A címvédő Real Madrid hazai pályán 1:1-es döntetlent játszott a Manchester Cityvel a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának keddi első felvonásán. A párharc visszavágóját jövő szerdán Manchesterben rendezik.
"A szakértői kormány minisztereinek a nevei között a sajtóban megjelent híradásokban olyan személyeké is felbukkant, akiknek a neve nem került szóba" – közölte a TASR-rel kedden éjszaka Jozef Matej, az SZK Elnöki Hivatala Sajtóosztályának a vezetője.
A magyar jégkorong-válogatott hazai csúcsot jelentő 14 756 néző előtt 5:2-es vereséget szenvedett Kanadától a pénteken kezdődő elitvilágbajnokságra készülő együttesek barátságos mérkőzésén az MVM Dome-ban.
Euronews: Bár az esküdtszék elutasította E. Jean Carroll nemi erőszakra vonatkozó keresetét Donald Trump ellen, de felelősnek találta őt az 1996-os támadásban elkövetett testi sértésért, valamint rágalmazásért is.
A tizenegyedik uniós szankciócsomag a büntetőintézkedések megkerülésének megakadályozására fog összpontosítani, így nem kizárt, hogy harmadik országok ellen is szankciókat vezet be – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Kijevben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott sajtótájékoztatóján.
MTI: Az euró reggel fél hétkor 371,10 forintot ért a kedd esti 371,13 forint után. A svájci frank jegyzése 380,12 forintról 379,98 forintra gyengült, a dolláré pedig 338,62 forintról 338,10 forintra süllyedt.
Vádat emeltek egy ismert sydney-i ékszerész ellen, aki állítólag saját magát raboltatta ki, hogy több mint 2,8 millió dollárt csaljon ki a biztosítótársaságtól - közölte az új-dél-walesi rendőrség a The Guardian brit napilap beszámolója szerint.
A Szegedi Tudományegyetemen kutatása új terápiás lehetőségeket jelenthet a depresszió kezelésében.
Kizuhant egy szardíniai szálloda negyedik emeletéről és meghalt egy lengyel település polgármestere. Baleset történt.
Zuzana Čaputová államfő szerdán tárgyal a parlamenti pártok elnökeivel a szakértői kormányról – közölte Jozef Matej, az elnöki hivatal kommunikációs osztályának igazgatója. Az államfő a jövő hét folyamán nevezi ki a szakértői kormányt. (tasr)
Erősödött a forint árfolyama kedden kora este. Az euró árfolyama a reggel 7 órai 372,26 forintról 371,13 forintra gyengült röviddel 18.30 óra előtt, napközben 370,54 és 372,72 forint között mozgott. Az euró a reggeli 1,0987 dollárról 1,0958 dollárra gyengült kora estére. (mti)
Kína döntő szerepet tölthet be Oroszország Kína elleni háborújának lezárásában, ha elhatározza magát a béketeremtésre - jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter kedden Berlinben kínai kollégájával folytatott megbeszélése után.
Rastislav Káčer még május 1-jén kilépett a Demokraták pártból, egyetlen párt jelöltlistáján sem fog felbukkanni a neve a szeptemberi választáson.
Gyilkossággal gyanúsítanak egy 63 éves férfit, aki szombaton leszúrt egy 48 éves nőt Szirénfalván, majd felgyújtotta a házat.
MTI: A tokiói olimpiához és a tavalyi vb-hez hasonlóan a japán Abe testvérek a dohai olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon is egyazon napon szereztek aranyérmet hétfőn.
Áprilisban Dr. Kemény Dénest, a magyar vízilabda-válogatott egykori szövetségi kapitányát látta vendégül a Kikötő – Polgári szalon a komáromi RÉV-ben. A legenda kendőzetlen őszinteséggel beszélt Bödők Gergelynek és a nagyszámú érdeklődőnek az életéről, az edzői munka felelősségéről és a játékosokhoz fűződő viszonyáról.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy május 8-án, néhány nappal 96. születésnapja előtt meghalt szeretett barátunk, kollégánk Máthé Erzsi, a Katona József Színház alapító tagja, kétszeres Jászai Mari-díjas, Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Művész, a Nemzet Színésze – közölte a Katona József Színház a Facebookon közzétett közleményében.
Michael Matthews nyerte hétfőn a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát, amelyen Fetter Erik 175. helyen ért célba.
Euronews: További politikusok lemondását követelték a tüntetők Belgrádban a múlt heti fegyveres mészárlások után. A demonstrálókat az sem nyugtatta meg, hogy a szerb elnök bejelentette: a forgalomban lévő lőfegyverek számát 90 százalékkal csökkentik.
Gömörben, az ország más régióihoz hasonlóan, máglyákat raktak a falvak és városok lakói vasárnap este. Rónapatakon (Rovné) tragikus véget ért a szóban forgó éjjeli tábortűz. Egy férfi a zsarátnok közé esett és ott lelte a halálát.
Pages