You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Véget ért az NBÚ vezetőjének kihallgatása, nem vették őrizetbe

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 08/21/2023 - 20:02
Véget ért Roman K., a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) vezetőjének kihallgatása a zsolnai Nemzeti Bűnüldöző Ügynökségben. Nem vették őrizetbe. A sajtóval azt közölte, hogy továbbra is büntetőeljárás folyik ellene, és az ügyben panaszt nyújtottak be. Mint elmondta, nem lát okot arra, hogy lemondjon a posztjáról, és kedden (augusztus 22.) munkába áll.

Ódor a ’68-as megszállás üzenetére emlékeztetett, Kollár a demokráciát emelte ki

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 08/21/2023 - 19:52
A demokrácia értékeinek köszönhetően az emberek szabadon választhatnak, gyülekezhetnek, kifejezhetik elégedetlenségüket, utazhatnak, és főleg közösen dolgozhatnak az ország jobbá alakításán – mutatott rá Boris Kollár (Sme rodina) házelnök Csehszlovákia megszállásának 55. évfordulója kapcsán. Ódor Lajos kormányfő emlékeztetett: az ukrajnai helyzet miatt, eddig sosem volt olyan aktuális ’68 augusztusának üzenete, mint ma.

A hőségriadó nem befolyásolja az atlétikai vb programját

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 08/21/2023 - 19:43
A hőségriadó nem zavarja meg a budapesti atlétikai világbajnokság programját – mondta el a hétfői rendkívüli sajtótájékoztatón Németh Balázs, a vb-t szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója.

Erdőtüzek: újabb településeket kellett evakuálni Görögországban

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 08/21/2023 - 19:20
A Kanári-szigeteken is közel egy hete küzdenek a lángokkal.

Piros Zsombor kihagyja a US Opent, a következő versenyeire készül fel

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 08/21/2023 - 19:00
Nem indul el az amerikai nyílt bajnokság e heti selejtezőjében Piros Zsombor, a férfi tenisz-világranglista 113. helyezettje. A 23 éves játékos számára jelenleg egy felkészülési hét zajlik Budapesten a következő két salakos challenger-versenyére Comóban és Genovában.

A kormányfő indítványozni fogja az SIS igazgatójának a leváltását

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 08/21/2023 - 18:40
Szerdán (augusztus 23.), a következő kormányülésen Ódor Lajos kormányfő indítványozni fogja Michal Aláč, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatójának a leváltását. Egyelőre nem tudja, ki lesz az utódja. Nem zárta ki, hogy a titkosszolgálatot egy helyettes vezetheti a választásokig. Hamran István országos rendőrfőkapitány leváltását nem tervezi – tájékoztatott hétfőn.

Tüntetések Navalnij megmérgezésének 3. évfordulóján

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 08/21/2023 - 18:20
Helsinkitől Berlinig több ezer demokráciapárti tüntető vonult utcára Alekszej Navalnij megmérgezésének 3. évfordulóján, Putyin távozását követelték.

2024-ben havi 750 euró lesz a minimálbér – jelentette be Ódor Lajos kormányfő

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 08/21/2023 - 18:00
A munkáltatók és a munkavállalók szervezetei hétfőn a Gazdasági és Szociális Tanács ülésén megállapodtak a jövő évi minimálbér összegéről. 2024-ben havi 750 euró lesz a minimálbér – jelentette be sajtótájékoztatóján Ódor Lajos kormányfő.

Pellegrini: A kormányfő és az államfő adjon magyarázatot a jelenlegi helyzetre

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 08/21/2023 - 17:43
Szlovákiában nyílt háború dúl a biztonsági erőknél, a polgárok nyugtalanok, Zuzana Čaputová államfő és Ódor Lajos kormányfő nem adott megfelelő magyarázatot a kialakult helyzetre – állítja Peter Pellegrini, a parlamenten kívüli Hlas párt vezetője. A Biztonsági Tanács pénteki (augusztus 18.) ülése után tett kijelentéseik szerinte nem elegendőek.

Az államfő ideiglenesen felmentette az állami szolgálat alól a titkosszolgálati igazgatót

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 08/21/2023 - 13:36
TASR: Zuzana Čaputová államfő ideiglenesen felmentette az állami szolgálat alól Michal Aláčot, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatóját – tájékoztatta a TASR-t Martin Strižinec a köztársasági elnök szóvivője.

Hétfőn nem sikerült megnyitni a Fico kedvéért összehívott rendkívüli parlamenti ülést

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 08/21/2023 - 13:20
Hétfőn nem sikerült megnyitni a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökséggel (NAKA) kapcsolatos rendkívüli parlamenti ülést, mivel határozatképtelen volt a törvényhozás. Az újabb próbálkozásra kedden (8. 22.) 9:00 órakor kerül sor.

Fucsovics és Marozsán is rontott a tenisz-világranglistán

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 08/21/2023 - 13:00
MTI: Fucsovics Márton és Marozsán Fábián is rontott helyezésén a férfi teniszezők világranglistáján. Legjobb magyarként Fucsovics két pozíciót visszacsúszva az 58., Marozsán pedig egy helyet rontva a 83.

Orosz vadászgépek lövöldöztek Szíriában

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 08/21/2023 - 12:48
A szíriai konfliktus elcsendesült, de még nem ért véget. Hétfő hajnalban orosz vadászgépek mértek csapást szír dzsihádisták búvóhelyére az északnyugati Idlíb külvárosában. A precíziós offenzívában legkevesebb 7 lázadó meghalt.

Szijjártó a "mimagyaroknak" a világ problémáinak megoldására tett erőfeszítéseit dicsérte

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 08/21/2023 - 12:20
MTI: Mi, magyarok, erőn felül veszünk részt az egész emberiség előtt álló, feszítő problémák megoldásában, ez az utóbbi időszakban látható volt a koronavírus-járvány elleni harcban és az autóipar környezetbarát átalakulásában is – mondta Szijjártó Péter magyar külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Bernard Slobodníkot

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 08/21/2023 - 12:00
Halmazati büntetésként 3 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) besztercebányai részlege Bernard Slobodníkot, 4 éves próbaidővel. A bíróság szigorította Slobodník Speciális Ügyészi Hivatallal (ÚŠP) kötött vádalkuját.

Nem sikerült megnyitni a parlament rendkívüli ülését

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 08/21/2023 - 11:49
Többszöri próbálozást követően sem sikerült hétfőn megnyitni a parlament Smer párt kezdeményezésére összehívott rendkívüli ülését a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) intézkedéseivel és a Végkifejlet elnevezésű akciójával kapcsolatban, mivel nem volt határozatképes a nemzeti tanács. Boris Kollár (Sme rodina) házelnök keddre hívta újra össze a rendkívüli ülést.

Brutális gyilkosság Kassán

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 08/21/2023 - 11:40
A kassai rendőrök egy különösen súlyos módon elkövetett gyilkosság kapcsán folytat nyomozást egy személy ellen, aki a gyanú szerint vasárnap több szúrt sebet ejtett egy nyugdíjas nő testének különböző részein. Az áldozat a helyszínen életét vesztette (†65) – közölte a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság a Facebookon.

Rimaszécsi krimi – Három gyermek maradt árván a "rokonlátogatás" után

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 08/21/2023 - 10:40
A rendőrség emberölés és magánlaksértés gyanúja miatt indított eljárást egy rimaszécsi (Rimavská Seč/Rimaszombati járás) férfi (21) ellen, aki pénteken (8. 18.) kora este illetéktelenül bement a lakhelyén egy családi házba és tettlegesen bántalmazta az ott lakó férfit, aki belehalt a sérüléseibe (†22).

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság Bernard Slobodníkot

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 08/21/2023 - 10:27
TASR: Halmazati büntetésként három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) Bernard Slobodníkot, négyéves próbaidővel. A bíróság szigorította Slobodník Speciális Ügyészi Hivatallal (ÚŠP) kötött vádalkuját. A pénzügyőrség gazdasági bűncselekmények felderítését végző nemzeti egységének (Národná jednotka finančnej polície) volt vezetője három korrupciós ügyben tett beismerő vallomást. Az ítélet jogerős.

Fontos rakétakísérletet felügyelt az észak-koreai diktátor

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 08/21/2023 - 10:00
Kim Dzsongun észak-koreai vezető jelenlétében hajtottak végre egy rakétakísérletet nem sokkal Dél-Korea és az Egyesült Államok újabb közös hadgyakorlatának hétfői kezdete előtt.

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.