Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző szerint a Ferencváros annak ellenére jó eredményt akar elérni a Trabzonspor vendégeként a labdarúgó Európa-liga utolsó fordulójában, hogy sérülések miatt sokan otthon maradtak, illetve a magyar bajnok számára már tét nélküli lesz a csütörtöki összecsapás.
MTI: Lengyelországban a következő években három nagy atomerőmű létesül: az elsőt az amerikai Westinghouse építi a tengermelléken, a másodikat dél-koreai technológiával Közép-Lengyelországban létesítik, ahol egy harmadik beruházás is tervben van – jelentette be szerdán Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
3-5 méter mély krátereket tártak fel az Északi Áramlat-1 megsérült részénél a gázvezetéket üzemeltető társaság szerdai közleménye szerint. A kráterek közötti csőszakasz megsemmisült, darabjainak szétszóródási sugara legkevesebb 250 méter.
TASR: Idén másodszor is kifizetik a 13. nyugdíjat az arra jogosult nyugdíjasoknak, Zuzana Čaputová államfő szerdán aláírta az erről szóló törvénymódosítást. Az év végi nyugdíjkiegészítés azonban alacsonyabb lesz, az eredeti 13. nyugdíj összegének a 70 százaléka.
Decemberben ismerteti a kormány, hogy milyen segítséget kap a lakosság az energiaválság miatt – jelentette be a kormány szerdai ülését követően Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter.
TASR: Több ezer érvénytelen szavazatot regisztráltak a választási bizottságok az összevont választáson. Ezek hibásan kitöltött szavazólapok, illetve üres borítékok voltak. A megyei megválasztáson több mint 204 ezer érvénytelen szavazatot regisztráltak, a megyeelnökökre pedig több mint 192 ezer érvénytelen szavazat érkezett.
Jelenleg több migráns érkezik Csehországból, mint Magyarországról. Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter azt mondta, aktívan egyeztetni kell a problémáról a cseh féllel. „Az úgy nem működik, hogy nincs tartva a visszafogadási egyezmény" - mondta a szerdai kabinetülés után.
MTI: Abdullah Avci, a Trabzonspor labdarúgócsapatának vezetőedzője annak ellenére erős Ferencvárosra számít csütörtökön, hogy a magyar bajnok vélhetően nélkülözi néhány kulcsjátékosát az Európa-liga csütörtöki utolsó fordulójában.
Győzelemmel rajtolt a magyar női vízilabda-válogatott a világliga Tenerifén zajló Szuperdöntőjében, melynek szerdai nyitónapján 9-7-re múlta felül az ausztrál együttest.
Euronews: Legalább 10 különböző típusú rakétát lőtt ki Észak-Korea szerda reggel Dél-Korea irányába. Közülük egy majdnem elérte a szomszédos ország tengeri határát. Szöul azonnal reagált az akcióra, és három precíziós föld-levegő rakétát lőtt ki északi szomszédja irányába.
Leszállt a vonatról egy férfi a Pozsony és Dunaszerdahely között közlekedő vonatról kedden (november 1.) az annamajori (Miloslavov) állomáson, és csak akkor vette észre, hogy a kislánya a vonaton maradt. Azonnal értesítette a rendőrséget – tájékoztatott a közösségi hálón a nagyszombati rendőrség.
Lengyelország ideiglenes drótkerítést épít a Kalinyingrádi terület nevű orosz exklávéval közös határszakaszon, a munkálatok már szerdán megkezdődnek - jelentette be sajtóértekezleten Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.
Naponta mintegy tízmillió mikroműanyag-részecske kerül a kék bálnák emésztőrendszerébe egy új tanulmány szerint, és ezzel a hatalmas tengeri emlősök a legnagyobb műanyagszemét-fogyasztók a világon - írta honlapján a The Guardian című brit napilap.
24.hu: Mette Frederiksen dán miniszterelnök benyújtotta lemondását a királynőnek. Megkezdi a politikai középen átívelő koalíció lehetőségének feltérképezését.
A Moody's a szlovák mellett a német, az olasz, a cseh, a lengyel és a magyar bankrendszer kilátását módosította negatívra.
Naponta akár száz hivatásos katonával erősíthetik meg a rendőrséget az illegális migráció jelentős növekedése miatt. A katonák a rendőrökkel közösen járőröznek majd a Magyarországgal közös határátkelőkön.
Michal Fedák lesz az oktatásügyi tárca új államtitkára. Erről szerdai ülésén döntött a kormány. November 7-től tölti be ezt a funkciót.
Jürgen Klopp, a Liverpool német vezetőedzője kereken négyszázadik alkalommal ült angol csapata kispadján tétmeccsen, és a hetedik szakvezetővé lépett elő, aki legalább 100 Bajnokok Ligája-mérkőzést vallhat a magáénak - írta a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) a BL 6., záró csoportkörének keddi játéknapja után.
356 PCR-tesztet végeztek kedden Szlovákiában, és 55 koronavírus-fertőzöttet találtak. Öt ember belehalt a betegségbe – tájékoztatott a covid-19.nczisk.sk weboldalon a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ. 530 COVID-19-beteget kezelnek kórházban. (tasr)
Pages