a pénzügyminiszterrel, Oksana Markarovával. Február 28-án Dombrovskis a Maidan téren egy ünnepségen vett részt. Ezt követően beszédet tartott, melyben hangsúlyozta, hogy az Európai Unió továbbra is többoldalú támogatást nyújt Ukrajna számára az ország békéje és fejlődése érdekében.

2019 februárjában az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk Ukrajnába látogatott. A hivatalos találkozók után Tusk beszédet mondott az ország parlamentjében, melyben megismételte az EU azon elkötelezettségét, hogy továbbra is segítse Ukrajnát a reformjaiban és támogassa az ország területi integritását. Külön kiemelte, hogy az Unió sosem fogja elismerni a Krím-félsziget annexióját és az azovi-tengeri erőszakot sem, és az Oroszországgal szembeni szankciók mindaddig érvényben maradnak, amíg az állam nem teljesíti kötelezettségeit.

Az EU–Ukrajna társulási megállapodás 2018. évi végrehajtásának eredményeit 2019. február 18-án az ukrán fővárosban, Kijevben vitatták meg. Ivanna Klympush-Tsyntsadze, Ukrajna európai és euroatlanti integrációjának helyettes miniszterelnöke szerint 2018 vált a társulási megállapodás teljes körű végrehajtásának első évévé . Hozzátette, hogy a megállapodás „52% -ban teljesült”. A rendezvényen bemutatott jelentés szerint Ukrajna legjobb eredményeit a vállalkozói hajlam, a mezőgazdaság, a kereskedelem technikai akadályainak csökkentése, a szociális politika és a munkaügyi kapcsolatok terén, valamint a pénzügyi és energiaágazatban érte el. A rendezvény az EU által finanszírozott „Association4U” projekt keretében került megrendezésre.

Február 20-án Günther Oettinger, a költségvetésért és az emberi erőforrásokért felelős EU-biztos egynapos látogatást tett Bakuban, Azerbajdzsánban, hogy részt vegyen a Déli Gázfolyosó Tanácsadó Testületének ötödik miniszteri találkozóján. A látogatás keretében Oettinger biztos aláírta a déli gázfolyosóról szóló közös nyilatkozatot. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a projekt kiváló lehetőség Európa energiaforrásainak és ellátóútvonalainak diverzifikálására. Kiemelte továbbá, hogy a partnereknek a lehető legjobban ki kell használniuk az új infrastruktúrát, és a lehető leghamarabb meg kell fontolniuk a kapacitás legalább kétszeresére történő emelését.

Szomszédságpolitika

Libanonban 9 hónap után végül sikerült kormányt alakítania Saad Hariri miniszterelnöknek. Ezzel kapcsolatban az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini az alábbi nyilatkozatot tette: „A májusi – az EU megfigyelői által is ellenőrzött – választásokat követő, több hónapig elhúzódó intenzív tárgyalások után nagy örömömre szolgál, hogy Hariri sikeresen konszenzusra jutott mindegyik párttal a kormányalakításról. Ez egy nagyon pozitív előrelépés, ami kritikus fontosságú Libanon stabilitásában. A libanoni nép és a nemzetközi közösség magas elvárásokat állított az újonnan megalakult kormánnyal szemben, amelynek sikerében meghatározó lesz az országot érő kihívások megoldása, melyhez elengedhetetlenek a szükséges intézményi, gazdasági és szociális reformok.” Hozzátette, hogy az EU továbbra is támogatja Libanont mind politikailag, mind pénzügyileg. Február 25-én Mogherini el is látogatott az országba, ahol találkozott az állami vezetőkkel.

Federica Mogherini külön találkozókon egyeztetéseket folytatott a líbiai miniszterelnökkel, Fayez Mustafa al-Serrajjal és az ENSZ főtitkárának líbiai különleges képviselőjével, Ghassan Salaméval. A megbeszéléseken tárgyaltak a líbiai politikai folyamat elősegítéséről, különösen a jogi helyzet rendezése után megtartandó választásokról. Mogherini továbbá megvitatta a gazdasági reformok meggyorsításának és a tranzitzónákban uralkodó állapotok fejlesztésének kérdését az EU és ENSZ ügynökségeinek felügyeletével.

Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője február 22-én Brüsszelben találkozott az ENSZ szíriai különmegbízottjával, Geir Pedersennel, ahol szó esett a jelenlegi szír helyzetről, illetve az EU támogatásáról a genfi folyamatot és az ENSZ munkáját illetően.

Védelempolitika

2019. február közepén találkoztak az EU-tagállamok képviselői az Európai Kiberbiztonsági Szervezet (ECSO) szakértőivel, valamint egyéb kutatóintézetek delegáltjaival, és együttesen megvitatták az „Önálló Kiberválaszok” témáját. Ez magában foglalja többek között az önállóan működő webhelyek, a döntéstámogató számítógépes rendszerek, a vizuális elemzések, az önálló, mobilis kiberbiztonsági ügynökök, valamint gépi tanulási modellek kifejlesztését annak érdekében, hogy leküzdhessék a kiberkutatásokkal kapcsolatos nehézségeket, amelyekkel a tagállamok fegyveres erőinek szembe kell néznie.

Február 27-én került megrendezésre a BSZK Távol-Kelet műhelyének szervezésében a Mérföldkövek és változások Kelet-Ázsiában című konferencia. A nap folyamán összesen 26 előadás hangzott el, amelyeknek főbb témái Kína, Japán és Észak-Korea voltak. A műhely vezetője, Bartók András megnyitó beszédében köszönte meg a megjelent előadóknak a részvételt, majd át is adta a szót a szekcióbontás előtti közös előadóknak.

A Kínai Népi Felszabadító Hadseregről Budai Ádám vázolta fel a képet. Előadásában kitért arra, hogy Kína mind gazdasági, diplomáciai és katonai eszközökkel igyekszik biztosítani nagyhatalmiságát a globális színtéren. Miután ismertette a hadseregfejlesztések mögött meghúzódó gazdasági helyzetet, felvázolta a hadsereg felépítését, ami nagy hangsúlyt fektet a ballisztikus és nukleáris rakétákra és a kiberhadviselésre is. Hozzátette, hogy a közel 2 millió főt magába foglaló haderőt még egy félmilliós tartalékos állomány is biztosítja. A továbbiakban beszámolt a hadsereg jövőbeni terveiről, miszerint 2049-re az Amerikai Egyesült Államok haderejével szeretne felérni Kína, ami célt pedig a tengerészet fejlesztésével, a hibridháború eszköztárának fejlesztésével (kiber-, pszichohadviselés) tervezi elérni, továbbá az űr lehetőségeinek kiaknázását célozta meg. A nagyratörő célokra és a jövőre árnyékot vet azonban a kínai gazdaság növekedésének lassulása, és az USA-hoz képest a még mindig eltörpülő védelmi kiadások.

A Heiszei-kor végét érintő kérdésekről és Japán jövőbeli regionális politikájáról adott elő Schwarcz Emese. Megtudhattuk, hogy az események kiindulópontja Akihito császár lemondása, ami jelenleg példa nélküli, így az ezzel kapcsolatos eljárás is ismeretlen. A trónörökös Naruhito-ról az előadó felfedte, hogy csakúgy, mint apja, pacifista, azonban eddigi kritikus megnyilvánulásaiból az udvari rendre tekintettel, egy reformeruralkodó várható. Az uralkodóház után Abe Shinzo-ra fordult a tekintet, aki 2012 óta van tisztségében, viszont eddigi stabil székét sok megpróbáltatás várja az év során. A fogyasztói adó emeléséből eredő népszerűségvesztést tetézte az okinawai népszavazás eredményének figyelmen kívül hagyása. Az előadó felhívta a figyelmet, hogy az elöregedő társadalomból eredő terhek finanszírozása miatt volt szükség az adóemelésre, amiből ingyenes óvodai ellátást is biztosítana az állam, így egyfajta gyermekvállalási ösztönzést szeretne elérni a kormányzat. Külpolitikában az USA-val kereskedelmi (autóimport), Oroszországgal területi vita (Kuril-szigetek) áll fent, miközben az észak-koreai rakéták árnyékának fenyegetésében próbálja normalizálni az északi országgal való viszonyát Japán, folyamatosan romlik a kapcsolata a félsziget déli oldalával. E kihívások közepette esedékes az év során két választás is; a helyi önkormányzati, illetve a felsőházi. A drága és kimerítő kampányok mellett az ország a Rugby Világbajnokság, és az idei G20 csúcstalálkozó szervezésével is foglalatoskodik.

Szakáli Máté az ASEAN-ról tartott ismertetőt. Hangsúlyozta a térségében egyedülálló kormányközi összefogásnak a jelentőségét mint platform, modell és minta a többi országnak. Ennek oka többek közt, az eredetileg gazdasági együttműködésre épülő szervezet kiegészülése egy biztonsági dimenzióval. Illetve, mint a délkelet-ázsiai országokat összekötő szervezet, megfigyelhető a nagyhatalmak ezen a platformon keresztüli próbálkozása a térségben való befolyásszerzésért. Az előadó a szervezet jelenkori kihívásai közt említette a tagországok duplázódásával járó kohéziós gyengülést, a viharos időkben való semlegesség fenntartásának nehézségeit és Peking ellensúlyozását.

E három előadás után a nap további részében két külön teremben folytak az előadások párhuzamosan. Bár mind a 26 előadót nem tudjuk bemutatni, a teljesség igénye nélkül megpróbáljuk szemlélteni, milyen változatos témákban prezentáltak a résztvevők.

Éliás Boglárka Kína élelmezésbiztonsági helyzetéről beszélt. Maga a fogalom meghatározása után kitért arra, hogy az élelmiszerhiány konfliktusokhoz és migrációhoz vezet. Kína geopolitikai érdekeit szem előtt tartva pedig az élelmezésbiztonság nem más, mint ezek biztosításának alapköve. Kína célja a 95%-os önellátás fenntartása, ami egy ekkora népességű ország esetében páratlan, illetve az alapvető élelmezésbiztonság másik tényezője 2 havi élelem folyamatos raktározása. Ez megközelítőleg 150-200 millió tonna gabonát jelent Kína esetében. Megjegyezte az előadó, hogy a történelem során Kínában mindig a népességnövekedés előtt járt a termés növekedése, de a közeljövőben a termőterületek teljes kiaknázása miatt nagymennyiségű élelmiszerimportra szorulhat az ország, ami a világpiaci ár emelkedéséhez vezethet. Jelenleg Kínában egy étrendváltozást is megfigyelhetünk. Sokkal változatosabban étkeznek, mint korábban, és a zöldségfogyasztás is jelentősen ugrott a kínai nép körében. Továbbá megjelent az elhízás és a nagymértékű pazarlás is.

Petróczki Márk témája a klímaváltozás volt, és annak hatásai Távol-Keletre. Felhívta figyelmünket olyan jelentős változásokra, amelyek a katonai, gazdasági és politikai szektort is érinthetik. Véleménye szerint az extrém időjárás miatt sokkal több pusztítóbb vihar várható, ennek következménye, hogy nehezebb lesz az élet, romlanak a munkakörülmények, amihez egy gyengülő gazdaság társul. Egy remek példa, ha a hőmérséklet 2001 és 2100 között 5 fokkal növekedni fog, akkor Szibéria akár lakható területté is válhatna. Természetesen a terület mezőgazdasági szerepe is felmerül, így emiatt akár jelentős konfliktusok is kialakulhatnak. Viszont ahogyan a hőmérséklet emelkedik, úgy nő a tengerszint is, csökken a szárazföld területe, jelentős ázsiai, sőt európai városok is víz alá kerülhetnek.

Petróczki Márk

Banglades jelenkori helyzetéről tartott beszámolót Poszavecz Tamás. A közel másfél Magyarországnyi 166 milliós muszlim országról elmondható, hogy nagyon fiatal, hisz a népesség 32%-a 20 év alatti, ami a korai gyerekvállalásnak köszönhető. Infrastruktúra tekintetében nagyon elmaradott és annak ellenére, hogy csak 3 nagyobb várost nevesített az előadó (Dhaka, Kulna, Chittagong), a városokba koncentrálódik a népesség 32%-a. További aggodalmakkal bővíti a listát az egészségügy állapota, az írástudatlanság magas aránya, és maga az éghajlatból eredő pusztító monszunok által okozott rendszeres károk. Migráció tekintetében rengeteg ember hagyja el szülőföldjét és vándorol ki Indiába, Szaúd-Arábiába, az Emirátusokba és Kuvaitba munkát keresni, hogy aztán onnan visszautalja a családtagoknak a Banglades GPD-jének 5%-át kitevő összeget. Az országot elhagyó bangladesieket ellensúlyozza azonban a szomszédos Mianmarból érkező rohingya menekültek tömege az országba, ami tovább növeli a terheket. Ők egy hatalmas menekülttáborban kaptak helyet, amit csak különleges engedéllyel hagyhatnak el, és a körülmények az ország többi részéhez hasonlatosak.

Poszavecz Tamás

Horváth Anett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság munkatáborairól tartott előadást. A téma szerves részét képező, az ENSZ által megbízott Tomás Ojea Quintana által írt jelentés ismertetésével kezdte a prezentációt. Quintana jelentésében kiemeli az emberi jogok földbe tiprását, a foglyok kínzását, a sokszor járványokhoz vezető higiénés körülményeket, és ajánlásokat tesz a rezsim részére az állapotok javítása érdekében. A táborok két fajtája emelhető ki; a politikai és az átnevelő. A politikai táborokat illetően megtudtuk, hogy az embereket tárgyalás nélkül életük végéig fogva tartják, illetve a keresztényekre külön szabályok vonatkoznak, mint például nem tekinthetnek az égre. A táborok másik fajtája az átnevelőtábor. Itt már valamiféle tárgyalásról, illetve letöltendő időről beszélhetünk, de a szigorú házirend itt is felfedezhető, miszerint 5 óra alvás engedélyezett a 14 óra munka előtt. Az foglyoknak többnyire fogalmuk sincs, hogy melyik táborba helyezték el őket, így is nehezítve a szökést, illetve észrevehető az utóbbi időkre vonatkozóan, hogy a Kínával való közös határ környékén lévő táborokat kezdik felszámolni hasonló okból kifolyólag.

Írta: Kertai Zoltán Péter

Képek: Lendvai Tünde és Kertai Zoltán Péter

Észak-Afrika

Marokkói–szaúdi szembenállás

Marokkó visszahívta szaúd-arábiai nagykövetét, Mustapha Mansourit, illetve a jemeni hadműveletekben való részvételét is felfüggeszti. Rabat döntésének a hátterében a szaúdi vezetésű koalíción belüli ellentétek állnak. A felek közötti szakítás alapja leginkább az a kiszivárgott dokumentum, amelyben az Öböl-menti államok kifejtik nézőpontjukat Marokkó nyugat-szaharai jelenlétével kapcsolatban. Bár Szaúd-Arábia és az Öböl-menti államok hagyományosan támogatják a nyugat-szaharai területek feletti marokkói igényeket, a megszelőzetettet dokumentum megszállásnak minősíti Rabatnak a volt spanyol gyarmaton való jelenlétét. Ezt követően Nasser Bourita, marokkói külügyminiszter bejelentette, hogy Marokkó többé nem kíván részt venni a Jemenben zajló harcokban és kilép a szaúdi vezetésű koalícióból.

Feszült a hangulat az elnökválasztást megelőzően

Algéria szerte több ezer fős tömeg vonult az utcákra tüntetni február 21-én, miután a jelenlegi elnök, Abdeziz Bouteflika bejelentette indulási szándékát a közelgő elnökválasztásokon.

A fővárosban, Algírban is százak protestáltak annak ellenére, hogy a hatóságok korábban betiltották a demonstrációkat. A több napos tüntetés ellen a rendőrség nagy erőkkel lépett fel, és vízágyúk, valamint könnygáz is bevetésre került a tömeg ellen. Az első napot követően 50 embert állított elő a rendőrség. Az algériai közmédia hallgatott az utcákon folyó közvetítésről, és egy híradásban sem ejtettek szót az eseményekről. Ezt követően az állami Meriem Abdou rádió főszerkesztője felbontotta munkaszerződését. 25-én pedig több száz ügyvéd tüntetett.  

A jelenlegi elnök ötödik alkalommal tölthetné be a pozíciót, azonban egészségügyi állapota miatt mind a nemzetközi, mind pedig a  hazai vélemények szerint csupán egy báb szerepét töltheti be. A tolókocsiba kényszerült államfő helyett valójában testvére és tanácsadója kormányoznak. Politikai elemzők véleménye szerint, azonban egyik ellenzéki párt sem elég erős megdönteni a jelenlegi elnök 20 éves uralmát.

Az ellenzéki pártok, az Islamist Justice és az MRN–Movement for National Reform által szervezett konferencián megpróbáltak koalícióra lépni, azonban nem sikerült közös jelöltet kiállítaniuk Bouteflikaval szemben.

Vezetőségi váltások a szudáni válság közepette

Omar al-Bashir, szudáni elnök egy nappal a szükségállapot bevezetése után új alelnököt és miniszterelnököt nevezett ki. Ezt a lépést a hónapok óta tartó Bashir-ellenes tüntetések miatt látta szükségesnek a szudáni elnök. Az alelnöki posztot az eddigi védelmi miniszter, Awad Ibnoufas ezredes tölti be, a miniszterelnöki széket pedig Kelet-Al Jazirah kormányzója, Mohamed Tahir Ayala vette át. Az alelnök személye azért érdekes, mivel szerepet játszott a Bashirt hatalomhoz juttató, három évtizede történt puccsban.

Síita félhold

Új kereskedelmi rendszer

Nagy-Britannia, Franciaország és Németország új gazdasági megállapodást írt alá Iránnal. Az új egyezmény a legmagasbb szintű standardoknak felel meg, a megállapodás értelmében az E3-ak, valamint Irán között az árucsere az orvosi eszközök, a mezőgazdasági termékek és az élelmiszeripari cikkek között továbbra is fennt fog állni.  

A mechanizmus INSTEX néven lép életbe, alapot biztosítva ezzel egy nem dollár alapú kereskedelemnek. Mint azt Jeremy Hunt, brit külügyminiszter kifejtette, az INSTEX egy nyílt kiállás a történelminek tekinthető 2015-ös atomalku mellett, mely 2018-ban vesztette érvényét, azzal, hogy Donald Trump, amerikai elnök szankciókat vezetettt be Teheránnal szemben.

Öngyilkos merénylet

27 ember életét követelő bombatámadást hajtottak végre Irán dél-keleti részén, az áldozatok többsége a  Forradalmi Gárda katonái voltak. A merényletet egy szunnita csoport, a Dzsais al Adl hajtotta végre (Igazság Serege), mely a helyi beludzs kisebbség jogainak a kivívását tűzte zászlajára.

A térségben nem újkeletűek az ehhez hasonló akciók, korábban Ahvázban egy katonai parádé során lőttek a tömegbe, illetve decemberben Csabahárban, a helyi rendőrőrs közelében hajtottak végre merényletet egy gépjárműbe rejtett bombával.  

Teherán álláspontja a mostani esetben is a korábbi támadásokhoz hasonlóan az, hogy a rivális, szaúdi királyság próbálja ezáltal destabilizálni nem csak a dél-iráni, jelentős szunnita kisebbséggel rendelkező tartományokat, hanem egész Iránt, gátat szabva ezzel az iszlám forradalom eszméinek.

Jemeni rakétacsapás

Zalaz-1 típusú rakétákkal hajtott végre támadást a jemeni hadsereg szaúdi álásokkal szemben, Alab közelében. A fő célpontok Asir és Nadzsran voltak, de tűz alá vették az Al-Hamadban található katonai bázist is, mely több szaúdi katona életét követeltelte.

Korábban Washington részéről érkezett felhívás a harcoló felek részére, melyben fegyverszünetre szólították fel a résztvevőket, hogy el tudják kezdeni a béketárgyalásokat. Az amerikai ultimátummal szemben azonban korántsem csillapodtak az összecsapások, legutóbb a jemeni hadsereg tüzet nyitott szaúdi hajókra, valamint a rakétacsapások mellett több sikeres dróntámadást is végrehajtottak szaúdi célpontokkal szemben.

Tengeri hadgyakorlatot tart Irán

Három napos hadgyakorlatot tart Irán a Hormuzi-szorosban, jelentette be Hosszein Kanzádi admirális. A műveletek során nagy arányú csapatösszevonásokra kerül sor, melyben a haditengerészet mellett szerepet kap a légierő is, valamint rakéták bevetésére is sor kerül.

A Hormuzi-szorosban november óta vált kiélezetté a helyzet, azt követően, hogy az Egyesült Államok szankciókkal sújtotta az iráni kőolajtermelést, ezzel komoly bevételi forrástól vágva el az országot. A terület kiemelt szerepéhez hozzájárul az itt lebonyolításra kerülő kőolajkereskedelem, mely a teljes kőolajkereskedelem harmadát teszi ki.

Benyújtotta lemondását az iráni külügyminiszter

Bejelentette lemondását Dzsavád Zarif, iráni külügyminiszter, a hírt Abbász Muszavi, iráni külügyi szóvívő is megerősítette. Zarif külügyminisztersége alatt, 2015-ben sikerült megállapodnia Teheránnak a nagyhatalmakkal a számos kérdést felvető iráni atomprogrammal kapcsolatban, mely komoly győzelmévé vált az iráni diplomáciának.  

A Hezbollah politikai szárnyát is terrorszervezetté nyilvánította az Egyesült Királyság

A brit belügyminiszter, Sajid Javid február 25-én jelentette be, hogy a parlament döntése alapján március 1-jétől a Hezbollahnak már nem csak a katonai, de a politikai szárnya is terrorszervezetként lesz nyilvántartva a szigetországban. Ennek következményeképp bárki, aki a szervezethez köthető, akár 10 év letöltendő börtönbüntetésre is ítélhető.

A Hezbollah a 2019-ben megalakult, új libanoni kormányban három minisztériumot is megszerzett, többek között az Egészségügy Minisztériumot, amely az egyik legnagyobb költségvetéssel rendelkezik. Habár a szervezet vezetője kijelentette, hogy a minisztérium pénzét saját célokra nem használják, azok az országok, amelyek nem nézik jó szemmel Irán térnyerését mégis aggasztónak tartják ennek lehetőségét. Az iráni proxy szervezet azonban nem csupán politikailag erősödött meg. A 2011 óta tartó szíriai polgárháborúban jelentős katonai tapasztalatokra is szert tett, valamint az iráni jelenlét erősödésével – a síita félholdon keresztül – lényegében szárazföldi összeköttetésbe került a perzsa állammal. Az iráni külügyminiszter, Mohammad Javad Zarif Bejrútban, február 10-én tartott beszédében kijelentette, hogy Irán kész katonai segítséget nyújtani a libanoni hadseregnek is, amennyiben az efelőli szándékáról tájékoztatja. Iránnak tehát hosszabb távú célja, hogy Libanon hadseregének ellátásában felváltsa az Egyesült Államokat.

Palesztin–izraeli konfliktus

Izrael lehet a negyedik állam a Holdon

Február 22-én sikeresen kilőtték a “Beresheet” Falcon-9 típusú rakétát a floridai Cape Canaveral állomásról, amely várhatóan április közepén eléri a Hold felszínét. A 100 milliárd dolláros nagyságrendű projektet az Elon Musk neve által fémjelzett SpaceX és az Izraeli Űrügynökség közösen, a nemzetközi zsidó közösség magánadományaiból hajtotta végre. Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök szerint a kilövés “nagy lépés Izraelnek és még nagyobb lépés az izraeli tudománynak”. A projekt nem csupán a zsidó állam szempontjából bír hatalmas jelentőséggel: a finanszírozás módja, illetve az állami és a privát szektor együttműködése iránymutató lehet az űrkutatás jövőjét illetően is.

Lengyel–izraeli diplomáciai csörte

Hetek óta súlyos kijelentések mérgezik a lengyel–izraeli diplomáciai kapcsolatokat, amelyek végül a 18-ai jeruzsálemi V4 csúcstalálkozó lemondásához vezettek, miután a lengyel kormány nem kívánt Izraelbe utazni. A konfliktust a lengyelek tisztázatlan szerepe a Holokauszt lebonyolításában, és az ezzel kapcsolatos ellentétes nézőpontok váltották ki. Először Benjamin Netanjahu tett egy nyelvtanilag félreértelmezhető kijelentést a lengyelekkel kapcsolatban, a botrányt azonban Yisrael Katz, külügyminiszter szavai okozták, aki szerint a “lengyelek az anyatejjel szívják magukba az antiszemitizmust”. A vádakat határozottan elutasította és felháborítónak nevezte Mateusz Morawiecki, lengyel miniszterelnök, és bejelentette országa távolmaradását a csúcstalálkozóról.

Tisztázódó “frontvonalak” a választások előtt

Az izraeli ellenzék két legmeghatározóbb szereplője, Benny Gantz és Yair Lapid megállapodott abban, hogy “Kék-Fehér” néven közös centrista listát indítanak Benjamin Netanjahu jobboldali koalíciója ellen az áprilisi választásokon. A közvéleménykutatások szerint az új formáció máris jelentős társadalmi támogatottságot bír maga mögött, köszönhetően a regnáló kormányt és kormányfőt kísérő korrupciós botrányoknak. A kihívásra válaszul Benjamin Netanjahu választási szövetséget kötött a Zsidó Otthon nevű szélsőjobboldali párttal. Az alku tárgya volt, hogy a Zsidó Otthon egyesüljön a Zsidó Hatalom nevű szélsőségesen vallásos és nacionalista formációval, hogy ne vesszenek kárba a jobboldali töredékszavazatok az áprilisi választásokon. A Zsidó Hatalom a betiltott kahanista mozgalom utódának vallja magát, melynek célja az arab lakosság Izraelből való deportálása volt. A lépést számtalan kritikával illették mind belföldön, mind pedig külföldön.

Küszöbön egy újabb gázai háború?

Az Izraeli Védelmi Erők új vezérkari főnöke, Aviv Kochavi lépései alapján nem kizárt, hogy hamarosan egy újabb háború bontakozik ki Izrael és a Gázai övezetet uraló Hamasz között. Az új vezérkari főnök, habár csak januárban vette át a fegyveres erők irányítását, már jóváhagyott egy esetleges konfliktus alatt használható operatív tervet, illetve felállított egy egységet, amely a Gázai övezetbeli potenciális célpontok listáját állítja össze. Az előkészületek feltehetőleg annak az izraeli jelentésnek a fényében történnek, amely azt valószínűsíti, hogy a Hamasz egy újabb háborúval akarná elérni a nemzetközi közösség beavatkozását a területen kialakult humanitárius válságba. Ezzel szemben Omar Shaaban, a Pal-Think, egy gázai központú think tank vezetője állítja, hogy a Hamaszak nem érdeke egy újabb háború kitörése, hiszen az csak súlyosbítaná a területén fennálló humanitárius katasztrófát.

Február 24-én, meglepetésszerűen kezdődött meg az Izraeli Védelmi Erők nagyszabású hadgyakorlata, amelyben a katonák különféle forgatókönyvekre készülnek fel, többek között egy újabb gázai háborúra.

Átalakuló szövetségi kapcsolatok a palesztin–izraeli béketárgyalások kapcsán

Az Egyesült Államok Izraelbe akkreditált nagykövetségének Jeruzsálembe helyezése óta Washington elvesztette független közvetítő szerepét a Palesztin Hatóság szemében. Ennek következtében a palesztin elnök, Mahmoud Abbas, az ENSZ fejlődő országokat magába foglaló blokkjának, a G77-nek a jelenlegi elnökeként az Egyesült Államok közel-keleti béketervével szembeni koalíció kialakításán dolgozik. (A jelenleg 134 ENSZ tagállamból álló, illetve a Föld népességének 80%-át magába foglaló szervezet elnöklését 2019. január 1-jén vette át Mahmoud Abbas.) A kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében február 10-én, az Afrikai Unió Addisz-Abeba-i csúcstalálkozóján mondott beszédében felkérte a szervezetet, hogy küldjön megfigyelőket a közelgő palesztin választásokra.

Az Egyesült Államok közel-keleti békepolitikájának aktorai tekintetében is változásokra számíthatunk. Erre enged következtetni, hogy Jared Kushner, Donald Trump veje és tanácsadója Ankarába látogat február 27-én, hogy az Egyesült Államok béketervének részleteit ismertesse. Szakértők szerint ez annak a jele, hogy a Trump-adminisztráció szemében felértékelődött Törökország szerepe a közel-keleti béke megteremtésére irányuló amerikai tervben.

Szíria

A kormányerők január 31-től fogva újra megkezdték az északi Idlib tartomány településeinek bombázását a török megfigyelőpontok jelenlétének ellenére, megszegve ezzel az asztanai folyamatban összefoglaltakat, melynek értelmében az ENSZ BT 2254-es határozat által megkötött tűzszünet betartását török és orosz megfigyelők ellenőrzik; előbbi a felkelők, utóbbi a kormányerők oldalán.

Ezzel egyidőben a keleti Dairazzor tartományban, az Iszlám Állam elleni harc utolsó napjain több mint 6000 civil menekült el az iraki határ közelében található Baghuz településről az Eufrátesz folyó keleti partvidékén. A művelet során az Iszlám Állam végleg fel lett számolva, a menekülteket és helyi lakosokat az SDF ellenőrzi, és próbálja kiszűrni a terrorszervezethez kapcsolható gyanús személyeket.

Február 27-én Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök látogatást tett a Kremlben  a szíriai háború ügyében. A tárgyalást Putyin a következő mondattal nyitotta: “Nagyon fontos közösen átbeszélnünk a régió helyzetét és biztonsági problémáit.” Hozzátette, hogy az események nyomon követése magas szintű konzultációt követel. Netanjahu nyitóbeszéde az iráni jelenlétről szólt: “A régió stabilitásának és biztonságának legnagyobb fenyegetése Irán és csatlósai,” mondta. “Elhatározottak vagyunk az Iránt célzó agresszív fellépés mellett – aki azzal fenyeget, hogy elpusztít minket –, megakadályozva ezzel annak katonai beágyazódását Szíriába” – tette hozzá. Moszkva már tavaly nyáron ígéretet tett Izraelnek, hogy igyekszik távol tartani az iráni csapatokat legalább a Golán-fennsíktól, több-kevesebb sikerrel.

A moszkvai találkozót pusztán egy nappal megelőzve, Bassár el-Aszad, szíriai elnök rendkívüli látogatást tett Teheránba, mely az első volt a 2011-ben kitört konfliktus óta (Aszad elnök pusztán kétszer hagyta el Szíriát az utóbbi 8 év alatt, mindkét alkalommal Moszkvába repült). A teheráni látogatáson találkozott Irán legfelsőbb vallási vezetőjével, Ali Hámeneivel, valamint az iráni elnökkel, Haszan Rohanival. A találkozó részleteiről nem sok részlet derült ki. Az iráni állami média csak annyit tett közzé: “A vezetők megegyeztek abban, hogy minden szinten folytatják az együttműködést a két baráti nemzet között.” A damaszkuszi Köztársasági Palota szóvivősége így nyilatkozott: “Aszad elnök megköszönte az Iráni Iszlám Köztársaság vezetőségének és népének azt a segítséget, amit Szíriának nyújtottak a háború ideje alatt.”

Az iráni kormány 2011 óta több milliárd dollár támogatást, valamint több ezer iráni katonát és irreguláris harcost küldött Damaszkusz megsegítésére. Ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az Aszad-rezsim javára fordítsa a polgárháború kimenetelét.

Kurd kérdés

Továbbra is elutasítják a kurd autonómiát Szíriában

A közel nyolc éve tartó polgárháború során a kurd milíciák megvédték az általuk lakott területek nagy részét, és ezen északi és északkeleti országrészeken autonómiát hoztak létre. Autonómiájukat szeretnék megőrizni egy decentralizált államban, és azt is remélik, hogy Damaszkusz meg tudja akadályozni Törökországot abban, hogy megtámadja őket.

Bassár el-Aszad, szíriai elnök politikai és kommunikációs tanácsadója, Buthaina Saaban határozottan elutasítja a szíriai kurdok autonómiáját, szerinte az autonómia megadása az ország felosztásához vezethetne. Szíriát a népek olvasztótégelyének nevezte, és hangsúlyozta, hogy a szíriai alkotmány tekintetében mindenki egyenlő.

Az észak-szíriai kurd vezetésű adminisztráció üdvözölte az Egyesült Államok új döntését a csapatkivonásról

Február 21-én Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője közölte, hogy egy 200 fős békefenntartó csoport „bizonyos ideig” Szíriában fog maradni. Az észak-szíriai kurdok pozitívan fogadták az Egyesült Államok döntését, mivel ez megvédi a régiójukat, és más európai államokat is arra bátoríthat, hogy békefenntartókat küldjenek a térségbe.

Az Amerikai Egyesült Államok támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) gerincét a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) adják, viszont Törökország a kurdok milíciáját, a YPG-t terrorszervezetnek tartja, és Észak-Szíriát meg szeretné tőlük tisztítani. Donald Trump, amerikai elnök decemberi döntése a Szíriában állomásozó amerikai erők teljes kivonásáról azt is jelentette volna, hogy a legfőbb szíriai szövetségesüket magukra hagyták volna.

Rendhagyó hírek

Varsói nemzetközi konferencia a Közel-Kelet biztonságáról

Habár a február 14-15-én megrendezett konferencia hivatalosan a közel-keleti térség biztonsági kihívásairól történő multilaterális egyeztetést tűzte ki célul, főként Irán térségbeli megerősödéséről folytak a megbeszélések. Ennek tükrében érdekes, hogy iráni meghívott nem volt a listán, illetve az orosz delegáció előre jelezte távolmaradási szándékát. Egyes szakértők szerint a konferencia egy hosszabb folyamat kezdete, amelynek keretében az Egyesült Államok egyfelől platformot biztosít a diplomáciai kapcsolatokkal hivatalosan nem rendelkező Izrael és a szunnita monarchiák egyeztetésére, másfelől pedig előkészíti egy Iránnal szemben felálló koalíció létrehozását, amely átveheti a helyét, amennyiben valóban kivonul Szíriából.

Szintén nem jelent meg a konferencián a libanoni külügyminiszter, aki feltehetőleg az ország feszült belpolitikai helyzetének feltüzelését kívánta ekképp elkerülni. Az ország társadalma rendkívül polarizált Irán térnyerésének megítélésében, amely az iráni proxy szervezet, a Hezbollah révén igen erős belpolitikai kérdés. Hassan Nasrallah, a Hezbollah vezetője beszédében kijelentette, hogy Omán és az Egyesül Arab Emirátusok normalizálódása Izraellel eddig is köztudott volt, de a varsói konferencia bebizonyította, hogy Szaúd-Arábia is erre az útra lépett. (Az elmúlt hetekben az izraeli Channel 13 TV csatorna a bahreini–izraeli, illetve a szaúdi–izraeli kapcsolatokról is tényfeltáró műsort sugárzott, többek között azt állítva, hogy a 2006-ban Izrael és a Hezbollah között zajló háború alatt Szaúd-Arábia Izraelt támogatta a színfalak mögött.)

Szintén távolmaradt a konferenciától a Palesztin Hatóság küldöttsége, amely a konferenciát a palesztin ügy megszűntetésére irányuló amerikai–izraeli összeesküvésnek nevezte. A palesztin vezetés és az Egyesült Államok kapcsolata 2017 decemberében romlott meg jelentősen, amikor Donald Trump bejelentette az USA izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe helyezését. A konferencia tematikája jól mutatja, hogy a palesztin kérdés a térség sokadrangú problémájává devalválódott.

A Közel-Kelet és Észak-Afrika hírfigyelő szerkesztőségi tagjai: Halasi Gábor (szerkesztő), Fodor Márk Joszipovics (palesztin–izraeli konfliktus), Ibrahim Imre (Szíria), Kiss Beatrix (Észak-Afrika), Lázin Áron (síita félhold), Shadeh Fadi (palesztin–izraeli konfliktus és síita félhold), Szabó Orsolya Réka (Észak-Afrika), Vincze Patrik (kurd kérdés).

Donald Trump, amerikai elnök 2018. december 19-én jelentette be Twitterén, hogy ki kívánja vonni az USA erőit Szíriából, valamint felére csökkenté az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok létszámát. A Fehér Ház megerősítése után kiderült, hogy 30 napon belül kivonnák a katonai alakulatokat a szír területekről.

Az Egyesült Államok 2000 katonája állomásozik Szíria észak-keleti részén, akik segítik a szíriai kurdokat (SDF) az Iszlám Állam elleni harcban. A kiterjedt légi támadások mellett így szárazföldi csapatokkal is jelen van a területen az USA, felismerve a korábbi, kizárólag légicsapásokra alapuló stratégia hátrányait. Donald Trump álláspontja szerint azonban az Iszlám Államot a koalíciós erők legyőzték Szíriában, így az amerikai katonák további tartózkodása okafogyottá vált.

Forrás: BBC

Az amerikai elnök döntését belső és külső tiltakozások fogadták, amelyek közül az egyik legjelentősebb James Mattis, védelmi miniszter és Brett McGurk, ISIS elleni küzdelemmel megbízott nagykövet lemondása volt. Számos állam, többek között az ISIS elleni koalícióban részt vevő Franciaország és Egyesült Királyság is kritizálta a döntést, és kijelentették, hogy továbbra is folytatják a radikális terrorszervezet elleni hadműveleteket. Az Iszlám Állam tevékenysége által leginkább érintett Irak miniszterelnöke is arról beszélt, hogy a döntés súlyos, negatív következményekkel járhat az ország számára. Ugyan az ISIS 2014 óta elveszítette a területének 95%-t, kvázi állami jellegét elveszítette és jelentős emberi, anyagi veszteségeket szenvedett, de a jelentések alapján közel sincsen legyőzve.

A kritikusok szerint akár a dzsihadista szervezet újjáéledéséhez is vezethet az amerikai kivonulás. Irakban a katonai vereség és területeiről való kiszorulása után a szervezet teljesen átállt az aszimmetrikus hadviselésre és a terrorcselekmények végrehajtására. A kivonulás végrehajtásával megbízott Votel vezérezredes (aki egyben az közel-keleti térségért felelős Középső Parancsnokságnak vezetője) is több tízezer ISIS-harcosról beszélt Irakban és Szíriában tett látogatása során, ami komoly aggályokat vet fel a következő hónapokra vonatkozóan. A magas rangú amerikai tábornok ugyanakkor leszögezte, hogy az Irakban állomásozó 5000 amerikai katona kivonása belátható időn belül nem valószínű, és a szíriai kurd erőket továbbra is támogatják fegyverekkel és ellátmánnyal annak érdekében, hogy továbbra is fenntarthassák a nyomást az Iszlám Állam megmaradt állásain.

Forrás: sputniknews.com

Szíriában Trump a teljes kivonulással a leghűségesebb és leghatékonyabb helyi szövetségesét tenné egy rendkívül kellemetlen stratégiai pozícióba. A kurdokat, arabokat, keresztényeket és egyéb északkelet-szíriai csoportokat tömörítő ernyőszervezetet, a Szíriai Demokratikus Erőket (SDF) eddig az amerikai szárazföldi erők jelenléte oltalmazta a külső beavatkozásoktól. Törökország többször is közvetett és közvetlen módon fenyegette a szíriai kurdokat beavatkozással, sőt a török területről kiinduló szíriai ellenzéki erők, a török haderő segítségével a legnyugatibb kurd kantont, Afrint el is foglalták, és az egész szír-török határon egy biztonsági zónát akarnak kialakítani. A török kormány ugyanis a SDF fő alkotóját, a Népi Védelmi Erőket (YPG) a Kurd Munkáspárt nevű terrorszervezet szíriai ágának tekinti. Emellett pedig a török kormány érdekelt az Aszad-rezsim megdöntésében, így támogat bizonyos mérsékeltnek mondott kormányellenes szervezeteket Szíria északi részén. A törököktől való félelmükben az SDF szinte egyből tárgyalásokba kezdett a szír kormánnyal, ezzel megerősítve annak pozícióját. A konfliktusból való kiugrással az USA gyakorlatilag beismerné, hogy a szíriai polgárháborúban a szír kormány és az őt támogató Oroszország és Irán kerekedett felül.

Forrás: liveuamap.com

A decemberi bejelentés óta Donald Trump, amerikai elnök meghallgatva a belső és külső kritikákat több ízben is módosította a döntését. Először mindössze arról beszélt, hogy logisztikai nehézségek miatt 30 nap helyett 6 hónapig fog tartani a kivonulás. A napokban azonban arról érkezett hír, hogy 200 amerikai katona továbbra is marad támogatni a kurdokat az ISIS elleni küzdelemben logisztikai, hírszerzői és koordinációs képességekkel. Ezen felül további 200 katonáról esett szó, akik egy nagyobb, akár 1500 főt is elérő nemzetközi, főleg NATO-kontingens elemeként megfigyelői művelet részeként maradnának Északkelet-Szíriában. A NATO-szövetségesek (főként az Egyesült Királyság és Franciaország) ezzel kívánja biztosítani a továbbra is fenntartott USA jelenlétet, illetve azt, hogy a kurd és a török erők között összecsapások törjenek ki.

Forrás: thedefensepost.com

Egyelőre még nem tiszta a tervezett nemzetközi katonai kontingens pontos mérete, összetétele és mandátuma. Annyi biztos, hogy nem egy, az ENSZ-kötelékében végrehajtott békefenntartó illetve megfigyelő misszió lenne. Az USA tehát továbbra is fenntartja szárazföldi katonai jelenlétét Szíriában, Donald Trump decemberi bejelentésével ellentétben. Ettől függetlenül az ehhez hasonló hirtelen irányváltások, és hektikus kormányzati kommunikáció a Fehér Ház részéről komolyan alááshatják a világ vezető hatalmába vetett bizalmat, ami középtávon súlyos külpolitikai válsághoz vezethet az Egyesült Államok egyelőre kiterjedt szövetségi rendszerében.

2019. február 1-jén Mike Pompeo, az Egyesült Államok külügyminisztere bejelentette, hogy az USA felfüggeszti a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződésből eredő kötelezettségvállalásait Oroszországgal, melyet korábban az INF-szerződés szabályozott. Ezen állítást nem sokkal később Donald Trump, az ország elnöke is igazolta. Másnap Vlagyimir Putyin, az Oroszországi Föderáció elnöke bejelentette, hogy országuk biztonsága érdekében minden amerikai lépésre „tükörválaszt” fognak adni. Eljött tehát egy újabb fegyverkezési időszak? A világ két nagyhatalma ismét atomtöltetű rakétákkal fogja riogatni egymást? Itt egy 2. hidegháború? A válaszok – egyelőre – nem tiszták, de a körülményeket és a lehetséges ok-okozatokat át tudjuk tekinteni, hogy egy tisztább képet kapjunk.

A szavak harca – avagy ki mit tud?

1987-ben az Egyesült Államok akkori elnöke, Ronald Reagan és a Szovjetunió akkori – és utolsó – főtitkára, Mihail Gorbacsov aláírta az INF-szerződést, mely egyezmény a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és manőverező robotrepülőgépek megsemmisítéséről szólt, illetve amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában az által, hogy megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését. Oroszország, a Szovjetunió jogutódja 2014 óta folyamatosan megszegte ezen szerződést – legalábbis a Trump-adminisztráció szerint. Az oroszoknak a Baltikumban található, kalinyingrádi exklávéba telepített Iszkander-M rakétái, a 9M729 kódnevű cirkálórakéták telepítése, és az állítólagos manőverező robotrepülőgépek tesztelése mind okot adtak az Egyesült Államok kormányának, hogy úgy döntsön, egyoldalúan felmondja a szerződésben foglaltakat önvédelem céljából. Trump továbbá bejelentette egy kis hatóerejű taktikai atomfegyver fejlesztését, vélheően elrettentés céljából.

Az orosz válasz nem váratott sokat magára. Putyin a Szergej Sojgu védelmi- és Szergej Lavrov külügyminiszterrel megtartott tanácskozása után röviden bejelentette, hogy ők is felfüggesztik az INF-szerződést. Kijelentette, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági és Védelmi Tanácsnak pedig arra van megdönthetetlen bizonyítéka, hogy az Egyesült Államok szegi meg a szerződést immáron sokadszorra, melyre azonban a „jószándék jeleként” nem reagáltak ilyen nyílt módon, mint azt tette a másik fél. Ismertette, hogy az amerikaiak új tűzérségi fegyvere 1600 kilométerre képes ellőni, tehát megsérti az egyezményt, továbbá, hogy manőverező robotrepülőgépek indítására is alkalmassá tették a Lengyelországba és Romániába telepített rakétaelhárító (MK 41 VLS) rendszerüket, mellyel immáron Moszkva pusztán 10-12 percnyi rakétaidőre van. Putyin elnök úgy fogalmazott, hogy “tükörválaszt fogunk adni. Amerikai partnereink nyilvánvalóvá tették, hogy felfüggesztik részvételüket a szerződésben, így most mi is felfüggesztjük azt. Az USA azt is bejelentette, hogy felerősítik kutatási és fejlesztési tevékenységüket, így mi is ezt fogjuk tenni,” illetve hozzátette, hogy az amerikai fél a nemzetközi rend megbontására törekszik azzal, hogy kilép mindenféle szerződésből (pl. az iráni atomalkuból és a párizsi klímaegyezményből). „Egyetértek a védelmi miniszter úrral – hangoztatta Putyin –, ezért kérem is, hogy kezdjék meg a Kalibr típusú, tengeri indítású manőverező repülőgépek szárazföldi változatának kifejlesztését, és egy szárazföldi indítású, közepes hatótávolságú, hiperszonikus rakétának a tesztelését.” Említette továbbá, hogy a szerződés újratárgyalása továbbra is napirendi pontra lesz tűzve náluk, de ők nem fognak kezdeményezni.

A kétes rakéta – avagy az ominózus Iskander-M (forrás: Russian Defense Ministry).

Két nappal Trump bejelentése előtt az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erőinek Hazafi Kongresszusi és Kiállító Központjában, Moszkvában az oroszok bemutatták Mihail Matvejevszkij altábornagy vezetésével a NATO-kódban SSC-8-nak, az orosz nómenklatúrában 9M729-nek nevezett rakétát, mely az a hírhedt fegyver, ami miatt az amerikaiak felbontották nem sokkal később a szerződést. A 9M729-cel kapcsolatban Matvejevszkij megállapította, hogy a szóban forgó rakéta csupán 480 kilométert tud megtenni, több hajtóanyagot nem képes befogadni, így az amerikaiak vádja alaptalan. Az altábornagy azzal húzta alá állítását, hogy az Egyesült Államok semmilyen objektív adatot nem adott át nekik, amely bizonyítaná, hogy megsértették a szerződést. Számos CIA és NGA (National Geospatial-Intelligence Agency) forrás ugyanakkor azt állítja, hogy az oroszok egy kis cselhez folyamodtak a sajtó előtt is nyitott tájékoztatón, ugyanis szerintük másik rakétát mutattak be, mint amelyiknek létét az amerikaiak kifogásolják. Állításuk szerint a rakéta be se férne a Hazafi Kongresszusi és Kiállítási Központban, arról nem is beszélve, hogy a bemutatón csak a hordozótégelyt és a TEL-t (mobil indítóplatform) mutatták be, valódi rakéta nem is volt kiállítva.

Vélemények Kínától Gorbacsovig

Számos elemző szerint azonban ez a konfliktus döntőrészt nem az amerikai–orosz ellentéten alapszik. Valójában az amerikaiak szerződésfelmondásának hátterében az állhat, hogy míg az Egyesült Államok és Oroszország megegyezéses alapon szabályozza egymás fegyverkezését, Kínát nem korlátozza semmi, aki viszont jelentős fegyverkezésbe kezdett, mely komolyan veszélyezteti az USA-t is. Azonban a körülmények nem segítenek, és egy jelentős amerikai–orosz konfliktus – ha szavak szintjén is –, de kialakulóban van, melyben közrejátszanak a NATO-szövetségesek megnyilvánulásai is. Lengyelország bejelentette már korábban is, szintúgy, mint Románia, hogy engedélyt adnak az amerikai védelmi célzatú rakéták telepítésére, melyet Putyin sérelmez. Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő szerint azonban nem eszik olyan forrón a kását: „Egyelőre ezek a bejelentések inkább csak a diplomáciai fenyegetések körébe tartoznak”. Szerinte még az se biztos, hogy a NATO-szövetségesek támogatnák a lengyelek és a románok ezen lépését. Ez annak fényében is érdekes, hogy a katonai szövetség kijelentette, hogy nem szeretne fegyverkezési versenyben részt venni. Ahogy Jens Stoltenberg, a NATO Főtitkára fogalmazott: „Szeretnénk meggyőzni Oroszországot, hogy térjen vissza a megállapodáshoz. A kilépésig hat hónap van hátra, ez idő alatt Moszkva átértékelheti a döntését”. Ugyanez a vélemény került elő az Észak-atlanti Szövetség februári brüsszeli találkozóján. A védelmi miniszterek közös álláspontja is az volt, hogy meg kell egyezni Moszkvával. Trump elnök ekkor említette először rendkívül árulkodó álláspontját, mely szerint az Egyesült Államok nyílt a tárgyalásra, azonban csak akkor, ha ebben Kína is részt vesz.

Február 13-án a Vedomosztyi orosz lap vezércikkében Mihail Gorbacsov, az 1987-es INF-szerződés egyik aláírója mondott véleményt a kialakult helyzetről. Szerinte nem ez az első egyoldalú lépése Washingtonnak. Emlékeztetett arra, hogy 2002-ben az amerikaiak felmondták a rakétavédelmi rendszerek kiépítését korlátozó ABM-szerződést, és a kezdeti három, a globális biztonságot garantáló fő szerződésből (INF, ABM és START) már csak egy, a START-3 van érvényben, melyet 2010-ben kötött Barack Obama és Dmitrij Medvegyev. Gorbacsov hozzátette, hogy az ABM és az INF felbontása után a START-3 megszűnése is már csak idő kérdése lehet.

Putyin ereje – avagy miért történik ez?

Egy héttel később Vlagyimir Putyin megtartotta immáron hagyománnyá vált évértékelőjét, melyben jelentős hangsúly esett a fegyverkezésre. Az orosz elnök azzal borzolta a nemzetközi kedélyeket, hogy „nemcsak a rakétaállásos országok vannak célkeresztbe véve, hanem a gazdájuk is”, tehát Románia és Lengyelország mellett akár a  NATO központja és/vagy a Pentagon is. Putyin a NATO-tagországokról úgy fogalmazott, hogy „még a szatellitáikat is mozgósítják, akik óvatosan, de aláröfögnek az amerikaiaknak ebben a kérdésben”. Az elnök tételesen felsorolta, hogy önvédelmi célzatból milyen fegyverek fejlesztésébe vagy továbbfejlesztésébe kezdenek. A felsorolásban szerepelt a Poszejdon típusú atommeghajtású tengeralattjáró vízre bocsájtása, amely korlátlan hatótávolságú víz alatti eszközök szállítására képes; a Pereszvet lézerfegyver hadrendbe állítása; az orosz MiG-31-es harci repülők felszerelése Kinzsal típusú hiperszonikus rakétákkal; az Avantgard rakétarendszer szériagyártásának elindítása; a Szarmat interkontinentális rakéta 2020-ig történő hadrendbe állítása; és a Cirkon rakéta továbbfejlesztése, mely a hangsebesség kilencszeresével fog tudni száguldani. Piers Cazalet, a NATO szóvivője az évértékelő után kijelentette, hogy a szövetség mindig készen áll arra, hogy megvédje bármely tagját minden veszélytől.

Putyin évértékelője nemcsak a fegyverkezésről számolt be, hanem széleskörű életszínvonal-javító intézkedéseket is az orosz nép elé tárt. Ez alighanem összefüggésben áll azzal, hogy az orosz elnök támogatottsága az elmúlt egy évben érezhetően csökkent. 2014 óta most érte el először a legalacsonyabb szintet elfogadottsága (64%), ráadásul egyes felmérések szerint az oroszoknak csak a 40%-a szavazna rá. Elemzők szerint a népszerűségvesztés hátterében a gazdasági nehézségek és az ezzel összefüggő népszerűtlen reformok állnak – tavaly ősszel például nagy felháborodást váltott ki a nyugdíjkorhatár emelése. Az, hogy ezen reformok (illetve az “erőfitogtatás”) javítják-e elfogadottságát, még a jövő zenéje.

Továbbá kérdés marad, hogy a kialakult helyzet bármelyik fél elfogadottságát növelni fogja-e (hiszen 2020-ban az USA is elnököt választ)? Az is nyitott kérdés marad, hogy Kínára hatással lesz-e a burkolt amerikai üzenet, ahogy az is, hogy az orosz gazdaság bírni fogja-e a szankciók súlya alatt mindazt, amit Putyin megígért? Nem tudhatjuk, de számíthatunk még sok érdekes fordulatra az „új” vagy „kis hidegháborúban”.

Írta: Gönczi Róbert

Magyar idő szerint 2019. február 28-án hajnali háromkor ült tárgyalóasztalhoz Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, és Kim Dzsong Un, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetője. Csúcstalálkozójukat Hanoiban tartották, azonban a tárgyalásoknak váratlanul vége szakadt, s nem ejtették meg az ünnepélyes záróebédet – ahogy megállapodás sem született a kardinális kérdésekben.

Nem ez volt a két vezető első találkozása. Először a szingapúri csúcson, 2018 nyarán találkoztak, mely során a vezetők delegációik kíséretében több órás tárgyalásokat folytattak, majd aláírták a dokumentumot, melyben mindketten elkötelezték magukat a Koreai-félsziget teljes denuklearizációja mellett. A találkozó – úgy tűnt –, új fejezetet nyitott a két ország számára. A nagy horderejű eseményt követően az amerikai elnök jelentős előrelépésként könyvelte el a találkozót, előrevetítve a tárgyalások folytatását és a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok fellendítését.

Nyolc hónap elteltével, 2019 februárjára tűzték ki a második találkozót, a helyszín ezúttal Hanoi, Vietnam. Két napot töltött együtt a két vezető, a tárgyalások fókuszában a nukleáris töltetek leszerelése mellett a koreai háborút lezáró hivatalos békeszerződés aláírása állt. Utóbbit a demokraták kongresszusi tevékenysége övezi; a 18 demokrata képviselő által felterjesztett törvényjavaslat a háború végleges lezárását szorgalmazza.

Azonban nem történt megállapodás, nem történt aláírás. Trump elnök sajtótájékoztatója során kiemelte, hogy számára nem a gyorsaság fontos, hanem az, hogy helyesen cselekedjen; sok beszélgetés vár még a két vezetőre, hosszú folyamat lehet, mire az amerikai elnök képes meggyőzni a fiatalabb vezetőt, hogy hagyjon fel nukleáris programjával. Érkezett információ arról is, hogy az Otto Wambrier-ügyről is szó esett, azonban Kim Dzsong Un “nem volt tisztában” a bebörtönzött amerikai állampolgár fogvatartási körülményeivel. A tárgyalás során nem kerültek összetűzésbe, az álláspontjaik mellett azonban mindketten kitartottak: Kim Dzsong Un a szankciók eltörlését követelte, amelyek nem kedveznek országa gazdaságának – így számára ez volt a legfontosabb és egyetlen kérdés.

Mivel zártkörű beszélgetést folytattak kamerák nélkül, csak a sajtótájékoztatók alapján tudunk információhoz jutni. Trump elnök úgy fogalmazott, hogy az észak-koreai vezetőnek is van egy bizonyos jövőképe, amely nem egyezik pontosan az USA-éval, de a tavalyi állapotokhoz képest már közeledett a kettő egymáshoz, és végül összeérnek majd. A tárgyalóasztaltól végül felálltak, elsétáltak – az amerikai elnök szerint ez egy „nagyon barátságos séta volt” –, nem vettek részt az ünnepélyes záróebéden sem. Trump elnök hozzátette, hogy bár a csütörtöki tárgyalás nem vezetett közvetlen eredményre, hosszú távon fantasztikus sikereket érhetnek el. Újabb csúcsról nem egyeztek meg, de a tendenciák alapján várható, hogy a továbbiakban újra sor kerül találkozásra, hogy előremozdítsák a már megkezdett folyamatokat.

Noha Trump elnök akkurátusan kitart amellett, hogy semmi szükség sietségre, és érzékelhetően nem akarja túlfeszíteni a húrt az észak-koreai vezetőnél, a Stanford Egyetem legújabb kutatásai szerint Észak-Korea nem fogta vissza, egyáltalán nem állította le nukleáris programját, sőt, a becslések szerint elég hasadóanyaggal rendelkezik legalább öt további atomfegyver előállításához.

Nem kedvezett Trump elnöknek, hogy éppen a csúcstalálkozó alatt tanúskodott ellene a Kongresszus előtt korábbi ügyvédje és tanácsadója, Michael Cohen, a címlapokon ezzel olyan reklámot biztosítva számára, mely árnyékát a nukleáris leszerelés sikere kergethette volna el.

A nemzetközi reakciók változatosak: Kína Külügyminisztériumának szóvivője szerint nem lehet egy éjszaka alatt megoldani a Koreai-félsziget problémáját, Dél-Korea miniszterelnöke azonban sajnálatosnak tartotta, hogy nem jutottak megállapodásra.

Hatalmas elvárásokat támasztottak ezzel a találkozóval szemben az előző váratlan sikere következtében, és a tanácstalanság, hogy megakadni látszik a kommunikáció egy ilyen kardinális témakörben, mint a denuklearizáció, kétségeket ébreszthet mind az amerikai, mind az észak-koreai oldalon. Bár Trump elnök számít arra, hogy Kim Dzsong Un hajlandó engedni az elvárásaiból, és valóban közeledhetnek az álláspontok, ez mindenképpen egy harmadik találkozót vetítene elő, amelyről azonban nem egyeztek meg. Ugyanakkor nem vethető el az első találkozó és a diplomáciai siker eredménye sem.

Írta: Györgyi Dominika

Lektorálta: Bartók András 

A Visegrádi Együttműködés kialakítása

A Visegrádi Nyilatkozatot 1991. február 15-én írták alá Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország vezetői. A formáció történelmi alapja messzire nyúlik vissza: 1335-ben Róbert Károly, magyar király kezdeményezésére a cseh Luxemburgi János és a lengyel III. Kázmér uralkodók hármas találkozót tartottak a Magyar Királyság területén lévő Visegrádon. A „regionális csúcstalálkozó” célja az volt, hogy megoldást találjanak a Bécs városa, konkrétan az árumegállító joga által okozott gazdasági kihívásra, amely súlyos hátrányokkal járt a közép-európai kereskedelem számára. Megoldásképp megállapodtak egy új kereskedelmi útvonal kijelölésében, amely megkerülte a bécsi vámot. A kereskedelmen túl több politikai, sőt katonai kérdésben is fontos döntéseket hoztak, hiszen elsimították a Lengyel Királyság és a Cseh Királyság közti ellentéteket, illetve „kölcsönös védelmi megállapodást” kötöttek egymással. Ezekre a pozitív történelmi hagyományokra építkezve hívták életre az új együttműködést 1991-ben. Az eredetileg háromtagú regionális együttműködés 1993-ban vált a jelenleg is ismert négytagúvá, mikor Csehszlovákia felbomlott és létrejött a független Szlovák Köztársaság, amely továbbra is részt kívánt venni a közös formációban.

A magyar miniszterelnök által kezdeményezett együttműködés többek közt a partnerállamok közti biztonságpolitikai, azon belül is a katonai, azaz a védelempolitikai kapcsolatok fejlesztését tűzte ki célul. (Ennek magyar részről ki nem mondott célja az volt, hogy megakadályozza egy új kisantant létrejöttét a közép-európai hatalmi vákuumban.) A felek megállapodtak abban, hogy rendszeres találkozókat tartanak és összehangolják külpolitikájukat a Varsói Szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának lebontásával, valamint segítséget nyújtanak egymásnak az európai uniós, illetve a NATO integrációval kapcsolatban.

A védelempolitikai fejlődés korszakai

A védelempolitikai együttműködés fejlődését három szakaszra lehet bontani. Az első szakasz az alapító nyilatkozattól számítva 2004-ig tart, amikor minden visegrádi állam sikeresen felvételt nyert az Európai Unióba és az Észak-tlanti Szövetségbe. Ebben az időszakban a találkozók témáját az integráció(k) előkészítése és menedzselése dominálta. A második szakasz 2004-től körülbelül 2012-2013-ig tartott, mely során az újradefiniált visegrádi együttműködés elsődleges feladatának az EU közös kül- és biztonságpolitikájának, valamint a NATO transzformációnak és műveleteinek támogatását tartotta. A harmadi szakasz, melyet az aktív kezdeményezőkészség, majd pedig az önálló védelempolitikai együttműködés gondolata jellemez, a 2010-es évek elejétől számítható. A 2012-es chicagói NATO-csúcsot, és a megváltozott biztonsági környezet (arab tavasz, ukrajnai válság, migrációs válság) kialakulását követően új lendületet nyert a visegrádi védelempolitikai együttműködés, ismét rendszeressé váltak a miniszteri szintű találkozók, valamint a védelempolitikai vonatkozású csúcstalálkozók, melyek során részletes közlemények, valamint meghatározó stratégiai dokumentumok születtek.

Saját ábra.

Az első időszak: „tetszhalott” állapot

Az Együttműködés első éveit a kevés sikerek ellenére (mint a CEFTA) inkább a kudarcok, a széthúzás és az egymással való versengés jellemezte; a közép-európai államok külön-külön lobbiztak az euroatlanti integrációjukért. Ennek oka, hogy a Visegrádi Együttműködés nem rendelkezik állandó intézményi struktúrával, ezáltal sokkal erősebben megszenvedi a részes államok politikai irányváltásait, amelyek megnehezítik az együttműködést. A kilencvenes éveket a Visegrádi Együttműködés „tetszhalott” állapotaként jellemezzük, amely egészen az 1998-as budapesti csúcstalálkozóig tartott, ahol Csehország, Lengyelország és Magyarország megállapodott abban, hogy segítséget nyújtanak a ’97-es NATO bővítésből kimaradt Szlovákiának a lemaradásának lefaragásához, és új lendületet adnak az Együttműködésnek.

Saját ábra.

A második időszak: az euroatlanti integráció támogatása

2004-ben a formáció egy fontos választóvonalhoz érkezett, hiszen minden részes állam tagjává vált mind az Észak-atlanti Szövetségnek, mind pedig az Európai Uniónak, ezáltal pedig teljesültek az 1991-ben kitűzött célok. Szükségessé vált, hogy döntsenek az együttműködés jövőjéről; megszűntetéséről vagy új tartalommal való megtöltéséről. A 2004. május 12-ei csúcstalálkozón úgy döntöttek a visegrádi államok vezetői, hogy fenntartják a Visegrádi Együttműködés kereteit, hogy elősegítsék a régió fejlődését és érdekérvényesítő képességeit.

A 2004-től kezdődő időszakban a részes államok leginkább azzal voltak elfoglalva, hogy kialakítsák a megfelelő együttműködést az Európai Unió és az Észak-atlanti Szövetség tekintetében. Önálló visegrádi védelempolitikai kezdeményezésről nem beszélhetünk. A miniszteri értekezletek és csúcstalálkozók témái legfőképpen az uniós közös kül- és biztonságpolitika, valamint a keleti bővítés voltak.

Saját ábra.

Harmadik időszak: az aktív kezdeményezés és az önálló visegrádi együttműködés időszaka

Az új időszak alapvető védelempolitikai irányvonalát az jellemezte, hogy a visegrádi országok igyekeztek meghatározni, hogy mivel tudnak hozzájárulni a NATO-képességek növeléséhez a megváltozott biztonsági környezetben. Ennek meghatározó dokumentuma a 2012. április 18-ai, a prágai védelmi miniszteri találkozón született “Responsibility for a strong NATO” nyilatkozat, melyet a 2012-es chicagói NATO-csúcs apropóján fogalmaztak meg. A nyilatkozatban a visegrádi országok kifejezték maximális támogatásukat és elhivatottságukat a 2010-es új stratégiai koncepció hármas prioritása (kollektív védelem, válságkezelés és kooperatív biztonság) iránt.

Saját ábra.

A 2013. október 14-ei budapesti csúcstalálkozó mérföldkőnek tekinthető a visegrádi országok védelempolitikai együttműködésében. A kormányfők által kiadott közös nyilatkozatban túlmennek azon, hogy a Visegrádi Négyek csupán hozzájárulnak a NATO és az Európai Unió védelmi képességeinek fejlesztéséhez, és célul tűzik ki egy saját, közös védelempolitika kidolgozását, természetesen összhangban az Észak-atlanti Szövetség és az EU törekvéseivel. A budapesti csúcstalálkozóhoz hasonló jelentőségű volt a V4 védelmi minisztereinek 2014. március 14-ei megbeszélése, ahol két, stratégiai jelentőségű dokumentumot hoztak nyilvánosságra a közös védelempolitikával kapcsolatban, melyek napjainkig meghatározzák az együttműködés törekvéseit.

Az első dokumentum a „Long Term Vision of the Visegrad Countries on Deepening their Defence Cooperation” nevet viselte, melynek célja egy hosszútávú közös védelempolitikai stratégia megalapozása volt. A biztonsági környezet értékelése (melyet törékenynek minősítettek) után megnevezik azt a három területet, melyen szükségesnek tartják az együttműködés elmélyítését, ezek a következők:

• közös képességek és a védelmi ipar fejlesztése, valamint közös beszerzések;
• többnemzeti alakulatok létrehozása;
• közös oktatások, képzések és gyakorlatok.

A második dokumentum, amely a „Framework for Enhanced Visegrad Defence Planning Cooperation” nevet viselte, a hatékonyabb védelempolitikai gazdálkodásról szólt. Miután bizonyos katonai képességek fejlesztése és fenntartása rendkívül magas költségekkel jár, ezért feladatul tűzték ki, hogy kialakítsanak egy olyan keretrendszert, amely lehetőséget biztosít azon területek felkutatására, amelyeken megvalósulhatnak a közös védelempolitikai beszerzések és fejlesztések. A gyakorlati megvalósítás elemeiként a következőket határozták meg:

• a források együttes biztosítása a visegrádi államok által;
• közös beszerzések végrehajtása;
• önálló kutatás-fejlesztés kialakítása a visegrádi együttműködésen belül.

Sikerek és kudarcok

Ha megvizsgáljuk az első dokumentumban megjelölt területeket, akkor egyaránt találhatunk sikereket és kudarcokat is. Sikeresnek tekinthető a többnemzeti alakulatok létrehozására való törekvés, hiszen 2019 nyarán másodjára kerül felállításra a V4 harccsoport, továbbá létrehoztak egy közös ABVR zászlóaljat. A közös oktatások és képzések szempontjából meg kell említeni a visegrádi országok területén található NATO Kiválósági Központokat (5), valamint a 2018-ban aláírt együttműködési megállapodást az államok védelmi felsőoktatási intézményei között.

Látható, hogy a többnemzeti alakulatok, valamint a közös képzések területén vannak sikerek és részeredmények az együttműködést tekintve. Sajnos, azonban a közös beszerzések és kutatás-fejlesztés kapcsán (melyek a szorosabb védelmi integráció irányába mutatnának) a törekvések ellenére inkább a kudarcok jellemzik a visegrádi államokat. A közös beszerzések területén számos próbálkozás történt. A kilencvenes években felmerült, hogy azonos modellekre cseréljék a volt szovjet vadászgép-flottákat, azonban ez meghiúsult. A lengyelek amerikai, a magyarok és a csehek svéd eszközöket vásároltak, míg a szlovákok megtartották a szovjet haditechnikát. Gondolkodtak egy közös, új generációs páncélozott harcjármű beszerzésében, sőt, közös modernizálásban is a T-72 harckocsikat illetően, de ezek sem valósultak meg. 2002. május 30-án hivatalosan is megállapodtak, hogy közösen hajtják végre a Mi-24 helikopterek felújítását, de ez szintén nem valósult meg. 2014-ben egy közös radarfejlesztési programot jelentettek be, amely az ígéretes indulás ellenére, végül a csehek kiszállása okán, nem valósult meg. Voltak még kisebb projektek a személyi felszerelések, a lőszergyártás összehangolása, valamint a vezetési, hírszerzési és felderítési (C4ISR) képességek terén, azonban ezek sem valósultak meg.

Értékelés

Az eredmények és a visegrádi nyilatkozat aláírása óta eltelt idő függvényében könnyedén fogalmazódhat meg bennünk negatív vélemény a védelempolitikai együttműködéssel kapcsolatban, hiszen relatív kevés sikert tud felmutatni a Visegrádi Együttműködés ebben a tekintetben. A teljes képhez azonban figyelembe kell vennünk a kooperációt gátló tényezőket is, melyből számtalan akad.

A V4 fejlődésének kulcsszava az egyensúly. A részes államok történelmét és jelenét is számos vitás pont terheli, gondoljunk csak a határon túli kisebbségek helyzetére vagy az Oroszországhoz fűződő különböző álláspontokra. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a gazdasági erőforrások és képességek asszimmetriáját. Ebben a kontextusban értelmezve a V4 akár sikeresnek is tekinthető, hiszen az érdekellentétek és a sérelmek ellenére már több mint két évtizede jelent biztos pontot a négy közép-európai ország kapcsolatában.

Egy elhamarkodott mélyítés az együttműködésben azonban felborítaná ezt a kényes politikai egyensúlyt, és az egyik részes tagállam akár bojkottba forduló ellenkezése ismételten „tetszhalott” állapotba juttathatná az együttműködést. Nagyon fontos ezért, hogy minden lépésnél, melyet az intézményesítés vagy az együttműködés mélyítése kapcsán tesznek az államok, tekintettel legyenek a konszenzusra való törekvésre és ezáltal a folyamatok időigényességére. Ezen szempontok figyelembe vételével kell véleményt alkotnunk a védelempolitikai együttműködés mértékével és minőségével kapcsolatban.

A mai csúcstechnológia egyik elengedhetetlen nyersanyaga a ritkaföldfémek gyűjtőfogalom alatt is ismert 17 elem. Kína jelenleg az egyik vezető kitermelője ezen fémeknek, s az utóbbi években számtalan hír felröppent arról, hogy Kína a termelési kvóták változtatásának segítségével nagy hatással van az árakra, illetve egyes iparágak termelési kapacitására. De pontosan mik ezek a fémek, és hogyan használja Kína őket eszközként? Milyen módon befolyásolhatják ezek az USA és Kína közötti, jelenleg épp egy csendes időszakban lévő kereskedelmi versengést?

Ritkaföldfémek oxidjai. Forrás: sg.hu.

A ritkaföldfémek (angolul: rare earth elements – REE) tulajdonképpen nem is annyira ritkák. A lantanoidák csoportjába tartozó 15 elem a lantán (La), cérium (Ce), prazeodímium (Pr), neodímium (Nd), prométium (Pm), szamárium (Sm), európium (Eu), gadolínium (Gd), terbium (Tb), diszprózium (Dy), holmium (Ho), erbium (Er), túlium (Tm), itterbium (Yb), és lutécium (Lu). A legtöbb szakember ezekhez még hozzáteszi a szkadiumot (Sc) és az ittriumot (Y) is. Ez az átlagember számára nem sokat mond, keveset tud ezekről az elemekről és tulajdonságaikról, hiába vesznek körül minket akár mindennapi használati tárgyainkban is. Elnevezésük kicsit félrevezető lehet, mert nem is annyira ritkák. Mindegyik gyakoribb az ezüstnél és kettő még a réznél is (lantán és cérium). De geokémiai tulajdonságaiknál fogva ritkán jelennek meg olyan koncentrációban, ami kitermelésre érdemes. Emellett a legtöbbször együtt fordulnak elő, mivel tulajdonságaik nagyon hasonlóak (kivétel a szkandium), sokszor keverten jelennek meg és tiszta formában nehezen előállíthatóak. 

A legnagyobb készletekkel rendelkező ország sokáig Kína, Oroszország, USA, Ausztrália, és India volt, de kisebb lelőhelyek voltak ismertek Kanadában, Malajziában, Grönlandon, Vietnamban, stb. De ehhez hozzá kell tenni, hogy a lelőhelyek feltárása közel sem tekinthető lezárt folyamatnak, számos területen alig végeztek ilyen felméréseket. Kína 2009-ig viszonylag alacsonyan tartotta az árakat, így más területek, például a kaliforniai Mountain Pass nem tudott ezzel versenyezni, így Kína igen gyorsan csaknem kizárólagos szállítója lett eme nyersanyagoknak.

A ritkaföldfémek sajnos nem helyettesíthetőek, így a szállításuk akadozása komoly fennakadást, vagy akár egyenesen a termelés leállását is okozhatja egyes ágazatokban. A teljesség igénye nélkül elmondhatjuk, hogy a gépkocsigyártásban, az olajiparban, a magas hőmérsékletnek és oxidációnak ellenálló fémötvözetek előállításában, lézerek, optikai berendezések, adattárolók vagy nagy pontosságú diagnosztikai eljárások során (pl. MRI, PET), mágnes-, üveg- és kerámiagyártásban, akkumulátorokban, világítástechnikában (pl. a LED-ek), illetve a távközlési iparban egyaránt alkalmazzák őket. Ebből látható stratégiai jelentőségük.

Ritkaföldfémek felhasználása. Forrás: massivesci.com.

Mi történik akkor, ha ezek az anyagok szűkösen állnak rendelkezésre? A továbbgyűrűző hatások szinte kimeríthetetlenek, és jelen rövid írás nem is tűzheti ki célul ezek feltárását. De két hatásról szót ejthetünk. Amikor valami létfontosságú hiánya beindítja a takarékoskodást és az innovációt, hogyan lehetne azt saját részről előállítani, illetve helyettesíteni? Az Egyesült Államok például, észlelve saját kiszolgáltatottságát, már 2013-ban felállított egy kutatócsoportot, amelynek feladata a ritkaföldfém-hiány megoldása, különösen az energetika szempontjából (Kalantzakos 77. o.). Ez lenne az első hatás. A második azonban éppen az, amely a hiányból adódó lassulás. Ezen anyagok elengedhetetlenek a megújuló energiaforrások előállításában, például a napelemek gyártásban, vagy a szélturbinák előállításában. Így az innováció hosszútávon meghozza majd hatását, de más területeken visszaveti a fejlődést.

Különösen érdekessé válik a történet, ha megvizsgáljuk, milyen mértékben befolyásolja ez az Egyesült Államok és Kína viszonyát. Mint az köztudott, a két nagyhatalom feszültsége egy fokozott kereskedelmi versenyhez, drámaibb megfogalmazásban „kereskedelmi háborúhoz” vezetett. Az egymásnak feszülő érdekek és az érvényesítésükre felhasznált erők kétségkívül jelentősek, a kivetett vámok összege is számottevő, de pontosabb lehet az alacsony intenzitású konfliktus megnevezést is használni, hogy a távolságot a „háború” és e között szem előtt tudjuk tartani.

Az érvényben lévő, eddig kivetett vámok alapján az Egyesült Államok mintegy 267 milliárd dolláros vámot vetett ki, míg Kína a maga részéről 110 milliárdos értéket szabott meg.

Fontos kiemelni, ez nem csak pénz, hiszen Kína éppen összetett társadalmi, gazdasági változásokon megy keresztül, és ezek a veszteségek homokszemekként jelenhetnek meg a gépezetben. Jelenleg ez az erőpróba egy csendesebb szakaszában van, azonban a felek közötti megállapodás, amit 2018 decemberében kötöttek egy „fegyverszünetről”, március 1-jén le fog járni, és akkor ismét megindulhat a védővámok kivetése, a bonyolult manőverezés. Köztudott, hogy a kereskedelmi kapcsolatok minősége, és az amerikai és kínai gazdaság szoros összefonódása a katonai konfliktus megakadályozásának egyik fő oka. Ha a két ország gazdasága egyre inkább széttartó irányba fejlődik, más erőforrások és piacok felé nyitva csökkenti a riválisától való függést, így az növelheti a katonai konfliktus esélyét is.

A források diverzifikációja ellenére Kína még mindig a világ összetermelésének több mint 90%-át adja. A kereskedelmi vetélkedés végkimenetele egyelőre bizonytalan. Mindkét állam számtalan olyan jelet küld, amely a tárgyalások folytatását jelzi, majd a következő fordulóban azok zátonyra futását sejthetjük. A legutóbbi ilyen csavar Trump bejelentése volt, miszerint mégsem találkozik Xi Jinping-gel a március 1-jei határidő előtt, pedig ezt január 31-én még szorgalmazta. Mi történik a ritkaföldfémek területén? Kína a kitermelt mennyiségből sokat saját használatra tart vissza. Emellett az amerikai kormányzat ezen nyersanyagokra is vámokat vetett ki, ez tovább növeli a beszerzés nehézségeit. Ám a várakozásokkal ellentétben ez  megnehezítette az egyetlen amerikai bánya, a Mountain Pass üzemeltetését, ugyanis a korábban a kitermelt ércet Kínába szállították, hogy ott nyerjék ki belőle a fémeket, de így megnövekedtek a költségeik. A kínai fél ugyanúgy vámokat vethet ki, mint ahogy azt megtette Japánnal 2010-ben. Az ügy érdekessége az volt, hogy a piacok hamar reagáltak és a kínai lépés nem sikerült olyan hatékonyra, mint remélték.

Az új japán lelőhely. Forrás: japan-forward.com.

A kutatás új lelőhelyek után tovább folyik, és a hírek szerint éppen Japán fedezett fel egy hatalmas készletet a csendes-óceáni Minami-Torishima szigetét körülvevő iszapban. Természetesen, ennek kitermelése nagy kihívás lesz, de ha sikerül, nagyban ellensúlyozhatja a kínaiak túlsúlyát ezen a területen. Bárhogy is, de ezen a téren is érdekes éveknek nézünk elébe.

Nyomtatott források:
Sophia Kalantzakos: Kína és a ritkaföldfémek geopolitikája

 

2019. január 21-én népszavazást tartottak a Fülöp-szigetek déli részén található Mindanaón. Az ország második legnagyobb szigetén a referendum tárgya egy jelentős muszlim lakossággal rendelkező terület autonómiája volt. Az itt élő iszlám vallást követő népesség évtizedek óta harcot folytat a többségében katolikusok által lakott Fülöp-szigetektől való elszakadásért.

A konfliktus nagyon hosszú történelmi gyökerekre tekint vissza. A 14. századtól, tehát jóval a spanyol gyarmatosítás kezdete előttől élnek Mindanao szigetén muzulmánok. Az amerikaiak 20. század végi érkezését, majd az önálló Fülöp-szigetek létrejöttét követően azonban megindult a keresztények betelepülése az ország többi részéről Mindanaóra, az itteni termőföldek kihasználása céljából. A folyamat következtében a muszlimok az 1960-as évekre kisebbségbe kerültek a katolikusokhoz képest. A feszültségek fokozatosan nőttek, és 1969-ben fegyveres összecsapások kezdődtek a kormányerők és a felkelők között.

A következő évtizedekben többször is próbálkoztak a felek a konfliktus tárgyalásos rendezésével. A januári népszavazás is ennek a hosszú folyamatnak a részeként került megrendezésre. 2014-ben ugyanis a lázadók és a központi kormány kompromisszumot kötöttek, melynek értelmében előbbiek lemondanak szeparatista elképzeléseikről a nagyobb önállóságért cserébe.

A szavazáson 1,74 millió fő adta le voksát, ami közel 88%-os részvételi arányt jelent. A szavazók túlnyomó többsége, 85%-a az autonómiát választotta. Ez az eredmény lehetővé teszi a békefolyamat további mélyítését, ugyanis a kormány és a szeparatisták egyezségének értelmében 3 év átmeneti időszakot követően a helyi lakosság saját törvényhozást választ majd, amely pedig létrehozza a terület különálló végrehajtási rendszerét. A központi kormányzat irányítása alatt marad azonban a biztonság- és védelempolitika, valamint a külügy és a monetáris rendszer irányítása is.

A terrorizmus Mindanaón

A fegyveres összecsapások a kormány és a felkelők között ugyan már lezárultak, de a terület továbbra sem békés. Az Iszlám Állam és több szélsőséges terrorszervezet is aktív a térségben, és időről időre merényletekkel hívják fel magukra a figyelmet. Január 27-én történt a legfrissebb támadás, amelyben robbantások következtében 27 ember vesztette életét és 70-nél is többen megsérültek. A terrorcselekményre egy katolikus templom közelében került sor Mindanao Sulu nevű provinciájában.

Egy másik esemény, mely szintén jelzi a szélsőséges szervezetek itteni aktvitása által okozott problémát, hogy 2018 decemberében Rodrigo Duterte elnök a 2017 májusa óta fennálló szükségállapot meghosszabbítását kezdeményezte abból a célból, hogy az ilyen helyzetben hatalmat gyakorló katonai vezetés meggátolhassa a terrorista csoportok újraszerveződését. A javaslatot a törvényhozás jóváhagyta.

A szükségállapot kihirdetésére is az Iszlám Állam tevékenysége miatt került sor. 2017 májusában ugyanis a legnagyobb muzulmán többségű városban, Marawiban fegyveres összecsapások törtek ki, amikor katonák le akarták tartóztatni egy, az ISIS-hoz köthető terrorista csoport vezetőjét. A kormányerők és a szélsőségesek közötti harcok 5 hónapig húzódtak; ezalatt 1000-nél is többen vesztették életüket, illetve 300 ezer ember kényszerült lakhelye elhagyására. Az összecsapások tehát nagy humanitárius problémát okoztak, a város újjáépítése várhatóan évekig elhúzódik majd.

Látható tehát, hogy nagy kihívást jelent Mindanao szigetén jelenleg a terrorizmus elleni küzdelem. A szavazás eredményeképpen létrejövő muszlim mindanaói Bangsamoro Autonóm Régió gyakorlati működésének megvalósulása ugyan még bizonytalan, de a széles körű támogatottság mindenképpen pozitív a térség békés jövőjére nézve.

A lerombolt Marawi. Forrás: www. aljazeera.com.

Január 25-én a görög parlament is ratifikálta a görög–macedón névvita lezárására kötött Preszpa-megállapodást (a névvita történelmi előzményeiről és a megállapodáshoz vezető útról itt olvashatnak). Ezzel véget ért a majdnem 30 éve húzódó névvita, a nyugat-balkáni vitatott nevű állam hivatalosan Észak-Macedónia lett, és az egyezmény értelmében megkezdődhet a macedón euroatlanti integráció, melyet eddig a görög fél blokkolt.

Ratifikációs nehézségek mindkét oldalon

Habár a Preszpa-megállapodást 2018. június 17-én kötötte meg Macedónia és Görögország, a névvita lezárásához szükséges volt azt mindkét ország parlamentjének ratifikálni, illetve Macedóniában a szükséges alkotmánymódosítások előtt még népszavazást is tartottak.

A macedón parlament január 11-én szavazta meg az ország átnevezéséhez szükséges négy alkotmánymódosítást; a 120 fős macedón parlamentből 81 képviselő támogatta így szavazatával a névvita lezárását. Ahhoz, hogy hivatalosan is Észak-Macedóniának hívhassák az országot, kétharmados többséget kellett a kormányon lévő Szociáldemokrata Uniónak (SDSM) biztosítani; ellenzéki képviselők támogatását is meg kellett nyerni a kormánykoalíció 71 képviselője mellé. A jobboldali korábbi kormánypárt, a VRMO-DPMNE (Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja) bojkottálta a január 11-i szavazást, így fejezve ki helytelenítő álláspontját a Preszpa-megállapodással kapcsolatban.

A VRMO magatartása nem meglepő, először tavaly nyáron akasztotta meg a névvita lezárásához vezető utat a VRMO-tag köztársasági elnök, Gjorge Ivanov azzal, hogy nem írta alá a parlament által elfogadott megállapodást. Másodszorra azonban már nem tudta gyakorolni elnöki vétóját Ivanov, hiszen a Preszpa-egyezményt másodszor is abszolút többséggel szavazta meg a macedón parlament. A VRMO ellenállása ezután a szeptember 30-án, a megállapodásról tartott népszavazáson mutatkozott meg, akkor a szavazástól való távolmaradásra szólították fel a lakosságot, hogy érvénytelen legyen a referendum. Végül valóban, a szükséges 50%-os részvételi arányhoz képest csak a lakosság 37%-a ment el szavazni; ám az egyezményt támogató voksok aránya kiemelkedő, 91% volt. Ekkor Zoran Zaev, az egyezményt megkötő macedón miniszterelnök azt mondta, ha a parlamentben nem tudnak kétharmados többséget biztosítani a szükséges alkotmánymódosításokhoz, új választások kiírását fogja kezdeményezni.

A tavaly szeptemberi népszavazáson a választópolgárok az alábbi kérdésre adhatták le igen/nem voksukat: “Are you in favour of European Union and NATO membership by accepting the agreement between the Republic of Macedonia and the Republic of Greece?”

A kérdést a VRMO manipulatívnak nevezte, és ellenezte, hogy a névvita lezárásáról szóló egyezményt összekötik az ország integrációs törekvéseivel. Az SDSM erre úgy reagált, hogy a Preszpa-egyezmény nélkül Macedónia nem indulhatna el a fejlődést hozó euroatlanti integráció útján.

Az egyezmény életbe lépéséhez szükséges utolsó állomás a görög parlament ratifikációja volt. Nemcsak a heves utcai tüntetések jelezték a még mindig tartó görög ellenérzéseket az egyezményt illetően, de az Alekszisz Cipras, görög miniszterelnök személyéről szóló január 16-i bizalmi szavazás is. A szavazást maga Ciprasz kezdeményezte, miután a baloldali, kormányon lévő Sziriza koalíciós partnere, a jobboldali ANEL párt kilépett a kormányból, kifejezve a névvita rendezésére kötött egyezmény helytelenségét. A 300 fős görög parlamentből végül 151 képviselő szavazott bizalmat Ciprasznak; a Sziriza 145 képviselője mellett a távozó ANEL párt és független képviselők támogatásával. Ciprasz úgy nyilatkozott, hogy a parlament a „stabilitásnak szavazott bizalmat”. Ezt követte a három napig tartó parlamenti vita, melynek végén 153 képviselő szavazott a Preszpa-egyezmény ratifikálása mellett; a macedón névváltoztatásra válaszul így Görögország nem fogja tovább blokkolni Észak-Macedónia euroatlanti integrációját.

Gyors lépések az euroatlanti integráció felé

A névváltoztatásra válaszul a NATO február 6-án már alá is írta Észak-Macedóniával a csatlakozási jegyzőkönyvet. Az eseményre a brüsszeli NATO Központban került sor a Szövetség 29 tagjának állandó képviselői, illetve a macedón külügyminiszter, Nikola Dimitrov jelenlétében. A csatlakozási folyamat következő állomása, hogy a szövetséges tagállamok parlamentjei ratifikálják az aláírt jegyzőkönyvet. Amint ez mind a 29 tagállam nemzeti parlamentjében megtörtént, Észak-Macedónia hivatalosan is a Szövetség 30. tagja lesz.

Görögország és Szlovénia parlamentje elsőként már ratifikálta is a csatlakozási jegyzőkönyvet; a gyors lépéseknek köszönhetően Észak-Macedónia már 2020-ra NATO-tagállam lehet. Elköteleződésük kifejezésére február 12-én NATO zászlót vontak fel Szkopjéban, a kormány épülete előtt.