Biztonságpolitika.hu

Partnerkapcsolatok

2019. április 1.: A NATO részvétele az ENSZ éves békefenntartói konferenciáján (Lendvai Tünde)

Clare Hutchinson, a NATO Nők, Béke és Biztonság programjáért felelős különleges főtitkári megbízott képviselte a Szövetséget az ENSZ éves miniszteri szintű békefenntartói konferenciáján, 2019. március 29-én. Hutchinson hangsúlyozta a NATO töretlen elköteleződését az ENSZ békefenntartó intézményeinek támogatásában, különös tekintettel az improvizált robbanóeszközök (IED, ún. „házi készítésű pokolgépek”) felszámolására tett közös erőfeszítések tükrében. Jelentős együttműködési pontok voltak ezen kívül a robbanóeszközöktől való mentesítéséhez szükséges kiképzések és a katonaorvosi ellátások biztosítása a Szövetség részéről, illetve a szoros együttműködés a civil lakosság védelme érdekében a fegyveres konfliktusok alatt. A miniszteri szintű csúcstalálkozó során a résztvevő 130 ország képviseletében kiadott közös nyilatkozat deklarálja az államok és nemzetközi szervezetek további együttműködését a békefenntartó missziókban, illetve kötelezettséget vállaltak a kiküldetés során kulcsterületnek számító képességek fejlesztésére. Emellett támogatásukat fejezték ki a békefenntartó missziók személyzetében megmutatkozó egyenlőtlen nemi arányok kiküszöbölésére, így a jövőben több figyelmet fordítanak a női békefenntartók kiképzésére és missziós kiküldetésére.

2019. április 2.: A Főtitkár köszönetét fejezte ki Trump elnöknek az erős vezetésért (Vas Beatrix)

Jens Stoltenberg, a NATO Főtitkára április 2-án a Fehér Házba látogatott, hogy találkozzon Donald J .Trumppal, az Amerikai Egyesült Államok elnökével. A Főtitkár köszönetét fejezte ki Trumpnak a határozott vezetésért és a NATO mellett tanúsított elköteleződésért. A két vezető megvitatta a terrorizmus ellen folytatott közös harcban tett előrelépéseket, illetve a Szövetségesek közötti tehermegosztás kiegyenlítésének irányában elért eredményeket. Stoltenberg kiemelte, hogy az európai Szövetségesek és Kanada jövő év végéig összesen 100 milliárd dollárral fogják növelni védelmi kiadásaikat.

2019. április 4.: A NATO külügyminiszterei megállapodtak a fekete-tengeri biztonság megerősítéséről (Vas Beatrix)

Április 4-én a Szövetséges országok külügyminiszterei elfogadtak egy intézkedéscsomagot a NATO helyzeti tudatosságának megerősítésére a fekete-tengeri régióban. Ennek részeként a Szövetség fokozott támogatást fog nyújtani partnerországainak, Grúziának és Ukrajnának a haditengerészetük és partiőrségük kiképzésében, az információmegosztásban, illetve több kikötőlátogatást és közös tengeri hadigyakorlatot is terveznek. A miniszterek ezzel egyidejűleg ismét felszólították az Oroszországi Föderációt, hogy engedje szabadon az Azovi-tengeren tavaly novemberben elfogott ukrán hajókat és azok tengereszeit.

2019. április 23.: 25 éve csatlakozott Azerbajdzsán az Euro-atlanti Partnerségi Tanácshoz (Németh Csenge)

Jan Broeks altábornagy, a NATO nemzetközi vezérkari főnöke látogatást tett Azerbajdzsánban 2019. április 16. és 19 között. A látogatása alatt találkozott a védelmi miniszterrel, Zakir Hasaanov vezérezredessel és a nemzetközi katonai együttműködési osztály vezetőjével, Huseyn Mahmudov vezérőrnaggyal és a katonai akadémia és az azerbajdzsáni fegyveres erők parancsnokával. Broeks altábornagy háláját fejezte ki a folyamatos azerbajdzsáni támogatásért a NATO által vezetett missziókban.

Azerbajdzsán NATO-val való kapcsolata 1992-ben kezdődött, amikor Azerbajdzsán csatlakozott az Észak-atlanti Együttműködési Tanácshoz. Ezt a fórumot 1997-ben az Euro-atlanti Partnerségi Tanács vette át, továbbá a Békepartnerség tevékenységeiben való rendszeres részvételének köszönhetően Azerbajdzsán aktívan hozzájárult az euroatlanti biztonsághoz.

2019. április 26.: A NATO megerősítette elköteleződését a konfliktuskapcsolatú szexuális és nemi alapú erőszak elleni fellépésben (Haiszky Edina Julianna)

2019. március 23-án az ENSZ Biztonsági Tanácsának a szexuális erőszakról szóló nyílt vitáján Clare Hutchinson, a NATO Főtitkárának a Nőkért, a Békéért és a Biztonságért felelős különleges képviselője kijelentette, hogy a NATO támogatja a konfliktusokkal kapcsolatos szexuális és nemi alapú erőszak elleni globális erőfeszítéseket. A NATO a küldetései és műveletei során szorosan együttműködik a helyi hatóságokkal és közösségekkel, hogy hatékony megelőzési stratégiákat dolgozzanak ki, és megerősítsék a nemzeti erőfeszítéseket az elkövetők felderítésére és elszámoltatására, így hangot adnak az alapvető méltóságnak és az emberi jogok tiszteletben tartásának.

Műveletek

2019. április 1.: A kanadai hadsereg közösen a NATO-tagállamokkal és -partnerországokkal gyakorlatozott az Északi-sarkkör mentén (Szilágyi Laura)

A kanadai NANOOK-NUNALIVUT 2019 hadgyakorlat keretein belül március 17-e és április 1-je közt közel 500 katona gyakorolta az arktiszi körülmények közti túlélési technikákat, logisztikai megoldások kivitelezését (leszállópályák felállítása a tenger jegén, távolsági üzemanyagutánpótlás) és jég alatti búvárkodást. A gyakorlatban Kanadán kívül Norvégia, Franciaország, Finnország és Svédország vettek részt. A műveletek tudományos kutatások eredményeinek alkalmazását is magukba foglalták, mint műholdak használatát keresés-mentéshez, hideg időjárás okozta sérülések ellátását. A kanadai hadsereg speciális, északi alakulata, a Canadian Rangers biztosította a résztvevők számára a navigációt, túlélést és a ragadozók elleni védelmet. A Szövetségesek rendszeresen csiszolják a hideg időjárási körülmények közt folytatott műveletekre irányuló képességüket.

2019. április 5.: NATO-hajók látogattak Odesszába (UKR) és Potiba (GRU) (Vas Beatrix)

Április 1-jén a NATO 2. számú állandó haditengerészeti csoportjának (SNMG2) összesen hat hajója rutin kikötőlátogatásra érkezett az ukrajnai Odesszába és a grúziai Potiba, miután pár napig járőröztek a Fekete-tengeren. A kikötőlátogatások során a kapitányok találkoztak és egyeztettek helyi katonai és politikai vezetőkkel, és a parti őrségek személyzetével is. A hajók egy közös gyakorlatban is részt vettek az ukrán és grúz haditengerészettel, ezzel is támogatva az interoperabilitás megerősítését a Szövetség erői és a partnerországok között.

2019. április 8.: A NATO csapata is részt vett a világ egyik legnagyobb kihívást jelentő kiber gyakorlatán (Haiszky Edina Julianna)

Április 9. és 12. között a NATO Kommunikációs és Információs Ügynökségének közel 40 kibervédelmi szakértőből álló csoportja vett részt a Locked Shield 2019-en, a világ legnagyobb kiberhadviselés elleni gyakorlatán Észtországban. A Locked Shield egy szimulációs program, amelynek célja, hogy a résztvevők megfelelően értékeljék a válsághelyzetet, támadás közben is fenntartsák a szolgáltatásokat és megvédjék azon hálózatokat, amik potenciális célpontok lehetnek. A gyakorlat forgatókönyve szerint a fiktív ország, Berylia polgári infrastruktúráját érik összehangolt kibertámadások, miközben az államban országos választások zajlanak. A NATO csapatának feladata, hogy listázza a károsodott platformokat és megvédje azokat a további támadásoktól. Az ilyen gyakorlatok kiváló lehetőséget nyújtanak a szakértőknek, hogy gyakorolják a saját IT-rendszereik és kritikus infrastruktúrájuk védelmét, továbbá a képzés elősegíti az együttműködést a polgári és katonai szakértők, valamint a döntéshozók között.

2019. április 10.: Egy olasz Eurofightert riasztottak feltartóztatásért Montenegró felett (Gönczi Róbert)

2019. április 9-én az olasz légierő Eurofighter repülőgépét először indították el, hogy végrehajtson egy NATO légterellenőrzési feladatot Montenegró felett. A küldetés célja egy civil légijármű feltartóztatása volt, mely elvesztette a kommunikációt a horvátországi légiirányító központtal és Montenegró és Albánia felé vette az irányt.

A Eurofighter, melynek védelmi területe az olasz, albán és montenegrói légtér, percek alatt feltartóztatta az eltévedt repülőt. A Eurofighter pilótái vizuálisan ellenőrizték is a gépet, hogy van-e rajta illegális akcióra, technika hibára vagy bármi másra utaló jel. Kiderült, hogy valószínűleg a kommunikáció azért veszett el, mert a légiirányítás és a fedélzeti személyzet félreértették egymást. Miután helyreállították a kapcsolatot, a légijármű zavartalanul folytathatta útját eredeti célállomása, az egyiptomi Hurghada felé.

2019. április 11.: A NATO eddigi legnagyobb orvosi gyakorlatát tartották meg (Rácz-Nagy Judit)

26 szövetséges ország és 13 partnerország, összesen 2500 résztvevő közreműködésével tartották meg a NATO történetében idáig legnagyobb egészségügyi gyakorlatát. Az ”Életerős Katona 19” (Vigorous Warrior 19) megnevezésű tréning házigazdája Románia volt. A gyakorlat lehetőséget biztosított a résztvevőknek, hogy fejlesszék orvosi szakellátási képességeiket; a kézifegyverek okozta sebesülések ellátásától kezdve a radioaktív sugárzás kezeléséig. Összesen 39 résztvevő ország gyakorlatozott egyszerre és valósította meg az Észak-atlanti Szerződés 3-as és 5-ös cikkelyét, újszerű civil eszközöket alkalmazva. Az gyakorlatsorozatot minden második évben a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központja (Budapest) rendezi meg a gyakorlatot lebonyolító házigazda országgal.

2019. április 11.: A NATO és a román haditengerészet közös gyakorlata a Fekete-tengeren (Györgyi Dominika)

Április 5-13. között került megrendezésre a Fekete-tengeren az éves román haditengerészet vezette Sea Shield gyakorlat, melyben öt NATO-hajó is részt vett. Ebben az évben húsznál is több hajó (Romániából, Bulgáriából, Kanadából, Görögországból, Hollandiából, Törökországból) dolgozott együtt az USA és Törökország területéről indított tengerészeti felderítő légi járművekkel (MPA) a közös gyakorlatban. A román légierő a MiG-21 LanceR és F-16 légvédelmi fenyegetésekre specializálódott egységeket is rendelkezésre bocsájtott, köztük a robbanásveszélyes eszközök hatástalanítását (EOD) végző búvárokat. Az Informatikai és Kibernetikai Központ a szárazföldről nyújtott támogatást. Az SNMG2 (Standing NATO Maritime Group) parancsnoka kiválónak minősítette a gyakorlatot, mivel az “lehetőséget nyújt arra, hogy együttműködjenek a Fekete-tengeri határmenti NATO-szövetségesekkel az interoperabilitás és a gyors reakció biztosítása érdekében.” A csoport Odessza, Poti és Konstanca kikötőjében is látogatást tett.

2019. április 17.: Magyarország vezeti a NATO 50. baltikumi légtérellenőrzési különítményét (Kertai Zoltán Péter)

Magyarországra került a sor, hogy Spanyolországgal és az Egyesült Királysággal közösen vezesse a Baltikum Légtérellenőrzési különítményét Litvániából. Magyarország Gripen, Spanyolország F-18, az Egyesült Királyság pedig Eurofighter típusú vadászgépekből ellenőrzi a balti légteret. Ez a békeidei védelmi küldetés összeköti a tagállamokat és fejleszti a szolidaritást a Szövetség államai közt. A közös fellépés a két kiegészítő különítménnyel növeli az elrettentési képességet a külső fenyegetések ellen, ami különösen fontos a Krím-félsziget illegális elcsatolását követően. Az esemény jelentőségét növeli, hogy 2004 óta ez az 50. ilyen típusú NATO-küldetés, Magyarországnak pedig a második alkalma a küldetés vezetésére és a balti szövetségesek őrzésére.

2019. április 17.: NATO-harccsoport gyakorlat Litvániában (Kertai Zoltán Péter)

Összesen 650 cseh, holland, német, norvég csapat kezdett neki április 17-én az „Eager Leopard” gyakorlatnak Pabradeban, Litvániában. A gyakorlat a készenlét fejlesztésére és képességeik hadrendbe állítására van kihegyezve. A gyakorlat 36 órája alatt védekező és támadó képességeket is teszteltek a katonák. „Különösen fontos, hogy a katonák fel tudjanak készülni a 3. szintű gyakorlatra az „Iron Wolf”-ra, amit litván szövetségeseinkkel júniusban bonyolítunk le.” – nyilatkozta Peer Papenbroock alezredes. A NATO 2017-ben 4 többnemzetiségű harccsoportot állított hadrendbe, ezek az Egyesült Királyság, Kanada, Németország és az Egyesült Államok vezetésével harckészek. Jelenlétük világossá teszi, hogy egy tagállam megtámadása az egész Szövetség ellen irányuló támadásnak minősülne.

Képességek

2019. április 11.: Aegis Ashore rakétavédelmi rendszer ütemezett frissítése Romániában (Kertai Zoltán Péter)

A NATO Aegis Ashore parti rakétavédelmi rendszere ezen a nyáron egy régóta tervezett fejlesztésen fog átesni. A fejlesztés az Egyesült Államok 2009-ben meghirdetett Alkalmazkodó Megközelítés program európai szakaszának része. Az AEGIS felújítási ideje alatt az Egyesült Államok – de NATO-fennhatóság alatt álló – THAAD (Terminal High Altitude Area Defense) rendszere biztosítja majd a rakétavédelem folyamatosságát. A több héten át folyó fejlesztési munkálatok védelmi feladatok ellátására készíti fel a Fekete-tenger partját.

Az Európai Unió az elmúlt évtizedekben a környezetvédelem egyik legaktívabb képviselőjeként szerepelt a nemzetközi politikában. A környezet állapotának és értékeinek megóvása mellett külön figyelmet fordít a éghajlatváltozás elleni küzdelemre és a fenntartható fejlődésre. Ezt jól példázza az Európai Bizottság által még 2014-ben benyújtott, a 2020-2030-as időszakra vonatkozó Éghajlat- és energiapolitikai keret, melynek többek között követelménye a megújuló energiaforrásokra való részleges átállás, az energiaellátás diverzifikálására, valamint fontos célként határozza meg az EU üvegházhatású gázok kibocsátásának nagy mértékű csökkentését. Azonban ha az Unió jelenlegi intézkedéseit tekintjük, a harc nem tűnik olyan töretlennek, és látható, hogy a gazdasági érdekekkel való ütközés komoly akadályt állít a célok elérésében.

Az egyik ilyen hátráltató tényező az autóipari lobbi, ami folyamatosan korlátozni kívánja a szén-dioxid-kibocsátásra vonatkozó szabályozásokat. Valószínűsíthető, hogy többek közt ez volt az egyik fő oka annak, hogy a Bizottság márciusban szavazásra bocsátott 2050-re vonatkozó klímacélját Németország, Magyarország, Lengyelország és Csehország is elutasította. A tervezet azt tűzte ki, hogy az évszázad közepére az EU szén-dioxid-kibocsátása nullára szoruljon vissza. A tervezetet a párizsi klímaegyezményhez igazították, mely keretein belül a világ országai elvállalták, hogy a lehető legtöbbet megteszik annak érdekében, hogy a Föld átlaghőmérsékletének emelkedését 1,5-2 Celsius-fokban maximalizálják. Azonban néhány ország nemcsak az EU de-karbonizálásának határidőhöz kötését, hanem az intézkedés tervének a párizsi egyezményhez való kapcsolását is elutasítja. Az Európai Parlament szavazása során a képviselők 369-116 arányban támogatták a tervet, 40 tartózkodás mellett. A civil társadalom és a tudományos világ egyre erőteljesebben próbálja rávenni a politikusokat és a tagállami kormányokat arra, hogy határozottabban lépjenek fel a globális felmelegedés ellen, ugyanis a jelenlegi tempó mellett 5-6 Celsius-fokra becsülhető a Föld átlaghőmérsékletének emelkedése az évszázad végéig. Ez a mérték bár nem tűnik soknak, mégis végzetes károkat okozna az ökoszisztémában és a környezet nagy mértékű pusztulását eredményezné.

A kép a környezetbarát intézkedések támogatottságát mutatja országonként, az Európai Parlamentben lévő szavazások alapján (2017-es adatokkal). Kép forrása: votewatch.eu

Nemrég egy másik hír rázta fel az európai környezetvédőket. A Tanács április 15-ei ülésén az Európai Unió tagállamai jóváhagyták, hogy elkezdődjenek a tárgyalások a szabadkereskedelmi egyezményről az Amerikai Egyesült Államok és az EU között. Az egyezmény terve nagy port kavart még Donald Trump megválasztása előtt, ám az amerikai elnök beiktatása után (2016) a TTIP (Transatlantic Trade and Investment Partnership) ötlete egy időre lekerült a napirendről, egészen tavaly májusig, amikor ugyanis Trump védővámokat vezetett be azokra az acél- és alumíniumtermékekre, melyek Mexikóból, Kanadából vagy az Európai Unióból érkeznek az USA-ba, az EU pedig erre ellen-vámokkal válaszolt. Ezután a tárgyalás újrakezdéséről Donald Trump és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke júliusban állapodtak meg. Bár a megállapodás enyhíthetne a két fél között kialakult gazdasági feszültségen, a döntés nem örvend teljes támogatottságnak. Sokan tartanak attól, hogy az egyezmény utat engedne olyan termékeknek (mint például a gyógyszeripari áruk és kozmetikumok), amelyek termelése és szállítása nemcsak környezetterhelő, de a vámok részleges eltörlésével és az USA exportcikkeivel szembeni szabályok csökkentésével egyszerűbbé váló behozatal, valamint olcsóbb előállítás miatt kiszorítaná a hazai termékeket a piacról. A TTIP-ellenes közösség aggályosnak tartja, hogy az EU szorosabb kereskedelmi együttműködésre készül egy olyan országgal, aki kilépett a párizsi egyezményből, és szemmel láthatólag a klímapolitikai céljai nincsenek összhangban az uniósokkal. „A tárgyalások megkezdéséhez annak ellenére adtak zöld utat, hogy korábban Cecilia Malmström, az EU kereskedelmi biztosa is ígéretet tett arra, hogy nem kezdenek kereskedelmi tárgyalásokba olyan országokkal, amelyek nem írták alá az éghajlatvédelemről szóló párizsi megállapodást.” – írja a Greenfo.hu.

Az egyezmény tartalmát tekintve, a Bizottság által meghatározott irányelvek alapján, kizárólag az ipari árukról folytatnak tárgyalást, és a mezőgazdasági termékekre nem vonatkozna a megállapodás élelmiszerbiztonsági okokból. Ám az Egyesült Államok ez utóbbit is mindenképpen napirenden szeretné látni, hogy így megkönnyítse az utat a génmódosított növények és hormonkezelt hús behozatalához. A Centre for International Environmental Law (Nemzetközi Környezetvédelmi Törvény Központja) egy 2013-as közleményében megállapította, hogy a TTIP egyes pontjai erősen korlátoznák a környezetvédelmi szabályozásokat, kifejezetten fokoznák a fosszilis tüzelőanyagok kitermelését, valamint annak exportját is.

Ezek tekintetében nem lesz zökkenőmentes a megállapodási folyamat a két fél között, ha az EU ragaszkodik a környezetpolitikájának képviseléséhez is. Egyelőre még nem tudni, hogyan haladnak előre a tárgyalások, de az bizonyos, hogy az eltérő prioritások miatt sok kérdésben kell még megegyezni.

Jogos lehet tehát a kérdés, hogy valójában mennyire fontos értéke az EU-nak a környezetvédelem, és mire lehet számítani a szakpolitika kapcsán a jövőben. Jól látható, hogy az Unió intézkedései között egyaránt rengeteg a környezetvédelmi célokat pozitívan érintő és az azokat hátráltató is. Mindenesetre azt egy sikernek tudhatjuk be, hogy az EU a 2020-ra kitűzött, az üvegházhatású gázok kibocsátásának az 1990-es szinthez képest 20%-kal való csökkenését már 2016-ban túlteljesítette, ahogy az az alábbi ábrán is látszik:

(Az EU klímacéljainka jelenlegi haladásával kapcsolatban érdemes elolvasni:http://www.europarl.europa.eu/news/hu/headlines/society/20180706STO07407/unios-elorelepesek-a-klimavaltozas-megfekezeseben-infografika). Kép forráas: Európai Parlament honlapja

Írta: Németh Petra Ildikó

A NATO-t és Oroszországot mindig ellenfelekként emlegetjük, azonban valóban teljes szembenállásról és a közös fórumok teljes hiányáról van szó, vagy mégis találhatóak kettejük kommunikációjának lehetőséget biztosító platformok?

A kezdetek

A Szovjetunió széthullása és a hidegháború utáni időben Oroszországot euforikus, Nyugat-barát hangulat jellemezte: a jelcini külpolitika legfőbb célja a múlttal való szakítás és a nyugati világgal, azon belül is az Amerikai Egyesült Államokkal való szoros együttműködés kialakítása volt. Habár a túlzott derűlátást nem osztotta az orosz felsővezetés egésze, 1991-ben Oroszország mégis csatlakozott az Euro-atlanti Együttműködési Tanácshoz, amely lehetőséget biztosított a Varsói Szerződés volt tagországainak és a  posztszovjet államoknak a NATO-val való kapcsolatfelvételre. 1994-ben a NATO és 23 más állam kezdeményezésére megalakult a Békepartnerség együttműködési programja, melynek Oroszország máig is tagja. A partnerség keretein belül békefenntartói tevékenység, katasztrófa-elhárító gyakorlatok, illetve az országok közötti kapcsolattartást és bizalomerősítést szolgáló programok zajlanak. A Szövetségesek és az oroszok közti bilaterális kapcsolatok hivatalos alapját az 1997-ben aláírt NATO–Oroszország Alapító Okirat teremtette meg, melyet 2002-ben a NATO–Oroszország Tanács (NATO-Russian Council, továbbiakban NRC) felállítása erősített tovább. Ez tárgyalási fórumot kínált a Szövetségesek és Oroszország közti kapcsolatok javítására is.

Ahhoz, hogy elősegítse a kapcsolatteremtést és együttműködést, Oroszország 1998-ban megalapított egy diplomáciai követséget a NATO számára, mely információs iroda 2001-ben nyitotta meg kapuit. Majd 2002-től egy katonai összeköttetési követség is felállt Moszkvában. Az NRC keretet biztosított a konzultációra, az aktuális biztonsági kérdések megvitatására és a gyakorlati együttműködés széles spektrumára.

A 2014 előtti együttműködések főbb területei

2014-ig számos területen indult meg az együttműködés Oroszország és a NATO közt, többek közt kábítószer-ellenes, terrorizmus elleni, non-proliferációs és fegyverellenőrzési, valamint nukleáris projektek keretein belül.

Az NRC első, átfogó akciótervezetei egyikeként született meg 2004-ben a terrorizmus elleni küzdelemben való gyakorlati és konzulatív együttműködés a NATO és Oroszország között. Ennek központi formáit alkották a rendszeres információcserék, a magas szintű párbeszéd, valamint a terrortámadások kapcsán megszerzett tapasztalatok megosztása egymással.

A két oldal szakértői kiemelt témaként foglalkoztak a nukleáris, vegyi, biológiai és radiológiai fegyverek elleni védelemmel és a tömegpusztító fegyverek proliferációjának megakadályozásával. A gyakorlati együttműködés fejlesztéséhez számos szemináriumot tartottak a felmerülő kérdések megvitatására. Meghatározóak voltak nukleáris kérdések, melyek  terén egy nukleáris terminológiát magába foglaló szótár mellett elérték a nukleáris stratégiára és doktrínákra vonatkozó információk cseréjét is. Emellett 2004 és 2007 között az NRC országok négy nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlatot folytattak le Oroszországban, az Egyesült Királyságban, az USA-ban és Franciaországban. Ezek hozzájárultak az átláthatóság növeléséhez és a nukleáris katasztrófákra adott gyors, egységes és szakszerű intézkedések kidolgozásához, valamint erősítették a bizalmat a NATO és Oroszország között.

2006-ban az afgán és közép-ázsiai tisztviselők számára az NRC elindította kábítószer-ellenes képzésre vonatkozó projektjét, melynek fő célja az Afganisztánból származó kábítószer-szállítás megakadályozása volt. Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalával (United Nations Office on Drugs and Crime, UNODC) együttműködve több mint 3500 tisztet képeztek ki az NRC Kábítószer-ellenes Gyakorlat Projektjének (NRC Counter-Narcotics Training Project) keretein belül. A résztvevők 7 országból – Afganisztánból, Kazahsztánból, Kirgizisztánból, Tádzsikisztánból, Türkmenisztánból, Üzbegisztánból, és a 2010-es csatlakozása után Pakisztánból – érkeztek. A projekt során állandó tréningeket tartottak Oroszországban és Törökországban, valamint kihelyezett tanfolyamokat szerveztek az együttműködő államokban, melyek célja a helyszíni képességek kiépítése és a regionális hálózat kialakítása volt az együttműködés elmélyítésének érdekében.

Mindemellett korán megjelent az NRC-n belül a civil vészhelyzetekben való együttműködés, mely egészen 1996-tól 2014-ig állt fenn a katasztrófák (földrengés, árvíz, terrortámadások) közös kezelésének és a kooperációnak a fokozására. 1998-ban orosz kezdeményezésre megalakult Euro-atlanti Katasztrófa-elhárítási Koordinációs Központ, mely az Euro-atlanti Partnerségi Tanács (Euro-Atlantic Disaster Response Coordination Centre) tagországai közt koordinálja a katasztrófa-elhárítást és a polgári védelmet.

A civil szektoron kívül tudományos és technológiai közegekben is együttműködött a NATO és Oroszország. Az oroszok elkötelezettek voltak a NATO Béke és Biztonság Bizottság munkája mellett, mely az új biztonsági kihívásokra kereste a válaszokat. Legjelentősebb kutatási területeknek a robbanószerek felderítése, a kiberbiztonság, a tömegpusztító fegyverek elleni védelem és a terrorizmus elleni harc számítottak

Az NRC 2007-ben létrehozta weboldalát, melynek üzemeltetését 2014-ben felfüggesztették.

Sötét felhők a borús égen

Az első törés a NATO–Oroszország kapcsolatokban 2008-ban mutatkozott meg, az orosz–grúz háború kirobbanásakor. A konfliktus az NRC találkozók felfüggesztését vonta maga után, egészen 2009 tavaszáig, mivel a Szövetségesek szerint Oroszország megtörte békefenntartó szerepét a függetlenedni kívánó dél-oszét és abház régiókban, és aránytalan katonai túlerővel avatkozott be, mikor Grúzia az ország egyesítésére tett kísérletet.

Ezután a máig tartó szakítás 2014 áprilisában következett be, miután Oroszország illegálisan annektálta a Krímet Ukrajnától. Azóta az NRC-n belüli összes polgári és katonai együttműködést felfüggesztették. A politikai és katonai párbeszédnek azonban továbbra is maradtak nyitva csatornái az információcsere és félreértések csökkentésének érdekében.

Napjainkban egyre inkább romlik a kapcsolat az Oroszországi Föderáció és a NATO, a Szövetségeseken belül különösen az Egyesült Álamok és Oroszország közt. Az év elején az Észak-atlanti Tanács közleményt adott ki, melyben támogatta az USA-t abban, hogy felmondja az INF-szerződést válaszként arra, hogy Oroszország megszegte az ebből következő kötelezettségeit  és olyan fegyverrendszereket kezdett kidolgozni, valamint hadrendbe állítani, melyek a szerződés hatálya alá esnek. Az amerikai vádak alapját a Novator 9M729 (NATO nevén SSC-8) szárazföldi indítású robotrepülőgép alkotta. A szerződés megszegését azonban az oroszok továbbra is tagadják.

Írta: Szilágyi Laura

 

2019. március–áprilisban rendezték a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferenciát, ahol két szekció négy tagozatában versenyzett a Biztonságpolitikai Szakkollégium öt hallgatója; az alábbiakban az ő sikereikről számolunk be. Lendvai Tünde „A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külföldön élő közösségei – észak-koreai állampolgárok által kiváltott biztonsági kihívások Japánban, a Koreai Köztársaságban és a Kínai Népköztársaságban” című pályamunkájával II. helyezést ért el a Társadalomtudományi szekció, Nemzetközi tanulmányok III. tagozatában. Dolgozatát az SAS Institute jóvoltából különdíjjal is jutalmazták. Az ÚNKP ösztöndíjprogram által is támogatott kutatás középpontjában a Japánban élő, észak-koreai identitást valló közösség hírhedt érdekvédelmi szervezete, a Chongryon avagy Chosen Soren áll, amely szoros kapcsolatot ápol a phenjani vezetéssel. A szervezet illegális tevékenységei hozzájárultak a rezsim nukleáris és rakétaprogramjának kifejlesztéséhez. Emellett a Chongryon szorosan együttműködött az észak-koreai ügynökök fedett kiképzésében és a japán állampolgárok elrablásában, továbbá vezetőihez kötődik számos kémbotrány, Dél-Koreában végrehajtott titkosszolgálati akció és merénylet megtervezése. A szervezet azonban ma is működik, közel 70 ezer fős taglétszámmal. Arról, hogyan lépett fel sikeresen a japán vezetés a Chosen Soren által kiváltott biztonsági kihívásokkal szemben, és miként biztosította a szervezettől függő észak-koreaiak megélhetését, hamarosan egy publikációban olvashatnak. Ezúton is köszönjük Tünde konzulensének, Bartók András, egyetemi tanársegédnek kitartó munkáját, aki a Biztonságpolitikai Szakkollégium senior tagja. Lendvai Tünde Petróczki Márk a “Klímaváltozás hatás a jövő geopolitikájára” című dolgozatát az OTDK Társadalomtudományi szekció Nemzetközi tanulmányok II. tagozatában a 2. helyre értékelték, illetve az SAS Institute különdíjával jutalmazták. A cél az volt, hogy a klímaváltozás kissé elhanyagolt területét vegye vizsgálat alá Márk a kutatásával. A dolgozat témája azt vizsgálta, hogy a klímaváltozás hatására a jövő geopolitikai–biztonsági helyzete hogyan változhat meg az elkövetkező száz évben. Maga a vizsgálat két fő részből állt: először a klímaváltozást, majd az ebből fakadó geopolitikai változásokat mutatta be. Elmondható, hogy a klímaváltozás a szegényebb, jelenleg kevésbé fejlett és stabil országokat sokkal rosszabbul fogja érinteni, így az olló a gazdagabb és szegényebbek között tovább nyílhat. Petróczki Márk Rozgonyi Attila „A hacktivizmus biztonságpolitikai vetületei” című dolgozatával az OTDK Had- és Rendészettudományi szekció Kiberbiztonság, Kibervédelem tagozatában első helyezést és a Belügyi Tudományos Tanács különdíját érte el. Attila dolgozatában a politikai indíttatású hackertevékenység összefoglaló, monografikus bemutatása mellett a hacktivizmus egyes biztonsági szektorokra gyakorolt hatásait kutatta. Ennek során megállapítást nyert, hogy a tevékenység minden, a koppenhágai iskola szerint csoportosított biztonsági szektorra hatást gyakorol, illetve, hogy ennek ellenére, a felhasznált eszközrendszerből és a trend hanyatlásából kifolyólag nem feltétlenül szükséges a legmagasabb biztonsági prioritással kezelni napjainkban a nyugati, első generációs hacktivista csoportok tevékenységét. Rozgonyi Attila díjai Shadeh Fadi “A Közel-Kelet vízbiztonsága – A régió vízbiztonsági kihívásainak áttekintése a vízforrások komparatív vizsgálatával” című pályamunkáját a Társadalomtudományi szekció Nemzetközi tanulmányok II. tagozatában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási rektorhelyettesének különdíjával jutalmazták. Az ÚNKP által támogatott kutatás középpontjában a közel-keleti térség vízmegosztásának vizsgálata áll, figyelembe véve a természetes folyamatok és az emberi tevékenység következtében kialakult, illetve a demográfiai változások által súlyosbított ivóvízhiányt, valamint az erre válaszként létrehozott innovatív megoldásokat, alternatív vízforrásokat. A kutatás célja, hogy összehasonlítva a különböző gazdasági, társadalmi és földrajzi adottságokkal rendelkező közel-keleti országokat, átfogó képet alkosson a térség vízmegosztásáról, illetve annak konfliktusokozó hatásáról. Eredményeként megállapítható, hogy a Közel-Kelet a világon az egyik legkevesebb természetes megújuló vízkészlettel rendelkező terület. Az Arab-félsziget államai a kevés megújuló vízkészlet miatt a drága és magas energiaigényű alternatív vízforrásoknak vannak kiszolgáltatva, azonban a kismértékű államközi vízforrások jelentősen csökkentik a vízkonfliktusok kialakulásának esélyét. Ezzel szemben a régió északi államai habár vízben gazdagabbak, azok államközi megosztása konfliktusossá teszi kapcsolatukat. Shadeh Fadi Szilágyi Laura “Orosz hadászati gyakorlatok (Zapad 2017 és Vosztok 2018) értékelése” című dolgozatával részt vett az OTDK Had- és Rendészettudományi szekciójának Biztonságpoliktikai tagozatában. Laura dolgozatában a két legutóbbi és legnagyobb terjedelmű orosz hadászati gyakorlatot, a Zapad 2017-et és Vosztok 2018-at elemezte. Bemutatta a gyakorlatok végrehajtásának körülményeit, az orosz hadsereg műveleteit és fejlődését, valamint kitért a haditechnikai eszközök és a NATO-vélemények rövid ismertetésére is. Az értékelt hadászati gyakorlatok alapján kész képet lehet összerakni az orosz biztonság- és katonapolitika új nézeteiről, és megismerhetjük az Oroszországi Föderáció jövőbeni, modern körülmények között zajló hadviselésről alkotott elképzeléseit. A dolgozatból szintén láthatjuk, hogyan szorul kényszerpályára egyre inkább az orosz külpolitika és találja meg a fejlődés útját a távol-keleti szövetségi rendszerek erősítésében, a nyugati országok elszigetelő magatartásának köszönhetően.

2019. április 30-án hajnalban Juan Guaidó videón minden venezuelai állampolgárt az utcára hívott, hogy együtt lázadjanak a Maduro-kormány ellen. A videóban, melyet a Generalissimo Francisco de Miranda Légi Támaszponton, egy caracasi katonai reptéren vettek fel, Guaidó több egyenruhás katona társaságában buzdítja nemcsak a civileket, hanem a venezuelai katonai erőket is a kormányellenes fellépésre. A reptér közelében a bejelentés után a kormányerők és az ellenzék oldalára álló katonák erőszakos összecsapására került sor, ahol könnygázt és harckocsit is bevetettek a katonák. A zavargásban több mint 70 ember sérült meg, köztük civilek és egy ezredes is.

Az ellenzéki erők oldalán megjelent Leopoldo Lopez is, akit 2014-ben a Venezuelai Legfelsőbb Bíróság 14 év börtönre ítélt kormányellenes erőszakos tüntetések vezetése miatt. Lopezt – aki jelenleg a venezuelai Népakart Párt vezetője – elmondása szerint az ellenzék oldalára átálló katonák szabadították ki.

Az önmagát ügyvezető államfőnek kinevezett Guaidó által immár három hónapja vezetett tüntetési folyamatot „Operación Libertad” (Szabadság-hadművelet) néven említik, melynek nem titkolt célja a szocialista Maduro-rezsim megdöntése. Egyelőre tisztázatlan, hogy a venezuelai katonai erők mekkora része állt be mögé; Vladimir Padrino, venezuelai védelmi miniszter továbbra is Maduró elnököt támogatja és kijelentette, hogy a dezertáló egyenruhások ellen az venezuelai ügyészéség eljárást fog indítani.

Maduro elnök 2019. április 30-án kedd este már úgy nyilatkozott, hogy nemzetközi hatalmak által támogatott államcsínyt sikerült megakadályozniuk; ahogy a korábbi, Caracast súlytó áramszünetért (Operation Blackout), úgy a puccs elkövetéséért is az Egyesült Államokat tartja felelősnek.

Ugyanezen a napon Samuel Moncada, Venezuela ENSZ-nagykövete sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy a puccs leverésével Maduro elnök bebizonyította, hogy ő az egyetlen ember, aki képes garantálni a békét és jogállamiságot; arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy ítéljék el egy ország belpolitikai ügyeibe történő külső beavatkozást, melynek nincs más célja, mint bábkormányt felállítani és nemcsak gazdasági, de katonai erőt alkalmazva megdönteni a jelenlegi vezetést.

Ki támogat kit? (kék: Guaidó; narancssárga: Maduró; zöld: párbeszéd; fehér: nincs elérhető adat); forrás: StatistaCharts

A latin-amerikai régió

Dél-Amerika az utóbbi évtizedekben politikai–ideológiai változáson ment keresztül. Míg a 2000-es évek elején hódított a „rózsaszín hullám” – konszolidált baloldali politikai gondolkodás, mely főleg a szocializmushoz áll közel –, addig manapság a jobboldali erők törnek előre. Brazília és Kolumbia – melyek szomszédos országokként összesen 3,4 millió venezuelai menekültnek biztosítanak menedékjogot –, Peru, Paraguay, Argentína, Chile és Ecuador Guaidót támogatják, ahogy a Lima-csoport is; Bolívia és Kuba viszont határozottan Madurót tartják Venezuela legitim elnökének.

Különböző álláspontok a nemzetközi közösségben

John R. Bolton, az Egyesült Államok elnökének nemzetbiztonsági tanácsadója azt nyilatkozta, hogy Amerika továbbra is Juan Guaidót támogatja, a hadsereg Maduro elleni buzdítását nem tekinti puccsnak; mivel Maduro nem Venezuela legitim elnöke, ezért békés hatalomátadást kíván látni Maduro elnök részéről. Ezt egyelőre „békés eszközökkel” próbálják előidézni, melyek közül az egyik legjelentősebb a gazdasági szankciók alkalmazása. Bolton megerősítette, hogy továbbra is minden lehetőséget mérlegelnek, így nem zárta ki a katonai beavatkozás lehetőségét sem.

Az orosz álláspont továbbra is változatlan: Putyin Maduro elnökségét támogatja és az Amerikai Egyesült Államokat felhívja arra, hogy ne avatkozzon be egy ország belpolitikai ügyeibe. 2019. március végén Oroszország nemcsak diplomáciai úton erősítette meg támogatását, hanem katonai tanácsadók, technikusok és kiképzőtisztek küldésével is. Az orosz külügyminisztérium úgy nyilatkozott, hogy az alakulat addig marad, ameddig a Maduro-kormánynak szüksége van rá, ez pedig egyszerűen a két állam közötti bilaterális katonai–technikai együttműködési egyezségen alapul.

Egy újabb befagyott konfliktus?

A nemzetközi közösség jelentős része összefogott a Maduro-rezsim ellen, ugyanakkor nem állíthatjuk, hogy támogatók nélkül maradt. A minden jelentős nemzetközi konfliktusban megjelenő két oldal, az Egyesült Államok és Oroszország egy újabb ország belpolitikai problémái kapcsán csap(hat)nak össze. Trump amerikai elnök Latin-Amerika politikája eddig elég bizonytalan volt – mondhatjuk azt is, hogy céltalan –, a Venezuelában megkezdőtött, szocialista kormány megdöntésére irányuló tüntetések viszont most szilárd alapot adtak a határozott fellépésre. Oroszország számára geostratégiai szempontból elengedhetetlen, hogy egy földrészen legyen az Egyesült Államokkal; Kuba és Nicaragua aktív támogatása – gazdasági és hadiipari befektetések sorozatával – ezt alá is támasztja.

A kérdés, hogy számíthat-e Venezuela külső katonai beavatkozásra; nemcsak a közeljövőben, hanem egyáltalán. A politikai helyzet ugyanis vagy Maduro hatalmon maradásával végződik, melynek következménye egy szocialista, válságot elszenvedő Venezuela; vagy Guaidó kerül hatalomra, ami a piacgazdaság bevezetésével Venezuela valószínű gazdasági kiszolgáltatottságához vezet; vagy továbbra is megmarad a két elnök, aminek következtében nagy valószínűséggel polgárháború fog kitörni az országban.

A nemzetközi közösség nem zárkózott el eddig sem, és folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa valószínűleg napirendre emeli a problémát, ahol a konfliktus békés megoldását részesítik  majd előnyben.

„Stratégiai pontok, fojtópontok” sorozat

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a világ területén található stratégiai jelentőségű földrajzi pontokról.

A „Stratégiai pontok, fojtópontok” cikksorozat következő része a Panama-csatorna és az épülő Nicaragua-csatorna geostratégiai jelentőségével és egymáshoz való viszonyrendszerével foglalkozik.

A két csatorna egymáshoz viszonyított földrajzi elhelyezkedése. Kép forrása: Erik Rodriguez/BBC

A Panama-csatorna

A közép-amerikai Panama kis területű ország, azonban globális jelentősége annál nagyobb, mivel otthont ad az Atlanti- és Csendes-óceánt összekötő Panama-csatornának, ami a világkereskedelem egyik legfontosabb fojtópontjává teszi. A 82 km hosszú csatorna több ezer kilométerrel rövidíti le a tengeri hajózási útvonalakat, ezért évente közel 13 000 hajó halad keresztül rajta. Az amerikai kontinens keleti partvidékéről kiinduló hajóknak így nem szükséges délről megkerülni Dél-Amerikát a Horn- és Magellán-szorosokon keresztül, hanem egy kisebb áthaladási díj és nagyjából 20 óra várakozásért cserébe hetekkel rövidíthetik le az útjukat az Amerikai Egyesült Államok nyugati partvidéke vagy Kelet-Ázsia kikötői felé.

Panama kedvező földrajzi fekvését a nagyhatalmak már évszázadok óta igyekeznek kihasználni. Először a spanyolok ismerték fel a területben rejlő lehetőségeket a 16. század során. A 17. század végén a skótok alakítottak ki egy szárazföldi útvonalat a két óceán között, ezt azonban a barátságtalan természeti környezet közel járhatatlanná tette. A következő kísérletre az 1850-es évekig kellett várni, amikor az ifjú, terjeszkedő regionális hatalom, az Amerikai Egyesült Államok épített egy vasútvonalat Panamában, összekötve a két óceánt, valamint közvetve keleti és nyugati partvidékét is. A csatorna megépítését először a franciák kísérelték meg a 19. század végén, de nem jártak sikerrel. Végül a 1903-as panamai elszakadási törekvések amerikai támogatása után az újonnan létrejövő Panama, a Hay-Bunau-Varilla megállapodás keretében, bérbe adta a csatorna építésének, működtetésének, őrzésének és az azt övező Panama-csatorna Övezet feletti ellenőrzés jogát az Egyesült Államoknak.

A területen szinte azonnal megkezdték a csatorna építését, ami 1914-ben már el is kezdődött. A csatorna forgalma és jelentősége azóta is folyamatosan nő, jelenleg az USA külkereskedelmének több mint 15%-a halad rajta keresztül. A csatorna jelentőségét példázza, hogy az Egyesült Államok hajlandó volt a csatorna ellenőrzése érdekében 1989-ben megszállni Panamát, miután egy USA-ellenes elnök került hatalomra az országban. Az Övezet feletti szuverenitását csak 1999-ben nyerte vissza Panama az 1977-es Torrijos–Carter megállapodásnak köszönhetően. A csatorna területe azóta egy demilitarizált övezet és az Egyesült Államok aligha hagyná, hogy egy másik, rivális hatalom terjessze ki rá a befolyását.

A kezdeti fenntartással kapcsolatos aggályok hamar eloszlottak és a csatorna azóta is folyamatosan növeli a forgalmát. A Panama-csatorna okozta gazdasági előnyöket Panama szabadkereskedelmi övezetek (ún. különleges gazdasági övezetek – KGÖ-k) létrehozásával és szolgáltató szektorainak fejlesztésével próbálja meglovagolni. Panamaváros pedig magát a „közép-amerikai Dubajként” tartja számon.

A képen a világ jelentős szorosain, csatornáin áthaladni képes maximális hajóméretek láthatóak. Kép forrása: EIA

A megnövekedett igény miatt 2016-ban egy bővítésen is átesett a csatorna, aminek köszönhetően immár egymással párhuzamosan, három zsilipen haladhatnak keresztül a nagyobb méretű Post-Panamax osztályú hajók, melyek már akár 13.000 TEU (szállítmányozásban használt 6 méter hosszú konténer) szállítására is alkalmasak, a korábbi maximum 5000 TEU helyett. A bővítés ellenére a csatorna legnagyobb korlátozója továbbra is a kapacitás, ugyanis a legnagyobb kapacitású konténerhajók (Triple E – 18.000 TEU) számára nem elég nagy, így azokat továbbra is át kell rakodni a közeli kikötőkben.

Maersk Triple E teherhajó méretei és tervezett útvonala A Maersk Tripla-E osztályú hajók a legmodernebb és legnagyobb konténerhajói, kétszer olyan hosszúak, mint az USA legnagyobb repülőgép-hordozója és képesek egyszerre szállítani 36 ezer személyautót, 180 millió tabletet és 110 millió pár cipőt, vagy más egyéb termék tetszőleges kombinációját. Mindezt pedig fenntartható és hatékony módon, ugyanis a hajó 98%-ban újrahasznosítható anyagokból készült és konténerenként 50%-al kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint társai. Kép forrása: https://gcaptain.com/worlds-largest-ship-triple-e-infographic/

A csatorna mérete azonban nem kizárólag a kereskedelmi, hanem a katonai hajók áthaladását is korlátozza. Az Egyesült Államok Haditengerészete egészen az 1940-es évekig nem engedélyezte olyan hadihajók építését, melyek nem férnek át a Panama-csatorna zsilipjein. A zsilipek méretei a bővítés ellenére is máig meghatározzák az amerikai katonai gondolkodást és tervezést, hiszen a tilalom alól egészen máig kizárólag a repülőgép-hordozók és a kétéltű, partraszállást segítő járművek képeznek kivételt. A hadikikötők infrastruktúrája is ezzel párhuzamosan fejlődött, így a Panamax méretűnél nagyobb hajók kiszolgálása nem, vagy kevéssé biztosított.

A rivális

Az Egyesült Államok keleti partvidékének hatékony elérése stratégiai cél a kelet-ázsiai exportőr államoknak, mint Japán, Dél-Korea vagy Kína, emiatt a Panama-csatorna és annak áteresztő képessége kulcsfontosságú. A jelenlegi, bővített csatorna korlátai miatt tervben van egy második, Nicaraguán át vezető csatorna megépítése. A csatorna építésének jogát 2013-ban egy kínai telekommunikációs üzletember, Vang Csing vásárolta meg 50 évre. Az 50 milliárd dollár értékű projekt a tervek szerint 50 ezer új munkahelyet teremtett volna. Az építkezés lebonyolítására és a későbbi kiszolgálásra létrejött a kínai HKND vállalat. Az ambiciózus előzetes tervek szerint az építkezés 2014 végétől 2019-ig tartott volna. A csatorna 230-520 méter széles, valamint 27 méter mély lenne és áthaladna a Nicaragua-tavon, ami Közép-Amerika legnagyobb édesvízű tava. A tervek szerint létrehoznának egy 400 km2 mesterséges tavat is, amely vízzel látná el a zsilipeket. A Nicaraguai Nagy-csatorna tervezett hossza 270 km lenne és méretei lehetővé tennék a legnagyobb hajók áthaladását is, ezzel pedig könnyedén versenybe szállhatna a Panama-csatornával.

A Nicaragua-csatorna tervezetett útvonala (zöld). Forrás: Stratfor

Az építkezést előkészítő munkálatok (bekötőutak építései, kiszolgáló raktárak alapozása) megkezdődtek 2014-ben, viszont ennél tovább a projekt nem haladt 2014 óta, 2018 áprilisában pedig a HKND bezárta központi irodáját és a vállalat elérhetetlen. Az építkezés megakadásának és leállásának több komoly oka is van. A finanszírozási oldalon súlyos aggályok merültek fel, miután Vang Csing a 2015-ös kínai tőzsdekrach során elvesztette vagyonának 85%-át, és így a kínai kormány beavatkozása nélkül (amely valószínűtlen) nem látszik jelenleg, hogy honnan lenne forrás az építkezés folytatására. A finanszírozáson túl a Panama-csatorna bővítése és számos egyéb megvalósuló projekt, valamint az amerikai kikötők befogadóképességének jelenlegi korlátai miatt kérdéses a csatornaépítés jövőbeni megtérülése is. A kínai kormány valószínűleg inkább más, jobb megtérülési rátával rendelkező befektetést támogatna, mint például a Panama-csatorna további bővítését és a karibi térségben olyan mélyvízi kikötők építését, melyek képesek a modern konténer és egyéb szállítóhajók kiszolgálására.

A gazdasági problémákon kívül a környezeti és társadalmi szempontok is közrejátszhatnak az építkezés megtorpanásában. Számos aggály merült fel, miszerint az építkezések 400 ezer hektárnyi őserdőt irtanának ki, elpusztítva 22 veszélyeztetett faj előhelyét és fenyegetve a Nicaragua-tavat, amely az ország legnagyobb édesvíz-biztosítója. Emellett az Amnesty International számításai szerint közel 100 ezer embernek kellene elhagynia a lakhelyét és az emiatt kapott állami kártérítés mértéke kérdéses, hiszen az ország nem a jogbiztonság fellegvára. A fent említett tényezők és a felmerült korrupciós vádak (a Nicaraguai Nemzetgyűlés előzetes hatástanulmányok nélkül engedélyezte a projektet) miatt széleskörű tiltakozások rázták meg Nicaraguát 2013-tól kezdődően. A tüntetések és a felmerülő problémák ellenére a nemzeti felmérések szerint a lakosság 70% támogatja a projektet, és a kormány továbbra is szilárdan kiáll annak megvalósulása mellett.

Globális perspektívába helyezve látható, hogy a Panama-csatornát helyettesíteni próbáló törekvések, így a Nicaraguai Nagy-Csatorna nem valósíthatók meg belátható időn belül gazdaságilag megtérülő módon, így Kína figyelme a kiváltás helyett inkább a kiegészítés felé irányul. Továbbá alternatív útvonalak (lásd Északi-sarkvidék) megnyitásával próbálja áthidalni a földrajzi és műszaki akadályokat. A Panama-csatorna további bővítésére való törekvés indokolt, azonban elsőként a Karibi-térség és az USA keleti partjának kikötői infrastruktúrájának fejlesztése szükséges a tengeri kereskedelem növekedési ütemének fenntartása érdekében. A kínai befolyás befektetések (foreign direct investment – FDI) általi terjesztése egyre jelentősebb a térségben, amely a közeljövőben az amerikaiakkal való térségbeli rivalizálást fogja erősíteni.

További forrás: Parag Khanna: Konnektográfia: A globális civilizáció jövőjének feltérképezése, HVG Kiadó Zrt., Budapest, 2017.

A Száhil-öv, vagy Száhel-övezet, mely földrajzi értelemben Szenegáltól Eritrea keleti részéig terjed, nem hiába tekinthető napjaink egyik, ha nem a legszegényebb térségének. A néhány ezer évvel ezelőtt még erdős szavannaként létező terület jelentős része mára már gyakorlatilag „beleolvadt” a tőle északra elhelyezkedő Szaharába. A déli irányba történő, rekordokat döntő terjeszkedése (2500 km2/év), valamint területének mintegy 30%-ának (1,17 millió km2) sivataggá válása a 2010-es évekre mind egyre nagyobb nehézségeket okoznak a térség lakosainak.

A Száhel-övezet földrajzi kiterjedése napjainkban, forrás: google.com.

Kihívások a Száhel-övezetben

A jelenlegi szárazság még az 1970-es években kezdődött el, és azóta – néhány év kivételével – az évi csapadékmennyiség a korábbi átlagot (455 mm/év) sosem haladta meg.  Ez, az egyébként Afrika első számú termőföldjeiből egy olyan terméketlen földet eredményezett, mely milliók megélhetését, lakhelyét és ezzel párhuzamosan életét fenyegeti napról napra. Hogy közvetlenül pontosan hány millió emberről is van szó, nem lehet tudni. a Száhel-övezet folyamatos terjeszkedésével és a megközelíthetetlen területek miatt egyre nehezebb konkrét adatokkal szolgálni: a G5 országai (Burkina Faso, Csád, Mali, Mauritánia és Niger) vonatkozásában egyes helyeken 80, máshol 90 millió főről írnak. Ez a szám számos szakértő szerint a következő 20 évben (2040-re) a duplájára nőhet, mely várhatóan fokozni fogja a térségben uralkodó válsághelyzetet.

Az ábra a Száhel-övezet évi csapadékmennyiség-változását mutatja 1901-től 2017-ig, forrás: http://research.jisao.washington.edu/data/sahel/. Az ábrán a Száhel-övezet népesség-és hőmérsékletváltozásának jelenlegi és jövőbeli becsült értékét láthatjuk, forrás: google.com.

Az utóbbi évek, évtizedek alatt az emberi tevékenységből  adódóan a levegőbe juttatott üvegházhatású gázok nagymértékben hozzájárultak a Száhel-övezet rendkívüli felmelegedéséhez, és a korábban ember által nem tapasztalt szeszélyes időjárási viszonyokhoz. A termőföldek mintegy 80%-a terméketlenné vált, a hőmérséklet pedig a globális átlagnál mintegy másfélszer nagyobb mértékben emelkedik, mely 2050-re akár 4-5 Celsius fokos hőmérséklet-növekedést is jelenthet. Az éghajlatváltozás mellett jelentős szerepe van a termőföldek pusztulásában a túllegeltetésnek is. Jelenleg mintegy 33 millió embert érinthet közvetlenül a szárazság okozta éhínség, akik nemhogy a jobb megélhetés érdekében, de már a túlélésért hagyják el otthonukat. Sokuk, a hiedelmekkel ellentétben nem külföldi országokban, hanem saját államuk egyik nagyvárosában keres menedéket, megélhetést. A fejletlen infrastruktúra, a szakképzetlenség, a megfelelő munkahelyek hiánya, a korrupció és a térség országaira közösen jellemző gyenge „demokratikus” kormányzás következtében nagy részük illegális munkát kényszerül vállalni. Ez a termőföldek elkobzásán át a nyílt utcai rablásokon keresztül a bűnszervezetek és más, szélsőséges csoportokhoz való csatlakozást eredményez.

A menekülés egyik legfőbb oka a fegyveres konfliktusok. A felmelegedés következtében rendkívül összezsugorodó Csád-tó és környéke az utóbbi években egyre több nyilvános figyelmet kapó Boko Haram terrorszervezetnek ad otthont. Az utóbbi 9 évben megközelítőleg 2,5 millió helyi lakos kényszerült elhagyni otthonát a Csád-medencében. Ugyancsak súlyos gondot okoz a pásztorok és farmerek közötti feszültség. Az előbbiek a részben a túllegeltetés során kialakuló elsivatagosodás hatására kényszerültek más, még termékeny és legeltetésre alkalmas földekre menni. Így kerülnek folyamatos összetűzésekbe a teljesen más mezőgazdasági eszközöket alkalmazó farmerekkel. A konfliktus kiváltó okai a természeti erőforrásokért való küzdelem, a gyors és szabályozatlan népességnövekedés, valamint az éghajlatváltozással és gazdasági átalakulással fokozódó ingerültség, melynek eredményeként 2011 és 2016 között évenként csak Nigériában 2000 ember vesztette életét, további 300 000 pedig menekülni kényszerült.

Regionális összefogási kísérletek

Bár problémáik jelentős része lokális eredetű, a súlyos természeti és ember generálta csapások egyaránt arra késztették a térség államait, hogy regionális szinten igyekezzenek megoldást találni mindezen nehézségekre. Az utóbbi évtizedekben a Száhel-övezet országai számos együttműködési tervet dolgoztak ki. Ilyen volt például a 2019. február 25-én, 17 térségbeli állam aláírásával létrejövő egyezmény is, mely hat projekt keretében igyekszik szabályozni a résztvevő országok üvegházhatás-kibocsátásának mértékét, ezzel enyhíteni az éghajlatváltozás helyi hatásain. Mahamadou Issoufou, nigeri elnök a klímacsúcson azonban kiemelte, hogy a 350 milliárd eurónak megfelelő támogatás nem tekinthető végleges megoldásnak, hiszen ők csak elszenvedői, nem közvetlen okozói a környezet gyors léptű változásának. A Csád-medence Boko Haram által ellenőrzött területeinek felszabadításáért, illetve annak későbbi újjáépítésének céljából a Lake Chad Basin Commission (LCBC) 2018. augusztus 30-án egy regionális szintű stratégiát dolgozott ki. December 6-án, egy Nouakchottban tartott adománygyűjtő konferencián 2,4 milliárd eurót sikerült összegyűjteni mintegy 40 különböző fejlesztési program kivitelezésére. Ez a G5 országainak korábbi, 1,9 milliárd eurós célkitűzését messze fölülmúlta.

Az egyik legnagyobb előrelépést a Száhel-övezet jövőjére vonatkozóan a 2013-ban publikált ENSZ-tervezet adta (UN Integrated Strategy for the Sahel). A tervezet elsősorban a jelenleg legsürgetőbb nehézségek kérdéseire ad kielégítő és megvalósítható válaszokat három fő területen: kormányzás, biztonság és újjáépítés. A kormányzás területe mindenekelőtt azt a célt tűzte ki, hogy a lakosság többségének akarata megegyezzen az adott ország prioritásaival, és fordítva. A biztonság elsősorban a határvédelem biztosítására utal, mely nemcsak a bűncselekmények és terrorista akciók visszaszorulását eredményezné, hanem a legitim gazdasági tevékenység kialakulásának feltételeit is előidézheti. A tervezet harmadik pillére pedig a sebezhető háztartások támogatását, az élelmiszerbiztonság megteremtését, valamint a hosszú távú újjáépítés feltételeinek biztosítását szeretné elérni. A 2013-as publikálás óta a térség számos állama, NGO-ja, intézménye, valamint jónéhány nemzetközi szervezet és intézmény (például: Afrikai Unió, Világbank, Afrikai Fejlesztési Bank) ígéretet tett a dokumentumban foglaltak kivitelezésének megsegítésére.

A „Nagy Zöld Fal” mozgalom

A Nagy Zöld Fal (Great Green Wall) kiépítésének ötlete minden eddigi regionális szintű együttműködési elképzelést felülmúlt. Az ötlet még az 1970-es években fogalmazódott meg a nagy szárazság következtében tömegével terméketlenné váló talaj feljavítására. Az 1980-as évekre már mozgalommá nőtte ki magát az ötlet, majd végül az Afrikai Unió égisze alatt, 2007-ben a Száhel-övezet érintett államai közösen kezdték el megvalósítani ezen régi álmukat. A kezdetben aláíró 11 állam létszáma mára már 20-ra emelkedett. A Nagy Zöld Fal mozgalom célja egy olyan zöld terület kialakítása, mely 8000 km (!) hosszan szeli ketté Afrikát Szenegáltól Dzsibutiig. 2019-ig, bő tíz év leforgása alatt becslések szerint az eredeti szakasz mintegy 15%-át sikerült kiépíteni, míg 2030-ra a következő célokat tűzték ki a résztvevő országok: 100 millió hektár jelenleg terméketlen földterület helyrehozása, 250 millió tonna széngáz elnyelése az atmoszférából, illetve 10 millió új munkahely megteremtése a mezőgazdasági és vidéki területeken. Amennyiben sikerrel jár a ’Fal’ kiépítése, úgy az rengeteg problémát képes lenne enyhíteni, mint az elsivatagosodást, talajpusztulást, éhínséget, migráció mértékét, illetve helyi konfliktusokat oldhat meg, munkahelyet teremtene millió ember részére.

Összességében stabilitást hozhat a térségre, mindemellett lényegesen hozzájárulhat az ENSZ által 2015-ben megfogalmazott Fenntartható Fejlődés célok eléréséhez is. A Nagy Zöld Fal építését 2014 óta többek között az ENSZ és az Európai Unió is támogatja: előbbi az ENSZ Sivatagosodás Elleni Konvenciója (United Nations Convention to Combat Desertification, UNCCD) keretein belül kidolgozott projekt által, utóbbi ennek finanszírozásával segíti a Fal megépülését. Csak az ír kormány eddig 1,2 millió eurót biztosított a zöldesítésre. Az UNCCD által elindított kampány, a „Growing World Wonder” egyre több figyelmet kap világszerte a médiának köszönhetően, melynek elsődleges célja globális figyelemfelhívás a térség problémáira. Reményeik szerint a kampánnyal – anyagi támogatások folytán – sikerül majd elérni a 2030-ra kitűzött céljaikat.

A Nagy Zöld Fal kiépítésének tervezete, forrás: google.com

Írta: Tóth Milán

Április 12-én, pénteken délelőtt a Biztonságpolitikai Szakkollégium tagjaiként lehetőségünk nyílt meglátogatnunk az újpesti MH Hadikikötőt, ahol bepillantást nyerhettünk a tűzszerészek, azon belül a robbanóanyag-kereső kutyás műveleti század és a médiában is egyre többet emlegetett, idén 171 éves hadihajós alosztály mindennapjaiba.

Csapatunk délelőtt érkezett meg a helyszínre, ahol Koch Norbert főhadnagy úr várt ránk, hogy körbevezessen minket az objektum területén. A látogatást a robbanóanyag-kereső kutyás műveleti század nyitotta meg bemutatójukkal, amelynek keretén belül többek között bepillantást nyerhettünk a kutyák kiképzésének folyamatába és az eléjük táruló feladatok sokaságába.

Ezután megismerkedtünk az 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred történetével, szervezeti felépítésével, feladataikkal és kihívásaikkal. Megtekintettük a folyami aknamentesítő hadihajókat is, melyekről a március 23-i budafoki bombakiemelés kapcsán már sokat olvashattunk.

A nap folyamán hatalmas élménnyel gazdagodhattunk. „Hajózni szükséges, élni nem muszáj“ – mondta az ókori római Pompeius. Ezen mondásának helyességét immár nem csupán a nemzetközi, hanem a hazai viszonyrendszerben is tisztán látjuk. Az eszközök megismerésén túl kellemes tapasztalatként szolgált beszélgetnünk a katonákkal, akiknek szavaiból tisztán kiolvashattuk hivatásuk iránti elkötelezettségüket és odaadásukat.

Köszönjük szépen az 1. HTHE parancsnokának, hogy lehetőséget kaptunk betekinteni eme különleges, valódi képességekkel rendelkező speciális alakulat életébe. Rengeteget jelentett számunkra, hogy a tantermi előadásokon kívül testközelből is megismerkedhettünk a Magyar Honvédség tűzszerész és hajós képességeivel.

Szöveg: Szilágyi Laura

Fotó: Gajdos Milán hadnagy

Mexikót, Latin-Amerika második legnagyobb gazdaságával rendelkező országát már évtizedek óta sújtja a drogháború. A különböző drogkartellek, amelyek kontrollálják a kokain, marihuána, és egyéb drogok termelését és terjesztését, folyamatosan versengenek a hatalomért. Eközben Mexikó kormánya – nagyrészt sikertelenül – próbálkozik a kartellek visszaszorításával, az USA pedig katonai és pénzügyi támogatás mellett a biztonsági erőket is bevetette a drogkereskedelem csökkentésének érdekében.

A kartellek létrejötte, működése

Egészen a ’80-as évek végéig Mexikóban nem volt jellemző a drogkartellek uralma és az egész társadalomra kiható agressziója. Kezdetben főleg Kolumbiában jelentek meg ezek a szervezetek, melyek a kokaint Mexikón át szállították az USA-ba. 1989-ben Miguel Ángel Félix Gallardó-t, a mexikói kokainbiznisz fejét és a Guadalajara kartell megalapítóját letartóztatták; az így kialakult hatalmi vákuum pedig a drogkartellek közötti, máig tartó harcokat eredményezte.

Nagyobb kartellek 2000-ben és fragmentációjuk 2006 óta. Forrás: https://www.bbc.com/news/world-latin-america-42803801. Drogkartellek területi befolyása Mexikóban 2015-ben.

Ezt követően számos kisebb kartell alakult ki, melyek mára hatalmas szervezetekké nőttek, egész régiókat tartanak felügyeletük alatt, az ott élő civil lakosság ellen pedig folyamatosan erőszakot alkalmaznak. Ide sorolhatjuk többek között a Sinaola, Los Zetas, Jalisco New Generation, Gulf, Tijuana/Arellano Felix, Beltran Leyva, Juarez kartelleket.

Ezek a szervezetek dollármilliókat keresnek illegális kereskedelemmel. A legnagyobb hatalommal jelenleg a Sinaola kartell rendelkezik, mely számos kisebb, laza szálon összekötött csoporton keresztül operál.

A bandákat az országhatár sem állítja meg. Az USA-ban 2008-ban 230 városban voltak jelen mexikói drogkartellek, ez a szám pedig 2011-re drasztikusan megemelkedett, ekkor már több mint 1000 városról beszélhettünk. A nagy arányú mélyszegénység és munkanélküliség hatására a mexikói fiatalok számára sokszor az egyetlen lehetőség a nyomorból való kitörésre a kartellekhez való csatlakozás. Tovább rontja a helyzetet, hogy a mexikói rendőrség sok esetben tehetetlen a megfelelő kiképzés és felszerelés hiányában, az alacsony fizetések miatt pedig a korrupció sem ritka jelenség. A Los Zetas kartell például rendőröket integrált tagjai közé, annak érdekében, hogy illegális tevékenységeiknek a rendőrség se szabhasson gátat. Ugyanehhez a bűnszervezethez kapcsolódik a 2017-ben napvilágra került botrány. Számos szemtanú szerint a Zetas 2012-ben jelentős összeggel támogatta egyes mexikói politikusok kampányát, valamint rendőröket is lefizetett annak érdekében, hogy illegális tevékenységüket zavartalanul gyakorolhassák. Az ügy nemzetközi felháborodást keltett, és ugyan a Los Zetas kartell mára fragmentálódott, egykori hatalmát elveszítette, sokkoló a tény, hogy egy bűnszervezet ekkora hatást gyakorolhat egy ország politikájára.

A Monterrey és Torreón közötti úton a dombra festett ‘Z’ betű a Los Zetas kartell jelenlétét jelzi. Forrás: https://www.theguardian.com/world/2017/nov/10/mexico-drug-cartels-grip-on-politicians-and-police-revealed-in-texas-court-files Harc a kartellek ellen

Mexikó új elnöke, a 2018-ban megválasztott Andrés Manuel López Obrador radikális változásokat ígér a drogok elleni háborúval kapcsolatban. A kormány eddig is milliárdokat költött a közbiztonság fejlesztésére, és a katonai kiadások is sokszorozódtak az évek során. 2007 óta legalább 54 milliárd dollárt költöttek biztonságra és védelemre, az USA pedig további 1,5 milliárd dollárral segítette a mexikóiak ügyét. A próbálkozások ellenére az eddigi drogháborúkban 2007 és 2017 között körülbelül 230 000 civil halottról és majdnem 30 000 eltűnt személyről számolnak be az adatok. Mexikó kormányát emellett súlyos vádak érték az emberi jogok megsértése miatt, melyeket a drogkartellek elleni küzdelmük során figyelmen kívül hagytak.

A mexikói drogháború áldozatainak száma: 2007-2017.

Az elért sikerek

Emellett Alex Cifuentes, Guzmán jobb keze a New York-i bíróságon ekkor beszélt először Enrique Pena Nieto megvesztegetéséről. Cifuentes azt állítja, hogy a volt mexikói elnök 2012-ben, megválasztása után 250 millió dollár kenőpénzt követelt El Chapotól, azért cserébe, hogy leállítsa az ellene létrehozott országos hajtóvadászatot. Végül a felek 100 millió dolláros összegben egyeztek meg. A drogbáró szerint a mexikói szövetségi rendőrség továbbá nemcsak figyelmen kívül hagyta a drogkereskedelmet, de esetenként részt is vett benne. Ha a vallomás igaznak bizonyul, az azt jelenti, hogy a drogkartellek korrupciója a mexikói politikai rendszer legmagasabb fokait is el tudja érni.

Annak ellenére, hogy a mexikói drogkartellekhez köthető halálesetek és a drogot fogyasztók száma máig rendkívül magas, az ellenük folyó küzdelem kicsit sem mondható reménytelennek vagy feleslegesnek. A 2009-ben egy, az USA-ban kiadott 37 fős lista azoknak a drogbáróknak a neveit tartalmazta, akik a már felsorolt drogkartellek vezetői szerepét töltötték be. 2015-re a 37-ből már 31-et elfogtak, további 2 pedig életét vesztette rivális drogkartellekkel való küzdelemben. Az egyik leghírhedtebb drogbáró, Joaquín Guzmán Loera, más néven El Chapo elfogása és 2015-ös szökése nagy port kavart. A Sinaloa Kartell vezetője mélyszegénységben nőtt fel, az illegális drogkereskedelemmel pedig 1 milliárd dolláros vagyonra tett szert. Első elfogására 1993-ban került sor, 2001-es szökését követően pedig 2014-ben újra elfogták, majd egy évre rá újra sikeresen szökést hajtott végre Altiplano-i cellájából egy 1,5 km-es alagúton keresztül. 2016 januárjában ismét elfogásra került, egy évre rá pedig kiadták az Egyesült Államoknak, ahol jelenleg tárgyalása is zajlik. 2019. február 12-én Guzmán ellen 10 pontban emeltek vádat, a tanúk meghallgatása pedig 11 héten keresztül tartott, ezáltal fény derült El Chapo és a Sinaola brutális és megrázó tevékenységeire. A drogbárót előreláthatóan életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélik.

Ugyan a drogbárók elfogását és bíróság elé állítását érintően kimagasló sikerekről beszélhetünk, egyes szakértők szerint ezek az intézkedések összességében nem csökkentik az erőszakot, sőt, a kialakuló kaotikus helyzet akár még többet szülhet. Hiszen annak ellenére, hogy Guzmánt, a legbefolyásosabb drogbárót 2016-ban bíróság elé állították, a drogtermelés aránya és a halottak száma is növekvő tendenciát mutat. A Sinaloa vezetőjének elfogása után a kartell hatalma ugyan gyengült, ezzel viszont teret adott eddig kisebb és még erőszakosabb módszerekhez folyamodó bűnszervezetek felemelkedéséhez, mint például a Jalisco New Generation. A kartellek elleni küzdelem tehát koránt sem ért véget Mexikó és az USA számára.

Írta: Ustea Dóra

„Stratégiai pontok, fojtópontok” sorozat

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a világ területén található stratégiai jelentőségű földrajzi pontokról.

A globális klímaváltozás következtében az Arktisz egyre jelentősebb szerepnek örvend a nagyhatalmak körében. Az olvadó jégnek köszönhetően a terület bővelkedik új lehetőségekben, ilyen a még fel nem tárt természeti erőforrások kiaknázásának opciója vagy  a megnyíló tengeri útvonalak használata. Ezek gazdasági, biztonsági és geopolitikai szempontból is relevánsak a térségen belüli és kívüli országok számára. Elemzésemben a térségen kívüli országokból főleg Kína és Oroszország kerül előtérbe.

1. ábra: Az északi-tengeri hajózási útvonalak. Forrás: https://pangea.blog.hu/2019/03/10/egy_remenybeli_uj-selyemut

Az Északi-tengeren három hajózási útvonalat különböztethetünk meg (lásd 1. ábra): az északnyugati átjárót (rózsaszín színnel), az északkeletit (sárga) és a transzpoláris (zöld) útvonalat. Az első két útvonal kanadai, amerikai, valamint orosz felségvizeken keresztül vezet.

Földrajzi adatok

Az Északi-tengeren három hajózási útvonalat különböztethetünk meg (lásd 1. ábra): az északnyugati átjárót (rózsaszín színnel), az északkeletit (sárga) és a transzpoláris (zöld) útvonalat. Az első két útvonal kanadai, amerikai, valamint orosz felségvizeken keresztül vezet.

Ezek közül az északkeleti hajózható egyszerűbben és biztonságosabban. A transzpoláris átjáró szinte egyenes vonalban szeli át az Északi-tengert, így megközelíti ugyan az Északi-sarkpontot is, de végig nemzetközi vizeken marad, mely szerencsés a szállítóhajók számára, amelyeknek így nem kell az államok parti vizein való áthaladáshoz engedélyt kérniük. Mindhárom esetben az amerikai és ázsiai kontinenst elválasztó Bering-szoroson keresztül vezet ki az út a Csendes-óceánra.

2. ábra: Az északi-sarki jég olvadása az elkövetkezendő években. Forrás: https://worldview.stratfor.com/article/why-china-wants-expand-its-arctic-footprint

A szoros mintegy 1600 kilométer hosszú, legkeskenyebb szakaszán körülbelül 82 kilométer a távolság. Egyik fele az Amerikai Egyesült Államokhoz (továbbiakban USA), másik fele az Oroszországi Föderációhoz (továbbiakban Oroszország) tartozik. Nevét Vitus Bering, dán származású orosz felfedezőről kapta, aki 1728-ban hajózott át a szoroson. A szorosban helyezkednek el a Diomede-szigetek, melyek egyik tagja Oroszországhoz, a másik USA-hoz tartozik, köztük a távolság 3,8 km.

Az egész éves jégtakaró miatt az Északi-átjárók csak rövid időre olvadnak ki és válnak hajózhatóvá. Ez az időszak a klímaváltozás függvényében is még sokáig csupán csak évszakos lesz: előrejelzések szerint 10-15 év múlva is csak 2-4 hónap erejéig válnának hajózhatóvá az átjárók.

Az északi-sarki útvonalak gazdasági jelentősége

Napjainkban a vízi fuvarozás számít a legolcsóbb szállítási formának, így jelenleg a világkereskedelem 90 százaléka vízi utakon zajlik le. Ehhez az északi potenciális útvonalak jóval rövidebb szállítási távolságot biztosítanának, mint a mostani bejáratott hajózási útvonalak, melyek még inkább pénz- és időtakarékosabbá tennék a szállítást. Leginkább Kína érdeklődik az útvonalak iránt: számára a Dalian–Rotterdam kikötők közti távolság így 5000 tengeri mérfölddel rövidülne le, amellyel 10 napot nyerne  így az 53 napos utat 43 nap alatt bírná megtenni. Érdeklődése azonban nemcsak  gazdasági, hanem hatalmi ambíciókból is áll.

Az Északi-sark jelentőségét növeli az a tény is, hogy a terület tele van eddig még feltáratlan nyersanyaglelőhelyekkel. A U.S. Geological Survey kutatása alapján az Arktisz rejti a Föld legnagyobb, még felfedezetlen gáz- és olajtartalékát. Becslések szerint 90 milliárd hordó kőolaj, jelentős mennyiségű földgáz és 44 milliárd hordó cseppfolyósítható földgáz található az Északi-sarkon. Ez a világ még fel nem tárt olajforrásainak a 13 százalékát, a földgáz 30 százalékát és a cseppfolyósítható földgáz 20 százalékát jelenti. Emellett a terület nemesfémekben is bővelkedik, például aranyban, platinában, urániumban és ólomban.

Kínai célok

3. ábra: A Nordenskiöld által végighajózott új északi útvonal (pirossal) és az 1869 óta használatos Európa–Távol-Kelet hajózási útvonal. Forrás: https://pangea.blog.hu/2019/03/10/egy_remenybeli_uj-selyemut 4. ábra: „Egy övezet egy út” tervezett szakaszai Kína által. Pirossal az arktiszi, sötétkékkel a szárazföldi, világoskékkel a jelenlegi bejáratott útvonalak. Forrás: ‘China wants to be a polar power.” In: The Economist, 2018. április 14.

Kína Északi-sarkkal kapcsolatos törekvéseit a 2018 januárjában kiadott Fehér Könyv foglalja össze.

A dokumentum négy fejezetből áll:

1. Az Arktisz helyzete és jelenkori változások,
2. Kína és az Arktisz,
3. Kína irányelvei és alapelvei az Arktisszal kapcsolatban,
4. Kína rendelkezései és pozíciója az Arktiszt érintő ügyek rendezésének részvételében.

Az előszóban röviden összefoglalják a kínai érdeklődés okát, miszerint a globalizáció következtében az olvadó jégsapkák elvesztették regionális jelentőségüket, az Északi-sark már általános fontossággal bír a növekvő stratégiai és gazdasági értéke miatt, valamint a tudományos kutatások, természetvédelem, tengeri útvonalak és természeti erőforrások fényében. Az Arktisz magára vonta a régión kívüli országok és a nemzetközi közösség figyelmét, mivel az emberiség közös jövőjének, fejlődésének egyik fontos eleme. Ezen kívül Kína érdekeinek jogossága mellett azzal is érvel, hogyha megolvad az északi-sarki jég, akkor az ezzel járó tengerszint emelkedés negatívan érintené országa területét, így szükséges, hogy alakíthassa a régióval kapcsolatos döntéshozatalt.

Céljai elérése érdekében Kína már több északi-sarki kutatóállomással demonstrálja jelenlétét a térségben, másrészt orosz és norvég nagyvállalatokba való befektetésekkel igyekszik gazdasági befolyást szerezni. Az északnyugati átjárón pedig konkrétan átkelt a Xue Long hajóval, mely 83 nap alatt tette meg a kijelölt távolságot, ezáltal hét napot nyert a szokásos útvonallal szemben. Az északkeleti átjáró esetében a COSCO (China Ocean Shipping Company/Kínai Óceánjáró Társaság ) kínai hajózási vállalat tette meg az utat Dalian kínai kikötőtől Rotterdamig, majd vissza Tianjiba, mindezt csak 55 nap alatt.

Az északkeleti átjáró használata érdekében azonban Kínának jó viszonyt kell ápolnia Oroszországgal, amelynek már kézzelfogható eredményei is vannak gazdasági és katonai téren is.

Oroszország

Oroszország is felismerte az Északi-sark gazdasági jelentőségét, aminek kiaknázása érdekében nagy beruházásba kezdett az északi útvonal fejlesztése érdekében. A fejlesztések keretein belül hajókra, hajóépítésekre, kikötőkre és navigációra 2030-ig több tízmilliárd dollárt kíván fordítani.  Nagy előny az ország szempontjából, hogy az északkeleti-útvonalat teljes mértékben birtokolja is kiterjedt arktiszi területei okán.

Kínával az északi-sarki Selyemút név alatt futó befektetés (mely az Új Selyemút kínai elképzelés része) volt az első projekt, mely érintette a térséget. Ebben a kínai Selyemút alaprészesedést vállalt az oroszok szállítással, infrastruktúrával és erőforrásokkal kapcsolatos tevékenységeibe az Arktisz eurázsiai részén. 2017 óta Kína és Oroszország együttműködésének fő színtere az északi-sarki Selyemút és az északi-tengeri útvonal, melyekről a berlini G20-as találkozó előtt, 2017. június 8-án egyeztetett Xi Jinping és Vlagyimir Putyin, a kínai elnök oroszországi látogatása alkalmával. „Szoros együttműködésünk és kölcsönös támogatásunk egymás országa iránt nagy jelentőséggel bír nemzetközi szinten. Biztosítani fogjuk, hogy kapcsolataink zavartalanul erősödjenek tovább“ – nyilatkozta Xi a találkozón, kifejezve elköteleződését az orosz–kínai kapcsolatok iránt.

Oroszországnak azonban nem csupán gazdasági, de geostratégiai és katonai okokból is fontos a térség, ugyanis itt állomásozik az orosz Északi Flotta. A jég felengedésével lehetővé válna, hogy hajóik szabadon mozogjanak az Északi-tengeren. Azonban ez még mindig nem jelenti, hogy ezáltal képesek lennének kijutni a Csendes-óceánra, ahova a Bering-szoroson keresztül vezet  az út. A szoros félig az amerikaiaké, akik azt könnyedén elzárhatják. Ha azonban Oroszország a szoros felett teljes felügyeleti jogot szerez, és az északkeleti útvonal is hajózhatóvá válik, akkor hadihajóit bármikor kijuttathatja az óceánra.

5. ábra: Oroszország északi katonai báziasai. Forrás: https://southfront.org/wp-content/uploads/2015/08/Russian-Arctic-Military-Map.jpg

Következtetés

Biztosra vehetjük, hogy az Északi-sark iránti érdeklődés a jövőben sem fog csökkenni, ugyanis a térség olyan lehetőségeket rejt magába, melyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az ilyen irányú ambíciók realizálódását azonban a klímaváltozás és velejárói  nagymértékben befolyásolhatják.

Írta: Szilágyi Laura

A Biztonságpolitikai Szakkollégium két tagja is részt vett a 2018. április 11-én Varsóban megrendezett „Military security in the national and international aspect” hallgatói tudományos konferencián.

Az esemény helyszínéül a Varsói Katonai Műszaki Akadémia (Wojskowa Akademia Techniczna, WAT) szolgált. A napjaink biztonsági kihívásait és az azokra adható válaszokat bemutató konferencia nem csupán az előadók kutatásainak prezentálására adott kiváló lehetőséget, de megteremtett egy olyan platformot is, amelyen a WAT és a BSZK hallgatói kötetlen beszélgetésekkel, személyes kapcsolatok kialakításával is erősítették a határokon átívelő együttműködést.

A Szakkollégiumot két hallgatónk, Szabó Orsolya Réka és Ármás Julianna képviselte. Orsolya előadásában Magyarország katonai biztonsági környezetét ismertette, míg Julianna arra kereste a választ, hogy a hibrid hadviselés új befolyásszerzési eszköz-e a posztszovjet térségben.

Szabó Orsolya Réka, előadásának címe: Military security in Hungary. Ármás Julianna, előadásának címe: Hybrid warfare: a new tool for acquiring influence in the post-Soviet area?

A konferencia, valamint hallgatóink kiutazása és költségeinek fedezése nem valósulhatott volna meg a WAT Magiszterek Védegyletének támogatása nélkül, melyet ezúton is köszönünk!

Képek: WAT, BSZK.

Szerbiában Slobodan Milosevic 2000-es megbuktatása óta ritkán került sor tömeges ellenzéki megmozdulásra. Ezzel szemben a 2018 novembere óta folyó demonstrációsorozat már a harmadik tömegtüntetés az elmúlt évek során. A 2016-ban és a 2017-ben végbement demonstrációkhoz hasonlóan a tavaly ősszel kezdődött tüntetéssorozat is elsősorban az elnök, Aleksandar Vucic és pártja, az SNS (Srpska napredna stranka, Szerb Haladó Párt) ellen irányult. A demonstrációkon többször éri kritika az elnök személye mellett pártja túlzott befolyását a szerb médiára, valamint gyakran ismételt vád a választók megfélemlítése is.

Vucic 2014-ben lett az ország miniszterelnöke egy előrehozott választásnak köszönhetően. Az SNS-hez való csatlakozása előtt a radikális jobboldali párt, az SRS (Srpska radikalna stranka, Szerb Radikális Párt) tagja volt, ám mióta ő az SNS vezető politikusa, folyamatos az ország közeledése az Európai Unióhoz, miközben fenntartja a jó kapcsolatot Kínával és Oroszországgal is. Sokan a 2017-es tüntetés egyik kiváltó okának Vucic elnökké választását tekintik, mivel így képes ellehetetleníteni az ellenzéket és nyomást gyakorolni a sajtóra.

A tüntetést kiváltó okok

2018. november 23-án Borko Stefanovic, az ellenzéki Szerb Baloldal párt politikusa támadás áldozata lett Belgrádban, melynek elkövetésével a kormánypárt szimpatizánsait gyanúsították. Egy nappal később a politikus egy sajtótájékoztató során bemutatta véres pólóját, ami így később a tüntetések egyik szimbólumává, jelmondatává vált („Nem akarunk több véres pólót!”). December 8-án egy néhány ezres tömeg vonult végig a városon, hogy felhívja a figyelmet a történtekre, valamint a tüntetés során elítélték a kormány szólásszabadság korlátozására hozott intézkedéseit, valamint az állami korrupciót is. Három nappal később Milan Jovanovic, tényfeltáró újságíró házára Molotov-koktélt dobtak. Ez a támadás csak tovább növelte a tüntetők ellenszenvét. Az első demonstrációk során a résztvevők többször is tüntettek a szerb RTS közszolgálati televízió előtt, azután pedig a fő kormányépülethez vonultak.

A tüntetések

A demonstrációk ezután minden héten szombaton megrendezésre kerültek Belgrádban és több más szerb nagyvárosban is. A tüntetéssorozat folyamán végül a főszervező szerepet a 30 ellenzéki pártot és szervezetet tömörítő Szövetség Szerbiáért (Alliance for Serbia) csoport vállalta magára. A szövetség kiadott egy dokumentumot, melyben kijelentik, hogy céljuk a média szabadságának védelme, valamint a szabad és tiszta választások biztosítása. A szövetség politikusai ígéretet tettek arra, hogy nem vesznek részt sem választáson, sem a jelenlegi parlament munkájában, amíg követeléseik nem teljesülnek. A dokumentumban megegyeznek egy közös ellenzéki listáról a következő tiszta választásra, valamint egy átmeneti szakértő kormányban, mely 1 éves mandátummal rendelkezne. Ezen mandátum lejárta után írnának ki új választásokat.

A márciusi tüntetéssorozat alkalmával a tüntetők betörtek a szerb állami televízió épületébe, mert nem tartották megfelelőnek ennek működését. A helyszínen hamar megjelentek a rohamrendőrök, akik összecsaptak a tüntetőkkel, valamint kimentettek több embert, köztük ellenzéki vezetőket is. A tüntetés irányítói közül többen visszautasították az épület elhagyását addig, amíg nem kapnak műsoridőt a televízióban.

A tüntetők több követelést megfogalmaztak, ezek között szerepel Aleksandar Vucic, elnök; Ana Brnabic, miniszterelnök és a szerb állami televízió vezetőségének lemondása, valamint új, szabad és tisztességes választások megtartása. Emellett a koszovói szerb politikus, Oliver Ivanovic gyilkosságának és a szerb tényfeltáró újságíró, Milan Jovanovic gyilkossági kísérletének kivizsgálását is kérték.

Vucic elnök többször reagált a tüntetők kijelentéseire. Legismertebb válaszában kijelentette, hogy akkor sem mond le, ha 5 millióan tüntetnek ellene. Ezen kijelentésnek köszönhetően jelentek meg a tüntetéseken „az egy az 5 millióból” (“#1od5miliona”) feliratú transzparensek. Az államfő ugyan többször is kijelentette, hogy nem mond le, de ugyanakkor hangsúlyozta, hogy készen áll megmérettetni magát egy előrehozott választáson. Közvéleménykutatások szerint a Vucic vezette kormánypárt a tüntetések ellenére is körülbelül 44%-os eredményt szerezne egy ilyen szavazáson, míg az ellenzék támogatottsága 12% körül mozog. Egy interjú során Vucic elnök elmondta, készen áll tárgyalni a tüntetők követeléseiről. Januárban Vucic bejelentette, hogy letartóztatták Belgrád egyik elővárosának polgármesterét a Milan Jovanovic újságíró ellen elkövetett gyilkossági kísérlettel összefüggésben.

Forrás: Yahoo News

Putyin látogatása

2019. január 17-én Szerbiába látogatott az orosz államfő, Vlagyimir Putyin. Az orosz elnököt a közelmúltban Szerbiának adományozott vadászgépek kísérték, valamint a tiszteletére rendezett parádén, a szerb kormány közlése szerint, körülbelül 30 ezer ember vett rész. Putyin beszédében az Egyesült Államokat, valamint a nyugati kormányokat hibáztatta a balkáni régió destabilizálása miatt. Elemzők szerint Vucic, szerb elnök Putyin látogatását erődemonstrációnak használta az ellene indult tüntetések súlyának csökkentésére. Ezt igazolhatja az is, hogy Putyin útvonala megegyezett a látogatást megelőző demonstrációk fő útvonalával. Több ellenzéki politikus is az esemény megrendezésével vádolta Vucicot, emellett felszólították a kormányt, hogy ítélje el Putyin autokratikus rendszerét. Ugyanakkor sok szakértő úgy gondolja, hogy ez egyben jelzés az Európai Unió felé az integrációs törekvések felgyorsítására, és a 2025-ös bővítési időtartam betartására.

A tüntetések szervezői korábban azt nyilatkozták, hogy a legnagyobb eredménye a tüntetéseknek az, hogy sikerült felrázni a szerb fiatalságot. Azonban a hetek óta tartó tüntetések mellett sem látszik semmiféle változási lehetőség Szerbiában, az estleges előrehozott választás sem változtatna az ország belpolitikai erőviszonyain, valamint jelenleg úgy tűnik, a teljeskörű ellenzéki összefogás sem vezet eredményre. Több elemző figyelmeztet, hogy a jelenlegi balkáni tüntetésektől nem várható az arab tavaszhoz hasonló forradalmi hullám, hiszen az ellenzék eddig képtelen volt felmutatni egy működőképes alternatívát.

Írta: Párducz Árpád

2019. február elején mintegy 45 ezren vettek részt Barcelonában egy olyan megmozduláson, amelynek története már korábban elkezdődött. A katalánok és spanyolok közötti ellentét évekkel ezelőtt bontakozott ki, és vált az Európai Unió számára is komoly problémává.

Mint ismert, 2017-es a katalán függetlenségi referendumot előzetesen mind a spanyol Alkotmánybíróság, mind a kormányfő alkotmányellenesnek minősítette, azt azonban – annak ellenére, hogy a spanyol rendőrség erőszakosan próbálta megakadályozni – 2017. október 1-jén mégis megtartották. Ugyan a jogosultak zöme nem élt a választójogával, a voksolók többsége a függetlenségre szavazott, azaz 2,04 millióan támogatták az elszakadást Spanyolországtól.  Ezért a katalán parlament néhány héttel később kikiáltotta Katalónia függetlenségét, amit azonnali retorziók követtek. A spanyol állami főügyész lázadás, zendülés és hűtlen kezelés gyanújával azonnal büntetőeljárást kezdeményezett a volt katalán kormány, illetve a katalóniai parlament vezetősége ellen. A katalán függetlenség egyik legfőbb szószólója, Carles Puigdemont, volt katalán elnök ezért több társával együtt Belgiumba szökött, ahol végül 2017. november 5-én feladták magukat. Azonban Európa fővárosából kiszivárgott egy üzenet, miszerint az egykori katalán vezető nem hiszi, hogy létrehozhat egy független köztársaságot, szerinte elvesztette ezt a küzdelmet a spanyol kormány ellen. 2018. március 1-jén Puigdemont lemondott, négy hónapnyi önkéntes száműzetés után a dán határon a német hatóságok letartóztatták. Nem tért vissza Spanyolországba, azóta is Belgiumban dolgozik azon, hogy nemzetközi szintre vigye a katalán kérdést.

Ezek az előzmények vezettek a 2019. februári tüntetésekhez. Nagy tömegek vonultak utcára Barcelonában, hogy tiltakozzanak 12 katalán szeparatista politikus és aktivista bebörtönzése és kezdődő büntetőpere ellen, akiket lázadás szításával vádolnak a spanyol hatóságok a 2017. októberre tervezett függetlenségi népszavazás megszervezésének kísérlete miatt. Carles Puigdemont egykori helyettesére, Oriol Junquerasra 25 év, 11 társára pedig 7 és 17 év közötti börtönbüntetést kért a vádhatóság. Sokan rendkívül túlzónak tartják ezt a büntetést. Ők a mostani ítélkezés mögött nem egyszerű revansvágyat, hanem példastatuálást látnak: a cél mindenkit elrettenteni attól, hogy netán a független Katalóniáról álmodozzon. Jól jelzi az indulatokat és az rendkívüli érdeklődést, hogy a spanyol lapok egyenesen az évszázad perének nevezik a büntetőeljárást, amelynek végkimenetele egyelőre nyitott. A barcelonai tüntetésék békésen zajlottak rendőri felügyelettel, a demonstrálók katalán zászlók erdejében, a politikai foglyok szabadságát követelő molinókkal kezükben vonultak végig a katalán fővároson. “Az önrendelkezés nem bűncselekmény” Szabadságot a politikai foglyoknak!” –hirdette több ezer transzparens. A felvonulást a függetlenségpárti ANC és az Ómnium katalán kulturális szövetségek szervezték meg. Az ítélet nyárra várható, és folyamatos tüntetésekre és zavargásokra számít a spanyol kormány.

Nemcsak Barcelonában, hanem Madridban is szerveztek tüntetéseket, ahol szintén előkerült Katalónia ügye. A katalán kérdés mellett a megmozdulás fő témája Pedro Sánchez, kormányfő elleni vád volt, amiért semmit sem tesz, hogy megakadályozza a katalán szeparatisták zsarolását. Ezt a katalán függetlenségi kormány nem hagyta szó nélkül. Ők valójában nemzetközi közvetítőt szerettek volna a spanyol kormánnyal szemben, nem pártszintű egyeztetetéseket, követelésük pedig továbbra is az állam által elismert katalán önrendelkezési referendum megtartása. A spanyol kormányfőhelyettes közleményében reflektált erre: zátonyra futottak a megbeszélések a katalán vezetéssel, amely elutasította az általuk javasolt tárgyalási keretet. Hangsúlyozta, hogy a spanyol kormány sohase fogja támogatni a katalán önrendelkezési népszavazást.

Eközben Twitteren jelentette be Carles Puigdemont, hogy indul a májusi Európai Parlamenti választáson, pártja, az autonóm régió függetlenségéért küzdő Együtt Katalóniáért listavezetőjeként. A politikus véleménye szerint itt az ideje, hogy előre lépjenek és Katalónia önmeghatározásához való jogát nemzetközi szintre emeljék. Azonban kérdéses, hogy a spanyol választási bizottság jóváhagyja-e a spanyol hatóságok által körözött Puigdemont indulását, illetve a közvéleménykutatások szerint a katalán függetlenségi erők nem jutnának képviselethez az Európai Parlamentben. A másfél éve tartó súlyos alkotmányos krízis máig meghatározza Spanyolország belpolitikáját.

Írta: Németh Csenge

Észak-Afrika

Tárgyalások a nyugat-szaharai helyzet megoldásáról

Március 22-én a svájci Genfben az ENSZ közvetítésével zajlott a nyugat-szaharai konfliktus lezárására irányuló tárgyalások második fordulója. Bár a megbeszélések (amelyen részt vettek mind a marokkói kormány, mind pedig a Poliszárió Front képviselői) a 43 éve tartó konfliktus megoldása nélkül zárultak, a tárgyaló felek megállapodtak egymással az egyeztetések további folytatásáról. A Nyugat-Szaharáért felelős ENSZ-megbízott, Horst Kohler nyilatkozatában arról beszélt, hogy nem várható a helyzet gyors megoldása, elsősorban az alapjaiban eltérő nézőpontok miatt.

Marokkó vadászgépeket vásárol

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma megerősítette a híreket, miszerint Marokkó 25 darab F-16-os vadászbombázó repülőgépet vásárolt az országtól. Az új, legmodernebb elektronikával és fegyverekkel felszerelt gépek mellett 23 darab már meglévő régebbi modell is felújításra kerül a marokkó légi flottából.

Tovább folytatódnak az algériai tüntetések

Hat hete zajlanak Abdelaziz Bouteflika elnök ellen országszerte a tüntetések. A fővárosban milliók gyűltek össze a Nagy Posta Téren, rezsimellenes szlogeneket skandálva. Ahmed Gaid Salah altábornagy, az algériai hadsereg vezérkari főnöke előterjesztette az úgynevezett 102-es cikk életbeléptetését, melynek értelmében az elnöki tisztséget betöltetlennek nyilvánítanák. A 15 éve az elnök iránt mutatott hűségéről ismert vezérkari főnök bejelentését követően az RND (National Rally for Democracy), az uralkodó elnöki koalíció egyik pártja szintén kihátrált az elnök mögül és a lemondását kérte.

Március 31-én Bouteflika bejelentette, hogy 27 miniszterből 21-et leváltanak. Ahmed Gai Salah, vezérkari főnök tölti be továbbra is a védelmi miniszteri tisztségét. Helyi médiaértesülések szerint a 82 éves Bouteflika a napokban tervezi benyújtani lemondását.

Törökország

A török helyzet fokozódik

Törökország 2019 harmadik hónapjában a választásoktól, az amerikai fegyverkereskedelmi ultimátumtól, illetve az iráni közeledéstől volt hangos.

Törökországban a vasárnapi választások után történelmi pillanat érkezett el: hivatalosan még nem, de nagy valószínűséggel Erdogan elnök elvesztette Ankarában a helyi választásokat. A belpolitikában a központi vezetésnek nemcsak emiatt fájhat a feje, hanem annak a külpolitikai irányvonalnak a  meghatározása miatt is, ami abban a metszetben zajlik, melyet az Oroszország, az USA és a NATO, Irán, és a kurdok alkotta halmaz hoz létre.

Recep Tayyip Erdogan a fegyverkereskedelmet illetően arról beszélt, hogy Törökországnak egyaránt komoly szüksége van mind az orosz S-400-as légvédelmi rendszerre, mind pedig a 120 darab F35-ös vadászgépekre az Egyesült Államoktól.

Robert Palladino, amerikai külügyi szóvivő úgy reagált Erdogan szavaira, hogy amennyiben a török vezetés fenntartja az orosz fegyvertechnológia szükségességét, úgy az Egyesült Államok a jövőben más fegyverrendszer átadását is megfontolná. Az amerikaiakat az ultimátumon túl a tavaly Donald Trump által aláírt védelmi költségvetés is korlátozza, mely szerint csak akkor adhatnak el fegyverrendszert Ankarának, ha az nem szerez be orosz technológiát.

Az ultimátummal tovább mélyült a konfliktus Washington és Ankara között, melynek táptalaját eddig a Szíriában harcoló kurd fegyveres erők ellentétes megítélése adta. Az USA emellett Iránnal szemben szankciókat vetett ki atomprogramja miatt, ami a szövetségesek olajeladását korlátozta a muszlim állam számára. Ezeknek az alapvető információknak a tudatában érthető a török és iráni vezetés közeledése, és azoknak a híreknek a napfényre kerülése, melyekben egy közös török és iráni hadművelet szervezésről írnak a kurdok ellen.

Izrael és Palesztina

Történelmi pillanatok a brazil–izraeli kapcsolatokban

Elsőként a brazil közjogi méltóságok közül március 31-én Jair Bolsonaro, brazil elnök meglátogatta a Nyugati Falat Jeruzsálemben. Az izraeli látogatása során több fontos kérdést is áttekintettek Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnökkel, és többek között megállapodtak egy innovációs és kereskedelmi kirendeltség megnyitásáról. Emellett  Bolsonaro ígéretet tett a brazil nagykövetség Jeruzsálembe helyezésére a jövőben.

Orosz–izraeli csúcstalálkozó a választások előtt

Április elsején egy telefonos egyeztetés alkalmával beszélte meg Vlagyimir Putyin orosz elnök és az izraeli miniszterelnök, hogy április 4-én (csütörtökön) csúcstalálkozót tartanak Moszkvában. A találkozó témája Irán szíriai terjeszkedése és a Golán-fennsík annexiójának amerikai elismerése lesz. Az időzítés célja valószínűsíthetőleg az, hogy ezzel Benjamin Netanjahu demonstrálja nemzetközi kapcsolatait és beágyazottságát a választások előtt.

Tovább fokozódik a biztonsági helyzet a gázai határnál

Március 31-én négyre nőtt az áldozatok száma a gázai tüntetésekkel kapcsolatban. A tüntetéseket a Hamász palesztin politikai–katonai formáció szervezi hetente, 2018. március 30-a óta. Izraeli biztonsági erők szerint több tízezres demonstrációk zajlanak, amelyek súlyos kockázattal járnak mindkét félre vonatkozólag. A gázai tüntetések fontos szerepet játszanak az izraeli választási kampányban, a regnáló miniszterelnök igyekszik elkerülni a konfliktus eszkalálódását. A hivatalos tűzszünet kialakításában és fenntartásában Egyiptom is aktívan részt vesz.

Donald Trump elismerte a Golán-fennsík izraeli annexióját

Március 25-én Benjamin Netanjahu társaságában Donald Trump aláírta a Golán-fennsík annektálásának hivatalos elismerését. Az izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy sosem volt még amerikai elnök, aki ilyen barátsággal állt volna Izrael népéhez.

A Golán-fennsíkot az 1967-es hatnapos háborúban foglalták el az Izraeli Védelmi Erők egységei. A terület stratégiai jelentőséggel rendelkezik Izrael Állam biztonságának szempontjából. Szemben más megszállt területekkel, a Golán-fennsíkot annak jelentősége okán 1981-ben az izraeli kormány egyoldalúan, de jure is annektálta, azaz integrálta az államigazgatásba. A lépést a nemzetközi közösség mindeddig nem ismerte el.

Az Európai Unió továbbra is megszállt területként tekint a Golán-fennsíkra

Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini rövid nyilatkozatában a 28 EU-tagállam álláspontját képviselve kijelentette, hogy a nemzetközi joggal, valamint az ENSZ BT 242-es és 497-es határozatával összhangban az Unió továbbra sem ismeri el Izrael fennhatóságát a Golán-fennsík felett.

Az Arab Liga elítélte, hogy az Egyesült Államok elismerte Izrael szuverenitását a Golán-fennsík felett

A Tuniszban tartott csúcson az Arab Liga tagállamai egyhangúlag elítélték Donald Trump döntését, amelyben elismeri Izrael szuverenitását a Golán-fennsík felett. Az arab államok egy, az amerikai lépést elítélő határozattervezettel fordulnak az ENSZ BT-hez, mellyel egyidőben felszólították a nemzetközi közösség tagjait, hogy tartózkodjanak a fennsík jogállásának megváltoztatására törekvő aktusoktól.

Síita félhold

Irakba látogatott Hasszán Roháni

Háromnapos látogatást tett az iráni elnök Bagdadban, az ország politikai centrumában, és Nedzsefben, a síitizmus egyik központjában. Az esemény történelmi jelentőségű, ugyanis korábban a jelenlegi kormányfő soha nem  utazott hivatalosan a nyugati szomszédállamba.
Az utazás célja a teheráni és a bagdadi kormányzatok együttműködésének a megerősítése, valamint a gazdasági kapcsolatok fellendítése. Irán számára Irak gazdaságilag kiskaput jelenthet a tavaly életbe léptetett amerikai szankciócsomaggal szemben, hiszen csak a 2018-as évben Irán Irak felé irányuló exportja elérte a 9 milliárd dollárt. Teherán gazdasági célja, hogy 13 milliárd dollárról 20 milliárdra növelje a kereskedelmi forgalmat Irakkal. 

Irán és az Európai Unió béketárgyalásokat sürget

A stockholmi egyezmény teljesítésére  szólította fel az Európai Unió és Irán Szaúd-Arábiát és Jement. A találkozó az Európai Külügyi Szolgálat szervezésében került megrendezésre, célja a közel-keleti regionális problémák orvoslása, ugyanakkor a Brüsszel és Teherán közötti kapcsolat erősítését is szolgálja. Az idei márciusi, brüsszeli ülésen elsősorban a jemeni humanitárius és gazdasági helyzet került napirendre, különös tekintettel Hodeida kikötőjének a helyzete. Ugyanakkor megerősítették a szíriai rendezést szolgáló asztanai békefolyamat szükségességét is.

Noruz

A tavaly életbe lépett szankciók ellenére is megünnepelték hagyományos perzsa újévet, a Noruzt  Iránban. Az ünnep zoroasztriánus gyökerekhez nyúlik vissza, és a perzsa naptár legfontosabb dátuma. Az esemény központi részét képezi az ezt megelőző vásárlási hullám, amely jelenleg komoly feszültség forrása az iráni társadalomban. A riál stabilitásának megtorpanásával a teheráni vezetés közel került egy gazdasági visszaesés lehetőségéhez.

Újra akcióban a flotta

Az iráni flotta déli kötelékébe tartozó két romboló indult a Báb-el Mandeb szoros irányába az iráni kereskedelmi hajók védelmében. A szoros védelmére fokozottan figyel Irán, hiszen a terület stratégiai és gazdasági szempontból is fontos Teheránnak. A kőolajszállító-útvonal biztosítása mellett jelen tud lenni a Vörös-tenger déli bejáratánál, illetve az afrikai kontinens közelében. A kivezényelt rombolók harci ereje  nem számottevő, sokkal inkább jelzésértékű.

A Közel-Kelet és Észak-Afrika hírfigyelő szerkesztőségi tagjai: Halasi Gábor és Vincze Patrik (szerkesztők), Felde Bence (Törökország), Fodor Márk Joszipovics (palesztin–izraeli konfliktus), Kiss Beatrix (Észak-Afrika), Lázin Áron (síita félhold), Shadeh Fadi (palesztin–izraeli konfliktus).

Partnerkapcsolatok

2019. március 5.: Védelemtudományi szakértők értekezlete az afgán képzési program felülvizsgálatáért (Ibrahim Imre)

Február 19-től 21-ig a NATO belgiumi központjában szakképzett oktatók értekeztek, hogy felülvizsgálják a NATO Védelemoktatási Fejlesztési Programját (DEEP) Afganisztánnal. A résztvevők átvették az eddig elért eredményeket, és kitűzték a jövőbeli célokat a katonai képzést illetően. A program főbb céljai: létrehozni egy professzionális katonai oktatási politikát, továbbfejleszteni a polgári ellenőrzést a haderő felett, gyakorlatiasabbá tenni a vezetők közötti koordinációt, valamint megadni a lehetőséget a szövetséges országok tanítási módszereinek cseréjéhez. A fejlett katonai oktatás fontos elem az afgán hadsereg együttműködésében a NATO-val. Az eseményen részt vettek továbbá az afgán Védelmi Minisztérium, Külügyminisztérium, Belügyminisztérium, a Nemzetvédelmi Tanács, az Elnöki Hivatal és a Nemzetvédelmi Egyetem magas rangú beosztottjai, valamint parancsnokok, professzorok a NATO Központból és NATO szövetséges országaiból. A DEEP Program 2019 márciusára már 15 országban mutatott eredményeket, köztük a Balkán térségben, Észak-Afrikában és a Távol-Keleten.

2019. március 5.: Biztonsági kockázatot jelent a rossz kormányzás – NATO konferencia (Vas Beatrix)

Március 5–7. között került megrendezésre Washingtonban a NATO 2019 Building Integrity Conference. A háromnapos eseményen a szövetséges- és partnerállamok képviselői, több nemzetközi és civil szervezet delegáltja, és a privát szektor képviselői megvitatták a megfelelő biztonsági rendszerek kiépítésének és működtetésének aktuális kihívásait. A NATO politikai és biztonságpolitikai ügyeinek titkára, Alejandro Alvargonzález nyitóbeszédében elmondta, hogy a rossz kormányzati gyakorlatok bizonytalansághoz vezetnek, így az átláthatóság és számonkérhetőség megerősítése jó hatással lehet a biztonságra, és hozzájárulhat a krízismegelőzéshez. A NATO integritást fejlesztő, jó kormányzati gyakorlatok kialakítását támogató programja 2007-ben indult; a NATO-tagállamok mellett mára már 23 partner köteleződött el – köztük az Európai Unió, amely 2019 es 2022 között 2 millió euróval támogatja a programot.

2019. március 6.: A NATO Főtitkára találkozott az Európai Parlament elnökével (Németh Csenge)

Jens Stoltenberg Antonio Tajanival, az Európai Parlament elnökével találkozott a NATO–EU együttműködés keretében. A tárgyalásra március 6-án került sor. Többek között napirenden szerepelt az Európa körül kialakult helyzet, a védelmi rendszer és más aktuális kérdések. Stoltenberg hangsúlyozta, hogy a NATO fontos szerepet tölt be az Európai Unió életében, ugyanúgy, mint az európai polgárokéban. A képviselők szerint a NATO és az Európai Unió közötti együttműködés szorosabb, mint valaha, mivel 74 közösen megkötött megállapodás született olyan területeken, mint például a katonai mobilitás, az erők kiképzése és a katonai gyakorlatok, valamint a kiber- és hibrid kihívások kezelése.

2019. március 7.: Szövetségesi dicséretek (Kertai Zoltán Péter)

Jens Stoltenberg március elsején érkezett meg Bulgáriába, ahol üdvözölte a szófiai kormány elhivatottságát és erőfeszítéseit a Szövetségben. Kiemelte a bolgár felajánlásokat az afganisztáni, koszovói és iraki küldetésekhez, illetve stratégiai szerepét a Balkánon és a Fekete-tengeren. A NATO 70. évfordulója a bolgár állam szövetségesi részvételének 15. évfordulója is egyben, melynek összegzéseként a Főtitkár kijelentette, hogy „Bulgária hozzáadott a Szövetség erősödéséhez”. Ez a Szövetség tovább erősödhet, hisz: „A bolgár parlament egyhangúlag megszavazta Észak-Macedónia csatalakozását a NATO-ba” – mondta a Főtitkár.

A Főtitkár március hatodikán Milo Djanukovicot, Montenegró elnökét fogadta a NATO Főhadiszálláson. Az ország euroatlanti biztonságban betöltött szerepét hangsúlyozta, ami a Szövetség afganisztáni és koszovói küldetéseihez biztosított kontingensekben nyilvánul meg. Továbbá Montenegró tervezi a védelmi kiadásainak emelését, így 2024-re eléri a követelményekben megszabott 2%-os GDP-ráfordítást. Emellett a Trust Fund keretében is eredményes az együttműködés. A Főtitkár háláját fejezte ki, hogy Montenegró „a stabilitást mélyíti a Nyugat-Balkánon és szemléltette, hogy a NATO kapui nyitva állnak”.

Március hetedikén a Főtitkár Lengyelországba érkezett, ahol az elnökkel, Andrzej Dudaval és miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel tárgyalt. A Főtitkár örömmel fogadta, hogy Lengyelország már lassan 20 éve erősen elkötelezett a NATO felé. Lengyelország erős szövetséges, ahol NATO csapatok állomásoznak, helyet adva gyakorlatoknak, így keltve nagy elrettentő hatást a régióban. Emellett vezeti a Baltikum légtérellenőrzését Litvániában és rengeteget járul hozzá az afganisztáni és iraki NATO-küldetéseknez. A védelmi kiadások 2%-os GDP ráfordításából pedig jelenleg is fejleszti képességeit. Március nyolcadikán a Főtitkár az Európai Néppárt szervezésében lebonyolított konferencián vett részt, beszédének témája a NATO bővítése óta eltelt 20 év volt.

2019. március 12.: NATO Főtitkárhelyettes a prágai NATO-bővítés megemlékezésen (Györgyi Dominika)

Március 12-én, kedden Rose Gottemoeller, NATO Főtitkárhelyettes részt vett a Prágában tartott megemlékezésen, melyet a visegrádi országok csatlakozásának tizenötödik, illetve huszadik évfordulója alkalmából rendeztek meg. Az eseményen megjelent Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia államfője is. A délután folyamán a Főtitkárhelyettes beszédet tartott a Védelmi és Biztonsági Konferencián: „ma a szabadságot és a biztonságot ünnepeljük, elismerve az egységet és a fejlődést.” Hozzátette, hogy Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia több évtizedes elnyomás után csatlakozott a NATO-hoz, hogy polgárai számára szabad, virágzó jövőt biztosítson. A Főtitkárhelyettes körvonalazta a NATO-t érintő aktuális kihívásokat is, kiemelve a védelembe és a szövetséges egységbe történő invesztálás fontosságát, mely által a szervezet megfelelően tud reagálni a felmerülő kihívásokra.

2019. március 13.: A NATO Katonai Bizottsága meglátogatta a transzatlanti parancsnokokat (Haiszky Edina Julianna)

A NATO Katonai Bizottsága 2019. március 11-én és 12-én Norfolkban tartotta éves találkozóját a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokságán. A program magában foglalta a nemrégiben létrejött Összhaderőnemi Parancsnokság és a második amerikai flottához tartozó USS Harry S. Truman repülőgéphordozó meglátogatását. A megbeszélés érintette a kiber-, rugalmassági- és az önjáró légijárműrendszereket és kísérleteket, különös tekintettel arra, hogy a Szövetséges Transzformációs Parancsnokság elsőbbséget élvez a szövetségen belüli átjárhatóság terén. A Katonai Bizottság beszámolt arról, hogyan fejlődik és alakul át a hadviselés-fejlesztési struktúra a Szövetség tagországainak követelményeivel és elvárásaival összhangban.

2019. március 15.: A hibrid hadviselés elleni védelmről egyeztetett az EU és a NATO (Haiszky Edina Julianna)

Rose Gottemoeller, a NATO Főtitkárhelyettese és az Európai Bizottság képviselője, Julian King megbeszélést folytatott a két nemzetközi szervezet hibrid hadviselés elleni együttműködésének szorosabbá fűzése érdekében. A kibertámadások, a dezinformáció és a gazdasági beavatkozások, melyeket az Oroszországi Föderáció indít az euroatlanti biztonság csökkentése céljából, egyre inkább a tagországok ellen irányulnak. Az eddigi együttműködés keretén belül az államok számára támadásokat szimulálnak, valós idejű figyelmeztetéseket osztanak ki a számítógépes fenyegetésekről, illetve megegyeztek egy helsinki székhelyű Hibrid Fenyegetések Elleni Küzdelem Európai Kiválósági Központjának a létrehozásáról. Továbbá a NATO is létrehozott csapatokat, melyek segítséget nyújtanak a szövetségeseknek a hibrid hadviselési támadásokra való felkészülésben és az azokra való reagálásában.

2019. március 18.: Kolumbia Aknamentesítő Központja csatlakozott a NATO kötelékébe (Tóth Milán)

A Kolumbiai Nemzetközi Aknamentesítő Központ (Colombia’s International Demining Centre) március elején csatlakozott a NATO Kiképző és Oktató Központok Partnerségének (PTEC) hálózatához. A csatlakozást az Észak-atlanti Tanács is elismerte a 2019. március 15-i ülésén. Kolumbia belépésével már 25 ország 34 központja tagja a szervezetnek, mely 1999 óta fontos szerepet tölt be a szövetséges erők és partnereik kiképzésében. 2018-ban például mintegy 50 000 személyt sikerült a PTEC keretein belül kiképezni, akiknek elsődleges feladatuk a civil és katonai aknamentesítés segítése lesz. A megegyezésről még korábban, 2017 májusában határoztak, amikor is sor került a NATO–Kolumbia Egyedi Társulási és Együttműködő Program aláírására. Kolumbia csatlakozásával, a CIDE több évtizedes gyakorlati tapasztatalával a NATO aknamentesítés területén végzendő munkája várhatóan sokkal hatékonyabb lesz.

2019. március 18.: Az Észak-atlanti Tanács állásfoglalása a Krímről (Szilágyi Laura)

Öt éve az Oroszországi Föderáció annektálta a Krím-félszigetet, ezzel megsértve Ukrajna szuverenitását és területi integritását. Az Észak-atlanti Tanács nem ismeri el az orosz illegitim területszerzést, követeli, hogy Oroszország vonuljon ki a Krímről. A Krím Ukrajna része, a NATO támogatni fogja Ukrajnát területi integritásának visszaszerzésében. A Szövetségesek mély nyugtalansággal konstatálják az emberi jogok megsértését és a Krímen végbemenő erőszakot, mely a krími ukránok és krími tatárok ellen irányul. Továbbá a NATO felszólítja az Oroszországi Föderációt, hogy azonnal szüntessen be mindennemű erőszakot az annektált területen, engedje szabadon az ukrán politikai foglyokat és túszokat, és engedjen be nemzetközi ellenőrző szervezeteket a Krímre, és szüntesse meg az illegitim annexiót. A NATO elítéli az orosz fegyverkezést a Krímen és a Fekete-tenger régiójában, valamint az ukrán szuverenitás megsértését szimbolizáló, Kercsi-szoros felett épített hídjukat. A szövetségesek az ENSZ 73/194-es 2018. decemberi döntésének fényében felszólítják Oroszországot, hogy engedje szabadon a november 28-i kercsi-szorosi incidens alkalmával foglyul ejtett ukrán hajósokat és hajókat. Az Oroszország ellen bevezetett szankciókat mindaddig nem fogják visszavonni, amíg nem változtatnak konstruktívan a helyzeten, a nemzetközi joggal és nemzetközi kötelezettségekkel és felelősséggel összahangban.

2019. március 19.: Az Észak-atlanti Tanács megbeszélése az energiabiztonságról (Szilágyi Laura)

Március 19-én külső szakértőkkel való találkozása folyamán az Észak-atlanti Tanács megvitatta az energiabiztonsághoz fűződő kérdéseket. Ez a téma fontos a szövetségeseknek, mivel képes befolyásolni nemzeti és nemzetközi biztonságukat. A megbeszélés folyamán megvizsgálták az energiafejlesztés politikai, gazdasági és biztonsági tényezőit, és áttekintették Európa energiabiztonsági kihívásait.

2019. március 20.: Tiszthelyettesek képzéséről szóló workshopon vett részt a grúz védelmi miniszter (Vas Beatrix)

Március 19-én Tbilisziben 15 ország képviselőinek részvételével megrendezésre került egy nemzetközi workshop a NATO Defence Education Enhancement Programme (DEEP) által, “Képzett tiszthelyettesi állomány kialakítása” munkacímmel. Az eseményt Levan Izoria, Georgia védelmi minisztere nyitotta meg, kiemelve országa érdemeit a tiszthelyettesek kiképzésében és oktatásában. Georgia 2016-ban és 2018-ban is rendezett hasonló szakmai eseményt ebben a témában a NATO szövetséges- és partnerországai katonai vezetőinek. Izoria elmondta, hogy a márciusi NATO–Georgia közös gyakorlat mellett ezek az események is jól mutatják, hogy egyre erősödik az együttműködés országa és a Szövetség között. Az idei workshop témái között kiemelt helyet kapott az interoperabilitás fejlesztése egyes országok nemzeti tiszthelyettes-képző programjai között.

2019. március 21.: A NATO Főtitkár üdvözölte Észak-Macedónia miniszterelnökét, Zoran Zaevet (Gönczi Róbert)

A március 19-i, Zoran Zaev, macedón miniszterelnökkel tartott találkozó után a NATO Főtitkár bejelentette, hogy a csatlakozási jegyzőkönyv aláírása februárban Észak-Macedónia és a NATO számára is történelmi jelentőségű pillanat volt. Stoltenberg szerint az Athénnal kötött egyezség rengeteg pozitív politikai pillanatot okozott már, és a NATO-tagság további békét, stabilitást és prosperitást fog Délkelet-Európa számára biztosítani. Felhívta rá a figyelmet, hogy már most a szövetségesek nagy része ratifikálta a csatlakozási jegyzőkönyvet, és hogy amint az összes szövetséges megtette ezt, Észak-Macedónia a Szövetség 30. tagja lesz. Észak-Macedónia már most fontos közreműködésekben vett részt, így például a NATO afganisztáni gyakorlatában, népszerűsítve a regionális együttműködést Délkelet-Európában és megvalósított fontos reformokat is. A Főtitkár bátorította Észak-Macedóniát, hogy továbbra is haladjon a reform útján, hangsúlyozva, hogy ez egy fontos előkészület az ország szövetségbeli tagságához.

2019. március 22.: A NATO erői képzik a tunéziai haditengerészetet (Rácz-Nagy Judit)

A Tunéziai Haditengerészet hivatásosai felkészültségi képességeiket, tudásukat fejlesztették egy két hetes szimulációs gyakorlat során. A képzéseket a tunéziai La Goulette városában található La Galite Akadémián tartották a Tudomány a Békéért és Biztonságért Program (SPS Program) jóvoltából. A szimulációban kadétok, katonatisztek és a Honvédelmi Főiskola (École Supérieur de Guerre) hallgatói fejleszthették képességeiket. Húsz katonatiszt további szimulációkon vett részt, amelyek kihívásai érintették a tengeralattjáró-mentes hadviselést, az elektronikus hadviselést és a környezeti kihívásokat. A szimulátorban változatos gyakorlatokat kellett a gyakornokoknak megoldani a vízi és légi járművektől az általános tengeri kereskedelmen át az ellenséges fenyegetésekig. A feladatok megoldásában taktikai manővereket kellett alkalmazni, különösen a probléma feltárásában és azonosításában, a fenyegetések folyamán a radarok segítségével. A szimulációs képzések hosszútávú védelmi együttműködést biztosítanak Tunézia – mint aktív SPS Program partner – és a Szövetség között.

2019. március 28.: Meghosszabbították a jelenlegi Főtitkár mandátumát (Szabó Orsolya Réka)

Az Észak-atlanti Tanács ülésén a szövetségesek döntése alapján meghosszabbították Jens Stoltenber Főtitkár Úr mandátumát további két évvel. A Főtitkár így 2022. szeptember 30-ig töltheti be ezt a posztot. A szövetségesek támogatásukról biztosították Stoltenberget, hogy folytassa a NATO modernizálását és alkalmazkodási képességét, hogy a Szövetség a jövőben is fenmaradhasson.

Műveletek

2019. március 19.: US B-52-es bombázók gyakorlatoztak Európában (Rácz-Nagy Judit)

Az Egyesült Államok Légiereje hat darab B-52-es nagy hatótávolságú bombázórepülőgépet küldött az Egyesült Királyság számára az európai hadigyakorlatok végett. A louisianai Barksdale Légierő támaszpontról repülőgépekkel 450 repülőtiszt érkezett a Királyi Légierő fairfordi bázisára 2019. március 14-én. Oana Lungescu, a NATO szóvivője fogadta a küldöttséget, majd kifejezte, hogy ez a rutin átcsoportosítás is mutatja, hogy az Egyesült Államok mennyire elhivatott a NATO-val való együttműködést érintően, illetve, hogy az USA nukleáris ereje krízishelyzetben Európa védelmét tudja biztosítani. Az Amerikai Egyesült Államok 2014 óta minden évben küld stratégiai célból bombázórepülőgépeket Európába, a jelenlegi átcsoportosítás napjainkig az egyik legjelentősebb projekt Európában a 2003-as Iraki Szabadság Hadművelet óta. Várhatóan műveleteket fognak végrehajtani a repülőgépekkel Európában, beleértve a Norvég-tenger, a Balti-tenger és a Földközi-tenger térségét.

Felhívás NATO konferencián való előadásra!

A Biztonságpolitikai Szakkollégium “NATO 70” címmel konferenciát rendez a NATO 70. születésnapja alkalmából 2019. április 17-én, melyre egyetemi hallgatók jelentkezését várjuk, hogy a témához releváns kutatásukat szakmai közönség előtt mutathassák be. Részletek itt.

Brexit

Mozgalmas hónapon van túl az Egyesült Királyság parlamentje. Számos sorsdöntő vagy annak tűnő szavazás történt az Európai Unióból való kilépés mikéntje kapcsán, ugyanis célegyenesbe érkezett a Brexit. Hivatalosan, az Európai Unióról Szóló Szerződés (EUSZ) 50. cikke szerint a kilépési folyamatra 2 év van, ami 2019. március 29-én a végéhez ért. Március hónap eseményei az alábbiakban lettek összeszedve és rendszerezve:

A Theresa May, brit kormányfő nevével fémjelzett, az EU tárgyalódelegációja által is elfogadott kilépési megállapodást a januári súlyos parlamenti vereség után március 12-én ismét leszavazták a brit döntéshozók. A kiegészítések ellenére a brit alsóház ismételten elsöprő, 149 fős többséggel utasította el a megállapodást (242 igen – 391 nem arányban). A megállapodást a kormányzó Konzervatív Párt képviselőinek jelentős része és a velük szövetséges észak-ír Demokratikus Unionista Párt (DUP) is elutasította, ugyanis nem értenek egyet az ír–észak-ír határ kérdését ideiglenesen rendezni kívánó tartalékmegoldással. Ez alapján a kérdés rendezéséig meghatározatlan időre vámunióban maradna az Egyesült Királyság az Európai Unióval, amennyiben nem sikerül megállapodni a 2020 végéig tartó átmeneti időszak során, ami a döntéshozók többségének elfogadhatatlan.

Másnap, március 13-án a brit parlament alsóháza elutasította a megállapodás nélküli (ún. no-deal brexit) rendezetlen kilépést is, ezzel próbálva elkerülni a gazdasági szereplők és szakértők által jósolt katasztrófát, amit ez jelentene. Az élelmiszer- és gyógyszerellátást, az ipari termelés jelentős részét és az ír–észak-ír békét veszélyeztető kiesést a keményvonalas brexit-párti képviselőkön kívül mindenki el kívánja kerülni. A brit ipar húzóágazatának számító autóipar termelése már a kilépést megelőzően is jelentősen csökkent a brit politikát körülvevő bizonytalanság miatt. A font árfolyama pedig folyamatosan esett a dollárhoz képest a hónap során, ami a gazdasági szereplők csökkenő bizalmára utal.

Március 14-én, csütörtökön arról határoztak a döntéshozók, hogy a kilépési folyamat meghosszabbítását kérje Theresa May kormányfő az Európai Uniótól. Ezáltal az Európai Tanács kezébe adták a döntés jogát, hogy milyen feltételek mellett léphetnek ki a britek az Unióból, a 27 tagországnak ugyanis jóvá kell hagynia a hosszabbítást, illetve annak időtartamát és egyéb feltételeit is. Mindeközben a brit alsóház házelnöke, John Bercow bejelentette, hogy nem engedélyezi a May-féle kilépési megállapodás harmadszori megszavazását, amennyiben az nem tartalmaz érdemi változtatásokat. Ezzel a döntésével a házelnök rendkívüli módon leszűkítette a brit képviselők választási lehetőségeit.

Az Európai Unióban az Általános Ügyek Tanácsa március 19-én ült össze előkészíteni az Európai Tanács két nappal későbbi ülését, valamint tárgyalni 2 fő témáról: a Brexit helyzetéről és a jövőbeli teendőkről. A miniszterek egyetértettek abban, hogy a Brexittel kapcsolatban minden eshetőségre készen kell állnia az Uniónak és országainak.

A március 21-i ülést megelőzte Theresa May március 20-i levele Donald Tusknak, melyben az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikkére hivatkozva kérelmezte a kilépés határidejének meghosszabbítását 2019. június 30-ig. Tusk, az Európai Tanács elnöke még aznap nyilatkozott a témában: „Az elmúlt napokban folytatott konzultációim alapján látok esélyt a határidő rövid idővel történő meghosszabbítására, feltéve, hogy a brit alsóház kedvezően szavaz a kilépésről rendelkező megállapodásról. (…) Theresa May miniszterelnök június 30-i határidőt javasol, aminek megvannak az előnyei, viszont több jogi és politikai jellegű kérdést is felvet.”

Március 21-én az Európai Tanács ülésén az uniós tagállami vezetők által hozott döntés alapján a kilépés időpontját módosították. Kétféle lehetőség nyílt így a brit döntéshozók számára:

• Március 29-ig megszavazzák és elfogadják a kilépési megállapodást. Ebben az esetben a kilépés dátuma május 22-re módosul, hogy elég ideje legyen a képviselőknek kidolgozni a kilépéshez szükséges jogszabályokat, illetve, hogy a megállapodást az uniós országok és az EP is ratifikálják. Így az Egyesült Királyság nem vesz részt a május 23-26 között megrendezett Európai Parlamenti választásokon.
• Amennyiben nem sikerül megszavazni a megállapodást, úgy április 12-ig áll rendelkezésre idő a briteknek jelezni, hogy mit kívánnak lépni a továbbiakban. Ez esetben jó eséllyel egy hosszabb, 9-12 hónapos halasztás is szóba kerülhet, amely során egy új népszavazás vagy egy új választás is megrendezhető.

Március 23-án több százezer ember tüntetett a kilépési folyamat megfordítása, azaz az Unióban való maradás mellett, miután közel 6 millió brit állampolgár írta alá az ezt követelő petíciót. A tüntetések még nagyobb nyomás alá helyezik a brit döntéshozókat, hogy vessenek véget az alkotmányos válságnak, amit a kilépés körüli döntésképtelenség okoz. A felmérések szerint már a lakosság több mint fele szeretne inkább az Unióban maradni.

A március 25-én hétfő este tartott szavazáson a brit képviselők szembe menve a kormányfő akaratával egy sor indikatív, véleménynyilvánító szavazás megtartásáról döntöttek (329 – 302 arányban). A benyújtott alternatív javaslatokból a házelnök nyolc megszavazását engedélyezte, azonban a képviselők március 27-én mindegyik javaslatot leszavazták:

• Vámunióban maradás a kilépés után (264 mellette – 272 ellene)
• A kilépésről szóló megállapodást egy népszavazással is meg kelljen erősíteni (268 mellette – 295 ellene)
• A Munkáspárt által javasolt maradás a vámunióban és a közös piacban (237 mellette – 307 ellene)
• Közös piac 2.0: EGT tagság EFTA tagság alapján, tárgyalás átmeneti vámunióról (188 mellette – 283 ellene)
• A kilépés visszavonása, amennyiben nincs megegyezés április 11-ig, valamint nincs megszavazva a rendezetlen kilépés (184 mellette – 293 ellene)
• Rendezetlen kilépés április 12-én (160 mellette – 400 ellene)
• Kétéves átmeneti időszak a kereskedelmi kapcsolatok letárgyalásához, ha nem sikerül elfogadni a May-féle kilépési megállapodást (139 mellette – 422 ellene)
• Tagság fenntartása az EGT-ben, belépés az EFTA-ba (65 mellette – 377 ellene)

A szerdai szavazást követően Theresa May bejelentette, hogy amennyiben az alsóház megszavazza a kilépési megállapodást kész lemondani mint miniszterelnök. Pénteken a brit parlament alsóháza harmadszorra is szavazott a megállapodásról, majd szintén elutasította azt (286 mellette – 344 ellene).

A március 29-i szavazás azonban nem tántorította el a kormányfőt, ugyanis már egy esetleges negyedik szavazásról is szóltak a hírek. A képviselők április 1-jére ismételten több véleménynyilvánító szavazást hirdettek, azt azonban, hogy az Egyesült Királyság milyen irányba haladjon és milyen módon fog kilépni, bizonytalanság övezi.

Március 29-én Tusk elnök az angol alsóház döntését követően egy speciális tárgyalást hívott össze a Brexittel kapcsolatban, mely előreláthatólag április 10-én kerül megtartásra.

Szankciós politika

Az Európai Unió Tanácsa március 3-án korlátozó intézkedéseket fogadott el 7 szír miniszterrel és támogatóikkal szemben, akik az elnyomó rezsim fenntartásában aktívan részt vesznek. A Tanács határozatával 277-re emelkedett azon személyek száma, akikkel szemben utazási, vagyonbefagyasztási szankciók vannak érvényben. Szíriával szemben további korlátozások is fennállnak: olajembargó, kereskedelmi és beruházási korlátozások kerültek bevezetésre, valamint a Szíriai Központi Bank eszközei az EU-n belül befagyasztásra kerültek. Ezek mellett korlátozások érvényesek azokra a fegyverekre, eszközökre, amelyek alkalmazhatók a belső elnyomás fenntartására és a személyi jogok megsértésére. A Tanács 2018. április 16-i következtetéseiben kiemelte, hogy ameddig a rezsim folytatja elnyomó tevékenységét, addig az EU újabb korlátozó intézkedések meghozatalát helyezi kilátásba.

A Tanács reagálva a kercsi incidensre és az azovi–tengeri helyzet eszkalálódására, 8 újabb személyt vett fel az Ukrajna területi integritását, szuverenitását megsértő vagy fenyegető intézkedéseket elkövető személyek listájára. A jegyzékbe került az Oroszországi Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálatán belül a „Krími Köztársaságért és Szevasztopol városért” felelős Határigazgatóság vezetője és vezetőhelyettese; 3 parancsnok, akik rombolókon és járőrcsónakokon teljesítettek szolgálatot; 2 orosz ellenőrzőpont szolgálatainál vezető szerepet betöltő személy; és a Krímet és Szevasztopolt magában foglaló régió orosz fegyveres erőkért felelős parancsnok.

Emellett a jelenleg is érvényben lévő korlátozásokat 6 hónappal, 2019. szeptember 15-ig hosszabbították meg.  Az intézkedések összesen 170 természetes és 44 jogi személyre vonatkoznak. A szankciók az utazási tilalmon és a pénzeszközök befagyasztásán kívül az EU-s szereplők számára megtiltják, hogy pénzeszközt bocsássanak a listán szereplő szervezetek és személyek rendelkezésére. A Tanács továbbá felszólította Oroszországot az elfogott ukrán katonák és hajók visszaszolgáltatására és a Kercsi-szoros szabaddá tételére valamennyi hajó számára. Az ukrán válságra adott válaszként bevezetett egyéb uniós intézkedések a következők: az orosz gazdaság egyes ágazatait célzó gazdasági szankciók, amelyek jelenleg 2019. július 31-ig érvényesek, valamint a 2019. június 23-ig érvényes Krím és Szevasztopol tiltott elcsatolásával kapcsolatos szankciók.

Regionális politika

Hszi Csin-ping kínai államfő március 24-26. között háromnapos látogatást tett Franciaországban, közvetlenül azután, hogy római útja során aláírásra került az “Egy övezet, egy út” kezdeményezéshez való olasz csatlakozásról szóló szándéknyilatkozat. Az Európai Unió vezetői aggodalmukat fejezték ki emiatt, mert tartanak Kína gazdasági térnyerésétől. A látogatás utolsó napjára Emmanuel Macron meghívta Angela Merkel, német kancellárt és Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét is. Ezzel ki akarta fejezni az Európai Unió egységét. Az európai vezetők azt szorgalmazzák, hogy a Kínával való kereskedelemnek kiegyensúlyozottnak kell lennie és a kölcsönösségen kell alapulnia. Ez azt jelenti, hogy az európai cégek ugyanolyan mértékben férjenek hozzá a kínai piachoz, mint fordítva. Ennek szellemében számos megállapodást kötöttek francia és német cégek kínai beruházásairól, többek között a repülőgépgyártás, hajógyártás és energiatermelés területén. Ezenkívül Franciaország és Kína konkrét beruházási projektekben fog együttműködni azokban az országokban, melyeket érint az Új Selyemútnak is nevezett “Egy övezet, egy út” kezdeményezés.

Salvini: Olaszország felmondhatja a Mediterrán-térségben az uniós katonai küldetést. – Matteo Salvini kormányának fellépése a bevándorlók ellen nagy népszerűségnek örvend a lakosság körében, ezért elképzelhető, hogy Róma felmondja a Sophia-műveletet. Az európai műveletek célja a következő: az embercsempészek elleni fellépés, a fegyverembargó alkalmazása és a líbiai partvonalak biztosítása, hogy az emberek ne induljanak útnak Európa felé. Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitika főképviselője még februárban kijelentette: széleskörűen támogatja a Sophia-műveleteket, és arra kérte a védelmi minisztereket is, hogy ők is tegyenek így. A művelet eredménye, hogy 80%-kal csökkent az illegális bevándorlók száma az Unió partvidékén, és számos embercsempészt és emberkereskedőt sikerült ártalmatlanítani és hatóságok elé állítani.

Szomszédságpolitika

Március 16-án egy nemzeti ünnep alkalmából Azerbajdzsán elnöke több mint 400 fogolynak adott kegyelmet. A kegyelemben részesültek között ellenzéki politikai pártok politikusai, NGO-k alkalmazottai, bloggerek és újságírók szerepelnek. Az EU egy nyilatkozatban üdvözölte az azeri államfő döntését, valamint kifejtette elvárását, hogy a jövőben Azerbajdzsán nemzetközi kötelezettségvállalásaival összhangban további hasonló lépések történjenek. „Az EU továbbra is elkötelezett Azerbajdzsán felé az együttműködés fokozásának terén, beleértve az emberi jogokat is, melyek a kapcsolat lényeges elemei”, olvasható a nyilatkozatban.

Egy március 15-én közzétett uniós jelentés ismerteti az EU-Azerbajdzsán Együttműködési Tanács utolsó ülése óta bekövetkezett fejleményeket, ezzel előkészítve a következő tárgyalást, melyre április 4-én kerül majd sor Brüsszelben. A dokumentum fókuszában a kulcsfontosságú fejlesztések, a megkezdett reformok, valamint a kétoldalú párbeszédre vonatkozó jelentések állnak. A találkozó előtt Federica Mogherini, az EU kül és biztonságpolitikai főképviselője elmondta, hogy Azerbajdzsán az EU kulcsfontosságú partnere. „Az Unió támogatja az azeri reformokat, valamint az ország gazdaságának diverzifikálását”, tette hozzá Johannes Hahn, a szomszédságpolitikáért és a bővítési tárgyalásokért felelős uniós biztos. Az EU szerint azonban a kapcsolat fejlesztéséhez az országban az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok helyzetének javítása szükséges.

Március 5-én Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke vendégül látta Nikol Pashinyant, Örményország miniszterelnökét Brüsszelben. A megbeszélés után Juncker elnök üdvözölte Örményország reformjait, és kijelentette, hogy minél több újító folyamat megy végbe, az állam annál nagyobb pénzügyi és politikai támogatást kap majd. Hangsúlyozta, hogy az EU 2017 és 2020 között 176 millió eurót különített el Örményország támogatására. A Bizottság elnöke kijelentette, hogy a vízumliberalizáció technikai feltételei teljesültek és most már ideje felkérni a többi tagállamot a kérdés közös megvitatására.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és az örmény miniszterelnök megvitatta az EU-Örményország partnermegállapodást. Mogherini az EU teljes támogatásáról biztosította Nikol Pashinyant az ország reformjaival kapcsolatban, valamint egyeztettek a hegyi-karabahi konfliktus békés rendezésének lehetőségéről az utóbbi idők örmény–azeri kapcsolatainak tükrében. A főképviselő szorgalmazta az előfeltételek nélküli tárgyalásokat a Minszk Csoport társelnökeinek felügyelete alatt. Az örmény miniszterelnököt Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is támogatásáról biztosította a reformokkal kapcsolatban. Emellett Tusk kifejtette, hogy a jelenlegi helyzet a hegyi-karabahi konfliktusban fenntarthatatlan, és ezért egy mielőbbi politikai megegyezést sürgetett a nemzetközi jog szabályai szerint. Ezenkívül Tusk kiemelte Örményország elkötelezettségét az idén 10 éves Keleti Partnerség felé.

Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője napokban tett nyilatkozata szerint, az EU álláspontja továbbra sem változott a Golán-fennsíkon kialakult helyzetről. Az ENSZ BT 242-es és 497-es határozatával és a nemzetközi jogrendszerrel párhuzamosan az EU nem ismeri el a Golán-fennsík izraeli fennhatóságát.

Az EU libanoni nagykövete, Christina Lassen március folyamán két libanoni miniszterrel is találkozott a szomszédságpolitika jegyében. Március 1-jén a védelmi miniszterrel, Elias Bous Saabbal folytatott találkozója során kifejezte, hogy az EU továbbra is elkötelezett a libanoni biztonsági szektor és az UNFIL támogatásában. Lassen kifejezte a bizakodását azzal kapcsolatosan, hogy a nyugati határnál történt fejlődés folytatódik. Mindemellett, a környezetügyi, illetve a vízügyi- és energetikai miniszterrel, Fadi Jreissatival és Nada Boustanival is találkozott. A találkozón főképp a Libanont is nagy mértékben sújtó klímaváltozásról és a miniszterek jövőbeni terveiről esett szó. A nagykövet kifejezte az EU támogatását egy zöldebb Libanon kialakításában, hozzátéve, hogy az Unió szerint Libanonban elsősorban az energiaszektor szorul reformokra.

„Stratégiai pontok, fojtópontok” sorozat

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a világ területén található stratégiai jelentőségű földrajzi pontokról.

A Malaka-szoros

A Malaka-szoros (lásd 1. ábra) tágan nézve az Indiai-óceánt a lehető legrövidebb úton köti össze a Csendes-óceánnal, így régóta egy fontos kereskedelmi útvonalnak számít, ebből kifolyólag pedig fontos fojtópontnak tekinthető.

1. ábra A Malaka-szoros piros színnel jelölve. (Forrás: Google maps)

A szoros jelentősége a kereskedelem volumenével együtt folyamatosan nőtt. Több mint ezer éve még csak főként az India és Kína közti kereskedelemnek volt a leggyorsabb útvonala, ám ahogy globalizálódott a világ, úgy a kereskedelem is egyre fontosabbá vált. A szoros globális jelentőségre pedig akkor tett szert, amikor már jóval nagyobb távolság megtételére képes hajókkal folyt a kereskedelem, illetve – és ez az előbbi tényezővel szorosan összefüggően – az európai gyarmatosító hatalmak a világ minden táján megjelentek, és a meghódított területeiket csak a vízi közlekedéssel tudták összekapcsolni.

A Malaka-szoros környékét a britek (mai Malajzia és Szingapúr) és a hollandok (mai Indonézia) vonták uralmuk alá egészen a XX. század közepéig, amikor is ezek a területek függetlenekké váltak. Ma Indonézia, Malajzia és Szingapúr rendelkeznek a szoros vizei felett, ám a legnagyobb része Indonéziához tartozik, míg a legjelentősebb kikötő Szingapúré.

Napjainkban a Malaka-szoros a világ legforgalmasabb fojtópontja, jelentőségét pedig növeli, hogy itt szállítják a legtöbb olajat (a Panama-csatornánál 19-szer, a Szuezi-csatornánál 4-szer több olaj megy át a Malaka-szoroson). Ennek az az oka, hogy a kelet-ázsiai gazdaságok afrikai, közel-keleti és európai vízi kereskedelme nagyrészt a szoroson keresztül zajlik. Tekintettel arra, hogy ezek a régiók egyre jelentősebben járulnak hozzá a világgazdaság egészéhez, az itteni kereskedelem koránt sincs leáldozóban. Sőt, a problémát inkább a kapacitás végessége jelentheti.

A gazdaságban betöltött szerepe mellett említésre méltó a szoros stratégiai jelentősége is. Habár nem feltétlenül kell áthajózni a Malaka-szoroson ahhoz, hogy egyik óceánból átjussunk a másikba, mégis fontos közlekedési szempontból is, mivel nagyban lerövidíti a megtenni szükséges utat. Ebből ered Kína „Malaka-dilemmája”, mert a szoros stratégiai fontossága okán a külső hatalmak és a térség országainak érdekei is megjelenhetnek, például a szoros ellenőrzésének vagy lezárásának kérdésében.

A kihívó: Thai- (vagy Kra-)csatorna

1677-ben vetődött fel először az ötlet, hogy a mai Dél-Thaiföld keskeny félszigetét érdemes lenne átvágni, hogy egy csatornát létesítsenek ott (lásd 2. ábra). A XIX. században még Ferdinand de Lesseps is elgondolkozott ezen, aki legfőképpen a Szuezi-csatorna tervezéséről híresült el. A legutóbbi tervek 2005-ben kerültek nyilvánosságra, amikor a The Washington Post lehozott egy, az USA Védelmi Minisztériumának készített belső jelentést, ami szerint Kína szívesen finanszírozná és megépítené a Thai- (avagy Kra-)csatornát. A jelentés alapján 25 milliárd dollárba kerülne a 10 éven át tartó építkezés, amihez nagyjából 30.000 munkásra volna szükség. Maga a csatorna végül szélesebb és mélyebb lenne, mint a Malaka-szoros legkeskenyebb és legsekélyebb pontjai, ami nagyobb hajók átjutását is lehetővé tenné, amelyeknek jelenleg meg kell kerülniük a szorost és más átjárón kell eljutniuk a Csendes-óceánra.

2. ábra Thai- vagy Kra-csatorna (Forrás: International Institute of Marine Surveying)

Kína az új csatornát az Új Selyemút kezdeményezésének keretei közt képzelte el, ami lényegét tekintve arról szól, hogy Kína infrastrukturális beruházásokkal és a kereskedelmi kapcsolatainak erősítésével nagyobb gazdasági és politikai befolyásra tegyen szert. A Thai-csatorna gyakorlati hasznai azonban az Új Selyemút nélkül is kiviláglanak, ugyanis a kínai kereskedelem jelentős hányada a Malaka-szoroson át zajlik, amiből kitűnik az olajimportjának nagysága. A rövidebb úttal valamelyest olcsóbbá válna a szállítás, illetve a csatornával garantálva lenne a szállítóhajók biztonságos útja (a Malaka-szoros környékén nagyfokú a kalóztevékenység). Lényegesebb szempont azonban a katonai megfontolás: az új csatorna baráti kontrolljával biztosított lenne a kínai haditengerészet Indiai-óceánra való gyors és zavartalan átjutása.

Problémák a csatornával

A thai kormány 2007-ben engedélyezte a kínai terveket a Thai-csatornával kapcsolatban, ám a munkálatok nem kezdődtek meg, sőt 2018-ban hivatalos thai források azt nyilatkozták, hogy a kormány számára nem prioritás az új csatorna megépítése, hiszen „még vannak más problémák a térségben, így elsődlegesen azokat kell kezelni.”

Az egyik jelentős probléma Dél-Thaiföldön a szeparatizmus, ugyanis a többségében buddhista országnak ezen része muszlim többségű, akik sosem tettek le a függetlenségről. A thai kormány attól tart, hogy a 100 kilométer  hosszú és 500 méter széles csatorna, miután fizikailag is elvágja a szeparatista régiókat a thai magterülettől, felerősítené a függetlenségi mozgalmat.

Nagy hátráltató erővel bírnak még a gazdasági megfontolások. Míg Kínának kérdés nélkül pozitív volna a csatorna megépítése és üzembe helyezése, Thaiföld számára kérdéses a profit nagysága. Kérdéseket vet fel a csatorna szükségessége is, ugyanis nagyjából 2.200 kilométeres útrövidülést jelentene, míg a Szuezi-csatorna 12.000 kilométerrel, a Panama-csatorna pedig 14.000 kilométerrel rövidíti le a megtenni szükséges utat. Ennek ellenére a csatorna mellett a helyi lakosság kiáll, hiszen nagy munkalehetőségeket rejt magában az építkezés, de ami fontosabb, az új infrastruktúra üzemeltetése. Ugyanis nem csupán egy csatorna kivájásáról van szó, hanem egy új ipari központ létrehozásáról is.

Összességében a Thai-csatornára szükség lenne. Természetesen egy új csatorna önmagában még közel sem jelentené azt, hogy a Malaka-szoros csillaga végleg leáldozna. Ennek oka pedig, hogy a tengeri kereskedelemnek fontos elemei a tankolások és az áru-átrakodások, vagyis a teherszállító hajók általában nem tesznek meg rendkívül hosszú utakat, hanem egy rövidebb út után lerakodják az árut, hogy azt majd egy másik hajóra felpakolják a kikötőben. Éppen ez a Malaka-szoros nagy jelentősége, amelynek már kiépült az infrastruktúrája az üzemanyag-utántöltésekhez és átrakodásokhoz, míg a Thai-csatornánál ez is kiépítésre várna.

Olaszország az első a világ hét legfejlettebb gazdaságát tömörítő G7-csoport tagjai közül, amely csatlakozik a Kínai Népköztársaság által indított Egy övezet, egy út elnevezésű nagyszabású gazdasági kezdeményezéshez.

Az új Selyemútként is emlegetett kezdeményezéshez való csatlakozásról szóló szándéknyilatkozatot 2019. március 23-án írta alá Luigi di Maio, miniszterelnök-helyettes és iparügyi miniszter, valamint He Li-feng, a kínai nemzeti fejlesztési bizottság elnöke Rómában. Ez az esemény volt Hszi Csin-ping kínai államfő háromnapos olaszországi látogatásának csúcspontja. E három nap alatt a két fél összesen huszonkilenc egyezményt írt alá.

Az Egy övezet, egy út kezdeményezés (Belt and Road Initiative) célja olyan infrastrukturális projektek kínai hitelekből való megvalósítása szerte a világon, melyek felgyorsítják a kínai áruk áramlását. A tervek között szerepel egy új szárazföldi útvonal (New Silk Road) és egy tengeri kereskedelmi útvonal infrastruktúrájának kiépítése is (Maritime Silk Road). A cél tehát a kereskedelmileg fontos területeken lévő vasútvonalak, közutak, kikötők, gáz- és olajvezetékek fejlesztése, esetlegesen újak építése kínai bankok által nyújtott hitelekből. Ennek megfelelően a China’s Communication and Construction Company ezentúl használhatja Trieszt kikötőjét a Közép- és Kelet-Európával folytatott kereskedelem élénkítése céljából, illetve Kína részt vesz a genovai kikötő fejlesztésében is.

A kínai kormány hivatalos térképén is szerepel Trieszt kikötője.

A projekt elindítását 2013-ban jelentette be Hszi Csin-ping, kínai államfő. Az alapvető cél természetesen Kína gazdasági és politikai befolyásának növelése, illetve a felhalmozott belföldi tőke hatékony befektetése. Emellett Kínának szüksége van az exportpiacokra, ugyanis a nyugati fogyasztás visszaesése negatívan hatott az exporttól erősen függő kínai gazdaságra. A hatalmas méretű acél- és építőipari kapacitásokat igyekeznének minél hatékonyabban kihasználni, ehhez pedig a belföldi beruházások már nem elégségesek. Természetesen nem utolsó szempont az sem, hogy a kínai gazdaságnak rengeteg nyersanyagra van szüksége, ezt a szükségletet pedig könnyedén fedezhetik, ha a célországokban gazdasági befolyásra tesznek szert.

Kína gazdasági térnyerését kiválóan példázza, hogy 2016-ban kínai cégek többségi birtokosai lettek a pireuszi kikötőnek, ezáltal még több árut tudnak fuvarozni Európa különböző részeire. Ehhez szükségeltetik a Budapest és Belgrád közötti vasúti vonalszakasz felújítása is (habár a kínai kormány térképe szerint a fő útvonal az Adriai-tengeren futna). Kína és tizenhat közép- és kelet-európai ország, köztük Magyarország már aktívan együttműködik az Egy övezet, egy út keretein belül. 2017 decemberében Budapesten tartották a 16+1 együttműködés miniszterelnöki csúcstalálkozóját.

Mindeközben az Egyesült Államok és az Európai Unió nem nézi jó szemmel Olaszország csatlakozását a kezdeményezéshez, ugyanis tartanak a túlzott kínai gazdasági befolyástól. Egy héttel korábban az Európai Bizottság nyilatkozatot adott ki, szót emelve Kína gazdasági erejének növekedése és politikai befolyása ellen. A Bizottság vezetői szerint Kína nemcsak stratégiai–gazdasági partnere az EU-nak, hanem egyben versenytársa is. Ezért a gazdasági kapcsolatokat a kereskedelem és a befektetések terén kölcsönösségnek kell jellemeznie. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is hangsúlyozta a kiegyensúlyozott és fair kereskedelmi kapcsolatokat, illetve az egyenlő hozzáférést a piacokhoz. Az Egyesült Államok a kereskedelmi versengésen kívül a Huawei kínai telekommunikációs vállalat térnyerésétől is tart, mert szerintük a cég olyan hálózatokat építhet ki, amelyek segítségével a kínai állam számára kémtevékenységet folytathat.

Az olasz kormány azonban nem tulajdonított nagy jelentőséget a veszélyekre figyelmeztető véleményeknek. Hszi Csin-ping és Giuseppe Conte is utalt arra, hogy a szándéknyilatkozat aláírása történelmi pillanat, hiszen az ókorban is Kína és Itália volt a Selyemút két végpontja. Emellett, ha a kínaiak beruháznak az olasz kikötőkbe, az növelheti Olaszország közvetítő szerepét a kelet–nyugati irányú kereskedelemben. Conte nyilatkozatában megemlítette, hogy az olasz fél szívesen fogadja a kínai vállalatok beruházásait, melyek közös előnyökhöz juttatják mindkét oldalt. Ezen felül a tárgyaló felek kiemelték az Európai Unió és Kína közötti kapcsolat fontosságát. Nagy kérdés, hogy az európai vezetők által hangoztatott kölcsönösséget a kereskedelem és a befektetések terén a jövőben sikerül-e megvalósítani.

Az Egy övezet, egy út kezdeményezéssel kapcsolatban olyan jogos aggodalmak is felmerültek, miszerint Kína gyakorlatilag gyarmatosítja a projektben részt vevő országokat. A szegény, gyenge gazdasággal rendelkező afrikai és ázsiai országok esetében ennek valóban van alapja, hiszen bizonyos államok nem képesek fizetni a hiteleket Kínának. Nem egy esetben Kína területek átadásáért cserébe engedte el az adósságok egy részét. Erre példa Tádzsikisztán, amely 2011-ben egy 1160 négyzetkilométernyi vitatott hovatartozású területet volt kénytelen átengedni, vagy Sri Lanka, amely 2017-ben 99 évre átengedte Hambantota kikötőjének működtetését Kínának. A kelet-afrikai Dzsibutiban pedig kínai katonai bázis működik, tehát nem csupán gazdasági eszközökkel gyakorolják hatalmukat a régió érintett országai felett. Ez a tény pedig már biztonságpolitikai problémákat is felvet. Egyértelmű, hogy a fejlődő világ szegény országaival szemben Kína szinte teljes hatalmi pozíciót tud kialakítani. A jövő nagy kérdése, hogy a napjainkban gyengélkedő olasz gazdaságra hogyan hat majd a kínai hitelezés. Valószínűtlen, hogy Olaszország az afrikai és ázsiai országok sorsára jut, mindenesetre szimbolikus jelentőséggel bírna, ha egy, a G7-es csoportba tartozó fejlett ország gazdasága is „térdet hajtana” a világhatalmi pozícióra törekvő Kína előtt.

Írta: Kőbányai Dénes

https://www.uni-nke.hu/document/uni-nke-hu/HHK-Kereszt%C3%A9ny%C3%BCld%C3%B6z%C3%A9s-HU.pdf

1959-ben indult az első hajó a Japánban élő koreai közösség tagjaival Észak-Koreába. 1984-ig megközelítőleg 95 ezer személy hagyta el önkéntesen Japánt, csak néhányuknak sikerült kimenekülnie az országból. A Japánban élő koreai közösség tagjainak ma is élnek olyan rokonaik Észak-Koreában, akik megélhetése azon múlik, hogy mekkora anyagi támogatást képesek biztosítani nekik korábban elhagyott otthonukból. A cikk a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és Japán visszahonosítási programjának 60. évfordulója alkalmából született.

Japánban az 1900-as évek közepétől beszélhetünk számottevő (kb. 2 milllió fős) koreai kisebbségről. A Japán Birodalom 1945-ös kapitulációját követően a japánban maradt nagyjából 600 ezer fős koreai közösséget zainichi-nek nevezzük. Az 1952-es San Francisco-i békeszerződés megkötésének egyik következménye volt, hogy a zainichi elveszítette japán állampolgárságát, amely Korea megszállásának eredményeként jött létre. A közösség tagjainak nyilatkoznia kellett politikai hovatartozásukról, az északi identitást választók a Chongryon nevű (más elnevezése Chosen Soren), KNDK politikai támogatásával létrejött érdekvédelmi szervezethez tartoztak, míg a dél-koreai nézeteket vallók a Mindanhoz.

Az 50-es évek elején, a koreai háború alatt valósult meg a japán állam legkeményebb fellépése a koreai kisebbség és szövetséges szélsőbaloldali szervezeteikkel szemben, akik számos alkalommal keveredtek a japán kommunisták által szervezett véres tüntetésekbe és zavargásokba. A tömeges letartóztatások következtében az Omura fogvatartási központ túlzsúfolttá vált (ahonnan a japán törvényeket megszegő külföldieket kitoloncolják a szigetországból). 1954-ben Dél-Korea politikai okokból kifolyólag nem fogadta be zainichi tagjait. Emellett a deportálásra váró elítéltek jelentős része az antikommunista Dél-Korea politikájától félve kérelmezte, hogy a KNDK-ba szállítsák őket, amelyet Kim Ir Szen még 1955-ben engedélyezett.

Kép forrása: https://www.ncnk.org/resources/briefing-papers/all-briefing-papers/overview-north-korea-japan-relations

A dél-koreai vezetés hozzáállásával szemben a KNDK igyekezett elérni, hogy a kormányon lévő japán Liberális Demokrata Párt (LDP) engedélyezze koreai munkások és szakemberek ideiglenes áttelepülését Észak-Korea újjáépítése céljából. 1955-ig bezárólag az LDP és a japán vöröskereszt (Japan Red Cross Society – JRC) többször is tárgyalt Kim Ir Szennel, aki végül egy olyan visszahonosítási programba egyezett bele, amely teljes utazási költségét a KNDK fedezi.  A programot 1959 decemberében a kalkuttai szerződés ratifikálta, amely a nemzetközi vöröskereszt (International Committee of the Red Cross in Geneva – ICRC) közreműködésével jött létre.  A kalkuttai szerződés látszólag minden érintett szempontjából előnyös volt. Észak-Korea munkaerőhöz jutott és teret nyert Dél-Koreával szemben a japán belpolitikában. Kim Ir Szen egyúttal az ország nemzetközi elismertségét is növelte, mert egyenrangú félként kötött nemzetközi szerződést a ICRC-vel és Japánnal, amely a hidegháború ellentétes hatalmi blokkjának szuperhatalma, az USA szövetségese volt. A japán vezetés ezzel párhuzamosan megszabadult a zainichi politikai (szélsőbaloldali) és társadalmi fenyegetést jelentő tagjaitól, amelyet akkoriban az összes japán párt támogatott, mert a program csökkentette az Omura fogvatartási központ túlzsúfoltságát is. Emellett a koreai közösség részéről is felmerült az igény a visszatelepülésre a Japánban megtapasztalt szigorú szabályok és nehéz életkörülmények miatt, melyre a Chongryon propagandája erőteljes befolyást gyakorolt. A szervezet ígéretében „földi paradicsomként” állította be a KNDK-t, ahová az Észak-Koreával szimpatizáló zainichi tagjai elmenekülhetnek a diszkrimináció elől vagy például ingyenes felsőoktatáshoz juthatnak. Az áttelepítést az ICRC felügyelte (a résztvevőkkel egy szándéknyilatkozatot írattak alá, hogy önszántukból hagyják el otthonukat), így megközelítőleg 95-93 ezer zainichi (és kb. 6800 japán állampolgár, akik koreaiakkal éltek vegyes házasságban) hagyta el Japánt 1959 és 1984 között, de legfeljebb 200 fő tudott visszatérni a szigetországba Dél-Koreán keresztül.

Felvonulás Japánban a visszahonosítási program során kitelepültek hazatéréséért. Kép forrása: http://www.asahi.com/ajw/articles/AJ201808210034.html

2014 februárjában az ENSZ emberi jogi bizottságának nyilatkozata egyértelműen emberiség elleni bűncselekménynek minősítette Észak-Korea részvételét a visszatelepítési programban (és a japán állampolgárok elrablását). Jelenleg 5 fő perli a phenjani kormányt emberi jogaik megsértésével a tokiói bíróságon, összesen 500 millió jenes kompenzációt követelve. A felperesek a visszahonosítási program keretein belül települtek át Észak-Korába, ahol éheztek, és a szongbun rendszer (amely az észak-koreai társadalmat 50 különböző kategóriába sorolja a rendszerhez fűződő támogatásuk mértéke alapján) az ellenséges osztályhoz tartozóként kezelték őket: vidékre telepítették és termelő közösségekbe kényszerítették vagy bányában dolgoztatták őket. Az egykori zainichi tagjait bebörtönözték vagy koholt vádak alapján kivégezték családtagjaikat. Az áttelepülteknek csak a kétezres években sikerült dezertálni, hátrahagyva hozzátartozóikat, mert a phenjani vezetés megtiltotta számukra az ország elhagyását. 2018 februárjában az egyik dezertőr keresetet nyújtott be a Hágai Emberi Jogi Bírósághoz azzal, hogy a megtévesztésért és emberi jogaik megsértéséért (Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumának 7-es cikke alapján) vonják felelősségre emberiség elleni bűncselekmény miatt Kim Dzsong Un-t, Észak-Korea vezetőjét és Ho Dzsong Man-t, a Chongryon első emberét.

A képeket Jiro Oshima, a visszahonosítási program egyik érintettje készítette, amikor fívéreit látogatta meg Észak-Koreában. Kép forrása: https://www.nytimes.com/2019/02/25/world/asia/korea-japan-diaspora.html

A Chosen Soren, Észak-Koreához köthető koreai érdekvédelmi szervezetnek, ma is nagyjából 75 ezer fős taglétszáma van. Ennek oka főként az általuk biztosított etnikai oktatás és munkalehetőségek hálózata, azonban az indokok között szerepel a visszahonosítási program keretein belül áttelepült családtagok helyzete is. A zainichi érintett tagjaira a Chosen Soren nyomást gyakorolhat Észak-Koreában tartózkodó szeretteiken keresztül (habár koruknál fogva egyre kevesebb az érintett), és többek között a rezsim anyagi és politikai támogatására kötelezheti őket. Az érintettek beszámolói alapján, rendszeresen juttatnak pénzügyi támogatást közvetlenül családtagjaiknak vagy Kínán keresztül megvalósuló személyes látogatások alkalmával olyan luxuscikkeket adnak át (kozmetikumok vagy ruhadarabok), melyket később pénzzé tehetnek, elcserélhetnek vagy megvesztegetésként használhatják fel Észak-Koreában.

A Japán állam részéről szintén fontos szerepet tölt be a Chosen Soren. A két ország közti diplomáciai kapcsolatok teljes hiányában a szervezet szolgál az egyetlen olyan fórumként, amely előremozdíthatja a két ország közti párbeszédet, és az 1970-80-as években elrabolt japán állampolgárok szabadon bocsájtásának ügyét. Emellett a koreai kisebbség életkörülményeit nagyban befolyásolja a szervezet tevékenysége és ellátja képviseletüket (Kim Dzsong Un a szervezethez írt legutóbbi levelében a Mindan, dél-koreai érdekképviseleti szervvel való együttműködést szorgalmazta a Korea-közi kapcsolatok fejlődésének tükrében). A koreai etnikum kultúra és identitás ápolásának egyik fajsúlyos szereplője a szervezet, ezért nem kerül napirendre beszüntetése a japán vezetés részéről, azonban törvénysértő, vagy titkosszolgálati és hírszerzési botrányokba keveredett tagjaival és vezetőivel szemben a japán hatóságok határozottan lépnek fel, átvizsgálások, vízummegtagadás és letartóztatások formájában.

Felhasznált irodalom:

KAZUKI BABA, Repatriation Program, 2011.12.06. Elérhető: https://japansociology.com/2011/12/16/repatriation-program/

DEWAYNE J. CREAMER, The Rise and Fall of Chosen Soren: It’s Effect On Japan’s Relations on the Korean Penninsula, Naval Postgraduate School Monterey, 2003, 24-27. oldal. Elérhető: http://www.dtic.mil/dtic/tr/fulltext/u2/a420217.pdf

Tessa MORRIS-SUZUKI, Exodus to North Korea Revisited, 2011.június 23. Forrás: https://ips-dc.org/exodus_to_north_korea_revisited

RYUICHI KITANO, Defectors bid to sue N. Korea for rights abuses in Japanese court, The Asahi Shinbun, 2018. augusztus 21. Elérhető: http://www.asahi.com/ajw/articles/AJ201808210034.html

DAISUKE KIKUCHI, ICC eyed to condemn North’s ’59-’84 repatriation program,The Japantimes, 2018. február 16. Elérhető: https://www.japantimes.co.jp/news/2018/02/16/national/politics-diplomacy/icc-eyed-condemn-norths-59-84-repatriation-program/#.W83dS3szY2w

MOTOKO RICH, Koreans in Japan Embrace the North as the World Shuns It, The New York Times, 2019. február 25. Elérhető: https://www.nytimes.com/2019/02/25/world/asia/korea-japan-diaspora.html