Unimobódék égnek Pozsonyban, a Bajkál és Nagyszombati utca környékén, közölte a HaZZ.
Mintegy négyezer ember tüntetett pénteken Pozsonyban, a kormányhivatal előtt Fico moszkvai útja, és Vlagyimir Putyinnal folytatott tárgyalása ellen.
Január 8-tól 10-ig gyűjtik a kidobott karácsonyi fenyőket Párkányban. Felszólították a lakosokat, hogy a fenyőfákról szedjék le a díszeket, édességek csomagolását és a kampókat. Később is leadhatják a fákat a gyűjtőudvarban.
A 35 éves férfi a gyanú szerint december 31-én lopott el egy Seat Leont Modoron. A férfit rövid idő alatt elcsípték a rendőrök.
Euronews: A helyzetet bonyolult: Cecilia Sala sorsa egy iráni férfi jövőjén is múlik, akit december 16-án, mindössze három nappal Sala teheráni letartóztatása előtt vettek őrizetbe Olaszországban.
Január 1-jén balesetet okozott egy Audi Q5 33 éves sofőrje Kassán. Áthajtott a piroson, majd összeütközött egy Škoda Octaviával, amelyet egy 28 éves sofőr vezetett. A baleset után ráadásul fizikailag bántalmazta a másik sofőrt és az egyik rendőrre is megpróbűlt rátámadni. 2,25 ezreléknyi véralkoholszintet mutattak ki a sofőr szervezetében, őrizetbe vették.
Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter több mint egy év alatt sem értette meg, hogy az ő feladata a közbiztonság garantálása – jelentette ki Juraj Krúpa, az SaS képviselője a TASR-nek adott évösszegző interjúban.
Acnews.hu: Zelenszkij hisztérikának nevezte a szlovák kormányfőt, Robert Ficót egy interjúban. „El kell viselnünk néhány európai politikus hisztériáját is, akik inkább a Moszkvával való maffiajellegű kereskedést preferálják az átlátható energiapolitika helyett.” Ezt Zelenszkij nyilatkozta szerdán (1. 1.) a Telegramnak azután, hogy január 1-től Európába nem jön több orosz gáz Ukrajnán keresztül.
Sikerült stabilizálni a rendőrségi állomány létszámát, és megállítani a távozásokat – jelentette ki Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter. A tárca a jövőben meg akarja fordítani a létszám csökkenésének negatív trendjét, ezért részben módosítaná a toborzási feltételeket is.
Kigyulladt egy négyemeletes lakóház teteje az újévi tűzijáték miatt a pozsonyi Červeňova utcában. Senki sem sérült meg. Az anyagi kárt előzetesen 100 ezer euróra becsülték – tájékoztatott a közösségi hálón a Pozsonyi Kerületi Tűzoltó- és Mentőszolgálat (HaZZ).
Euronews: A Palesztin Hatóság befagyasztotta a katari állami médiaóriás, az al-Dzsazíra ciszjordániai tevékenységét - jelentette a Palesztin Hatóság által működtetett WAFA hírügynökség. Ez azt jelenti, hogy a hatóság leállítja a csatorna ciszjordániai irodájának minden adását és tevékenységét.
2025-ben nem változik a nyugdíjkorhatár, az 1961 és 1963 között születettek töltik be a szükséges életkort, attól függően, hogy hány gyereket neveltek fel és melyik hónapban születtek. A vonatkozó táblázat megtalálható a Szociális Biztosító (SP) honlapján – tájékoztatott Martin Kontúr, a biztosító szóvivője.
Megtaláltak egy elveszett kislányt, tűzesetekhez vonultak ki, részeg gyerekek miatt intézkedtek szilveszter éjjel a pozsonyi városi rendőrök. Megmentették egy férfi életét is, aki le akart ugrani a Sznf- (SNP) hídról - tájékoztatott a közösségi hálón a Pozsonyi Városi Rendőrség.
TASR: Az ellenzéki SaS a frakció nélküli Martina Bajo Holečkovával tárgyal a képviselői klubjához való csatlakozásról – erősítette meg a TASR-nek Branislav Gröhling, a párt elnöke.
Az SaS elutasítja az együttműködés lehetőségét a Hlas-szal – derül ki Branislav Gröhling pártelnök TASR-nek adott interjújából. „Elképzelhetetlen a közös kormányzás a Hlas-szal, Matúš Šutaj Eštokkal a párt élén" – jelentette ki Gröhlig.
Mit is kívánhatnánk magunknak a következő évekre, mint egy pártot, amelyre nyugodt szívvel le tudunk szavazni és amely a mi érdekeinket képviseli a parlamentben vagy a kormányon!
A Progresszív Szlovákia (PS) mozgalom sajtótájékoztatója
Összesen hat ülésszakon legalább 68 parlamenti ülésnap lesz 2025-ben – tette közzé a parlament honlapján az előzetes tervet a törvényhozás irodája. Február 4-én ül össze először a parlament, az ülésszak február 21-ig tart.
Richard Raši beruházási, régiófejlesztési és informatizációért felelős miniszter (MIRRI), valamint Michal Kaliňák és Ivan Ivančin államtitkár csütörtöki (1. 2.) sajtótájékoztatója
A nyilvánosság segítségét kéri a rendőrség a tótsóki (Šalgovce/Nagytapolcsányi járás) Viliami Krajčík (82) megtalálásához, akit szerdán (2025. 1. 1.) 20:30 órakor láttak utoljára, amikor ismeretlen helyre távozott az állandó lakhelyéről, s azóta nem adott hírt magáról a hozzátartozóinak.
Pages