You are here

Biztonságpolitika

Orosz agresszió: Ukrajna időben megerősítette a Bahmuthoz vezető útvonalakat

Biztonságpiac - Fri, 06/16/2023 - 08:35
A jó időben előre kiépített erődítményeknek köszönhető, hogy az ukrán erők ilyen hosszú ideje képesek tartani a Donyeck megyei Bahmuthoz vezető útvonalakat – jelentette ki Hanna Maljar ukrán védelmi miniszter-helyettes.

A helyettes tárcavezető szavai szerint a város egész környéke tulajdonképpen egy erődített terület. Maljar arra reagált, hogy az utóbbi időben az ukrán sajtóban olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint Bahmut védelmét nem készítette elő időben az ukrán hadsereg vezetése. Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a város védelmének megerősítésével kapcsolatos kérdésre kedden azt válaszolta, hogy az Ukrajnának adományazott összes legújabb felszerelést – Storm Shadow típusú robotrepülőgépeket, Excalibur nagy pontosságú lövedékeket, francia gyártású CAESAR önjáró tarackokat, 155-ös kaliberű tüzérséget és Himars rakéta-sorozatvetőket – Bahmut környékére küldték.

A védelmi miniszterhelyettes arra is kitért, hogy a kelet-ukrajnai országrész továbbra is a harci cselekmények középpontjában van, ugyanakkor Bahmut irányában az ukrán csapatok támadásra váltottak, és az orosz csapatok védekezésre kényszerülnek.

Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka szerdán arról számolt be, hogy az ukrán erők változatlanul folytatják az előrenyomulást Bahmut felé. „A védelmi erők tovább haladnak előre a széleken, az ellenség teret veszít Bahmut közelében” – közölte a parancsnok. Szavai alátámasztására Szirszkij közzétett egy videofelvételt a 3. ukrán szakosított dandár harci tevékenységéről.

Az ukrán vezérkar reggeli harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt nap során az orosz hadsereg Ukrajnában elszenvedett embervesztesége mintegy 880 fővel meghaladta a 212 ezret. Az ukrán erők kedden megsemmisítettek egyebek mellett 13 harckocsit és 37 tüzérségi rendszert.

Zelenszkij közben felszólította a nemzetközi szervezeteket, és minden államot, hogy reagáljon a Herszon megyei kahovkai vízerőmű felrobbantására, azaz a szerinte oroszok által elkövetett környezetpusztításra. „A világon mindenkihez fordulok, aki értékeli az életet. Ukrán földünkön az orosz megszállók követték el a legnagyobb környezetpusztító bűntényt, és nemcsak ennek a háborúnak az ideje alatt, hanem évtizedekre visszamenően. A kahovkai víztározó, Ukrajna egyik legnagyobb tározója gyakorlatilag megsemmisült. 18 milliárd köbméter vizet tárolt. A kahovkai vízerőmű összes szerkezete, gátja a megszállt területen volt, az orosz megszállók teljes ellenőrzése alatt. Még tavaly ősszel információnk volt arról, hogy az oroszok aláaknázták a vízerőmű gátját, elsősorban azért, hogy ezzel is zsarolják a világot. Másodsorban azért, hogy felrobbantva a gátat fegyverként használják az árvizet. Ténylegesen ez történt” – jelentette ki az ukrán elnök.

Olekszandr Prokugyin Herszon megyei kormányzó arról tájékoztatott, hogy szerda reggelig 1852 házat öntött el a víz a régióban, a Dnyeper (Dnyipro) folyó ukrán ellenőrzés alatt álló jobb partján. Hozzátette, hogy az éjjel 13 ember kért segítséget az ukrán hatóságoktól, közülük öt a Dnyeper orosz megszállás alatti bal partjáról.

Az ukrán különleges műveleti erők sajtószolgálata arról számolt be, hogy a Donyeck megyei Bahmutnál egyik alakulatuk felderített egy Zoopark-1 típusú orosz radarrendszert és egy Boriszoglebszk-2 típusú elektronikus hadviselési állomást. A kommandósok az információkat átadták az ukrán rakéta- és tüzérségi egységnek, amely HIMARS rakétákkal megsemmisítette a két célpontot. Az ukrán vezérkar esti harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az orosz csapatok sikertelen támadóműveleteket hajtottak végre Donyeck megyében Bahmut, Liman és Sahtarszk településeknél. A beszámoló szerint az ukrán légierő 13 csapást mért csütörtökön orosz koncentrációs területekre, megsemmisítettek húsz Sahid típusú iráni támadó és egy Orlan-10-es felderítő drónt. Az ukrán rakéta- és tüzérségi egységek két orosz parancsnoki állást, egy Sz-300-as légvédelmi rakétarendszert, három lőszerraktárt és öt tüzérségi eszköszt találtak el. Az orosz erők eközben öt rakétacsapást indítottak H-101-es H-555-ös és H-59-es robotrepülőgépekkel. Ezenfelül több mint negyven légicsapást indítottak, és több mint húszszor nyitottak tüzet rakéta-sorozatvetőkkel az ukrán csapatok állásaira és ukrajnai településekre.

 

The post Orosz agresszió: Ukrajna időben megerősítette a Bahmuthoz vezető útvonalakat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Felfüggesztett börtönbüntetéssel úszta meg a magát nőgyógyásznak és ügyvédnek kiadó csaló

Biztonságpiac - Fri, 06/16/2023 - 07:35
Két év – öt év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt jogerősen kuruzslás és csalás miatt a Pécsi Járásbíróság egy férfit, aki hol nőgyógyásznak, hol ügyvédnek adta ki magát, és csaknem 12 millió forintot csalt ki egy internetes társkereső oldalon megismert férfitól.

A Pécsi Törvényszék a járásbíróság egy nappal korábban meghozott ítéletéről szerdán kiadott közleményében azt írta: az orvosi végzettséggel nem rendelkező vádlott 2021 őszén ismerkedett meg egy kozmetikusként dolgozó nővel, akihez – álnéven bejelentkezve, magát orvosnak kiadva – intim kezelésekre járt. Amikor a nő egy kezelés alatt rosszul lett, a férfi felajánlotta neki, hogy megvizsgálja, kezelni fogja, mondván: lehet, hogy nőgyógyászati problémája van.

A nő 2022 januárjában lakásában fogadta ügyfelét, aki „megvizsgálta” őt, ennek keretében kenetet is vett tőle egy pálcikával, valamint egy fecskendővel. Februárban már a férfi hívta saját lakására a nőt azzal az ürüggyel, hogy későn ér a városba, ne a „rendelőbe” menjen. A vádlott ekkor a sértettet alsóruha nélkül ismét „megvizsgálta”, a művelethez pedig vibrátort is használt, melyről azt állította, hogy orvosi műszer, majd közölte a sértettel, hogy cisztái vannak, és az internetről összeállított vizsgálati leletet küldött a nő e-mail-címére. A sértett egy – vőlegényével gyermeket tervező – barátnőjének is beajánlotta a vádlottat, mint ismerős nőgyógyász orvost; a férfi az ő kezelését is elvállalta.

A másik nőt és vőlegényét a vádlott 2022. januárjában „vizsgálta meg”: a pártól vizeletmintát, majd a férfitól ondómintát kért, nemi szervéről kenetet vett, majd további két alkalommal találkozott velük: egyszer azt állította, hogy a nőnek gombás fertőzése van, ezért intim mosakodót kell használnia, később pedig ismét – immár saját lakásán — „megvizsgálta” őket.

Egy másik bűncselekmény miatt is felelnie kellett a bíróság előtt a férfinak: 2021 szeptemberében internetes társkereső alkalmazáson keresztül megismert egy férfit, akitől 12 millió forintot csalt ki. A férfinak álnéven, ügyvédként mutatkozott be, majd találkozott vele, és – jogtalan haszonszerzés céljából – több különböző személyiségprofilon keresztül, sorozatosan tévedésbe ejtette.

A vádhatóság korábbi közleményben ezt részletezték: a férfi azt állította, hogy felesége autóbalesetben meghalt, ő pedig beteg. Egy idő után másik fiktív néven vette fel a kapcsolatot a sértettel, akitől egy örökség ígéretével közel 12 millió forintot csalt ki 2021 novemberétől 2022 júniusáig. A vádlott hozzátartozói a sértettől kicsalt pénzösszeget a sértett bankszámlájára visszautalták, így a kár megtérült. A csaló azt követően bukott le, hogy a korábban megvizsgált pár nő tagjának egy idő után furcsa lett a vádlott „orvosi” tevékenysége, ezért feljelentést tett – olvasható a vádhatóság korábbi közleményében.

A Pécsi Járásbíróság a vádlottat kuruzslás és folytatólagosan elkövetett csalás miatt – halmazati büntetésül – két év börtönre ítélte, a bíróság a szabadságvesztés büntetés végrehajtását öt évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős.

 

The post Felfüggesztett börtönbüntetéssel úszta meg a magát nőgyógyásznak és ügyvédnek kiadó csaló appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Erdogan: Svédország ne várjon más hozzáállást Törökországtól

Biztonságpiac - Fri, 06/16/2023 - 06:35
Svédország egyáltalán ne várjon más hozzáállást Törökországtól a NATO-csatlakozását illetően a júliusi vilniusi NATO-csúcstalálkozón – jelentette a török sajtó Recep Tayyip Erdogan török elnök szavaira hivatkozva.

Erdogan Azerbajdzsánból hazatérőben a repülőn nyilatkozott török újságíróknak. Ankara a svéd NATO-csatlakozással kapcsolatban határozottan kitart álláspontja mellett, hogy mindaddig nem támogatja az ország felvételét, amíg szerinte Stockholm nem lép fel határozottabban a terrorizmus, különösképp a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet ott élő tagjai ellen. Törökország egyúttal számos PKK-tag kiadatását is követeli.

Az NTV török hírtelevízió szerdai beszámolója szerint a török államfő az interjúban rámutatott, hogy miközben június 4-én Isztambulban Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tárgyalt, a svéd utcákon „terroristák” demonstráltak. Majd Erdogan aláhúzta: a jelen helyzetben nem állhatnak hozzá pozitívan Svédország felvételéhez a katonai szövetségbe.

Az, hogy Svédországnak elvárásai vannak, nem jelenti azt, hogy Törökország meg is felel nekik – mutatott rá a török államfő, hozzátéve: ahhoz, hogy ezt megtegyék, mindenekelőtt a skandináv országnak kell teljesítenie a feladatát.

Erdogan hangsúlyozta: megmondta Stoltenbergnek, hogy Svédországnak „fel kell számolnia” a PKK ottani ténykedéseit. Ez nem az alkotmány vagy törvény dolga, „mire valók a rendvédelmi szervek?” – hangoztatta a török elnök, és arra szólította fel a svéd kormányt, hogy éljen a rendvédelmi szervek számára biztosított jogokkal.

 

The post Erdogan: Svédország ne várjon más hozzáállást Törökországtól appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Zelenszkij svájci gyártású fegyvereket kér Ukrajnának

Biztonságpiac - Fri, 06/16/2023 - 05:35
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóbeszédet intézett csütörtökön a svájci parlamenthez, amelyben arra szólította fel a törvényhozást, hogy engedélyezze más országoknak a svájci gyártású fegyverek továbbadását Ukrajnának – hozta nyilvánosságra az RBK-Ukrajina hírportál.

Zelenszkij kiemelte, hogy ez létfontosságú lépés lenne Ukrajna számára. „Tudom, hogy Svájcban vita zajlik az Ukrajna védelmét szolgáló katonai felszerelések exportjának kérdéséről. Ez létfontosságú lenne. Fegyverekre van szükségünk, hogy helyreállíthassuk a békét Ukrajnában” – hangsúlyozta az államfő beszédében. Az elnök felhívta a svájci képviselők figyelmét Oroszország Ukrajna ellen indított agressziójának következményeire, kitérve a „több száz ukrán család” szenvedéseire és a zaporizzsjai atomerőmű orosz megszállása miatti veszélyekre.

„Oroszország népirtó háborút vív, halált hoz Ukrajna földjére” – hangsúlyozta Zelenszkij, hozzátéve, hogy Ukrajna kész megvédeni a civilizált világ békéjét és értékeit. Az ukrán elnök megköszönte Svájcnak, hogy „nem maradt közömbös az ukránok szenvedései iránt”, utalva az EU-szankciókra, amelyekhez Svájc is csatlakozott, valamint az orosz pénzeszközök blokkolására és a humanitárius segítségnyújtásra.

Az ukrán hírportál emlékeztetett arra, hogy a Svájcban érvényben lévő jelenlegi jogszabály értelmében minden svájci fegyvert vásárló országnak tilos azokat újraértékesítenie konfliktusban részt vevő feleknek. Emellett az ország tavaly novemberben embargót vezetett be az Oroszországba vagy Ukrajnába irányuló lőszerszállításra. Június 8-án viszont a svájci parlament felsőháza jóváhagyta, hogy svájci gyártású fegyvereket harmadik ország átadhassa Ukrajnának. Ahhoz azonban, hogy ez életbe lépjen, a svájci parlament alsóházának is meg kell szavaznia — írja az ukrán híroldal.

Az oroszok az ipari, olaj- és gázellátási létesítményeket rombolják
Az utóbbi időben az orosz erők rakétatámadásaikkal elsősorban logisztikai, ipari, valamint olaj- és gázellátási létesítményeket vesznek célba Ukrajnában területén – közölte Olekszij Hromov dandártábornok, az ukrán hadsereg műveleti főigazgatóságának helyettes főnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. A katonai vezető szerint június első két hete alatt az orosz erők 140 különböző típusú rakétát, valamint 255 támadó drónt használtak fel Ukrajna elleni támadásaikban. Az ukrán légvédelem ez idő alatt az orosz robotrepülőgépek 74 százalékát, a csapásmérő drónoknak pedig az 55 százalékát semmisítették meg. „A nagyhatótávolságú rakétákkal végrehajtott csapások ellenére légvédelmi erőink csak erősödnek, egyebek között a partnerországok által biztosított korszerű fegyvereknek és katonai felszereléseknek köszönhetően” – jelentette ki Hromov.

 

The post Zelenszkij svájci gyártású fegyvereket kér Ukrajnának appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Cseh elnök: a demokratikus erők egységére van szükség Ukrajnával kapcsolatban

Biztonságpiac - Thu, 06/15/2023 - 16:35
Az orosz agresszió ellen küzdő Ukrajna kérdésében a demokratikus erők egységes fellépésére van szükség – jelentette ki Petr Pavel.

A cseh államfő az európai értékekkel foglalkozó biztonsági konferenciát megnyitó beszédében felszólította a demokratikus erőket, tegyenek meg mindent a demokratikus rendszer megőrzésére Tajvanon, amelyre a kommunista Kína fejt ki nagy nyomást. „Értékeink megtartásának egyetlen módja az együttműködés” – hangsúlyozta Pavel.

A prágai konferencia vendége Joseph Vu tajvani külügyminiszter, aki szintén felszólalt a tanácskozáson. A cseh elnök szerint a demokratikus országoknak ki kell tartaniuk Ukrajna támogatásában. „Bizonyos fáradtságot észlelünk a háborúból, fáradtságot Ukrajnából. Maximálisan igyekeznünk kell, hogy ezt legyőzzük” – jelentette ki a politikus.

Beszédében szót emelt Ukrajna NATO-tagsága mellett is. „Ukrajnának politikai üzenetet kellene kapnia a jövőbeni EU- és NATO-tagságáról” – jelentette ki. „Ukrajna csatlakozása ezekhez a szervezetekhez hozzájárul Kelet-Európa stabilitásához” — mutatott rá az államfő.

Mint elmondta, az egész világ odafigyel Ukrajnára, s világosan látnia kell a demokratikus országok hozzáállását a kérdéshez. „Ez meghatározza jövőbeni lépéseiket” – jegyezte meg. Megengedhetetlennek nevezte, hogy Kína a demokratikus erők nélkül megváltoztathassa a fennálló világrendet.

„Ha nem akarjuk, hogy Kína nélkülünk változtassa meg a világrendet, akkor megfelelő ellensúlyt kell létrehoznunk. Ezt csak úgy tudjuk elérni, ha egységesek leszünk, s nemcsak az EU és a NATO keretében, hanem a világ minden demokratikus, azonos értékeket valló országával összefogva” – fejtette ki Csehország köztársasági elnöke a prágai fórumon.

 

The post Cseh elnök: a demokratikus erők egységére van szükség Ukrajnával kapcsolatban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Belügyminiszter: továbbra sem világos, hogy mi volt a nottinghami gyilkosságok indítéka

Biztonságpiac - Thu, 06/15/2023 - 12:10
A rendőrség és a brit belügyminiszter egybehangzó szerdai tájékoztatása szerint továbbra is nyitott kérdés, hogy mi lehetett az indítéka a Nottinghamben kedden elkövetett három gyilkosságnak.

A Londontól 180 kilométerre északnyugatra fekvő, 320 ezer lakosú nagyváros központjában a Nottinghami Egyetem két 19 éves hallgatója, Grace O’Malley-Kumar és Barnaby Webber, valamint Ian Coates, az egyik nottinghami középiskola gondnoka vált késeléses támadás áldozatává. A 31 éves gyanúsított Coates furgonjával a gyilkosságok után elgázolt három további embert. Egyiküket jelenleg is válságos állapotban kezelik a helyi egyetemi kórházban.

A rendőrség legfrissebb, szerda délutáni tájékoztatása szerint a gyanúsított ezután kiszállt a furgonból és késsel a kezében közelített a helyszínre érkező rendőrökhöz, akik a feltételezett elkövetőt elektromos sokkoló bevetésével elfogták és gyilkosság gyanújával őrizetbe vették. A szerdai rendőrségi tájékoztatás szerint a vizsgálat feltárta azt is, hogy egy illető, aki megfelel a gyanúsított személyleírásának, megpróbált behatolni egy helyi idősotthonba is, de ez a kísérlete nem járt sikerrel.

A Nottinghamshire megyei rendőrség által vezetett vizsgálatban részt vesz az országos terrorizmusellenes rendőri hálózat (Counter Terrorism Policing).

A megyei rendőrkapitányság szerdai tájékoztatásában cáfolta azokat az időközben megjelent híreszteléseket, amelyek szerint a terrorellenes rendőri egységek már nem vesznek részt a vizsgálatban. A közlemény szerint ez nem felel meg a valóságnak, a terrorizmusellenes rendőri hálózat jelenleg is együttműködik a helyi rendőrséggel. A nottinghami rendőrség szerdai tájékoztatója szerint a nyomozók változatlanul nyitott kérdésként kezelik, hogy mi lehetett az előző napi hármas gyilkosság indítéka.

Suella Braverman brit belügyminiszter szerdán, a londoni alsóház képviselőinek tartott tájékoztatóján ezt megerősítette, és azt is, hogy a vizsgálathoz segítséget nyújt a terrorellenes rendőri szolgálat. Braverman hangsúlyozta ugyanakkor: ez nem jelenti azt, hogy a hatóságok terrorcselekményként kezelik a nottinghami gyilkosságsorozatot.

Julian Lewis, az alsóház hírszerzési és biztonsági bizottságának elnöke a belügyminiszter tájékoztatója utáni hozzászólásában felvetette: az ilyen esetek is igazolják annak szükségességét, hogy a hírszerzési szolgálatok vizsgálhassák az emberek online felületeken végzett aktivitását, és az ilyen kommunikációs szolgáltatásokat nyújtó technológiai vállalatoknak morális és jogi kötelezettsége legyen az együttműködés a biztonsági szolgálatokkal.

A belügyminiszter válaszában, részletek nélkül csak annyit mondott, hogy létezik a kidolgozott eljárási protokoll a válaszlépésekre olyan válsághelyzetek esetében, amelyeknek „online vonatkozásaik” vannak.

 

The post Belügyminiszter: továbbra sem világos, hogy mi volt a nottinghami gyilkosságok indítéka appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hogy ne verhessenek át a sztreccsfóliával (sem)

Biztonságpiac - Thu, 06/15/2023 - 09:41

Nem kérdés, hogy a sztreccsfólia mára a csomagolástechnikai és a szállítmányozási piac egyik megkerülhetetlen, de mindenképp az egyik hatalmas fejlődési potenciállal rendelkező terméke. Hatékonyan képes megóvni a dolgainkat a hosszabb-rövidebb szállítások idején. Még azt is elkerülheted a sztreccsfóliák használatával, hogy az utak során a különféle cikkek összekeveredjenek, a raklapról leessenek és megsérüljenek.

A kézi sztreccsfóliától a csúcsfóliáig

Ha sztreccsfóliára van szükséged, akkor nem is tehetnéd jobban, mint hogy megtekinted a cadmas.hu sztreccsfólia, nyújtható fólia választékát. Több termékkategóriában kínálják ott ezeket a megbízható és sokoldalúan használható cikkeket. Nemcsak kézi, hanem gépi felhasználásra is remek minőségű csévés és cséve nélküli változatok közül válogathatsz náluk. 

Ha különös figyelmet fordítasz a környezetvédelemre és a felelősségteljes hulladékképződésre és -kezelésre, akkor a közeljövőben a cadmas.hu webáruházban megvásárolható csúcsfólia is érdeklődésedre tarthat majd számot. 

Láss tisztábban

Elgondolkodtál már azon, hogyan tehetnéd optimálissá a beszerzéseid? Ha például a sztreccsfóliáról van szó, ebben ez esetben sem lényegtelen, hogy a kifizetett vételárért mekkora is az a mennyiség, amelyet a termékek becsomagolásakor ténylegesen fel tudsz majd használni. Nagyon fontos adat ebben az esetben a fólia hossza. Ez az a kulcsérték, ami számodra a leglényegesebb és a leginkább kézzelfogható. Szó szerint.

Minden gyártónak közel azonos árat kell fizetnie a fóliagyártáshoz szükséges alapanyagokért, hiszen szinte azonosak a beszerzési források. Akkor honnan erednek a jelentős árkülönbségek? A fólia fajtája – primer vagy újrahasznosított -, a sűrűség, nyújthatóság, vastagság persze megkülönböztetik az egyes termékeket. De egy termékcsoporton belül egy kis matek kell csak, és máris tisztul majd a kép, hogy valójában mi éri meg és mi nem.

Nagyon fontos kis különbségek

Egy fóliatekercs bruttó súlyát a benne lévő fólia és a közepén lévő papírduda adja. Ha utóbbi súlyát kivonod a bruttó értékből, akkor megkapod a nettó súlyt. A fólia szélesség, vastagság és sűrűség adatai alapján pedig a fólia hossza már kiszámolható.

Teljesen egyértelmű, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy a középen lévő papírduda milyen vastag és mekkora a súlya. Ha kisebb és könnyebb, akkor garantáltan több lesz a fólia hossza, azaz te sokkal több raklapot tudsz majd egy tekercs fóliával körbetekerni. Ráadásul kevesebbszer kell a tekercset cserélni. Ezzel pedig nemcsak a hatékonyság nő és az állásidő csökken, hanem még a tárolandó vagy kidobandó papírdudák száma is csökkenni fog.

Mint a legtöbb esetben, a sztreccsfólia kiválasztása során is mindenképpen az innovatív és megbízható forrásból származó termékeké a jövő. Alaposan átgondolt és körültekintő beszerzésekkel rengeteg pénz maradhat a te zsebedben is.

 

The post Hogy ne verhessenek át a sztreccsfóliával (sem) appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elkészült Németország első nemzeti biztonsági stratégiája

Biztonságpiac - Thu, 06/15/2023 - 08:35
Elkészült Németország első nemzeti biztonsági stratégiája, a dokumentumot szerdán fogadta el a szövetségi kormány.

A szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) koalíciós kormányában több minisztérium bevonásával másfél év alatt kidolgozott startégiában kiemelték, hogy „a mai Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt a békére és a biztonságra az euroatlanti térségben”. Ezzel kapcsolatban Annalena Baerbock külügyminiszter, a Zöldek politikusa a dokumentumot bemutató berlini tájékoztatón elmondta, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt a stratégia „menet közben készült”, és egy sor elemét máris alkalmazni kell.

Olaf Scholz kancellár aláhúzta, hogy nem csupán a fegyveres erővel biztosítható fizikai biztonság kérdéseit vizsgálták, hanem az „integrált biztonság” fogalmából indultak ki. Ez azt jelenti, hogy az államnak az energiaellátástól a járványkezelésig egy sor területen gondoskodnia kell az állampolgárok biztonságáról és az Európa biztonságának megőrzéséhez nyújtott német hozzájárulásról. „Biztonság nélkül ugyanis nincs szabadság, stabilitás és jólét” – mondta a SPD-s politikus.

A kancellár és a külügyminiszter egyaránt hangsúlyozta, hogy Németország biztonságát csak az EU és a NATO keretében lehet megőrizni. A „Franciaországhoz fűződő mély barátság és azt Egyesült Államokkal kialakított szoros partnerség” az ország biztonságának legfőbb feltételei közé tartozik – mondta Scholz. Németország biztonságáról csak az „európai és transzatlanti beágyazottság” révén lehet gondoskodni – tette hozzáBaerbock.

Christian Lindner pénzügyminiszter kiemelte, hogy a „360 fokos megközelítést” alkalmazták, a biztonság minden vetületét, így a pénzügyi vonatkozásokat is figyelembe vették. Az FDP politikusa aláhúzta: „politikai cél”, hogy Németország már 2024-ben a nemzeti össztermék (GDP) 2 százalékának megfelelő összeget fordítson védelemre, teljesítve a NATO-tagokkal szembeni elvárást.

A 76 oldalas dokumentumban kiemelt helyen foglalkoznak Kínával, megállapítva, hogy az ázsiai ország egyszerre „partner, versenytárs és rendszerszintű rivális”. A rendszerszintű rivalizálás és a gazdasági versengés elemei az utóbbi években kidomborodtak, de Kína így is nélkülözhetetlen partner a „legsürgetőbb globális kihívások” kezelésében – írták.

Ezzel kapcsolatban Scholz kifejtette, hogy nem osztja azt az utóbbi időszakban elterjedt nézetet, miszerint a Nyugat és Kína viszonyának következő szakaszában az úgynevezett lekapcsolódásra (decoupling) kell törekedni, hanem a koalíciós partnerekkel és a legfejlettebb iparú demokráciákat összefogó G7 csoport többi országával együtt azt vallja, hogy a kockázatok csökkentésére (de-risking) kell összpontosítani.

A dokumentumban kiemelték, hogy a stratégia kidolgozása az első lépés egy folyamatban, amelyben az állam, a társadalom és a gazdaság szereplői együtt dolgoznak az ország biztonságáért. A „stratégiai kultúrát” is erősítő együttműködés eredményeit évente áttekintik.

A dokumentum szerint három fő dimenziót kell vizsgálni. Az első a védelem, amely a hadsereg (Bundeswehr), a rendfenntartó szervek és a polgárok fizikai biztonságát szolgáló egyéb hatóságok munkáját jelenti. A második az ellenállóképesség, ez a politikai-társadalmi rendszert, a szabadságon alapuló demokratikus berendezkedést fenyegető külső veszélyek, befolyásolási kísérletek elhárítására vonatkozik. A nemzet biztonságának harmadik fő dimenziója a fenntarthatóság, amely az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség csökkenéséből fakadó veszélyekkel, köztük az élelmezési válságokkal és a világméretű járványokkal szembeni védekezés ügyeivel kapcsolatos.

 

The post Elkészült Németország első nemzeti biztonsági stratégiája appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Stoltenberg: biztosítani kell, hogy Oroszország ne indíthasson ismét támadást szomszédjai ellen

Biztonságpiac - Thu, 06/15/2023 - 07:35
Biztosítani kell, hogy amikor a háború véget ér, megfelelő helyzet álljon elő Ukrajna biztonságának szavatolásra, valamint arra, hogy Oroszország ne indíthasson ismét támadást szomszédjai ellen – jelentette ki a NATO főtitkára.

Jens Stoltenberg a NATO-tagországok védelmi minisztereinek csütörtökön kezdődő kétnapos tanácskozását megelőzően azt mondta, még korai lenne megmondani, hogy a nemrégiben megkezdett ukrán ellentámadás fordulópontot jelent-e a háborúban, ugyanakkor látható, hogy az ukrán hadsereg lépésről lépésre halad előre és szabadítja fel területeit.

„Minél több területet foglal vissza Ukrajna, annál erősebb lesz pozíciója a béketárgyalások asztalánál” – húzta alá a NATO főtitkára, majd hozzátette: minél több területet nyer vissza Ukrajna, annál valószínűbb, hogy Putyin „rájön”, hogy nem győzhet a csatatéren, hanem igazságos békéről kell tárgyalnia. Ezzel összefüggésben kijelentette, a szövetségesek által Ukrajnának nyújtott katonai támogatás „valódi változást hoz a csatatéren”.

Azt mondta, Oroszország továbbra is meggondolatlan nukleáris retorikát folytat, az elmúlt hónapokban felfüggesztette részvételét az Új START-szerződésben, és úgy döntött, hogy nukleáris fegyvereket telepít Fehéroroszországba. Mivel nem látható változás Oroszország katonai fellépésében, nem indokolja semmi, hogy a NATO változtasson nukleáris védelmi berendezkedésén.

Közölte, a kétnapos találkozó folyamán a védelmi miniszterek áttekintik majd az NATO védelmi iparának a gyártásra vonatkozó új cselekvése tervét a lőszerek rendelkezésre állásának felgyorsítása és a készletek feltöltése érdekében. „Ez megerősíti mind az önvédelmi képességünket, mind pedig Ukrajna támogatását”.

Tájékoztatása szerint a miniszterek emellett az Egyesült Királyságban működő tengerészeti parancsnokságon belül új központ létrehozásáról egyezhetnek meg a tenger alatti létfontosságú infrastruktúra védelme érdekében. „Az új központ növelni fogja helyzetismeretünket, és fokozni fogja a tengeri jelenlétünket az elrettentés és a védelem érdekében” – fogalmazott.

Elmondta, a szakminiszterek megvitatják majd azt a többéves támogatási csomagot is, amely biztosítani kívánja, hogy Ukrajna hosszabb távon meg tudja védeni magát, és segítse az országot a szovjet korszakból a NATO-szabványokra való átmenetben a teljes együttműködő képesség elérésére. A főtitkár végezetül reményét fejezte ki, hogy a július közepén Vilniusban tervezett NATO-csúcstalálkozón a tagállamok vezetői kinyilvánítják, hogy „Ukrajna jövője a NATO-ban van”.

„A vilniusi csúcstalálkozón határozott üzenetet fogunk küldeni Ukrajna támogatásáról és a szolidaritásról” – fogalmazott. Közölte továbbá, hogy a nemrégiben folytatott törökországi tárgyalásai során „történt némi előrelépés” Svédország NATO-csatlakozási kérelmének ratifikálásának ügyében.

 

The post Stoltenberg: biztosítani kell, hogy Oroszország ne indíthasson ismét támadást szomszédjai ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

BRFK: kábítószer okozta a rendőri intézkedés közben Zuglóban elhunyt férfi halálát

Biztonságpiac - Thu, 06/15/2023 - 06:35
Az igazságügyi orvosszakértő szerint kábítószer okozta a szombaton rendőri intézkedés közben Zuglóban elhunyt férfi halálát – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) .

A közlemény szerint elkészült a toxikológiai vizsgálat június 10-én a XIV. kerületben, rendőri intézkedés közben meghalt férfi ügyében. Az elhunyttól levett mintából az igazságügyi orvosszakértő „mérgező mennyiségű kokain”, valamint dizájnerdrog jelenlétét mutatta ki – közölte a BRFK.

Mint hozzátették, a vizsgálat a halál okaként „a kokain toxikus hatása kapcsán kialakult légzési és keringési elégtelenséget” jelölte meg. „Azt már a soron kívül elvégzett hatósági boncolás kimondta, hogy a férfi halála nem a rendőri intézkedés következtében állt be” – rögzítették a kommünikében.

A rendőrség vasárnap azt közölte, hogy szombaton pár perccel dél után érkezett bejelentés arról, hogy a Fráter György téren a lakók visszatartanak egy betörőt. A járőrök érkezésekor a férfi a földön fekve őrjöngött, nem lehetett vele kommunikálni, a rendőrök nem tudták megnyugtatni. A zavart férfi ellenállt az intézkedésnek, a testi kényszer nem volt elégséges, ezért a rendőrök elektromos sokkolót és bilincset alkalmaztak. A férfi néhány perc múlva eszméletét vesztette. A rendőrök megkezdték az újraélesztését, amit a mentők folytattak, azonban a szakszerű ellátás ellenére a férfi életét vesztette – írták.

A korábbi tájékoztatásban kitértek arra: a parancsnoki kivizsgálás megállapította, hogy a rendőrök intézkedése jogszerű, szakszerű és arányos volt.

 

The post BRFK: kábítószer okozta a rendőri intézkedés közben Zuglóban elhunyt férfi halálát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az amerikai külügyminiszter szerint a NATO szövetségesek közelgő csúcstalálkozója fontos mérföldkő lesz

Biztonságpiac - Thu, 06/15/2023 - 05:35
A NATO júliusi, vilniusi csúcstalálkozójának előkészítéséről egyeztetett a katonai szervezet főtitkára Joe Biden amerikai elnökkel és Antony Blinken külügyminiszterrel kedden Washingtonban. Blinken a Jens Stoltenberg főtitkárral tartott megbeszélés előtt kijelentette, hogy a közelgő csúcstalálkozó „nagyon-nagyon fontos mérföldkő lesz a szövetség egésze számára”.

Hozzátette, hogy meggyőződése szerint a szövetség tagjai találkozójukon megerősítik majd elkötelezettségüket, ide értve a kollektív védelemről szól ötödik cikkelyt, és azt, hogy a NATO területének minden centiméterét megvédik. Az újabb elköteleződés kiterjed a védelmi befektetések növelésére, a katonai szövetség elrettentő és védelmi kapacitásainak erősítésére is – tette hozzá Blinken.

Az amerikai külügyminiszter egyben kijelentette, hiszi azt, hogy hamarosan Svédországot a NATO-tagjai között üdvözölhetik, ami – szavai szerint – egy megfelelő csatlakozási folyamatot zár le, amellyel a többi szövetséges minden aggályára sikerült választ találni.

A találkozó előtt Stoltenberg, a NATO főtitkára azt hangoztatta, hogy a vilniusi csúcstalálkozón az elrettentő és védelmi képességek megerősítése mellett várhatóan egyetértésre jutnak majd Ukrajna támogatásának fenntartásáról, illetve fokozásáról.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban kijelentette, hogy az ukrán ellentámadás nyomán már látszik előrehaladás. Ugyanakkor hozzátette, hogy az még a korai szakaszában jár, de „az ukránok minél nagyobb területet lesznek képesek felszabadítani, annál erősebb kézzel ülhetnek majd tárgyalóasztalhoz, és annál valószínűbb, hogy Putyin elnök is megérti, sosem nyerheti meg ezt a háborút”.

Az Egyesült Államok újabb 325 millió dolláros (mintegy 100 milliárd forintos) katonai támogatási csomagot jelentett be Ukrajna számára. A külügyminisztérium közleménye szerint az amerikai készletekből lehívott katonai csomag tartalmaz kritikusan fontos légvédelmi képességeket, további lőszert HIMARS rakétarendszerekhez és egyéb tüzérségi eszközökhöz, valamint szerepelnek benne páncélozott járművek, és további eszközök. Az újabb katonai csomag az ukrajnai konfliktus kezdete óta a 40. katonai készletlehívás, amelynek keretében az Egyesült Államok fegyvereket és eszközöket bocsát Ukrajna rendelkezésére.

 

The post Az amerikai külügyminiszter szerint a NATO szövetségesek közelgő csúcstalálkozója fontos mérföldkő lesz appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

EU hírfigyelő – 2023. május

Biztonságpolitika.hu - Thu, 06/15/2023 - 00:13

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium EU hírfigyelője, amely havi rendszerességgel jelenik meg. Az összeállításban az Európai Unió egyes szakpolitikáinak legfrissebb fejleményeibe nyújtanak betekintést a szerzők.

Kül- és biztonságpolitika

Megállapodás született egy új polgári KBVP-egyezményről, amely a Stratégiai Iránytű egyik legfontosabb eredményeként tartható számon. A Megállapodás célja a közös biztonság- és védelempolitika polgári oldalának megerősítése, valamint a polgári missziók hatékonyságának, rugalmasságának és robusztusságának fokozása. Ez lehetővé teszi a jelenlegi, kialakulóban lévő és jövőbeli biztonsági kihívások hatékonyabb kezelését. A Megállapodás azt is lehetővé teszi az EU számára, hogy hatékonyabban tudjon szembenézni a jelenlegi geopolitikai környezettel. Az EU azt is tervezi, hogy szükség esetén 30 napon belül készen álljon 200 civil szakértő bevetésére, beleértve az összetett műveleti környezetet is.

Az Európai Bizottság május 3-án elfogadta a lőszergyártás támogatásáról szóló rendelkezést, hogy sürgősen lőszert és rakétákat szállítson Ukrajnába, és segítse a tagállamokat készleteik feltöltésében. Ezzel a rendelettel együtt az Európai Bizottság 500 millió eurós költségvetés elkülönítését javasolja az EU lőszer-, rakéta- és alkatrészeik gyártási kapacitásának megerősítésére. „Ez segít több munícióval ellátni Ukrajnát állampolgárai védelmében, és megerősíti európai védelmi képességeinket is” – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. „A tagállamokkal együtt további 1 milliárd eurót mozgósítunk a kapacitások növelésére Európa-szerte. Ez kritikus része Európa stratégiai képességének, hogy megvédje érdekeit és értékeit, és segítsen fenntartani a békét kontinensünkön.”

Energia- és klímapolitika

Az EU energiaplatformja keretében sor került az első uniós szintű közös gázbeszerzési pályázat kiírására. Maroš Šefčovič, EB alelnök elmondása alapján megbízható nemzetközi beszállítók válaszoltak az összesített, mintegy 11,6 milliárd köbméter uniós gázigényre. Például a Bulgária által kért gázszállítások teljes mértékben kielégítésre kerültek. Ukrajnában és Moldovában a kért mennyiségek 100%-a, illetve 80%-a került sikeres beszerzése.

2023 májusában megalakult a Koreai Köztársasággal a zöld partnerség azzal a céllal, hogy erősítsék a kétoldalú együttműködést és megosszák a legjobb gyakorlatokat az éghajlatváltozással, a tiszta és tisztességes energiával kapcsolatos átállással, a környezetvédelemmel és a zöld átmenet egyéb területeivel kapcsolatban. A felek ezzel a partnerséggel megerősítették elkötelezettségüket a globális hőmérséklet-emelkedés 1,5°C alatti tartása és a 2050-re elérendő klímasemlegesség mellett. Ezenkívül mindkét fél megerősítette elkötelezettségét az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó 2030-as célkitűzések mellett.

Szomszédságpolitika

Keleti szomszédságpolitika

Május 9-én az Európai Unió és Moldova megállapodást kötött Moldovának az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz programhoz való csatlakozásáról. Ez a megállapodás lehetővé teszi a moldovai projektgazdák számára, hogy uniós finanszírozásra pályázzanak a közlekedéssel, az energiával és a digitális technológiákkal kapcsolatos közös érdekű projektekre, javítva az ország összeköttetését uniós szomszédaival. Az Európai Bizottság javasolta, hogy egy évvel meghosszabbítsák, és kiterjesszék az Európai Unióba irányuló moldovai exportra vonatkozó importvámok és kvóták felfüggesztését. „Ez egyértelmű jele annak, hogy az EU teljes mértékben támogatja Moldova gazdaságát, és segít tovább enyhíteni a moldovai termelők és exportőrök nehéz helyzetét, amelyet Oroszország provokálatlan és indokolatlan katonai agressziója okoz Ukrajna ellen” – áll az Európai Bizottság sajtóközleményében. Összességében a Moldovából az EU-ba irányuló export a 2021-es 1,8 milliárd euróról 2,6 milliárd euróra nőtt 2022-re. Május 9-én az Európai Parlament megszavazta a Moldovának nyújtott makroszintű pénzügyi támogatás 145 millió euróval történő kiegészítését, hogy segítse az országot 2023-ban finanszírozási szükségleteinek egy részének fedezésében. Az összesen 45 millió eurós támogatást és legfeljebb 100 millió euró hitelt jelentő támogatás folyósítása 2023 harmadik és negyedik negyedévére tervezett két részletben történik, feltéve, hogy Moldova teljesít bizonyos szakpolitikai feltételeket. Ezek közé tartozik az igazságszolgáltatási rendszer reformja, a jogállamiság biztosítása és a korrupció elleni küzdelem, valamint a Nemzetközi Valutaalap makrogazdasági programjának végrehajtásában elért előrehaladás.

Az Európai Tanács 1 milliárd euró értékű segítségnyújtási intézkedést fogadott el az Európai Békeprogram keretében, hogy finanszírozza az Ukrán Fegyveres Erők számára a tüzérségi lövedékek és rakéták biztosítását. Josep Borrell a döntést újabb jelentős lépésnek nevezte annak érdekében, hogy több lőszert szállítsanak Ukrajnának. „Az ukrán fegyveres erőknek jelentős mennyiségű lőszerre van szüksége az ukrán nép és terület védelméhez. Azzal a korábbi döntéssel együtt, hogy a meglévő készletekből lőszert biztosítunk, 2 milliárd eurót szánunk erre a célra, így az Ukrajnának nyújtott teljes uniós katonai támogatás 5,6 milliárd euróra emelkedik” – mondta. A korábbi katonai támogatási csomagokkal együtt, az elfogadott segélyintézkedés 5,6 milliárd euróra emeli az Ukrajnának nyújtott uniós hozzájárulás teljes összegét az EPF keretében katonai felszerelések szállításához. Ezen felül az EU Ukrajnát támogató katonai segítségnyújtási missziója (EUMAM Ukraine) továbbra is erősíti az ukrán fegyveres erők katonai képességét, két EPF segélyintézkedéssel megerősítve 61 millió euró értékben a kiképzéshez szükséges felszerelések biztosításának finanszírozására.

Déli szomszédságpolitika

Várhelyi Olivér uniós biztos 2023. május 3-án Máltára utazott, hogy a máltai kormánnyal megvitassa a déli szomszédsággal való együttműködést, az EU gazdasági és beruházási terveinek végrehajtását, az energia és a migráció külső dimenzióját, valamint a Földközi-tenger medencéjén belüli egyéb aktuális együttműködési kérdéseket. A találkozók középpontjában az EU közel-keleti és észak-afrikai térséggel – különösen Líbiával és Tunéziával – nyújtott segítsége és együttműködése, valamint a migráció külső vonatkozásai álltak. Szó esett még az EU energiaellátásának diverzifikálásáról is az EU közvetlen szomszédságában lévő partnerországokkal, köztük Azerbajdzsánnal, Algériával, Egyiptommal, Marokkóval és Tunéziával.

Az Európai Bizottság májusban biztosította Jordániának a makroszintű pénzügyi támogatás harmadik, egyben utolsó részletét, 200 millió eurót. Ezzel a kifizetéssel lezárul a Jordániának szánt makro-pénzügyi segítségnyújtás III. művelet, amely összesen 700 millió euró értékű. Ez a pénzügyi támogatás segítette az országot sürgős finanszírozási szükségleteinek kielégítésében, támogatta az általános makrogazdasági stabilitást, és kulcsfontosságú hajtóerő volt az átalakuló reformok végrehajtásában.

(Készítette: Mészáros Kinga)

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Szerkesztette: Mészáros Kinga

Photo by Christian Lue on Unsplash.

A EU hírfigyelő – 2023. május bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Categories: Biztonságpolitika

Velencei Bizottság: az ukrajnai nemzeti kisebbséghez tartozónak joguk van nyelvük szabad és akadálytalan használatához

Biztonságpiac - Wed, 06/14/2023 - 16:35
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság véleménye szerint Ukrajnában minden nemzeti kisebbséghez tartozónak joga van anyanyelve szabad és akadálytalan magán- és nyilvános, szóbeli és írásbeli használatához.

Velencei Bizottság szakértői, az ukrajnai kisebbségi törvényről kedden közzétett állásfoglalásukban kiemelték: a nemzeti kisebbséghez tartozók joga az önmeghatározás, a szabad egyesülés és a békés gyülekezés, a szólás-, gondolat-, lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlása, részvétel a politikai, gazdasági és társadalmi életben, a nemzeti nyelvhasználat, továbbá joguk van az anyanyelvi oktatáshoz és a kulturális identitás megőrzéséhez.

Ukrajna minden állampolgárának joga van szabadon eldönteni, hogy valamely nemzeti közösséghez tartozónak vallja-e magát. Az ilyen döntés vagy az ezzel kapcsolatos jogok gyakorlása nem okozhat kárt az érintettnek. Minden ukrán állampolgárnak joga van saját nevének használatához, adott esetben pedig joga van vezetéknevének visszaállítására. A nemzeti kisebbségeknek joguk van egyesületek létrehozásához és részt venni azok tevékenységében. A kisebbséghez tartozók nemzeti közéleti egyesületben való részvétele nem lehet ok a jogaik és szabadságuk korlátozására.

Az állami integrációs politikának tartózkodnia kell a nemzeti közösségekhez tartozók akaratuk ellenére történő beolvadását célzó intézkedésektől. Az államnak garantálnia kell a nemzeti kisebbséghez tartozók jogainak, szabadságának és törvényileg védett érdekeinek védelmét. A nemzeti kisebbségekhez tartozók a törvény előtt egyenlőek és egyenlő jogi védelemre jogosultak.

„Tilos a nemzeti közösségekhez tartozók közvetlen vagy közvetett megkülönböztetése” – fogalmaztak. Nem minősül azonban diszkriminációnak, ha az intézkedés célja a nemzeti kisebbségekhez tartozók jogainak gyakorlásában fennálló jogi vagy tényleges egyenlőtlenségek megszüntetése.

A nemzeti kisebbséghez tartozók joga közösségük nyelvén információkat gyűjteni, tárolni, felhasználni és terjeszteni szóban, írásban vagy bármilyen más módon. A nemzeti kisebbségekhez tartozóknak joguk van megőrizni és fejleszteni kulturális, nyelvi, vallási identitásukat, hagyományaikat és szokásaikat, felhasználni kultúrájuk vívmányait, megőrizni és gyarapítani kulturális örökségüket, valamint joguk van történelmükhöz és kultúrájukhoz kapcsolódó események megtartásához.

Az államnak segítenie és támogatnia kell a nemzeti közösségek történelmi emlékhelyeinek, illetve a kulturális örökségi helyszíneinek megóvását. Az Ukrajna területén található nemzeti kisebbségek történelmi, kulturális és vallási emlékei az ukrán kultúra részét képezik.

A nemzeti közösségek által szervezett és tartott nyilvános rendezvények – találkozók, konferenciák, gyűlések, kiállítások, továbbképzések, szemináriumok, workshopok, beszélgetések, fórumok, és minden egyéb nyilvános rendezvény – az adott nemzeti nyelven megtartható. A rendezvényekről szóló hirdetmények, plakátok és egyéb tájékoztató anyagok az adott nemzeti kisebbség nyelvén sokszorosíthatók és tehetők közzé, figyelembe véve az ukrán nyelv államnyelvként való működésének biztosításáról szóló törvényben előírt követelményeket. A rendezvény látogatóinak kérésére a szervezőnek gondoskodnia kell fordításról az államnyelvre, ha erre legkésőbb 48 órával a rendezvény kezdete előtt igény érkezik.

Közölték: a tömegtájékoztatásban a nemzeti kisebbségek nyelvei a jogszabályoknak megfelelően használhatók. A kisebbségi közösségeknek joguk van saját médiát létrehozni tömegtájékoztatás céljából a jogszabályoknak megfelelően. A nemzeti kisebbségek nyelvén, az állami, vagy helyi költségvetés terhére megjelent kiadványokra nem vonatkoznak az ukrán törvény előírásai – írták. Az előírások továbbá nem vonatkoznak a szakosított könyvesboltok tevékenységére sem. A kisebbséghez tartozók kérésére a sürgősségi segítségnyújtás során biztosítani kell az adott nemzeti nyelvhasználatot, ha az minden fél számára érthető.

Azokon a településeken, ahol hagyományosan nemzeti kisebbséghez tartozók élnek, vagy ahol a lakosság jelentős részét alkotják, a helyi önkormányzatok tábláin a hivatalos államnyelvű feliratozás mellett megengedett a nemzeti kisebbségek nyelvének alkalmazása is. Ugyanez érvényes az általános hirdetmények, ideértve ajánlatok, táblák, cégtáblák és egyéb üzenetek, feliratok és más nyilvánosan közzétett szöveges, képi vagy hangüzenet formájában megjelenő információk esetében is. Megengedett továbbá a választási kampány anyagának államnyelvű és az adott nemzeti kisebbség nyelvén sokszorosított terjesztése is.

Az államnak elő kell segítenie a nemzeti kisebbségek nyelvén történő pedagógiai és tudományos képzést és továbbképzést – közölték. A nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságának érvényesítését szolgáló intézkedések végrehajtásának biztosításához szükséges kiadásokat állami költségvetés terhére, külön költségvetési program keretében biztosítani kell.

A nemzeti kisebbséghez tartozók kötelesek betartani Ukrajna alkotmányát és törvényeit, megvédeni Ukrajna önállóságát és területi egységét, tiszteletben tartani az ország nyelvét, kultúráját, hagyományait, szokásait, vallási identitását. A nemzeti kisebbséghez tartozók jogai és szabadsága a törvénynek megfelelően korlátozhatók, ha szükséges – tették hozzá.

 

The post Velencei Bizottság: az ukrajnai nemzeti kisebbséghez tartozónak joguk van nyelvük szabad és akadálytalan használatához appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Állítólag csak az orosz légvédelem tudja lelőni a hiperszonikus rakétát

Biztonságpiac - Wed, 06/14/2023 - 12:10
Ma csak orosz légvédelmi rendszerek képesek a hiperszonikus rakéták megsemmisítésére – jelentette ki Gyenyisz Manturov, orosz ipari és kereskedelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes a RIA Novosztyi hírügynökség által kedden közölt interjúban.

„A harci repülés – a repülőgépek és a helikopterek – olyan terület, ahol ma mind minőség, mind mennyiség tekintetében meghaladjuk a konkurenciát. Ahogy egészében a hadiipari ágazatok többségében: elegendő azt a tényt megemlíteni, hogy egyedül a mi rendszereink képesek sikeresen ellenállni az egyedülálló hiperszonikus fegyvereknek, amelyek szintén a mieink” – állította a helyettes kormányfő.

Azt mondta, hogy az Sz-350-es Vityaz volt az első légvédelmi rendszer a világon, amely automatikus üzemmódban lőtt le egy célpontot. Manturov kijelentette, hogy mindez emberi beavatkozás nélkül, a mesterséges intelligenciára támaszkodva történt, az ukrajnai háborús övezetben. A RIA Novosztyi hírügynökség május végén számolt be jól értesült forrásra hivatkozva, hogy a Vityaz a „különleges hadművelet” övezetében világelsőként hajtotta végre teljesen automatikusan, kezelői felügyelet nélkül ukrán harci gépek és drónok felderítését, követését és kiiktatását harci körülmények között.

Manturov reagált Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének arra a tavaly ősszel tett kijelentésére, amely szerint az orosz hadsereg külföldi mosogatógépekből és hűtőszekrényekből vesz ki chipeket haditechnikai eszközeinek javításához.

„Ez némileg furcsán hangzott, mert egy chip másodszori felhasználása, technológiai szempontból, a legtöbb esetben egyszerűen lehetetlen. Gyakran a berendezésekhez külön tervezik a mikroelektronikai chipeket, amelyeket közvetlenül a megrendelő igénye szerint gyártanak” – mondta.

Emlékeztetett rá, hogy a háztartási eszközökbe és készülékekbe szabadon hozzáférhető chipeket szerelnek be, amelyeket számos ország gyárt, köztük olyanok, amelyek barátiak Oroszországhoz. Rámutatott, hogy a fegyverekbe és hadfelszerelésbe szerelt chipekkel szembeni követelmények nagyságrendekkel magasabbak. „Ezek a technológiák a sajátjaink” — hangsúlyozta Manturov.

Moszkva felmondta a Kercsi-szoros és a Azovi-tenger használatáról Kijevvel kötött szerződést

Putyin aláírta azt a törvényt, amely felmondja az Azovi-tenger és a Kercsi-szoros használatában való együttműködésről szóló orosz-ukrán megállapodást. Az indoklás szerint a Donyecki Népköztársaság, valamint Zaporizzsja és Herszon megye Oroszországhoz „csatlakozásával” az Azovi-tenger és a Kercsi-szoros partjai kizárólagos orosz tulajdonba kerültek. Mivel Ukrajna „elvesztette” parti állami státuszát ezen vizek tekintetében, szükségessé vált a szerződés felmondása. A vonatkozó szerződést 2003. december 24-én írták alá Kercs városában. A dokumentum rámutatott az Azovi-tenger és a Kercsi-szoros fontosságára a két ország gazdasági fejlődése szempontjából, valamint arra, hogy az azovi és kercsi vízterületet egységes gazdasági és természeti komplexumként kell megőrizni. Idén februárban az ukrán parlament felmondta valamennyi együttműködési megállapodást, amelyet Ukrajna az Azovi-tengerrel kapcsolatban Oroszországgal kötött. A Moszkva által elfogadott felmondási törvényben megemlített ukrajnai régiók orosz elcsatolását a nemzetközi közösség nem ismerte el.

 

The post Állítólag csak az orosz légvédelem tudja lelőni a hiperszonikus rakétát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az OBT megválasztotta elnökét és elnökhelyettesét

Biztonságpiac - Wed, 06/14/2023 - 08:35
Az Országos Bírói Tanács (OBT) Matusik Tamás bírót választotta elnökévé, míg a testület elnökhelyettese Csontos Katalin bíró lett – tudatta az OBT.

A testület a június 7-i ülésén 13 igen és egy nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül választotta meg a két jelöltet. Az OBT honlapja szerint Matusik 2015-től a Budai Központi Kerületi Bíróság Nyomozási Bírói Csoportjának vezetője, továbbá tagja a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának. Csontos 2011 óta a Salgótarjáni Járásbíróság polgári ügyszakos bírája, továbbá a Balassagyarmati Törvényszék Bírói Tanácsának tagja.

A honlapon megjelent közleményben azt írták hogy „a 2018. január 30-án megalakult OBT kezdettől fogva céljának tekintette a bírói függetlenség egyik fokmérőjének tartott bírói önigazgatás megerősítését, ennek érdekében többször is elkészítette jogalkotási javaslatát, de ezen kezdeményezései eddig rendre megakadtak”.

Végül az Európai Unió elvárásainak való megfelelés érdekében végrehajtott igazságügyi reform úgy módosította a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi törvényt, hogy az OBT az új hatáskörök mellett jogi személyiséget is kapott és az eddig jogszabály által előírt, rotációs alapon félévente változó elnök helyett 2023. június 1-jén lehetővé vált, hogy az OBT maga döntsön elnökéről és elnökhelyetteséről – olvasható a közleményben.

Az OBT elnöke és elnökhelyettese „elkötelezett amellett, hogy az immár jogi személyiséggel rendelkező tanács kibővült jogköreit a 2018. január 31-én megfogalmazott Hitvallásban foglaltak szerint gyakorolja” – olvasható a honlapján.

 

The post Az OBT megválasztotta elnökét és elnökhelyettesét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Magyar szakértők fogják segíteni a terroristák kiszűrését Afrikában

Biztonságpiac - Wed, 06/14/2023 - 07:35
Megegyezést írt alá Magyarország és az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatala (UNOCT) között arról, hogy magyar szakértők is részt fognak venni afrikai szakemberek kiképzésében a terroristák kiszűrése, a globális terrorfenyegetés visszaszorítása érdekében.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be a Vlagyimir Voronkov ENSZ-főtitkárhelyettessel folytatott tárgyalásáról, hogy magyar terrorellenes és informatikai szakértők a jövőben képzést fognak nyújtani afrikai kollégáiknak, hogy így hatékonyabbá válhasson a potenciális merénylők kiszűrése.

„Közös erőfeszítésekkel megakadályozzuk, hogy a terroristák a nemzetközi személyforgalmat kihasználva a világ különböző pontjai között járjanak-keljenek, ezáltal is vissza tudjuk szorítani a globális terrorfenyegetést… Afrika esetében ez egy súlyos probléma, hogy a Közel-Keletről, Európából a terroristák hogyan jutnak el vagy el tudnak-e jutni Afrikába. Minél több terrorista jut el oda, annál nagyobb a baj… Természetesen visszafelé ez ugyanígy igaz, ezért fontos, hogy megakadályozzuk azt, hogy a terroristák a nemzetközi személyforgalmat használva ide-oda járkáljanak a világban. Az afrikai országoknak ehhez támogatást kell biztosítani” — mondta a miniszter.

Szijjártó szerint a béke megteremtéséhez szükséges párbeszéd elősegítése mellett a világszervezet legfontosabb feladata a küzdelem a terrorizmus ellen. Az utóbbi területen hazánk is fontos szereplő, minthogy az UNOCT regionális központja Budapesten működik, a New York-i után ez a hivatal második legnagyobb irodája, ahonnan az a munka zajlik, amelynek keretében az afrikai országok terrorellenes fellépését segítik. A miniszter végül arra is kitért, hogy soha nem volt még akkora a terrorfenyegetettség a világban, mint napjainkban.

„Látjuk, hogy Afrikára fókuszálnak ma alapvetően a terrorszervezetek, de Afganisztánban is növekszik a terrortámadások száma, s azáltal, hogy a migrációs hullámok egyre súlyosabbá válnak, egyre nagyobb létszámúakká válnak, egyre nagyobb lehetőséget biztosítanak a terroristáknak arra, hogy elbújjanak ezekben… Sokszor próbáltuk magunkkal elhitetni, hogy legyőztük az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet, amely talán a legnagyobb és legbrutálisabb terrorszervezet a világon, aztán időről időre világossá válik, hogy ez nem igaz” – közölte a tárcavezető.

Emlékeztetett, hogy Magyarország továbbra is részt vesz az iraki kiképzési misszióban, valamint segíti a terroristák fő célpontjainak számító közösségeket annak érdekében, hogy ne kényszerüljenek a lakóhelyük elhagyására.

Több halálos áldozattal járó incidens történt Nottinghamben
Három halálos áldozata van a közép-angliai Nottinghamben kedden történt incidenssorozatnak. Az ügyben egy 31 éves férfit gyilkosság gyanújával őrizetbe vettek. A Nottinghamshire megyei rendőrség kedd délután közölte: a vizsgálatban részt vesz az országos terrorizmusellenes rendőri hálózat (Counter Terrorism Policing), de a nyomozók továbbra is nyitott kérdésként kezelik, hogy mi lehetett az elkövető indítéka. A rendőrség beszámolója szerint kora reggel a város egyik utcáján két holttestet találtak. Nem sokkal ezután bejelentés érkezett arról, hogy egy másik városrészben egy furgon megpróbált elgázolni három embert, akiket jelenleg kórházban ápolnak. A rendőrség kedd délután közölte: egyikük válságos állapotban van, a másik kettő könnyebb sérüléseket szenvedett. A gázolásos incidens után röviddel még egy holttestet találtak egy közeli utcában. A kedd délutáni tájékoztatás szerint az ügyben őrizetbe vett férfin kívül a hatóságok senkit nem keresnek, és nem számítanak arra, hogy az incidenssorozatban az őrizetesen kívül másnak is része lett volna. A Nottinghami Egyetem este közölte, hogy a két áldozat az egyetem hallgatója volt. Kate Meynell, a Nottinghamshire megyei rendőrség főparancsnoka kedd esti sajtótájékoztatóján elmondta: a rendőrség szerint a harmadik áldozat, egy ötvenes éveiben járó férfi a furgon tulajdonosa, akit a tettes megölt és elrabolta járművét, amellyel a gázolást nem sokkal később megkísérelte.

 

The post Magyar szakértők fogják segíteni a terroristák kiszűrését Afrikában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Porkoláb: az Európai Védelmi Alap felgyorsíthatja a hadiipar fejlesztését

Biztonságpiac - Wed, 06/14/2023 - 06:35
Az Európai Védelmi Alap felgyorsíthatja a magyar hadiipar további fejlesztését – mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa.

Porkoláb Imre dandártábornok az Európai Védelmi Alap (EDF) nemzeti információs napján a több mint egy éve kezdődött ukrajnai háborúról azt mondta: „nincs mivel biztatnunk magunkat, a világ az eszkaláció útját járja”, ilyen időkben pedig a béke megőrzéséhez erőre van szükség.

A kormány ezért adott ambiciózus választ a megváltozott kihívásokra és kezdett a hadsereg intenzív modernizációjába, hogy Magyarország a térség meghatározó, korszerű haderejével rendelkezzen – tette hozzá. Hangsúlyozta: ennek a folyamatnak elengedhetetlen része a magyar védelmi technológiai és ipari bázis fejlesztése és megerősítése, és ezzel párhuzamosan a képességfejlesztési folyamatok integrálása az Európai Unió védelmi kutatás-fejlesztési és innovációs rendszerébe.

Emlékeztetett: az Európai Unió tagállamai 2015-ben döntötték el, hogy létrehoznak egy célzott, védelmi jellegű kutatási alapot, amelyet az unió költségvetéséből finanszíroznak. A 2021 és 2027 közötti időszakra nyolcmilliárd euró van az alapban. Hozzátette: Magyarországnak élnie kell az alap forrásaival, részt kell vennie a közös munkában, az uniós együttműködés ugyanis alapvetően gyorsíthatja fel a magyar hadiipar újbóli kiépítését, új partnereket bevonva a képességfejlesztésbe.

A HM egyik kiemelt feladata, hogy a magyar védelmi kutatás-fejlesztési és innovációs rendszert összehangolja az unióéval. Mint mondta, Magyarországon komoly tudásbázis áll rendelkezésre a kutatás-fejlesztés számos területén, ezért az országnak aktív szerepet kell vállalnia a már futó programokban és az újak kidolgozásában is, ennek azonban alapfeltétele a partnerségi együttműködés erősítése a civil szervezetekkel, cégekkel, kutatóintézetekkel.

A tárca számos egyetemmel, kutatási intézettel, nemzeti laborral, gazdasági társasággal alakított ki kapcsolatot, amelyek a védelmi szektorban is hasznosítható, úgynevezett kettős hasznosítású technológiát fejlesztenek. A nemzeti információs nap célja, hogy segítse ezen szervezetek csatlakozását a nemzetközi konzorciumokhoz, de mivel az érintett magyar cégek és egyetemek külön-külön csak korlátozottan tudnak csatlakozni, ezért állami szerepvállalás szükséges ennek támogatásához.

Porkoláb hangsúlyozta: a felgyorsult és egyre kiszámíthatatlanabb biztonságpolitikai környezetben egyre fontosabbá válik az EDF csakúgy, mint a védelmi technológia és ipari bázis megerősítését szolgáló minden más program is. Kiemelte: a cél az, hogy minél több hazai fejlesztésű és gyártású eszközzel segítsék a magyar katonák harcképességét a jövőben.

 

The post Porkoláb: az Európai Védelmi Alap felgyorsíthatja a hadiipar fejlesztését appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Már megint megbukott egy vagyonőr cég

Biztonságpiac - Wed, 06/14/2023 - 05:35
A Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte annak a négy férfinak a letartóztatását, akik a Székesfehérvári Járási Ügyészség szerint minősített költségvetési csalás bűntettét és további bűncselekményeket követtek el az egyikük irányítása alatt működő bűnszervezet tagjaként, s közel kétmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

A Fejér Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a döntés ellen az érintettek fellebbeztek, így az nem jogerős. Jelezték, hogy vádlottak 5 évtől 25 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak tettükért.

Letartóztattak négy férfit kétmilliárdos áfacsalás miatt Fejérben

Közölték, hogy 2020. január 1-jét követően az egyik férfi irányítása mellett egy többszintű céghálózat jött létre azért, hogy a cégek közötti színlelt ügyletekkel, az általuk foglalkoztatott vagyonőrök munkabérei után felmerülő járulékok be nem fizetésével, fiktív számlák hatására keletkező levonandó áfa összegével gazdagodjanak.

A számlázási láncolat háromszintű volt, a tetején a számlát befogadó megbízó társaságok valósan működő cégek voltak, amelyek adófizetési kötelezettségük minimalizálására törekedtek, a középső szinten a számlakiállító puffer gazdasági társaságok álltak, akik a láncolatban alsóbb szinten elhelyezkedő társaságoktól fogadtak be számlákat. A legalsó szintre az úgynevezett bukócégek kerültek, amelyek gazdasági tevékenységet nem végeztek, nullás áfabevallást adtak be, vagy adóbevallást nem nyújtottak be, illetve alanyi adómentességet választottak, miközben több száz embert olyan munkakörökbe jelentettek be, akik valós foglalkoztatói a legfelső szinten elhelyezkedő társaságok voltak.

A láncolat felső szintjén lévő cégek az adóhatósághoz valótlan tartalmú áfabevallásokat nyújtottak be, áfát jogosulatlanul vontak le, ezáltal a költségvetésnek közel kétmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak.

 

The post Már megint megbukott egy vagyonőr cég appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Költözik a Honvédelmi Minisztérium

Biztonságpiac - Tue, 06/13/2023 - 16:35
A Honvédelmi Minisztérium (HM) fokozatosan a Hadtörténeti Intézet és Múzeum korábbi, Kapisztrán téri épületébe költözteti a minisztérium vezetésének egyes szervezeti egységeit.

A HM a közleményében azt írta: minden ország szuverenitásának egyik legfőbb jelképe és biztosítéka az önálló haderő. A mai Magyar Honvédség jogelődjének tekintett 1848-49-es honvéd hadsereg és az azt irányító minisztérium egyszerre volt ilyen jelkép és az önálló államiság megtestesítője. Emlékeztettek: az 1867-es kiegyezéssel megszülető Magyar Honvédség vezetésére önálló minisztérium alakult, amelyet a budai Várban helyeztek el. A budai várnegyed – írták – a magyar történelem, kultúra és az államélet „ikonikus helye”. A honvédség vezetésének idetelepítése jól mutatta a magyar fegyveres erő iránti általános megbecsülést.

A közlemény szerint az elmúlt évtizedekben nemcsak a Magyar Honvédség, hanem a HM struktúrája is – mind szerkezeti, mind fizikai értelemben – „olyan állapotban rekedt meg, ami nem tette lehetővé a jelenkor kihívásainak és feladatainak megfelelő környezet kialakítását”.

Hangsúlyozták: az ötödik Orbán-kormány, valamint a korábban megkezdett honvédelmi és haderőreform azonban minden eddiginél nagyobb figyelmet szentel a Magyarországot és a magyar embereket megfelelő erővel megvédeni képes, a szövetségesi kötelezettségekből adódó feladatokat magas színvonalon ellátó haderő kialakítására. A haderő katonaszakmai vezetését végző Honvéd Vezérkar mellett a HM végzi a polgári irányítást, a honvédelemhez kapcsolódó, valamint a szövetségesi rendszerekből adódó állami vezetői feladatokat, ez Magyarországon és a nemzetközi színtéren egyaránt nagy figyelmet kap – tették hozzá.

E feladat méltó és megfelelő környezetben történő ellátásáért a HM fokozatosan a Hadtörténeti Intézet és Múzeum korábbi, Kapisztrán téri épületébe költözteti a minisztérium vezetésének egyes szervezeti egységeit – tudatták.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteménye a modern kiállítótérré alakított Bálnában, illetve „a magyar történelem egyik legjelentősebb központjában”, Székesfehérváron kap méltó helyet. A Hadtörténelmi Levéltár a továbbiakban is változatlanul, eredeti helyén működik – áll a közleményben.

 

The post Költözik a Honvédelmi Minisztérium appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Orosz rakétacsapás érte a Donyeck megyei Avgyijivkát

Biztonságpiac - Tue, 06/13/2023 - 12:10
Az orosz erők hétfő reggel rakétacsapást mértek a Donyec megyei Avgyijivka városra, eltaláltak egy többemeletes lakóépületet és egy kultúrházat, a támadás következtében két ember sérült meg – közölte Pavlo Kirilenko, a megye kormányzója.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál hozzáfűzte, hogy az előző nap során legalább négy helyi lakos halt meg, és 14 szenvedett sérülést a Herszon és Donyeck megyék elleni orosz támadásokban.

A délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megyében is visszavettek egy települést az ukrán erők – hozta nyilvánosságra a zaporizzsjai ukrán területvédelmi dandár hétfőn a Facebookon. A közlés szerint a megyeszékhelytől, Zaporizzsjától mintegy 150 kilométerre keletre fekvő Novodarivka települést még június 4-én foglalták vissza az orosz csapatoktól. Mint írják, az orosz erők számos kísérletet tettek a település visszafoglalására több napon át, de nem jártak sikerrel. Mindazonáltal az ukrán védelmi minisztérium egyelőre nem erősítette meg a település visszavételét.

A védelmi tárca eddig arról adott hírt, hogy az elmúlt két nap során az ukrán hadsereg négy települést foglalt vissza az orosz erőktől a Donyeck megyében indított ellentámadásban.

Olekszandr Prokugyin, Herszon megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy reggelre a régióban 3,29 méterre csökkent a víz szintje. „Hetedik napja folytatódik a következmények felszámolása a kahovkai gát oroszok általi felrobbantása után. Jelenleg a víz folyamatosan apad, és már elérte a 3 méter 29 centimétert, az éjszakához képest 64 centiméterrel csökkent a szint. 46 várost és falut sújt továbbra is az áradás. Ebből 32 a Dnyeper jobb partján, és 14 a bal parton van. Az ukrán hadsereg által felszabadított területen 3801 házat öntött el a víz. 2743 embert mentettek ki, köztük 228 gyermeket és 77 mozgáskorlátozottat. Csak Herszonból 2318 állampolgárt evakuáltak” – mondta a kormányzó. Hozzátette, hogy az orosz megszállás alatt álló bal parton továbbra is kritikus a helyzet. Mint mondta, az oroszok gyakorlatilag nem evakuálják a helyi lakosokat, ráadásul tüzet nyitnak azokra az idősekre és mozgássérültekre, akiket az ukrán hatóságok igyekezni kimenekíteni. Ennek ellenére ukrán részről folytatják a mentőakciókat a bal parton is, ahol eddig 112 embert mentettek ki – állította a tisztségviselő.

Délelőtt a kahovkai vízerőmű felrobbanásának következményeit felszámoló központ azt jelentette, hogy a víz több mint 72 százaléka, azaz 14,395 köbkilométer már elfolyt a tározóból.

Az ukrán Állami Nyomozó Iroda közben arról adott hírt, hogy 17 olyan autót adományoztak az ukrán fegyveres erők egyik dandárjának, amelyeket Viktor Medvedcsuk és Tarasz Kozak volt parlamenti képviselők rokonaitól foglaltak le. Konkrétan 12 kamiont, egy kamiondarut, egy kisbuszt, egy kisteherautót és két terepjárót adtak át. A járművek összértéke 1,1 millió dollár.

Kijev még több Leopard harckocsit kér Berlintől

Még több Leopard 2 típusú harckocsira van szüksége Ukrajnának Németországtól az orosz támadás elleni védekezéshez – mondta Andrej Melnyik ukrán külügyminiszter-helyettes a Der Tagesspiegelnek nyilatkozva. Minden egyes Leopard 2-es „szó szerint aranyat ér” az orosz csapatok elleni „döntő offenzívában” – mondta a diplomata, hozzátéve, hogy Németország az eddigi 18-nál jóval többet át tudna adni a hadsereg (Bundeswehr) 300 darabot meghaladó állományából. Németország védelmi képessége akkor sem kerülne veszélybe, ha megháromszoroznák az Ukrajnának átengedett Leopard 2-esek számát — véli Ukrajna korábbi berlini nagykövete. Az ukrán hadseregnek „sürgősen kell sokkal több nyugati harckocsi, gyalogsági harcjármű és páncélos jármű” – fogalmazott Melnyik. Mint mondta, Németországtól harckocsik mellett Marder gyalogsági harcjárműveket is kérnek, méghozzá az eddigi hatvan után még egyszer ugyanannyit.

A többi között arról is szólt, hogy hazája továbbra is kéri a német kormánytól, hogy biztosítson a védekezéshez Taurus manőverező robotrepülőgépeket, mint a brit kormány, amelytől Storm Shadow típusú nagy hatótávolságú rakétákat kaptak. Várják továbbá a berlini vezetés stratégiai döntését arról, hogy Németország csatlakozik az úgynevezett harcigép-koalícióhoz. Ez azt jelentené, hogy Berlin haladéktalanul megkezdi ukrán pilóták kiképzését az Eurofighter típusú vadászgépek használatára, és átadja az ukrán légierőnek a 130 darabból álló flotta egy részét – fejtette ki az urkán külügyminiszter-helyettes.

 

The post Orosz rakétacsapás érte a Donyeck megyei Avgyijivkát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.