Összesen 40 745 elvált nő él Pozsony megyében, országosan ott a legmagasabb az arányuk – tájékoztatta a TASR-t Jasmína Stauder, a 2021-es népszámlálás szóvivője.
A komáromi Selye János Gimnázium diákjai tanáraikkal együtt lelkesen készülnek a Szép magyar beszéd verseny kerületi, illetve a Kassán megrendezésre kerülő országos döntőjére.
A tizedik naptári héten 1,8 százalékkal csökkent az akut légúti megbetegedésben (ARO) szenvedők száma. 29,1 százalékkal emelkedett azonban az influenzaszerű megbetegedésben (CHPO) szenvedőké. Több a COVID-19-fertőzött is – tájékoztatta a TASR hírügynökséget az országos közegészségügyi hivatal (ÚVZ).
Az angol futball-legenda bírálta a brit kormányt, felfüggesztését felzúdulás követte a BBC-n belül és a nézők körében is.
Nem veszélyezteti a német bankrendszert az amerikai Silicon Valley Bank (SVB) csődje - közölte a német bankszövetség (Bundesverband deutscher Banken - BdB) hétfőn.
2024. január 1-je helyett 2023. július 1-jére kell áttenni az összes nyugdíj valorizálását, az öregségi nyugdíj mellé járó úgynevezett szülői bónusz bevezetését pedig 2024-re halasztani – jelentette ki Peter Cmorej (SaS) képviselő a parlament szociális bizottságának ülését követően.
Évek óta jobbnál-jobb színházi előadásokat láthat a közönség a Csemadok Csábi Alapszervezete által indított Csábi Színházi Esték sorozat keretében. Idén márciusban két alkalommal várják az érdeklődőket az egész járásból a Csábi Alapiskola közösségi termében.
Az amerikai és brit hatóságok mindent megtesznek, hogy a főként startupoknak és befeketetőknek hitelező Silicon Valley Bank bedőlésének hatásait mérsékeljék - kérdés, hogy ez segíthet-e elkerülni a 2008-as bankcsődökhöz hasonló láncreakciót. (euronews)
Március 10-én nyílt meg a komáromi Limes Galériában az izsai Szabó Márta Kezeket fel! címet viselő tárlata. A képek szemeket és kezeket ábrázolnak, melyeket egy festő szakos hallgató ezerszer megrajzol, ugyanakkor Márta alkotásai élmények, emlékek, visszatérő álmok művészi megjelenítései.
Március 18-án a Füleki Városi Művelődési Központ bábtermében Ringató foglalkozás, majd a bálteremben daltanítás, játszó- és táncház vár a kicsikre és szüleikre.
Zuzana Čaputová köztársasági elnök az aktuális felmérések eredményei t követve aggódik amiatt, milyen lesz Szlovákia külpolitikája a választások után, továbbra is segítséget nyújt-e majd országunk Ukrajnának. Ugyanakkor bízik abban, hogy sikerül mobilizálni a demokratikus erőket, és "a nyugati civilizáció oldalán" marad Szlovákia. (tasr)
Ingrid Brocková külügyi államtitkár hétfőn két napos munkalátogatásra utazik Németországba. Berlinben kerekasztalbeszélgetésen vesz részt, amelyen Ukrajna újjáépítéséről tárgyalnak. (tasr)
Négy fotovoltaikus kiserőmű építését tervezi Érsekújvár önkormányzata. A városi hivatal tájékoztatása szerint a beruházás összköltsége több mint 115 ezer euró.
Második világháborús gránátra bukkant egy 67 éves férfi az erdőben, 300 méterre egy mezőlaborci családi háztól. A pirotechnikusok elszállították a gránátot, megsemmisítik majd. Erről a rendőrség tájékoztatott Facebook-oldalán. (tasr)
Hatalmas torlaszok épülnek szemeteszsákokból a francia főváros utcáin, mert a nyugdíjreform ellen tiltakozó szemétszállítók sem veszik fel a munkát napok óta. (euronews)
A három magyar válogatott játékost foglalkoztató RB Leipzignek kedden este a Manchester City otthonában kell kiharcolnia a továbbjutást a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből.
Idén is folytatódik az egyes osztályok berendezésének korszerűsítése az Agel komáromi kórházában.
Két vásárló megvert egy nőt az egyik tatabányai áruházban. Az áldozat gázfegyvert rántott, hogy megvédje magát. Az eset még tavaly májusban történt, most garázdaság vétsége miatt állnak bíróság elé a támadók.
A Minden, mindenhol, mindenkor című alkotásnak ítélte oda az amerikai filmakadémia a legjobb film Oscar-díját. A vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban megrendezett díjátadó ceremónián Daniel Kwan és Daniel Scheinert filmje hét Oscar-díjat nyert el.
Kalifornia partjainál legkevesebb nyolc ember meghalt és többen eltűntek, amikor felborult egy embercsempész hajó - közölték vasárnap a hatóságok.
Pages