Andrej Danko szerint nem kell aggódnia Rudolf Huliaknak, az SNS a rendelkezésére fog állni a törvénytervezetek előterjesztésénél. Úgy véli, pártja mindent megtett és előzékeny volt Ficoval, most rajta a sor, hogy megállapodjon Samuel Migaľékkal.
A Békét Ukrajnának szervezet bírálta Andrej Dankot, az SNS elnökét, aki szerintük üdvözölte, hogy Fico eltávolítja Szlovákiát az országunk biztonságát garantáló szövetségesektől. Amiatt is kritizálták Dankot, hogy ismét a civil szervezeteket és a médiát támadta.
Euronews: Az északi államok szolidaritása jegyében Dánia és Finnország kedden védelmi szerződést írt alá, amely szorosabbra fűzi az együttműködést a Balti-tengeren, a NATO kiképzési misszióiban és az F-35 vadászgépek üzemeltetésében. A paktum a stratégiai önállóság felé való elmozdulás jele.
Euronews: A tömeg a Capitolium közelében gyülekezett, miközben Trump megtartotta második elnöksége első State of the Union-beszédét. A demonstrálók azt mondták, megdöbbentették őket Trump Ukrajnával kapcsolatos kijelentései, valamint a háborúban álló országnak eddig nyújtott katonai segélyek szüneteltetéséről szóló döntés, amit azután hozott az amerikai elnök, hogy az ukrán elnökkel folytatott találkozója katasztrofális szóváltásba torkollt.
Szörnyű tömeggyilkosság rázta meg Mexikót, kilenc eltűnt diák maradványait találták meg feldarabolva egy elhagyott jármű csomagtartójában és egy vérrel borított ponyva alatt. A hatóságok egy zsáknyi levágott kezet is találtak a helyszínen – adta hírül a Hirado.hu.
A Paraméter hírportál közlése szerint pénteken (2. 28.) a pozsonyi Šafárik téren egy fiatal férfi belekötött négy magyar fiatalemberbe, amiért magyarul beszéltek egymás közt. A szóváltás során az illető egy kést tartott az egyik férfi (20) nyakához, és meg is vágta a sértett állát, majd megszökött a helyszínről. A sértett felkereste az orvosi ügyeletet, ahol ellátták a sebét, majd feljelentést tett az esetről a rendőrségen. A Magyar Szövetség kedden (3. 4.) a Facebookon közzétett bejegyzésben elítélte a Pozsony belvárosában történt "gyűlölet-bűncselekményt".
Az önkormányzat 2025-ben több mint 12 millió eurós költségvetéssel gazdálkodik. Azonban további mintegy 8 millió eurós összegű vasat is tart a tűzben – tájékoztatta portálunkat a Füleki Városi Hivatal szóvivője.
A komáromi rendőrség megállított egy sofőrt, aki kábítószerek hatása alatt vezetett. A férfi állítása szerint köhögéscsillapítót szedett. A kábítószer gyorsteszt azonban amfetaminra és metamfetaminra adott pozitív eredményeket, tájékoztatott a Nyitra Megyei Rendőrkapitányság.
Hirado.hu: Miközben Donald Trump igyekszik helyreállítani a kapcsolatokat Moszkvával és véget vetni az ukrajnai háborúnak, az Egyesült Államok egy olyan terven dolgozik, ami lehetőséget teremtene az oroszországi szankciók enyhítésére – mondta egy amerikai tisztviselő és egy, az ügyet ismerő másik forrás a Reutersnek. A Fehér Ház arra kérte a külügyminisztériumot és a pénzügyminisztériumot, hogy készítsenek egy listát azokról a szankciókról, amelyeket enyhíteni lehetne.
Jövőre 915 euró lesz a minimálbér, és közel 100 euróval emelkedik – közölte kedden a közösségi hálón Erik Tomáš (Hlas) munka-, szociális és családügyi miniszter.
Peter Pellegrini államfő szerdán (március 5.) kinevezi Rudolf Huliakot idegenforgalmi és sportminiszternek, valamint visszahívja Dušan Keketit (SNS-jelölt) erről a posztról – tájékoztatta a TASR-t az elnöki hivatal kommunikációs osztálya.
Hétfőn (3. 3.) 18:00 óra után vasúti baleset történt a pozsonyi vasúti főpályaudvar és Pozsonypüspöki (Podunajské Biskupice/Pozsony városrésze) között, ahol két, a közelgő vonattól megriadt férfi egy vastárgyakkal megrakott kézikocsit hagyott a síneken. A vonat nekiütközött a kocsinak, s az ütközés miatt kilyukadt a szerelvény üzemanyagtartálya, amelyből 200 liter gázolaj csorgott ki a sínekre.
Izrael vasárnap bejelentette, hogy leállítja az élelmiszer- és egyéb szállítmányok Gázába való bejutását. Ez a lépés a palesztinok szerint súlyosbítja a már így is szörnyű humanitárius helyzetet. Jogvédők szerint a Hamász tartalékolt magának élelmiszer- és egyéb készletet, így a segélyek blokádja a civil lakosságot sújtja.
Kultura.hu: Helyi idő szerint vasárnap (3. 2.) este rendezi meg az amerikai filmakadémia 97. alkalommal az Oscar-díj-átadó gálát Los Angelesben. Jancsó Dávid A brutalista vágójaként esélyes az Oscar-szoborra. A ceremóniát a Los Angeles-i Dolby Színházból az amerikai ABC tévécsatorna közvetíti, és – először a díj történetében – a Hulu is élőben streameli. A magyar nézők a Disney+ streamingszolgáltatáson láthatják a műsort, az időeltolódás miatt hétfőn hajnalban.
Öt hónapig eltartott, de hárompárti koalíció jön létre a választásokon győztes szélsőjobboldali FPÖ nélkül. Velük eleinte senki nem akart, a Néppárt pedig végül is nem is tudott kormányt alakítani.
Telex: Egy ember meghalt és több ezer lakost evakuáltak Japán északi részén, ahol az utóbbi három évtized legnagyobb erdőtüze pusztít. A tűz szerdán keletkezett az észak-japáni erdős vidéken fekvő Ofunato környékén, Tokiótól körülbelül négyszáz kilométernyire. A New York Times azt írja, a lángok szombathoz képest vasárnap (3. 2.) már 400 hektárral nagyobb, 1800 hektáros területen pusztítanak.
Vasárnap (3. 2.) reggel váratlan esemény lepte meg a D1-es autópálya Nagyszombatból Pozsony felé vezető szakaszán a nagyszombati közlekedés-rendészetnek a forgalom zavartalanságára vigyázó munkatársait, akik három fickót láttak két pónilóval bandukolni a sztrádán.
Euronews: Sikeresen landolt a Hold Föld felé néző oldalának északkeleti sarkában lévő Mare Crisium nevű területen vasárnap (3. 2.) a Firefly Aerospace leszállóegysége, a Blue Ghost. A houstoni székhelyű Intuitive Machines után a texasi Firefly Aerospace ezzel a második amerikai kereskedelmi cég, amely sikerrel küldött leszállóegységet a Holdra.
Szombaton (3. 1.) este a hernádtihanyi (Ťahanovce/Kassa városrésze) vasúti átkelőhelyen a vágány kellős közepén állt egy leparkolt Honda személygépkocsi, amelynek nekiütközött a Sároskőszegről (Kysak/Kassa-vidéki járás) Kassára tartó gyorsvonat.
Euronews: Megállapodott Ukrajnával és Franciaországgal arról, hogy – esetlegesen egy-két további országgal kiegészülve – megkezdik egy tűszüneti terv kidolgozását, amelyet megbeszélnek majd az USA-val is – jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök a BBC-nek adott interjújában a vasárnapi, londoni csúcstalálkozó előtt. Starmer azt mondta, a terv azután született meg, hogy ő és Emmanuel Macron francia elnök beszélt Donald Trump amerikai elnökkel a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel történt washingtoni összetűzést követően.
Pages