Nemcsak a sífelvonók esetében, hanem ideiglenesen a gasztroszektorban is 10%-ra csökken az áfa, mivel a parlament kedden elfogadta Karol Kučera (OĽANO) áfatörvényhez benyújtott módosító javaslatát. (tasr)
Ismét tojással próbálták megdobni a brit uralkodót kedden, a feltételezett elkövetőt a rendőrség őrizetbe vette. Egy hónapon belül ez volt a második hasonló incidens.
Csehország várhatóan 30 nappal ismét meghosszabítja a cseh-szlovák határ ellenőrzését, hogy megakadályozza a migránsok illegális bejutását az ország területére. A szeptember végén bevezetett, azóta többször meghosszabbított intézkedés december 12-én jár le.
Szijjártó külügyminiszter szlovákiai útján nem csak szlovák kollégájával, hanem az előző két kormánypárt elnökével, Ficoval és Dankoval is találkozott. A magyar kormány stratégiai partnerének, a Szövetségnek az elnökét kérdeztük erről.
Románia több mint negyven madárfaját a kihalás fenyegeti, további csaknem harminc pedig mérsékelten fenyegetettnek minősül - közölte kedden a Román Madártani Egyesülettel (SOR) és a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
Megállapodást írtak alá Tiranában kedden az Európai Unióban és a nyugat-balkáni országokban tevékenykedő mobilszolgáltatók képviselői arról, hogy a két térség közti roamingdíjakat jövő ősztől fokozatosan eltörlik.
Fico szerint amikor a V4-ek közösen léptek fel, érvényesíteni tudták érdekeiket. Az csoport működésének van értelme Szlovákia és Magyarország számára is.
Tomáš Valášek frakció nélküli parlamenti képviselő a kormány leváltására fog szavazni a rendkívüli ülésen. Szerinte ha folytatná ez a kormány, veszélybe kerülne a demokrácia az országban.
Az EU tagállamai kapcsolatokat akarnak kiépíteni a nyugat-balkáni országokkal és fejleszteni szeretnék a beruházásokat a régióban. Ezt Eduard Heger (OĽANO) miniszterelnök jelentette ki Tiranában. Szerinte a kapcsolatok egyre intenzívebbé válnak.
Európában és Közép-Ázsiában csaknem 400 millió embernek lenne szüksége rehabilitációra az egészségi állapota miatt, de legtöbbjük nem jut hozzá - erre figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai hivatala keddi jelentésében, amely azt is hangsúlyozta, hogy a beavatkozás hiánya az egyes országoknak nagyon sokba kerül a kieső bevételek miatt.
Varga Mihály magyar pénzügyminiszter kedd délelőtt megvétózta, hogy 2023-ban összesen 18 milliárd euró kedvezményes hitelt nyújtson az EU Ukrajnának. Csak a magyar kormány szavazott nemmel.
Tomáš Taraba és további két frakció nélküli parlamenti képviselő nem fogja támogatni a kormány megbuktatását, ha cserébe a kormánykoalícióval megegyezést tudnak kötni az előrehozott parlamenti választás dátumáról.
Biztosan teltház előtt rendezik majd meg jövő júliusban a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen. A mogyoródi versenypálya keddi hírlevele szerint ilyen gyorsan még soha nem fogytak el a bérletek és a vasárnapi jegyek a viadalra.
Ferenczy Anna, érdemes művész a csehszlovákiai magyar színjátszás kiemelkedő alakja életének 90. esztendejében elhunyt. Erről a Komáromi Jókai Színház számolt be Facebook-oldalán.
Újabb törvényfordítások jelentek meg magyar, roma és német nyelven a Slov-Lex elektronikus törvénygyűjteményben. A korábbi fordításokat frissítették.
Euronews: Heves tiltakozások törtek ki a görögországi Szalonikiben amiatt, hogy a rendőrség hétfőn lelőtt egy 16 éves roma fiút, aki állítólag megtöltötte járművét egy benzinkútnál, és fizetés nélkül elhajtott. A kritikus állapotba került tinédzsert kórházban ápolják. Egy rendőrt (34), aki a gyanú szerint fejbe lőtte, őrizetbe vettek és felfüggesztették a szolgálatból.
Tizenhárom éves kislányt kényszerített prostitúcióra egy férfi Salgótarjánban, a 25 éves férfi ellen emberkereskedelem és kényszermunka miatt emeltek vádat – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
Szijjártó Péterrel, Magyarország külügyminiszterével találkoztak a Szövetség képviselői Pozsonyban. "A két ország közötti együttműködés és jó viszony mindannyiunk érdeke" - jegyezték meg Facebook-bejegyzésükben. (bumm)
TASR: Ideiglenesen a szakközépiskola (SOŠ) internátusában szállásolt el egy családot Fülek önkormányzata a hétfői (december 5.), Ján Botto utcai lakástűz után - tájékoztatott az önkormányzat a közösségi hálón.
Pages