Újabb kisvárosból evakuálják az embereket Kanadában az erdőtüzek miatt. A múlt héten több mint 50 ezer embernek kellett elhagynia otthonát.
Míg Dél-Szlovákiában néhol 35 fokos hőség van, az ország egyes területein viharok alakulhatnak ki, és akár 20 fok alá süllyedhet a hőmérséklet szombaton.
Az ukrán katonai hírszerzés szerint egy ukrán drón eltalált egy orosz katonai bázist a Krím félsziget közepén.
Az ukránok nem csak saját hazájuk szabadságáért, hanem egész Európa szabad és biztonságos jövőjéért is harcolnak, hangsúlyozta a Kékek-Híd. Megjegyezték: nem szabad megengedni, hogy szeptember 30-a után a „NATO-ból való kilépéssel” kacérkodó pártok és politikusok nagyobb teret kapjanak.
A Kékek-Híd lehetővé tenné az anyáknak, hogy a szülői szabadság ideje alatt otthonról dolgozzanak. Szerintük ez javíthatna a demográfiai mutatókon.
Kérvényezte a levélszavazást külföldről, azonban mégis úgy döntött, hogy Szlovákiában adná le voksát? Nem kell mást tennie, mint megjelenni a lakcíme szerint kijelölt szavazóhelyiségben a választások napján.
A Pozsonyi és a Bazini járásban a talajközeli ózon miatt továbbra is érvényben van a szmogra vonatkozó figyelmeztetés – tájékoztatott a weboldalán a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ).
Hétvégén még melegebb levegő áramlik az ország területére, extrém hőség lesz. Északon is 30 fok feletti hőmérséklet várható, délen pedig a hőmérséklet eléri a 36-37 fokot. De elvétve akár 38 fok is lehet – tájékoztatott a közösségi oldalán a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ).
Ahelyett, hogy lemondana, a Spanyol Labdarúgó Szövetség rendkívüli ülésén Luis Rubiales kijelentette, hogy a végsőkig küzdeni fog.
A környezetvédelmi minisztérium intenzíven dolgozik a hulladékgazdálkodási akcióterven – közölte a TASR-rel Tomáš Ferenčák, a zöldtárca szóvivője. Ezzel a Hulladékipari Szövetégre (ZOP) reagált, amely egy hosszútávú hulladékgazdálkodási akcióterv kidolgozását várja.
Hollandia az összes F-16-os vadászgépét átadja az ukrán fegyveres erőknek, de néhányat még visszatart az ukrán pilóták kiképzése céljából - mondta el Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter a Jevropejszka Pravda ukrán hírportálnak adott, pénteken megjelent interjújában.
Kopasz Bálint aranyérmet nyert a férfi kajak egyesek 500 méteres versenyében pénteken a duisburgi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.
Augusztusban a Smer nyerte volna a parlamenti választást a szavazatok 20,2%-ával, második lett volna a Progresívne Slovensko (PS) 17,6%-kal. A Hlas és a Republika egyaránt a szavazatok 10%-át szerezte volna meg – derült ki a Median SK felméréséből, melyet az RTVS számára készített.
Ez már nem az első eset Szerbiában, hogy szén után kutatva korábbi korok maradványai kerülnek elő. Ezúttal egy hajó részeit ásták elő, a korát illetően még nem biztosak a régészek.
A külügyminisztérium a görögországi erdőtüzekre figyelmeztetett. Az érintett területeken tartózkodó szlovák állampolgárokat fokozott óvatosságra inti – erről a weboldalán tájékoztatott a tárca.
A közösségi hálózatoknak, a keresőmotoroknak és a piactereknek - mint például az Apple, a Google, a TikTok és az Amazon - mostantól további kötelezettségeik vannak az illegális tartalom, a gyűlöletbeszéd, a félretájékoztatás és a kereskedelmi csalás elleni küzdelemben.
Milan Uhrík EP-képviselő, a parlamenten kívüli Republika elnöke nem tartja ifjúkori hibának, hogy tagja volt az SDKÚ-DS ifjúsági szervezetének, inkább egy olyan tapasztalatszerzésnek, amelyért hálás. Ezzel reagált az Aktuality.sk oldal értesüléseire.
A kitöltött szavazólap lefényképezése sérti a szavazás titkosságát. A választó ezzel nemcsak elárulja, kire szavazott, hanem bizonyítékot is szolgáltat róla - mondta a TASR-nek Marek Domin docens, alkotmányjogi szakértő, egyebek mellett az alkotmánybíróság döntéseire hivatkozva.
Pages