Az Európai Bizottság további vizsgálati intézkedéseket irányoz elő az X internetes közösségi platform számára a digitális szolgáltatásokról szóló európai uniós jogszabály (DSA) alapján folyamatban lévő eljárás keretében - jelentette be pénteken a brüsszeli végrehajtó EU-testület.
Pénteken kora este baleset történt az I/16-os úton, Somodi kataszterében. Három gépjármű ütközött össze, nyolc személyt, köztük három kiskorút láttak el a helyszínen a mentősök, közülük hat embert szállítottak kórházba.
Előre kitervelt gyilkosság és gyilkossági kísérlet különösen súlyos bűncselekményével gyanúsítják a szepesófalui (Spišská Stará Ves) gimnáziumban csütörtökön lezajlott késes támadás elkövetőjét.
Tavaly 2115 rendőr távozott a szolgálatból, és 840-en léptek be – derül ki azokból az adatokból, amelyeket Matej Neumann, a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériumának szóvivője tájékoztatási kérés alapján közölt a TASR-rel.
A finanszírozás célja, az "Ukrajnán belül, kritikus körülmények között élő mintegy hatmillió ember számára a segítségnyújtás". A pénzösszegből az ukrán menekülteket befogadó országok is részesülnek.
A muzslai meteorológiai állomáson augusztus 14-én 38,3 fokos csúcshőmérsékletet mértek. Erről Peter Kajaba, a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) munkatársa tájékoztatott egy sajtótájékoztatón.
A nyilvánosság segítségét kéri a rendőrség Jakub Erik Kremský (17) megtalálásához, akit csütörtökön (1. 16.) 16:00 órakor láttak utoljára, amikor a pozsonyi vasúti főpályaudvaron felszállt a Nagyszombatba induló vonatra – azután, hogy megszökött a pozsonyi gyermekkórházból.
Kamil Šaško egészségügyi miniszter (Hlas) meglátogatja azt a diáklányt, aki a csütörtöki (január 16.) szepesófalui (Spišská Stara Ves) késes támadás során sérült meg, és a poprádi kórházban ápolják. Ezt a pénteki, eperjesi (Prešov) sajtótájékoztatón mondta a miniszter az épülő új katonai kórház területén. Elmondta, hogy a sérült állapotáról és a kezelésről szeretne érdeklődni.
Hirado.hu: Tüntetők közé hajtott egy autós Belgrádban csütörtökön, egy nő megsérült, kórházba szállították. Az autós a több mint két hónapja tartó kormányellenes diáktüntetések és forgalomkorlátozások egyik állomásán hajtott a tömegbe, majd elhagyta a helyszínt, de a rendőrség később bejelentette, hogy elfogta. Várhatóan emberölési kísérlet miatt emelnek majd ellene vádat. (MTI)
Robert Fico (Smer) miniszterelnök hétfőn (január 20.) hivatalos látogatást tesz Törökországban. A kormányfőt egy miniszterekből és üzletemberekből álló küldöttség kíséri majd el. Az út fő célja a Szlovákia és Törökország közötti kapcsolatok megerősítése és stratégiai partnerség szintjére emelése – tájékoztatott a Miniszterelnöki Hivatal sajtóosztálya.
A gyanús körülmények között elhunyt orosz ellenzéki aktivista ügyvédeit több évre ítélte a kerületi bíróság. Eközben ennél kevesebbet kapott egy légvédelmi parancsnok, akinek figyelmetlensége orosz katonák halálát okozta az ukrajnai fronton.
Az alapkőletétellel elkezdődött a Bartók Béla Kulturális Központ építése Ipolyságon. A több mint 3 millió eurós beruházást a város az Interreg Magyarország–Szlovákia programból finanszírozza – tájékoztatott a Facebookon Zachar Pál polgármester.
Hirado.hu: Ferenc pápa a csütörtök reggeli órákban elesett a lakóhelyeként szolgáló Szent Márta-házban, jobb alkarján zúzódást szenvedett – közölte a szentszéki sajtóközpont. A rövid közlemény szerint elővigyázatosságból rögzítették a pápa sérült végtagját. (MTI)
Péntektől a járási hivatalok újabb kataszteri osztályai indítják újra a szolgáltatásaikat, konkrétan a Vágsellyei-, Liptószentmiklósi-, Námesztói- és a Turdossini járásban. Erről Matej Neumann, a belügyminisztérium szóvivője tájékoztatta a TASR-t.
"Üdvözletem Kijevből, ahová ma érkezett a PS politikusainak erős küldöttsége. Fontos tárgyalások állnak előttünk. A célunk világos – újra kinyitni az ajtót, amelyet Robert Fico az agresszív kirohanásaival bevágott maga mögött. Szlovákia és Ukrajna szoros partnerek, és kölcsönösen segítséget nyújthatnak egymásnak. Szorítsanak nekünk, hamarosan részletesebben is beszámolunk!" – írta Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia (PS) elnöke délelőtt (11:06) a Facebookon.
Ursula von der Leyen új mandátumának megfelelően stratégiai leépítésen megy keresztül a Nemzetközi Partnerségek Főigazgatósága (GD INPTA), amelynek 100 nemzetközi irodájából csak 18-at hagynak meg.
Hétfőn (1. 13.) egy javíthatatlan sofőrre hibáztak rá a rimaszombati közlekedési rendőrök, amikor megállítottak egy autózó rimaszombati járásbeli férfit (37), akit ötször tiltottak el a gépjárművezetéstől – legutóbb 2033-ig, s drog hatása és körözés alatt állt. Az elfogatóparancsot Kassán adták ki ellene, mert nem ülte le a büntetését.
TASR: PéntekEN (1. 17.) reggel bombát jelentettek a nagyszombati Szent Cirill és Metód Egyetemen (UCM), valamint a Nagyszombati Egyetemen. Az egyetemek épületeit evakuálták – közölte a két érintett oktatási intézmény.
Jozef Mikloško gyermekjogi biztos szerint a gimnáziumban történt késes támadás fájdalmasan emlékeztet arra, mennyire törékeny a gyerekeink biztonsága, és azt mutatja, hogy sürgősen cselekedni kell.
Pages