Az emberi jogok fontosságára hívja fel a figyelmet minden év márciusában a genfi dokumentumfilm-fesztivál. Tíz napon keresztül a jogsértéseket bemutató filmek vetítése és pódiumbeszélgetések váltakoznak, ötvözve a mozit és a vitát.
MTI: Orbán Viktor miniszterelnök találkozója Donald Trump volt amerikai elnökkel és a Republikánus Párt jelenlegi elnökaspiránsával azt bizonyítja, hogy Magyarországnak sok barátja van az Egyesült Államokban – mondta a magyar kormányfő politikai igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
A Vatikán magyarázatot adott Ferenc pápa a svájci RSI műsorszolgáltatónak nemrég adott interjújában tett megjegyzéseire, amelyben azt javasolta Kijevnek, hogy "legyen bátorsága a fehér zászlóhoz" és tárgyaljon a békéről Oroszországgal.
MTI: Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsa ülésének összehívását kezdeményezte szombaton, hogy megtárgyalják a francia elnök elképzelését NATO-csapatok Ukrajnába küldéséről.
Tragikus esemény történt szombaton (3. 9.) kora este Benedekfalunál (Beňadiková/Liptószentmikósi járás). A JOJ tévé értesülései szerint a karjában egy hozzávetőleg 3 éves kisgyermekkel állt az érkező vonat elé egy nő.
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) több nyugati járásra (délen a pozsonyira és a lévaira) egész napos elsőfokú szélriasztást (45 km/ó, 65/70 km/ó-s széllökések) adott ki vasárnap (3. 10.). Délutántól a hegyekben tomboló viharok miatt (70/85 km/ó-s szél; 110-135 km/ó-s széllökések) lesz érvényben elsőfokú riasztás. Délutántól az ország középső részén – délen Lévától a Kassa-vidéki járásig – a várható nagy mennyiségű csapadék (35-60 mm) miatt lesz érvényben elsőfokú meteorológiai figyelmeztetés.
Komárom központjában és Őrsújfalu városrészében folytatódik a tavaszi lomtalanítás, amely keretén belül a városi hivatal ingyenesen bebiztosítja a zöldhulladék és a nagyméretű hulladék elszállítását – közölte a Facebook oldalán a komáromi városháza.
Megbukott a nők alkotmányban rögzített társadalmi szerepéről szóló népszavazás Írországban. Arról szavazhattak, hogy átírják-e az ír alkotmány két paragrafusát, amely sokak szerint azt üzeni, hogy „a nőknek otthon a helyük”.
Szombat délután elgázolt egy embert a személyvonat Liptóújvár és Liptószentmiklós között, a helyszínen belehalt sérüléseibe.
Tarolt a Micimackó: Vér és méz című slasher horror az Arany Málna-díjátadón. Tíz kategóriából ötöt megnyert az adaptáció, megkapta többek között a legrosszabb filmnek, a legrosszabb forgatókönyvnek, a legrosszabb rendezőnek járó díjakat is.
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter szerint a NATO-csapatok jelenléte Ukrajnában nem elképzelhetetlen. Üdvözölte Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezését.
A Progresszív Szlovákia hosszútávú rendszerszintű megoldásokat vár a bűncselekmények megelőzésére a falvakban. Marek Lackovič parlamenti képviselő szerint nem elég kamerákat beszerezni.
Szökésben levő körözött bűnözőt fogtak el a rendőrök. A 43 éves besztercebányai Lukášt kábítószerrel kapcsolatos és vagyon elleni báncselekmény miatt ítélték el.
Joe Biden egy pennsylvaniai kampányrendezvényen elmondta, Trump Putyinról is jó véleménnyel van, „erős és rendes fickónak” tartja, majd beszólt Trumpnak az Orbán Viktorral folytatott találkozó miatt.
MTI: Családi napot tart a Beporzók napja alkalmából a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) szombaton; a program részeként többek között ismeretterjesztő és kézműves foglalkozások, előadások, workshop, lepkés kvíz és mézkostólás is várja az érdeklődőket.
Euronews: Két robbanás rázta meg Göteborg Västra Frölunda városrészét szerdán (3. 6.) hajnalban. A detonációk ugyanabban az utcában, két különböző lakóház bejáratánál történtek. Sérültekről nem érkezett jelentés. A Stockholmtól nem messze keletre fekvő Lidingöben is volt egy hasonló robbanás kedden hajnali 4 óra előtt. A detonáció ott is egy lakóház bejáratánál történt – két ember könnyebben megsérült. Néhány órával korábban, hétfő este robbanás történt a Stockholmtól délre fekvő Farsta városrészben egy lakóház lépcsőházában. Ott öt ember sérült meg könnyebben.
TASR: Peter Pellegrini (Hlas) házelnök és Robert Fico (Smer) kormányfő rivalizálását az SNS szempontjából kockázatosnak tartja Andrej Danko pártelnök, mivel az SNS-nek semmi esélye másokkal kormányozni – Danko ezzel kapcsolatban a TASR TV-vel osztotta meg a gondolatait...
A Füleki Vármúzeum szeretettel meghív minden érdeklődőt a Bencsik Erika által vezetett hangterápiára, amelyre pénteken (március 8-án) 16:30 órától kerül sor a Füleki Városi Könyvtárban.
A jelenlegi kormány rombolja Szlovákia szomszédos országokhoz fűződő kapcsolatait. Ez a kormány a V4 sírásója – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Ivan Korčok államfőjelölt, volt külügyminiszter.
Pages