Az Országos Statisztikai Intézet adatai alapján 5,7 százalékkal több turista jelentkezett be a hazai szálláshelyekre az év első négy hónapjában a tavalyi év ugyanezen időszakához viszonyítva. A legtöbben Bukarestbe, Brassóba, Kolozsvárra és Prahova völgyére voltak kíváncsiak. A turisták több mint 77 százaléka romániai volt. A külföldiek nagy része pedig európai országból érkezett, főleg izraeli, német és francia kirándulók. A vendégéjszakák száma közel 5 százalékkal növekedett, a hazaiak és a külföldiek is átlagban 1,9 vendégéjszakát töltöttek a szálláshelyen. Az adatok sorából az is kiderül, hogy több romániai utazott külföldre az elmúlt 4 hónapban, mint tavaly.
Várhatóan szeptemberben Vlagyivosztokban tarthatják majd meg Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető találkozóját, a Távol-keleti Gazdasági Fórum alkalmából – derül ki az orosz állami hírügynökség mai közleményéből. A negyedik Távol-keleti Gazdasági Fórumot szeptember 11. és 13. között rendezik meg Vlagyivosztokban. Az észak koreai vezető jövő héten, kedden találkozik Donald Trump amerikai elnökkel is. A több szinten egyeztetett és egyszer már lemondott találkozót Szingapúrban tartják.
Klaus Johannis ma bejelentette, hogy megvárja az alkotmánybíróság indoklását a korrupcióellenes főügyészt érintő múlt heti döntésről. Ezt az elnöki hivatal kielemzi és majd dönteni fog a további intézkedésekről. Az államfő ugyanakkor megjegyezte, hogy bár az alkotmányos előírás szerint az ügyészek a miniszter fennhatósága alá tartoznak, teljesen függetlenek kell legyenek, nem lehet őket politikai befolyás alá vonni és nem tevékenykedhetnek egy politikus alárendeltségében. Kijelentette ugyanakkor azt is, hogy nem fél az esetleges felfüggesztéstől, melyet az utóbbi napokban több PSD-s politikus is kilátásba helyezett.
Az Európai Unió Bírósága mai határozatában kimondja, hogy a házastárs fogalmába beletartozik az azonos nemű társ is. A bíróság a szabad tartózkodáshoz való jogáról szóló uniós jogi rendelkezésére hivatkozva kimondja, hogy a tagállamok szabadságot élveznek abban, hogy engedélyezik, vagy sem az azonos nemű személyek közötti házasságkötést, de nem akadályozhatják az azonos neműek területükön való tartózkodáshoz való származékos jogát. Románia 2016-óta egy román és egy amerikai meleg házaspár esetében semmilyen jogkört nem akart elismerni, ami a Belgiumban megkötött házassággal jár, többek között a letelepedési jogot sem. A pár az Európai Bírósághoz fordult jogorvoslatért.
Az Országos Statisztikai Intézet adataiból kiderül, hogy áprilisban 0,2 százalékkal emelkedett a munkanélküliek aránya, elérve a 4,6 százalékot. Márciusban ez csak 4,4 százalékos volt. Az adatok rámutatnak arra is, hogy a munkanélküliség a férfiak körében nagyobb volt, mint a nők körében. Az áprilisi mutatók alapján a 15 és 74 év közötti munkanélküliek száma több mint 400 ezer volt, ez több ugyan, mint márciusban, de kevesebb az egy évvel ezelőtt regisztrált adathoz képest, amikor 445 ezer személy volt állástalan.
Egy új, online felület segítségével ezentúl akár okostelefonról is jelezhetük, fotókat és videókat is küldhetünk a megyei infrastruktúráért felelős szerveknek. A beruhazasok.hargitamegye.ro felületén keresztül hívható is a megyei utakért felelős diszpécserszolgálat, derül ki a közleményből.
Tegnap, a szenátus első házként elfogadta az RMDSZ csatornadíj áfájának a csökkentését célzó javaslatát. Ez alapján, január elsejétől 19 százalékról 9 százalékra csökkentenék a szennyvízszolgáltatás áfáját. Ezt még döntő házként a képviselőház is el kell fogadja. A hatályban lévő jogszabály alapján az ivóvíznek már 9 százalékos a forgalmi adója. A Szövetség pedig azt szorgalmazza, hogy a víznek a háztartásba érkezéskor és távozáskor is ugyanannyi legyen az áfája. Ez valós rezsicsökkenést eredményez majd, amit az RMDSZ programjában is prioritásként kezel, fogalmaz Cseke Attila, a Szövetség szenátusi frakcióvezetője közleményben.
Eugen Teodorovici pénzügyminiszter tegnap az ellene benyújtott bizalmatlansági indítvány képviselőházi vitáján elmondta, hogy a kormány elemzi a 10 éve elindított nyugdíjrendszer második pillérét és a végkövetkeztetéseket egy hónapon belül bemutatják. Tárgyalni fognak a magánnyugdíjalap működtetőivel, illetve elemezni fogják ennek adminisztratív költségeit is, de nem cél, hogy ezt a pillért felszámolják. A pénzügyminiszter azt szorgalmazza, hogy egy olyan rendszert dolgozzanak ki, melyben az adófizetők dönthetnek majd, hogy melyik alapba helyezik nyugdíj tartalékaikat. Viorica Dăncilă kormányfő és Liviu Dragnea a PSD elnöke is tegnap ismételten elmondták, hogy egyelőre nincs konkrét terv a nyugdíjrendszer átalakítására és nem számolják fel a rendszer második pillérét.
Egy online fórumon fényképek szemléltetik az autópálya több szakaszának a munkafolyamatát. Kiderül, hogy a Marosugra-Aranyosgyéres első szakasza jól halad, viszont a tervekhez képest csúszik a Radnót környéki csomópont kialakítása. A Marosugráig tartó 9,3 km-nyi első szakasz egyáltalán nem halad, hiszen tavaly az építővel szerződést bontottak. A Marosvásárhelyet-Aranyosgyéressel összekötő autópályát 5 szakaszban építik, egyelőre ez 4 különböző céggel van leszerződve. A kormány ígéretei alapján idén 60 kilométer autópályát fognak megnyitni a forgalom előtt, 2020-ig pedig további 290 kilométert adnak át.
Az eredeti tervek szerint, már június 11-én járatot fogadott volna a reptér, viszont az engedélyek megszerzése miatt, ezt június 25-re halasztották. Peti András a reptér igazgatója a vásárhelyi hírlapnak nyilatkozva elmondta, hogy a munkálatok 90 százalékban elkészültek, és június 18-án átadják azt. Ezt követően a szakhatóság számos tesztet és próbarepülést végeztet majd, ezektől függ a működési engedély kibocsátása. Peti András szerint mindent az előírásoknak megfelelően végeztek el, így ez nem kellene akadályba ütközzön. Így a június 25-re betervezett charterjáratokat már fogadni tudja a Transivania repülőtér.