You are here

Biztonságpolitika

Szalay-Bobrovniczky: százával jelentkeztek Lynx-kiképzésre a fiatalok

Biztonságpiac - Tue, 09/12/2023 - 11:58
Százával jelentkeztek fiatalok a honvédelmi tárca „Embert a vasra!” szlogenű toborzására, amelynek keretében személyzetet keresnek az újonnan beszerzett Lynx gyalogsági harcijárművekre – jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára hétfőn feltöltött videónyilatkozatában.

„Itt most a legmodernebb technikára, a Lynxekre keressük a legbátrabbakat és a legkiválóbbakat” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A legjobb embert, a legjobb technikára – tette hozzá. A hódmezővásárhelyi Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárnál megtartott toborzón a jelentkezők egészségi és fizikai felmérésen, pszichológiai elbeszélgetésen esnek át. Reményei szerint minél többen megfelelnek.

A követelményeket úgy határozták meg, hogy „azok mennek át, akik fizikailag és fejben is a leginkább alkalmasak erre a feladatra” – fűzte hozzá. Ugyanakkor azok számára is lesz ajánlata a honvédségnek, akik nem felelnek meg a feltételeknek, „hiszen embert nem engedünk el” – jelentette ki.

„A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát!” – hangoztatta a videónyilatkozatban Szalay-Bobrovniczky.

Emelt összegű illetménnyel és egyszerűsített belépési folyamattal várta a fiatalok jelentkezését a Lynx (Hiúz) típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba a Magyar Honvédség. A programra szeptember 11-ig lehet jelentkezni. A belépő katonák kezdő illetménye havi bruttó 737 ezer forint lesz, ami a 25 év alattiak számára akár nettó 600 ezer forint is lehet.

 

The post Szalay-Bobrovniczky: százával jelentkeztek Lynx-kiképzésre a fiatalok appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Mi lesz abból, ha a keresőóriás elkezd okostelefonokat gyártani?

Biztonságpiac - Tue, 09/12/2023 - 09:22

Ma már teljesen megszokott az okostelefonok piacán, ha olyan gyártókkal is találkozunk, akik korábban nem is voltak jelen ezen a területen, sőt teljesen más a profiljuk. Így nem lepődünk meg azon sem, ha a Caterpillar strapabíró, munkásoknak készült telefonokat gyárt. De azon sem, ha a legnagyobb keresőóriás vág bele ebbe az iparágba. Főleg, ha nem is csinálják rosszul!

Saját vagy bérgyártás?

Számos olyan cég van ma a különböző iparágakban, akik bérgyártást is vállalnak. Ez azt jelenti, hogy ugyanolyan jó minőséget tudnak létrehozni bárki számára, a megbízó márkajegyeivel felruházva a kész terméket. Jó példa erre a Caterpillar, akik a Bullitt Group Ltd.-vel gyártatják a saját márkanevük alatt készülő okostelefonokat.

És aztán ott vannak azok a cégek, akik saját maguk készítik el készülékeiket. Így jött létre például a Google Pixel 7a is, amit megtalálhatunk a CoolMobile.hu kínálatában.

Hogy jön a Google ahhoz, hogy okostelefont gyártson?

Sokkal több oka van ennek a cégóriásnak beszállnia erre a piacra, mint a már említett Caterpillarnak. A mai okostelefonok erőssége ugyanis sok esetben a szoftverekben rejlik. És ha valamiben, hát ebben profi a Google!

Sőt, aki képben van az okostelefonok világával, az tudhatja, hogy a legelterjedtebb telefonos operációs rendszert, az Androidot a Google fejleszti. Így már könnyebben láthatóvá válik, hogy mennyire közel van az okostelefon-piachoz a keresőóriás.

Innen pedig már csak egy lépés, hogy megvásárolják a szükséges hardvereket, amiket összeszerelve, majd szoftveresen maximálisan kihasználva egy kiváló készüléket állítsanak elő.

Hogyan néz ki a végeredmény?

A Google a Pixel névre keresztelt telefoncsaláddal jelent meg, melynek jelenleg a 7. szériájánál tartunk. 2023 októberében várható a Pixel 8 okostelefonok megjelenése.

A 7-esből készült több verzió is, melyek közül érdemes kiemelni a 7a névvel ellátottat. Nem csak azért, mert gyakorlatilag mindenben legalább olyan jó, mint a sima Pixel 7, de a mérete miatt is. Ez ugyanis egy kényelmesebb, kisebb kijelzőmérettel rendelkező darab, ami üdítően hat a lassan tepsiméretű telefonok korában.

Nem csak a letisztult külseje és a szép design-ja meggyőző, de a belső tulajdonságai is! Bár nem tud versenyezni a legújabb iPhone és Galaxy S készülékekkel, de árban sem őket célozza meg. Ennek ellenére egy nagyon jól használható, jó tulajdonságokkal rendelkező darabról van szó.

A háttértár sajnos nem bővíthető. De a 8 GB RAM és az akár 2,85 GHz-es 8 magos processzor talán még ezért is kárpótol bennünket! A kamera képességei is kiválóak. 64 megapixeles a fő egység, mely nemcsak képek, hanem nagyszerű videók készítésére is alkalmas. Természetesen NFC és ujjlenyomat-olvasó is került a készülékbe, ahogy az 5G kompatibilitás sem maradhatott ki.

A nem bővíthető háttértár mellett talán a másik gyengesége a töltési sebesség, mely csak maximum 18W-os, vezeték nélkül pedig mindössze 7,5W. Ennél azért ma már sokkal nagyobb számokhoz vagyunk szokva.

Ettől függetlenül nagyon egyben van, és mindig a legújabb szoftvert kapjuk hozzá, hosszú évekig támogatva a fejlesztő (egyben gyártó) által.

 

The post Mi lesz abból, ha a keresőóriás elkezd okostelefonokat gyártani? appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Lezuhant egy repülőgép a börgöndi repülőnapon, ketten meghaltak

Biztonságpiac - Mon, 09/11/2023 - 12:01
Lezuhant az egyik, bemutatót tartó repülőgép a börgöndi repülőnapon vasárnap – közölte a székesfehérvári önkormányzat kommunikációs központja. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben ketten a helyszínen életüket vesztették.

Az önkormányzat a közleményében azt írta, hogy a baleset ismeretlen körülmények között történt, a tűzoltók és a mentők nagy erőkkel a helyszínen vannak. A repülőnap további programjait azonnal felfüggesztették a szervezők.

Sajtóinformációk szerint egy North American Aviation T–28 Trojan típusú gép zuhant le. A repülőben ketten ültek, esélyük sem maradt a túlélésre, hiszen a gép felrobbant a földbe csapódáskor.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője arról tájékoztatott, hogy a balesetben ketten a helyszínen életüket vesztették, valamint négyen égési sérüléseket szenvedtek.

A sérültek ellátását a rendezvényt biztosító mentők kezdték meg, majd három mentőhelikopter – Budaörsről, Balatonfüredről és Szekszárdról -, valamint több mentőautó is érkezett.

A mentők három súlyos sérültet – egy kislányt, egy nőt és egy férfit – mentőhelikopterekkel budapesti kórházakba, egy könnyebben sérült kisfiút pedig mentőautóval a székesfehérvári kórházba vittek – közölte Győrfi.

Az eddig ismeretlen ok miatt lezuhant sportrepülőgép egy parkoló személygépkocsi mellé esett, amely a becsapódó alkatrészektől kiégett. Az elsődleges adatok alapján a pilótán kívül egy ember tartózkodott a repülőgépen, ők a helyszínen életüket vesztették. A személygépkocsi utasai közül hárman súlyos égési sérüléseket szenvedtek, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték – közölte kora este a rendőrség.

 

The post Lezuhant egy repülőgép a börgöndi repülőnapon, ketten meghaltak appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Négyszázszor riasztották a tűzszerészeket nyáron

Biztonságpiac - Sun, 09/10/2023 - 12:01
Mozgalmas volt az idei nyár a tűzszerészeknek: csaknem négyszáz, robbanótesttel kapcsolatos bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül száz esetben volt szükség azonnali intézkedésre – közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede.

Ebben az évben már több mint 1100, robbanótestekkel kapcsolatos rendőrségi bejelentés érkezett az alakulathoz, ebből 280 esetben soron kívül kellett intézkedniük. Idén több mint 2400, jellemzően második világháborús eredetű katonai robbanótestet és mintegy 63 kilogrammnyi gyalogsági lőszert ártalmatlanítottak a tűzszerészek, amelyek össztömege meghaladta a 8,5 tonnát.

A legtöbb bejelentés Fejér vármegyéből érkezett; 221 alkalommal riasztották a katonákat feltételezett robbanóeszközökhöz, ebből 47 eset igényelt azonnali intézkedést.

Hozzátették: a június 1-től augusztus 31-ig tartó nyári időszakban több mint 375 bejelentés helyszínén kezeltek robbanóeszközöket a katonák, ebből száz esetben volt szükség az állampolgárok biztonsága érdekében azonnali intézkedésre. Az előkerült, közel 3,2 tonnányi robbanóeszközt és gyalogsági lőszert csaknem 200 kilogramm robbanóanyag felhasználásával semmisítették meg a katonák.

A második világháborúban elhunyt katonák sírjainak exhumálásakor kerültek elő robbanótestek a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Apagyon. Itt összesen hét 36M Vécsey kézigránát és tíz magyar 31M gyalogsági lőszer került elő, szállítható állapotban.

Miskolcon, a Mária utcában egy különösen ritka, második világháborús eredetű, német, gyalogság elleni ugrórepeszakna került elő, biztosított állapotban. A robbanótestet későbbi megsemmisítésre a központi gyűjtőhelyre szállították a katonák.

Balatonvilágoson egy három centiméteres német repesz puskagránátot találtak, ezt is a kijelölt honvédségi robbantási területen semmisítették meg.

Liptódon egy füstölő, foszfortöltetű gránáthoz riasztották a tűzszerészeket júliusban. A robbanóeszközre egy családi ház padlásának rendezésekor bukkantak a lakók.

Ugyancsak júliusban egy rendkívül ritka, 148 éves gránát került elő egy régészeti feltárás során Tatabányán. A tűzszerész járőrparancsnok egy, az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származó, 1875 mintájú, 9 centiméteres rombológránátként azonosította be az előkerült eszközt.

Gárdonyban le kellett zárni az Üdülő utcai kempinget, mert egy fürdőző második világháborús robbanóeszközt vitt ki a kemping területére a Velencei-tóból. A tűzszerészek megállapították, hogy egy 15 kilogrammos szovjet repeszbomba került elő, biztosított állapotban, így azt elszállították a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére, későbbi megsemmisítésre.

Budapesten a Columbus utcában, egy társasház kertjében egy német 7,92 milliméteres Mauser lőszert és két biztosított állapotú szovjet F-1-es kézigránátot találtak a lakók, az eszközöket a katonák a központi gyűjtőhelyre szállították.

Különleges, foszfortöltetű robbanóeszközök kerültek elő a zalai Sárhida településen. A családi ház kertjéből 20, második világháborús eredetű magyar nyolc centiméteres aknavető gránátot ástak elő a tűzszerészek.

Nagy mennyiségben kerültek elő robbanóeszközök Balatonfőkajár külterületéről, itt 30 darab 82 milliméteres szovjet aknavető gránátot, két RPG 40-es, illetve RPG-43-as kézigránátot, három 45 milliméteres űrméret alatti páncéltörő lőszert, egy német T. Mi. 42-es harcjármű elleni aknát és öt kilogramm 7,62 mm-es pisztolylőszert találtak.

A debreceni nemzetközi repülőtér bejáratától körülbelül nyolcvan méterre, egy esőelvezető csatorna medertisztítása során 10 kilogramm tömegű francia repeszbomba került elő, amely nem tartalmazott gyújtószerkezetet.

A fővárosban a Szeréna úton markolókanállal emeltek ki egy második világháborús, 50 kilogrammos magyar gyártmányú légibombát, biztosított oldalgyújtó szerkezettel.

Kecskemét-Kadafalva városrészében, a Csalánosi-erdő közelében egy második világháborús eredetű, 7,5 centiméteres német repeszgránát került elő. A robbanóeszköz nem tartalmazott gyújtószerkezetet, a gránátot a katonák a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére szállították.

 

The post Négyszázszor riasztották a tűzszerészeket nyáron appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 126. (2023. szept.)

Air Power Blog - Sat, 09/09/2023 - 22:29

A szovjet PVO-technika hosszú évtizedei után új beszállítók termékei vannak elterjedőben a közép-kelet-európai országok légvédelmében, mint ez az izraeli IAI-ELTA ELM-2084 M-MMR a cseh haderő 262. rádiótechnikai zászlóaljának 3. századában, az Ostrava melletti Stara Ves nad Ondrejniciben.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Kétnapos nemzetközi légiparádé lesz Szegeden

Biztonságpiac - Sat, 09/09/2023 - 11:58
Péntektől szombatig légi produkciók, különleges repülőgépek, helikopterek, hidroplánok, extrém mutatványok és pirotechnikai bemutatók is várják a látogatókat a Szeged International Airshow-n – közölték a szervezők a honlapjukon.

A szegedi repülőtéren nyolcadik alkalommal rendezik meg a légiparádét, amely az ország egyik legrangosabb repülős eseménye. A légi programok mellett idén a földközeli látnivalókból sem lesz hiány.

A program péntek délután kezdődik ejtőernyős, műrepülős, helikopteres és hidroplános bemutatóval. Az eseményen mások mellett bemutatkozik Besenyei Péter műrepülő világbajnok is egy Corvus Racer géppel. Majd olyan gépkülönlegességek is felszállnak, mint például a Boeing Stearman duplafedeles és a YAK-55-ös, de oldtimer vitorlázó gépeket is láthat a közönség.

A nappali program után pirotechnikával kísért látványshow-val, valamint éjszakai ugrásokkal szórakoztatják a vendégeket. A helikopterek és repülők mellett Szeged égboltját drónok festik majd színesre. Ezután a résztvevők éjszakai sétarepülésen vehetnek részt.

Szombat délelőtt siklóernyősök repülésével, sárkányrepülőkkel, repülőmodellezőkkel és ejtőernyős formaugrásokkal folytatódik a légiparádé. Délután látható majd a T-28 Trojan amerikai felderítőgép, az MI-2 Heliforce helikopter, az Aeroexpress Cessna 206 hidroplán is, valamint több produkciót is megismételnek a pénteki napról. Éjszaka a vendégeknek szintén lesz lehetőségük sétarepülésre.

Az esemény részletes programja a www.airportszeged.hu honlapon található.

ORFK: a Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter Balatonszéplak közelében csütörtök délután, a balesetnek nincs súlyos sérültje – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata a rendőrség honlapján. Mint írták, a Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, a parttól mintegy 300 méterre a tó vizébe zuhant egy MD 500E típusú helikopter. A gép kétfős legénységét egy közelben tartózkodó hajó mentette ki. Az eset körülményeit vizsgálják, de a zuhanásról készült videó alapján műszaki hiba okozhatta a szerencsés kimenetelű balesetet.

 

The post Kétnapos nemzetközi légiparádé lesz Szegeden appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Migrációs helyzet a Földközi-tengeren 2023-ban

Biztonságpolitika.hu - Fri, 09/08/2023 - 23:59

Az európai migrációs válság fegyveres konfliktusok, vallási és politikai üldöztetés vagy gazdasági gondok miatt indult meg. Leginkább Afrikából, Közép-Ázsiából és a Közel-Keletről érkeznek nagy számban menekültek az Európai Unió területére a Földközi-tengeren és a Balkánon kialakított menekültútvonalakon keresztül. Az európai menekültválságról 2015 óta beszélhetünk, hiszen akkor érte el csúcspontját az illegális bevándorlás.

Migrációs válság Olaszországban

Az illegális bevándorlók a Földközi-tenger középső részén keresztül jutnak be jogellenesen az EU-ban, azon belül is Olaszországba.

Több hírportál is úgy fogalmaz, hogy Olaszországot régen nem látott migrációs hullám érte el a közelmúltban. Mindez komoly biztonsági kihívás elé állítja az Európai Uniót és a tagországokat is, hiszen rohamosan nő a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények száma.

Nagyrészt Líbián keresztül érkeznek Európába a menekültek, ugyanis az utóbbi években az észak-afrikai ország a migránsok meghatározó tranzitállomásává vált. A legtöbben Guinea, Pakisztán, Tunézia, Szíria, Afganisztán, Marokkó és Algéria területéről menekülnek. Ezekről a területekről öt útvonalon keresztül tudnak eljutni Európába:

A kelet-mediterrán útvonalon 2015-ben rengeteg szíriai menekült érkezett Cipruson, Görögországon és Bulgárián keresztül. 2022-ben ismét felerősödött az illegálisan érkezők száma ezen az útvonalon.

A nyugat-mediterrán útvonalon keresztül Spanyolországba menekülnek Marokkóból és Algériából.

A nyugat-afrikai útvonalon a Kanári-szigetekre érkeznek migránsok Marokkóból, Gambiából, Nyugat-Mauritániából, és Szenegálból. Az itt érkezők száma a 2020-as és 2021-es évben volt magas, 2022-ben jelentősen csökkent.

A nyugat-balkáni útvonalat arra használják a menekültek, hogy eljussanak Magyarországra, Horvátországba, Romániába vagy Bulgáriába. Ehhez Albánián, Montenegrón, Koszovón és Szerbián kelnek át.

A közép-mediterrán útvonal az az útvonal, amelyen Máltára és Olaszországba érkeznek a Közel-Keletről, Dél-Ázsiából, és Afrikából, legfőképp Líbián keresztül. Ezen az útvonalon a korábbi évekhez képest 2022-ben a migránsok száma jelentős mértékben megnövekedett.

Az elmúlt tíz év tekintetében 2015-ben volt az illegálisan érkezők száma a legmagasabb. Az elmúlt néhány évben ennek mértéke folyamatosan csökkent, azonban 2023 első negyedévében ismét fokozódni kezdett a migrációs nyomás a Földközi-tengeren. 2023 januárjától március közepéig több mint 28 ezren érkeztek Olaszországba a tengeren keresztül illegálisan. 2022-ben ugyanebben az időszakban mindössze 6000 menekültet regisztráltak, ami ugyancsak azt mutatja, hogy az idei számok rendkívül magasak.

2023 év eleje óta több mint 57 ezer migráns érkezett Dél-Olaszország partjaihoz. Jelenleg a legsúlyosabb helyzet Olaszországon belül Lampedusa szigetén van, ahová alig 48 óra alatt több mint 1700 menekült érkezett, ami minden korábbi statisztikánál jóval magasabb szám. A szicíliai régió kormányzója elmondása alapján 2023 márciusára migrációs veszélyhelyzet alakult ki.

Az olasz kormányfő, Giorgia Meloni a radikális migráció veszélyeire hívta fel az Európai Unió tagállamainak a figyelmét, valamint arra hívta fel a figyelmet, hogy idővel ellenőrizhetetlenné fog válni a helyzet, ha a menekültek száma továbbra is ilyen nagy mértékben fog emelkedni. Azt is hozzátette, hogy gyors és hatékony fellépésre van szükség az embercsempészekkel szemben, mert ha ez nem történik meg, akkor azok idővel teljesen ellenőrzésük alá vonják majd a Földközi-tengert.

Súlyos problémákat okoz a migránsok elszállásolása is, ugyanis a legtöbb menekültközpont már megtelt, így a bevándorlók nagyrésze a városok utcáin él. Ez további súlyos biztonsági fenyegetést jelent az olasz állampolgárokra nézve. Egyre gyakoribbak az illegális migránsok által elkövetett bűncselekmények, lopások, támadások, késelések.

Az elmúlt időben egyértelművé vált, hogy Olaszország egyre nehezebben tudja kezelni a beérkező migránsok tömkelegét, elhelyezésük egyre komolyabb kihívás elé állítja a vezetőket. A városok arra kérik a kormányt, hogy egy strukturált és működőképes befogadórendszert építsenek ki az országban annak érdekében, hogy a migránsokat méltó körülmények között tudják elszállásolni, valamint hatékonyabban tudják segíteni a társadalmi beilleszkedésüket. Minden bizonnyal, ha ez a probléma megoldódna, visszaesne a bűncselekmények száma is, amelyeket nap mint nap követnek el az illegális bevándorlók.

Különféle közvélemény-kutatások is igazolják, hogy az olasz állampolgárok nagyrésze sérelmezi, hogy egyre több migráns jut be az országba. A lakosok nagy többsége ellenzi, hogy a jövőben még több bevándorlót engedjenek be Olaszországba. Ezt a egyre csak fokozódó migrációs nyomást egyre nagyobb tehernek élik meg és mindez egyre nagyobb biztonsági kockázatot hordoz magában.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy előre láthatólag a közeljövőben nem lesz javulás. Az olasz titkosszolgálat és a nemzetbiztonsági szolgálat adatai szerint az elkövetkezendő hónapokban sem fog csökkenni a migráció, meglehet, hogy még több mint 650 ezer ember fog útnak indulni, hogy Európába jöjjön. Kiemelten fontos, hogy az Európai Unió felismerje az ország aggasztó helyzetét és mihamarabbi segítséget nyújtson.

Olaszország miniszterelnöke, Giorgia Meloni az egyetlen megoldást Afrika támogatásában látja, emellett az Európai Unió segítségét is várja. Az olasz vezetés és az ellenzék szerint is csak Európa segíthet. Sürgető változtatásokra van szükség annak érdekében, hogy a migrációs válságot hatékonyan tudják kezelni és megoldást találjanak az egyre csak romló helyzetre. Azonban ezidő alatt folyamatosan nő, többszöröződik az illegálisan érkezők száma. Az idei évben a migráció újbóli fellendülésének egyik oka, hogy Tunéziában egyre mélyül a politikai válság.

Embercsempészet

Az illegális bevándorlással párhuzamosan megjelent az embercsempészet is. Az elmúlt években hasznot húztak a háborús helyzetben lévő országokban uralkodó káoszból és migránsokat csempésztek át az európai kontinensre.

A menekülőket rosszul felszerelt gumicsónakokba teszik és így indítják őket el a kockázatos tengeri útra. Az embercsempészek egyre kockázatosabb módszereket vetnek be a Földközi-tengeren való áthajózásra, ezért ez az út a menekültek számára egyre veszélyesebb. Az elmúlt nyolc évben több mint 25 000 ember tűnt el vagy vesztette életét miközben megpróbált átjutni a Földközi-tengeren Európába. Fontos megjegyezni, hogy ezek a számok nem tükrözik a valóságot, hiszen a valós adatok jóval magasabbak lehetnek a meg nem talált holttestek miatt.

A Frontex – Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség – jelenleg is három műveletet folytat a Földközi-tengeren annak érdekében, hogy megmentse az ott veszélybe kerülő menekülteket, valamint célja visszaszorítani az embercsempészetet is. 2015 óta több mint 630 000 ember életét mentették már meg. Emellett több, erre a célra felállított Európai Uniós szervezet is foglalkozik a migránscsempészet visszaszorításával, a bűnszervezetek felszámolásával, valamint a menekültek életének megmentésével.

Az Európai Unió és a tagállamok szorosan együttműködnek az embercsempészet elleni fellépésben, hiszen kollektív érdeke mindenkinek, hogy a lehető legnagyobb mértékben visszaszorítsák a bűnszervezetek működését és az emberkereskedelmet.

Ez egy jelentős biztonsági kockázatot jelent Európa és az Európai Unió számára is, ami ellen a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban kell fellépni.

Az Interpol és az Europol adatai szerint az illegális határátlépők több mint 90%-a embercsempészek által jutott át Európába.

Az Európai Unió migrációs politikája

Az Európai Unió és a tagországok egyre intenzívebben dolgoznak azon, hogy egy biztonságos és hatékony migrációs politikát hozzanak létre. Az Európai Tanácsnak különösen fontos szerepe van az illegális bevándorlás terén, hiszen ez az az intézmény, amely meghatározza a stratégiai prioritásokat.

A közelmúltban ismét felkerült az Európai Unió napirendjére a migrációs politika, hiszen 2022-ben ismét elkezdett drasztikus mértékben emelkedni az illegális határátlépések száma. Ebben a tekintetben több tagállam is a radikális változtatások sürgősségére és fontosságára hívja fel a figyelmet. Többek között szorgalmazzák a migráció elleni hatékonyabb fellépést, a nem uniós országokkal való együttműködést, valamint a hatékony határellenőrzést. Egyelőre nincs teljes egyetértés a tagállamok körében, hiszen a külső határok ellenőrzéséről és a határkerítés építéséről megoszlanak a vélemények, így ilyenfajta megoldás aligha várható a közeljövőben.

 

2015-ben volt a migrációs válság csúcspontja, ekkor az Európai Unió olyan intézkedéseket vezetett be, amelyekkel a külső határok és a migrációs áramlások ellenőrzésének rendszerét javították. Ez idő tájt az EU menekültügyi rendszere a megnövekedett migráció hatására azonnali reformra szorult.

Az Unió különféle szabályokat fogadott el az elmúlt években a menedékjog iránti kérelmek elbírálása, az irreguláris migránsok visszaküldése és a jogszerű migrációs áramlások kezelése tekintetében.

 

Az Unió lehetőséget biztosít arra, hogy biztonságosan és jogszerűen léphessenek az EU területére a védelemre szoruló menekültek. Ezzel el tudják kerülni azt, hogy a veszélyes utazás során kockáztassák az életüket. 2015 óta már több mint 98 000 ember kapott menedéket ezzel az eljárási módszerrel.

A letelepedési lehetőségek mellett az Európai Uniónak van visszaküldési politikája is, amely egyértelmű, átlátható és méltányos szabályokat ír elő az Unióban jogellenesen tartózkodók visszaküldésére vonatkozóan. Felismerték azt is, hogy a harmadik országokkal visszafogadási megállapodásokat kell kötni, hiszen ez kulcsfontosságú annak érdekében, hogy a visszaküldési politikáját sikeresen végrehajthassa az EU. A megállapodások megkötése érdekében az Európai Bizottság rendszeresen tárgyal harmadik országokkal. Eddig már összesen 18 visszafogadási, valamint visszaküldési megállapodásokat is kötött már az EU.

Nehezíti azonban az Európai Unió helyzetét az, hogy ha az illegális bevándorlóknak sikerül átjutniuk Európa határain, akkor szinte teljesen biztos, hogy soha nem fognak már visszamenni a saját országukba. Ennek oka lehet az, hogy az EU nem tudja rákényszeríteni a harmadik országot arra, hogy visszafogadja saját állampolgárait, valamint az Unió a saját állampolgárait sem tudja arra kényszeríteni, hogy hazaszállítsák a migránsokat a saját országukba.

 

Ameddig az Európai Unió nem tesz markáns lépéseket az illegális migráció visszaszorítása érdekében, addig folyamatos lesz a bevándorlás és ezzel párhuzamosan egyre kezelhetetlenebb lesz a helyzet.

Az Európai Unió és a tagállamok részéről is határozott fellépésre van szükség, ha teljes mértékben meg szeretnék szüntetni a migrációs helyzetet és vissza akarják szorítani az illegális bevándorlást.

Összegzés

Összességében megállapítható, hogy Olaszország rendkívüli biztonsági kockázatnak van kitéve a tömeges bevándorlás miatt. Ezzel párhuzamosan egész Európára nézve fenyegetést jelent a kialakult helyzet. Az illegális migráció forrása a közel-keleti válságokban keresendő és azokra vezethető vissza, így az Európai Unió egyik fő célja ezen országokban a béke elősegítése.

Az idei adatok alapján folyamatosan, hónapról hónapra egyre több bevándorló érkezik Európába Olaszország partjain keresztül. Sürgető megoldást kell találnia az Európai Uniónak és Olaszországnak erre a problémára, hiszen a helyzet egyre csak romlik. Fokozódik az embercsempészet, a bűnözési ráta is egyre magasabb Olaszország területén. Az emberek egyre kevésbé érzik magukat biztonságban.

Az Európai Unió felismerte a problémát és a tagországokkal együtt egyre intenzívebben dolgozik azon, hogy megoldást találjon a migrációs helyzetre és azt sikeresen visszaszorítsa, megállítsa.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Krzysztof Hepner on Unsplash

 

A Migrációs helyzet a Földközi-tengeren 2023-ban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Categories: Biztonságpolitika

Felvételi segédlet – 2023/24

Biztonságpolitika.hu - Fri, 09/08/2023 - 23:38

A felvételi során egy önéletrajzot, egy motivációs levelet és egy rövid esszét szükséges megküldenetek 2023. szeptember 21-ig a biztpolszakkoll@gmail.com  e-mail címre. Az esszétémák, illetve a kidolgozás szempontjai alább láthatók.

A benyújtandó dokumentumok formai követelményei: docx formátum, Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret, 1,5-es sorköz. Az önéletrajz és a motivációs levél terjedelme maximum 1-1 oldal legyen.

A felvételi során egy rövid leíró esszét (minimum fél oldal) kell elkészítened, amelyet az önéletrajzzal és motivációs levéllel egy üzenetben, de mindenképp külön dokumentumban szeretnénk megkapni. Az elkészítés során ezekre figyelj:

  • Az alábbi 10 témakör egyikét válaszd! Megadtunk néhány kérdést és egy-egy gondolatébresztőt, amelyek a segítségedre lesznek. A gondolatébresztők források is lehetnek.
  • A felhasznált forrásokra mindenképp hivatkozz! A hivatkozás formáját azonban nem kötjük meg, azt megteheted lábjegyzetben, végjegyzetben vagy hiperhivatkozással is. Legalább 3 forrást használj.
  • A véleményedre is kíváncsiak vagyunk, ne félj leírni!
  • Ha bármilyen kérdésed adódik az esszével kapcsolatban, a biztpolszakkoll@gmail.com címen tudsz segítséget kérni.

Az online fordulót egy jelenléti írásbeli teszt és később egy motivációs beszélgetés követi, amelyek időpontjáról e-mailben tájékoztatjuk a pályázókat.

Esszétémák:

  1. Válassz egyet a közelmúltban történt száheli puccsok közül és ismertesd röviden a történések okait!
  1. Hogyan változtatták meg a számítógépek a hadviselést?
  1. Valóban az USA nyerte az űrversenyt a Szovjetunióval szemben?
  1. Miben nyilvánul meg Kína globális befolyása?
  • Bizonyítsd be Kína globális nagyhatalmi státuszát!
  • Milyen kihívásokkal néz szembe Kína gazdasági és katonai erősödése következtében az Egyesült Államok mint a nyugati szövetségesi rendszer vezető országa?
  • Gondolatébresztő: https://hitelintezetiszemle.mnb.hu/letoltes/12-rekasi.pdf
  1. Hogyan jelenik meg Európában a szélsőséges vallási ideológián alapuló terrorizmus?
  1. Mutass be egy szabadon választott bukott államot!
  1. Mutasd be az orosz-ukrán háború előzményeit!
  1. Hogyan épül fel a mexikói kormány drogkartellekkel szembeni harca?
  1. Milyen hatással van egy háború az éghajlatváltozásra?
  1. Milyen biztonságpolitikai problémákkal járt az amerikai csapatok afganisztáni kivonulása?

 

Jó munkát és sikeres pályázatot kívánunk mindenkinek!

Photo by Ben Mullins on Unsplash

A Felvételi segédlet – 2023/24 bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Categories: Biztonságpolitika

Az ukrán csapatok áttörték az oroszok első védelmi vonalát Zaporizzsjánál

Biztonságpiac - Fri, 09/08/2023 - 12:02
Az ukrán csapatok áttörték az orosz erők első védelmi vonalát Zaporizzsjánál – jelentette ki Olekszandr Tarnavszkij, a délkeleti szektorban harcoló ukrán csapatok parancsnoka a The Observer című brit lapnak adott interjújában.

„Véleményem szerint az oroszok azt hitték, hogy az ukránok nem fogják áttörni ezt a védelmi vonalat. Az elmúlt több mint egy évben mindent megtettek azért, hogy ez a terület jól védett legyen” — jegyezte meg a parancsnok. Kifejtette, hogy az orosz erők idejük és erőforrásaik hatvan százalékát az első védelmi vonal kiépítésére fordították, és csak húsz százalékát a második és harmadik vonalra. Az ukrán csapatok az áttörés mindkét oldalán haladnak előre, és beépültek a visszaszerzett területekre.

Az ukrán fegyveres erők java része jelenleg az első és a második orosz védelmi vonal között van. „Az offenzíva középpontjában most az ellenséges egységek megsemmisítése áll, amelyek fedezik az orosz csapatok visszavonását a második védelmi vonal mögé” — mondta.

Tarnavszkij hangsúlyozta, hogy az ellentámadást az oroszok által épített hatalmas aknamező akadályozta. Mögötte az orosz csapatok „egyszerűen csak álltak és várták az ukrán hadsereget”. „Amint ott (az első védelmi vonalon) bármilyen ukrán haditechnika megjelent, az oroszok azonnal tüzet nyitottak rá. Ezért az aknamentesítést csak gyalogság végezte és csak éjszaka” – magyarázta. Szavai szerint most, hogy az aknamezőt az első védelmi vonalnál felszámolták, az oroszok kénytelenek manőverezni és átcsoportosítani erőiket. „Az ellenség nem csak Ukrajnából, hanem Oroszországból is gyűjt tartalékokat” – emelte ki Tarnavszkij, hozzátéve, biztosra veszi, hogy előbb-utóbb az oroszoknak nem lesz elég erejük. Kifejtette, hogy a második vonal nem olyan jól kiépített, így az ukránok ott használhatják a haditechnikájukat, noha azon a területen még mindig vannak elaknásított részek.

Az ukrán hadsereg előretört Bahmutnál

Az ukrán hadsereg előretört Bahmut környékén, és az elmúlt héten három négyzetkilométernyi területet foglalt vissza a megszálló orosz csapatoktól – közölte Hanna Maljar ukrán védelmiminiszter-helyettes. A tárca szerint a júniusban kezdődött ellentámadásban az ukránok eddig 47 négyzetkilométernyi területet foglaltak vissza az oroszoktól Bahmut környékén.

Maljar közleményében arra is kitért, hogy Bahmuttól délre az orosz erők ellentámadásokkal próbálják visszaszerezni az elvesztett területeket. Hozzáfűzte, hogy az ország keleti részén, Harkiv megyében, Kupjanszk térségében, valamint Liman, Avgyijivka és Marjinka környékén, Donyeck megyében szintén támadnak az orosz csapatok. Augusztus végén Ukrajna elrendelte a civil lakosság evakuálását Kupjanszk térségéből.

A miniszterhelyettes tájékoztatása szerint Ukrajna déli részén Melitopol felé nyomulnak előre az ukrán erők. Azt nem közölte, hogy ott mekkora területet foglaltak vissza.

A 18 hónapja zajló háborúban az ukrán erőknek a becslések szerint mintegy 250 négyzetkilométernyi területet sikerült visszafoglalniuk, miközben Oroszország mintegy százezer négyzetkilométernyi ukrán területet tart megszállva a 2014-ben elcsatolt Krím félszigettel együtt.

Három orosz régió ellen indult ukrán dróntámadás

Három oroszországi régió, a moszkvai, a brjanszki és a rosztovi légterében lőtt le ukrán drónokat az orosz légvédelem csütörtökön a helyi vezetők közlése szerint. Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere azt közölte, hogy a Moszkva megyei Ramenszkoje térségében megsemmisítettek egy pilóta nélküli repülőszerkezetet. Anyagi kár nem keletkezett, személyi sérülés nem történt, de az incidens miatt a moszkvai repülőterek forgalmát a hajnali órákban átmenetileg felfüggesztették.

Alekszandr Bogomaz, Brjanszk megye kormányzója arról számolt be, hogy a régió felett három drónt lőttek le. Az egyik repülőszerkezet lehulló darabjai károkat okoztak a brjanszki vasútállomásban. Az elöljáró azt írta a Telegramon, hogy a támadásnak nem voltak sérültjei, de több ablak kitört, és néhány gépkocsiban károk keletkeztek.

Vaszilij Golubev, Rosztov megye kormányzója azt közölte, hogy Rosztov-na-Donu felett két drónt lőttek le, az egyik a várostól nyugatra, a másik pedig a központban zuhant le. Három ház homlokzatában és több személyautóban károk keletkeztek, egy ember könnyebben megsérült. A város polgármestere, Alekszej Logvinyenko szerint az egyik lezuhant drón kárt okozott egy kapcsolószekrényben, aminek következtében húsz ház áramellátása megszakadt.

Az ukrán főügyészség közben arról tájékoztatott, hogy az orosz erők tüzérséggel lőtték az északkeleti országrészben lévő Szumi megyében Szeredina-Buda városát, miközben az ukrán rendfenntartók az orosz hadsereg korábbi ágyúzásának körülményeit dokumentálták. Egy rendőr életét vesztette, kettőt sérülésekkel kórházba szállítottak. A támadásban egy civil is megsebesült.

Az ukrán vezérkar összesítése szerint az orosz hadsereg Ukrajnában elszenvedett embervesztesége mintegy hatszázzal 264 660-ra nőtt. Az ukrán erők szombaton megsemmisítettek egyebek mellett öt orosz harckocsit, 22 tüzérségi és egy légvédelmi fegyvert, valamint 11 drónt.

További védelmi segítségről tárgyalt az ukrán és a francia elnök

Az Ukrajnának nyújtandó további védelmi segélycsomagokról tárgyalt vasárnap telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán és Emmanuel Macron francia elnök. Az ukrán elnök közlése szerint a telefonbeszélgetés során megállapodás született Franciaország és francia cégek részvételéről a tervek szerint ősszel Ukrajnában megrendezendő első védelmi ipari fórumon. Tárgyaltak továbbá a gabonafolyosó működésének szavatolásáról és az odesszai régió biztonságának megerősítéséről.

Zelenszkij és Macron emellett megállapodott abban, hogy országaik tárgyalásokat kezdenek a kétoldalú biztonsági garanciáktól a G7-nyilatkozat alapján. A hét legfejlettebb ipari országot tömörítő G7-csoport vezetői a július eleji vilniusi NATO-csúcstalálkozón fogadtak el nyilatkozatot az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról. „Külön köszönetet mondtam Franciaországnak az ukrán béketerv megvalósításában nyújtott vezető szerepéért. Beszéltünk egy globális békecsúcs megrendezéséről, amelybe a lehető legtöbb országot be kell vonni, különösen az Európán kívülieket” – emelte ki még Zelenszkij.

 

The post Az ukrán csapatok áttörték az oroszok első védelmi vonalát Zaporizzsjánál appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

AIR WOLF HUNTING 2023

Air Base Blog - Fri, 09/08/2023 - 09:50

Kiváló időjárási körülmények között, ezen a héten zajlott az MH Kiss József 86. Helikopterdandár szokásos őszi kutató-mentő gyakorlata, az Air Wolf Hunting, amelynek helyszíne a már megszokott módon, a Gyöngyös melletti pipishegyi repülőtér volt. Az alábbi albumot ismét egy helyi lakosnak köszönhetjük, aki évek óta dokumentálja a gyakorlat reptéri mozzanatait.

[...] Bővebben!


Categories: Biztonságpolitika

Borrell: Iránban több mint 500 napja bebörtönözve tartanak egy uniós alkalmazottat

Biztonságpiac - Thu, 09/07/2023 - 12:03
Iránban több mint ötszáz napja börtönben tartanak egy svéd férfit, aki az Európai Unió (EU) alkalmazásában áll – erősítette meg a sajtóban már megjelent információt Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

A 33 éves Johan Floderus személyazonosságát a The New York Times című amerikai napilap hozta nyilvánosságra hétfőn, beszámolva arról, hogy az EU külügyi szolgálatának (EEAS) munkatársát turistaként egy magánlátogatás során fogták el még 2022 áprilisában, majd az iráni hatóságok kémkedéssel vádolták meg.

„Fáradhatatlanul dolgozunk Floderus szabadon engedéséért” – nyilatkozott az ügyről Borrell, hangsúlyozva, hogy a svéd férfit jogtalanul tartóztatták le Iránban. Az uniós főképviselő kijelentette: a svéd hatóságok és az európai uniós intézmények szoros együttműködésben igyekeznek elérni Floderus elengedését.

Irán tavaly júliusban jelentette be, hogy letartóztatott egy férfit kémkedés gyanújával, két héttel azután, hogy Hamid Núri iráni állampolgár életfogytiglani börtönbüntetést kapott Svédországban.

Teherán kémkedés miatt és egyéb nemzetbiztonsági vádakkal az elmúlt években több külföldit is bebörtönzött, és csak fogolycsere fejében engedte őket szabadon. Idén júniusban több elítélt európait, köztük egy dán és két osztrák állampolgárt bocsátott szabadon egy pokolgépes merénylet kitervelése miatt elítélt iráni diplomata hazaengedéséért cserébe.

 

The post Borrell: Iránban több mint 500 napja bebörtönözve tartanak egy uniós alkalmazottat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kreml: Oroszország „nem tud elmenni Örményországból”

Biztonságpiac - Wed, 09/06/2023 - 11:57
A Kreml nem ért egyet Nikol Pasinján örmény miniszterelnök nyilatkozatával, miszerint az orosz békefenntartók hegyi-karabahi missziója kudarcot vallott, és Oroszország kivonul a térségből, mert ezt Moszkva nem teheti meg – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

„Oroszország abszolút elidegeníthetetlen része ennek a régiónak, ezért nem mehet el sehová. Oroszország nem tud elmenni Örményországból” – hangoztatta a tisztviselő.

A Kreml szóvivője Pasinjánnak a La Repubblica című olasz lapnak adott interjúját kommentálta, amelyben az örmény kormányfő egyebek között azt hangoztatta, hogy Oroszország önként kivonul Hegyi-Karabahból. Peszkov felhívta a miniszterelnök figyelmét arra, hogy „több örmény él Oroszországban, mint magában Örményországban”, és többségük hazafi, aki méltó módon járul hozzá az ország fejlődéséhez.

„Oroszország továbbra is következetes, nagyon fontos szerepet játszik a helyzet stabilizálásában és a régió konfliktusmentesítésében. Továbbra is ez lesz a szerepünk” – mondta. Fontosnak nevezte, hogy minden részes állam továbbra is elkötelezett a Hegyi-Karabah birtoklásáért vívott 2020-as örmény-azeri háborút lezáró háromoldalú, örmény-azeri-orosz közös nyilatkozat mellett.

„Természetesen azóta történtek új fejlemények, amelyek némileg változtattak a helyzeten. De ez nem jelenti azt, hogy Oroszország tevékenységének beszüntetésére készülne”- nyilatkozott Peszkov.

A RIA Novosztyi hírügynökség emlékeztetett rá, hogy Azerbajdzsán határőrsége idén áprilisában ellenőrzőpontot létesített az Örményországgal közös határon, az orosz békefenntartók által ellenőrzött, „lacsini folyosónak” nevezett útnak az elején, amely a zömmel örmények lakta Hegyi-Karabah székvárosába, Sztyepanakertbe vezet. Az azeri poszt mellett megfigyelőállása van az orosz békefenntartó kontingensnek.

Baku az ellenőrzőpont megjelenését biztonsági fenyegetésekkel, valamint azzal magyarázta, hogy az örmény fél szerinte jogsértő módon használja a Sztyepanakertbe vezető utat. Az örmény külügyminisztérium a poszt felállítását a 2020-as háromoldalú nyilatkozatának durva megsértésének nevezte, és hangsúlyozta, hogy a folyosó lezárása humanitárius katasztrófához vezetett Hegyi-Karabahban.

Jereván és Baku tavaly Oroszország, az Egyesült Államok és az Európai Unió közvetítésével tárgyalásokat kezdett egy jövőbeli békeszerződésről. Pasinján idén májusban kijelentette, hogy Jereván elismeri Azerbajdzsán szuverenitását Hegyi-Karabah felett, Ilham Aliyev azeri elnök pedig úgy vélekedett, hogy a két transzkaukázusi köztársaság a közeljövőben megkötheti a békét, ha Jereván nem változtat álláspontján. Oroszország és Örményország egyaránt tagja a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB), és így egymás katonai szövetségesei.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő azt közölte, hogy Moszkva magyarázatot kért Jerevántól a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) működésének alapját jelentő, 1998-as Római Statútum ratifikálásával kapcsolatban. „Magyarázatot kértünk az örmény féltől ebben az ügyben, és további lépéseinket Jereván válaszának tartalma alapján fogjuk meghatározni” – mondta Zaharova. Az örmény kormány szeptember 1-jén beterjesztette a parlamentnek a Római Statútum ratifikálásáról szóló határozattervezetet. Az ügy feszültség forrása Moszkva és Jereván között, mert Nemzetközi Büntetőbíróság tárgyalás-előkészítő kamarája március 17-én elrendelte Putyin és Marija Lvova-Belova orosz gyermekjogi ombudsman „letartóztatását”, azzal vádolva meg őket, hogy „törvényellenesen hurcoltattak el gyerekeket Ukrajnából”. Moszkva ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy – egyébként Washingtonhoz és Pekinghez hasonlóan – nem ismeri el az ICC bíróság joghatóságát.

 

The post Kreml: Oroszország „nem tud elmenni Örményországból” appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hosszú börtönbüntetéseket szabott ki egy amerikai bíróság a capitoliumi zavargások főszereplőire

Biztonságpiac - Tue, 09/05/2023 - 11:58
Az illetékes washingtoni bíróság tíz év börtönnel sújtotta a 2021. január 6-i washingtoni zavargásokban főszerepet játszó Proud Boys szervezet egy tagját pénteken, egy nappal azután, hogy két társára tizenöt és tizenhét év börtönt szabott ki.

A tíz évet kapott Dominic Pezzollát hatóság elleni erőszak, hatóságnak való ellenszegülés, kormányzati tulajdon megrongálása, hivatalos eljárás akadályozása és lopás vádjában találta bűnösnek az esküdtszék még májusban négy társával együtt. A washingtoni bíró az ítélethozatalkor arra hívta fel a figyelmet, hogy Pezzolla volt az, aki egy ellopott rendőrségi pajzs segítségével áttörte az amerikai törvényhozás üveg bejáratát, utat nyitva az erőszakos tüntetők előtt, hogy bejussanak a Capitolium épületébe. A kiszabott ítélet fele annyi, mint amit az ügyészség javasolt, a vád képviselője ugyanis húsz év börtönre ítéltette volna Pezzollát.

Timothy Kelly bíró a Proud Boys radikális jobboldali szervezet két vezetőjét, Joseph Biggst és Zachary Rehlt 17 és 15 év börtönre ítélte, mindkettőjük esetében a rendkívül súlyos és ritkán alkalmazott államellenes szervezkedés volt a vád, súlyosbító tényezőként terrorizmust is beszámítva.

A két ítélet a második és harmadik legsúlyosabb büntetés, amelyet eddig a 2021. január 6-i eseményekkel összefüggésben a bíróság kiszabott, ugyanakkor az ügyészek ennél jóval súlyosabb, 33 év börtönt tartottak indokoltnak. A védők korábban azzal érveltek, hogy a két férfi csak „félrevezetett hazafi”, de semmiképpen nem terrorista, a súlyos ítélet pedig csak növelné az országon belüli megosztottságot.

A bíróság várhatóan pénteken később még két vádlott esetében mondja ki a büntetést, míg a fővádlott, a Proud Boys alapítója és korábbi vezetője, Enrique Tarrio ügyében kedden hirdetik ki az ítéletet Washingtonban. Az ügyészség az ő esetében szintén 33 év kiszabását indítványozta.

A bírósági tárgyalás során a vádhatóság Tarriót nevezte a január 6-i zavargások egyik szervezőjének és irányítójának annak ellenére, hogy a zavargások napján nem tartózkodott az amerikai fővárosban, így személyesen nem vett részt az erőszakos cselekményekben.

A január 6-i eseményekkel összefüggésben az eddigi legsúlyosabb börtönbüntetést egy másik szélsőséges szervezet, az Oath Keepers korábbi vezetőjére, Stewart Rhodesra szabta ki a bíróság, akinek 18 évet kell börtönben töltenie. A 2021. januári erőszakos tüntetéssel és zavargásokkal összefüggésben összesen mintegy 1100 ember ellen emeltek szövetségi bűncselekmények miatt vádat, és eddig hatszáz embert ítéltek el.

Szökött veszélyes bűnöző ellen indítottak hajtóvadászatot Pennsylvania hatóságai

Több száz rendőr kutyákkal és helikopterekkel keresett az Egyesült Államok Pennsylvania államában pénteken egy csütörtökön megszökött bűnözőt. A gyilkosság miatt elítélt Danelo Cavalcantét a hatóságok „rendkívül veszélyesnek” nevezték, és arra kérték a lakosságot, hogy legyen körültekintő, de információval segítsen a kézre kerítésében. Bejelentették, hogy a nyomravezetőnek tízezer dollárt (mintegy 3,5 millió forintot) ajánlanak fel. A Chester megyei kerületi ügyész, Deb Ryan az eseményen kiemelte: a férfi annak ellenére tudott kiszabadulni, hogy a börtön legszigorúbban őrzött részlegében tartották arra az időre, amíg átszállítják az állami börtönbe, ahol le kell töltenie a büntetését. A 34 éves, brazil állampolgárságú Cavalcantét azért ítélték el, mert 2021-ben meggyilkolta a barátnőjét, aki szakított vele. A férfi illegálisan, hamis papírokkal jutott az Egyesült Államokba Puerto Rico érintésével hazájából, ahol szintén emberölés miatt körözik. A hatóságok közölték: azt feltételezik, hogy a férfi West Chester város környékén bujkál, és minden eszközt bevetnek, hogy még Pennsylvania államban kézre kerítsék.

 

The post Hosszú börtönbüntetéseket szabott ki egy amerikai bíróság a capitoliumi zavargások főszereplőire appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Fehér Ház: Washingtonnak intenzív orosz-észak-koreai fegyverkereskedelmi tárgyalásokról van tudomása

Biztonságpiac - Mon, 09/04/2023 - 12:03
Amerikai információk szerint Oroszország és Észak-Korea között egyre intenzívebbek a fegyverkereskedelmi tárgyalások – hangzott el a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának sajtóbeszélgetésén.

John Kirby, a testület kommunikációs koordinátora felidézte, hogy a közelmúltban Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter tüzérségi eszközök vásárlásáról tárgyalt az észak-koreai fővárosban, azt követően pedig magas rangú orosz küldöttség egyeztetett a részletekről, amelyek kidolgozása a következő hónapokban folytatódik.

Hírszerzési információk szerint ha létrejön az üzlet, akkor annak keretében Oroszország változatos és nagy mennyiségű hadianyaghoz jut, amelyet Ukrajnában tervez felhasználni. Ezenfelül a hadiipar számára kritikusan fontos nyersanyagok szállítása is az ügylet részét képezheti.

Szintén hírszerzési információkra hivatkozva a nemzetbiztonsági illetékes megjegyezte, hogy a közelmúltban Putyin és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető között több levélváltás történt a kétoldalú kapcsolatok szorosabbá tételéről.

Kirby kijelentette, hogy felszólítják Észak-Koreát, állítsa le a fegyverkereskedelmi tárgyalásokat, ugyanis egy ilyen üzlet megsértené az ENSZ több határozatát is. Hozzátette: az Egyesült Államok a szankciós politikáján keresztül is akadályozza, hogy Oroszország katonai felszereléshez jusson Észak-Koreából vagy bármely más országból.

Kirby értékelése szerint azzal, hogy Oroszország Észak-Koreához fordul tüzérségi eszközökért és nyersanyagokért, a gyengeségét mutatja meg, és kétségbeesést tükröz Moszkva részéről.

Arra a kérdésre ugyanakkor, hogy ha igaz az orosz gyengeség és kétségbeesés, akkor az jelezheti-e a háború közelgő végét, a Nemzetbiztonsági Tanács tisztviselője azt mondta, hogy a háború menetéből az látszik, „Putyin nem hajlik arra, hogy letegye a fegyvert, és tárgyalásokba bocsátkozzon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel”. A tárgyalásokig az Egyesült Államok Ukrajnát ellátja a harcokhoz szükséges biztonsági támogatással annak érdekében, hogy a harctéren sikereket érhessen el, aminek révén, ha annak eljön az ideje, a tárgyalóasztalnál is sikeres lehessen.

Utalt arra, hogy az amerikai kormány hétfőn jelentett be egy újabb, 250 millió dolláros katonai szállítmányt Ukrajna számára, benne légvédelmi eszközökkel, rakétákkal, lőszerekkel, és egyéb felszereléssel.

Menesztette az ukrán kormány a katasztrófavédelem vezetőjét

Menesztette az ukrán kormány Szerhij Krukot az állami katasztrófavédelmi szolgálat vezetői posztjáról egy belső ellenőrzést követően — közölte Ihor Klimenko belügyminiszter. A tárcavezető hozzátette, hogy a katasztrófavédelem vezetésével Kruk eddigi helyettesét, Volodimir Demcsukot bízták meg. Elmondta még, hogy a szolgálatnál elvégzett belső ellenőrzés eredményei alapján további személyi döntések várhatók. Kiemelte, hogy a katasztrófavédelmi szolgálat a megszokott módon működik.

Augusztus elején az ukrán Állami Nyomozóiroda (DBR) azzal gyanúsította meg a szolgálat több tisztségviselőjét, hogy hivatali mulasztásuk hozzájárult ahhoz, hogy januárban repülőszerencsétlenségben életét vesztette Denisz Monasztirszkij akkori belügyminiszter és a rendőrség több vezetője – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda.

A kormány 2022. február 16-án nevezte ki Krukot az állami katasztrófavédelmi szolgálat élére. Ezután azonban kiderült, hogy anyósa, Tamara Kricko három lakás tulajdonosa lett a nyugat-ukrajnai Rivnében, és elrendelte egy drága nyaralóház építését is.

Fejlövéssel holtan találták irodájában az ukrán titkosszolgálat egy ezredesét

Holtan találták kijevi irodájában az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egyik ezredesét — erősítette meg a hírt a szolgálat. A hírportálnak az SZBU-nál lévő forrásai azt is megerősítették, hogy a szakszolgálat munkatársai a fején lőtt sebbel találták meg a magas rangú tiszt holttestét saját irodájában. A tiszt nevét nem hozták nyilvánosságra. A sajtószolgálat közölte, hogy halálának körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálják az ukrán országos rendőrség nyomozói. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat őszinte részvétét fejezi ki elhunyt alkalmazottjuk családjának és barátainak. „A szakszolgálat minden segítséget megad a rendőrségnek a teljes körű, objektív és pártatlan nyomozáshoz” — hangsúlyozta az SZBU.

 

The post Fehér Ház: Washingtonnak intenzív orosz-észak-koreai fegyverkereskedelmi tárgyalásokról van tudomása appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Köszönjük EU! 37 új, fecskendős tűzoltóautó áll szolgálatba

Biztonságpiac - Sun, 09/03/2023 - 11:58
Harminchét új, fecskendős tűzoltóautó állít szolgálatba az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), a beszerzést az EU támogatta.

Az OKF, Dóka Imre szóvivőhelyettes által jegyzett közleményében azt írta: a beszerzés a Széchenyi 2020 programban valósul meg. A projekt 2023 novemberében zárul, az Európai Unió 10 milliárd 100 millió forintos vissza nem térítendő támogatásából, állami társfinanszírozással.,

A 320 lóerős MAN alvázra épülő tűzoltógépjárművek összeszerelését a BM Heros Zrt. Budapesti telephelyén végzik el. Az új járműveknek 4000 literes beépített víztartálya és 250 literes beépített habképzőanyag-tartálya van, és menet közben szivattyúüzemre kapcsolva is folyamatosan képesek oltani. A kéttengelyes kivitelű, négykerék-meghajtású fecskendőkben 150 literes üzemanyagtartályt alakítottak ki.

Idézik a közleményben Fülep Zoltán tűzoltó ezredest, országos tűzoltósági felügyelőt, aki azt mondta, az újonnan megjelenő és egyre gyakoribb, a klímaváltozás okozta veszélyhelyzetek rendkívül nagy leterheltséget jelentenek a készenléti és a gépjárműállománynak egyaránt. Hozzátette, hogy a szélsőséges időjárási események – így például a szárazság – nagy kiterjedésű vegetációs tüzeket okoznak, ezért korszerű műszaki megoldást kell találni arra is, hogy a vízhiányos területeken elegendő oltóvíz álljon rendelkezésre.

A program megvalósításával a főváros és valamennyi megyei igazgatóság járműparkja gyarapodik az új gépjárművekkel.

Kigyulladt autóból szabadítottak ki egy családot pénzügyőrök

Kigyulladt autóból szabadítottak ki egy Ausztriába tartó román családot pénzügyőrök az M1-es autópályán; végül senki sem sérült meg – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A szülők két kisgyermekükkel utaztak Ausztriába, amikor autójukból sűrű füst csapott ki, majd a jármű kigyulladt. A NAV három járőre az óvodás és a bölcsődés korú gyermeket, valamint édesanyjukat a járőrautóba ültették. Az apát, aki próbálta kimenteni az értékeket az égő kocsiból, biztonságos helyre kísérték, majd igyekeztek megnyugtatni. A tájékoztatás szerint az eset miatt a tűzoltók megérkezéséig lezárták a sztráda érintett szakaszát. Néhány perccel később a mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók nekiláttak az oltásnak. A közleményben kitértek arra is, hogy a NAV Bevetési Igazgatóságának több munkatársa is részt vett rendészeti és sérült beteg ellátását segítő képzésen. A speciális segítségnyújtást a járőrök önként tanulják, hogy rendkívüli helyzetekben is eljárhassanak.

 

The post Köszönjük EU! 37 új, fecskendős tűzoltóautó áll szolgálatba appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A nyílt utcán ölt meg egy rendőrnőt a volt férje

Biztonságpiac - Sat, 09/02/2023 - 11:58
Megöltek egy szolgálaton kívüli rendőrnőt Franciaországban a nyílt utcán egy hegyi faluban az ország keleti részén található Savoie megyében. A gyilkosság gyanúsítottját, a nő volt férjét pénteken őrizetbe vették – jelezte az illetékes Chambéry város ügyésze.

A tragédia csütörtökön történt, amikor a 42 éves áldozat bölcsődébe vitte az egyik gyerekét a Chambéryhez közeli La Croix-de-la-Rochette településen. A rendőrnő nem volt szolgálatban, amikor megölték. A gyanúsított a nő volt férje, akitől két gyereke született, s aki feltételezhetően egy bozótvágó késsel ölte meg a volt feleséget. A 61 éves gyanúsított, aki ellen személy elleni erőszak, zaklatás és fenyegetés miatt korábban többször is indult eljárás, elmenekült a helyszínről.

Pierre-Yves Michau ügyész elmondta: a férfit péntek délelőtt az egyik szomszédos településen, Arvillardban tartóztatták le, nem tanúsított ellenállást. „Nagy szomorúság a hír hallatán – amely az első jelek szerint párkapcsolaton belüli gyilkosság -, mely szerint egy szolgálaton kívüli rendőrnőt öltek meg a nyílt utcán Savoie-ban. Gondolataink a családjával, szeretteivel és kollégáival vannak” – írta Gérald Darmanin belügyminiszter az X-en.

„Nagyon meg vagyunk döbbenve” – mondta Fabrice Galatioto, az Unité SGP-Police szakszervezet délkeleti zónájának főtitkára. Elmondása szerint a megölt rendőrnő többek között családon belüli erőszakkal kapcsolatos panaszokkal és esetekkel foglalkozott. „Segített megvédeni a társadalmat, és végül ő maga is áldozattá vált” – hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.

A házaspár korábban a dél-franciaországi Nizzában élt két gyerekével, 2021-ben váltak el. A nő ekkor áthelyezését kérte Chambérybe, miután új párjával Savoie megyébe költözött. Az ápoló foglalkozású volt férjét 2020-ban elítélték, amiért nem tartotta tiszteletben a bántalmazott feleséget védő távol tartó bírósági határozatot. A nő a közelmúltban feljelentést tett, mert volt férje nem fizette a gyerekek utáni tartásdíjat.

Franciaországban 2021-ben húsz százalékkal 122-re emelkedett a párkapcsolati erőszak következtében meghalt nők száma az előző évhez képest, tavaly 104, idén eddig 62 nőt öt meg korábbi vagy jelenlegi párja.

Megpróbálta megerőszakolni a Csillagbörtön egyik munkatársát egy fogvatartott

Megpróbálta megerőszakolni a szegedi Szegedi Fegyház és Börtön őrmesterét a börtön egészségügyi részlegén egy fogvatartott – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP). A BvOP közleményében azt írta, az elsődleges adatok alapján előre kitervelte a szexuális célzatú támadást az emberölés miatt elítélt fogvatartott. Az egészségügyi kezelésben részesülő fogvatartott a Szegedi Fegyház és Börtön I. objektumának egyik körletén, „takarítást színlelve az ott szolgálatot teljesítő kolléganő mögé került, és egy wc-pumpából eszkábált tárggyal leütötte az őrt”, majd megpróbálta megerőszakolni. Az őrmester védekezett, miközben a kollégák észlelték a támadást, így a segítség gyorsan érkezett, és nem történt nagyobb baj.

A fogvatartottat megmotozták, és a támadáshoz használt eszköz mellett lepedőcsíkokat is találtak nála. A BvOP tájékoztatása szerint a fogvatartott később elmondta, arra számított, hogy az ütéstől a nő eszméletét veszti, majd tervei szerint a lepedőcsíkokkal megkötözte, aztán megerőszakolta volna. A nőt kórházba szállították, sérüléseit ellátták. A fogvatartott ellen feljelentést tett a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnoka, az ügyben a rendőrség büntetőeljárást folytat. A BvOP közleményében megjegyezte: a szervezet sok esetben kap kritikát amiatt, hogy az egészségügyi kezelésben részesülő fogvatartottak esetében mozgáskorlátozó eszközöket – bilincset – használ. „Sajnos éppen az ilyen esetek bizonyítják, hogy szükség van azokra az óvintézkedésekre, amelyek maximálisan garantálják kollégáink és a büntetés-végrehajtási intézetek biztonságát”.

 

The post A nyílt utcán ölt meg egy rendőrnőt a volt férje appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A brüsszeli kormány a menedékkérő férfiak befogadásának felfüggesztésére irányuló terv visszavonását sürgeti

Biztonságpiac - Fri, 09/01/2023 - 12:10
A brüsszeli régió miniszterelnöke arra kérte Nicole de Moor belga menekültügyi és migrációs államtitkárt, hogy hagyjon fel az egyedülálló férfi menedékkérők befogadásának felfüggesztésére irányuló tervével, valamint a Brüsszelben regisztrált bevándorlók országos elosztását is sürgette.

Nicole de Moor szerdán jelentette be, hogy Belgium a télen nem biztosít szállást menekültstátuszt kérő, egyedülálló férfiaknak, a befogadóközpontokban kialakított, még rendelkezésre álló szálláshelyeket gyerekes családoknak tartják fenn – idézte fel a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap csütörtökön. Az államtitkár indoklása szerint az intézkedéssel a belga kormány el akarja kerülni, hogy a menekültgyerekek ezen a télen az utcára kerüljenek. A terv szerint menedékkérelmük elbírálásának ideje alatt az egyedülálló férfiaknak maguknak kell gondoskodniuk a szállásukról.

A brüsszeli régió kormánya a lap beszámolója szerint egyeztetésre hívta a szövetségi kormány illetékes államtitkárát, véleményük szerint ugyanis a terv, ha megvalósul, „elkerülhetetlenül súlyos következményekkel jár Brüsszelre nézve”. A menekültek és menedékkérők túlnyomó többsége a belga fővárosban tartózkodik, ahol – mint kiemelték – a menedékkérelmek nyilvántartásba vételére szolgáló intézmények találhatók. A brüsszeli régió kormánya azt kéri az önkormányzattól és az illetékes brüsszeli hatóságoktól, hogy „ne hajtsák végre azt a tervet, amely szerint nem fogadnak be egyedülálló férfi menedékkérőket” – közölték.

Rudi Vervoort, a brüsszeli régió miniszterelnöke emlékeztetett egy 2021 szeptemberében a belga miniszterelnöknek, a belügyminiszternek és a menekültügyi és migrációs államtitkárságnak küldött levelére, mely „a brüsszeli régió területén tartózkodási engedéllyel nem rendelkező személyek helyzetének figyelmen kívül hagyása által okozott nehézségekre” hívta fel a figyelmet. A brüsszeli miniszterelnök a lap szerint most megjegyezte, hogy két év elteltével a levélben vázolt helyzet csak rosszabbodott. Az intézkedés iránti kérelmeknek nem volt hatásuk, eltekintve az állami menekültügyi ügynökség (Fedasil) és a brüsszeli régió között, 1500 befogadóhely létesítéséről szóló megállapodástól, amelyet Brüsszel meg is valósított.

A brüsszeli régió miniszterelnöke tervet sürget a belga fővárosban regisztrált menekültek országos elosztására. Vervoort szerint a menekültekkel kapcsolatos erőfeszítéseket meg kell osztani a régiók között. A szövetségi kormánynak és az összes régiónak „mindent meg kell tennie annak biztosítására, hogy minden menedékkérő anyagi segítséget kapjon Belgium nemzetközi kötelezettségeivel, valamint a belga és az európai joggal összhangban”. Mindezt a nemzeti szolidaritás igénybevételével, szükség esetén egy nemzeti elosztási terv végrehajtásával – tette hozzá Vervoort.

A Fedasil adatai szerint az elmúlt két évben 11,5 millió menedékkérő érkezett Belgiumba, közülük legkevesebb 33 500 jelenleg is befogadóközpontokban tartózkodik. Tavaly Belgiumban közel 37 ezer nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be nem uniós állampolgárok, és a menedékkérőkön kívül az ország mintegy 62 ezer ukrajnai menekültnek nyújt segítséget.

Embercsempészek fogságából menekülő bevándorló vesztette életét

Egy ötödik emeleti lakásból az ablakon kimászva próbált elmenekülni Temesváron két Srí Lanka-i bevándorló az őket napok óta fogva tartó embercsempészek elől, de ez csak egyiküknek sikerült, a másik lezuhant és meghalt – jelentette a Temes megyei ügyészség. A két Srí Lanka-i állampolgár néhány hete hivatalos munkavállalói engedéllyel érkezett Romániába egy brassói céghez, az őket megkörnyékező embercsempészek azonban azt ígérték: segítenek nekik, hogy egy teherautóban elbújva átjussanak a román-magyar határon. Pénteken értek Temesvárra, ahol egy városszéli épület ötödik emeletén szállásolták el őket, de az embercsempészek ott már több pénzt kértek tőlük, mint amiben megállapodtak, majd amikor ezt megtagadták, túszul ejtették őket.

A vádhatóság közleménye szerint az embercsempészek ötezer eurót követeltek a bevándorlók, szájukat betömték, megkötözték és ütlegelték őket, és minderről videofelvételt is készítettek, amelyet elküldtek Srí Lanka-i hozzátartozóiknak, pénzt követelve tőlük. Hétfőn, amikor magukra hagyták őket, a két bevándorló kötelet sodort a lakásban talált textilekből, és az ablakon kimászva próbált elmenekülni. Az egyikük épségben le is jutott a földszintre, de a másik súlya alatt az improvizált kötél elszakadt, ő lezuhant és szörnyethalt.

A nyomozók kedden megtalálták és őrizetbe vették a két embercsempészt: két pakisztáni állampolgárt, akik maguk is illegálisan érkeztek Romániába. A Temes megyei ügyészség embercsempészés és az áldozat halálát okozó személyi szabadságtól való megfosztás miatt kérte a törvényszéktől előzetes letartóztatásukat. Az ügyben a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hivatalból indított eljárást az embercsempész-hálózat többi tagjának azonosítása és megbüntetése érdekében.

 

The post A brüsszeli kormány a menedékkérő férfiak befogadásának felfüggesztésére irányuló terv visszavonását sürgeti appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

KÉPEK A RÉGI ALBUMOKBÓL: MÚLTIDÉZŐ BROSÚRÁK

Air Base Blog - Thu, 08/31/2023 - 13:26

A kilencvenes évek közepén még javában tartott a papíralapú promóciós anyagok kora. A hazai repülőnapokra érkező cégek a várható vadászgép-típusváltás kapcsán, bőkezűen osztogatták a kisebb-nagyobb brosúrákat, tájékoztató kiadványokat és posztereket a sajtónak és a nagyközönségnek egyaránt. Ezek általános adatokat tartalmazó, túl sok érdemi információ nélkül szerkesztett színes kiadványok voltak, mégis nagy népszerűségnek örvendtek, hiszen a kereskedelmi internet szolgáltatás – felejthetetlen betárcsázós hangjával – csak ekkoriban indult el Magyarországon, és hasonló képanyagokat egy-két kivételtől eltekintve leginkább a nyugati repülőmagazinokban láthattunk. Ebbe az albumba a Lockheed Martin, a McDonnell Douglas / Boeing és a Saab kiadványaiból válogattam. A negyedik nagyágyú, a Dassault anyagaiból egy sem jutott el hozzám.  

[...] Bővebben!


Categories: Biztonságpolitika

Megsemmisítettek négy orosz repülőgépet az oroszországi Pszkov elleni dróntámadás során

Biztonságpiac - Thu, 08/31/2023 - 12:10
Négy orosz Il-76-os katonai szállítórepülőgép semmisült meg az Oroszország északnyugati részén fekvő Pszkov ellen szerdára virradó éjjel végrehajtott dróntámadás – közölte az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága.

„Négy repülőgép helyreállíthatatlanul megsemmisült. További kettő feltehetően megrongálódott, az információ még pontosítás alatt áll” – fejtette ki Andrij Juszov, a katonai hírszerzés szóvivője az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott nyilatkozatában.

Mikola Olescsuk altábornagy, az ukrán légierő parancsnoka arról számolt be, hogy az ukrán erők 43 légi harceszközt semmisítettek meg az oroszok által szerdára virradóan Ukrajnára kilőtt 44-ből: 28 robotrepülőgépet és 15 csapásmérő drónt. Kifejtette, hogy a rakéták és drónok útvonala mentén Ukrajna számos régiójában működött a légvédelem. A légitámadás visszaverésében légvédelmi rakétacsapatok, vadászrepülőgépek, és egyéb megsemmisítési eszközök vettek részt.

A légierő közlése szerint egyebek mellett a déli odesszai régióban nyolc robotrepülőgépet lőttek ki a tenger felett, és több mint húsz ellenséges célpontot – rakétákat és drónokat – az ukrán főváros, Kijev légterében.

Az ukrán vezérkar friss jelentésében ukrán sikerekről számolt be, közölve, hogy az ukrán csapatok már „megvetették lábukat” a zaporizzsjai régióban lévő Novodanyilivka és Novoprokopivka, valamint Mala Tokmacska és Verbove irányában is. A Donyeck megyei Bahmut felé vezető úton az ukrán csapatok folytatják a támadó hadműveleteket a várostól délre eső területen, és megerősítik állásaikat a már elért vonalakon.

Az orosz erők a kijevi katonai vezetés tájékoztatása szerint sikertelen támadóműveleteket hajtottak végre Donyeck megyében Krasznohorivka és Marjinka térségében, ahol jelentős veszteségeket szenvedtek el, a szomszédos Luhanszk megyében pedig Bilohorivkánál és Novojehorivkánál, emellett az ukrán erők továbbra is visszatartják az orosz csapatok támadásait a keleti országrészben lévő stratégiai jelentőségű városok, Kupjanszk, Liman és Bahmut irányában. A vezérkar legfrissebb, szerdai összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mostanra hozzávetőleg meghaladta a 262 ezret.

Az USA újabb 250 millió dolláros fegyverszállítmánnyal segíti Ukrajnát

Az Egyesült Államok újabb 250 millió dolláros katonai segítséget küld Ukrajnának – jelentette be az amerikai külügyminisztérium. A tárca közleménye szerint a csomag tartalmaz AIM-9M légvédelmi rakétákat, HIMARS mobil rakétatüzérségi járművekhez használható eszközöket, valamint 105 és 155 milliméteres tüzérségi lőszereket, egyéb rakétákat, valamint hárommillió darab, kézifegyverbe való lőszert. Az amerikai hadsereg készleteiből azonnal lehívható szállítmányban szerepelnek még aknamentesítő eszközök, akadályromboló lőszerek, páncéltörő rakéták, és korábban küldött eszközökhöz pótalkatrészek. A Fehér Ház keddi sajtótájékoztatóján Karinne Jean-Pierre szóvivő úgy fogalmazott, hogy az újabb csomaggal támogatni kívánják az ukrán haderő jelenleg is zajló ellentámadását, valamint erősíteni Ukrajna légvédelmét az ismétlődő orosz rakétatámadások ellen.

A védelmi minisztérium beszerzésekért felelős vezető tisztségviselője hétfőn egy konferencián arról beszélt, hogy az Egyesült Államok katonai vezetése és kormánya minden ukrajnai támogatási csomag bejelentése előtt kockázatelemzést végez az amerikai katonai készenlétre vonatkozóan. William A. LaPlante szerint a katonai készletek csökkenésével járó minden tervet áttekint a hadsereg vezérkari főnöke és a védelmi miniszter, akik csak akkor engedélyezik azt, ha annak nincs negatív kihatása az amerikai katonai készenlétre, illetve nem jelent túlzott kockázatot.

A Pentagon szóvivője múlt csütörtökön azt közölte, hogy ukrán pilóták F-16-os vadászgépek kezelésére való kiképzését októberben az Egyesült Államokban is megkezdik, a tervek szerint a Nemzeti Gárda arizonai Morris légitámaszpontján. Pat Ryder hozzátette, hogy a kiképzés kiegészíti az Európában dán és holland vezetéssel már zajló programot, és célja az ukrán védelmi erők hosszú távú védelmi képességeinek erősítése.

Ukrán amazonok bántalmaztak rendőröket Ferihegyen

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt nyomoz egy ukrán állampolgárságú anyával és lányával szemben, akik a budapesti repülőtéren velük szemben intézkedő rendőröket bántalmazták. A közlemény szerint az ukrán nő a családtagjaival érkezett továbbutazás céljából Egyiptomból Budapestre pénteken az esti órákban, amikor a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B termináljának érkezési oldalán szolgálatot teljesítő rendőrök felfigyeltek az ittas állapotukból eredő hangoskodásukra. A fiatalabb nő a telefonja korábbi eltűnése miatt panaszt kívánt tenni a melléjük lépő rendőröknél, de folyamatosan ordítozva kommunikált, illetve a rendőrök intézkedését egy mobiltelefonnal élő internetes adásban közvetítette úgy, hogy a telefont egy alkalommal „provokatív jelleggel” az egyik rendőr arcához tolta. A rendőrök többször megkérték a nőt, hogy fejezze be a tevékenységét, ő azonban a felszólításnak nem tett eleget, majd az egyik rendőr felé rúgott, míg a másik rendőrt meg akarta ütni. A rendőrök a rúgás, illetve az ütés elől kitértek, az anya eközben az egyik rendőrt hátulról tenyérrel halántékon ütötte. Ezt követően a két nő a várócsarnok felé távozott, ahol a fiatalabb nő továbbra is többször rátámadt a vele szemben intézkedő egyik rendőrre, és ehhez az anyja is csatlakozott. A nő az erősítésként megérkező másik két rendőr felé rúgott, egyiküket el is találta. Az ügyészség közlése szerint a rendőrök nem szenvedtek sérülést. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség az őrizetbe vett, majd hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatott nők letartóztatására tett indítványt, amit a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója hétfőn – mivel az eljárási cselekményeken való jelenlétük csak így biztosítható – el is rendelt – áll a közleményben.

The post Megsemmisítettek négy orosz repülőgépet az oroszországi Pszkov elleni dróntámadás során appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Csehország biztonságát leginkább az orosz birodalmi politika veszélyezteti

Biztonságpiac - Wed, 08/30/2023 - 12:03
Csehország biztonságát leginkább az orosz birodalmi politika veszélyezteti, de ébernek kell lenni Kínával szemben is, amely saját hatalmi ambíciói érdekében nagy figyelemmel kíséri az ukrajnai háborús konfliktust – jelentette ki Petr Fiala kormányfő.

Csehországnak – fejtette ki – folytatnia kell a civil és a katonai segítségnyújtást Ukrajnának, támogatnia kell Ukrajna integrációját az Európai Unióba és a NATO-ba, ugyanakkor fel kell készülnie az orosz katonai támadás okozta károk háború utáni felszámolására, Ukrajna újjáépítésére is.

„Az ukrajnai konfliktus gyors lezárására kevés az esély, egyre kevesebb. Az orosz agresszió következményei sokrétűek, s bizonyos értelemben ez található a csehországi társadalomban tapasztalható nyugtalanság hátterében is” – vélekedett Fiala a cseh nagykövetek háromnapos tanácskozásának megnyitóján.

Az energiabiztonságról szólva a kormányfő kulcsfontosságúnak minősítette, hogy Csehország mihamarabb „százszázalékosan” függetlenítse magát az orosz energiahordozóktól.

Az európai és a transzatlanti szövetségi kapcsolatokkal összefüggésben Fiala azt mondta, hogy Csehország helyzete a tavalyi európai uniós elnökség következtében „megerősödött”. Ami a Visegrádi Csoportot illeti, a cseh kormányfő szerint „jelenleg bonyolultabb a politikai együttműködés, ezért a gyakorlati kérdésekben való együttműködésre kell összpontosítani a figyelmet”. Fiala úgy vélte: szükség van a közép-európai párbeszéd kiszélesítésére, Csehországnak erősítenie kell stratégiai kapcsolatait Németországgal és Ausztriával.

Jan Lipavsky cseh külügyminiszter beszédében leszögezte, hogy Prága teljes mértékben támogatja Volodimir Zelenszkij ukrán államfő béketervét. „Jelenleg ez az egyetlen járható kiút a háborúból” – vélte a cseh diplomácia vezetője.

Lipavsky ezután hivatalában tárgyalt Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel, aki a közös sajtótájékoztató után beszédet mondott a cseh nagykövetek előtt. Az ukrán külügyminiszter felszólalásában azt mondta, hogy az ukrajnai konfliktus megoldásához nem a fegyverszállítások leállításával vezet az út, mert ez nem jelentené a háború végét, hanem további emberi szenvedésekhez és halálokhoz vezetne.

Kuleba kijelentette: Putyin célja, hogy meggyengítse Európa gazdaságát. Az erre adott válasz nem lehet Ukrajna támogatásának a meggyengítése, hanem a megerősítése. Ukrajna győzelme megakadályozza Putyin terveinek megvalósítását – mutatott rá a külügyminiszter, aki beszédében köszönetet mondott Csehországnak az Ukrajnának nyújtott sokoldalú támogatásért és az ukrán menekültek százezreinek befogadásáért.

Lipavsky a sajtóértekezleten hangsúlyozta: Csehország addig támogatja Ukrajnát, amíg arra szükség van.

 

The post Csehország biztonságát leginkább az orosz birodalmi politika veszélyezteti appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.