Az ukrán határőrség arról számolt be, hogy a nap folyamán ukrán határőrök visszaverték az orosz csapatok rohamát Bahmutnál, nyolc orosz katonát megöltek és 23-at megsebesítettek. „Az orosz harci repülőgépek tüzérséggel, rakéta-sorozatvetőkkel és kazettás lőszerrel támadták az ukrán hadsereg állásait Bahmut peremvidékén. Az ukrán határőrök aknavetőket és légi felderítést alkalmaztak, valamint kézi lőfegyverekkel közelharcot vívtak az orosz katonákkal” – írta közleményében a határőrség.
Az ukrán vezérkar értesülései szerint az orosz megszállás alá került, Luhanszk megyei Kreminnában jelentősen megnövekedett azoknak az eseteknek a száma, amelyekben a helyi megszálló hatóságok kilakoltatják a helyi lakosokat otthonukból, hogy az újonnan érkezett orosz katonákat költöztessék be oda.
A vezérkar jelentése szerint szerdán az orosz erők 22 légicsapást hajtottak végre és 29-szer támadtak rakétasorozatvetőkkel. Bevetettek egy iráni gyártmányú Sahíd drónt, amelyet az ukrán erők megsemmisítettek. A nap folyamán az orosz erők a csernyihivi és a harkivi régiók településeit is ágyúzták.
Az ukrán légierő 11 csapást mért az orosz csapatok koncentrációs területeire és egy csapást egy ellenséges légvédelmi rakétarendszer pozíciójára, a rakéta- és tüzérségi egységek pedig eltaláltak el egy orosz parancsnoki állást – derült ki a vezérkar jelentéséből.
Az Európai Unió Törvényszéke érvénytelenítette a Wagner-csoport alapítójának anyja elleni szankciókat
Az Európai Unió Törvényszéke érvénytelenítette a Wagner orosz zsoldossereg alapítója, Jevgenyij Prigozsin anyja elleni uniós szankciókat. A Törvényszék úgy ítélte meg, hogy Prigozsin és anyja, Violetta Prigozsina közötti rokoni kapcsolat önmagában nem indokolja, hogy szerepeljen az Ukrajna területi integritását és függetlenségét megsértő személyek szankcionálására létrehozott uniós listán Prigozsina ellen tavaly február 23-án, egy nappal Ukrajna orosz inváziója előtt vezetett be az uniós kormányokat tömörítő Tanács korlátozó intézkedéseket, arra hivatkozva, hogy üzleti tevékenysége kapcsolatban áll a fiáéval, aki az Ukrajnában is atrocitásokat elkövető fegyveres csoport alapítója. A Wagner-csoportot az Egyesült Államok januárban nemzetközi bűnszervezetnek minősítette.
The post Ukrán vezérkar: az orosz erők folytatják Bahmut ostromát appeared first on .
Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos az átmeneti védelemről szóló irányelv bevezetésének egyéves évfordulója kapcsán tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy minden nyilvántartásba vett ukrajnai menekült jogosulttá vált a munkaerőpiachoz, az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és a szálláshoz való hozzáféréshez.
„Az átmeneti védelemről szóló irányelv alapvető eszköznek bizonyult az EU-n belüli azonnali védelem biztosításához, és a jövőben sem hiányozhat az Európai Unió eszköztárából” – fogalmazott.
Közölte, a tagállamok gyorsan létrehozták a nyilvántartásba vételre és a szükséges okmányok kiállítására vonatkozó eljárásokat. A szeptemberben kezdődött tanév elején mintegy félmillió ukrajnai gyermeket iskoláztak be az EU-n belüli különböző oktatási rendszerekben, és Európa-szerte mintegy egymillió ukrajnai menekült tudott munkát vállalni.
Az intézkedés keretében az EU az emberkereskedelem felszámolására tervet dolgozott ki a lakóhelyüket elhagyni kényszerülő emberek határokon átnyúló tájékoztatására. Közel kétezer beteget evakuált Ukrajnából, a tagállamok többségében pedig mentális egészségi és pszichoszociális támogatást nyújtottak a háború elől menekülőknek.
Az Európai Bizottság 5,5 millió eurót ítélt oda a Nemzetközi Vöröskereszt által működtetett, a biztonságos otthonok megvalósítását támogató projektnek, és pályázati felhívást tett közzé projekttámogatásokra a magánszponzorálási programok további előmozdítása érdekében.
Margarítisz Szkínász elmondta, az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége (EUAA) 13 tagállamot támogat menekültügyi, befogadási tevékenységükből adódó szükségleteik kielégítésében. A EU határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) mintegy 200 főt küldött az ukrajnai menekültek fogadásában leginkább érintett tagállamokba és Moldovába határigazgatásuk támogatására. Az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol személyzetet küldött a biztonsági ellenőrzések elvégzésére öt tagállamba és Moldovába. Az uniós polgári védelmi mechanizmus három új központját hozták létre a tagállamokban, ezek segítségével több mint 80 ezer tonna természetbeni támogatást juttattak el Ukrajnába – közölte az uniós biztos.
Az EU pénzügyi támogatást, összesen 13,6 milliárd euró összegű kiegészítő finanszírozást is nyújtott a menekültek szükségleteinek biztosításához – emelte ki.
Közölte továbbá, az átmeneti védelemről szóló irányelv érvényességét 2024 márciusáig már meghosszabbították. Az Európai Bizottság készen áll arra, hogy szükség esetén megtegye a további hosszabbításhoz szükséges lépéseket – tette hozzá az uniós biztos.
The post Európai Bizottság: négymillió ukrajnai menekült kapott átmeneti védelemet appeared first on .
Gál Kristóf alezredes, az ORFK szóvivője emlékeztetett: az online csalások visszaszorítása érdekében tavaly novemberben az ORFK, a Magyar Bankszövetség, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet oktatási-kommunikációs programot indított Kiberpajzs elnevezéssel. A kampány segít felismerni a kiberbiztonsági kockázatokat és az azok elleni fellépés módszereit mutatja be.
Oláh-Paulon László alezredes, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője elmondta, az elmúlt egy évben megháromszorozódott a kibertérben elkövetett visszaélések száma. Hozzátette: a rendőrség hisz a megelőzésben, ennek pedig a felvilágosítás, tájékoztatás, oktatás a módja, szeretnék minél több fórumon bemutatni, hogyan kerülhető el az áldozattá válás. Mint mondta, a Kiberpajzs az egyik eszköz, amellyel naprakész, pontos információval, tudással látják el az embereket.
Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség főtitkárhelyettese kiemelte: a Magyar Nemzeti Bank és az Európai Központi Bank adatai megerősítik, hogy biztonságos a hazai elektronikus forgalom, de a nemzetközi tendenciának megfelelően egyre többféle, változatos csalástípus bukkan fel, ezért szükséges a digitális térben „felvértezni” magunkat.
Elmondta: március 6-tól 10-ig a Pénz7 elnevezésű programban ezer iskolában ötszáz önkéntes több mint 140 ezer diáknak beszél a digitális biztonságról. A fiataloknál már most ott van az eszköz, amin keresztül adatot, információt, személyes pénzügyi tárcához hozzáférést szerezhetnek a bűnözők – jegyezte meg. Elmondta azt is, a héten a www.penz7.hu oldalon elérhető a Digitális Szimat Kihívás, amelyben a játékosok próbára tehetik a digitális biztonsággal kapcsolatos felkészültségüket.
Kiemelte: a digitális bűnözés evolúción megy keresztül, a korábban könnyen felismerhető adathalász e-mailek (phishing) egyre jobb minőségűek, kevesebb bennük a helyesírási hiba és magyartalan megfogalmazás, így nehezebb megkülönböztetni, szolgáltatótól vagy csalóktól érkezett-e.
Új módszer az „adathallászat”, a „vishing”, vagyis csalárd telefonhívás, amikor szolgáltató, például bank nevében telefonálnak a csalók, hogy így szerezzenek meg személyes, érzékeny adatokat. Sütő Ágnes azt javasolta, amikor bank nevében adatot kérnek telefonon keresztül, az ügyfél szakítsa meg a hívást, és a bank ismert elérhetőségén kezdeményezze az adategyeztetést.
A harmadik módszer a „smishing”, amikor sms-ben akarnak személyes, érzékeny adatokat megszerezni, például csomag kézbesítésére vagy jogosulatlan banki tranzakcióra hivatkozva. A csaló sms általában tartalmaz egy linket, de Sütő Ágnes felhívta a figyelmet arra, a pénzügyi szolgáltatók sms-ben nem küldenek olyan linket, amelyben személyes adatokat kérnek, ezért azt tanácsolta, ezeket a linkeket ne használják az ügyfelek.
Simon Edina százados, az NBSZ NKI szóvivője arról beszélt, az adathalász-támadás, bármilyen csatornán is érkezzen, valójában egyfajta pszichológiai hadviselés az online térben, az elkövetők megtévesztéssel akarnak adatokat megszerezni, és amíg pár éve kevésbé voltak ezek a módszerek előkészítettek és jobban fel lehetett ismerni őket, ma már egyre szofisztikáltabbak, célzottabbak és naprakészebbek. Példaként az egyik bank tervezett leállása idején indított adathalász-támadást említette, valamint egy streamingszolgáltató által bejelentett felhasználóifeltétel-változásra épülő adathalászatot.
Ismertetése szerint továbbra is népszerűek a csomagküldős csalások, a nyereményjátéknak álcázott hirdetések, a közösségi oldalra jellemző azonosításkérések és a „te vagy a videóban?” típusú üzenetek. Mint mondta, ezek közös veszélyforrása az üzenetben található link, amelyre kattintva vagy adatokat szednek ki a felhasználóból, vagy egy program telepítésére veszik rá.
Simon azt tanácsolta, az ügyfél kattintás előtt gondolja végig, mennyire valósághű az üzenet, amit kapott, vár-e csomagot, ügyfele-e egyáltalán a szolgáltatónak, melytől sms-t kapott. Ha az ügyfél nem biztos abban, hogy valóban a bank vagy szolgáltató kereste, a hivatalos elérhetőségeken ellenőrizze. A közösségi oldalon ismeretlentől érkező privát üzenetet célszerű figyelmen kívül hagyni. A szóvivő azt tanácsolta, ha valaki adathalász üzenetet kap, tájékoztassa róla ismerőseit, és ha valaki adathalász támadás áldozatává vált, haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot az érintett szolgáltatóval és tegyen rendőrségi feljelentést.
Az online térben áldozattá válást megelőző további tanácsok a kiberpajzs.hu oldalon, a kibervédelmi intézet közösségi oldalain és a rendőrség oldalán található.
The post Egyre gyakoribbak az online csalások appeared first on .
Az altábornagy nem pontosította, hány tankot akarnak vásárolni, de megjegyezte: mivel „egy egész zászlóaljról van szó”, nem a gyártóval kell szerződni, a beszerzést az Amerikai Egyesült Államokkal kötendő kormányközi egyezmény révén lehet csak megvalósítani.
Megelőlegezve a MAPN választását érő esetleges kritikákat, Incicas hozzátette: sokan azt képzelik, hogy az Abrams egy idejétmúlt harckocsi, anélkül, hogy ismernék az amerikai korszerűsítési programokat. „Egy lecsupaszított harckocsiról beszélünk, amelynek a védelmi rendszerei megfelelőek, amit aztán olyan változatban fognak felszerelni, ahogyan mi igényeljük” – magyarázta az altábornagy.
Incicas szerint a MAPN-nél további 40-50 fegyverzet- és eszközbeszerzési program van folyamatban. Ezek között megemlítette, hogy Románia tavaly írt alá szerződést Norvégiával 32 használt F-16-os harci repülőgép megvásárlásáról: ezeket várhatóan idén és 2024 folyamán fogják leszállítani. Az F-16-os repülőrajokra átmeneti megoldásként tekintenek, az ötödik generációs F-35-ös harci repülők beszerzéséig, amelyekből az első rajt 2030 után tervezik hadrendbe állítani.
A bukaresti haderő-korszerűsítési tervekben szereplő hét Patriot rakétaelhárító rendszer közül eddig négyet vásároltak meg: kettőt már átvettek, másik kettőnek az érkezése pedig az első negyedév végéig várható. A három HIMARS-típusú, nagy mozgékonyságú sorozatvető-rendszerből egy üteg már megérkezett 2021-ben, egy második átvétele folyamatban van, a harmadik a jövő évre várható – sorolta az altábornagy.
Incicas azt is bejelentette, hogy Románia tengeralattjárók és aknászhajók beszerzését is tervezi, illetve korszerűsíteni akarja rakétahordozó hadihajóit, ezekről a programokról azonban nem közölt részleteket.
Az altábornagy szerint a román hadsereg feleszerelését saját fejlesztésű eszközökkel is korszerűsítik: ezek között egy olyan, „taktikai zsebdrónról” tett említést, amely utcai harcokban segítheti a katonákat közvetlen környezetük felderítésében. A román haditechnikai kutatóközpont egy 100 kilométeres hatósugarú, pilóta nélküli repülőgépet is kifejlesztett, most pedig annak függőleges fel- és leszállásra képes változatán dolgozik. Ezeket – jóváhagyásukat követően – rendszeresíteni akarják a román hadseregben.
Másfelől a MAPN hét Watchkeeper X típusú robotrepülőgép-rendszer beszerzéséről írt alá a szerződést az izraeli Elbit Systemsszel, és a napokban tárgyalásokat folytat a török gyártóval az ukrajnai háborúban hírnevet szerzett Bayraktar-2-es harci drónok vásárlásáról, amelyek beszerzéséhez hozzájárult már a román parlament – részletezte a román hadsereg fegyverzetellátási főigazgatóságának vezetője.
The post A román védelmi minisztérium amerikai Abrams harckocsik beszerzését tervezi appeared first on .
A rendőrség, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészséggel együttműködve, február 27-én egy időben csapott le a 12 gyanúsítottra Kunszentmiklóson, a bíróság pedig elrendelte valamennyiük letartóztatását – közölte Latorovszky Gábor.
A bűnbanda, több mint félszáz bűncselekményt követett el és az általuk okozott kár több tízmillió forint. Mint elmondta, a bűnözök az elhagyatott útmenti parkolókban pihenő, jellemzően alvó utasokra vadásztak. A módszerük lényege a meglepetés volt; ha nyitva volt a kocsi, akkor az ajtón keresztül szerezték meg az elérhető tárgyakat, telefonokat, pénztárcákat, autóstáskákat. Amennyiben zárva volt az autó, akkor betörték az ablakot és azon keresztül benyúlva kapták fel az értékeket – ismertette a rendőr ezredes.
Hozzátette, hogy a banda főleg az M1-es, M5-ös, M7-es autópályák és az M0-ás autóút mentén tevékenykedett. Arról is beszámolt, hogy még decemberben elfogtak öt, a bűncselekmény-sorozathoz köthető személyt, így 17 embert gyanúsítanak kifosztással és lopással – közölte Latorovszky.
Kövecs Máté a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője arról számolt be, hogy az országos rendőr-főkapitány elrendelte a különböző hatóságok bűnügyi koordinációját, így az ügyészség képviselői is részt vettek a rajtaütésben. A bíróság az ügyészség indítványára rendelte el a gyanúsítottak letartóztatását – mondta a helyettes szóvivő.
The post Autópályák mentén fosztogató bandát leplezett le a rendőrség appeared first on .
Stoltenberg emlékeztetett: a tagállamok mindegyike, köztük Törökország és Magyarország is hozzájárult Finnország és a Svédország meghívásához a NATO tagjai közé, továbbá aláírták a csatlakozásról szóló jegyzőkönyvet.
A főtitkár reményét fejezte ki, hogy a többi 28 tagországhoz hasonlóan Törökország és a Magyarország is mihamarabb ratifikálja a csatlakozásról szóló egyezményt. Ezzel kapcsolatban közölte, nemrégiben megegyezett Recep Tayyip Erdogan török elnökkel arról, hogy a hét második felében folytatják a bővítés kérdésével foglalkozó megbeszélésüket Brüsszelben.
Stoltenberg üdvözölte a Svédországba látogató magyar delegáció nyilatkozatát, mely szerint a magyar Országgyűlés hamarosan ratifikálhatja az ország csatlakozási dokumentumát. Noha még vannak feladatok, ez lesz a katonai szövetség történetének leggyorsabb csatlakozási folyamata – tette hozzá a NATO-főtitkár.
Kijelentette továbbá, hogy a katonai szövetség segíti Ukrajnát az Oroszországgal vívott háborúban azzal, hogy ellátja „mindennel”, amire a megtámadott országnak szüksége van a győzelemhez.
A NATO-főtitkár végezetül fontosnak nevezte a Belgrád és Pristina viszonyának rendezését célzó párbeszéd múlt héten elért eredményét, mely szerint megegyezés született a Szerbia és Koszovó közötti kapcsolatok helyreállítását célzó, uniós javaslatra született megállapodásról. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „történelmi lehetőségünk van arra, hogy tartós békét teremtsünk a régióban”. A megoldásnak az emberi jogok, a demokratikus értékek és a jószomszédi kapcsolatok betartásán kell alapulnia – hangsúlyozta Stoltenberg.
Az albán államfő, Begaj a sajtótájékoztatón kijelentette: Koszovó 15 éve független állam, mely „keményen dolgozik a jogállamiság megteremtésén, majd úgy fogalmazott: „teljes mértékben támogatjuk Koszovó útját a nemzetközi és regionális szervezetekben való tagsága felé, amihez természetesen hozzátartozik a NATO-tagság is”.
Hangsúlyozta továbbá, orvosi segély és katonai eszközök küldésével Albánia továbbra is támogatja Ukrajnát az Oroszországgal vívott háborúban. Szavai szerint Oroszország nagy veszélyt jelent a NATO-tagállamokra és a Nyugat-Balkán országaira egyaránt, mivel fokozta hadműveleteinek intenzitását.
Az albán elnök kijelentette: a NATO-nak kötelessége terjeszkedni. Azt mondta, Albánia volt az egyik első ország, amelyik ratifikálta Svédország és Finnország NATO-csatlakozásáról szóló megállapodásokat. A szövetség „nyitott ajtók” politikája lehetővé teszi Koszovónak, valamint Finnországnak és Svédországnak, hogy értékeket vigyen a NATO-ba.
Végezetül elmondta, hogy Albánia jelen van a KFOR-misszióban, részt vesz a Lettországban és Bulgáriában szolgálatot teljesítő NATO-missziókban, és folyamatosan dolgozik hadserege modernizálásán és kapacitásának fejlesztésén. Albánia minden feltételt teljesíteni fog ahhoz, hogy az Európai Unió tagjává váljon – tette hozzá Begaj.
The post Stoltenberg: Kiemelten fontos a NATO-bővítési folyamat befejezése appeared first on .
Braverman, aki a londoni alsóházban terjesztette elő az illegális bevándorlás szabályozásáról összeállított új törvénytervezetet, kifejtette: a jelenlegi brit menedékjogi törvények alapján világszerte százmillióan lennének jogosultak arra, hogy Nagy-Britanniában menedékjogot kérjenek.
Braverman elmondta azt is, hogy két év alatt 500 százalékkal emelkedett az európai kontinensről csónakokkal brit területre átkelni próbálók száma. Hozzátette: nagy többségük, a 2021-es adatok alapján 74 százalékuk 40 évnél fiatalabb felnőtt férfi, „aki elég tehetős ahhoz, hogy több ezer fontot fizessen a bűnszervezeteknek az átkelésért”.
A belügyminiszter hangsúlyozta: Nagy-Britannia mindig készen állt a valóban segítségre szorulók befogadására. Az elmúlt öt évben csaknem 500 ezren leltek menedékre Nagy-Britanniában, közülük 160 ezren Ukrajnából érkeztek.
Ugyanakkor 2018 óta hozzávetőleg 85 ezren, közülük csak tavaly 45 ezren keltek át illegálisan a kontinensről csónakokkal, és mindegyikük előzőleg több olyan biztonságos országot is érintett, ahol menedékjogot kérhettek volna – mondta keddi parlamenti felszólalásában a brit belügyminiszter. Hozzátette: elszállásolásuk és ellátásuk napi hatmillió fontba (2,6 milliárd forintba) kerül.
Braverman szerint az illegális bevándorlás nem szűnik meg addig, amíg London nem hozza a világ tudomására, hogy akik törvénysértő módon lépik át a brit határt, azokat a hatóságok őrizetbe veszik és rövid úton eltávolítják Nagy-Britanniából. Az új törvény pontosan erről intézkedik majd.
A jogszabály felső számszerű korlátot is szab arra, hogy Nagy-Britanniában hány menekült telepedhet le azok közül, akik biztonságos és törvényes úton érkeznek. Braverman szerint ezt a kvótát a parlament határozza majd meg, összhangban azzal, hogy a helyhatóságok hány embernek tudnak elszállásolást, közszolgáltatásokat és támogatást nyújtani.
Felszólalása után nem sokkal a londoni belügyi tárca részleteket tett közzé a készülő törvényből. A fő pontok közé tartozik, hogy kötelező lesz mindazoknak a kitoloncolása, akik biztonságos országok érintésével illegálisan érkeznek Nagy-Britanniába, és a belügyminiszternek személyes hatásköre lesz arra, hogy e jogszabályi kötelemnek érvényt szerezzen. Ez alól csak a kísérő nélkül érkező gyerekek mentesülnek: őket 18 éves koruk előtt nem lehet kitoloncolni.
A készülő törvény alapján ugyanakkor azoknak, akik illegálisan érkeznek Nagy-Britanniába, véglegesen megtiltják, hogy valaha is visszatérjenek, menedékjogi kérelmük pedig automatikusan, külön elbírálás nélkül érvénytelennek minősül. Ha az illegális bevándorlók hazája biztonságos országnak számít, akkor oda kell visszatérniük, ha nem, akkor más, biztonságos országba kell menniük. A tervezet külön megemlíti a biztonságos áttelepítési célországok között a közép-afrikai Ruandát, amelynek kormányával London nemrég megállapodást kötött a Nagy-Britanniából kitoloncolt illegális bevándorlók befogadásáról.
The post Illegális bevándorlás: nem maradhatnak Nagy-Britanniában a határt illegálisan átlépő menedékkérők appeared first on .
A 16 éves versenyló a Prágától észak-nyugatra fekvő Krabcice településen lévő méneshez tartozott – mutatott rá Pavla Kofrová rendőrségi szóvivő. A Jezdci.cz hírportál szerint az angol telivér tulajdonosa Ramzan Kadirov csecsen elnök.
Kadirov 2012-ben vett meg Csehországban egy Darhorse névre hallgató ménest, amelyet még abban az évben nyilvántartásba vett a cseh Jockey Club. A Krim félsziget orosz elfoglalását, és az Európai Unió Oroszországgal szemben bevezetett szankcióit követően 2014-ben a cseh pénzügyminisztérium korlátozta Kadirov hozzáférését a méneshez.
A méneshez tartozó Zazou nevű angol telivér eddig 36 versenyen vett részt, s ebből kilenc alkalommal győztesen került ki, amiért összesen több mint 1,2 millió eurót nyert tulajdonosának. Az uniós szankciók miatt azonban Kadirov a pénzhez nem juthatott hozzá.
Zazout valószínűleg péntek éjjel vagy szombat hajnalban lopták el ismeretlen tettesek. A Radiozurnál közszolgálati hírrádió szerint két oroszul beszélő ember már tavaly januárban, tehát még az ukrajnai orosz offenzíva előtt megpróbálta elvinni a lovat a ménesből, amit azonban Rostislav Kopecky, a krabcicei ménes tulajdonosa megakadályozott.
The post Ellopták Kadirov angol telivérét appeared first on .
Szerhij Cservatij, az ukrán keleti erők szóvivője egy tévéműsorban elmondta, hogy az orosz csapatok egy nap alatt mintegy 130-szor nyitottak tüzet az ukrán katonák bahmuti állásaira. Szavai szerint az orosz hadsereg most a legjobb egységeit ehhez a városhoz irányította, és ott összpontosítja tüzérségének tűzerejét.
A vezérkar a jelentésben kitért arra, hogy az ukrán légierő hétfőn 12 csapást mért az orosz erők bázisaira, valamint egy légvédelmi fegyverrendszerükre. Az ukrán rakéta- és tüzérségi csapatok három orosz „koncentrációs területre” és egy légvédelmi fegyverre mértek csapást. Eközben az orosz erők 42 légi- és öt rakétatámadást hajtottak végre, valamint tíznél többször nyitottak tüzet rakéta-sorozatvetőkkel.
A támadó műveleteket az orosz erők – a korábbi napokhoz hasonlóan – főként a Harkiv megyei Kupjanszk, valamint Donyeck megyében Bahmut mellett Liman, Avgyijivka és Sahtarszk térségében összpontosítják – derül ki a jelentésből.
A heves harcok ellenére maradt néhány ezer lakos BahmutbanA Donyeck megyében található Bahmutban az ottani heves harcok ellenére maradt néhány ezer lakos és néhány tucatnyi gyerek – közölte Irina Verescsuk, az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős miniszter.
Szavai szerint kevesebb mint négyezren maradtak, köztük legalább 38 gyerek. Megjegyezte, hogy a teljes körű orosz invázió tavaly februári kezdete előtt több mint 70 ezer ember élt a városban, köztük 12 ezer gyerek. A lakosok 95 százalékát mostanra evakuálták – tette hozzá.
Verescsuk hangsúlyozta, hogy jelenleg nagyon nehéz elérni a várost a heves tüzérségi támadások miatt. „Ráadásul azok, akik maradtak, pincékben húzzák meg magukat, de nem jelzik tartózkodási helyüket, ami alapján meg lehetne találni őket” – magyarázta, hozzátéve, hogy továbbra is próbálják evakuálni a városban maradt civileket.
Az Ukrajinszka Pravda emlékeztetett arra, hogy február elején még körülbelül kétszáz gyerek volt Bahmutban.
Keddi ülésén az ukrán kormány elrendelte a gyermekek kötelező kimenekítését Bahmutból, ami az egyik szülő, az őket helyettesítő személy vagy más törvényes képviselő kíséretében történik. A szülők vagy gyámok nem tagadhatják meg a gyermek evakuálását. „Az állam kötelessége a gyermek életének és egészségének védelme. A mai döntésnek arra kell ösztönöznie a szülőket, hogy felelősségteljesen álljanak gyermekeik evakuálásához. Ha a felnőttek nem tudnak gondoskodni a gyermek biztonságáról, akkor ezt az államnak kell megtennie” – fejtette ki a rendeletet kommentálva Irina Verescsuk.
Az ukrán ombudsmani hivatal közölte, hogy jelenleg 356 gyermeket tekintenek eltűntnek Ukrajnában. A háború kezdete óta 16 224 gyereket hurcoltak el az oroszok, közülük 308-at sikerült visszahozni. Ezenfelül 10 230 eltűnt gyereket megtaláltak. A hivatal adatai szerint a fegyveres konfliktus következtében 464 gyermek halt meg, további 931 pedig megsebesült.
The post Ukrán vezérkar: az orosz erők egyelőre sikertelenül támadták Bahmutot appeared first on .
Kuczik János rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes azt közölte, korábban inkább a kerítést próbálták átvágni, vagy alagutakat fúrtak az embercsempészek és a menekültek, de tavaly már más módon is próbálkoztak. A módszer az, hogy kisebb-nagyobb csoportokban érkeznek a biztonsági határzárhoz Szerbia irányából, és kövekkel, botokkal dobálják meg a határőrizetet ellátókat, közben onnan pár száz méterre létrák segítségével jutnak át a kerítésen.
Elhangzott az is, a határokon átjutott illegális migránsokat az autópályákon, ritkábban a mellékutakon viszik tovább a csempészek a nyugati határszakasz felé. Tavaly 1924 ilyen mélységi elfogás történt, ez 70 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A határ mellett fokozódik az erőszak, egyre többször kerülnek elő fegyverek, tavaly legalább száz alkalommal hallottak a rendőrök lövéseket Szerbia irányából, tizenkét alkalommal pedig a rendőrök, vagy a katonák előtt adtak le figyelmeztető lövéseket a csempészek. A magyar-szerb szakaszon tavaly 310 százalékkal nőtt a rendőrök és katonák elleni erőszak, a 485 támadás során 12 rendőr és 30 katona sérült meg, 210 jármű rongálódott meg.
A műsorban felidézték, tavaly augusztus 1-jén kezdődött meg a határvadászok toborzása, év végig csaknem 2600-an jelentkeztek a határvadász ezredbe, és december 31-ig 924-en meg is kezdték a szolgálatot.
Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a határvadász ezred felállítását az indokolta, hogy korábban soha nem látott méreteket öltött az illegális migráció. A munkaerőpiaci helyzetet ismerve büszkék lehetünk arra, hogy a megalakulástól és a toborzás kezdetétől számítva alig egy hónappal a Készenléti Rendőrség központi objektumának udvarán már 5 századnyi határvadász tette le az esküt – tette hozzá.
A rendőrség munkáját a honvédség és a polgárőrség is segítette tavaly a határon, de osztrák, szlovák, cseh és török kontingensek is részt vettek a magyarországi határőrizetben. Azzal, hogy idén január 1-vel Horvátország csatlakozott a schengeni övezethez, megszűnt az állandó rendőri ellenőrzés a magyar-horvát határszakaszon. Az itt dolgozó állomány munkájára a rendőrkapitányságokon számítanak, illetve azzal, hogy a határon megszűnt az ellenőrzés, a hangsúly átkerült a mélységi ellenőrzésre.
2010 és 2019 között a rendőrök ellen elkövetett támadások száma csökkent, 2019-ben viszont megfordult a „trend”, akkor 137 ilyen eset történt, tavaly pedig már 280 alkalommal támadtak rendőrökre, 113 esetben meg is sérültek az egyenruhások. Az elmúlt évek legsúlyosabb esete idén január 12-én történt, Baumann Péter posztumusz rendőr főhadnagyot a XI. kerületben egy jogszerű intézkedés közben halálra szúrták.
The post A magyar-szerb szakaszon tavaly 310 százalékkal nőtt a rendőrök és katonák elleni erőszak appeared first on .
A kaszinó játékokat az interneten is lehetőséged van egyedül, szoftver ellen játszani, vagy másokkal együtt, akár egymás ellen, akár közösen az osztó ellen játszani. Míg egyes játékoknál, például a póker legtöbb változatánál elengedhetetlen a többjátékos felállás, más játékokban ez inkább csak növeli a játékélményt és az izgalmakat, de nem feltétlenül létfontosságú. Ha érdekelnek a multiplayer élő kaszinó játékok, akkor látogass el bátran a https://icecasino-hu.com/ oldalra, ahol több száz élő osztós játék közül választhatsz, melyek többségében egyszerre többen fogtok együtt játszani a még teljesebb játékélményért. Tovább olvasva megismerheted a legnépszerűbb többjátékos online kaszinó játékokat és megtudhatsz néhány fontos infót az internetes live casino játékok világáról.
Online PókerAz internetes póker a legnépszerűbb online többjátékos kaszinójáték, nemes egyszerűséggel azért, mert a legtöbb pókerváltozathoz eleve több játékosra van szükség. Egy pókerasztalnál ideális esetben egyszerre 6-10 ember játszik egymás ellen. Az online póker hatalmas előnye, hogy a hagyományos kaszinókkal ellentétben, ahol csak néhány asztal közül választhatsz, az interneten mindig több ezer asztal áll a rendelkezésedre. Így biztos lehetsz benne, hogy bármikor is akarsz játszani, mindig lesz olyan asztal, ahol a te kedvend pókerváltozatodat játsszák az általad preferált tétekben. Online várakozni sem kell, hiszen a rengeteg elérhető asztal közül néhánynál biztosan van szabad hely, sőt, a legtöbb kaszinó automatikusan új virtuális asztalokat nyit, ha azt látja, hogy a játékban lévő asztalok túlzsúfolttá válnak. Ennek köszönhetően mindig azonnal játékba kerülhetsz. Az is legalább ennyire fontos, hogy ugyanilyen könnyen válthatsz asztalt. Túl jó játékosokkal ültél le játszani? Úgy érzed, hogy ez az asztal nem hoz neked szerencsét? Semmi gond, ülj át a több ezer asztal közül egy másikhoz.
Online Élő BlackjackA blackjacknek a legtöbb játékváltozatában a játékos egyedül játszik az osztó ellen, azonban az élő osztós verziók közül egyre népszerűbbek azok, amelyekben több játékos egyszerre játszik az osztó és akár egymás ellen is. A többjátékos élmény itt is hasonló az online póker által nyújtott játékélményhez, azzal a különbséggel, hogy az online pókerben nem jellemzőek az élő osztós megoldások. Az élő osztós blackjackben egy valódi emberi osztó vezeti le a játékot egy hagyományos blackjack asztalnál, amit a játékosok élő videóközvetítésen keresztül követhetnek. A játékosok helyét általában jelek vagy bábuk jelölik. A játékosok soha nem láthatják vagy hallhatják egymást, ahogy az osztó sem ismeri a játékosok kilétét. Az osztó számára a játékosok csupán számokkal vannak jelölve. Így úgy élvezheted a többjátékos élő kaszinó élményt, hogy közben a privát szférádat is megőrizheted, és az összejátszás lehetősége is teljesen ki van zárva.
Online Élő RulettAz élő osztós live casino játékok között szintén rendkívül népszerűnek számít a rulett. A rulett élő osztós változatát szinte mindig egyszerre több játékos játssza, de persze léteznek privát VIP rulettasztalok is. Ezeknél a privát asztaloknál azonban általában jóval nagyobb tétekben pörög a játék. A rulett esetében talán még a blackjack példájánál is többet ad hozzá a valódi emberi játékvezető jelenléte, hiszen így a játékosok a képernyőn keresztül élőben követhetik, ahogy a rulettgolyó végül megáll a rulettkerék egyik mezőjében. Ez nem csak az élő játék eredeti izgalmait adja vissza, de a technika iránt bizalmatlan játékosok a saját szemükkel is meggyőződhetnek arról, hogy a játék semmilyen módon nem került befolyásolásra. Az élő rulettasztalnál egyszerre akár 10 játékos is játszhat, akiknek a nyereményeket a számítógép automatikusan jóváírja. Az osztó a többjátékos rulett esetén általában nem rakja ki a téteket és osztja ki a nyereményeket, mivel ez jóval több időt venne igénybe, hanem egyszerűen csak a kerék megpörgetéséért és a golyó ejtéséért felelős.
Online Élő BaccaratA baccarat esetében azért lényeges az online többjátékos játékmód, mivel az egész játék arra épül, hogy a játékosok az egymás kezében lévő lapokra tesznek fogadásokat. A baccaratban a kör elindulása után a játékosok már szinte sehogy nem befolyásolhatják a játék kimenetelét, kizárólag újabb és újabb fogadásokat tehetnek. A baccarat különleges játék, hiszen nem az fizeti a legtöbbet, ha a kör végén tiéd a nyertes kéz, hanem az ha sikerül jól megtippelned, hogy egy másik játékos döntetlent fog játszani. Ilyenkor a nyereményed a fogadásra feltett tét nyolcszorosa. A többjátékos baccarat asztal megjelenésében és elrendezésében szinte teljesen megegyezik az élő blackjack asztallal. A játékosok helyét jelek vagy bábuk jelölik az osztó pedig levezényli a játékot a szoftveren keresztül kapott utasításoknak megfelelően. Az osztó nem ismeri a játékosok kilétét, így nem tud senkinek segíteni, mint ahogy a játékosok is csak számokként látják egymást, így nem tudnak összejátszani vagy beszélni egymással.
Egyéb Live Casino Show JátékokAz eddig bemutatott 4 játék természetesen csak a legnépszerűbb többjátékos kaszinó játékok. Ezeken kívül még számtalan különleges és kevéssé ismert játék is elérhető az internetes kaszinók végtelen kínálatában. Szintén népszerű példák még a multiplayer bingó, live szerencsekerék, live casino monopoly, a sic bo és az áll az alku. Ha ellátogatsz a kaszinód “élő kaszinó játékok” vagy “live casino games” szekciójába, akkor ott akár több tucat különleges játékfajtát is találhatsz, valamint a klasszikus kaszinó játékoknak is különféle, egészen újító változatait fedezheted fel.
The post Különleges kaszinó játékok az online kaszinókban appeared first on .
A feltételezett tettest február 28-án fogták el, társa letartóztatásáról 2022 januárjában döntött a bíróság. A két gyanúsított egy évvel ezelőtt egy miskolci ingatlanba tört be. Arcukat csuklyával fedték el, kezükben baseball ütőt tartottak és a bejárati ajtón dörömbölve azt kiabálták: „rendőrség, házkutatás!”.
Miután bejutottak a házba, az ott tartózkodó embert a földre nyomták és értékeket követeltek tőle, majd – mivel a kérdéseikre nem felelt – a fürdőszobába zárták. Az elkövetők ezután átkutatták az ingatlant, onnan több ezer euró készpénzt, értékes karórákat, mobiltelefonokat és parfümöt tulajdonítottak el mintegy hétmillió forint értékben.
A bíróság álláspontja szerint a férfinál fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, és tartani lehet attól is, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, illetve a bizonyítást megnehezítené, ezért április 3-ig elrendelték a letartóztatását.
The post Letartóztatták egy rendőri intézkedésnek álcázott miskolci rablás másik gyanúsítottját is appeared first on .
A londoni védelmi minisztérium által közzétett hírszerzési összefoglaló szerint reális lehetőség, hogy az orosz fegyveres erők elit harckocsizó alakulata, az első harckocsizó gárdahadsereg egyes egységeit is T-62-esekkel látják el a korábbi veszteségek pótlására.
A brit katonai hírszerzés tudomása szerint a korábbi tervek alapján már 2021-től el kellett volna kezdeni az első harckocsizó gárdahadsereg felszerelését az újgenerációs T-14 Armata típusú harckocsikkal. A szolgálat hétfői tájékoztatása szerint az utóbbi napokban BTR-50 típusú orosz páncélozott csapatszállító járműveket is azonosítottak Ukrajnában. Ez a típus 1954-ben állt hadrendbe az orosz fegyveres erőknél, és az ukrajnai háború kezdete óta most első ízben jelent meg az ukrán hadszíntéren.
A brit katonai hírszerzés a londoni védelmi tárca ismertetése szerint úgy tudja, hogy tavaly nyár óta hozzávetőleg 800 T-62-es, addig raktárakban tárolt harckocsit vettek ismét használatba. Némelyikük észlelő berendezéseit korszerűsítették, és ez nagy valószínűséggel javítja hatékonyságukat az éjszakai hadviselésben – áll a hírszerzési összefoglalóban.
A brit katonai hírszerzés szerint azonban ezek a „veterán” harcjármű-típusok sokszorosan sebezhetők a modern harctéri körülmények közepette, nincs például robbanóeszközökkel szemben ellenálló korszerű páncélzatuk. A brit kormány január közepén bejelentette, hogy Ukrajna tizennégy Challenger 2 típusú harckocsit és „hozzávetőleg harminc” AS-90 önjáró löveget kap Nagy-Britanniától.
A Challenger 2 brit tervezésű és gyártású, 120 milliméteres löveggel felszerelt, 75 tonna össztömegű harckocsi, amely 1998 óta áll hadrendben a brit hadseregben. Az ugyancsak brit tervezésű és gyártású, 45,7 tonna önsúlyú AS-90-es önjáró lövegeket 1992-ben rendszeresítették a brit fegyveres erőknél.
The post Brit katonai hírszerzés: a veszteségek miatt hatvanas évekbeli páncélosokat is bevet az orosz hadsereg appeared first on .
A Zöldek politikusa a Berlin melletti Meseberg kastélyban – a szövetségi kormány vendégházában – tartott kétnapos kihelyezett kormányülést záró tájékoztatón felidézte, hogy 2022 elején Németország még 55 százalékban orosz forrásból fedezte a földgázszükségletét.
Alig egy év elteltével ez a függőség teljesen megszűnt, legfeljebb a cseppfolyósított földgázt (LNG) fogadó külföldi terminálokról Németországba továbbított földgázban lehet némi „orosz molekula”, és német vállalatok már egyáltalán nem vásárolnak orosz gázt – mondta.
A váltást azért kellett végrehajtani, mert az Ukrajna ellen háborúzó orosz elnök, Vlagyimir Putyin a kínálat „mesterséges szűkítésével” rákényszerítette az országot – tette hozzá az alkancellár.
Az orosz szállítások elmaradása miatt súlyos gondoktól, ellátási nehézségektől kellett tartani, de mindezt sikerült elhárítani, ami „gigantikus teljesítmény” – fogalmazott Habeck.
Mint mondta, a válságot nem csupán új beszerzési források bevonásával és az infrastruktúra bővítésével, az ország első három LNG-termináljának felépítése révén sikerült elkerülni, hanem a háztartások és a vállalatok szolidaritása is kellett hozzá.
A függetlenség „árát mindenki megfizeti”, ez mutatkozik meg a magas inflációban és az energia drágulásában is, de a következő fűtési szezonra már nyugodtabban lehet készülni. A tárolók ugyanis az egy évvel korábbi húsz százalék körüli szinttel szemben 60 százalék körüli töltöttséggel zárják a telet, és lehetségesnek látszik, hogy újabb nagymértékű áremelkedés nélkül töltsék fel őket – fejtette ki a miniszter, rámutatva, hogy a földgáz világpiaci ára a megawattóránkénti 50 euró körüli, vagyis az Ukrajna elleni orosz háború előtti szintre süllyedt.
A mintegy 23 milliárd köbméter kapacitású – az EU gáztároló kapacitásának negyedét kitevő – németországi földgáztárolók üzemeltetőinek szakmai szervezete (Initiative Energien Speichern – INES) már egy februári állásfoglalásában is jelezte, hogy a vezetékes orosz gáz kiesése ellenére egyre valószínűbb, hogy a következő télen sem lesznek ellátási gondok, és október elejére ismét sikerül elérni a 100 százalékos töltöttségi szintet.
Moszkva az Ukrajna elleni háború 2022 februári kezdete óta fokozatosan visszafogta, majd beszüntette a Németországba irányuló exportot, annak ellenére, hogy a háború miatt Oroszországgal szemben bevezetett európai uniós büntetőintézkedések nem érintik a földgázkereskedelmet.
Az Oroszországot Németországgal közvetlenül összekötő Északi Áramlat-1 vezeték augusztus végi leállításával 2022 szeptembere volt az első hónap az oroszországi import kezdete, 1972 óta, amikor nem érkezett Németországba földgáz közvetlenül Oroszországból.
A kormányzati adatok szerint az orosz import kiesését sikerül ellensúlyozni a diverzifikációval, új beszerzési források bevonásával. Az első számú importpartner – azaz Oroszország – helyére Norvégia lépett, és felépítették az LNG fogadására alkalmas első három tengeri terminált.
Mind a három úgynevezett úszó terminál, amelyek legfőbb eleme egy különleges hajó, hivatalos elnevezéssel úszó tároló és visszagázosító szerelvény (floating storage and regasification unit – FSRU). Ezen a hajón alakítják gázhalmazállapotúvá a tartályhajókon érkező LNG-t, hogy betáplálhassák a szárazföldi vezetékrendszerbe.
A berlini vezetés tervei szerint három tengerparti LNG-terminált is építenek majd. Ezek a beruházások legkorábban 2025-ben vagy 2026-ban készülhetnek el. A szövetségi kormány 2022 tavaszán, röviddel az Ukrajna elleni orosz támadás után határozta el az LNG-terminálok fejlesztését, hogy felszámolja Németország függőségét az orosz földgázimporttól.
The post Németország függetlenné vált az orosz földgáztól appeared first on .
Müller annak kapcsán válaszolt újságírók kérdéseire varsói sajtóértekezletén, hogy Cihanouszkaját és társait hétfőn távollétükben többéves börtönbüntetésre ítélték Minszkben.
„A minszki rezsim, sajnos, következetesen bekeményít belpolitikájában” – jelentette ki Müller. Az utóbbi időben rendezett kirakatperek mutatják, hogy „sajnos, a nemzetközi szankciók terén messzemenő lépéseket kell tenni Fehéroroszországgal szemben”.
Lengyelország nemrég azt kezdeményezte az Európai Unió Tanácsánál, hogy az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókat terjesszék ki Fehéroroszországra is, egyrészt az annak területéről Ukrajnával szemben irányuló orosz támadások miatt, másrészt éppen a fehérorosz ellenzékkel szembeni, egyre keményebb hatósági fellépések miatt is.
Megerősítette: Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök azt szorgalmazta európai partnereinél, hogy vegyék fel az Európai Unió szankciós listájára a fehéroroszországi ellenzék üldöztetéséért felelős személyeket.
A nemzetközi elveket sértőnek minősítette a hétfői ítéletet Lukasz Jasina, a lengyel külügyminisztérium szóvivője is a PAP hírügynökségnek nyilatkozva.
A perben szinten elítélt Paval Latuska, Lengyelországban élő volt fehérorosz kulturális miniszter és volt varsói nagykövet a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak elmondta: a bírósági döntés biztatást jelent neki a fehérorosz rezsimmel szembeni további küzdelemhez. Latuska is a Minszkkel szembeni nemzetközi szankciók bővítését szorgalmazta. A jogvédő szervezetek 1500 fehéroroszországi politikai foglyot tartanak számon – idézte fel a volt miniszter, hozzátéve: valójában mintegy ötezer elítéltről lehet szó.
The post Varsó a Minszkkel szembeni szankciók bővítését követeli Szvjatlana Cihanouszkaja elítélése miatt appeared first on .
„Az orosz erők a Wagner zsoldoscsoport újabb alakulatait vezényelték a városhoz. Az ukrán katonák bátran védik pozíciójukat Bahmut északi részén, igyekeznek megakadályozni a város körbekerítését. Ellenállásunk ezen a hadszíntéren már több hónapja tart. Az ellenség egész idő alatt a város elfogására törekszik, amit katonáink kitartása akadályoz meg. Védőink jelentős veszteségeket okoztak az ellenségnek, nagyszámú felszerelést elpusztítottak, a Wagner csoport legjobb támadó egységeit harcba kényszerítették, és csökkentették az ellenség támadási képességeit” – jelentette ki Szirszkij vasárnap a közlemény szerint, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett.
A szárazföldi erők parancsnoka a mostanit megelőzően március 3-án és február 25-én tett látogatást Bahmutban. Hétfőn részt vett a Volodimir Zelenszkij elnök által összehívott haditanácsülésen, amelyen megvitatták Bahmut védelmét. Az Ukrajinszka Pravda beszámolója szerint Olekszandr Szirszkij és Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka egyaránt támogatta a védekezési hadművelet folytatását és a bahmuti ukrán állások további erősítését.
Háborús bűntett az ukrán hadifogoly agyonlövése
Háborús bűntettnek nevezte Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője hétfőn azt, hogy az országa elleni háborút folytató oroszok agyonlőttek egy foglyul ejtett, fegyvertelen ukrán katonát. Az orosz katonák maguk készítettek egy videofelvételt a hadifogoly agyonlövéséről, amely gyorsan elterjedt az interneten. A felvételen az látható, hogy a fegyvertelen ukrán katona az mondja: „Dicsőség Ukrajnának!”, majd szitokszavak kíséretében oroszok gépkarabélyokkal agyonlövik. Jermak azt írta, hogy Oroszországban háborús bűnöket követnek el, amit propagandájukkal és „nácikról szóló mítoszokkal fehérítenek ki”. „Ez egy újabb példája egy fogságba esett ember megölésének, ami egyben nemzeti jelentéktelenségük és gyengeségük jele is. Minden ilyen háborús bűnt meg kell büntetni. Senki sem bújhat el a felelősségre vonás elől” – fogalmazott az elnöki iroda vezetője.
The post Orosz agresszió: Az ukrán szárazföldi erők parancsnoka ismét ellenőrzést tartott Bahmutban appeared first on .
Ezt a századot tekintik a légierő egyik legfontosabb egységének: részt vettek a szíriai atomreaktor elleni 2007-es támadásban és más, Izraelnek tulajdonított szíriai támadásokban is. A hadsereg vezetői szerint a gyakorlatmegtagadás súlyos incidens, ugyanis még a tartalékos vadászrepülők sem dönthetnek önhatalmúlag arról, hogy melyik feladatukat teljesítik. A bejelentés miatt attól tartanak a parancsnokok, hogy a pilóták kiesnek a bevetésekhez szükséges gyakorlatból.
„Március 8-án, szerdán a demokráciáról és a nép egységéről folytatott megbeszéléseknek és gondolkodásnak szenteljük az időt, és ezért ezen a napon nem jelentkezünk tartalékos szolgálatra, operatív tevékenység kivételével. A hét hátralévő részében a tervek szerint jelentkezünk” – írták a tartalékos pilóták feljebbvalóiknak a 12-es kereskedelmi tévécsatorna szerint.
A légierő parancsnoka kérésükre pénteken fogadott mintegy ötven tapasztalt pilótát, akik – lapértesülések szerint – a megbeszélésen kifejezték komoly aggodalmukat a tervezett igazságügyi átalakításokkal kapcsolatban, egyebek között amiatt, hogy különböző nemzetközi szervek – mint például a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) – vádat emelhetnek ellenük.
Izrael mindeddig azzal érvelt az ICC-nél tett panaszok ellen, hogy az izraeli igazságszolgáltatás elég erős és független az izraeli katonák által elkövetett jogsértések kivizsgálásához és ezek megítéléséhez. A Benjámin Netanjahu vezette kormány jogi lépéseinek bírálói azonban arra figyelmeztetnek, hogy a legfelsőbb bíróság hatalmának korlátozása éppen ezt az érvet fogja gyengíteni a nemzetközi porondon.
The post Izraeli vadászpilóták a gyakorlatozás megtagadásával tiltakoznak az igazságszolgáltatás átalakítása ellen appeared first on .
Rishi Sunak szerint a tartós ukrajnai béke eléréséhez a nemzetközi jog megerősítésére van szükség, valamint olyan új keretrendszerre, amely hosszú távra megteremti Ukrajna biztonságát. A londoni miniszterelnöki hivatal ismertetése szerint Sunak ennek érdekében olyan új NATO-charta kidolgozására tesz javaslatot, amely védelmet nyújt Ukrajnának a jövőbeni orosz agresszió ellen.
A brit kormányfő szerint Ukrajnát magasan fejlett, NATO-normáknak megfelelő védelmi kapacitásokkal is fel kell szerelni, és meg kell mutatni azt is, hogy a Nyugat Ukrajna mellett marad, újból és újból kész és képes segíteni az ukránokat országuk megvédésében. A brit miniszterelnök szerint az ukrajnai háború tétje nem korlátozódik egyetlen ország biztonságára és szuverenitására, minden ország biztonságát és szuverenitását érinti.
Sunak rámutatott, hogy az orosz invázió, az Oroszország által elkövetett rettenetes háborús bűncselekmények és a felelőtlen nukleáris retorika tünetszerűen mutatja azt a szélesebb körű fenyegetést, amely az „általunk vallott összes értékre kiterjed”. Sunak már korábban is hangsúlyozta, hogy Ukrajnát NATO-normáknak megfelelő védelmi kapacitásokkal kell felszerelni, nem csupán a jövőbeni ukrán NATO-tagság előkészítő mozzanataként, de annak biztosítására is, hogy Oroszország ne fenyegethesse tovább Ukrajnát úgy, ahogy azt 2014 óta folyamatosan teszi. Erre a fellépésre nem csak Ukrajna, hanem az egész európai kontinens biztonságának védelme érdekében szükség van, és annak a globális rendnek a védelmében is, amely 80 év óta megalapozza a békét és a biztonságot.
Nagy-Britannia a nyugati szövetségesek közül elsőként kezdte meg ukrán pilóták NATO-szabványoknak megfelelő kiképzését, de a Downing Street a brit kormányfő szombati beszédének előzetes ismertetésében hangsúlyozza: ez a kiképzés arra irányul, hogy Ukrajna a jövőben a NATO által meghonosított harcászati módszerekkel védhesse meg légterét. Nagy-Britannia tavaly 2,3 milliárd font (csaknem ezermilliárd forint) értékű katonai segélyt nyújtott Ukrajnának, és ennek keretében hárommillió egységnyi hadfelszerelés – köztük egy páncélosszázadnyi Challenger 2 harckocsi, kétszáz egyéb páncélos jármű, több mint tízezer páncéltörő rakéta és rakéta-sorozatvető rendszerek – átadására vállalt kötelezettséget.
The post Brit miniszterelnök: biztonsági garanciákat kell adni Ukrajnának appeared first on .
Az amerikai alelnök az orosz fegyveresek által Ukrajnában elkövetett gyilkosságokról, kínzásokról, szexuális bűncselekményekről és ukrán állampolgárok Oroszországba áttelepítéséről gyűjtött adatokat ismertetve kiemelte, hogy Oroszország széles körű és rendszerszerű támadásokat intéz Ukrajna lakossága ellen.
„Áttekintettük a bizonyítékokat, ismerjük a jogi előírásokat és nem kételkedünk abban, hogy emberiesség elleni bűncselekményekről van szó” – tette hozzá. Az Egyesült Államok kormányának nevében „azt mondom a bűncselekmények elkövetőinek és feletteseiknek vagy bűntársaiknak is, hogy felelősségre vonjuk önöket” – húzta alá az alelnök, hozzátéve, hogy valamennyi ismert és ismeretlen áldozat ügyében igazságot kell szolgáltatni.
A demokrata politikus kijelentette, hogy hazájában pártpolitikai oldalakat átívelően egységes és szilárd Ukrajna támogatása, az Egyesült Államok így kitart Ukrajna mellett, ameddig csak szükséges. Az Egyesült Államok a történelméből adódóan pontosan ismeri a függetlenség értékét, Putyin így „nagyon téved”, ha kivárásra játszik. „Az idő nem Putyinnak dolgozik” – mondta Harris.
Felidézte, hogy egy éve, amikor Washington már figyelmeztetett a készülő támadásra, sokan bizonytalanok voltak, nem tudták, hogyan reagálna a Nyugat, ha Oroszország valóban ráront szomszédjára. Egy év elteltével azt látni, hogy „Kijev nem esett el, Oroszország viszont meggyengült, a transzatlanti szövetség pedig erősebb, mint bármikor korábban” – mutatott rá az amerikai alelnök.
Kiemelte, hogy hazájának nemcsak a közös értékek miatt fontos, hanem elsőrangú stratégiai érdeke is az Ukrajna elleni orosz támadás elhárítása, mert világszerte súlyos következményekhez vezetne, ha Moszkva járna sikerrel. Egyetlen ország sem lenne biztonságban, ha az orosz példa azt mutatná, hogy meg lehet sérteni bármelyik ország területi épségét és erőszakkal el lehet mozdítani a határokat – fejtette ki Harris.
Arról is szólt, hogy Washington aggodalommal szemléli Oroszország és Kína viszonyának alakulását. Az ukrajnai háború kezdete óta Moszkva elmélyítette kapcsolatát Pekinggel, pedig nem lehet támogatni egy olyan országot, amely ráront a szomszédjára. Kína minden ilyen lépése csak tovább ösztönözné az erőszakot, meghosszabbítaná az öldöklést és még inkább aláásná a kölcsönösen tisztelt szabályokon nyugvó nemzetközi rendet – mondta az amerikai alelnök.
Von der Leyen: Oroszországot felelősségre kell vonni az ukrajnai háború során elkövetett bűncselekményekért
Oroszországot és Putyint felelősségre kell vonni az ukrajnai háború során elkövetett bűncselekményekért — jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) létrehozásával kapcsolatban szombaton kiadott brüsszeli közleményében. Vpn der Leyen hangsúlyozta, hogy egyre több bizonyíték áll rendelkezésre a polgári lakosság, valamint az energia- és egyéb infrastruktúra elleni közvetlen támadásokra. Azt is bizonyítani lehet, hogy az orosz erők kínzásokat alkalmaztak, szexuális erőszakot követtek el, és kivégzéseket hajtottak végre. Az orosz katonák még a gyerekeket sem kímélik.
The post Kamala Harris: Oroszország barbár és embertelen háborút folytat Ukrajna ellen appeared first on .
Az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust tájékoztatása szerint a megállapodás a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) városban az ukrán igazságügyi hatóságok által március 3. és 5. között megrendezett konferencián jött létre, amelynek témája volt, hogy miként lehetne felelősségre vonni Oroszországot Ukrajna elleni agressziójáért.
Az uniós ügynökség közleménye szerint a megállapodás az Eurojust támogatásával tavaly március végén létrehozott közös nyomozócsoport (JIT) hét partnerországa – Ukrajna, Litvánia, Lengyelország, Észtország, Lettország, Szlovákia és Románia – között jött létre.
A tájékoztatás szerint az ICPA a nemzetközi nyomozócsoport jelenlegi támogató struktúrájának részét képezi majd. Az ICPA ügyészei fizikailag az Eurojustnál kapnak majd helyet, ami lehetővé teszi munkájuk szoros összehangolását a közös ügyészi stratégiával – közölték. Hozzátették: a közös nyomozócsoport résztvevőjeként a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények, például a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények és a háborús bűncselekmények kivizsgálására létrehozott, szintén hágai központú Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Ügyészsége bizonyos feltételek teljesülése esetén részt vehet az ICPA-együttműködésben.
A közlemény idézte Ladislav Hamrant, az Eurojust elnökét, aki azt mondta: a módosítások elfogadása tükrözi a közös nyomozócsoport valamennyi partnerének azon törekvését, hogy orvosolják a büntetlenség hiányát, és szilárd jogalapot adjanak az Eurojustnak az elszámoltathatóság biztosítására. A központ fő célja, hogy támogassa és fokozza az ukrajnai háború során elkövetett bűncselekmények kivizsgálásának hatékonyságát a kulcsfontosságú bizonyítékok beszerzésével és az ügymenet előkészítésének segítésével annak lehető legkorábbi szakaszában. Tájékoztatása szerint a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) struktúrája nyárra elkészülhet.
The post Megállapodás született a nemzetközi agressziós bűncselekményeket kivizsgáló központ létrehozásáról appeared first on .