Az ELTE kutatói szerint a rövid orrú kutyák hajlamosabbak emberi segítséget kérni, ha problémákkal szembesülnek, mint közepes orrhosszú társaik.
Félidejéhez érkezett a müncheni Oktoberfest. Az egy hete zajló rendezvényre már több mint hárommillióan látogattak el a bajor fővárosba. A világ legnagyobb sörfesztiváljának szervezői abban bíznak, hogy a koronavírus-járvány elmúltával ismét a korábbi évekre jellemző vendégáradatot köszönthetnek – írta a Hirado.hu.
Aktuality.sk: Igor Matovič, az OĽaNO vezére pár nappal a választások előtt hétfőn tartott sajtótájékoztatóján is folytatta Richard Sulíknak, az SaS elnökének az ekézését. Ezúttal egyenesen hazaárulással vádolta meg őt az elszalasztott, végül Debrecenben landoló kínai CATL-akkumulátorgyár miatt, illetve szerinte a gazdasági exminiszter súlyosan veszélyeztette a Volkswagen-beruházását is.
Fazakas Péter rendező személyesen vette át a Violetta d'Argento díjat A játszma című filmért a pármai filmfesztiválon – közölte a Nemzeti Filmintézet hétfőn az MTI-vel.
TASR: Hétfőtől működik a belügyminisztérium választási tájékoztató vonala, amely a szavazás napján, 9. 30-án is hívható. A szavazók a 02/48592317-es és a 02/48592312-es számot hívhatják. Hétfőtől péntekig (9. 29.) 7:30-tól 15:30-ig lehet tájékoztatást kérni, a választás napján pedig végig a szavazás ideje alatt, reggel 7:00-tól este 22:00-ig.
Egyes szavazókat elriaszthat a választáson való részvételtől az agresszív kampány – nyilatkozta a TASR-nek Darina Malová politológus, a Comenius Egyetem munkatársa. Juraj Marušiak politológus, a SZTA munkatársa úgy véli: néhány korábbi választáson a „túlfűtött” kampány visszaütött, de ez most nem feltétlenül lesz így.
MTI: Oroszország újabb rakéta- és dróntámadásokat intézett hétfőre virradóra a dél-ukrajnai Odessza kikötője ellen, egy ember megsérült, több – nem lakáscélú – épület és a kikötői infrastruktúra súlyosan megrongálódott – közölte hétfőn az ukrán fegyveres erők déli parancsnoksága.
Emberölés előkészületének bűntette miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség egy 16 éves fiú ellen, aki tavaly ősszel egyik osztálytársa megölésére készült – közölte a vádhatóság hétfőn az MTI-vel.
"815 millió euró Szlovákiának – siker a helyreállítási terv teljesítésében. Mi lesz a folytatás?" – címmel tart sajtótájékoztatót a szakértői kormány, Ódor Lajos miniszterelnök vezetésével, valamint Lívia Vašáková miniszterelnök-helyettes és az egyes mérföldkövek teljesítéséért felelős miniszterek részvételével.
Nem csak a lepattogzott körömlakkot távolíthatja el a körömlakklemosóval, számos más téren is hasznát veheti ennek a szernek a háztartásban. Íme néhány ügyes trükk, amit érdemes kipróbálni.
Családon belüli erőszak, valamint engedély nélküli fegyverek és robbanószerkezetek birtoklása miatt miatt őrizetbe vették Denis Buntićot, a horvát kézilabda-válogatott és a Pick Szeged korábbi játékosát.
Emelkedett a látogatók száma a müncheni Oktoberfesten a koronavírus-járvány előtti időkhöz képest, a bűncselekmények száma pedig csökkent a világhírű sörfesztivál vasárnap közölt félidős mérlege szerint.
Sólymos László (Kékek-Híd) szerint Sulík és Matovic másfél évtizede a szlovák politikában nem sikertörténet. Megjegyezte: az óvodásokat meghazudtoló civakodásuk miatt két jobbközép kormány is csődött mondott.
Igor Matovič (OĽaNO és barátai) azt állítja, hogy Jaroslav Haščák befolyásolta Richard Sulíkot, az SaS elnökét. Nyilvánosságra hozta azokat az üzeneteket, amiket közlése szerint 2020 őszén küldtek egymásnak.
Több tízezren vonultak utcára vasárnap Madridban, tiltakozva a katalán függetlenségi pártok amnesztiakövetelése ellen a spanyol konzervatív Néppárt (PP) által szervezett megmozduláson.
Mintegy 272 kilogramm marihuánát legelt le egy birkanyáj Görögországban. Az állatok nagyon jól érezték magukat, amikor a pásztoruk rátalált.
Lengyelország jól tette, hogy nemzeti hatáskörben meghosszabbította az ukrán gabonafélék behozatali tilalmát - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap, a lengyel közszolgálati televízió első csatornájának (TVP1) adott nyilatkozatában. Ugyanakkor leszögezte: növelni kell az ukrán gabona tranzitját.
Szereti a szobanövényeket, azonban úgy érzi, nem tud megfelelően gondoskodni róluk, esetleg gyakran elfelejti megöntözni őket és kiszáradnak? Íme néhány szép, ugyanakkor meglehetősen igénytelen növény, ami szinte bármit túlél.
Pages