Euronews: A Greenpeace környezetvédelmi szervezetnek több mint 650 millió dollár (600 millió euró) kártérítést kell fizetnie rágalmazásért és egyéb követelésekért, amelyeket egy olajvezeték-gyártó cég nyújtott be az észak-dakotai Dakota Access olajvezeték építése elleni tiltakozásokkal kapcsolatban - állapította meg szerdán (3. 19.) egy esküdtszék.
76 éves korában meghalt Eddie Jordan, ír csapatvezető és egykori versenyző, aki független Forma–1-es csapattulajdonosként, majd tévésként évtizedek óta meghatározó alak volt a sportban. Jordan halálhírét csütörtökön tette közzé a családja. (telex.hu)
Michal Šimečka, a PS elnökének sajtótájékoztatója a PS-frakció kihelyezett ülése után az R2-es gyorsforgalmi út befejezetlen szakaszánál, Rimaszombatnál.
Michal Šimečka, a PS elnöke Facebook-bejegyzésében részvétét fejezte ki a nagysárosi tragédia miatt. A tűzesetben öten haltak meg, köztük négy gyermek.
A házelnökválasztással kapcsolatban Ján Ferenčák (Hlas) képviselő a pártjával és a koalícióval egyeztet, a véleményét a jövő heti titkos szavazás során nyilvánítja ki – ezt csütörtökön (3. 20.) mondta újságíróknak.
Euronews: A Truth Social nevű közösségi platformján Trump elnök elmondta, hogy a hívás körülbelül egy órán át tartott, és célja az volt, hogy összehangolja Ukrajna és Oroszország kéréseit és igényeit."Nagyon jó úton haladunk" - mondta Trump, hozzátéve, hogy a Fehér Ház "hamarosan" teljes körű nyilatkozatot ad ki. A Trump és Zelenszkij közötti hívás egy nappal azután történt, hogy az amerikai elnök kedden (3. 18.) beszélt orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal.
Négy új botlatókövet helyeznek el Léván. A zsidó Schönstein családnak állítanak ezzel emléket a Marx utca 9. számú ház előtt, ahol a család egykor élt.
Nincs értelme Európa biztonsági szerkezetét az Oroszországba vetett bizalomra építeni, amíg Oroszország nem hagy fel idegen területek elrablásával - jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök Prágában egy biztonsági konferencián elhangzott beszédében.
Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalát a tatabányai felhajtónál kedden kora este, egy kamion és egy kisteherautó ütközött össze az 55-ös és 56-os kilométer között. Korábban a sztráda ellenkező, Hegyeshalom felé vezető oldalán, a komáromi szakaszon egy konténert szállító kamion és egy kisteherautó ütközött össze.
A COVID-19 elleni mRNS-vakcinákat gondosan tesztelték, klinikai vizsgálatoknak és szigorú ellenőrzéseknek vetették alá az oltóanyagokat, közölte az Állami Gyógyszerellenőrzési Intézet (ŠÚKL) Peter Kotlár kijelentéseire reagálva. Mivel az SaS már feljelentette Kotlárt rémhírterjesztés miatt, a ŠÚKL nem tesz feljelentést ellene.
Peter Kotlár kormánybiztos felszólította Ficot, hogy hívja össze a parlament biztonsági tanácsát a COVID-19 elleni mRNS-vakcinák elemzésének eredményei miatt, amelyeket továbbra sem hajlandó bemutatni.
Michal Šimečka, a PS elnöke szerint a kormánykoalíció megállapodása a frakció nélküli képviselőkkel csak addig tart ki, amíg nem jelentkezik újabb „éhes száj”, és az egész huzavona kezdődhet elölről. Emlékeztetett: a kormányválság 139 napig tartott.
Peter Pellegrini köztársasági elnök kerekasztal-beszélgetést hív össze, a téma az ország védelmi képességeinek erősítése és a védelmi kiadások esetleges emelése lesz.
A heves esőzések okozta áradások miatt több mint ezer embert telepítettek ki és sok iskolában elmaradt a tanítás a dél-spanyolországi Andalúziában kedden.
Az SaS szerint a honvédelemről szóló szerdai ellenzéki kerekasztal-beszélgetés csupán az első a sorban, hasonló megbeszéléseket terveznek az ellenzéki pártok részvételével számos más téma kapcsán, mint például az egészségügy és az oktatás. Hangsúlyozták: az a cél, hogy közös pontokat találjanak a fontos kérdésekben.
Robert Fico (Smer) kormányfő kedden megállapodást írt alá Samuel Migaľ és Radomír Šalitroš frakció nélküli parlamenti képviselővel. A miniszterelnök állítólag a következő órákban, napokban tájékoztat a további lépésekről.
Richard Raši (Hlas) beruházási, régiófejlesztési és informatizációs miniszter benyújtja a lemondását, hogy megválaszthassák házelnöknek.
Euronews: Mintegy 60 tonna olaj szivárgott ki a környezetbe Oslo közelében, miután meghibásodás történt egy használaton kívüli transzformátorállomáson. A fenntartásért felelős norvég áramszolgáltató, a Statnett úgy véli, hogy orosz szabotőrök állhatnak a háttérben.
Az SaS keddi (3. 18.) sajtótájékoztatója
Tomáš Drucker (Hlas) oktatásügyi miniszter kétfajta rendszert vezet be az óvodai és iskolai hiányzások igazolásában. A módosítás egy enyhébb és egy szigorúbb rendszert javasol – tájékoztatott keddi (3. 18.) sajtótájékoztatóján a miniszter.
Pages