Kényszerleszállást hajtott végre kedden egy búzamezőn az Uralszkije Avialinyii (Ural Airlines) Airbus A320-as repülőgépe a novoszibirszki Ubinszkojei járásban, a fedélzeten 159 utassal és hatfős személyzettel.
A rendőrség nem tud róla, hogy a migránsok bárhol megzavarták volna a közrendet, vagy bűncselekményt követtek volna el. Arra figyelmeztetnek, hogy a közösségi oldalakon manipulatív videók terjednek, amelyek pánikot és félelmet próbálnak kelteni.
Hamarosan napi 5 eurós belépőjegyet kell kifizetnie minden 14 éven felüli turistának, aki Velencébe akar utazni, a jegyet pedig előre le is kell foglalni.
A napokban szokatlanul meleg volt a hegyekben. A Lomnici-csúcson három egymást követő napon 10 fok felett volt az átlaghőmérséklet.
Fülek önkormányzata támogatásért folyamodott a városháza történelmi épületének teljes felújítására. Sikeres elbírálás estén a munkálatok a 2024-es esztendőben esedékesek.
Az év 35. hetében Pozsony, Nagyszombat, Trencsén, Nyitra, Eperjes és Kassa megyében enyhén emelkedett a szennyvízben a koronavírus koncentrációja – tájékoztatott honlapján a szennyvízvizsgálatok eredményéről a SZK Közegészségügyi Hivatala (ÚVZ).
Szerdán (szeptember 13.) visszavonhatja a kormány a COVID-19 járvány miatt elrendelt rendkívüli helyzetet. Az intézkedés pénteki (szeptember 15.) hatállyal lépne életbe. A rendkívüli helyzet feloldása lehetővé tenné a migránsok kiutasítását, kivéve a Szíriából érkezetteket, mert ott még mindig háború van - tájékoztatott a válságstáb ülése után Ódor Lajos miniszterelnök.
Az Európai Unió elítéli és jogtalannak tartja, hogy a Krími Autonóm Köztársaságban és Szevasztopol városában, valamint Ukrajna Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon régiójának egyes részein Oroszország regionális és helyhatósági választásokat tartott szeptember 8-10-én - közölte Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő hétfőn.
Ódor Lajos kormányfő csalódott, hogy a parlament nem vitatta meg a külföldieknek kiállított itt-tartózkodási igazolás módosításáról szóló javaslatot. Leszögezte, hogy a jelenlegi törvényi szabályozást csak egyféleképpen lehet értelmezni, és szükség van a módosítására.
Három jármű ütközött össze az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 123-as kilométernél hétfő délután - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
"Ukrajna óriási bátorsággal és elszántsággal mindannyiunk szabadságát védi" - közölte Kijevben a német külügyminiszter, aki már negyedszer tárgyal ott a háború kezdete óta. Közben az ukránok újabb hadisikereket jelentettek be.
Az embercsempészés már nem csak a schengeni külső határokon át zajlik, de a belső határokon is egyre gyakoribb. Összegyűjtöttük a magyar rendőrség Ipoly menti embercsempészéssel kapcsolatos ügyeit.
Felelőtlenség volt nem támogatni a migrációval és a gyermekorvosokkal kapcsolatos rendkívüli parlamenti ülés megnyitását – jelentette ki Michal Šimečka, a parlamenten kívüli Progresívné Slovensko (PS) elnöke. Hozzátette, a politikusok teljes mértékben irányt tévesztettek, és a válsághelyzetekkel kapcsolatos rendkívüli ülések helyett más kérdésekkel foglalkoznak.
TASR: Bombariadó van az ország összes bíróságán – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Jana Šimunková, a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője. A szóvivő hozzátette, a pontos helyszínt nem jelölte meg a bejelentő. A rendőrség végrehajtja a szükséges intézkedéseket.
Egymillió eurós kezdeti humanitárius segélyt bocsát az Európai Unió Marokkó számára a szeptember 8-i, 6,8-as erősségű földrengésre válaszul – tájékoztatott az Európai Bizottság hétfőn.
TASR: A Smer, az SaS és az SNS speciális koalíciója tiltotta meg a képviselőknek a migrációs probléma megoldását Szlovákiában – jelentette ki sajtótájékoztatóján Igor Matovič, az OĽANO elnöke.
A Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatalának (ŠÚ SR) közlése szerint júliusban csökkent a hazai ipari termelés éves összehasonlításban (5,3 %-kal), valamint havi lebontásban is (2023 júniusához képest) a szezonális hatások figyelembevételével (2,6 %-kal) – írta hétfőn az MTI a TASR közlése alapján.
Pages