Ódor Lajos miniszterelnök Tibor Gašpar őrizetbe vétele kapcsán kijelentette: a hatóságoknak függetlenül kell eljárniuk, attól függetlenül, hogy éppen választási kampány zajlik-e vagy sem.
Lőtt sebekkel találtak egy elpusztult delfint a közép-dalmáciai Solta-sziget partjainál - közölte a horvát közszolgálati televízió pénteken.
Politikus ellen indított eljárás minden demokráciában érzékeny téma, különféle reakciókat válthat ki, de így sem jogosít fel hazugságok tudatos terjesztésére, reagált Robert Fico (Smer) kijelentésére Zuzana Čaputová államfő.
Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 385,45 forintról 382,42 forintra gyengült 18 órára, napközben 381,68 forint és 385,76 forint között mozgott. Az euró jegyzése a reggeli 1,0987 dollárról 1,0956 dollárra változott. (mti)
Lelőhelytörténeti séta és állatcsont-bemutató is lesz idén a Samu-napon, amelyet minden évben megrendeznek a Magyar Nemzeti Múzeum Vértesszőlősi Régészeti Bemutatóhelyén. (mti)
Felmentik az összes regionális sorozóbizottság vezetőjét Ukrajnában - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) erről szóló döntését ismertetve a Facebookon.
Németországi testvérvárosától, Würzburgtól kapott tűzoltóautókat az ukrajnai Lviv.
Ha magasabb százalékokhoz akarnám segíteni a Smert, nem tenném másképp – jelentette ki Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke a volt rendőrfőkapitány, a Smer jelölte, Tibor Gašpar pénteki őrizetbe vétele kapcsán. (tasr)
"Vannak akik úgy gondolják, hogy a „kis pártoknak” vissza kellene lépniük a szeptemberi választásoktól. Én ezzel nem tudok egyetérteni. Küzdjünk meg valamennyien, egyenlő eséllyel, egy szabad választáson. Mi a demokrácia oldalán, a jó oldalon állunk!" - írta Facebook-bejegyzésében a Kékek-Híd.
Az orosz megszállás alatt álló zaporizzsjai atomerőműben az éjjel megszűnt a 750 kilovolt feszültségű külső fővezeték áramellátása – közölte csütörtökön az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom állami vállalat.
MTI: Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 388,75 forintról 384,18 forintra gyengült 18 órára, napközben 383,28 forint és 389,02 forint között mozgott. A frank jegyzése a reggeli 403,73 forintról 399,20 forintra, a dolláré 354,10 forintról 348,77 forintra csökkent.
A kormányhivatalban tárgyaltak a tárcák képviselői csütörtökön a COVID-19 járvány miatti elrendelt rendkívüli helyzet esetleges feloldásáról és annak hatásairól. Ez volt a munkacsoport első ülése. Az első eredmények heteken belül ismertek lesznek – nyilatkozta a TASR-nek Peter Majer, Ódor Lajos miniszterelnök szóvivője.
Euronews: A lépéssel azt kívánják megakadályozni, hogy a kínai hadi technológia amerikai szakértelem és tőke segítségével fejlődjön.
A magyarok közül egyedül állva maradt Berkes Ferenc újabb párharcot nyert és bejutott a legjobb 16 közé a Bakuban rendezett egyéni sakk világkupán.
TASR: Tavaly óriási tiszta nyereségre tettek szert a bankok, és a tisztességes embereken kerestek. Ha a Hlas bekerül a kormányba, 50 %-os adót fog javasolni a bankok illetékekből és átutalásokból származó nyereségére, amit javarészt a lakosság fizetett ki – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Tomáš Drucker, a Hlas elnökségi tagja.
Kedden délelőtt Pozsony egyik II. járásához tartozó városrészében őrizetbe vette a rendőrség Michal Č. (39) és Silvia H. (43) fővárosi lakosokat, akik egy iskola udvarán nyilvánosan orális örömben részesítették egymást, majd átadták magukat a közös szexuális együttlét mámorának is.
TASR: A Magyar Fórum körül csoportosuló pártok, az Občianski demokrati Slovenska, a Za regióny, a Rómska koalícia, a Demokratická strana az elfogadásra és az iskolai szegregáció visszaszorítására akar összpontosítani, különösen ami a szociálisan hátrányos helyzetű tanulókat és a roma közösségeket illeti, de az autonóm iskolák létrehozását is célul tűzik ki – közölte a pártcsoportosulás nevében Ingrid Lukáčová a csütörtöki sajtótájékoztatón.
Sikerült behozni a lemaradást a helyreállítási terv egészségügyi projektjeinek teljesítésében – jelentette be Michal Palkovič egészségügyi miniszter. Az óvintézkedések teljesítését a szerdai (8. 9.) ülésén vitatta meg a kormány.
Euronews: Új választások jönnek a gazdasági és politikai válsággal küzdő Pakisztánban. A legnépszerűbb pakisztáni politikus, Imrán Hán volt miniszterelnök azonban nem indulhat, mert öt évre eltiltották a közügyektől.
Augusztusban a Smer nyerte volna a parlamenti választást a szavazatok 23,3 %-ával, második lett volna a Progresívne Slovensko (PS) 17 %-kal, harmadik a Hlas 11,5 %-kal – derült ki az NMS Market Research Slovakia felméréséből, melyet a Sme napilap számára készített.
Pages