Biztonságpolitika.hu

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium Orosz-ukrán háborút kutató műhelyének hírfigyelője. A havonta megjelenő beszámolóban a kutatósejt tagjai egy-egy általuk fontosnak tartott hírt mutatnak be, amelyek a műhely témájához kapcsolódnak.

Váltakozó orosz sikerek a fronton

A januári sikerek után az Oroszországi Föderáció erői tovább folytatták előretörésüket Ukrajnában. Az egész fronton nyomás alatt tartják az ukrán védőket, valamint Bahmut körül kezd bezárulni az ostromgyűrű. Azonban egyelőre az előretörés tempója lassult.

Ugledarnál az orosz erőket (155. Tengerészgyalogos Dandár, 40. Tengerészgyalogos Dandár, 36. Gépesítettdandár) feltartóztatták az ukránok és ellentámadásba lendültek. Ugledar fontos az oroszoknak, mert innen kitörhetnek a donyecki mélységbe. Továbbá, ha Marinkát elfoglalják akkor északról és délről katlanba zárhatják az ukránokat. Ezért az ukránok két új dandárt küldtek erősítésnek az 55. Tüzérdandárt február 11-én és a 15. Tüzér felderítődandárt február 8-án. Nyugati és ukrán források szerint több orosz katona is meghalt az elit egységekből. Nem véletlen, hogy egyesek Rusztam Muradov altábornagy felmentését követelik a sikertelen offenzíva miatt. Ugyanakkor Denyisz Pusilin szerint láthatóak itt az orosz sikerek.

A front többi szakaszán viszont az oroszoknak kedvez a helyzet. Északon a kupjanszki fronton az oroszok elfoglalták Dvoricsnét, Gorobovkát és Liman Pervijt. A harcok Szinkovkáért folynak, ami csak 5 km-re található Kupjanszktól. Délebbre Kreminnánál sikeresen törnek a Zserebec folyó irányába, valamint Szerebjanka és Belogorovka irányába, ezáltal északról fenyegetve Szeverszket.

Donyecki fronton Szoledar elfoglalása után Szakko i Vancetti és Mikolajivka falvak is orosz kézre kerültek. Jelenleg Vaszjukovka, Fedorovka és Rozdolovka falvakért folynak a harcok. Szeverszk már csak 12 km-re van az orosz állásoktól, ha folytatják az előretörést a város déli irányból is veszélybe kerül.

Bahmutban a helyzet kritikus. Volodimir Zelenszkij a végsőkig kitartana, annak ellenére, hogy Krasznaja Gora elfoglalásával és Paraszkovjevka felé tartó M-03-as út, valamint Sztupocski és Ivanovszke közötti H-32-es út megszerzésével az ostromgyűrű bezárul Bahmut körül. Megvan az esély arra, hogy 9 dandár és 2 zászlóalj kerül orosz bekerítésbe. Ha ez bekövetkezik az hatalmas érvágás lenne az ukránoknak az oroszok előtt pedig megnyílna az út Szlavjanszk-Kramatorszk-Druzskovka vonaláig.

Írta: Krausz József

Orosz-ukrán konfliktus

A SpaceX limitálta Ukrajna műhold használati képességeit katonai célok teljesítésére, miután Kijev igazoltan drónok irányítására alkalmazta a felület által biztosított kapcsolatot.

Még a háború elején az Elon Musk által vezetett SpaceX több ezer SpaceX Starlink műhold tányért szolgáltatott Ukrajna számára, amely az embereket segítette elő a mindennapjaikban az internethez való kapcsolódás megkönnyítésében. Ezen kívül azonban orosz álláspontok megjelölésére és katonai műveletekre való előkészületekre is alkalmazták a SpaceX által szolgáltatott műholdakat, amik a vállalat által meghatározott irányelvekkel szembe megy. Egy ukrán tisztviselő szerint a cégeknek egyszerűen választaniuk kellett, hogy melyik oldalt állnak. Mykailo Podolyak elnöki tanácsadó véleménye szerint Ukrajna mellé állhatnak a „szabadsághoz való jog” melletti küzdelemben, vagy pedig választhatják Oroszországot, és az „öléshez és erőszakos terület elfoglaláshoz” való jogot támogathatják.

A SpaceX elnöke, Gwynne Shotwell állítása szerint a Starlink technológiának sosem volt célja a fegyverkezésben való részvétel, aki szerint ezen technologiát kizárólag humanitárius célokra tervezték, nem pedig drónok irányítására. Ezzel párhuzamosan a cég alapítója, Elon Musk szerint Oroszország többször is megpróbálta zavarni a Starlink kapcsolódási pontjait, ezzel csökkentve Ukrajna katonai potenciálját. Gwynne Shotwell állítása szerint a SpaceX limitálása Ukrajnában szükséges ahhoz, hogy az ukrajnai fegyveres erők ne agresszív célokra használják az általuk biztosított Starlink szolgáltatást.

A februári orosz inváziót követően a SpaceX által szolgáltatott Starlink technológia lehetővé tette az ukrán emberek számára az internethez való kapcsolódási lehetőség fenntartását, ezzel elősegítve a lakosság hírekhez és közösségi médiákhoz való hozzáférését. A technológia maga alacsony Földpályán lévő műholdakra épül, amelyek továbbítják a hozzáférést a felhasználók számára.

„A SpaceX Starlink Ukrajna összeköttetési gerincévé vált egészen a frontvonalakig.” – nyilatkozta Elon Musk.

Írta: Jaksi Zsolt

Egy év távlatában: A lőszer kérdése

Számtalanszor hallottuk már mindkét harcoló féltől, hogy a másik oldal lőszer készletei teljesen kimerülnek, melynek következményeként a másik fél csapatai vereséget fognak szenvedni. Most egy év elteltével már rendelkezünk némi információval, azzal kapcsolatban, hogy a fennálló felek milyen mennyiségben használják fel készleteiket és ezt mennyire képesek (vagy nem képesek azt) pótolni.

Ukrajna utánpótlás kapcsán szinte teljesen a nyugati szállítmányokra támaszkodik, ezért azok vizsgálatával következtethetünk arra, hogy Ukrajna meddig tudja fenntartani jelenlegi katonai képességeit és ezt a nyugati országok mennyire tudják pótolni.

Az elmúlt 1 év során Ukrajnának a legtöbb felszerelést messze az Amerikai Egyesült Államok szállította, számosítva párat ezek közül:

1600 darab Stinger (18 év alatt legyártott készlet)

8500 darab Javelin (8 év alatt legyártott készlet)

Tüzérségi lövedék (155 mm): 1 074 000 darab (5 év alatt legyártott készlet)

Ezek közül a tüzérségi lövedékek száma a legfájdalmasabb az Ukrán fél számára, hiszen a konfliktusban mindkét fél nagymértékben támaszkodik a saját tüzérségének minél gyakoribb alkalmazására. Az Egyesült Államok teljes termelése évente 240 000 darab Azonban ebből csak 147 000 darab-ot tud optimálisan Ukrajnának adni, a másik 93 000 darab-ot az Amerikai csapatok használják fel évente.

Oroszország kapcsán pontos adatokkal nem rendelkezhetünk, de a jelenlegi információk alapján pár megállapítást tehetünk:

A konfliktus kezdetén az Orosz tüzérségi tartalékot 17 millióra becsülte az EDF (Észt védelmi minisztérium) melyből az elmúlt 1 évben Oroszország 10 milliót használt fel. Ehhez természetesen hozzátartozik az, hogy az éves Orosz termelés a korábbi adatok alapján 1 700 000 darab körüli, melyet 3 400 000 darabra tervez növelni.

Írta: Horváth Kristóf

Az Európai Unió új szankciói

Az Európai Unió soron következő szankcióscsomagja az „orosz állami propagandistákat” célozza majd, és az exporttilalmat a 10 milliárd eurónál (10,8 milliárd dollárnál) nagyobb értékű termékekre is kiterjeszti – jelentette be az Európai Bizottság elnöke Ursula von der Leyen,  Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Charles Michel európai tanácsi elnökkel közös február 9.-ei sajtótájékoztatóján.

Hangsúlyozta a lista „számos politikai és katonai vezető mellett kiterjed majd Vlagyimir Putyin orosz elnök propagandistáira is, mert hazugságaik megmérgezik a közéletet Oroszországban és külföldön egyaránt„. Ursula von der Leyen hozzátette az új szankciócsomag kiterjed majd egy több mint 10 milliárd euró értékű exporttilalomra is, amely „tovább éhezteti Oroszország katonai gépezetét, és tovább rengeti gazdaságának alapjait”. Valamint az EU „teljes mértékben támogatja” Zelenszkij békeformuláját, és hangsúlyozta, hogy Ukrajnának joga van az „igazságos békéhez”.

Ehhez kapcsolódóan a „Rzeczpospolita”, a vezető lengyel üzleti és jogi napilapjának sajtójelentése szerint Lengyelország és Litvánia magas rangú diplomatái névtelenül felfedték a két ország közös tárgyalási álláspontjának egyes elemeit az Oroszország és Fehéroroszország elleni tizedik uniós szankciócsomaggal kapcsolatban. Ebben olyan elemek foglaltattak, mint a gyémántkereskedelem tilalma (amely Belgiumnak a gyémántiparban betöltött kiemelkedő szerepe és a tilalommal szembeni ellenállás miatt még nem tartozik a luxuscikkekre vonatkozó tilalmak hatálya alá); a kettős felhasználású termékek tilalmának kiterjesztése (valószínűleg a kettős felhasználású termékek listájának további bővítése); a további orosz bankok kizárása a SWIFT-ből és az orosz olajárplafon csökkentése (erről a Reuters számolt be).

Írta: Haiszky Edina Julianna

Mikor lesz a Nagy-Karácsony?

Ukrajnában hagyományosan január 7-én ünnepelték a karácsonyt, viszont ettől az évtől ez megváltozik. 2022-2023 fordulóján mind a két karácsonyt megtartották, a hívőkre hagyva a választást, hogy mikor ünnepeljenek. 2023-ban már csak december 25-én tartják meg a karácsonyt.

Ez az esemény nem váratlan, mivel Ukrajna egyre erősebben próbál szakítani az orosz hagyományokkal Krím annexiója óta. Próbálják leépíteni az orosz, szovjet és kommunista szokásokat és szimbólumokat. 2017-ben munkaszüneti napnak nyilvánították december 25-ét és engedélyezték a misetartást. 2019-ben Ukrajna Ortodox Egyháza függetlenedett az Orosz Ortodox egyháztól, Batolomaiosz konstaninápolyi pátriárka támogatásával.

Ez a váltás nem volt egyszerű, a múltban több próbálkozás is volt a katolikus karácsony ünneplésére, de gyakran a tradicionalisták ellenállása miatt nem tudták ezt bevezetni. De a háború kirobbanása után egyre inkább erősödik a lakosságban a távolodás az orosz hagyományoktól és egyre inkább közelednek a nyugati világ felé.

Írta: Misák Veronika

Oroszország és Ukrajna közötti kiberháború tanulságai

Több mint egy éve, 2022. január 14.-én volt az első olyan időpont, amikor Oroszország a 2022. február 24.-én megindított offenzívájának megalapozásaként jelentősebb volumenű kibertámadást intézett Ukrajna ellen. Fontos megjegyezni, hogy kibertámadásokat mindkét fél alkalmazott a múltban, mely helyzet napjainkban odáig eszkalálódott, hogy a két hadviselő fél egymást számítógépes kémkedéssel és propagandaterjesztéssel vádolja. Ez a kiberháború magában foglalta és foglalja mai napig az APT csoportok tevékenységét, valamint a különböző rosszindulatú programok terjesztését is. 2023 januárjára Oroszország kibertérben tanúsított magatartása következtében számos ország és vállalkozás világszerte kiemelt figyelmet fordított a kibervédelemre, hiszen bebizonyosodott az, hogy támadó fél bárki lehet, akár egy másik ország is. Fontos megjegyezni azonban, hogy a klasszikus értelemben vett kiberháború nem valósult meg a hadviselő felek között, mivel ezek a műveletek nem eredményeztek semmilyen stratégiai hatást a háború alakulására vonatkozóan. A háborúban túlnyomórészt a kinetikus eszközök domináltak, és a jelenlegi állás szerint ez nem is fog változni. Az is megállapítást nyert egy év távlatából, hogy a kibertámadások okozta károk viszonylag rövid időn belül helyreállíthatóak, míg a kinetikus eszközök által okozott károk esetében a helyreállítás sokkal hosszabb időt vesz igénybe (ukrajnai szélerőművek hónapokig nem működtek). Ez az egyik fő oka annak, hogy a kibertámadások háttérbe szorultak és a kinetikus hadviselés vált elsődlegessé. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a kibertámadások ne jelentenének veszélyt vagy kockázatot, viszont érdemes ezeket a támadásokat és azok hatásait a helyükön kezelni és nem megfogalmazni olyan állításokat, miszerint a kibertér, mint hadszíntér önállóan is képes eldönteni egy háborút.

Írta: Ésik Béla

Szerkesztette: Patócskai Péter

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Margarita Marushevska fényképét használtuk.

A Orosz-ukrán háborús hírfigyelő III. – 2023. január bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium Vallás és Biztonság műhelyének hírfigyelője. A havonta megjelenő beszámolóban a kutatósejt tagjai egy-egy általuk fontosnak tartott hírt mutatnak be, amelyek a műhely témájához kapcsolódnak. A harmadik számban szó lesz a pápa egy fontos utazásáról, vallási jelképek megsemmisítéséről és egy meghiúsult támadásról.

Pápai látogatás Dél-Szudánban

Földünk legfiatalabb ENSZ-tagállamában, Dél-Szudánban tett látogatást Ferenc pápa. Dél-Szudán 2011-ben kiáltotta ki függetlenségét és nyert széleskörű elismerést a nemzetek közösségétől, azonban a fiatal államot azóta is szinte folyamatos polgárháború és törzsi, etnikai konfliktus sújtja. Bár a polgárháborúnak 2020-ban papíron véget vetett a felek közötti békeszerződés, a különböző milíciák továbbra is rendszeresen követnek el erőszakos cselekményeket, a kormányzat pedig eddig képtelen volt stabilizálni és pacifikálni Dél-Szudán teljes területét. A pápai – Canterbury érsekkel közösen tett – látogatás jelentősége abban áll, hogy Dél-Szudán népességének körülbelül kétharmada keresztény, egyharmada pedig katolikus vallású, így az egyházfő személyes jelenlétének jelentős hatása lehet a népességre, segítve az enyhülési folyamatokat. Ferenc pápa most tette az első látogatását Dél-Szudánban, bár az ország rivális etnikai és politikai vezetőivel korábban is találkozott. Őszentsége rendkívül erős szavakkal hívta fel a Dél-Szudán népességét az eddig többszázezer halálos áldozatot és több mint 4 millió menekültet hozó konfliktus befejezésére és a békefolyamat folytatására, leszögezve: „A jövő nem lehet a menekülttáboroké.” Bár Ferenc pápa látogatása régóta példátlan reflektorfényt irányít a fejlett világ által szinte elfeledett dél-szudáni konfliktusra, annak megoldásában sajnos kétséges lehet hatékonysága. A Dél-Szudánban püspöki hivatalt betöltő olasz származású misszionárius, Christian Carlassare szavaival: „A kereszténység ebben az országban még gyakran csak felszínes, nem vert igazi gyökeret a lelkekben és a társadalomban.”

Írta: Töll Konrád

Koránokat égettek Európa több pontján is

Ukrajna megtámadását követően 2022-ben Finnország és Svédország, szakítva korábbi semlegességükkel, benyújtották csatlakozási szándékukat a NATO-ba. A csatlakozást minden tagnak ratifikálnia kell, melyet mára csak hazánk és Törökország nem tett meg. Többek között a török támogatás hiányának apropóján demonstráltak idén január 21-én Stockholmban, a török nagykövetség előtt, ahol Rasmus Paludan szélsőjobboldali politikus elégette az iszlám szent könyvének egy példányát. Ugyan a svéd külügyminiszter azonnal igyekezett kifejezni a kormány elhatárolódását az eseményektől, ez kevésnek bizonyult. Január 24-én Recep Tayyip Erdoğan kijelentette: „Azok, akik megengednek efféle istenkáromlást a követségünk előtt, a továbbiakban nem számíthatnak a NATO tagságukat illető támogatásunkra.”

Rasmus Paludan ezután január 27-én Dániában tett hasonlóképpen egy mecset, valamint a koppenhágai török nagykövetség előtt, mondván, hogy amíg Svédországot fel nem veszik a NATO-ba, minden pénteken el fogja égetni a Korán egy példányát.

Törökország mellett más muszlim országok, köztük Malajzia, Jordánia, Kuvait, illetve Szaúdi-Arábia is tiltakozásukat fejezték ki a történtekkel, továbbá egy másik hollandiai esettel kapcsolatban. Több helyen tiltakozást is szerveztek: volt, ahol a svéd zászlót gyalázták/égették el, vagy éppen Rasmus arcképével ellátott bábut égettek. (Norvégiában egy hasonló, a török követség elé tervezett az iszlámot sértő demonstráció engedélyét visszavonták, miután Törökország tiltakozását fejezte ki az üggyel kapcsolatban.)

Bár Törökországnak megvannak a maga okai és feltételei a két északi állam csatlakozásával kapcsolatban, addig ezt az esetet vélhetően érveik közé emelhetik majd Svédországgal kapcsolatos jövőbeni hozzáállásuk okaként.

Írta: Krüzsely Gergő

Koránt érő merénylet

Az európai Korán-égetések ellenzésének adtak hangot Pakisztán lakói, akik tüntetéssel fejezték ki azt, hogy mennyire nem értenek egyet azzal, ami Európában folyik. Az utcára vonulók több városban azt kiabálták, hogy ők a Korán védelmezői, miközben az iszlamofóbia nemzetközi térnyeréséről is beszéltek. Az ország fővárosában, Iszlámábádban, a helyzet a rendőrség közbeavatkozását is megkívánta mivel pár tüntető a svéd nagykövetség felé vette az irányt.

Ugyanakkor, miközben az ország lakosai az európai Korán-égetőkkel voltak elfoglalva, január végén Pesavar városában öngyilkos merénylő robbantott bombát, előidézve ezzel az egyik leghalálosabb csapást, amit az ország évek óta látott. A támadásra egy mecsetben került sor, ahova a hívek a délutáni imájukat elvégezni gyűltek össze. A helyi idő szerint 13:30-kor történt detonáció áldozatai nagyrész rendőrök voltak. Aggodalomra adhat okot a körülmény, hogy a mecset a rendőrök által szigorúan őrzött területen helyezkedik el. Szemtanúk szerint a merénylő a mecset első sorában ült és ott robbantotta fel magát. A halálos áldozatok száma meghaladja a 100 főt, és a sérültek is több, mint 200-an vannak. De ki állhat a támadás mögött?

Pakisztán, amely hagyományosan az iszlám hitet követi, a szomszédos Indiával ellentétben, nem először néz szembe hasonló helyzettel, az utóbbi években ugyanis az ehhez hasonló merényletek egyre gyakoribbá váltak, köszönhetően a pakisztáni tálibok egy csoportjának, amelynek neve Tehreek-e-Taliban, vagy TTP. Ez jelenleg az országban működő legnagyobb kormányellenes katonai csoport. A milícia mostanában fokozta a támadásokat, célpontjai pedig legtöbbször a katonák, illetve a rendőrök voltak. Nem lenne meglepő tehát összefüggésbe hozni őket a mostani akcióval. A helyzet érdekessége ugyanakkor, hogy a TTP tagadta, hogy bármi köze lenne a helyzethez.

Pakisztánban tehát fokozódik a feszültség, miközben Shehbaz Sharif miniszterelnök arra figyelmeztet mindenkit, hogy „a muszlimok elleni merénylet, miközben Allah előtt imádkoznak, szembe megy a Korán tanításaival”.

Írta: Urbányi Sára

Meghiúsított biológiai támadás Németországban

2023. január. 7-én szombaton éjfél előtt nem sokkal a német terrorelhárítók amerikai hatóságoktól kapott értesülések alapján rajtaütést tartottak, ahol a fő gyanúsított egy 32 éves iráni férfi volt, ki 25 éves testvérével tervezett terrortámadást cián és ricin felhasználásával. A német hatóságok Észak-Rajna-Vesztfália tartományban a Dortmundhoz közeli Castrop-Rauxel városban tartóztatták le az iráni férfiakat, akik feltehetőleg a 2015-ös nagy menekülthullámmal érkeztek Németországba.

A két testvér közül a fiatalabb már 2019-ben elítélték 7 év letöltendő börtönbüntetésre gyilkossági kísérlet vádjával. A férfi függősége végett másfél év börtön után egy rehabilitációs központba helyezték át, ahol kapott arra engedélyt, hogy a hétvégét a családjával tölthesse. Ezen a hétvégén hajtották végre a rajtaütést a német rendőrök tűzoltókkal megerősítve készülve a veszélyes biológiai anyagok jelenlétére. A Németország állambiztonságot veszélyeztető merényletre készülő férfi lakásában sem és a férfihoz köthető két a Ruhr-vidéken található garázsban sem találtak mérgező anyagokat, amikor elfogták őt és a testvérét, de más merényletre utaló bizonyítékokat igen.

A ciánról már sokak hallottak, de felmerül a kérdés, hogy mi is az a ricin?  A ricin egy rendkívül erős növényi eredetű toxin, amely úgy fejti ki hatását, hogy bejut az ember szervezetének sejtjeibe, és megakadályozza, hogy a szükséges fehérjéket előállítsák. Az Egyesült Nemzetek Szervezete és a német Robert Koch Betegségellenőrzési és -megelőzési Intézet is a biológiai fegyverek közé sorolta. A biológiai és vegyi fegyverek meghatározása bizonyos mértékben átfedheti egymást, mivel a biológiai fegyverek között lehetnek fertőző bakteriális, vírusos vagy biológiai anyagokból származó toxinok. Az egyes élő szervezetek által termelt ilyen toxinok felhasználására mind a biológiai fegyverekről szóló nemzetközi egyezmény, mind a vegyifegyver-tilalmi egyezmény rendelkezései vonatkoznak.

A düsseldorfi ügyészség szerint a dortmundi kerületi bíróság a kevés bizonyíték fejében a testvérpár egyikét szabadlábra helyezte. A rendőrség közleménye szerint a súlyos erőszakos cselekmény előkészítése 6 hónaptól 10 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható a német törvények szerint.

Írta: Csesznegi Márk

Tovább csökken a vallásos lakosság aránya az Egyesült Álamokban

Egy 2020-as hírfigyelőben megjelent írásomban taglaltam, hogy a Gallup & Robinson analitikai és tanácsadó vállalat felmérése szerint addigra 47%-át tették ki az USA lakosságának a vallásos emberek. Ennek közvetlen következménye, hogy egyre több templom és közösség kényszerül kapuinak bezárására.

A trend azóta sem állt meg, továbbra is megfigyelhető, hogy a fiatalok többsége nem kötődik semelyik valláshoz sem. Számítások szerint évente több száz (2019 és 2022 között 4500 protestáns templom zárt be és 3000 nyílt újonnan, tehát 1500-al csökkent a számuk) vallási közösség szűnik meg a tagok hiánya miatt. A világjárvány árnyékában elmúlt néhány év is katalizátora lehetett a folyamatnak.

Továbbra is növekszik azok száma, akik ateistának vagy agnosztikusnak vallják magukat, míg a muszlimok, zsidók, buddhisták és az egyéb vallásokat követők száma stagnál. (6%)

Nem csupán az Egyesült Államokban, de az Egyesült Királyságban is tetten érhető a folyamat, ugyanis egy januárban lezárt kutatás eredményei arról árulkodnak, hogy ott is meglehetősen lecsökkent az istentiszteleteket rendszeresen látogató lakosok aránya. A Daily Mail készített egy interaktív térképet, amely régiókra lebontva mutatja meg, hogy az adott területen milyen mértékben hívő a lakosság.

Írta: Patócskai Péter

Szerkesztette: Patócskai Péter

Korábbi hírfigyelőink ide kattintva érhetők el.

A borítókép Ries Bosch fotója.

 

A Vallás és Biztonság hírfigyelő III. – 2023. január bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium EU hírfigyelője, amely havi rendszerességgel jelenik meg. Az összeállításban az Európai Unió egyes szakpolitikáinak legfrissebb fejleményeibe nyújtanak betekintést a szerzők.

Közös biztonság- és védelempolitika

2022. december 15-én került megrendezésre a Tanács 2022. évi utolsó rendes ülése, amely többek között a legtöbb nyitott napirendi pontról, nevezetesen az Ukrajnának nyújtandó 18 milliárd eurós támogatásról és a kilencedik szankciócsomagról szóló megállapodással zárult.

Charles Michel elnök bejelentésének megfelelően az uniós vezetők számba vették a Versailles-ban vállalt biztonsági és védelmi kötelezettségvállalások végrehajtása terén elért eredményeket. Megerősítették a védelmi együttműködéssel kapcsolatos tartós konszenzusukat, és hangsúlyozták, hogy növelni kell az Unió autonóm fellépési képességét. Az Európai Tanács megerősítette a “transzatlanti kötelék” fontosságát, amely az EU és a NATO stratégiai dokumentumaiban is tükröződik. A várakozásoknak megfelelően az uniós vezetők a közös beszerzésekre összpontosítottak, és felszólították a társjogalkotókat, hogy fogadják el az európai védelmi ipar közös beszerzések révén történő megerősítéséről szóló törvényt (EDIRPA)”. Az Európai Bizottságot pedig arra, hogy terjesszen elő javaslatot az európai védelmi beruházási programra, amelyre nagy szükség van az európai védelmi ipari ágazat megerősítése érdekében.  Hangsúlyozták továbbá, hogy az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek következtében jelenleg csökkenő fegyverkészleteket fel kell tölteni, és felkérték az Európai Bizottságot és az Európai Védelmi Ügynökséget, hogy határozzák meg a szükségleteket, és segítsék elő és koordinálják a közös beszerzéseket.

Az uniós vezetők továbbá megismételték elkötelezettségüket a védelmi képességekbe való közös beruházás mellett, hogy képesek legyenek az uniós missziók és műveletek teljes spektrumának végrehajtására. Felszólítottak a stratégiai támogató eszközökbe való beruházásra, az erős kibervédelmi politika előmozdítására, az EU hibrid eszköztárának gyors végrehajtására, valamint egy új polgári KBVP-paktum 2023-ban történő elfogadására. Végezetül az Európai Tanács emlékeztetett az EPF globális alapjára, és üdvözölte a Tanácsban a finanszírozásáról elért politikai megállapodást.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Energia- és klímapolitika

2022. november 3-án Washingtonban ülésezett az EU-USA energiabiztonsági munkacsoport, hogy megvitassa a von der Leyen és Biden elnökök március 25-i közös nyilatkozatának végrehajtását, amelynek célja az EU földgázellátásának diverzifikálása, valamint a földgázigény és -fogyasztás csökkentése. A COP27 konferencia kapcsán, megerősítették elkötelezettségüket a gyorsított és felelősségteljes tiszta energiára való átállás mellett, amely kulcsfontosságú közös éghajlati céljaik eléréséhez, és egyben a legjobb módja annak, hogy világszerte hosszú távú energiabiztonság legyen biztosított. A résztvevők üdvözölték a von der Leyen és Biden elnökök közös nyilatkozatában tett azon kötelezettségvállalás túlteljesítését, hogy 2021-hez képest 2022-ben 15 milliárd köbméterrel növelték az Európába irányuló LNG-szállításokat. 2022 január és október között mintegy 48 milliárd köbméter LNG-t exportáltak az USA-ból az EU-ba, ami 26 milliárd köbméterrel több, mint a 2021-es teljes évben. Erre a tendenciára építve a résztvevők elkötelezték magukat amellett, hogy 2023-ban a 2021-es évhez képest további mintegy 50 milliárd köbméternyi LNG-ellátás magas szinten tartásán dolgoznak Európába.

2022. november 9-én az Európai Bizottság új ideiglenes rendeletet javasolt a megújuló energiaforrások elterjedésének felgyorsítása érdekében. Az energiaellátás diverzifikálásával és az energiatakarékossággal együtt a megújuló energiaforrások nagyobb mértékű alkalmazása is része annak az uniós tervnek, amelynek célja az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségünk megszüntetése. A megújuló energiaforrások rövid távon és a jövőben is csökkentik az EU fosszilis tüzelőanyagok iránti igényét az energia-, a fűtési és hűtési, az ipari és a közlekedési ágazatokban. Alacsony működési költségeiknek köszönhetően a megújuló energiaforrások nagyobb aránya az EU energiarendszerében hozzájárulhat az energiaszámlák csökkentéséhez. Ez kiegészíti a korábbi sürgősségi intézkedéseket az energiapiacokon kialakult rendkívüli helyzet kezelése és a tiszta energiára való átállás felgyorsítása érdekében. Az intézkedés egy évig lesz érvényben, ami fedezi a megújuló energiaforrásokról szóló, jelenleg a társjogalkotók által tárgyalt irányelv elfogadásához és átültetéséhez szükséges időt valamennyi tagállamban. A támogatás olyan konkrét technológiákat és projekttípusokat céloz meg, amelyek a leggyorsabban bevezethetők és a legkisebb hatást gyakorolják a környezetre, és amelyek hozzájárulnak energiabiztonságunkhoz, tekintettel Oroszország ukrajnai inváziójára és energiaellátásának fegyverkezésére.

2022. november 16-án a Sarm El-Sejkben megrendezett COP27 konferencián az EU és Egyiptom újabb lépést tett a tiszta energiára való áttérés terén folytatott hosszú távú együttműködésük megerősítése érdekében: stratégiai partnerséget hoztak létre a megújuló hidrogén területén, és előkészítették a terepet az igazságos energiaátálláshoz Egyiptomban. Az Európai Bizottság, amelyet Timmermans ügyvezető alelnök és Simson biztos képviselt, kétoldalú egyetértési megállapodást írt alá a megújuló hidrogénnel kapcsolatos stratégiai partnerségről Tarek El Molla egyiptomi kőolajügyi miniszterrel és Mohammed Shaker El-Markabi villamosenergia- és megújuló energiaügyi miniszterrel. Emellett közös nyilatkozatot írtak alá az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) és Rania El Mashat egyiptomi nemzetközi együttműködési miniszterrel, amelyben bejelentették, hogy a Bizottság legfeljebb 35 millió euróval járul hozzá Egyiptom energiagazdagsággal kapcsolatos kezdeményezésének támogatásához.

2022. november 22-én a Bizottság folytatta az energiaválságra adott válaszlépéseit, és piac-korrekciós mechanizmust javasolt az uniós vállalkozások és háztartások védelmére a túlzottan magas uniós gázáraktól. Ez kiegészíti a gázkereslet csökkentésére és az energiaellátás diverzifikálása révén az ellátás biztonságának biztosítására irányuló intézkedéseket. Az új mechanizmus célja, hogy csökkentse az európai gázpiacok ingadozását, és egyúttal biztosítsa a gázellátás biztonságát.

A Bizottság 2022. november 23-án több mint 380 millió eurós támogatást hagyott jóvá 168 új projekt számára Európa-szerte a környezetvédelmi és éghajlat-politikai LIFE program keretében. A LIFE-projektek, amelyek az európai zöld alku középpontjában állnak, segíthetnek abban, hogy az EU 2050-re klímasemlegessé váljon, és elérje az éghajlat-, energia- és környezetvédelmi célokat. Támogatják a biológiai sokféleséget, a természet helyreállítását és a körforgásos gazdaságot, miközben hozzájárulnak a tiszta energiára való átálláshoz az egész kontinensen.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

 

Környezetvédelem

A Bizottság november elején elfogadta a biodiverzitás megőrzésével kapcsolatos következő évekre szóló stratégiáját. Ez magában foglalt egy cselekvési tervet, mely a vadon élő állatok és növények illegális kereskedelmének megakadályozására és felülvizsgálatára irányul, hiszen ez a fekete kereskedelmi tevékenység egész fajok kihalásához vezethet. A stratégia 2027-ig határozza meg az illegális kereskedelem elleni fellépés módjait. A hat évvel ezelőtt kiadott tervezet felülvizsgált, jelenlegi formája négy fő célkitűzést tartalmaz a következő évekre:

1. Megelőzni az illegális állat és növény kereskedelmet, megkeresni és kezelni a kiváltó okokat.
2. Ezen illegális tevékenységek ellen irányuló nemzeti jogi keretek megerősítése.
3. Szigorúan betartatni és végrehajtani az EU által meghatározott intézkedéseket.
4. Az állatok és növények illegális kereskedelme elleni globális partnerség megerősítése, különösen a forrás és fogyasztó országaiban ezen tevékenységnek.

November 14-25. között került megrendezésre Panamában a CITIES COP19 konferencia. Itt az EU hozzájárult ahhoz, hogy több mint 500 faj kereskedelmét fenntarthatóvá tegyék.

November 6-20. között került megrendezésre a COP27 konferencia Egyiptomban, amelyen az Európai Unió képviselői is részt vettek. Az unió továbbra is tartotta magát a korábban kitűzött célok megvalósításához.

„A COP27 életben tartotta az 1,5 Celsius-fokos célt. Sajnos azonban nem sikerült elérni, hogy a világ legnagyobb kibocsátói kötelezettséget vállaljanak a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos leállítására, és az éghajlatváltozás mérséklésére vonatkozó új kötelezettségvállalásokat sem. Az EU azonban továbbra is kitart az irányvonal mellett, különösen az európai zöld megállapodás és a REPowerEU révén, mert ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a Párizsi Megállapodásban kitűzött célokat elérhető közelségben tartsuk.” – nyilatkozta az eseményről Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

A november 23-án kiadott jelentésében az Európai Bizottság közölte, hogy a LIFE Program keretein belül megvalósuló mintegy 168 új projektre 380 millió eurós támogatást adnak. Ez a kezdeményezés az Európai Zöld Megállapodás mellett segít, hogy az EU 2050-re elérje a klímasemlegességet. A támogatásra szánt összeget a tagállamokból érkező projektek a biodiverzitás, körforgásos gazdálkodás, klímaváltozás enyhítése és tiszta energia szolgáltatás területén használhatják fel. A LIFE Program az EU környezet és klímapolitikájának alapköve, mely 1992 óta 5,500 projekt megvalósításában segédkezett. A 2021-2027 közötti időszakra az erre szánt költségvetési keretet 60%-kal 5,4 milliárd euróra emelték.

Az EU november 24-én csatlakozott a műanyagszennyezés megszüntetésére irányuló koalícióhoz (’High Ambition Coalition to End Plastic Pollution’), mellyel megerősítette törekvését a bolygónkat elárasztó műanyaghulladék mennyiség 2040-ig történő csökkentésére. Egy ezzel kapcsolatos új szerződés tárgyalásai november 28-ától előreláthatólag 2025-ig fognak tartani. Az EU koalícióba való belépéséről Norvégia éghajlat és környezetvédelmi minisztere, Espen BarthEide így nyilatkozott:

„Az Európai Unió régóta partner és vezető erő a műanyagszennyezés elleni küzdelemben. Nagy örömömre szolgál, hogy az EU folytatja ezt a szerepet és csatlakozik a koalíció munkájához, amely valóban hatékony globális szerződés létrehozására irányul, mely közös globális szabályokat állapít meg és 2040-ig véget vet a műanyagszennyezésnek.”

2022. december 8-án az EU közétette a környezetszennyezés csökkentéséről szóló jövőre vonatkozó tervét. Kiderül, hogy az eddigi szakpolitikák hozzájárultak a levegő peszticidektől (növényvédő szerek) való szennyezettségének mérsékléséhez. Más területeken, mint a hulladék keletkezés, tápanyagszennyezés nem valósultak meg teljes mértékben az elvárások, így a Bizottság sokkal erőteljesebb fellépéssel szeretné elérni a kívánt eredményeket. A legnagyobb problémát továbbra is a levegő szennyezettsége okozza, hiszen a jelentés szerint az EU-ban évente az idő előtti halálesetek hátterében ez állhat. A Bizottság 2021-es tervéhez képest mind a 33 intézkedés tekintetében előrehaladás történt mostanra.

December 7-19 között került megrendezésre az ENSZ Biodiverzitás Konferencia, a COP15 Montreálban. Az EU is képviseltette magát az eseményen, melynek célja egy globális megegyezés kötése a természet és a bolygó átfogó védelméről egészen 2050-ig. A következő célokat és prioritásokat fogalmazták meg:

• A szárazföldek és óceánok 30%-ának védelme, a biodiverzitás és az ökoszisztéma különös figyelembevételével.
• A tönkrement területek helyreállítása.
• Biodiverzitást veszélyeztető szennyezések csökkentése és az ökoszisztéma fenntartható használata.
• Megfelelő nyomon követési keretrendszer kialakítása, nemzeti célok felülvizsgálata és a végrehajtás felülvizsgálata is kiemelten szerepel.

Írta: Vida Fanni

Egészségügy

Novemberben a Bizottság és a HERA (’Health Emergency Preparedness and Response Authority’) a Pfizer gyógyszergyártó céggel írt alá szerződést a COVID 19-ben szenvedő, súlyos betegség kockázatával küzdő betegek kezelésével kapcsolatban. Az ehhez tartozó közbeszerzésben (szájon át szedhető Paxlovid) tizenhárom EU és EGT, valamint EU tagjelölt ország vesz részt. Emellett a Bizottság elkötelezett egy erősebb és aktívabb Európai Egészségügyi Unió kiépítése mellett, mely a felmerülő egészségügyi veszélyekre megfelelően tud reagálni. A HERA segítséget nyújt az országoknak a beszerzési prioritásaik meghatározása és végrehajtásának megvalósítása érdekében.

December 22-én az Európai Unió tárgyalt a különböző károsanyag kibocsájtás szabályozásáról. December 29-én lépett hatályba a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagokról szóló új törvény (’Persistent Organic Pollutants’). Ez kötelező érvényű szabályozásokat tartalmaz az emberek egészségének megőrzése érdekében, hogy minél több hulladékból származó káros hatás elkerülje a tagállamok lakosságát. A rendelet határértékeket ad meg a vegyi anyagok tekintetében. Öt anyag esetében szigorították a szabályokat, négy esetben pedig új határértékeket állapítottak meg. Ez megakadályozza azt is, hogy ezek újra bekerülhessenek a gazdaságba. A jelentésből kiderült, hogy az unió nemzetközi szinten élén jár abban, hogy az emberek számára megteremtse a mérgező anyagoktól mentes környezetet.

Írta: Vida Fanni

Szankcióspolitika

November 28-án a Tanács egyhangú határozatot fogadott el arról, hogy a szankciók megsértésével bővíti az EUMSZ-ben foglalt uniós bűncselekmények listáját. Ennek szükségességét az EU által Oroszországgal szemben elfogadott számos korlátozó intézkedés maradéktalan végrehajtása alapozta meg. A tagállamok eltérő módon határozták meg mi minősül azok megsértésének, és milyen szankciókat kell alkalmazni a szabályozások áthágása esetén, míg a határozat biztosítja a szankciók hasonló mértékű végrehajtását az EU egész területén és ellehetetleníti a szankciók kijátszására vagy megsértésére irányuló törekvéseket. A november 28-i döntés értelmében az Európai Bizottság egy irányelvjavaslatot terjeszt elő az uniós korlátozó intézkedések megsértése bűncselekményének meghatározására és szankcióira vonatkozó minimumszabályok megállapításáról.

December 3-án az Európai Unió árplafont állapított meg a kőolaj hordónkénti árára. Ennek alapja, hogy korlátozásnak köszönhetően drasztikusan csökkenni fognak mind Oroszország olajból származó bevételei, mind pedig a piaci feltételek által generált áringazodások. A Tanács határozata értelmében december 5-től kezdődően az Oroszországi Föderációból származó, vagy onnan exportált nyersolajra, kőolajra és bitumenes ásványokból nyert olajokra vonatkozóan hordónként maximálisan 60 dollár az olajár felső határa. Annak értelmében, hogy az árplafon a piaci helyzethez való alkalmazkodás végett időszakosan felülvizsgálható, a határozat egyúttal minden egyes módosítását követő 90 napos átmeneti időszakot is meghatároz, hogy az árplafon valamennyi piaci szereplő általi következetes végrehajtását biztosítsa. Ehhez hasonló rendeltetésű a 45 napos türelmi idő is, amely a december 5-e előtt Oroszországtól vásárolt és a hajóra rakodott, valamint a rendeltetési kikötőben 2023. január 19. előtt kirakodott nyersolajat szállító hajók számára. December 16-án az Európai Unió elfogadta a kilencedik szankcióscsomagot is válaszul az Ukrajna ellen irányuló agresszív tevékenységre. Amellett, hogy az unió további négy orosz műsorszolgáltató (NTV/NTV Mir, Rossiya 1, REN TV and Pervyi Kanal) engedélyét függesztette fel, további 141 magánszemélyt és 49 szervezetet szankcionált. Az intézkedések között olyan területeket érint az exporttilalom, amelyek hozzájárulhatnak Oroszország védelmi és biztonsági ágazatának technológiai fejlesztéséhez: a bakszektor, a drónok hajtóművei, a kettős felhasználású áruk és technológiák kivitele, a bányászati ágazatba történő beruházások tiltása, műtrágya és gabona, illetve az orosz regionális fejlesztési bankkal folytatott ügyletek, valamint a reklám-, piackutatási és közvélemény-kutatási szolgáltatások nyújtása. A szabályozások kijátszásának elkerülése érdekében a listára felkerül néhány, az illegálisan annektált Krímben vagy Szevasztopolban székhellyel rendelkező, orosz ellenőrzés alatt álló szervezet is.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Szomszédságpolitika

Keleti szomszédságpolitika

Az Európai Unió Tanácsa 2022. november 15-én az Európai Békefenntartási Eszköz (EPF) keretében 16 millió euró összegű támogatási intézkedést fogadott el az Európai Unió Ukrajnát támogató katonai segítségnyújtási missziója által az ukrán fegyveres erők kapacitásépítésének támogatására.

2022. november 21-én az Európai Unió és az ENSZ Fejlesztési Programja további 35 millió eurós beruházást jelentett be az UNDP ukrajnai ellenálló képesség-építési és helyreállítási programjába (RBR). Az új uniós hozzájárulás a közösségek helyreállítását támogatja Ukrajna kiválasztott célterületein a minőségi közszolgáltatásokhoz – például egészségügyi létesítményekhez – való hozzáférés javítása és a közösségi rendfenntartás megerősítése révén.

2022. november 22-én az Európai Bizottság további 2,5 milliárd euró makroszintű pénzügyi támogatást folyósított Ukrajnának, hogy az ország továbbra is biztosítani tudja rövid távú finanszírozási igényeinek kielégítését. “Ukrajnának szüksége van a nyugdíjak kifizetésére és az alapvető közszolgáltatások, például a kórházak és iskolák fenntartására” – áll az Európai Bizottság tweetjében.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 200 millió eurót nyújt Moldovának a sürgősségi gázellátás kialakítására. A részletet a vészhelyzeti gázvásárlásra fogják felhasználni, amennyiben Moldovában, az orosz állami tulajdonú Gazprommal kötött jelenlegi ötéves szerződése alapján fennakad az ellátás. A hitel célja Moldova energiabiztonságának megőrzése, és egy korábbi 100 millió eurós részletet követ.

Az Európai Bizottság 2022. december 7-én új, 25 millió eurós támogatási programot fogadott el az ország allampolgárainak további támogatására, így az EU összesen több mint 100 millió euróval támogatja a belarusz népet, miután a rezsim brutálisan reagált a 2020. augusztusi választások elleni tiltakozásokra.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

 

Déli szomszédságpolitika

Negyedszer találkoztak egymással a Déli Szomszédság miniszterei és az Európai Unió diplomatái egy közös megbeszélés keretin belül, ezúttal Barcelonában novemberben. A találkozón az Európai Unió és a déli szomszédság országai elkötelezték magukat amellett, hogy fokozzák kölcsönös együttműködésüket az orosz-ukrán háború negatív hatásainak leküzdése érdekében. „Nem csupán szomszédok vagyunk, mi együtt egy közösség is vagyunk. Meg kell erősítenünk a regionális integrációnkat. Sokkal mélyebb együttműködésre van szükségünk mind az infrastrukturálisan, mind a szabályozások tekintetében. Tovább kell erősíteni a stratégiai partnerségünket, hogy közösen képesek legyünk megfelelő választ adni az előttünk álló válságokra és kihívásokra. Ehhez elengedhetetlen a szoros kapcsolat a déli szomszédainkkal.” – fogalmazott Josep Borell az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. Roberta Metsola 2022. november 11-én hivatalos látogatást tett Chisinauban. “Moldova helye Európában? Közös jövőnk kell, hogy legyen. Az Európai Parlament mindent meg fog tenni, hogy támogassa Önöket az Európai Unióhoz való csatlakozásuk útján” – mondta Roberta Metsola a moldovai parlamentben tartott beszédében.

Az Európai Unió által támogatott projekt segít felmérni és tanulmányozni a tengerfelszínen és a tengerfenéken megragadó hulladékot. A ’WES’ projekt keretein belül a marokkói hatóságok és az EU által delegált szakértők az elérhető legmodernebb technológia segítségével követik nyomon a hulladék sorsát a tenger felszínén lebegő látható szeméthalomtól a tenger aljára süllyedő, a halakat pusztító lerakódásokig. A felmérés célja megbízható adatokat szerezni a hulladék ’sorsáról’, majd a megszerzett adatokat összehasonlítani az Európai Unió tengeri stratégiai keretirányelvével.

Josepp Borell Mahmoud Abbas palesztin államfővel tárgyalt novemberben. Az Európai Unió továbbra is hosszú távú politikai és technikai támogatást nyújt a palesztin népnek, az Európai Unió így a legelőtétezettebb támogatója a palesztin kormányzatnak, hiszen évenkénti segélye meghaladja a 300 millió eurót. Az Európai Unió külügyi tárcája megerősítette, az EU készen áll a kétoldalú kapcsolatok további erősítésére a palesztin állammal. Josep Borell az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője továbbá megismételte az EU felhívását a palesztin és az izraeli nép felé a feszültségek enyhítése érdekében. „Az Európai Unió készen áll, hogy minden szükséges támogatást előteremtsen egy békés kétállami megoldás érdekében.” – hangsúlyozta az EU diplomatája.

Az Európai Unió újabb 100 millió euróval támogatja a tunéziai embereket. Az EU tunéziai nagykövete és a tunéziai pénzügyminiszter egy 100 millió eurós támogatásról szóló tervezetet írt alá. A támogatás célja, hogy a COVID-19-et követően Tunézia konszolidálni tudja gazdaságát, különösen a vállalkozásokat és a hiányt szenvedő egyéneket, családokat. A megegyezéssel az EU a 2022-es évben 550 millió euróval támogatta Tunéziát.

2022. december 20-án Josep Borell részt vett a Második Bagdadi Konferencián, ahol a résztvevők kifejezték támogatásukat az iraki állam felé. A konferencia célja, hogy elősegítsék Irak szuverenitásának visszaállítását, biztonságát és stabilitását, valamint elősegítsék politikai és gazdasági konszolidációját. A konferencián számos kétoldalú tárgyaláson vett részt az Európai Unió külügyi képviselője, így tárgyalt Ayman Safadival, Jordánia külügyminiszterével is, akivel az orosz-ukrán háború globális és regionális következményeiről egyeztettek.

Az Európai Unió továbbra is elkötelezett támogatója Libanonnak. Az Európai Unió továbbra is támogatja libanoni lakosságot, 2022-ben összesen 229 millió euró támogatás érkezett az országba gazdasági és szociális reformok végrehajtásának elősegítése érdekében. A libanoni vezetés megreformálta, megbízhatóbbá és átláthatóbbá tette közigazgatását. Az Európai Unió további támogatást nyújtott a helyi nőjogi aktivistáknak és szervezeteknek, hogy ösztönözzék a nők politikai és közéleti szerepvállalását és a nemi egyenlőség ügyét.

Az Európai Unió, afrikai partnereivel két új együttműködés keretein belül igyekszik kezelni az Afrikából érkező migráció okozta kihívásokat. Az kezdeményezések célja a csempészhálózatok és a visszaélések felszámolása. A megegyezés asztalhoz ülteti a kiinduló országot, a tranzitországokat és a célországokat is, hogy közösen megoldást találjanak az egyre élénkülő migrációs nyomásra.

2022. december 16-án újabb 215 millió eurós támogatást nyújtott az Európai Unió Tunéziának. A Tunéziai Gazdasági Minisztérium és az Európai Beruházási Bank aláírt két gazdasági egyezményt a tunéziai élelmiszer- és energiabiztonság megteremtése érdekében.

Írta: Nagy Imre Jonatán

Szerkesztette: Mészáros Kinga

Hasonló cikkeink ide kattintva érhetők el.

A borítókép Christian Lue felvétele.

A EU hírfigyelő – 2022. november-december bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A 2022-es év sok tekintetben rendhagyó időszakot jelentett biztonságpolitikai szempontból, ám miközben a nyugati világot az orosz-ukrán háború és annak gazdasági következményei foglalták le, Észak-Koreában nem álltak le a különféle stratégiai fegyverfejlesztések, sőt, ez volt a rakétafegyverzet tekintetében a legmagasabb kísérletszámot produkáló év, így érdemes figyelmet fordítani azok jelentőségére és lehetséges hatására.

A ballisztikus rakéták a modern hadviselés stratégiai fegyverei közé tartoznak, azonban azok egyes változatai taktikai szerepkörben is alkalmazhatóak. Közös jellemzőjük, hogy a harci részt (mely számos eszközzel-így például konvencionális robbanóanyag, nukleáris töltet, vegyianyag – felszerelhető) ballisztikus pályán juttatja célba, rendszerint nagy magasságon és sebességgel, kihasználva a gravitáció által biztosított pályaerőket.

Észak-Korea esetében ezen eszközök indítása jelenlegi ismereteink szerint három fő módon történhet. Szárazföldről indítható az ország területén elhelyezkedő számtalan rögzített pozíciójú indítóállomás, vagy siló biztonságából, egyben azonban csökkentve a meglepetés erejét a könnyű területi lehatárolás lehetősége miatt. Ezzel szemben folyamatos helyváltoztatásra való képesség taktikai előnye miatt a szovjet mintához hasonlóan számos hordozójárművet (Transportable Erector Launcher, vagyis TEL) alkalmaz a hadsereg, így például a WS51200 önjáró platform is rendszeres szereplője a katonai parádéknak. A vízről való indítás nemzetközileg általánossá vált, és a csapásmérő képesség védelmének legbiztosabb garanciájává forrt, ballisztikus rakéták hordozására is képes tengeralattjárók is szerepet kapnak az arzenálban a Pukgukszong-3 rakéták révén. Emellett a hivatalos állami kommunikáció szerint különleges módon vízalatti silókkal is rendelkezik Észak-Korea, azonban azok létezése vitatott.

A ballisztikus rakéták legfontosabb megkülönböztető jegye azonban a hatótávolság, mely alapján osztályozásuk is történik. A ballisztikus rakéták taktikai alkalmazása 1000 km alatt történik, mely a hadszíntéren való közvetlen, katonai célpontok ellen való alkalmazást jelenti. Ebben a kategóriában rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákról beszélhetünk, Észak-Korea az Öböl-háborúban hírhedtté vált szovjet Scud rakéta továbbfejlesztett verzióit használja Hvaszong-9 néven, mely az alapváltozat hatótávolságának közel ötszörösével rendelkezik. A ballisztikus rakéták következő csoportja 1000 és 3000 km közötti, közepes távolságig képesek eljutni. Az észak-koreai hadsereg többek között a Nodong-rakétát alkalmazza ebben a kategóriában, mely 1600 kilométeres hatótávval bírva képes közel 7 percen belül Japán elérésére. Sikerét mutatja, hogy mind Irán, mind Pakisztán importálta és fejlesztéseket alapozott a típusra. A közbenső hatótávolságú, 3000 és 5500 km közötti tartományban működő rakéták már komoly regionális lefedettséget biztosítanak, közülük kiemelendő a 2017-ben tesztelt Hvaszong-12, mely képes akár a Guam szigetén található amerikai támaszpont támadására is. A rakétafegyverzet stratégiai és kommunikációs szempontból is legfontosabb részét képező kategória azonban az 5500 km hatótávolság feletti, interkontinentális ballisztikus rakéták osztálya. Az első olyan stratégiai fegyver, mely ilyen módon képessé vált az amerikai kontinens közvetlen támadására, a Hvaszong-14, mely közel fél tonna nukleáris vagy konvencionális töltet hordozására képes.

Észak-Korea a 2022-es évben az eddigi legmagasabb kísérletszámot érte el, több mint 70 hordozóeszköz-tesztelés zajlott le, mely így (amennyiben a 2022-es évet nem vesszük figyelembe), Kim Jong-un 10 éves vezetése alatti éves átlagos rakétaindítási szám (közel 14) négyszeresére emelkedett. Hiába szorult tehát háttérbe a nyugati sajtó porondján Észak-Korea, az egykor primer fenyegetésnek tartott rakétafejlesztések már mennyiségi szinten is rohamosan gyarapodtak.

A részletes felbontását megvizsgálva az idei rakétakísérletek eloszlásának, átfogó képet kaphatunk arról, hogy valójában mely csapásmérő képességek kerültek fejlesztésre.

2022 első negyedében nagy valószínűséggel olyan minőségi fejlesztések alapjául szolgáló kísérletek kerültek végrehajtásra, melyek a rakéta harci részének visszatérésén kívántak javítani. Ennek egyik eszköze az önállóan célravezethető fejek komplexuma (Multiple Independentebly-targetable Reentry Vehicle, a továbbiakban: MIRV), mely képessé teszi a rakétát arra, hogy egyidejűleg több célpontot támadjon, egyben akár félrevezető (hamis) robbanófejeket is felhasználva. Másik fontos kutatási iránnyá vált a ballisztikus rakéták valódi hiperszonikus fegyverré való fejlesztése, mely a hatalmas sebességen való irányítás tökéletesítésével a jelenleg elérhető legütőképesebb csapásmérő eszközök csoportjába emelné azokat. Ezeket a fejlesztéseket azonban jelenlegi fázisukban nehéz külső megfigyelőként elemezni, a szakértők számára sem teljesen egyértelműek a mostani eredmények. Észak-Korea a ballisztikus rakéták mellett alternatívaként fejleszti robotrepülőgépeit, melyekkel lehetséges az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1718-as számú határozatának semlegesítése, mivel azokban ezen eszközök nem esnek korlátozás alá. Kisebb méretük és költségük sokkal rugalmasabbá teszi bevetésüket a ballisztikus rakétákkal szemben, így taktikai alkalmazásuk köre is szélesebb, kezdve a tengerészeti egységek elleni harctól a támaszpontok elleni precíziós csapásmérésig. Így 2022 során legalább 6 alkalommal került tesztelésre ez a képesség, többek között olyan típusokkal is, melyek nukleáris robbanófejek hordozására is alkalmasak.

Tavasszal azonban már a ballisztikus rakétáké volt a főszerep, a 13 tesztből 8 májusban zajlott le, egy nap akár több próbát is végrehajtva. 2022 márciusában végrehajtott interkontinentális ballisztikus rakéta teszt 4 év után az első volt, mely így egyben a korábbi rakétatesztelési moratóriumot is felbontotta. Egyes kísérleteket Észak-Korea egy műholdfejlesztés részeként hirdetett meg, míg a sűrű tesztidőszakban arra is volt példa, hogy a dél-koreai megfigyelők szerint egy ballisztikus rakéta pályáján való haladás során felrobbant.

A nyár során már a rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták kerültek előtérbe, egy háromnapos tengeri hadgyakorlat ideje alatt 8 ilyen típusú csapásmérő eszköz csapódott a tengerbe szárazföldi indítása után.

Az ősz beköszöntével megsokszorozódott a kísérletek száma, bár egészen novemberig továbbra is a rövidebb hatótávolságú csapásmérő képesség fejlesztésén maradt a hangsúly. Tesztelésre került a KN-23 jelzésű rövid hatótávolságú ballisztikus rakéta tengeralattjáróról való indításának a lehetősége. Ez a fegyver sok hasonlóságot mutat az orosz-ukrán háborúban is bevetett szárazföldi Iszkander rakétához, így tengeri alkalmazása viszonylag újszerű fejlesztési lépésnek mondható.

Novemberben az addigi kísérletek folytatásában azok haditechnikai jelentősége mellett nagymértékben szerepet játszott a politikai kommunikáció is. Az első hetekben lefolytatott „Vigilant Storm” elnevezésű közös amerikai-dél-koreai (többségében légi) hadgyakorlat nem maradhatott válasz nélkül, így Észak-Korea 4 ballisztikus rakétát tesztelt, reagálva arra, hogy az amerikai erők az eredetileg nukleáris fegyverek hordozására is képes B1-B Lancer jelzésű szuperszonikus nehézbombázókat is felvonultatták.

Hasonló megfontolásokból kerülhetett sor az amerikai félidős választások idején újabb rakétaindításra, a Dél-Korea területéhez közel becsapódó hordozóeszközök maradványait a déli állam hadserege a későbbiekben közszemlére helyezte. Ezzel együtt azonban napvilágra került, hogy a légvédelmi szirénákat is beindító rakéták az előzetes várakozásokkal szemben korántsem modern ballisztikus támadófegyverek voltak, hanem valójában a már régóta szolgálatban álló Sz-200 légvédelmi rakéták nem hagyományos alkalmazása történt.

November 18-án azonban elérkezett a tesztek csúcspontja, ugyanis kilövésre került egy Hvaszong-17-es interkontinentális ballisztikus rakéta, mely jelenleg az önjáró szárazföldi platformról üzemeltetett, folyékony hajtóanyaggal rendelkező ballisztikus rakéták közül a világon a legnagyobb rendszerben álló fegyver. 15 ezer kilométeresre becsült hatótávolságával képes lehet a kontinens belsejében található amerikai államokra is csapást mérni. Ennek a képességnek a hatékonysága pedig megtöbbszöröződhet, amennyiben a korábban már említett, az év első felében tesztelt MIRV képesség ezen a típuson alkalmazásra kerül, illetve amennyiben tömegpusztító töltettel szerelik fel a harci részt.

Természetesen az egyre látványosabb fenyegetést jelentő kapacitások fejlesztése nem maradt nemzetközi válasz nélkül. Az utóbbi tesztre reagálva az Amerikai Egyesült Államok ismét felvonultatta a térségben a már korábban bemutatott szuperszonikus nehézbombázóit, a G7 országok konszenzusos ENSZ-re való nyomásgyakorlása pedig bár 14 ország tesztek elleni diplomáciai fellépését ösztönözte, a Biztonsági Tanács megosztottsága miatt nem sikerült hivatalos határozatot kiadni.

December 15-án Észak Korea statikus földi tesztet végzett egy szilárd üzemanyagú rakétahajtóművel, mely a becslések szerint nagy hatótávolságú, tengeralattjáróról indítható rakéta, vagy egyéb platformról üzemeltetett interkontinentális ballisztikus rakéta első fokozatának lehet majd a hajtóműve. Emellett december 18-án két közepes, december 23-án pedig két rövid hatótávolságú rakéta indítása történt meg, felháborodást keltve a nyugati diplomáciai körökben. A kísérletek azonban az év végén sem álltak le, december 31-én három rakéta került felbocsátásra, és a 2023-as évet pedig már az első napon egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétával nyitotta meg Észak-Korea.

A tömegpusztító fegyverek célba juttatására is alkalmas ballisztikus rakéták fejlesztése mellett mindeközben komoly kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az atomtöltetek fejlesztése is folytatódik, ugyanis műholdfelvételek szerint vélhetőleg a jelenlegi atomerőműnél tízszer nagyobb komplexum épül, mely tovább növelhetné egy nukleáris fegyverhez szükséges hasadóanyagok előállítási kapacitását.

A Koreai Munkáspárt év végi ülésén az ötéves terv részeként tárgyalt, majd a januári nagyszabású politikai gyűlésen is elfogadott célok alapján a fejlesztések pedig tovább fognak folytatódni, melyek legfőbb elemei a taktikai nukleáris fegyverek képessége, valamint a várhatóan áprilisban felbocsátásra kerülő katonai felderítő műhold.

Bármennyire is heves a nemzetközi közösség tiltakozása, ezen csapásmérő képességek Észak-Korea biztonságpolitikájának központi elemét képezik, így azokról nem fog lemondani. Még annak ellenére sem, hogy rendkívül költséges a folyamat, ugyanis idén csupán a június hónapig végrehajtott tesztek pénzügyi vonzata az ország GDP-jének 2 százalékát tette ki, miközben pontosan ugyanezt a költségvetési százalékot nehezen éri el (a bár természetesen teljesen más gazdasággal bíró) NATO tagállamok többsége mint teljes védelmi kiadás. A csapásmérő képességek az elavuló konvencionális erők ellensúlyozása mellett komoly elrettentő erővel bírhatnak, melynek elsősorban a célja egy esetleges invázió megakadályozása. Emellett nemzetközi diplomáciai súlyát is erősítheti ezen kapacitásokkal való rendelkezés, nem beszélve a politikai rendszer belföldi legitimációjáról, így továbbra sincs kilátásban ezen erők korlátozása vagy leszerelése, ugyanis az az egész állam politikai berendezkedésének biztonságát is veszélyeztethetné.

Összességében tehát Észak-Korea minőségi és mennyiségi szempontból is kiemelkedő évet zárt rakétakísérletei terén, mely mérföldkő lehet a csapásmérő képességek fejlesztésének folyamatában. Ezen kapacitások haditechnikai és (biztonság)politikai jelentősége miatt betöltött szerepe a továbbiakban is az állami rendszer sarokkövévé teszi azokat, így fejlesztésük várhatóan csak erősödni fog. Ezáltal egyben pedig felhívja a nemzetközi figyelmet is a jelenlegi tendenciákra, melyek hosszútávon akár az ország nemzetközi rendszerben elfoglalt pozícióját is megváltoztathatja.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Eric Shi és Micah Brandli fényképeit használtuk, amelyek az Unsplash-ről származnak.

A A lopakodó tigris: Észak-Korea rakétafejlesztésének titkos rekordéve bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A cikk célja annak bemutatása, hogy milyen konfliktusok állnak fent a politikai vezetők és a fegyveres erőszakszervezetek között a hibrid rezsimekben. A cikk területi fókuszában Törökország áll. Az időfókuszt tekintve, abból a célból, hogy minél szélesebb rálátást kapjon az olvasó a különböző szerkezeti adottságokra és a hadsereg történelmen átívelő pozíciójára, az általános áttekintés az Oszmán Birodalommal kezdődik, azonban a cikk az 1920-as évektől kezdődő köztársasági időszakra koncentrál, különösképpen az 1960-as évektől kezdődő időintervallumra. A cikk elsősorban azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy hibrid rezsimnek tekinthető-e Törökország, illetve ennek a különböző korszakokon át a hadsereg vagy a politika volt-e a forrása. Célja továbbá rávilágítani a török hadsereg „demokráciaőrző” szerepére és „privilégiumaira” is, illetve arra, hogy Erdogan a hibrid rezsimek vezetői által a fegyveres erőszakszervezetek gyengítésére alkalmazott stratégiák közül melyekkel operál. Mindehhez széleskörű forrásokat vizsgáltam meg a kutatás során, elsősorban a releváns szakirodalmat és különböző hírforrásokat. A cikk elméleti áttekintéssel kezdődik, amelynek során megvizsgálom a hibrid rezsimek fogalmát és jellemzőit, valamint típusait. A hibrid rezsimek vezetői által a fegyveres erőszakszervezetekkel fentartott kapcsolatokban alkalmazott stratégiát. Majd a Török Köztársaság történemének és főbb politikai folyamatainak áttekintésével folytatódik a cikk, s végül a török fegyveres erők bemutatása kezdődik. Ezt követően, bemutatásra kerül, hogy Törökország miért is a puccsok országa és miért tulajdonítanak a török fegyveres erőknek „demokráciavédő” szerepet. A cikk a 2016-os puccskísérlet és következményeinek elemzésével zárul.

Elméleti áttekintés

A hibrid rezsimek

A hibrid rezsimek definiálásakor számos nehézségbe ütközhetünk. Egyrészt, a kutatók között nincs konszenzus a fogalmat illetően, emellett rendkívül tágak az értelmezési keretek, hiszen a világban többféle típusú és minőségű politikai berendezkedés figyelhető meg. Emellett a fogalom még mindig homályos, nehezen alkalmazható fogalmakkal operál.
Az sem világos, hogy a demokrácia vagy az autokrácia jelenségéből vezethető-e vissza inkább a hibrid rezsim. Továbbá, uralkodó nézet, hogy átmeneti rendszerekként tekintenek rájuk, azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy ezek már önálló rendszertípusokká váltak. [1]

A hibrid rezsimek tudományos diskurzusba való beemelésére egyébként azért volt szükség, mert a demokráciaelmélet bevett keretei között nem voltak értelmezhetők ezek az alakulatok. Kialakulásukat 1980-ig a huntington-i „third wave” demokráciák létrejöttének kezdetéig vezetik vissza, s demokratizálódási folyamatuk nemzetközi közösség tetszésének kiváltására is történt. A folyamatfolytatódott az 1990-es években robbanásszerűen a számos politikai rendszer rendszerváltásával (Latin-Amerika, posztkommunista Eurázsia, Afrika). [2] Fontos megjegyezni, hogy a hibrid rezsimek létrejötte nem egyirányú folyamat, hanem liberális demokráciák is áldozatok lehetnek vagy olyan rendszerek, melyek megakadtak, esetleg visszafordultak a demokratizálódás útján. A visszafordulás a demokratizálódás útjánt példázzák azok az 1990-es években rendszerváltó posztkommunista országok, amelyekben jellemzően a kétezres években a demokratizálódási folyamat megakadt vagy megfordult. [3]

A hibrid rezsimek egy szürkezónás rezsimtípus, mivel az a demokrácia és az autokrácia közötti szürke zónában helyezkedik el, mint önálló rezsimtípus. [4] Azért szürke zónás, mert keverednek a demokráciára és autokráciára jellemző vonások, emellett jellemzője még, hogy a hibrid rezsim vezetője felváltva él az autoriter rezsimekre és demokratikus rezsimekre jellemző eszközökkel, tehát ciklikusan váltja egymást egy demokratikus folyamat és egy autoriter folyamat. [5] Például jogi lehetőség van a pártok és civil társadalom szerveződésére, ezek az országok demokratikus alkotmánnyal rendelkeznek, a választások rendszeresen meg vannak tartva, de számos demokráciadeficittel találkozhatunk. Ilyenek például a hatalomkoncentráció, a vezetés demokratikus felhatalmazás nélküli működése, a transzparencia nagyon alacsony foka vagy teljes hiánya, a politikában való részvétel csekélysége, illetve a hatalmi ágak összeolvadása. Tehát vannak demokratikus elemei, mint például az is, hogy engedélyezettek a pártok és a civil szerveződések, azonban ezek „sosem” kerülhetnek hatalomra vagy érhetnek el igazi eredményt, illetve jelentős jogi akadályokat is gördítenek eléjük. Emellett gyakori az is, hogy a médiumok a vezető elit kezébe kerülnek, teljesen befolyásolva a közvéleményt. [6]

A hibrid rezsimeket emellett Polübiosz tézis-antitézis-szintézis elméletével is lehet jellemezni.   Ez az elmélet azt igyekszik megmagyarázni, hogy miként korruptálódnak el az előnyös politikai rendszerek, azaz miért a jó és a rossz  körforgásossága a jellemző. A tézis általában egy előnyös állapot, amely éppen a politikában uralkodó. Az   antitézis pedig ennek az ellentéte, amikor a tézis megbukik. Ezen körforgásosság kiküszöbölésére alkotta meg a szintézist, amely a kettő vegyítése, azaz a vegyes kormányzat modellje. [7]

A hibrid rezsimek jellemzője még a populizms és a prezidentalizmus. A rezsim vezetője, az elnök áll mindenek felett, a jog felett, így az erő körülötte csoportosul, emellett a jogköreit sem delegálja. Az elnök helyzete gazdaságilag is stabil: az állami vagyon nagyrészével rendelkezik ő vagy strómanja. A populista vezető vagy párt önmagát nevezi ki a társadalmi többség, a nép egyedül méltó képviselőjének. A populista párt, vezető sokszor maga igyekszik meghatározni, hogy a társadalomnak melyik csoportját tekinti az „igazi népnek”. Vagyis a jó emberek csoportját definiálja. [8] Így nagyon jellemző rá egy csoport vagy személy ellenségképpé „faragása”, amelyben a vezető az ország jólétét és biztonságát fenyegető ellenség ellen harcol az igazi népért. A populista vezető a tömeget képviseli, általában a klasszikus értelemben vett kisembert.

A hibrid rezsimeket a következő jellegzetességek jellemzik a leginkább:

• – Prezidentalizmus magas foka és a kormányzati elszámoltathatóság hiánya: populista politika, konzervatív értékek, egyház, elszámoltathatatlan “delegatív„ vezetés, politikai „erős ember” és átláthatatlan döntéshozatali folyamatok.
• – A formális (demokratikus) intézmények hitelessége és az azokba vetett bizalom szintje: a nemzeti törvényhozás, az igazságszolgáltatás és a politikai pártok bizonyítottan azok az intézmények, amelyekben a lakosság a legkevésbé bízik.
• – Politikai részvétel csökkenése: a politikai részvétel csekély, a kormányzati elszámoltathatóság és hitelesség gyengeségéből fakadóan, a politikai részvétel gyakran a formális intézményi csatornákon kívül zajlik. Civil társadalom és média kormányzati „szankcionálása”. Politikai felek alkalmatlanná tétele.
• – Korrupció és klientizmus/politikai patronázs: a tisztviselőket személyes érdekek vezérlik, és saját hasznuk érdekében cselekszenek, anélkül, hogy a közjó szélesebb értelemben vett érdekeivel törődnének. Az oldalukon állók támogatása mindenki mással szemben, különböző előnyök biztosítása.
• – Alkotmány, fontos jogszabályok megváltoztatása: Alkotmánymódosításával bevezetett hivatali időkorlátok megváltoztatása, egyéb autoritárius rendelkezések bevezetése. (Indoklás: az állami rendszer megerősítése érdekében autoritáriusabb intézkedésekre van szükség.) [9]

Az itt található térkép szemlélteti a hibrid rezsimek elhelyezkedését a világban. A demokráciaindex 60 mutatóra épül, amelyeket öt kategóriába soroltak: választási folyamat és pluralizmus, polgári szabadságjogok, a kormányzat működése, politikai részvétel és politikai kultúra. Az országokat nullától tízig terjedő skálán értékelik, és az átfogó index az öt kategória összesített pontszámának átlaga. Ezután az egyes országokat az átlagpontszámuk alapján négy rendszertípusba sorolják: teljes demokráciák, hibás demokráciák, hibrid rendszerek és autoriter rendszerek. [10] A térképről szembetűnő, hogy Törökország is hibrid rezsimként szerepel.

Fotó: Saw Wunna, Unsplash

A hibrid rezsimek tipológiája

A hibrid rezsimek tekintetében a különböző jellemzők alapján, többféle csoportot különíthetünk el. Magyar Bálint és Madlovics Bálint munkássága alapján, tíz féle rezsim-típusról beszélhetünk. Mindezen típusok megalkotásakor a szerzők figyelembe veszik a civil társadalom helyzetét, a többpárti választások meglétét, a társadalmi szabadság fokát, a rezsim alapját képező ideológiát, a korrupció mértékét, a gazdasági formát, az uralom patronalizmusának mértékét, az uralkodó part tagságát, az intézmények formalitását, az uralkodó párt funkcióját, a domináns gazdasági mechanizmust / tulajdonformát, illetve a korlátozottságot. [11]

A fegyveres erőszakszervezetek a hibrid rezsimekben

A fegyveres erőszakszervezetek helyzete hibrid rezsimekben rendkívüli érdekességeket tartogató kutatási téma.  A demokratikus rendszerekben ugyanis elvárás a civil kontroll a haderő felett, de emellett az is, hogy a haderő működése maradjon eredményes és hatékony. Az eredményesség és a hatékonyság azt jelenti, hogy a hadsereg képes-e a politikai vezetők által ráruházott szerepeket és missziókat (“eredményesség”) elfogadható élet- és erőforrásköltségek (“hatékonyság”) mellett teljesíteni. [12] Természetesen, a ráruházott szerepkör, illetve a civil kontroll is eltérő a különböző politikai rendszerekben. Például, az arab rezsimek erősen centralizált és merev parancsnoki struktúrája, a közvetlen vezetés alkalmazása és a parancsnoki láncok politikai okokból történő megbolygatása negatívan befolyásolja az arab hadseregek hatékonyságát. [13]

A hibrid rezsimekben kiemelten fontos a kormánypárt és az ország fegyveres erői közötti kiegyensúlyozott kapcsolat, ugyanis ezeket a rendszereket nehezebb fentartani, mint a demokráciát. Épp ezért a rendszer fenntartása céljából szükséges a hibrid rezsim vezetője számára, hogy valamilyen formában, de lojális legyen a rendszerhez vagy függjön a rendszertől a fegyveres erőszakszervezet. Ezt a rendszert fent kell tartani, ebben fontos szerepe van a haderőnek és a fegyveres erőszakszervezeteknek. De ezekben a hibrid rezsimekben hogyan alakulhat a civil kontroll, ha az ország egy hibrid rezsim? Ha egy ország hibrid rezsimeinek vezetői nem értik meg reálisan a civil-katonai kapcsolatot, akkor a fegyveres erőszakszervezet küzdeni fog a demokrácia helyreállításáért, akár a választásokba való beavatkozás, akár politikai alkudozások útján. [14] Emellett, vannak olyan országok, mint például Törökország, ahol a  hadsereg rendkívül erős, s többnyire független a politikától. Éppen ezért, a haderővel való helyzet stabilizálására, a hibrid rezsim politikai vezetésének, vagy széleskörű intézményi kontrollt kell alkalmaznia a haderő felett, vagy egy kevésbé „kényszerített” módszerrel élni, amely a közös ideológiai alapon vagy identitáson alapulva a vezetők lojalitásának megnyerése. Ez biztosítja, hogy a hibrid rezsimekkel szemben kiteljesedő polgári elégtelenség elfojtható legyen és a hibrid rezsim túlélése biztosított legyen. Így, a hibrid rezsimeknek a hadsereggel való kapcsolat stabilizálásával válnak a polgári felkelések elnyomhatóvá (pl. Bahrein 2011 és Irán 2009) és a választási csalások érvényesíthetővé (pl. Fehéroroszország 2021). [15]

Stratégiai megközelítések a hibrid rezsimek számára a fegyveres erőszakszervezetekhez fűződő viszonyukat illetően

A hibrid rezsimek vezetői számára tehát kifejezetten égető cél az, hogy megszerezzék a fegyveres erőszakszervezetek feletti kontrollt vagy elnyerjék azok lojalitását. A releváns szakirodalom, nevezetesen Michael Penfold, Andrés García Trujillo és Alejandro Urrutia „A fegyveres erőszakszervezetekkel való párbeszéd lehetőségei a hibrid rezsimekben” című tanulmányukban, több eszközt is megneveznek ezen célkitűzés elérésére. Az eszközök lehetnek pozitív hatásúak a fegyveres erőszakszervezetek vezetőire, például hatalmi vagy gazdasági pozícióhoz juttatva őket, azonban lehetnek negatív kimenetelűek is, mint például a tisztogatások vagy a kontroll erősítése. Ezek az eszközök az alábbiak:

• – intézményi átrendezés a civil kontrollt illetően: a parlamenti ellenőrzés megszüntetése a fegyveres erőszakszervezetek felett, s a kontrollt biztosító jogkörök áthelyezése a végrehajtó ág felügyelete alá;
• – a korlátozás és megfigyelés fokozása: a koordináció megnehezítése, az egység meggyengítése, a felügyelet fokozása, a biztonsági  intézmények felszalámizása, a végrehajtó hatalomhoz hű félkatonai csoportok létrehozása, a nemzetbiztonsági szervezetek megerősítése, tisztogatások, alegységek és  magasabb egységek „lefejezése”
• – politikai hatalomhoz való hozzáférés: magas rangú hivatásos személyek politikai vezetői szerephez való juttatása;
• – különböző ösztönzők: magasabb rangok, fizetésemelések, stratégiai iparágak ellenőrzése (pl. a pakisztáni haderő az ország élelmiszeriparát ellenőrzi);
• – külső szövetségesek, együttműködések: más hibrid rezsimekkel való együttműködés, kiképzés, technológia (pl. az irakiak által kiképzett jemeni Köztársasági Gárda vagy  az etióp biztonsági szolgálatok kínai technológiára való támaszkodása). [16]

Törökország politika folyamatai és a török fegvyeres erők helyzete

Általános áttekintés: Törökország

Törökország egy egyedülálló földrajzi régióban helyezkedik el Ázsia és Európa között. A történelem során a két kontinenst összekötő hídként szolgált, amely jelentőséget növelte a két tengerszorosának, a Boszporusznak és a Dardanelláknak a stratégiai jelentősége. Törökország a Kaukázus, a Közel-Kelet, a Balkán és a Földközi-tenger keleti részének kereszteződésében fekszik. Lakosságát és területét tekintve a régió egyik legnagyobb országa, szárazföldi területe pedig nagyobb, mint bármely más európai országé. Az ország területe nyugatról keletre körülbelül 1200 kilométer, északról délre pedig 480-640 kilométer. Törökország határai a következők: északon a Fekete-tenger, északkeleten Grúzia és Örményország, keleten Azerbajdzsán és Irán, délkeleten Irak és Szíria, délnyugaton és nyugaton a Földközi-tenger és az Égei-tenger, északnyugaton pedig Görögország és Bulgária. Isztambul a legnagyobb város és tengeri kikötő, Ankara pedig az ország fővárosa.

A Török Köztársaságot a Szeldzsuk Birodalomig vezetik vissza, amit a XI. században türkmén törzsek alapították Anatóliában. A Szeldzsuk Birodalmát követte az Oszmán Birodalom, amely a XIV. században lépett a hosszan tartó fejlődési és prosperálási útra, amely a XVII. században tetőzött. A jelenlegi Török Köztársaság nacionalista, világi és parlamentáris demokrácia, amelyet 1923-ban, az Oszmán Birodalom bukását követően hoztak létre. Ezt követően, az 1950-es évekig az államalapító Mustafa Kemal (Atatürk) és utódja alatt egypárti volt a kormányzás. Atatürk egy meglehetősen nyugatias demokráciát kívánt létrehozni, amiben csökkenteni kívánta az arab világhoz kapcsoló, iszlám vallás szerepét a társadalomban és az ország közigazgatása tekintetében is. Így az Atatürkhöz hű hadsereg ideológiai alapja is átalakult, s a demokrácia és a szekularizmus őrzőivé váltak. Végül, Törökország törvényhozó és végrehajtó hatalmi ága az 1950-es évek óta általános választójogon alapuló többpárti választásokon alapul. [17]

A Török Köztársaság társadalmának etnikai és vallási megoszlása még érdekfeszítőbb. A Török Köztársaság ugyan alapvetően muszlim vallású, de nagyban eltérő mértékű az, hogy az egyén mennyire követi a szigorú előírásokat. Ez azért fontos, mert Erdogan meglehetősen pro-iszlám nézeteket követ, amely a hagyományos és szigorú értékeket valló, többnyire vidéki embereknek kedvez. Általában a nagyvárosiak a szabadabb értékeket vallják, s ez a szavazóbázison is meglátszik. Emellett, gondot okoz még a betelepedett arabok ellen irányuló szegregáció a török társadalom részéről, illetve a Török Köztársaság délkeleti részében, a szír határ mentén letelepedett kurd lakosság is. Ez azért fontos, mert a hadsereg jelentős szerepet kapott a kurd kérdésben, majd Erdogan politikájának is fókuszába került nyilvánvalóan. Ezek mellett, az országba egyre több menekült települ be a környező, háborúval sújtott arab államokból. Az itt látható térképek bemutatják a Török Köztársaság etnikai viszonyait, illetve politikai viszonyait, amely jól leköveti az etnikai és város-vidéki viszonyokat:

Általános áttekintés: A török fegyveres erők

A török fegyveres erőket (angolul: Turkish Armed Forces, törökül: Türk Silahlı Kuvvetleri) Mustafa Kemal tábornok, az Oszmán Birodalom hamvaiból feltámadt köztársasági Törökország megalapozója volt, aki a mai formáját megalapozta. A hadsereg, amely az új állam alapértékeinek önjelölt letéteményeseként működött, az új állam szervezeti struktúráinak alapító intézménye volt. A katonaság hosszú éveken át felügyelte a kemalista vívmányok fenntartását, és időnként közvetlenül avatkozott be az ország alkotmánya által előírt módon, hogy helyreállítsa a rendet, amikor ezt szükségesnek ítélte. [18]

 

Az Oszmán Birodalom alatt is megkülönböztetett szerepe volt a török katonáknak. A török hadsereg vallási és történelmi alapjai miatt a társadalom felsőbb rétegeiben helyezkedett el. Az a felfogás, hogy a hadsereg testesítette meg az állam legmagasabb eszményeit, és hogy az állam egyenértékű a társadalommal és annak kulturális-vallási identitásával, megerősítette a hadsereg elitista státuszát az oszmán korszakban. A birodalom bürokratikus öröksége azóta átöröklődött a köztársasági korszakra, beleértve annak katonai és polgári szárnyát is. A katonaság presztízsének alapvető forrása mindmáig az a tény, hogy a Török Köztársaságot hivatásos katonák alapították, akik átvették a vezetést az isztambuli bábkormánytól, és kiűzték az ellenséges erőket az 1920-as években.  A fényes történelmi hagyatékhoz és a köztársaság bevezetésének idealizált képéhez hozzájárultak még egyéb katonai sikerek is, történetesen az 1950-es koreai háború sikere és az 1974-es ciprusi konfliktusé, valamint a Kurdisztáni Munkáspárt többszöri megfékezése is. [19] Továbbá hozzájárult a hadsereg lakosság körében való népszerűségéhez az is, hogy a politikai pátokkal és rendőrséggel szemben nem érte nagyobb korrupciós vagy egyéb visszaélési botrány. Továbbá, meglehetősén nagy tudással rendelkező hadsereg, emellett igyekeztek a Nyugathoz kötni azzal is, hogy az Amerikai Egyesült Államok tanácsadói biztosították a kiképzés alapját. [20]

 

Jelenleg a török fegyveres erők a NATO tagországok közül a 2. legnagyobb létszámmal rendelkező haderő 2022-ben. [21] A politikai szerepe noha még a mai napi jelentősebbnek mondható az ország politikájában, azonban ez 2007 óta folyamatosan csökken. Ennek oka Erdogan intézkedései, amelyekkel átszervezték a haderő vezetését, irányítását és felelősségét, továbbá hatalmas mértékű tisztogatást végzett. Emellett a haderő ideológiai alapja, a kemalizmus és a szekularizmus ideáit is folyamatosan igyekszik aláásni Erdogan és kormánya, mivel azt az iszlám és birodalmi hagyományokhoz való visszatérés ideájának követése jellemzi. Mindezek következtében tehát megnövelték a civil kontrolt a haderő felett, melynek 2017 óta főparancsnoka a török Nemzetgyűlés nevében, a köztársasági elnök, aki a kormányfő is egyben, tehát Erdogan. A vezérkari főnököt pedig szintén a köztársasági elnök nevezi ki, s a Védelmi Minisztériumnak tartozik felelősséggel. [22]

A török fegyveres erők történelmi „privilégiumai”

Az előzőekben leírt, a fegyveres erők megszervezése és a köztársaság megalapítása körülményei és annak sajátosságai okán, a török fegyveres erők számos „privilégiummal” rendelkeztek többnyire Erdogan hatalmának kiteljesedéséig. Erdogannak mind ideológiai és vallási ellentétei, mind politikai érdekellentétei voltak a hadsereggel abból kifolyólag, hogy a demokrácia őrzőjeként fenyegette Erdogant, hogy hatalmát megdöntenék puccsal.

A fegyveres erők belső szolgálatáról szóló törvény 35. cikke, amely 2013-ig volt hatályos például az alábbiakat teszi lehetővé: “A Török Fegyveres Erők feladata a török föld és a Török Köztársaság védelme az alkotmányban meghatározottak szerint.” Ez mindazt is lehetővé teszi, hogy a Török Fegyveres Erők bármikor beavatkozzanak, ha a demokrácia vagy a kemalista alapelveket megsérti a törvényhozó vagy végrehajtói hatalmi ág. Megemlítendő még az 1997-től hatályos EMASYA (Security and Public Order Assistance) Protokoll is, amely lehetővé tette a hadsereg számára, hogy a polgári hatóságok engedélye nélkül belső biztonsági műveleteket hajtson végre. [23]

Megemlítendő a 1961-es alkotmánymódosítás is, amely célja az államhatalom további korlátozása volt. Például, kiszélesítette a civil és szabadságjogokat a lehetőségekhez mérten, a végrehajtó és törvényhozó hatalmat korlátozta, az igazságszolgáltatás függetlenségét erősítette és ezzel együtt az állam feletti ellenőrző szerepét kiterjesztette. Az új alkotmány a végrehajtó hatalmat is igyekezett megosztani: az elnöki hatalmat megerősítették annak érdekében, hogy a miniszterelnök pozícióját korlátozzák. Az elnöki mandátum hosszát hét évre növelték. Fontos megjegyezni, hogy az elnök szerepét ebben az időben (1960 – 1989) mindig egy magas rangú katonatiszt töltötte be. A fegyveres erők ellenőrző szerepét kívánták biztosítani a Nemzetbiztonsági létrehozásával. Az intézmények önállóságát is erősítették: az egyetemek és a Török Rádió és Televíziós Ügynökség autonómiát kaptak, ezáltal is csökkent a végrehajtó hatalom mozgástere. Az új alkotmány az intézményi autonómia bővítése mellett a bíróságok önállóságát is megnövelte. Az Alkotmány 118. cikke alapján a katonaság saját igazságszolgáltatással is rendelkezett, amelyen gyakran megjelentek polgárok ügyei is. Az Alkotmány 125. cikke alapján immunitás Legfelsőbb Katonai Tanács számára. A fentieken túl, gazdaságilag is megerősített volt a haderő helyzete, hiszen például létezett a Török Fegyveres Erők Támogatási és Nyugdíjalapja, illetve a Török Fegyveres Erők Alapítványa. A hírszerzés vezetői is emellett nyugalmazott altábornagyok voltak, s egyéb nemzeti tanácsokba (minisztériumok) is hivatásosokat választottak be. [24]

A politikai folyamatok hatása a török fegyveres erőkre

A köztársaság kora és a puccsok (1920-2002)

A vizsgált korszakban több puccs és puccskísérlet is történik, ezek közül alegjelentősebbek 1960-ban, 1971-ben, 1980-ban és 1997-ben történnek. Atatürk uralma alatt és az azt követő tíz évben, utódja, Ismet Inönü elnöksége alatt a hadsereg pozíciója rendkívül stabil volt. Ezt követően azonban gyengülni kezd, az egyre erősödő iszlamista mozgalmak következtében, fokozatosan gyengíteni próbálják az iszlamista/pro-muszlim politikai szereplők. Az 1950-es évek második felében nincs egy erős politikai vezetése vagy nagyon szélsőséges vezetősége van az országnak a korábbiakhoz képest és az ellenzék is megerősödik, így az ezt követő években be is avatkozik a haderő a demokráca védelmében és átveszik a hatalmat, felfüggesztve a civil politikai élet lehetőségét. Ezekben az években Inönü és pártja, a CHP ellenzékbe szorul 10 évig, s megkezdődik a DP uralma. 1959-ben Inönü meghirdeti a Nagy Offenzívát, amely a kormánypártiak és a haderő közötti összecsapásokban csúcsosodik ki. A DP ezért fel kívánja számolni az ellenzéket egy vizsgálattal, azonban erre a katonaság beavatkozik és 1960. május 27-én átveszik a hatalmat. Öt évig katonai juntát vezetnek be, s módosítják is az alkotmányt 1961-ben erősítve a haderő pozícióját. 1962-től a hadsereg elkezdett belülről polaizálódni, amelynek következtében Inönü lemondott, azonban 1963-ban visszatért egy elbukott katonai puccs hatására, hogy stabilizálja a politikai életet, s kitiltotta a puccsistákat.  [25]

Az 1960-as évek második felében ismét a civilek kezébe kerül a hatalom, azonban mind a marxista, mind az iszlamista szélsőségek felerősödtek, emellett a gazdasági mutatók is romlottak. A kormánypárt is bomlani kezdett. 1971-re a társadalmi feszültségek tetőztek, már utcai összecsapásokra is sor körült. Emellett alacsony részvétel volt a választásokon és a baloldal és az iszlamisták is jó eredményeket értek el. 1971-ben a haderő memorandumban szólította fel a kormányt, s lemondatták azt. Két évre rendkívüli állapotot hirdettek ki, s ismét korlátozták a civil életet. Ezt követően, a baloldali Ecevit elnöksége következett. Ecevit azonban nem kormányzott eléggé erőskézzel, s kiéleződött a török−kurd, alevi−szunnita, bal−jobb ellentét, amely hatalmas erőszakba torkollt. A hadsereg ismét átvette a hatalmat 1980-ban, hiszen az országban pusztító anarchia mellett, 1979-ben Iránban győzött az iszlám forradalom, s egy esetleges iszlamista hatalomátvétel még inkább megrémítette a haderőt. Ekkor Evren vezérkari főnök bejelenti a katonai hatalomátvételt, s három évig rendkívüli állapotot vezetnek be. Ekkor letartóztatnak és kizárnak politikusokat, s új alkotmányt fogadnak el. Az 1983-as választásokon az induló pártokat is előszűrik. [26]

Az 1983-as választásokat Turgat Özel nyerte. Elnökségét az erőskezűség jellemzi, ami alatt kiterjesztette a civil kontrollt a haderő felett pl. az előmeneteli rendszert is megváltoztatta, illetve a haderő érdekeivel ellentétesen alakította az Irakkal kapcsolatos politikát. Az 1990-es évektől ismét megerősödnek a pro-iszlám mozgalmak és fokozódik a kurd nacionalizmus. A soron következő választásokon az iszlamista Refah párt győz. Ekkor kerül sor az 1997. február 28-i „posztmodern” katonai puccsra. A Török Fegyveres Erők fellépése következtében összeomlik a párt, s megerősítették az állam jogköreit abban, hogy fellépjen a vallási reakcionizmus és az etnikai szeparatizmus ellen. 1998-ban az Alkotmánybíróság is betiltotta a pártot. [27]

Erdogan hatalma és intézkedései

2002-ben a már fentiekben ismertetettt Refah pártból kiváló AKP győzött, élén Erdogannal. A párt szlamista és anti-szekularista nézeteket vall, s az Oszmán Birodalom történelmének romantizálására alapul. Természetesen, ezek mind magukkal vonják a haderő szisztematikus gyengítésének folyamatát. Mindez meg is történik, de először a hatalom konszolidálására koncentráltak, majd következett a haderő politikai szerepének fokozatos „szalámizása”. Ennek alapját és a társadalom tetszésének elnyerését több faktor is indukálta: egyrészt a kurdok elleni sikeres fellépés és a helyzet keménykezű kezelése az AKP által. Másrészt, folytatódott az EU csatlakozás folyamata, amely demokratikus elvei szintén a civil kontroll kiterjesztését indokolták. Harmadrészt, megkezdődtek a korábbi puccsisták bíróság elé állítása és a közvélemény ellenük hangolása. [28]

Először intézményi „reformokat” hajtott végre Erdogan: csökkentették a Nemzetbiztonsági Tanács jogköreit és feltöltötték civilekkel. Az önálló katonai bíróságot megszüntették. 2007-től újabb perek és tárgyalások kezdődtek a „puccsisták” ellen, s megszüntették az EMSAYA-t. 2011-től lehetővé tették, hogy a civil politikusoknak ráhatása legyen a katonai magas tisztségviselők kinevezésébe, s civil intézményeket hoztak létre a biztonsági ügyekkel kapcsolatban, emellett új honvédelmi minisztert neveztek ki. 2013-tól módosították a fegyveres erők belső szolgálatáról szóló törvény 35. cikkét, [29] majd egy évvel később, 2014-ben a csendőrség a Belügyminisztérium fennhatósága alá került. [30] Továbbá hatályba léptették, hogy a kötelező katonai szolgálat alóli díjfizetés alóli mentességről szóló törvényt. [31]

A 2016-os puccskísérlet

A fent leírtakra reagálva, 2016. július 15. és 16. között Isztambulban és Ankarában puccskísérletet hajtott végre a hadsereg(?). Július 15. 19.30-tól harckocsikkal lezárták az isztambuli Boszporusz és a Fátih Szultán Mehmet hidat, majd megjelent a légierő is. Az Erdogan-kormány azt mondta, hogy ő gülenista katonák vagy amerikai katonák. A Belügyminisztérium ekkor bejelentette a puccsot, majd elfogták a puccsisták a vezérkari főnököt. A Béke Otthon Tanács beolvastatta közleményét, amely szerint a hadsereg a demokratikus jogállamiság és szekularizmus védelmében átvette a hatalmat, és a rend helyreállításáig kijárási tilalmat rendelt el, illetve új alkotmányt jelent be. Lezárták az Atatürk Nemzetközi Repülőteret, majd épületeket, főképpen kormányzati épületeket. Kisebb robbantások is történtek. Erdogan ekkor sikeresen be tudott jelentkezni onlne, s kérte az állampolgárok fellépést a puccsisták ellen. Utcai összecsapások kezdődtek, s hajnalra leverték a puccsot, amelyben 290-en vesztették életüket.[1]

A 2016-os puccskísérlet következményei és a jelenlegi helyzet

A puccsot követően, Erdogan szükségállapotot vezetett be három hónapra, s felfüggesztette az Emberi Jogok Európai Egyezményét, illetve 30 napra növelték az őrizetbe vételi időt. Előtérbe kerültek a kormánypárti katonák a hadseregben, míg a régi, nagytudású katonákat utolérte a tisztogatási hullám. Ezzel eltűnt a régi, tapasztalt személyzet a szervezetből. 2016-os adatok alapján, a 325 tábornokból 149-et elbocsátottak, illetve 500 ezredest, 2500 alacsonyabb rangú tisztet. A koncepciós perek azonban tovább folytatódtak:2021-ben 21000 katona került elbocsátásra, 4723 bebörtönzésre, s 16500 kadétot bocsátottak el. A légierő részvétele miatt, sokukat elbocsátották és elítéltek, amely azért nagyon negatív, mert a NATO légi képességeiben a török légierőnek egy kiemelt szerepe volt. [32]  A puccs továbbá két táborra osztja a haderőt, illetve elkülöníti más fegyveres szervezetektől is. A hatalmas mértékű tisztogatások napjainkig tartanak, de nem csak a haderőben: 2700 bíró, 6000 rendőr, 10000 tanár elbocsátásra vagy bebörtönzésre került. Felszámoltak 1200 egyesületet, betiltottak 19 szakszervezetet, bezárattak 15 egyetemet és 35 orvosi intézményt, 10 hónap alatt 113 260 embert vettek őrizetbe, s 131 médiumot zárattak be. [33]

A 2017-es alkotmánymódosítás következtében, összevonásra került a köztársasági és a miniszterelnöki hatalom, s Erdogan tejhatalmú vezetővé lett. A civil szféra és média az „ember ellenségei” lettek, illetve „külföldi erők által támogatott”-nak kerültek titulálásra. A haderő napjainkban teljesen átváltozóban van: a haderőnemek parancsnokai közvetlenül a Védelmi Minisztériumnak felelősek, az elnök jogosult közvetlenül parancsot adni nekik, az elnök a hadsereg főparancsnoka. Egyes források szerint, kevésbé hatékony, például a terrorizmus elleni fellépésnél szükséges a külső segítség. A katonaságot többnyire a szír hadműveletekben kötik le. Kevésbé szekuláris már, például Törökország vezérkari főnöke, Hulusi Akar tábornok egy mecset építését támogatta szülővárosában, Kayseriben 2017-ben. [34] A 2016-os puccskísérlet legfőbb következménye az, hogy Erdogan és kabinete kezébe került a hatalom, s nagyon kicsi az esélye, hogy a hadsereg beavatkozik a demokrácia védelmében, s szabad az út Erdogannak, hogy még inkább kiépítse tejhatalmát.

 

Összegzés

A leírtak alapján, az első kérdés, ami megfogalmazódott bennem, hogy Erdoganig mi is a hibrid rezsim Törökországban? Hiszen a haderő avatkozott be az elvileg szabad politikai folyamatokba, azonban az AKP hatalomátvételével egyértelmű, hogy Erdogan vette át a legfőbb hatalmat, s terelte a hibrid rezsimek útjára országát. Az elméleti áttekintés során ismertetett stratégiák közül Erdogan többféle stratégiát alkalmaz: tisztogatás, civil emberek bevonása, lojális embereinek pozicíó juttatása, korrupció, média és emberi jogok korlátozása, ellenségkép gyártása, például Gülan tekintetében, s leszámolás az „ellenzékével”, amely esetében a hadsereg. Megállapítható, hogy nincs őrzője a demokráciának sem már. Azonban felveti a kérdést az, hogy igazából Erdogan érdeke is volt a haderővel való leszámolás, amelyhez egy puccs tökéletes indíték lehet, emellett a puccs meglehetősen nagy hibákkal rendelkezett a tervezést illetően és amatőr volt, s esetlegesen nem Erdogan áll-e a puccs megszervezése mögött? Erdogannak azonban nehéz dolga van, hiszen Törökország továbbra sem homogén a tradicionalistákat és a modernistákat/kemalistákat tekintve. Emellett, az isztambuli főpolgármester-választások ellenzéki sikere okán, úgy tűnik, hogy mégis van kiút.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikk borítóképe Engin Yapici fényképe, amely az Unsplah-ről származik.

Felhasznált irodalom

[1] Gyulai Attila – Stein-Zalai Juliane: Hibrid rezsimek és a szürke zóna: új válaszok a politikai rezsimek rendszertanának örök kérdéseire. 54. oldal. (In: TANULMÁNYOK – Gondoljuk újra a demokráciát…! – Tematikus szerkesztés, METSZETEK Vol. 5, No. 2, 2016.) https://metszetek.unideb.hu/files/metszetek_2016_2_04_gyulai.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[2] Alina Rocha Menocala, Verena Fritzb, Lise Rakner: Hybrid regimes and the challenges of deepening and sustaining democracy in developing countries. South African Journal of International Affairs Vol. 15, No. 1, June 2008, 29-40.  https://cdn.odi.org/media/documents/4160.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[3] Gyulai Attila – Stein-Zalai Juliane: Hibrid rezsimek és a szürke zóna: új válaszok a politikai rezsimek rendszertanának örök kérdéseire. 51. oldal. (In: TANULMÁNYOK – Gondoljuk újra a demokráciát…! – Tematikus szerkesztés, METSZETEK Vol. 5, No. 2, 2016.) https://metszetek.unideb.hu/files/metszetek_2016_2_04_gyulai.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[4] Magyar Bálint – Madlovics Bálint: A posztkommunista rendszerek anatómiája – Egy fogalmi keret. Noran Libro, Budapest, 2021. 671. oldal

[5] Magyar Bálint – Madlovics Bálint: A posztkommunista rendszerek anatómiája – Egy fogalmi keret. Noran Libro, Budapest, 2021. 673. oldal

[6] Bozóki András–Hegedűs Dániel: A kívülről korlátozott hibrid rendszer. Az Orbán-rezsim a rendszertipológia tükrében, Politikatudományi Szemle, 2017/2. http://epa.oszk.hu/02500/02565/00090/pdf/EPA02565_poltud_szemle_2017-2_007-032.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[7] Gyulai Attila – Stein-Zalai Juliane: Hibrid rezsimek és a szürke zóna: új válaszok a politikai rezsimek rendszertanának örök kérdéseire. 43. oldal. (In: TANULMÁNYOK – Gondoljuk újra a demokráciát…! – Tematikus szerkesztés, METSZETEK Vol. 5, No. 2, 2016.) https://metszetek.unideb.hu/files/metszetek_2016_2_04_gyulai.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[8] Magyar Bálint – Madlovics Bálint: A posztkommunista rendszerek anatómiája – Egy fogalmi keret. Noran Libro, Budapest, 2021. 246. oldal.

[9] Alina Rocha Menocala, Verena Fritzb, Lise Rakner: Hybrid regimes and the challenges of deepening and sustaining democracy in developing countries. South African Journal of International Affairs Vol. 15, No. 1, June 2008, 29-40.  https://cdn.odi.org/media/documents/4160.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[10] Democracy Index 2021, The Economist Intelligence Unit. https://www.eiu.com/n/campaigns/democracy-index-2021/ (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[11] Magyar Bálint – Madlovics Bálint: A posztkommunista rendszerek anatómiája – Egy fogalmi keret. Noran Libro, Budapest, 2021. 664 – 670. oldal.  https://www.postcommunistregimes.com/wp-content/uploads/2022/08/2021.07.28.-Magyar-Madlovics-A-posztkommunista-rendszerek-anatomiaja.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[12] Millett, Allan R. – Williamson Murray – Kenneth H. Watman: The Effectiveness of Military Organizations. International Security 11, no. 1 .1986. 37–71. https://doi.org/10.2307/2538875 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[13] Thomas C. Bruneau, Aurel Croissant: Civil-Military Relations: Control and Effectiveness Across Regimes. Lynne Rienner Publishers, 2019. 10. oldal. https://www.rienner.com/title/Civil_Military_Relations_Control_and_Effectiveness_Across_Regimes (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[14] Alina Rocha Menocala, Verena Fritzb, Lise Rakner: Hybrid regimes and the challenges of deepening and sustaining democracy in developing countries. South African Journal of International Affairs Vol. 15, No. 1, June 2008, 29-40.  https://cdn.odi.org/media/documents/4160.pdf  (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[15] Andrés García Trujillo, Alejandro Urrutia, Michael Penfold: The Scope for Dialogue with Security Forces in Hybrid Regimes, IFIT Discussion Papers, 2021.10. 2. oldal. https://ifit-transitions.org/wp-content/uploads/2021/10/the-scope-for-dialogue-with-security-forces-in-hybrid-regimes.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[16] Andrés García Trujillo, Alejandro Urrutia, Michael Penfold: The Scope for Dialogue with Security Forces in Hybrid Regimes, IFIT Discussion Papers, 2021.10. 3-4. oldal. https://ifit-transitions.org/wp-content/uploads/2021/10/the-scope-for-dialogue-with-security-forces-in-hybrid-regimes.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[17] Turkey, Britannica.com. https://www.britannica.com/place/Turkey (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[18] Çandar, Cengiz. “A New Turkey?: Implications of the Failed Military Coup and Subsequent Political Coup.” Horizons: Journal of International Relations and Sustainable Development, no. 8, 2016, pp. 102–17. JSTOR, https://www.jstor.org/stable/48573691. (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[19] Yavuz Cilliler. “Popular Determinant on Civil-Military Relations in Turkey.” Arab Studies Quarterly, vol. 38, no. 2, 2016, pp. 500–20. JSTOR, https://doi.org/10.13169/arabstudquar.38.2.0500 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[20] Turkey, Britannica.com. https://www.britannica.com/place/Turkey (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[21] Defence Expenditure of NATO Countries, 2021. https://www.nato.int/nato_static_fl2014/assets/pdf/2022/6/pdf/220627-def-exp-2022-en.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[22] Yilmaz, Ihsan: Erdogan’s Political Journey: From Victimised Muslim Democrat to Authoritarian, Islamist Populist. ECPS Leader Profiles. European Center for Populism Studies (ECPS). February 14, 2021. https://doi.org/10.55271/lp0007 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[23] Yavuz Cilliler. “Popular Determinant on Civil-Military Relations in Turkey.” Arab Studies Quarterly, vol. 38, no. 2, 2016. JSTOR, https://doi.org/10.13169/arabstudquar.38.2.0500. (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[24] Yavuz Cilliler. “Popular Determinant on Civil-Military Relations in Turkey.” Arab Studies Quarterly, vol. 38, no. 2, 2016, pp. 506-508. oldal. JSTOR, https://doi.org/10.13169/arabstudquar.38.2.0500. (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[25] Egeresi Zoltán – Pénzváltó Nikolett: A Török Köztársaság a történelemben, NKE SVKI, Budapest, 2020. 31-43. oldal. https://nkerepo.uni-nke.hu/xmlui/bitstream/handle/123456789/15807/A%20Torok%20Koztarsasag%20a%20tortenelemben.pdf;jsessionid=8C30572292E709A4BE82D2F734F2D5EC?sequence=1 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[26] Egeresi Zoltán – Pénzváltó Nikolett: A Török Köztársaság a történelemben, NKE SVKI, Budapest, 2020. 31-43. oldal. https://nkerepo.uni-nke.hu/xmlui/bitstream/handle/123456789/15807/A%20Torok%20Koztarsasag%20a%20tortenelemben.pdf;jsessionid=8C30572292E709A4BE82D2F734F2D5EC?sequence=1 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[27] Pénzváltó Nikolett: Törökország belső és külső válságai. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018. 7-8. oldal.

[28] Egeresi Zoltán – Pénzváltó Nikolett: A Török Köztársaság a történelemben, NKE SVKI, Budapest, 2020. 39-49. oldal. https://nkerepo.uni-nke.hu/xmlui/bitstream/handle/123456789/15807/A%20Torok%20Koztarsasag%20a%20tortenelemben.pdf;jsessionid=8C30572292E709A4BE82D2F734F2D5EC?sequence=1 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[29] Satana, Nil. S.: The New Civil-Military Relations in Turkey, MEI, 2022.10.18. https://www.mei.edu/publications/new-civil-military-relations-turkey (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[30] Gurcan, Metin: Splitting gendarmerie from Turkish army: reform or bad timing?, Al-Monitor, 2014.11. https://www.al-monitor.com/originals/2014/11/turkey-separating-gendarmerie-from-turkish-army.html#ixzz7mvB1Lmh2 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[31] Turkish gov’t revisits exempted military service before 2015 polls, Hurriyet Daily News, 2014.12.03. https://www.hurriyetdailynews.com/turkish-govt-revisits-exempted-military-service-before-2015-polls-75106 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[32] Bekdil, Burak Ege: Turkey’s Failed Coup Leaves Military Weakened, Defense News, 2016.08.09. https://www.defensenews.com/home/2016/08/09/turkeys-failed-coup-leaves-military-weakened/ (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[33] Álvaro Escalonilla: Erdogan’s purge claims 21,000 military commanders expelled from Turkish armed forces. Atalayar, 2021.08.31. https://atalayar.com/en/content/erdogans-purge-claims-21000-military-commanders-expelled-turkish-armed-forces (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[34] Turkey’s military chief sponsors 750-person mosque, Ahval News, 2017.12.13.  https://ahvalnews.com/religion/turkeys-military-chief-sponsors-750-person-mosque (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[1] Turkey timeline: Here’s how the coup attempt unfolded, Al-Jazeera, 2016.07.16. https://www.aljazeera.com/news/2016/7/16/turkey-timeline-heres-how-the-coup-attempt-unfolded

A Konfliktusok a hibrid rezsimek politikai vezetői és a fegyveres erőszakszervezetek között: Törökország bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium Orosz-ukrán háborút kutató műhelyének hírfigyelője. A havonta megjelenő beszámolóban a kutatósejt tagjai egy-egy általuk fontosnak tartott hírt mutatnak be, amelyek a műhely témájához kapcsolódnak.

Ukrajna háborús bűncselekménynek minősítené az orosz kibertámadásokat

Ukrajna bizonyítékokat gyűjt a hágai bíróságnak azzal kapcsolatban, hogy Oroszországgal szemben vádat emelhessen a folyamatosan érkező kibertámadások miatt. Több ukrán kiberbiztonsági szakértő szerint az ukrán kritikus és polgári infrastruktúrát ért kibertámadások háborús bűnnek minősülhetnek, amennyiben bizonyítást nyer, hogy ezek a támadások és az általuk okozott kár súlyos következményekkel jártak az elszenvedő ország és lakossága számára. Victor Zhora az ukrán Állami Speciális Kommunikációs és Információvédelmi Szolgálat (SSSCIP) digitális transzformációért felelős tisztje nyilatkozatában példaként említette Oroszország 2022. júliusában a DTEK ellen indított támadást, mely Ukrajna legnagyobb magánenergetikai befektető vállalata. Ebben a kibertámadásban a támadók elsődleges célja az volt, hogy destabilizálják az áramtermelő és -elosztó vállalatok működési folyamatait, aláássák Ukrajna energiabiztonságát és akadályozzák az energiaellátást, valamint szándékosan hamis információkat terjesszenek a cégek működéséről az állami propagandaügynökségeken keresztül, melynek eredményeként áram nélkül hagyják az ukrán fogyasztókat. Ukrajna villamosenergia hálózatának megtámadására nem ez az első eset, hiszen 2016-ban sok szempontból hasonló támadás ment végbe, mely ugyancsak a villamosenergia ellátás működését akadályozta, ami hosszas áramkimaradásokat eredményezett az országban. Zhora nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a nemzetközi közösségnek ideje mérlegelnie a kibertérből eredő támadások hatását és az azokra való reagálást, valamint azt, hogy ezek a cselekmények milyen szempontok alapján legyenek minősítve a büntetőjog vonatkozásában.

Írta: Ésik Béla

Kém vagy Szerzetes?

2022.nov.22-én az Ukrán Titkosszolgálat (SZBU) egy razziát tartott a Kijevi Pecserszki Lavra Kolostorban, ahol több mint 30 lelkészt és apácát azonosítottak vagy tartóztattak le kémkedés gyanújával.

Ukrajnában 2 fő ortodox egyház van, az egyik az Ukrán Ortodox Egyház, amely függetlenedett a Moszkvai Pátriárkától és az Orosz Ortodox Egyháztól 2019-ben.

Ahogy az egyházszakadást, úgy a rajtaütést és a kivizsgálást is elítéli az Orosz Patriarhátus, azzal vádolják az ukrán hatóságokat, hogy el akarják venni a hitet az emberektől az utolsó reménnyel együtt és a vallásszabadságot korlátozzák.

Az ukrán bűnüldöző szervek szerint a műveletnek nincs köze a vallásszabadsághoz, a művelet az ország biztonságát szolgálja, amelyre veszélyt jelent a kémkedés, a szabotázs és az árulás.

Az Ukrán Titkosszolgálatnak kihívást és fenyegetést jelent az oroszbarát Orosz Ortodox Egyház, ugyan is nemcsak sok követője van, hanem sok olyan szerzetes lelkész és apáca szivárgott be, akik segítették az orosz erőket a háborúban.

A házkutatás során több köteg készpénzt, fegyvereket, a szakadár köztársaságok zászlóit és felbujtó szórólapokat találtak, amelyeket, a megszállt területeken osztottak volna szét. Sokaknak orosz útlevele volt vagy egyáltalán nem voltak iratai.

Írta: Misák Veronika

Foglyokat toboroz a Wagner-csoport az USA hírszerzői szerint

John Kurby, a Nemzeti Biztonsági Tanács szóvivője december 28-án arról beszélt, hogy növekszik az orosz Wagner katonai magánvállalat folyamatosan terjeszti befolyását és már foglyokat is felvesz tagjai közé, illetve Észak-Koreából szállítanak fegyvereket.

A hírszerzés információ szerint maga Jevgenyij Prigozhin, a Wagner legmagasabb rangú vezetője látogatott el több börtönbe, hogy rávegye az ott raboskodókat a csatlakozásra. Emberjogi aktivisták szerint a rabok számára kedvezőnek tűnhet az vállalat ajánlata, hiszen elhagyhatják a büntetésvégrehajtás intézményeit, ugyanakkor a frontszolgálat veszélyt is jelent rájuk nézve. Utóbbi ellenére többezer elítélt állt zsoldosnak.

Szakértők szerint egyfajta versengés figyelhető meg a Wagner katonái és az orosz haderő között, amelynek kiváló indikátora, hogy a fegyveres csoport vezetői több alkalommal is becsmérelték a hadsereg tábornokait a stratégia hibák miatt, amelyek komoly veszteségeket okoztak korábban. Azonban mind a Wagner, mind a hadsereg emberhiánnyal küzd, ezért juthattak el odáig, hogy fegyencekkel próbálják feltölteni soraikat.

Írta: Patócskai Péter Ákos

Orosz-ukrán háború: Kreml: konfliktusokról szóló szóbeszédek tagadása az orosz hadsereg és a Wagner csoport között

A Kreml tagadja azokat a felmerülő szóbeszédeket, hogy konfliktus alakult volna ki az Ukrajnában harcoló Wagner csoport tagjai és az orosz Védelmi Minisztérium között. „Ez a konfliktus elsősorban az információs térben jelenik meg, főképpen az információk manipulálásának terméke”, jelentette ki Dmitry Peskov, a Kreml szóvivője a szokásos hétfői sajtótájékoztatón. „Az ország elismeri azokat a hősöket, akik a hadseregben szolgálnak és hősiességről tesznek tanúbizonyságot és azokat a hősöket is, akik a Wagner csoportnál szolgálnak. […] Mindenki a fő célért dolgozik. Mindenki az anyaországáért harcol,” tette hozzá.

A szóbeszédek azon hírek kapcsán kezdtek el terjedni, hogy Kijev véleménye ellenére, miszerint a harcok a keleten lévő Soledar városért még folynak, a Wagner csoport vezetője, Yevgeny Prigozhin korábban kijelentette, hogy az oroszok sikeresen elfoglalták a várost és az ő fennhatóságuk alá tartozik. Az orosz Védelmi Minisztérium elismerte ebben a zsoldosok szerepét egy korábbi közleményükben.

„Ami az ukrán fegyveres erők által megszállt Soledar várostömbjei elleni közvetlen támadást illeti, ezt a harci küldetést a Wagner csoport rohamcsapatait összetevő önkénteseinek bátor és önzetlen fellépése sikeresen megoldotta”, állt a közleményben.

Írta: Jaksi Zsolt

Oroszország a Szvatovszkij-víztározó gátjának felrobbantására készülhet

Az ukrán Union információs ügynökség értesülései szerint Oroszország, a Szvatovszkij-víztározó gátjának felrobbantására készülhet, így igyekezve visszafogni a front luhanszki szakaszán az ukrán fegyveres erők előrenyomulását. Ennek elsődleges oka, hogy az ukrán védelmi erők egy hét alatt több, mint 2 kilométert haladtak előre az ideiglenesen megszállt Kremennaja városa felé az érintett régióban.

Mindezt az Ukrán Fegyveres Erők alá tartozó Nemzeti Ellenállás Központjának információira alapozható, amely szerint az ideiglenes megszállás alatt lévő Szvatovo területére január első hetében orosz műszaki és mérnökegységek érkeztek. Fontos megjegyezni, hogy az ilyen akciók az ukrán infrastruktúra szándékos megsemmisítését jelentik, és katonai szempontból nem célszerűek, hiszen nem változtatják meg a harcoló erők helyzetét. Ugyanakkor vélhetően a gátrobbantás következtében kialakult helyzetet Oroszország ürügyként használná fel a helyi lakosság deportálására.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Január 11-én érkezett a hír a Kremlből, hogy a Védelmi Minisztérium leváltotta Szergej Szurovikin tábornokot az oroszok által csak különleges katonai műveletnek nevezett, Ukrajna elleni invázió éléről.

Szurovikin bő három hónapja töltötte be ezt a pozíciót, korábban a Légi- és Űrvédelmi Erők parancsnoka volt, 2021-től hadseregtábornok, az Ukrajna elleni háborúban a déli hadseregcsoport parancsnokaként tevékenykedett. A szakértők között többé-kevésbé konszenzus van arról, hogy amióta ő diszponált a teljes művelet fölött, komolyabb kudarcok nem érték az orosz hadsereget, azonban számottevő sikereket sem sikerült elérni ennyi idő alatt. Az elődei által nehéz helyzetbe hozott Szurovikin feladta Herszon városát, de cserébe az elmúlt napokban hosszú ostrom után bevette a kelet-ukrajnai Szoledart.

Az őt váltó Valerij Geraszimov tábornok 2012. óta a vezérkari főnöki pozíciót tölti be, megkerülhetetlen szerepet játszott az Ukrajna elleni, eddig kudarcokkal tarkított agresszióban, a Krím 2014-es annektálásától, Kijev sikertelen bevételéig.

A hivatalos indoklás szerint a különleges katonai művelet kibővülése szükségessé teszi a haderőnemek és fegyvernemek magasabb szintű összehangolását, valamint a lehetséges erőforrások maximalizálását.

A váltásban azonban valószínűleg az orosz vezetők közötti hatalmi harc játszotta a legfontosabb szerepet, ugyanis Szurovikin (és vele együtt Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője) Szergej Sojgu védelmi minisztert és Geraszimovot megkerülve, közvetlenül Putyin elnökkel egyeztetett az invázió több kérdésében is. Szurovikin a továbbiakban Geraszimov egyik helyetteseként fog szolgálni.

A döntés felborzolhatja az orosz közvélemény nacionalista oldalát, ugyanis Szurovikin kifejezetten népszerűnek számított közöttük, Geraszimovot azonban a sikertelenség egyik fő okának tartják.

Írta: Veres Máté

Újabb amerikai támogatás Ukrajna részére

December 21.-én Zelenszkij elnök Fehér Házban tett látogatásának részeként az amerikai Védelmi Minisztérium (Department of Defense-DoD) 1.85 milliárd dolláros további támogatást jelentett be Ukrajnának. Ez a támogatás egy legfeljebb 1 milliárd dollár értékű segítségnyújtást tartalmaz elnöki lehívással és 850 millió dolláros támogatást az Ukrajna Biztonsági Segítségnyújtási kezdeményezés (Ukraine Security Assistance Initiative-USAI) keretében.

Ez lesz a huszonnyolcadik elnöki lehívás a Védelmi Minisztérium készleteiből Ukrajna számára, melyet a Biden adminisztráció 2021 augusztusa óta engedélyezett.

A csomagban található fontosabb képességek a következők:

1 Patriot légvédelmi üteg hozzá tartozó lőszerek

További lőszerek a nagy mozgékonyságú tüzérségi rakétarendszerek számára (HIMARS)

500 darab precíziós irányítású 155 mm-es tüzérségi lövedék

10 darab 120 mm-es aknavető rendszer, 10 darab 82 mm-es aknavető rendszer, 10 darab 60 mm-es aknavető rendszer

2700 gránátvető és kézifegyver

Éjellátó eszközök és optika

Tekintettel arra, hogy az Ukrán fél kommunikációjában leginkább a nehéz felszerelésekre való igényét fejezte ki nyugati partnerei felé, ennek tekintetében Zelenszkij kiutazása minden bizonnyal e eszközök megszerzése volt a cél. Azonban az amerikai fél szemmel láthatóan e kérését az Ukrán félnek nem volt hajlandó teljesíteni, hiszen a Dec-21.-án kiadott jelentésben melyet Ukrajnának szánnak ilyen eszközöket nem találnunk.

Írta: Horváth Kristóf

Szerkesztette: Patócskai Péter Ákos

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Dimitriy Bukhantsov fényképét használtuk.

A Orosz-ukrán háborús hírfigyelő II. – 2022. december bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium Vallás és Biztonság műhelyének hírfigyelője. A havonta megjelenő beszámolóban a kutatósejt tagjai egy-egy általuk fontosnak tartott hírt mutatnak be, amelyek a műhely témájához kapcsolódnak. A második számban szó lesz a nők jogairól, a kurdokat ért párizsi merényletről, XVI. Benedek emeritus pápa halálának következményeiről, az izraeli politikai viharokról és Japán új irányelveiről.

Nincs idő meghalni: nők az egyenjogúságért küzdve és az elnyomás burkában

Az egy hónappal ezelőtti események alapján akár abban is reménykedhettünk volna, hogy az iráni nők helyzetével kapcsolatban javulás várható. A főügyész bejelentése, hogy felülvizsgálják az erkölcsrendészet működését bizakodásra adott okot, hiszen azóta a nők hidzsáb viselése nélkül is járhatnak az utcákon. Arról azonban nem senki nem beszél, hogy mi volt ennek az ideiglenes „szabadságnak” az ára. A tüntetések ugyanis nem csillapodtak, és december óta a 2 kivégzett mellett, még 9 embert halálra ítéltek. Aggodalomra adhat okot, hogy egy amerikai intézet kutatása szerint 2022-ben 88%-kal nőtt a kivégzések száma.

Mindezek mellett az újév két újabb eseményt hozott. Az egyik az iráni rendőrség razziája volt egy teheráni szilvesztei házibuliban, ahol több ismert iráni focistát letartóztattak, mivel az iszlám jogot két ponton is megsértették: alkoholt ittak és nőkkel keveredtek. Érdekes módon a rajtaütésre azután került sor, hogy a partin tartózkodó focisták közül többen is kifejezték szolidaritásukat a tüntetők mellett. A másik esemény egy tisztviselőhöz kötődik, aki bejelentette, hogy a rendőrség újraindította a 2020 óta működő megfigyelés programját, a Nazer-1-et. Ennek a lényege az, hogy azokat a nőket, akik nem viselik a gépkocsiban a hidzsábjukat SMS-ben értesítik a szabálysértésről. A figyelmeztetés szerint, ha legközelebb ilyet követnek el, annak „jogi következményei lesznek”. Habár úgy tűnik, hogy most ezt a részt már nem tartalmazza az SMS, azért nyugtalanságra adhat okot, hogy a jelenlegi helyzetben kezdik el újra bevezetni. Reméljük nemcsak olaj lesz a tűzre.

Miközben Iránban a nőknek elege van az elnyomásból, addig Afganisztánban még csak most kezdődik számukra a második felvonás.

A 2021-es hatalomátvételt követően a tálibok igyekeztek megnyugtatni a világot, hogy nem térnek vissza ahhoz az elnyomáshoz, ami 1996-2001 közötti uralmukat jellemezte. Ennek megfelelően a nők oktatáshoz való jogával kapcsolatban is progresszívebb hozzáállást ígértek. Pontosabban Suhail Shaheen, a tálibok szóvivője már a hatalomátvételkor azt hangsúlyozta, hogy a nőknek megmarad az iskolalátogatáshoz és a munkához való joguk. Ezzel szemben a nők jogai egyre jobban szűkülnek az országban, 2022 decemberében pedig minden nő előtt bezárták az egyetemeket. A bezárás oka többek között a nem megfelelő ruházat és az utazásukhoz szükséges férfi kísérők hiánya volt.

A bezárások elleni tiltakozást erőszakkal letörték, többeket letartóztattak. A tálibok állítása szerint az intézkedés ideiglenes és a diákok később visszatérhetnek az egyetemekre, amint megfelelő „környezetet” tudnak számukra biztosítani. A felsőoktatásért felelős miniszter, Neda Mohammad Nadeem az ügy kapcsán tett nyilatkozatában kiemelte: „Lányok tanultak mezőgazdasági és mérnöki területen, azonban ez nem illeszkedik az afgán kultúrához. A lányoknak tanulniuk kell, de olyan területeken, amelyek nem ellentétesek az iszlám és afgán becsülettel.”

Bár a nemzetközi közösség elítélte a történteket, ennek vélhetően csekély jelentősége lesz. A december tehát eseménydúsan telt mindkét közel-keleti ország számára, a 2023-as év pedig mindkét országban feszültségekkel telve indul. Amíg ugyanis egyik oldalról az országok vezetői készen állnak még súlyosabb eszközöket is bevetni, hogy fenntartsák az eredeti -számukra kedvező- állapotot, a másik oldalról a nők töretlenül bíznak a nemzetközi közösség támogatásában, mert ez az egyetlen kiút számukra. Mi pedig vigyázó szemünket ezúttal már két országra vetjük.

Írta: Urbányi Sára és Krüzsely Gergő

Meghalt XVI. Benedek egykori pápa

2022.december 31-én kilencvenhat éves korában elhunyt XVI.Benedek római püspök, aki 2005 és 2013 között a római katolikus egyház pápája, 2013 után emeritus pápája volt. Pápai pontifikátusa idején a római katolikus egyház konzervatív ágát képviselte, elődjéhez és jó barátjához, II.János Pál pápához hasonlóan ellenezte az abortuszt, a nők pappá szentelhetőségét, a homoszexuális kapcsolatok elismerését, az eutanáziát, ugyanakkor támogatta a kötelező papi cölibátus intézményének fenntartását. XVI.Benedek hat nyelven beszélt, képzett zongorajátékos volt. 2013-ban betegségére hivatkozva mondott le, így ő lett a harmadik pápa a római katolikus egyház történetében, aki önként lemondott az egyébként élethosszig tartó tisztségről. A pápai tisztségben I.Ferenc pápa követte, aki a római katolikus egyház egy liberálisabb ágát képviseli. XVI. Benedek temetésére január ötödikén került sor. A pápa temetésén, ahol Ferenc pápa tartott szent misét számos állam- és kormányfő megjelent, például Andrzej Duda lengyel államfő. Joe Bident, az Amerikai Egyesült Államok elnökét az Egyesült Államok szentszéki nagykövete, Joe Donnelly képviselte. Magyarország hivatalos képviseletét Novák Katalin köztársasági elnök és Semjén Zsolt miniszerelnök-helyettes látta el. Számos szakértő szerint Benedek halálát követően megnyílt a lehetőség a jelenlegi pápa, Ferenc lemondása előtt, aki kerekesszékbe szorult betegsége miatt.

Írta: Nagy Imre

Megalakult Benjamin Netanyahu hatodik kormánya

Csillapodni látszanak a politikai viharok Izraelben: hosszú választási szezont és nehéz koalíciós tárgyalásokat követően 2022. december 29-én megalakult a hatodik Netanyahu-kormány. A harmincegy kormánytag mögött hatpárti koalíció áll a Knesszetben, melynek összetételét a törvény által meghatározott „utolsó pillanatban”, december 21-én tudta csak bejelenteni az immár kormányfő Netanyahu. A kormányban egyértelmű túlsúlyban van a miniszterelnök pártja, ugyanis a Likud 18 miniszteri széket tudhat magáénak, ám a legmegosztóbb miniszteri kinevezést a gyakran szélsőjobboldaliként aposztrofált Itamar Ben-Gvir (Otzma Yehudit párt) nyerte el, aki úgy vezeti a belbiztonsági tárcát, hogy korábban terrorszervezetek és szélsőséges csoportok aktív támogatásával és gyűlöletbeszéddel is megvádolták. Az izraeli törvények megkövetelik, hogy minden új kormány a megalakulásakor mutasson be programot, de legalábbis vázolja fel elképzeléseit és cselekvésének főbb pontjait, igaz, az ilyenkor bemutatott program nem bír jogi kötelezőerővel. A hatodik Netanyahu-kormány programjának főbb pillérei a következők: a kormány erősíteni kívánja a zsidó identitást, folytatni fogja a telepesek segítését Galileától a Negevig, kiemelt hangsúlyt fog fektetni a nemzetbiztonságra bel- és külföldön egyaránt, utóbbi területen folytatni kívánja a küzdelmet az iráni atomprogram akadályozása érdekében. Emellett a kormányzat ambíciózus igazságügyi reformot és infrastrukturális fejlesztési programot hirdetett, de emellett a hazánkban és a nyugati világban is gondokat okozó inflációs és megélhetési, jóléti kihívások kezelésére is ígéretet tett.

Írta: Töll Konrád

Támadás Párizs belvárosában

2022. december 23-án pénteken lövések dördültek el Párizsban. A lövöldözésnek 3 halálos áldozata és 3 sebesültje van. A támadó egy 69 éves francia férfi volt kinek célpontja az Ahmet-Kaya-ról (Ahmet-Kaya – Törökországból Franciaországba menekült kurd énekes) elnevezett kurd kulturális centrum, egy fodrászüzletet és egy kávézó volt. Párizs 10. kerülete egy nemzetiségekben gazdag kerület a francia főváros központjában, a Gare de l’Est pályaudvar is itt található melynek közelében történt a támadás. A 69 éves férfi indítéka a bevándorlók iránt érzett gyűlöletéből fakadt mit azzal akart alátámasztani, hogy még 2016-ban bevándorlók törtek be az otthonába. Annak ellenére, hogy a francia hatóságok értesülései szerint nem volt tagja egy erőszakos szélsőjobboldali szervezetnek sem a férfinek nem ez volt az első támadása. A támadó William M. már ismert volt a francia hatóságok előtt 2021. december 8-án szintén bevándorlókra támadt egy párizsi sátortáborban egy karddal. A pénteki lövöldözés nem sokkal a 2013. januári kurd aktivisták elleni támadás tizedik évfordulója előtt történt.

Tíz évvel ezelőtt három kurd nőt öltek meg Párizsban, a három nő egyike a militáns nacionalista Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) társalapítója volt,  mely pártot többek között az Egyesült Államok, Törökország is aktív terrorszervezetként tart nyilván. A Kurdisztáni Munkáspárt 2022. november 13-án   követett el egy nagy támadást Isztambulban melyben hat ember meghalt és 81 megsebesült.

A Franciaországi Kurd Demokratikus Tanács (CDF-K)  elítélte a támadást. Emanuel Macron francia köztársasági elnök részvétét fejezte ki Twitteren az áldozatok szeretteinek és elismerte a francia bűnüldöző és rendvédelmi szerveket a bátorságukért, kitartásukért és lövöldözés utáni zavargások végett a higgadtságukért is köszönetet mondott.

A támadás óriási felháborodást váltott ki, másnap több ezren gyűltek össze a párizsi utcákon, többen autókat borogattak fel, gyújtogattak és összecsaptak a kiérkező rohamrendőrökkel. Nem csak a párizsi utcákon alakult ki feszültség, 2022. december 26-án bekérették a francia ankarai nagykövetét a török külügyminisztériumba, amiatt, hogy a lövöldözés után Párizsban engedték tüntetni az Európai Unió által is terrorcsoportként számon tartott Kurdisztáni Munkáspárt híveit.

Írta: Csesznegi Márk

Új gyermekvédelmi irányelvek Japánban

A japán népjóléti minisztérium olyan gyermekvédelmi irányelveket fogalmazott meg, amelyek tiltják a gyermekek vallási alapon történő diszkriminálását, valamint vétség szintjére emelnek bizonyos gyermekekkel szemben tanúsított abuzív viselkedéseket.

A minisztérium szinte azonnal arra intette az iskolákat és a tanácsadó intézményeket, hogy habozás nélkül segítsék a különböző vallási csoportok tagjainak gyermekeit, különös tekintettel az Egyesítő Egyház híveinek utódaira. Ezen kívül pszichológia bántalmazásnak nyilvánították a fiatalkorúak kényszerítését a szertartásokon és egyéb valláshoz kapcsolódó eseményeken történő részvételre, azzal, hogy amennyiben kimaradnak, a pokolra fognak jutni. Fizikai abúzusnak számít az, ha gyerekeket éjszakai istentiszteletek látogatására forszíroznak, az olyan mértékben túlzott adományozás az egyház részére, amely a család anyagi biztonságát veszélyezteti pedig elhanyagolásnak.

A minisztérium hangsúlyozza, hogy a gyermekek biztonságának a legfontosabb prioritások között kell szerepelnie, ennek erősítése érdekében adták k az új irányelveket.

Az Egyesítő Egyház hatalmas ellenszenvet váltott ki a japánok jelentős hányadánál, ugyanis a felekezetnek vannak olyan módszerei, amellyel nagy összegeket tudnak kicsalni a hívektől. Egyes vélemények szerint 2022. júliusában azért gyilkolta meg merénylője Abe Shinzo miniszterelnököt, mert állítólag kapcsolatban állt az egyházzal.

Írta: Patócskai Péter Ákos

Szerkesztette: Patócskai Péter Ákos

Korábbi hírfigyelőink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Hasan Almasi fényképét használtuk.

A Vallás és Biztonság hírfigyelő II. – 2022. december bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

1. Bevezető gondolatok:

A 2014 és 2020 között zajló második líbiai polgárháború lezárását és a konfliktus a Földközi-tenger középső és déli régiójára gyakorolt hatásának kezelését a nemzetközi közösség összefogása övezte.

A konfliktuskezelés tekintetében kiemelt esemény volt a 2020. január 19.-én megrendezésre került berlini ENSZ Líbia-konferencia. A német szövetségi kormány és az Egyesült Nemzetek Szervezete mellett, a térség tizenegy érintett állama és számos nemzetközi intézmény képviseltette magát. A konferencia eredményeként a résztvevők egyhangúlag kifejezték, hogy tiszteletben tartják és implementálják az 2011-es ENSZ BT (1970-es) líbiai fegyverembargóról szóló határozatát, valamint az azt követő hasonló témájúakat (2292-es és 2473-as). Ennek jegyében az Európai Unió Külügyek Tanácsa február 17-én – a líbiai béke iránti elhivatottság politikai üzeneteként – a 2015-ben útjára indított SOPHIA elnevezésű földközi-tengeri művelet lezárása mellett, új közös biztonság- és védelempolitikai műveletet indított a Földközi-tenger térségében, amely középpontjába az ENSZ Biztonsági Tanácsának a Líbiával szembeni fegyverembargóról szóló határozatainak végrehajtása került. Így indították útjára az EUNAVFOR MED IRINI (görögül “béke”) elnevezésű műveletet 2020. március 31-én, amelynek mandátumát egy év után 2023. március 31-ig meghosszabbították.

Jelen elemzés célkitűzése, hogy átfogó képet nyújtson az ezen műveletet életre hívó líbiai konfliktus hátteréről és annak központi szereplőiről. Emellett a jelenleg uralkodó biztonsági környezetről. Valamint részletesen bemutatásra kerül az EUNAVFOR MED IRINI, különös tekintettel annak mandátumára. Továbbá az utolsó alfejezetben sor kerül a művelet hatékonyságának értékelésére.

2. A konfliktus háttere:

A második líbiai polgárháború több egymással vetélkedő hatalmi csoport katonai konfliktusa volt[1], a Líbia területei feletti kormányzásért és az olajtermelés[2] ellenőrzéséért 2014 és 2020 között. A szembenállás az előző évtized elején a MENA-térségen végig söprő arab tavasz demokratizációt népszerűsítő hullámait majd az első polgárháború lezárását követő államépítési folyamat elmaradását váltotta fel[3], ahol a felek álláspontjai az idő múlásával mindinkább távolabb kerültek egymástól.

Öt évvel az első líbiai polgárháborút követően az ország, de jure történelmi régióknak megfelelően – Nyugaton Tripolitánia, keleten Kirenka, délen Fezzen – részekre szakadt, két-két egymással rivalizáló kormánnyal és parlamenttel. A szakadás alapját az képezte, hogy a 2014 júniusában tartott választás eredményét – igen alacsony részvételi szám mellett – megnyerő Képviselőház hatalomátvételét, a korábban regnáló – és a 2011 februárjától kezdve másfél évig ideig vezető Nemzeti Átmeneti Tanácsot hivatalos választások útján elsöprő többséggel váltó – Általános Nemzeti Kongresszus vitatta. A kérdés a Líbiai Legfelsőbb Bírósághoz került, amely a választást alkotmányellenesnek nyilvánította és elköteleződött a Képviselőház feloszlatása mellett. Mindeközben iszlamista fegyveres csoportok újra megalakították Tripoliban az Általános Nemzeti Tanácsot. Míg a Képviselőház Tobrukba helyezte át székhelyét, szövetségre lépett Halifa Belkaszim Haftar tábornokkal és mivel a 2015-ös választások a kialakult fegyveres konfliktus eredményeként megtarthatatlanná váltak, megszavazta saját mandátumának meghosszabbítását[4].

A fegyveres konfliktus kezdeti szakaszának két legmeghatározóbb alakja Fájez Musztafa esz-Szarrádzs, illetve Halifa Belkaszim Haftár tábornok voltak. Fájez Musztafa esz-Szarrádzs a Líbiai Elnöki Tanács elnökeként és Líbia miniszterelnökként vezette az ENSZ által elismert és egyúttal a legtöbb nyugati kormány támogatását élvező tripoli kormányt. Míg az egykor Moammar al-Kaddáfi alatt szolgáló Haftar tábornok a kormányellenes Képviselőház – rivális líbiai törvényhozások egyike, amely a tobruki kormány támogatását élvezte – tagja volt és vezetése alá tartozott az Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA). Az idő előrehaladtával a szereplők köre kibővült: 2015 decemberében a felek aláírták a Líbiai Politikai Megállapodást, ezzel létrehozva a Nemzeti Megállapodás Kormányát (GNA). Emellett a három fő frakció mellett a konfliktusban érintetté vált számos kisebb vetélkedő csoport is, mint a szalafista milícia vezette iszlamista Bengázi Forradalmárok Sura Tanácsa, keleten a Líbiai Hajnal koalíció, nyugaton a Líbiai Pajzs és az Iszlám Állam három líbiai tartománya.

Ugyanakkor a konfliktus ily mértékű elmélyülésének és elhúzódásának elsődleges oka a külső aktorok fokozott színrelépésében és az események kimenetelének befolyásolását célzó hatalmi játszmákban keresendő[5]. Miközben Líbia egyre inkább destabilizálódott, egyre több nemzetközi szereplő igyekezett befolyást gyakorolni a líbiai konfliktus menetének alakulására[6], ami a szembenálló felek közötti mediátori szerepen túlterjeszkedve immár katonai támogatás biztosításában is megnyilvánult. Ennek nyomán az egyre intenzívebb – például Oroszország és Törökország nevével fémjelezhető – külső szereplői jelenlét és az aktorok körének jelentős kibővülése közepette egy proxy hadszíntér bontakozott ki: az LNA-t és Haftar tábornokot az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Jordánia, Oroszország, illetve Franciaország, míg az ENSZ és az EU által elismert Nemzeti Egyetértés Kormányát (GNA) támogatja tevékenyen Törökország, Katar és Olaszország. Ennek jelentősége abban értendő, hogy a külföldi fegyver- és lőszer-utánpótlás jelentősen hozzájárul a fegyveres konfliktus fenntartásához az országban, ahol 2011 óta polgárháborús állapot áll fenn. Mindennek az ENSZ-jelentések mintaértékű bizonyítékául szolgálnak, hiszen dokumentálják a fegyverembargó rendszeres megsértését egyes államok részéről. Ennek hatására a konfliktus határai napjainkra messze túlnyúlnak az országhatárokon. Az így létrejött regionális érdekellentétek tovább nehezítették a konfliktus lezárását és az hatásainak hatékony kezelését.

A Trump-kormányzat líbiai szerepvállalását alapvetően az Iszlám Állam elleni harcra korlátozta, és azon túlmenően nem alakított ki világos stratégiát, más nemzetközi aktorok jelentős szerepet vállaltak a konfliktusban, és döntő befolyásra tettek szert a politikai és a katonai kapcsolatok alakításában. Az ország keleti felét ellenőrzése alatt tartó Haftar tábornok tevékenységének megerősítéséhez az Oroszországi Föderáció, Egyiptom és az Egyesült Arab Emirátusok járultak hozzá. A Kreml motivációja – az USA háttérbevonulását kihasználandó – saját érdekérvényesítési képességének megerősítése volt a Száhel-övezetben. Míg az Egyesült Arab Emirátusok és – a közös határszakasszal rendelkező – Egyiptom narratívája szerint így elkerülhető az iszlamista erők hatalomátvétele követlen szomszédságukban. Ezzel szemben az ENSZ által Líbia legitim kormányaként elismert GNA azonban többek között a lassan „drónnagyhatalommá” váló Törökország támogatását tudhatja maga mögött. Mindemellett Katar és Szaúd-Arábia Fájez Musztafa esz-Szarrádzs tevékenységéhez nyújtott donációkat. Törökországot a több, mint 500 éves közös történelmi múlt által megalapozott jelentős mértékű líbiai befektetések tették érdekeltté. Továbbá Líbia képezi a „Kék haza” doktrína egyik sarokkövét a török politikai gondolkodásban[7].

A leírtak alapján kijelenthető, hogy a konfliktus elhúzódó jellegének és határokon átívelő hatásainak köszönhetően az Európai Unió migrációs nyomással szembeni mozgástere jelentősen lecsökkent. Ugyanakkor a líbiai konfliktus rendezésének legnagyobb kihívása, hogy a politikai kiegyezést hátráltatja a szinte teljességgel megosztott helyi hatalmi viszony-rendszer. A belső fragmentáltság mellett, a működőképes intézmény-, és vezetési rendszer hiány alapjaiban véve ellehetetleníti a rendezést. Mindezek összessége megalapozta, hogy az EU az ENSZ elrendelt fegyverembargó érvényre juttatásának támogatása – légi, műholdas és tengeri eszközök segítségével – érdekében egy új műveletet hozzon létre, amelynek a jelenlegi biztonsági helyzetre gyakorolt hatásai a következő fejezetben kerülnek megtárgyalásra.

3. A jelenlegi biztonsági helyzet:

Számos állami, azok szintje alatt és feletti aktor volt és van jelen aktívan együttesen az EUNAVFOR MED IRINI műveletet körülvevő biztonsági környezetben. Jelenleg a helyi biztonsági helyzetet a feszült béke és az újabb nyílt polgárháború közötti átmenet jellemzi, amelyet három kulcsfontosságú tényező határoz meg: a kettészakadt ország keleti-nyugati része közötti fokozódó ellentét, az egész államterület felett főhatalmat gyakorló központi hatalom és összehangolt államigazgatás teljes hiánya és a külső aktorok hatására – az ENSZ fegyverembargó rendelkezéseit megsértve – az országba beáramló felmérhetetlen mennyiségű fegyver.

A Líbiában 2020 nyara óta uralkodó viszonylagos nyugalmi állapot megtöréséhez az aktuális politikai hatalmi harcokon túlmenően, hozzájárultak a különböző parlamentekhez lojális rivális fegyveres csoportok közötti összecsapások. Ennek alapját az képezte, hogy a tobruki, párhuzamos törvényhozás által 2022-ben februárjában a kettészakadt ország keleti felében miniszterelnökké választott Fathi Basaga hatalomra lépését a Tripoliban székelő és az ország átmeneti kormányát vezető Abdul Hamid Dbeibah nem ismeri el. A konfliktust tovább súlyosbítja, hogy a jelek szerint Dbeibeh szövetségre lépett hatalma megerősítése érdekében Haifa Haftar tábornokkal. Mindezt az igazolja, hogy a nemzeti egységkormány elbocsájtotta a Nemzeti Olajtársaság vezetőjét, helyébe egy Haftar-közeli személyt nevezett ki és ezzel párhuzamosan az állam számára kulcsfontosságú bevételi forrásként számontartott kelet-líbiai olajkitermelő kutak blokádját feloldották a helyi milíciák. Ugyanakkor Dbeibeh-vel szemben a szimpatizáns milíciák és fegyveres csoportok bizalma jelentősen megrendült csakúgy, mint ahogyan az előzőleg a Basagával szembeni ellenállás alapjául is szolgált. Az események hatására az ország jelenleg a Fragile State Index 2022-es felmérései szerint a 21. legtörékenyebb a vizsgált 179-ből. Az ugyanezen szervezet által készített lista szerint, amely az országokat az adott konfliktusok súlyosságának megfelelően rangsorolja: Líbia -2,7 ponttal jobb állapotban van a 2021-es adatokhoz viszonyítva, amelynek elsődleges indikátorai az állami legitimitás, a biztonsági apparátus kérdése, a külső beavatkozás jelentős mértéke és a frakcionált politikai elit.

Így a Líbiában egyre fokozódó feszültségek szignifikáns nyomást, új jellegű biztonsági kihívásokat jelentenek a nemzetközi közösség és különösképpen az Európai Unió számára. A geopolitikai fekvéséből fakadóan az EU számára kiemelt jelentőségű Líbia, hiszen beleilleszkedik külpolitikai tevékenységének déli fő irányvonalába. 2022 júliusáig az olajkutak blokádjával az olajkitermelés felfüggesztése, a fegyveres összecsapások hatására kiinduló migrációshullám és a terrorizmus térnyerése összességében érdekeltté tette az EU-t a térség stabilizálásában való aktív részvételben. Így a következő fejezetben sor kerül az EUNAVFOR IRINI művelet – mint ezen aktív szerepvállalás gyakorlati megvalósulása – részletes bemutatására.

4. A művelet mandátuma:

A líbiai békefolyamat egy sor diplomáciai találkozó, nemzetközi kezdeményezés és műveleti intézkedés révén bontakozott ki, amelyek végcélja a hosszú ideje tartó polgárháborús állapot megszüntetése és a béke helyreállítása volt. Ezzel kapcsolatosan a 2020. januári berlini Líbia-konferencia különös jelentőséggel bír az Európai Unió hozzájárulásának tekintetében. Számos világhatalom, nemzetközi és regionális szervezet, valamint a Földközi-tenger medencéjének országainak képviselői vettek részt az eseményen, akik mindannyian elkötelezték magukat a líbiai konfliktus békés megoldása mellett. A konferencia egyik kulcsfontosságú megállapítása az volt, hogy az ENSZ BT 1970-es határozatát, amely 2011-ben elsőként rendelkezett a líbiai fegyverembargóról, valamint az azt követő hasonló témájúakat – mint a 2292-es és 2473-as határozatok – a tagállamoknak tiszteletben kell tartania és hatékonyan implementálni.

Ennek jegyében az Európai Unió döntést hozott az ENSZ Líbiával szembeni fegyverembargójának érvényre juttatására irányuló erőfeszítéseinek fokozásáról hozzájárulva ezzel a líbiai békefolyamathoz. Az Európai Unió Külügyek Tanácsa 2020. február 17-én úgy határozott, hogy ennek érdekében új KBVP-műveletet (közös biztonság- és védelempolitika) indít a Földközi-tenger térségében, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsának a Líbiával szembeni fegyverembargóról szóló határozatainak végrehajtására összpontosít: az EUNAVFOR MED IRINI -t.

A görögül „béke” elnevezésű művelet az EU-tagállamok szoros felügyelete alatt áll, amelyek a Politikai és Biztonsági Bizottságon (PBB) keresztül gyakorolják a politikai ellenőrzést és a stratégiai irányítást. 2020. március 31-én indították útjára, majd eredetileg egy éves mandátumát 2021. márciusában további két évvel hosszabbították meg 2023. március 31-ig. A művelet elsődleges feladata az ENSZ fegyverembargó végrehajtásának biztosítása légi, műholdas és tengeri eszközök felhasználásával. Emellett felhatalmazása különösen arra terjed ki, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2292. sz. (2016) határozatával összhangban a légi és szárazföldi útvonalakon elkövetett jogsértések nyomon követése mellett, a Líbia partjainál a nyílt tengeren tartózkodó, feltehetően Líbiába irányuló vagy onnan származó fegyvereket vagy kapcsolódó anyagokat szállító hajók ellenőrzését is elvégezze. Másodlagos feladatként az EUNAVFOR MED IRINI továbbá:

• hozzájárul a líbiai parti őrség és haditengerészet kapacitásépítéséhez és képzéséhez;
• figyelemmel kíséri és információkat gyűjt a Líbiából származó kőolaj, nyersolaj és finomított kőolajtermékek tiltott kiviteléről, különösen annak a líbiai gazdaságra gyakorolt következményei és a fegyverpiac finanszírozására való esetleges felhasználása miatt;
• hozzájárul az emberkereskedelem üzleti modelljének megzavarásához, a csempész- és embercsempészhálózatok működési modelljéhez az információk, információgyűjtés és repülőgépes járőrözés és a FRONTEX-szel, az EUROPOL-lal, az EUROJUST-tal, az EASO-val, a SATCEN-nel és egyéb releváns missziókkal, műveletekkel való együttműködés révén.

Mindezek összessége összefoglalóan, az IRINI-művelet elindításakor az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és a Bizottság alelnöke, Josep Borrell által kiemelt – a berlini konferencián elfogadott – holisztikus politikai megközelítést tükrözi: “A líbiai válságra csak politikai megoldások és az ENSZ fegyverembargójának teljes körű betartása hozhat megoldást. A diplomácia azonban csak akkor lehet sikeres, ha azt tettek is támogatják. Ez a művelet alapvető fontosságú, és egyértelműen hozzájárul ahhoz, hogy a tartós tűzszünet révén elősegítsük a békét közvetlen szomszédságunkban.”

Ezek alapján a következő fejezetben a művelet részletes bemutatására kerül sor a fent kiemelt három tevékenységi kulcsterületre fókuszálva.

5. A művelet bemutatása:

Az IRINI a Líbiával kapcsolatos integrált európai megközelítés része, amely politikai, katonai, gazdasági és humanitárius erőfeszítéseket foglal magában az ország stabilitásának és biztonságának megteremtése érdekében.

A római székhelyű EUNAVFOR MED IRINI – European Union Naval Force Mediterranean Operation – katonai végrehajtó művelet a közös biztonság- és védelempolitika (KBVP) égisze alatt, amely 24 uniós tagország aktív részvételével működik. A művelet tevékenységi területének geostratégiai elhelyezkedéséből kifolyólag különösen jelentős Németország, Olaszország, Görögország, illetve Franciaország szerepvállalása, amely a parancsnoki lánc személyi állományában is visszatükröződik. A műveleti parancsnokhelyettes Jean J. De Muizon a francia haditengerészet ellentengernagya. Emellett a műveleti parancsnoki pozíciót Stefano Turchetto olasz ellentengernagy, a vezérkari főnöki tisztséget a görög Stylianos Dimopoulos parancsnok, míg a szárazföldi erők parancsnokságát Fabrizio Rutteri olasz ellentengernagy látja el jelenleg. Emellett Olaszország és Görögország félévente váltja egymást az erők parancsnokának posztján, az aktuális zászlóshajó rotációjával egyetemben.

Érdekesség a katonai művelet költségvetése kapcsán, hogy míg a jogelőd SOPHIA éves költségvetése közel 12 milliárd euró volt, addig az IRINI az első 12 hónapra csupán 9,8 milliárd euróból gazdálkodott.

A 2020. márciusi óta a művelet az ellenőrzési területén – 400.000 km2-en – 7142 kereskedelmi hajót vizsgált át rádióhívások során történő információkérés útján, míg 367 hajót a kapitányok beleegyezésével kerestek fel, úgynevezett baráti megközelítés keretében. Emellett 22 gyanús hajó fedélzetét helyszíni vizsgálat keretében ellenőrizték. A 24 hajóból kettőt egy-egy uniós tagállam kikötőjébe irányítottak át, ahol a rakományt lefoglalták. Hat alkalommal egy lobogó szerinti állam (Törökország) megtagadta a gyanús hajók fedélzetére való felszálláshoz és ellenőrzéshez szükséges hozzájárulást. Ezenkívül az EUNAVFOR MED IRINI 972 gyanús járatot, 25 repülőteret és 16 kikötőt vizsgált meg, és 40 speciális különjelentést nyújtott be az ENSZ Líbiával foglalkozó szakértői testületének, amelyek többsége a fegyverembargó megsértésére vagy lehetséges megsértésére, valamint az ország nyugati és keleti részén folytatott olajcsempészeti tevékenységekre vonatkozott. Végezetül a művelet a beágyazott Bűnügyi Információs Csoport (Crime Information Cell – CIC) révén 69 ajánlást adott ki az illetékes bűnüldöző szervek számára a gyanús hajóknak az uniós tagállamok kikötőiben történő ellenőrzésére, amelyek közül 54-et meg is valósítottak.

Összegzően elmondható, hogy az IRINI légi és tengeri egységekkel rendelkezik, és műholdas felderítést végez. Ez lehetővé teszi a fegyverembargó megsértésével gyanúsított hajók felderítését és ellenőrzését a nyílt tengeren. Ezek a sokoldalú felderítési képességek lehetővé teszik a fegyverembargó megsértésére vonatkozó bizonyítékok légi vagy szárazföldi úton történő gyűjtését is. Az így szerzett információkat továbbítják többek között az ENSZ Biztonsági Tanácsa Líbia elleni szankciókkal foglalkozó bizottságának szakértői testületéhez. Az IRINI-művelet így hozzájárul a nagyobb átláthatóság előmozdításához, és felhívja a figyelmet a fegyverembargó magánszemélyek, vállalatok és államok általi megsértésére.

A művelet szorosan együttműködik számos más nemzetközi szervezettel (NATO) és azok műveleteivel, mint például testvérműveletével, az EUBAM Líbiával (EUBAM – Európai Unió líbiai határőrizeti segítségnyújtási missziója). Egy olyan polgári művelettel, amely nemzetközi támogatást biztosít a helyi hatóságok számára a nemzetbiztonsági struktúrák kiépítéséhez, mindenekelőtt a határigazgatás, bűnüldözés, büntető igazságszolgáltatás területén, hozzájárulva a terrorista és embercsempészeti tevékenység felszámolására irányuló erőfeszítésekhez a régióban.

A soron következő és egyben utolsó fejezetben arra a kérdésre keresem a választ, hogy az EUNAVFOR MED IRINI milyen mértékben volt képes elindítása óta a fent leírt célkitűzések eléréshez hozzájárulni.

6. A művelet hatékonyságának felmérése:

Mivel az EUNAVFOR MED IRINI még a mai napig zajló művelet, sikere kapcsán egyelőre nem tudunk teljes mértékben pálcát törni felette, a művelet első éveinek ismeretében azonban bizonyos mértékben felmérhető a hatékonysága. A részleges értékelés során meg kell említenünk a politikai vitákat, mint a művelet hatékonyságát leginkább meghatározó tényezőt. Már a művelet indítása mellett is komoly kompromisszumok árán döntöttek, a közös európai fellépés akadálya a nemzetállamok egymással szembenálló politikai és hatalmi érdekei: a migrációval kapcsolatos feladatok például a mai napig vitás terület[8]. A politikai kohézió hiányát jól jelzi Magyarország és Ausztria tiltakozása, Málta kilépése a műveletből, illetőleg a zavaros görög-török-ciprusi viszony kérdése. Túlságosan nagy kompromisszumokat követel a tagállamoktól politikai területen (pl. migránskérdés), ezek mind rányomják a bélyegjüket a művelet sikerességére. Törökország továbbá számos alkalommal megsértette a fegyverembargót, hátráltatta a műveletet, haditechnikai eszközöket szállított Líbiába.

Kritika éri ezenkívül az IRINI-t a migráció kezeléséhez való közreműködése kapcsán is: a SOPHIA-tól örökölt (másodlagos) ellenőrző feladatokat ugyan átvette, de nehéz élesen elválasztani a nem-kormányzati szervezetek (NGO) által végzett, illetve a fegyverembargó elleni illegális tevékenységeket egymástól. Óriási szerep hárul ekkor a CIMIC-re, ugyanis az NGO-hajók és a katonai hajók is nemzetközi vizeken végzik tevékenységüket, ezért együttműködésük nagyon fontos[9]. További problémaként merül fel, hogy a SOPHIA mandátumához képest területi szempontból nem nőtt, csupán a keleti partvidék irányába eltolódott az IRINI által ellenőrzött mandátumterület.

És mivel az IRINI már csak közvetetten, másodlagos feladatként működik közre az embercsempészetet és -kereskedelmet irányító bűnözői hálózatok visszaszorításában, a migrációs krízis kezelésével már nem is foglalkozik. Habár a migrációs válság a térségben továbbra is fennáll, a járőrözésben, a menekültek keresésében és mentésében az IRINI a SOPHIA-val ellentétben már nem vállal részt[10]. Nem tett jót a művelet presztízsének, hogy Németország kiszállt a líbiai parti őrség és haditengerészet alakulatainak kiképzéséből (amely feladat még a SOPHIA öröksége), német részről a műveletre vonatkozó mandátumba tehát 2022 tavaszától a kiképzés nem tartozik bele. Ennek oka források szerint a líbiai parti őrség a menekültek és NGO-k felé tanúsított „elfogadhatatlan viselkedése”, amelyet Németország megelégelt (German Federal Foreign Office, 2022).

A nemzetközi környezetben is különböző támadásoknak van kitéve az IRINI, Oroszország és Dél-Afrika például többször is megkérdőjelezte, hogy egyáltalán az EUNAVFOR MED IRINI mandátuma továbbra is az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása alá esik-e (Reliefweb, 2020). Ezentúl nemzetközi jogi problémák is adódtak a művelet során. A műveleti erőknek ugyanis elég széles mandátuma van a hajók ellenőrzését és átvizsgálását tekintve, de a műveletnek az ENSZ 1982-es Tengerjogi Egyezményével (UNCLOS) is összhangban kell lennie. Az IRINI jogi értelemben igen bonyolult szabályozás alá esik, hiszen az uniós jog ideeső rendelkezései mellett a nemzetközi tengerjog szabályai is kötik. Így lehet problémás kérdés például a hajók nyílt tengeren való átvizsgálása, hiszen a tengerjogi egyezmény 95. cikke kimondja: „A nyílt tengeren a hadihajókat a lobogó szerinti államon kívül minden más államnak a joghatósága alól teljes mentesség illeti meg”, illetve a 92. cikk úgy határoz, hogy bármely hajó a nyílt tengeren a lobogó szerinti állam kizárólagos joghatósága alatt áll. Az említett problémákra utal a török hajó példája is. Jóllehet habár, hogy a művelet végrehajtása során az államok többsége engedélyezi hajóinak átvizsgálását a műveleti erőknek. Így az IRINI kiterjedt és átfogó információkat tud gyűjteni az emberkereskedelemről, fegyverek áramlásáról, amelyeket az illetékes partnerekkel és ügynökségekkel.

Összességében elmondható, hogy a célok korlátozott mértékben teljesültek: részben a politikai kohézió hiánya (az EU-tagállamok különböző prioritásai miatt) és a korlátozott katonai képességek miatt. A fegyverek továbbra is áramlanak Líbiába – igaz nem a tengeren, hanem a szárazföldön, az ország instabil szomszédjai felől. Az ENSZ szerint továbbá a berlini konferencia több résztvevője is felrúgta már az embargót, amelyet a szervezet az UNSMIL (UN Support Mission in Libya) művelet 2020-as jelentésében ki is mondott. Miszerint több állam részt vett külföldi harcosok, fegyverek, fejlett rendszerek Líbiába történő szállításában. Egyiptom, Egyesült Arab Emírségek irányából szárazföldön, Oroszország felől légi úton érkeznek a fegyverek Haftar számára. Törökország irányából pedig a tengereken érkezik a fegyver Líbiába, amelyre az adott szabályok alapján nem tud reagálni a művelet.

Emellett ugyan az állam biztonsági helyzetének és ezzel párhuzamosan a művelet eredményességét érzékeltetendő fontos megemlíteni, hogy a művelet elindításának évében – 2020 – a Fragile State Index listáján a 17. pozíciót foglalta el Líbia, míg a 2021-es évben már a 21. helyre sorolható, amely azt jelzi, hogy jelentős előrelépések történtek az első egy év leforgása alatt is. Mindezt megerősíti, hogy a 2022-es jelentés értelmében a tárgyévben az egyik legnagyobb mértékű fejlődést mutató ország is egyben.

A műveleti képességek – a tagállamok változó döntéseiből, felajánlásaiból – zavaros körülmények között állnak rendelkezésre, ez pedig aláássa a műveleti hatékonyságot. Az ENSZ BT felhatalmazása nélkül az EU nem ellenőrizheti a líbiai légteret, így nem tudja a fegyverembargót légi és szárazföldi úton kikényszeríteni. A művelet hatása tehát marginális, és vélhetően csak akkor lehet sikeres, ha egy szélesebb stratégia alapján alakul át. Az EU által tett kezdeti nyilatkozatok és célkitűzések hangzatosak voltak, de ezek egyelőre nem teljesültek. Ez megerősíti azt az érzést, miszerint az EU továbbra is küzd annak érdekében, hogy biztonságteremtőként határozza meg magát a nemzetközi rendszerben.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Asael Pena képe látható.

[1] Selján, Péter. (2020) Líbia, 2021: elhúzódó polgárháború és fokozódó külső beavatkozás, Nemzet és Biztonság, 2020/4. szám, Magyarország, p. 34–58.)

[2]A második líbiai polgárháborúban különösen nagy hangsúlyt fektettek a felek az ország szénhidrogén-ágazatának lelőhelyeire és infrastruktúrájára. Ennek oka, hogy a kőolaj az ország egyetlen exportcikke, ami igen magas mennyiségben, illetve jó minőségben található meg főképp a keleti régióban.

[3] Tálas, Péter. (2011) A líbiai beavatkozás motivációi és nemzetközi megítélése, Nemzet és Biztonság, 4. évf. 3. szám, 2011. április, p. 65-84.

[4] Ratcliff, James. (2017) Weak States and Political Grievances: Understanding the Causes of the Second Libyan Civil War, The Journal of Global Affairs, Volume 2, Issue 6, 2022.

[5] Eriksson M., Bohman E. (2018) The Second Libyan Civil War February 2018, Swedish Defence Research Agency.

[6] Molnár A., Molnár É., Takács L., Vecsey M. (2019) A nemzetközi jelenlét Líbiában 2011-től napjainkig, Stratégiai Védelmi Kutatóintézet, Elemzések 2019/11. szám, Budapest, pp. 1-23.

[7] Málnássy A. (2021) Törökország líbiai beavatkozásának motivációja és háttere. Geopolitikai érdekérvényesítés Észak-Afrikában és a Földközi-tenger keleti medencéjében. Külügyi Szemle különszám, Budapest, pp. 139-155.

[8] Varga Csilla (2022) Civil-katonai együttműködés az Európai Unió katonai műveleteiben és az Európai tagállamaiban (doktori értekezés), Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi Doktori Iskola. pp. 87-98.

[9] Varga Csilla (2022) Civil-katonai együttműködés az Európai Unió katonai műveleteiben és az Európai tagállamaiban (doktori értekezés), Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi Doktori Iskola. pp. 99-103.

[10] Pricopi, M. (2020) The Military Operation EUNAVFOR MED IRINI – A Downscale of the EU’s Involvement in the Migration Crisis, Land Forces Academy Review, Vol. 25., Romania, p. 302-306.

A EUNAVFOR MED IRINI művelet bemutatása és eredményességének értékelése bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

“Hedgemony : Stratégiai döntések játéka”

2025-ben járunk és az USA és szövetségesei által fenntartott biztonsági struktúra eddigi legnagyobb kihívásaival néz szembe. Oroszország  nem tudott változtatni az ukrajnai konfliktus 2023-ban befagyott frontvonalain és egyre elszigeteltebbé vált a nyugati piacoktól és technológiáktól. Válaszul a terrorizmus, politikailag bomlasztó szervezetek és ideológiák legnagyobb nemzetközi támogatójává vált. Megerősítette kapcsolatait közel-keleti rezsimekkel és növelte globális katonai jelenlétét. Irán jelentősen megerősödött mint közel-keleti regionális nagyhatalom, rengeteg rakétakísérletet hajtott végre és számos proxiháború győzelmét tudhatja maga mögött. Észak-Korea folyamatos fenyegetéssé vált Kelet-Ázsiában, a Kínai Népköztársaság pedig 2025-re egy jelentősebb katonai csoportosítással készült fel egy Tajvan elleni invázióra. Az őszi tájfunok elülte után a kínai haditengerészet egységei körbe zárták a szigetet, vadászgép flottája igyekezett uralni a Tajvan feletti légteret, miközben tengerészgyalogsága és szárazföldi  haderejének egy jelentős része deszanthajókon elindult Kaohsiung város irányába egy partraszálló művelettel kialakítani az invázió hídfőállását. Válaszul az Indo-csendes óceáni főparancsnoksághoz tartozó amerikai erők, a japán haditengerészet és légierő, valamint egy brit repülőgéphordozó harccsoport áttörte a sziget körüli blokádot. Az USA és Japán légiereje, jelentős veszteségek mellett, de segített Tajvannak megőrizni a légtere feletti kontrollt ám eközben a tajvani flotta gyakorlatilag megsemmisült. Végül a kínai haderő sikeresen partra-szállt a sziget déli részén és négy nagyobb tajvani várost sikeresen megszállt. Mi pedig itt abbahagytuk a hadijáték szimulációt, mivel Kína elérte győzelmi feltételeit, így a wargame során a kínai felet alakító hallgatók megnyerték a játékot.

A 2022/23-as tanév I. féléves szakkolégiumi kurzusát ezúttal nem hagyományos vizsgával zártuk, helyette a RAND Corp. Által fejlesztett Hedgemony hadijátékkal tartottunk egy szimulációt. Vendégünk volt a Magyar Ifjúsági Atlanti Tanács szervezetének néhány tagja is.

A Hedgemony egy stratégiai szintű wargame eszköz, eredetileg a Pentagon számára készült képzési és elemzési célokra, majd 2020-ban a RAND elérhetővé tette a nagyközönség számára is. Elsősorban a védelempolitikában érintett szervezetek képzési programjaiban, illetve a nemzetközi tanulmányok és biztonságpolitikai egyetemi képzések számára hasznos hadijáték eszköz. A jelenlegi globális és regionális hatalmak képességeit, anyagi erőforrásait és szövetségi hálózatát modellezi. A játékmechanika “körökben” gondolkodik, melyek egy-egy év szakpolitikai döntéseit, lépéseit teszik lehetővé, illetve számos nemzetközi és belföldi válságra, kihívásra való reakcióra kényszeríti az egyes játékosokat. Hat szereplő alkotja a játszható országokat vagy koalíciókat, az USA, az EU/NATO tagállamok közössége adja a “kék csapatot”, illetve Oroszország, Irán, Kína és Észak-Korea alkotják a “piros csapatot”. A játékrendszer lehetővé teszi, hogy a felhasználó céljainak megfelelő szimulációkat, forgatókönyveket hozzunk létre. A Szakkollégiummal egy általam kitalált szimulációt játszottunk le, “Cold War 2.0” címmel (B.A.).

A forgatókönyv szerint a 2023-as évvel kezdtünk. Oroszország számára a játékmechanika egy költséges, de végső soron fenntartható elhúzódó ukrajnai konfliktust adott, melyben meghatározott szintű erőket kellett állomásoztatnia a megszállt területeken. Emellett Moszkvának a győzelemhez demonstrálnia kellett, hogy a “különleges katonai művelet” kudarca ellenére továbbra is globális katonai nagyhatalom (különböző célokat és megkötéseket kapott erőinek globális diszlokációjára vonatkozóan). Ezen felül vagy saját sikerei, vagy a Nyugat gyengítésének köszönhetően nemzetközi presztízsben csökkentenie kellett a távolságot saját maga és a kék csapat játékosai között.

Iránnak meg kellett erősíteni regionális nagyhatalmi pozícióját és a szimuláció győzelmi feltételei szerint ezt valamilyen nagy hatású lépéssel (akár atomkísérlet, akár szomszédos ország részleges vagy teljes inváziója) a játék végéig demonstrálnia is kellett.

Észak-Korea felé az volt az elvárás, hogy legalább csekély mértékben de növelje nemzetközi presztízsét, emellett pedig modernizálja legalább haderejének 50%-át. Valamint hajtson végre két sikeres atomkísérletet a játék végéig.

Végül Kína számára lényegében két feladat volt: egyértelműen Peking legyen a “piros csapat” domináns aktora – vagyis Észak-Korea és Oroszország ne veszítsen de ne is nyerjen – és a játék végéig hajtsa végre az országegyesítést Tajvannal akár békés, akár katonai eszközzel.

A “kék csapat” két játékosa számára lényegében a játék elején különböző absztrakciós pontokban mért előnyük megtartása volt a feladat, illetve a piros csapat bizonyos lépéseinek (pl. Tajvan katonai inváziója) megakadályozása. A játékot végül 2025-ben a Kínai Népköztársaságot alakító csapat nyerte. Igaz, egy olyan kockázatos lépéssel, ahol a sikernek csekély esélye (kb. 30%) volt.

A Hedgemony egy viszonylag bonyolult, de az egyes felhasználók igényeihez azért némileg rugalmasan alakítható keretrendszert és játékmechanikát ad. A játékosok költségvetési erőforrásokkal (“Resource Point”) hajtanak végre “Akciókat” (Action, pl. katonai és diplomáciai lépések, hadgyakorlatok, csúcstalálkozók szervezése) és “Fejlesztéseket” (“Investment”, erők kvalitatív vagy kvantitatív fejlesztése, képességek – pl. C4ISR – szintjének növelése). A sikeres lépésekért absztrakt pontokat (“Influence Points”) szerezhetnek, illetve a kudarcok esetén veszíthetnek ezekből. Helyzet függő, hogy ezek zéró-összegű (győztes pontokat nyer, vesztes pontokat veszít) játszmák, vagy kooperatívak. Egy ENSZ keretében végrehajtott békefenntartó akció például több – egyébként vetélkedő – résztvevő számára is jelenthet nyereséget, adott esetben kifejezetten kooperációra ösztönözve a feleket. Persze a legtöbb esetben kompetitív helyzetek alakulnak ki. A játék a katonai műveleteket meglehetősen leegyszerűsített rendszerrel kezeli. Lényegében az erőket alakító jelölők (“Force Factor”) alkotják az egyes országok katonai erejét. A harcérintkezések során ezek harcértékeinek egymáshoz viszonyított arányából kell kiszámolni egy “esély” helyzetet az egyes felek sikerére, vagy kudarcára vonatkozóan (10%-os osztatokban kifejezve) és egy tíz oldalú dobókocka dobás adja meg a végső eredményt. A katonai egységek “harcértéke” egyrészt kumulatív, tehát az egyes csoportosítások számát összeadjuk, másrészt a minőségük (felszerelésük technológiai színvonala) szorzata. Egy 2M1 csoportosítás (2 “Force Factor” 1-es minőségi szinten) harcértéke 2 CF (“Combat Factor”), míg egy 2M4 esetében (2 db 4-es minőségi szintű “Force Factor”) harcértéke 8 CF.

A játékosok egymással történő interakciója mellett legalább annyira, vagy talán még fontosabb is a nemzetközi környezet. Minden résztvevőnek – szűkös anyagi forrásai mellett is – folyamatosan reagálnia kell belső és külső válsághelyzetekre, terrortámadásokra, humanitárius katasztrófákra, nem-játékos országok között kirobbanó konfliktusokra.

A játék során számos olyan soktényezős lépést kell elvégeznie a játékosoknak, amelyek rámutatnak az egyéni célok elérése érdekében legoptimálisabb megoldásra. A szimuláció nemzetközi viszonyrendszere nagymértékben tükrözi a valós nemzetek kapcsolatát, így összefüggésekre épül. Hogy egy játékbeli nemzet elérje célját, fel kell ismernie azokat a lépéseket, amelyekkel az ellenfeleket kellemetlen szituációba kényszerítse vagy olyan lépésekre sarkallja, amelyek véső soron neki kedveznek. Ezek mellett a csapaton belüli együttműködés is gyümölcsöző, tehát az előrelátáson túl érdemes közösen fellépni a cél érdekében. Egy szakkollégista társam és én alkottuk az orosz csapatot. Ugyan végül nem mi lettünk a nyertesek, sikerült többé-kevésbé megvalósítani az első kört megelőzően megfogalmazott stratégiánkat. A kelet-ukrajnai területek megtartásán kívül tervben volt az ország teljes inváziója is, amelynek érdekében folyamatosan újabb és újabb erőket csoportosítottunk át a területre, miközben olyan lépéseket harangoztunk be, amelyek Európa fokozatos kiürítésére késztették a “kékeket”. Habár nem sikerült befejezni a megkezdett terveinket és még egy “évre” szükségünk lett volna a diadalhoz, kiválóan megismerhettük az egyre inkább többpólusúvá váló világrend működését és annak mozgatórugóit. (P. P.)

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Szerzők: Patócskai Péter, Bartók András

A Hadijáték szimulációk a BSZK vezetésével a 2022/23-as tanévben II. – “Hedgemony : Stratégiai döntések játéka” bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

“Északi rémálom 2024” szimuláció (2022. október)

2024 januárjában az Oroszországi Föderáció haderejének nagy méretű csoportosítását mozgósította az orosz-finn határra, miközben a NATO erők a balti országok lerohanására készülve a szövetség erőinek nagy részét a Baltikum és Lengyelország határán vonták össze. Az orosz erők átlépték a finn határt és megtörték a csekély védelmi vonalat, több határ menti finn települést megszállva. Az egynapos offenzíva végén Oroszország csapatai egy pártíz kilométeres sávban foglaltak el területet, majd védekező pozíciók kialakításába kezdtek. A feszültség közepette azonnali tárgyalások kezdődtek a NATO tagállamok és az orosz fél között. A tárgyalások eredményeként a nyugati országok beleegyeztek abba, hogy beszüntetnek minden fegyverszállítmányt és katonai támogatást Ukrajnának, az orosz erők pedig kivonulnak Finnország területéről. Mindez egy szemináriumi kurzus szimulációja keretében zajlott, az NKE Nemzetközi igazgatás alapszakos hallgatói és a Biztonságpolitikai szakkollégium tagjainak részvételével.

 

A 2022/23-as őszi félévben a Szakkollégium két alkalommal is tartott hadijáték (“wargame”) szimulációt órarendi kurzusok keretében. Mindkét esetben a RAND Corporation által fejlesztett “Hedgemony” hadijátékot használtuk, egy rövidebb modellezéshez, illetve egy teljes játékszimulációhoz. Októberben az NKE alapszakos hallgatóival a Társadalomtudományi kutatás I. kurzus keretében egy rövidebb szimulációt játszottunk. A szimuláció célja az volt, hogy élményalapú oktatási helyzeten keresztül segítsünk a hallgatóknak megismerni az orosz-ukrán háború és az eszkaláció elméleti problémakörét, illetve megismerkedjenek előrejelzéshez is használható elemzésmódszertani technikákkal.

A szimuláció kerettörténete egy fiktív jövőkép volt, 2024 januárjában. E szerint az orosz-ukrán háború 2023-ban heves harcok mellett sem hozott jelentős stratégiai sikereket, területi változásokat. Viszont mindkét fél anyagi és társadalmi erőforrásait kimerítette. Az ukrán fél gazdaságát és katonai képességeit 2024 év elején – a szimuláció hipotetikus keretei szerint -, szinte teljesen a nyugati anyagi és politikai támogatás tartja fent. Az orosz fél jelentős mozgósítások mellett is komoly veszteségekkel zárta a 2023-as évet és a politikai vezetés számára kétséges, hogy képes-e fenntartani jelenlegi pozícióit egy újabb, hasonlóan pusztító anyagháborús év esetén.

Ezért az orosz stratégiai döntéshozatal, annak érdekében, hogy elkerüljön egy újabb évig elhúzódó, költséges és veszteséges konfliktust, úgy dönt, hogy megpróbálja a NATO-t közvetlenül a tárgyalóasztalhoz kényszeríteni. Azt remélve, hogy valamilyen alku keretében meg tud egyezni a nyugati hatalmak vezetőivel Ukrajna kapcsán. Ennek érdekében az “eszkalálj a de-eszkalációért” elv keretében felkészül egy NATO elleni, csekély területi műveleti célokat kijelölő, demonstratív offenzívára. Az orosz vezetés azt reméli, hogy ha csapatainak sikerül gyorsan átlépnie egy NATO tagállam határát, néhány látványos és jól védhető pozíciót kialakítani, kényszerűen a tárgyalóasztalhoz tudja “rángatni” a nyugati vezetőket. Reményei szerint a NATO területről való kivonulásáért és a de-eszkalációért cserébe követelheti az Ukrajnának nyújtott támogatás csökkentését, illetve az esetleges orosz-ukrán tárgyalásokkal kapcsolatos látványos nyugati nyomásgyakorlást Kijevvel szemben.

A szimuláció során három csapatra osztottuk a hallgatókat: orosz, amerikai és a NATO koalíciót alakító csoportokra. Mindkét fél (piros: orosz, és kék: NATO csapat) rendelkezett a játékmechanikában jelölőkkel kifejezett erőkkel. A játéktér Kelet-Európa és a Baltikum térképe volt. Orosz oldalon három szektorban diszlokált csoportosítások és egy, a hátországban összevont erő állt rendelkezésre. A NATO erők négy “keleti-szárny” szektorban és egy németországi csoportosításban álltak rendelkezésre. A szimuláció célja az volt, hogy minél egyszerűbb döntéssé alakítsuk a katonai erők mozgósítását, így a valóságtól némileg elrugaszkodva azt mondtuk, mindkét félnek arra van logisztikai kapacitása, hogy a hátországban összevont erőket EGY szektorba mozgósítsa. Így az orosz csapat feladata az volt, hogy kiválassza, melyik szektorba csoportosítja az erőit és azt, hogy a négy NATO szektor közül melyiket támadja meg. A NATO csoport feladata az volt, hogy a négy keleti szektor közül az egyikbe mozgósítsa a “hátországban” összevont erőit. A döntéseket egy papírlapra leírva kellett véglegesíteni, miután mindkét fél meghozta a döntést, egyszerre felfedtük ezeket és a játékszabályoknak megfelelően végrehajtottuk az orosz offenzívát.

A Hedgemony szabályait használva a harcrendszer az egymással szemben levő erők “harcértékének” aránya alapján (1:1, 2:1, 3:1 …) esetén megad egy 10%-os egységekben kifejezett esélyt a győzelemre (10 oldalú dobókocka egyes számjegyei), amelyet a felek kritikus képességei (vezetés-irányítási rendszerek és hírszerzés [C4ISR], távoli csapásmérő rendszerek [LRF], rakétavédelem [IAMD]) módosítanak, illetve azonos szintek esetén a kritikus képesség módosítók “kioltják” egymást. Az orosz fél két, a játékban használt akciókártya közül választhatott az egyes szektorok közül, amely kártyák egyben megadták, hogy bizonyos fokú siker vagy kudarc esetén mennyi “pontot” nyernek vagy veszítenek az egyes játékosok. A hallgatóktól azt kértük, hogy az egyes orosz offenzíva-irány opciók, a várható siker esélye és a remélhető győzelmi pontok ismeretében az orosz döntési opciókat fejezzék ki egy “Utility Matrix” [1], vagyis haszon-mátrix elemzéssel.

A végső döntést a mátrix elemzést követően nehezítette néhány további szempont. Egyrészt mind az orosz, mind a NATO csapatok, ha jól végezték el a “Utility Matrix” elemzést, vélhetően ugyanarra a következtetésre jutottak. A kérdés az, hogy ha a másik fél tisztában van vele, mi a legkedvezőbb cél és ezért azt erősíti meg, nem célszerűbb-e másik opciót választani. A másik nehezítő tényező, hogy az orosz fél, illetve az amerikai csapat birtokában volt néhány további információnak arra vonatkozóan, az orosz és NATO kritikus képességek mely szektorokban módosulnak bizonyos fegyverrendszerek jelenlétének köszönhetően. Az orosz fél azonban ezzel kapcsolatban csak részleges információkat kapott. Az amerikai csapat ismert minden információt, viszont ha ezt megosztotta a NATO koalíció egészével, akkor az már nem “maradhatott titokban”, vagyis ha elmondta, mi alapján jutott saját következtetéseire, a játékvezető felfedte volna az információt az orosz csapatnak is. A végső döntést pedig a NATO csoport kellett meghozza. Tehát az amerikai félnek úgy kellett meggyőznie NATO partnereit egy másik döntési opcióról, hogy a “titkait” nem oszthatta meg a közösség egészével, félve a kiszivárgás lehetőségétől.

A szimulációt úgy terveztük, hogy a döntések meghozatala és a harctéri események absztrakt modellezése után a feleknek egy rövid, egyszerűsített tárgyalási szimuláción kellett részt venniük, ahol valamilyen megegyezésre juthattak. Mindkét félnek előre rögzítenie kellett, mit fog követelni, mivel fog szükség esetén fenyegetni és mi az a pozíció/ajánlat, amit hajlandó lesz elfogadni. A tárgyalás több “fordulón” keresztül zajlott és a szimuláció során az orosz felet alakító hallgatók remekül blöfföltek, fenyegettek, kötöttek kompromisszumokat, így végül gyakorlatilag teljes orosz sikerrel zárult a tárgyalási szakasz és ezzel a szimuláció egésze is.

Szerettük volna, ha a hallgatók egyrészt megismerkednek egy viszonylag leegyszerűsített hadijáték rendszerrel, de az időkeretek szűkössége miatt ezt leszűkítettük pusztán egy lépésre, egyetlen offenzívára, így csupán a harcrendszer legalapvetőbb részleteire volt szükség. Szándékosan arra kértük a csoportokat, hogy a döntések meghozatalához egy elemzési technikát használva az egyes döntési lehetőségeket, azok kockázatait és várható sikereit egyszerű matematikai valószínűséggel próbálják meg kifejezni a “Utility Matrix” módszer segítségével. Magunk is meglepődtünk végül azon, hogy a NATO csapatot mennyire “sokkolta” az orosz áttörés, így a tárgyalások során egy lelkileg összetört koalíció benyomását keltve azt is kipróbálhattuk, milyen a dinamikája egy pszichésen összeszedett és magabiztos tárgyalófél, illetve egy rossz lelki állapotban levő közösség közötti alkudozásnak.

A szimulációt később egy nemzetközi hadijáték konferencián is megtartottuk, a konferencia résztvevői néhány apró módosítással, de ugyanazt a forgatókönyvet próbálhatták ki. Itt érdekes tapasztalat volt, hogy a katonai háttérrel érkező résztvevők viszonylag hamar önálló ötletelésbe kezdtek a szimuláció forgatókönyvével kapcsolatban. A szimuláció alapkoncepcióját meglehetősen pozitívan értékelték, de úgy gondolták, a csekély területszerző művelet nem hagy elég teret az orosz félnek “fantáziadúsabb” opciókra. Így a játékot követően egy kellemes vita alakult ki azzal kapcsolatban, elméleti síkon milyen egyéb lehetőségei lennének az orosz félnek arra, hogy provokatív lépéseket tegyen, a NATO-t erőltetetten tárgyalóasztalhoz vonva, de mégis olyan ingerküszöb alatt, amivel még el lehet kerülni egy teljes, NATO-orosz eszkalációval járó konfliktust. Ha valaki esetleg kedvet kapott akár magához a szimulációhoz, akár további ötleteléshez, a konferenciára elkészített “vinyetta” (a hadijátékok során a szituációt leíró összefoglaló) ezen a linken elérhető: Short decision model simulation_Northern Nightmare. Jó szórakozást kívánunk hozzá!

[1] A “Utility Matrix” (vagy “Decision Matrix”) elemzéshez az alábbi forrásokat használtuk:
– Jones, Morgan D. The thinker’s toolkit: Fourteen powerful techniques for problem solving. Currency, 1998., “Utility Matrix” fejezet; illetve: Pherson, Randolph H., and Richards J. Heuer Jr. Structured analytic techniques for intelligence analysis. Cq Press, 2020. 214-218. o.

A Hadijáték szimulációk a BSZK vezetésével a 2022/23-as tanévben I. bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium EU hírfigyelője, amely havi rendszerességgel jelenik meg. Az összeállításban az Európai Unió egyes szakpolitikáinak legfrissebb fejleményeibe nyújtanak betekintést a szerzők.

Közös biztonság-és védelempolitika

2022. október 10-én Josep Borrell, az Unió külügyi főképviselője beszédet mondott az EU nagyköveteinek 2022. évi éves konferenciáján, amelyben következtetéseket vont le az Unió külpolitikájának jelenlegi helyzetéről. Beszédében többek között kitért a Tanács lassú döntéshozatala miatti problémákra, amikor a külső fenyegetésekre határozott és gyors válaszlépésekre lenne szükség. Az EU közös kül- és biztonságpolitikájának (KKBP) hiányosságait szemléltető példaként különösen a Tanácsban egy esetleges ukrajnai kiképző misszióról folytatott véget nem érő belső vitákat említette.

2022. október 27-én véget ért az EU háromnapos közös biztonság- és védelempolitikai orientációs szemináriuma Bécsben. A rendezvényen összesen 26 EU-tagállam és nyugat-balkáni ország képviseltette magát. A TAIEX (az Európai Bizottság technikai segítségnyújtási és információcseréje) és az osztrák védelmi minisztérium szervezte az Európai Biztonsági és Védelmi Főiskola égisze alatt. A szeminárium célja az volt, hogy támogassa a nyugat-balkáni országok közigazgatását az uniós jogszabályok alkalmazásában, valamint elősegítse a legjobb uniós gyakorlatok megosztását. A szeminárium az Európai Unió közös biztonság- és védelempolitikájának széles körű megértésére összpontosított: annak összetett felépítésére és döntéshozatali folyamatára, válságkezelési eljárásaira és válságreagálási mechanizmusára, valamint a külső konfliktusok és válságok integrált megközelítésére. A szeminárium foglalkozott továbbá a képességfejlesztés, valamint a KBVP-missziók és -műveletek lebonyolításának struktúráival és eszközeivel. Ebben az összefüggésben a célközönség számára különösen érdekes volt a nyugat-balkáni országokkal kötött keretmegállapodás.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Környezetpolitika

2022. szeptember 28-án az Bizottság közétette harmadik Környezetvédelmi Végrehajtási jelentését (Environmental Implementation Review). Ez a legfontosabb eszköz a környezetvédelmet érintő szabályozások közül, hiszen a szabályok végrehajtását felügyeli és kiemeli a fontosságukat. Az uniós döntések végrehajtása kulcsfontosságú, hiszen csak így lehet garantálni a megfelelő eredményeket a területen a polgárok és a vállalatok számára egyaránt.

Virginijus Sinkevicius, a környezetvédelemért, óceánokért és halászatért felelős biztos elmondta: „Az idei végrehajtási jelentés felhívás a cselekvésre. Bár néhány területen az előző felülvizsgálat óta előrelépés történt, aggodalommal tölt el, hogy más területeken a végrehajtási hiányosságok még mindig egyre nagyobbak, ami mindannyiunkat kiszolgáltatottabbá tesz a környezetszennyezésnek és az ehhez kapcsolódó kockázatoknak. Ez az elemzés a tagállamok rendelkezésére bocsájtja azokat az eszközöket és információkat, amelyekre szükségük van a végrehajtás javításához, valamint egészségünk és környezetünk jobb védelméhez.”

Ez a jelentés 27 ország beszámolója alapján von le következtetéseket a környezetvédelmi intézkedések végrehajtási szintje és az ezzel kapcsolatos uniós tendenciák területén. Ezek fontos információkat tartalmaznak egyes országok légszennyezés és vízszennyezés elleni intézkedéseiről.

Meghatározza a jelentés emellett a főbb környezetvédelmi területek jelenlegi helyeztét is:

• A biodiverzitás csökken az EU-ban, a legrosszabb helyzetben lévő területek a lápok és a mocsarak. Sok tagállamnak fel kell gyorsítania a Nature 2000 hálózat kiterjesztését.
• A megfelelő minőségű víz elérése érdekében tett lépések lassan haladnak, mivel sok tagállam késésben van kulcsfontosságú eszközök használatával. (pl.: vízszűrő berendezések) Bár a legtöbb tagállam rendelkezik nemzeti körforgásos gazdasági stratégiákkal és cselekvési tervekkel, jelentős különbségek vannak a tagállamok erőforrás-termelékenységi és körforgásos anyagfelhasználási arányai között. Több intézkedésre van szükség a műanyagok, építőanyagok és textíliák újrahasznosíthatósági potenciáljának javítása érdekében.
• A hulladékkeletkezés megelőzése továbbra is fontos kihívás minden tagállamban, és néhány országban még mindig kezelni kell a nem megfelelő hulladéklerakókat.
• A légszennyezés még mindig komoly egészségügyi problémát jelent az európaiak számára. A tagállamoknak szisztematikusan és következetesen kell teljesíteniük a levegőminőség ellenőrzésére vonatkozó követelményeket annak érdekében, hogy nemzeti és uniós szinten jobban érvényre lehessen juttatni a tiszta levegő védelmét. Ennek elérése érdekében szigorú intézkedésekre kell sor kerüljön.
• Éghajlatvédelemi jogszabályok végrehajtása terén jól áll az Európai Unió. Egyes tagállamokban és uniós szinten is fokozni kell erőfeszítéseket, hogy meg lehessen birkózni az egyre keményebb éghajlatváltozási kihívásokkal. A károk megelőzésére vagy minimalizálására irányuló intézkedések jelentős gazdasági és társadalmi előnyökkel járhatnak.
• Számos tagállamnak nagyobb finanszírozási keretet kellene biztosítania a célkitűzések fedezése érdekében. A tagállamok közigazgatási kapacitásának kiigazítása és megerősítése döntő fontosságú az uniós jogszabályok betartása és végrehajtása szempontjából, és a környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásához elengedhetetlen az igazságszolgáltatáshoz való hatékony hozzáférés biztosítása nemzeti szinten.

2022. szeptember 19-én az uniós hatóságok és a hulladék-újrahasznosítási ágazat szakemberei összegyűltek, hogy megvitassák, hogyan lehet a biohulladékot kivonni a hulladéklerakókból, és bioenergia és komposzt előállítására felhasználni. A biohulladék-gazdálkodáshoz kapcsolódó uniós szakpolitikákat, többek között a “Farm to Fork”, valamint a “Fit for 55” stratégia keretében vitatják meg.

A szeptember 19-20. között megrendezésre kerülő eseményre 165 résztvevő érkezett majdnem az összes uniós tagállam környezetvédelmi minisztériumából, fejlesztési minisztériumából és környezetvédelmi ügynökségéből. A rendezvényt a környezetvédelmi hatóságok számára létrehozott kölcsönös tanulási eszköz, a TAIEX – Környezetvédelmi végrehajtási felülvizsgálat keretében szervezik.

Szeptemberben Luxemburgban összeült a Környezetvédelmi Tanács, amely során elkezdték előkészíteni a novemberben megrendezésre kerülő COP27 éghajlat-változási konferencia és a decemberben tartandó COP15 biodiverzitásról szóló üléseket. Kijelentették, hogy a COP27 konferencián az EU további intézkedéseket fog szorgalmazni a klímaváltozás mérséklése, a szén fokozatos kivonása és a metán kibocsájtás csökkentése tekintetében. Az uniós miniszterek előzetesen is támogatták a COP27 alkalmával a károkkal szembenéző és sebezhető országok számára a segítségnyújtást. Legfontosabb célkitűzés az együttműködés és mások további cselekvésre bírása lesz. A biodiverzitás megőrzése terén a COP15 konferencián kiemelt cél lesz a szárazföldek és óceánok legalább 30%-át megvédeni, a korábbi károkat mérsékelni és az érintett földterületeket és óceánokat helyreállítani. Az EU továbbra is elkötelezett a 2050-re kitűzött klímasemlegességi céljai iránt, ami szerint 55%-kal csökkentik majd az üvegházhatású gázok kibocsájtását 1990-hez képest.

2022. október 26-án az Európai Bizottság javaslatot tett a levegő és vizek minőségének megőrzésére irányuló szabályok szigorítására. A javasolt újítások előreláthatólag 10 év alatt 75%-kal csökkentik a káros anyagok kibocsájtását A cél, hogy a levegő szennyezését nullára csökkentsék az EU-ban. Azt remélik, hogy a szigorításoknak egészségügyi, élelmiszertermelési előnyei lesznek. A javaslat a nemzeti és a helyi hatóságokra bízzák, hogy milyen konkrét intézkedésekkel igyekeznek az EU szabályait betartani ezen a téren.

Fontos pontok:

• a vizek védelme az új szennyező anyagokkal szemben,
• a vizek vizsgálata további vírusok kiszűrése érdekében,
• ipari szennyezés komolyabb nyomon követése,
• vízgyűjtők figyelemmel követése.

Írta: Vida Fanni

Energia- és klímapolitika

Szeptemberben és októberben a figyelem az emelkedő energiaárakra irányult. Több találkozón is egyeztettek az uniós és nemzeti tisztségviselők, hogy fellépjenek az emelkedő energiaárak ellen. Ursula von der Leyen több dolgot is kiemelt az uniós energiabiztonság kapcsán szeptember 7-i beszédében: „Az első lépése a keresletcsökkentés volt. A kereslet csökkentése, így tehát a gáz megtakarítása, hogy tárolhassuk. Létrehoztunk egy közös tárolót, és ez valóban sikertörténet, mert most már 82%-os a közös tárolt mennyiség Európában. Mint tudják, a célunk az volt, hogy október végére elérjük a 80%-ot. Tehát túlteljesítettük, és ez jó. Diverzifikáljuk az orosz fosszilis tüzelőanyagokat. Tudják, hogy leállítottuk az orosz szén importját. Leállítjuk az orosz olajszállítást. És nagyon keményen dolgozunk azon, hogy diverzifikáljuk a forrásországokat más megbízható szállítók felé, mint például az Egyesült Államok, Norvégia, Azerbajdzsán, Algéria és mások. Valójában ma Norvégia több gázt szállít az Európai Unióba, mint Oroszország. És természetesen a harmadik lépés a legfontosabb. Ez a megújuló energiaforrásokba történő hatalmas beruházások. A REPowerEU már az asztalon van. A megújuló energiaforrások olcsók, hazai termelésűek, függetlenné tesznek minket. Idén olyan megújuló energiaforrásokat fogunk telepíteni, amelyek körülbelül 8 milliárd köbméterrel egyenértékűek. Azt is látjuk, hogy a gázpiac orosz manipulációja átgyűrűző hatásokkal jár a villamosenergia-piacra. Tehát van egyrészt az orosz manipuláció, de vannak más tényezők is. Látjuk az éghajlatváltozás hatásait. Látjuk az aszályt. Az Európai Unióban 26%-kal csökkent a vízenergia általt termelt mennyiség idén.”

Az energiaárak növekedésének csökkentésére Von der Leyen öt lépést nevezett meg:

„1) Az első az intelligens villamosenergia-megtakarítás. A villamosenergia-költségeknél vannak csúcsigények. És ez az, ami drága, mert ezekben a csúcsigényekben jön a drága gáz a piacra. Tehát azt kell tennünk, hogy ellapítjuk a görbét, és elkerüljük a csúcsigényeket. Javasolni fogunk egy kötelező célt a csúcsidőszakokban történő villamosenergia-felhasználás csökkentésére. És nagyon szorosan együtt fogunk működni a tagállamokkal ennek elérése érdekében.

2) A második intézkedés: Javasolni fogjuk az alacsony költséggel villamos energiát termelő vállalatok bevételeinek korlátozását. Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrások ezekben az időkben – mivel alacsonyak a költségeik, de magasak a piaci áraik – hatalmas bevételeket termelnek. Ezek a bevételek nem tükrözik a termelési költségeiket. Itt az ideje tehát, hogy a fogyasztók is részesüljenek az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrások, például a megújuló energiaforrások alacsony költségeiből.

3) A harmadik intézkedés az, hogy természetesen ugyanez vonatkozik a fosszilis tüzelőanyagokkal foglalkozó vállalatok váratlan nyereségére is. Az olaj- és gázipari vállalatok is hatalmas nyereséget értek el. Ezért azt fogjuk javasolni, hogy a fosszilis tüzelőanyagokkal foglalkozó vállalatoknak szolidaritási hozzájárulást kell fizetniük. Mert minden energiaforrásnak hozzá kell járulnia a válság leküzdéséhez.

4) A negyedik pont az energiaszolgáltató vállalatokkal foglalkozik, amelyeket támogatni kell, hogy képesek legyenek megbirkózni a piacok volatilitásával. Itt a határidős piacok biztosításának problémájáról van szó. Ehhez pedig likviditásra van szükség.

5) Célunk a gázköltségek csökkentése. Ezért az orosz gáz ársapkáját fogjuk javasolni. Természetesen a cél itt nagyon világos. Mindannyian tudjuk, hogy a szankcióink mélyen belemarnak az orosz gazdaságba, súlyos negatív hatással. Putyin azonban részben a fosszilis tüzelőanyagokból származó bevételekkel pufferel.”

Az energiabiztonsági helyzet mellett azonban számos beruházás is történt. Az EU kohéziós politikája keretében 354 millió euró uniós támogatást nyújtott Észtországnak, az Ida-Viruban a fosszilis tüzelőanyagnak számító olajpala energiatermelésből való fokozatos kivonásának támogatására. Németországban 2,5 milliárd eurós területi igazságos átmenet programokkal négy régiót segítenek abban, hogy az éghajlat-semlegességre való átállás során senki ne maradjon le a helyi gazdaságban és társadalomban. Németország kötelezettséget vállalt arra, hogy 2030-ra 65%-kal csökkenti a CO2-kibocsátást, és 2045-re klímasemlegessé válik. Az ország azon kötelezettségvállalása, hogy 2038-ig vagy korábban kivonja a szenet, fontos lépés az éghajlatvédelmi célok elérése felé.  Csehország 1,64 milliárd euró uniós támogatásban részesül, hogy támogassa az ország erőfeszítéseit a széntüzelésű energia 2033-ig történő kivezetésére és a klímasemlegességre való méltányos átmenet biztosítására. A támogatás elsősorban három cseh régiót érint: Karlovarsky, Ústecky és Moravskoslezsky régiókban, ahol magas a szénintenzív iparágak koncentrációja, és 21 000 munkahely kapcsolódik a szén- és vegyiparhoz. A mechanizmus gondoskodik arról, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos átállás senkit ne hagyjon magára.

Emellett, felavatták a már több, mint 10 éve épülő földgáz-interkonnektort Görögország és Bulgária között. Ez segít abban, hogy Bulgária még tovább csökkentse függőségét az orosz gáztól, ugyanis a balkáni ország korábban importjának 80 százalékát Oroszországtól szerezte be a földgáz tekintetében.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Szomszédságpolitika

Déli szomszédságpolitika

Az Európai Unió számos háború sújtotta vállalkozásnak nyújtott pénzügyi támogatást a Gázai-övezetben szeptemberben. Az Európai Unió képviselői dicsérték a gázai magánszektort ellenállóképességéért, és radikális politikai és gazdasági reformokat sürgettek. „Először a politikai egységet kell helyreálltani, majd meg kell teremteni a megfelelő hátteret a gazdasági növekedésnek.” – fogalmaztak. A Gázai-övezetben folyamatosak az összecsapások Izrael és a Hamasz terrorszervezet között, legutóbb novemberben lőttek rakétákat egymásra a felek.

47.7 milliárd euró támogatás nyújt Európa közel-keleti partnereinek a COVID-19 vírus gazdasági hatásainak mérséklése érdekében. Az Európai Unió 2020 óta folyamatos pénzügyi és politikai támogatást nyújt partnereinek a kilábaláshoz.

Az Európai Unió lett a társelnöke a Globális Terrorelhárítási Fórumnak. Az Európai Unió a terrorizmus elleni harc mellett fontosnak tartja az emberi jogok képviseletét, a jogállamiság tiszteletben tartását, a nemi egyenlőséget, valamint ezen értékek népszerűsítését. Az Európai Unió mellett Marokkó és Egyiptom tölt be azonos pozíciót.

Az Európai Bizottság rekord értékű, 715 millió euróval fog hozzájárulni 2023 és 2025 között a Globális Alaphoz. A Globális Alap egy nemzetközi együttműködés különböző betegségek és vírusok elleni küzdelemhez, mely az elmúlt 20 év során 50 millió embernek segített túlélni olyan halálos vírusokat, mint az AIDS, a tuberkulózis, vagy éppen a malária.
„Miután közösen megküzdöttünk a koronavírussal, itt az ideje megküzdeni más, halálos betegségekkel. A Globális Alap milliók életét mentette meg, ezért növeljük hozzájárulásunkat a szervezet működéséhez.” – fogalmazott Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke.

A migráció kézben tartása érdekében erősítette kapcsolatait az Európai Unió és Egyiptom. A felek között született új megállapodás megerősíti az Európai Unió és Egyiptom között eddig is erős kapcsolatot.

Tíz év után folytatódik a Társulási Tanács értekezlete az Európai Unió és Izrael között. A találkozó nagy lehetőség a párbeszéd újrakezdéséhez a két fél között. A megbeszélésen szóba került a palesztinok helyzete, a terrorizmus és a régióra vonatkozó békekoncepciók is. „A Társulási Tanács találkozója Izraellel az első lépés volt a régió biztonságának biztosításáért.” -fogalmazott Josep Borell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.

Írta: Nagy Imre Jonatán

Keleti szomszédságpolitika

A keleti szomszédok EU-hoz fűződő kapcsolatának erősítését mutatja, hogy mind Ukrajnával, mind Grúziával sor került a társulási megbeszélések folytatására. A szeptemberi 5-i Ukrajna-EU 8. Társulási Tanácson több pontban is megegyeztek a tárgyaló felek Brüsszelben. Megvitatták a társulási megállapodás végrehajtását és az EU-Ukrajna együttműködés jelenlegi helyzetét. Szó esett az orosz agresszió kezdete óta nyújtott uniós támogatásokról, valamint Ukrajna uniós tagság iránti kérelméről és egyéb kérdésekről is. Döntés született további 500 millió eurós költségvetési támogatási megállapodásról is Ukrajna számára. Az Európai Bizottság megállapodást kötött továbbá Ukrajna társulásáról a Digitális Európa programhoz. Mostantól az ukrán vállalkozások, szervezetek és közigazgatási szervek hozzáférhetnek a Digitális Európa program pályázati felhívásaihoz, amelyek a 2021-2027 közötti időszakban 7,5 milliárd eurós költségvetéssel rendelkeznek. További két olyan megállapodást is aláírtak, amelyek előkészítik Ukrajna részvételét az EU Vám- és Fiskális programjában, amely az EU adóügyi együttműködési programja. Ez többek között lehetővé teszi az adóhatóságok számára, hogy együttműködjenek az adócsalás, az adóelkerülés és az agresszív adótervezés elleni küzdelemben.

Az EU-Grúzia Társulási Tanács 7. ülésére szeptember 6-án Brüsszelben került sor. A Társulási Tanács az EU és Grúzia közötti kapcsolatokról tárgyalt Grúzia uniós tagságra irányuló kérelmének hátterében, különös tekintettel a politikai párbeszédre és a reformokra, a gazdasági és ágazati együttműködésre, a kereskedelemre és a kereskedelemmel kapcsolatos kérdésekre, valamint a konfliktusok békés rendezésére. Az EU és Grúzia képviselői véleménycserét folytattak továbbá a kül- és biztonságpolitikáról, különösen a regionális kérdésekről.

Sor került az Európai Politikai Közösség (EPC) csúcstalálkozójára is Prágában október 6-án. Az európai országok több mint 40 vezetője, köztük Azerbajdzsán és Moldova elnöke, valamint Örményország és Grúzia miniszterelnöke megvitatta az energia, a biztonság, az éghajlat és az európai gazdasági helyzet kérdéseit. A plenáris üléshez videohívás útján Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is csatlakozott. Az Európai Politikai Közösséget azzal a céllal hozták létre, hogy előmozdítsa a politikai párbeszédet és megerősítse az európai kontinens biztonságát és stabilitását. A plenáris ülést több tucat kétoldalú találkozó követte, amelyek célja az államok közötti kölcsönös megértés javítása és konstruktív párbeszéd kialakítása a legégetőbb aktuális kérdések megoldása érdekében. A platform jövőbeli irányvonalát is megvitatták. Döntés született arról, hogy az Európai Politikai Közösség következő ülésére Moldovában kerül sor.

Ukrajna átfogó támogatása az időszakban is folytatódott: szeptember 26-án a Pfizer/BioNTech által kifejlesztett COVID-19 elleni vakcinából összesen 400 000 adagot szállítottak Ukrajnába az EU által támogatott COVAX-program keretében, a téli időszakra való felkészülést segítve. Szeptember elején az Európai Unió Ukrajnai Tanácsadó Missziója (EUAM) az Ukrajna elleni orosz agresszió óta először folytatta tevékenységét Odesszában. A misszió szakértői mentorálással, stratégiai tanácsadással, képzéssel és felszereléssel támogatják a helyi partnereket a bűnügyi nyomozás, az általános rendfenntartás, a jó kormányzás és a közösségi rendfenntartás területén. Emellett az EUAM kijevi központjának szakértői közvetlen támogatást nyújtanak az odesszai bűnüldöző szerveknek a háborús bűncselekmények, a korrupció elleni küzdelem, az emberkereskedelem és a fegyverek elterjedése terén. “Az EUAM mintegy 1,6 millió eurót csoportosított át a bűnüldöző szervek számára sürgősségi támogatási csomagra, amelyből elsősegélycsomagokat, élelmiszercsomagokat és kommunikációs eszközöket vásárolt. Az EU által finanszírozott PRAVO Police programon keresztül több mint 8 millió euró értékű felszerelést adományoztunk ukrán kollégáinknak.” – mondta Fredrik Wesslau.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Egészségügy

Szeptemberben a legfontosabb vívmány és esemény az egészségügy területén egy új rákszűrési program előterjesztése volt. Ennek célja a betegség korai felismerése több célcsoport tekintetében is. 2025-re szeretnék megvalósítani, hogy a tagállamok lakosságának 90%-a jogosult legyen a megelőző vizsgálatokon való részvételre. Ez új uniós megközelítés alá helyezi a daganatos betegségeket, amely az EU-nak kiemelt kezdeményezése. A terv végrehajtását az EU4Health program 38,5 millió euróval, a Horizon Europe pedig 60 millió euróval támogatja. Nyújtható még kiegészítő támogatás az európai regionális, kohéziós és szociális alapokból. A Tanács jóváhagyását követően az ajánlás a rákszűrésről szóló jelenlegi, 2003-as ajánlás helyébe lép.

A COVID 19 vírus esetében a Bizottság 2022. szeptember 1-én két adaptált vakcinát engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség ajánlása alapján. A BioNTech Pfizer és a Moderna varriánsokhoz igazított COVID 19 emlékeztető vakcinákat fogadták el. A hónapban az EU pénzügyi támogatást nyújtott Hollandiának a járványt követően a gazdaság élénkítésére, melyet a Bizottság pozitívan értékelt. Felszínre került ennek kapcsán a NextGenerationEU elnevezésű program is, amely 12 milliárd eurót biztosít Európának a fellendülésre. A SURE keretein belül az Európai Unió igyekezett a munkahelyek biztosításáról is gondoskodni a helyreállítási program részeként, mely a jelentések szerint szintén sikerrel záródott. 2020-ban a járvány csúcspontján ugyanis 1,5 millió embert védtek meg a munkanélküliségtől.

Októberben a Bizottság tovább támogatta pénzügyileg a COVID járvány utáni helyreállás folyamatát és a gazdasági fellendülést. További 11 milliárd eurós keretet nyújtottak a NextGenerationEU keretein belül. (részben ezt az Ukrajna támogatására is használják) Ezt, mint egy kölcsönt az igénybe vevőknek az összeg egy részét 2042-ig le kell törleszteniük.

Írta: Vida Fanni

Szankciós politika

Szeptember 14.-én a Tanács döntése értelmében 6 hónappal meghosszabbításra került –2023. március 15.-ig– az Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásásáért vagy veszélyeztetéséért felelős személyekre vonatkozó korlátozó intézkedések időtartama. A meglévő korlátozó intézkedések továbbra is 1206 természetes és 108 szervezetre vonatkoznak. Ennek keretében a természetes személyekre vonatkozó utazási korlátozásokat, a vagyon befagyasztását, valamint a felsorolt személyek és szervezetek számára pénzeszközök vagy egyéb gazdasági erőforrások rendelkezésre bocsátásának tilalmát írják elő.

Az Európai Unió 2022.10.06.-án elfogadta az újabb, nyolcadik szankcióscsomagot az Oroszországi Föderáció fokozódó katonai agressziójára válaszul, Ukrajna Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető egyéb cselekmények miatt. Ennek keretében az Európai Unió további 30 személlyel és 7 szervezettel szemben vezet be korlátozó intézkedéseket. A Tanács emellett kiszélesítette a jegyzékbe vételi kritériumokat, amelyek a szankcionálásra való kijelölések alapjául szolgálhatnak, annak érdekében, hogy az uniós szankciók kijátszását elősegítő személyeket is célba lehessen venni. A szankcionált személyek közül néhányan szerepet játszottak az ukrajnai Donyeck, Herszon, Luhanszk és Zaporizzsja régiók egyes részein tartott illegális látszat-“népszavazások” megszervezésében és azok illegális annektálásában. Mások a védelmi ágazat képviselői, mint például a fegyvergyártó JSC Kalasnyikov vállalat legnagyobb részvényese, Alan Lusnyikov, valamint az Orosz Föderáció korábbi és jelenlegi védelmi miniszterhelyettesei. Végül a listán olyan személyek szerepelnek, akik a Kreml dezinformációs és információmanipulációs ökoszisztémájának részei, és akik hozzájárulnak a háborúval kapcsolatos dezinformáció terjesztéséhez, mint például Alekszandr Dugin orosz politológus, valamint Julija Csicserina és Nyikolaj Rasztorgujev énekesek. Míg a 7 szervezet között vannak olyan védelmi vállalatok, amelyek fegyvereket vagy harci repülőgépeket szállítanak az orosz fegyveres erőknek és egy orosz állami tulajdonú részvénytársaság, amely biztonsági termékek gyártásával foglalkozik.

Az említettek mellett a szankcióscsomag kiterjedt többek között:

• a kriptovaluta tárca-, számla- vagy letétkezelési szolgáltatások nyújtásának teljes tilalma orosz személyek és rezidensek számára, függetlenül a kriptovaluta-eszközök összértékétől
• az orosz kőolaj harmadik országok számára történő tengeri szállításával kapcsolatos árplafon bevezetése
• az Oroszország katonai és technológiai fejlődéséhez hozzájáruló, korlátozás alá eső termékek listájának kiegészítése
• az Oroszországgal folytatott kereskedelemre és szolgáltatásokra vonatkozó további korlátozások.

A Tanács 2022.10.20.-án további három iráni magánszemélyt és egy szervezetet vett fel a szankcionált entitások listájára az iráni drónok orosz-ukrán háborúban való felhasználására, Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásására vagy veszélyeztetésére hivatkozva. A határozat alapját az képezte, hogy a szankcionáltak az Oroszország által az Ukrajna elleni háborúban használt pilóta nélküli légi járművek kifejlesztésében és szállításában játszottak szerepet. A szankció keretében a kijelölt személyek vagyonát befagyasztották, az uniós polgárok és vállalatok számára megtiltották pénzeszközöket rendelkezésre bocsátását, a természetes személyekre ezenfelül beutazási tilalom vonatkozik, amely megakadályozza, hogy az EU területére belépjenek vagy akár azon csak átutazzanak.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Szerkesztette: Mészáros Kinga

Hasonló cikkeink ide kattintva érhetők el.

A borítókép Marius Oprea felvétele.

A EU hírfigyelő – 2022. szeptember-október bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Castro 2022. januári beiktatását követően vált Honduras első női elnökévé, aki attól a Juan Orlando Hernándeztől vette át az ország vezetését, akit 2022 februárjában őrizetbe vettek kábítószer-kereskedelem és pénzmosás vádjával. Castro elődjeitől nem egy békés, nehézségektől mentes országot örökölt, ugyanis évek óta jelentős kihívást jelent többek között a transznacionális bűnszervezetek jelenléte, a korrupció és a büntetlenség kimagasló mértéke, az emberi jogok folyamatos megsértése, az évenkénti emberölések kirívó aránya vagy a tömeges kivándorlás által okozott problémák.

2022. november 24-én Castro szükségállapotot hirdetett az országban, aminek kiváltó okaként a bűnszervezetek által használt elsődleges bevételszerzési módszer, a zsarolás nevezhető meg. A továbbiakban a két fő szervezet e hatékony pénzszerzési tevékenységét, a szükségállapotot, illetve az azzal járó lépéseket kívánom ismertetni.

Zsarolás: a Mara Salvatrucha és a Barrio 18 legnagyobb bevételi forrása

Mind a Mara Salvatrucha (MS-13), mind pedig a Barrio 18 (M-18) transznacionális bűnszervezetnek tekinthető, amelyek elsődleges működési területe Közép-Amerika térsége, ebből kifolyólag Honduras kiemelt szerepet kap a szervezetek életében. A hatékony és aktív jelenlét azonban különböző bevételi források megléte nélkül elképzelhetetlen, így az évek során számos pénzszerzési lehetőséget dolgoztak ki és építettek be a működési szerkezetükbe annak érdekében, hogy fenn tudjanak maradni. A két bűnszervezet legnagyobb bevételi forrása Hondurasban a védelmi pénzek, avagy ahogy az országban nevezik, impuesto de guerra (hadiadó) beszedéséből származik. Mikro szinten a leggyakoribb áldozatok az utcai árusok és a kisebb üzletek, azonban a busz- és taxitársaságok is elsődleges célpontok. Egyes számítások szerint a szervezetek 2022-ben több mint 50 millió dollárnyi adót szednek be Hondurasban az állampolgároktól, vállalatoktól és egyéb szereplőktől. Tom Cardamone, az imént ismertetett számításokat elvégző Global Financial Integrity szervezet vezetője, a következőképpen nyilatkozott a szervezetek által alkalmazott zsarolásról:

„A zsarolás jelentős károkat okoz az állampolgároknak, a közösségeknek és a vállalkozásoknak azáltal, hogy károsítja a szociális hálót, korlátozza a gazdasági növekedést, illetve aláássa az intézményekbe vetett hitet.”

Azok a személyek, akik megtagadják a meghatározott adó kifizetését, az életükkel fizetnek. 2022-ben legalább 50, az elmúlt 15 évben 2.500 taxi- és buszsofőr esett áldozatul a bandáknak, amiért nem fizették be a kirótt adót. Ezek után nem állítható, hogy meglepő lenne Castro november 24-i bejelentése a szükségállapot kihirdetéséről és egy új, kifejezetten a bűnszervezetek ellen irányuló program elindításáról.

A különleges állapot bejelentése és az új zsarolás-elleni stratégia

A Castro-kormány döntése nem tekinthető megalapozatlan intézkedésnek, hiszen Hondurasban az elmúlt hetekben számos tüntetésre és tiltakozásra került sor, amelyeken elsősorban a busz- és taxisofőrök vettek részt, nagyobb védelmet követelve az államtól a bűnszervezetekkel szemben. Az évek óta tartó napi adózási kötelezettség e szereplők részéről meglehetősen megterhelő nem csak anyagilag, hanem pszichológiailag is, hiszen állandó félelemben és kételyek közt kell munkájukat végezni.

A november 24-én bejelentett szükségállapot elsődleges célja a bűnszervezetek visszaszorítása, az általuk irányított területek feletti állami irányítás visszaszerzése, illetve a különböző zsarolási technikák felszámolása. Továbbá Castro új intézkedései lehetővé tennék egyes alkotmányos jogok felfüggesztését azokon a területeken, ahol túlnyomórészt a bandák kezében van az irányítás, 20.000 rendőr bevetését, illetve új biztonsági ellenőrzéseket az utakon és határokon. Annak ellenére, hogy ezen intézkedések hatályba is léptek, bizonyos alkotmányos jogok felfüggesztéséhez nem elegendő kizárólagosan az elnök döntése, azt a Kongresszusnak is jóvá kell hagynia. Erre 2022. december 6-án került sor, amely következtében többek között átmenetileg felfüggesztésre került a mozgás szabadságára, illetve a szabad gyülekezésre való joga a hondurasiaknak. Az intézkedés a bejelentés szerint 2023. január 6-ig fog tartani, ezt azonban később meghosszabbíthatják, ha úgy ítélik meg, hogy a helyzet nem javult az érintett városokban. Az ország fővárosa, Tegucigalpa, illetve San Pedro Sula évtizedek óta a bűnszervezetek központjaként szolgál, így nem meglepő, hogy ebben a két városban tervezi elsősorban növelni a rendőri jelenlétet az elnökasszony. Mindemellett a határvédelem is kiemelt szerepet kap az új intézkedések között, amely értelmében 600 katonát vezényelnek az El Salvadorral, Nicaraguával és Guatemalával közös határszakaszokra. A cél egyértelmű: megakadályozni, hogy a környező országokból feltételezett bandatagok érkezzenek Hondurasba.

A Castro-kormány továbbá elindított egy, a bűnszervezetek által alkalmazott pénzszerzési stratégiák felszámolására irányuló átfogó tervet (Plan Integral para el Tratamiento de la Extorsión y Delitos Conexos). A 2022-2026 közötti időszakra meghirdetett stratégia három pillérre épül:

1. Szigorúbb szabályozás a mobiltelefonok SIM-kártyáit értékesítő vállalkozásokra, illetve a pénzügyi transzferekben részt vevő cégekre vonatkozóan;
2. a zsarolásban részt vevő bandatagok által használt mobiltelefonok nyomon követése és ezen telefonszámok zárolása a mobilszolgáltatók által;
3. minden motorkerékpárra kötelező rendszámtábla felhelyezése, továbbá a motorozás közben használt sisak ellátása ugyan azzal a rendszámmal.

Xiomara Castro továbbá kihangsúlyozta, hogy az új stratégia során elsősorban a zsarolás által szerzett pénz útját kívánják követni annak érdekében, hogy feltárják milyen módon és mely területeken mossák tisztára a bűnszervezetek ezeket a bevételeket.

Értékelés

A Castro-kormány által elrendelt intézkedések egyértelmű célja a bűnszervezetek kiszorítása az általuk irányított területekről, továbbá az eddig leghatékonyabban alkalmazott pénzszerzési módszerük ellehetetlenítése. Ezt szolgálja az új stratégia első pillére is, ugyanis korábban minden hondurasi anonim módon vásárolhatott a telefonjába kártyát, azonban az új szabályozás szerint szükséges a vásárló neve és személyi száma is ahhoz, hogy a vásárlást végre tudja hajtani. Emellett az olyan intézkedések, mint a kamerák felszerelése a piacokon (ahol szintén jelentős összegeket szednek be a szervezetek az árusoktól azért, hogy cikkeiket eladhassák), illetve a kézpénzzel feltölthető utazásra jogosító kártyák bevezetése szintén azt a célt szolgálják, hogy ellehetetlenítsék a bandákat attól, hogy pénzt szedjenek be az állampolgároktól, amennyiben azonban mégis megteszik ezt, felkutatásuk könnyeben kivitelezhető legyen.

Az ehhez hasonló intézkedések azonban nem tekinthetők újszerűnek az ország életében, ugyanis a 2000-es évek elején a Zéró Tolerancia (Cero Tolerancia) és a Mennydörgés-hadművelet (Operación Trueno) keretein belül vezettek be hasonló intézkedéseket, amelyek szintén az erőteljes rendőri és katonai fellépésen és letartóztatásokon alapultak. Fontos megemlíteni azonban, hogy ezen intézkedések nem jártak sikerrel, mivel a bandák sikeresen átszervezték a működési struktúrájukat és erősebben, szervezettebben tértek vissza.

Érdekességképpen végül egy dolgot érdemes megemlíteni. 2022 márciusában, a szomszédban, El Salvadorban hirdettek szükségállapotot, miután 72 óra leforgása alatt 87 gyilkosság történt az országban. Az állam által alkalmazott fő fellépési módszer megegyezett a 2000-es évek elején, illetve a 2022 novemberében Hondurasban ismertetettel: rendőri erők nagyszámú telepítése azokra a területekre, amelyek a szervezetek irányítása alatt állnak. A salvadori intézkedések eredménye: a gyilkossági ráta 38%-os csökkenése a tavalyi évhez képest, 58.000 bebörtönzött személy, tömeges jogsértések. Az intézkedések sikerességének, illetve az alkalmazott módszerek jogszerűségének megítélése sok esetben kétes, továbbá fontos megemlíteni, hogy a 2000-es évek elején a tömeges letartóztatásokat követően a bandák megerősödtek és átszerveződtek, korábban nem látott stratégiákat dolgoztak ki, így elképzelhető, hogy ez most sem lesz másképp. Amennyiben Honduras hosszútávon fenn kívánja tartani a rendőri fellépésen alapuló stratégiát, abban az esetben három dolgot lesz érdemes figyelemmel kísérni: a bebörtönzött személyek számának változását, a bűnszervezetek által alkalmazott stratégiák átalakulásának tendenciáit, illetve a gyilkossági ráta arányának változását

Xiomara Castro és kormánya nincs könnyű helyzetben, ugyanis fontos a határozott fellépés a bűnszervezetekkel szemben azonban létfontosságú, hogy ez a fellépés ne kizárólag erőszakos cselekmények keretein belül valósuljon meg, ugyanis az elmúlt évtized azt igazolják, hogy az erőszak kizárólag további erőszakot szül az országban.

Szigeti Kristóf írása.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben felhasznált képek a flickr.com-ról származnak. 

A Helyzetkép Hondurasból: Xiomara Castro kontra bűnszervezetek bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium Orosz-ukrán háborút kutató műhelyének hírfigyelője. A havonta megjelenő beszámolóban a kutatósejt tagjai egy-egy általuk fontosnak tartott hírt mutatnak be, amelyek a műhely témájához kapcsolódnak.

Az ukrán és orosz haderő összehasonlítása

Az orosz–ukrán háború egy napjainkban is zajló fegyveres összecsapás Oroszország és Ukrajna között. Habár, ez egy 2014 februárjára visszanyúló konfliktus, a célok és azok irányultsága nem változott sokat a Kreml és Vladimir Putyin részéről: a Krím feletti orosz szuverenitás elismerése, az ukrán állam demilitarizálására és „nácimentesítésére” vonatkozó feladatok végrehajtása, valamint „semleges státusz” biztosítása a területen. Moszkva, és természetesen maga az Oroszországi Föderáció sokkal robusztusabb, kiterjedtebb haderővel és hadsereggel rendelkezik, de Ukrajnának is voltak meglepő katonai lépései az elmúlt hónapokban. „Az orosz alkotmány alapján a Duma jóváhagyásával az elnök dönt arról, háborút indítson-e, de a Putyinnak a csapatmozgásokra felhatalmazást adó egyhangú parlamenti határozat jelzi: gyakorlatilag szabad keze van a konfliktus kezelésében, vagy inkább kiélezésében.„ Ennek ellentéte Ukrajna, hiszen Volodimir Zelenszkij igen gyakran kéri szomszédai és a NATO segítségét a harcok folyamán.

A két ország katonai képességeinek összehasonlítása napjainkban
– a legfontosabb jellemzőket figyelembe véve:

Haderő (jelleme)  Oroszország Ukrajna aktív állomány 850.000 db 200.000 db aktív tartalékos állomány 250.000 db 250.000 db összes repülőgép 4173 db 318 db összes helikopter 1543 db 112 db szállító repülőgép 445 db 32 db páncélozott jármű 30.122 db 12.303 db tarack/önjáró löveg 6574 db 1067 db összes haditengerészeti hajó 605 db 38 db tengeralattjárók 70 db 0 db repülőgép hordozók 1 db 0 db Atomtöltet 6225 db 0 db

 

Írta: Merényi Vivien

Orosz Hadsereg által alkalmazott drónok Ukrajnában

A modern háborúk kellékeként az Orosz fegyveres erők is alkalmaznak, a konfliktusban az orosz oldalon a drónokat leggyakrabban három célra használják; felderítésre, koordinálásra és a különböző pozíciók támadására önmegsemmísitő drónokkal. Röviden kívánom ismertetni a legnagyobb számban az Orosz hadsereg által alkalmazott drónokat.

Orlan-10: 2011-ben rendszeresítette az orosz hadsereg a kötelékein belül, feladata a felderítés és elektronikus hadviselés. A drón gyakorlati csúcsmagassága 5000 méter, ami azt jelenti, hogy a rövid-távú légvédelmi eszközöktől a fizikai távolság miatt védelmet élvez, lelövésére emiatt nagyobb hatótávú légvédelmi eszközök lelövésére van szükség, ami viszont ár-érték arányban nem kifizetődő.
Az Ukrán konfliktus során megfigyelhető, hogy az orosz tüzérséggel közvetlenül összekapcsolva alkalmazzák az Orlan-t ezzel pedig annak csapásainak pontosságát növelik.

Geran-2 (HESA Shahed-136): Az eredetileg Irán által gyártott drónok már Augusztusban megjelentek az Ukrán- Orosz konfliktusban, de valódi hatást az Októberi tömeges alkalmazásuk okozott az Ukrán energia szektor ellen.
A drón legnagyobb előnye olcsósága, kicsiny mérete melynek köszönhetően az ukrán fegyveres erők által alkalmazott régebbi légvédelmi rendszerek, mint a BUK, S-300 és az OSA-AKM nem alkalmasak ezen eszközök hatékony elhárítására, amint az láthattuk az Ukrán energiaszektorra gyakorolt csapásaik során Októberben és Novemberben.

Lancet-1: A Lancet ellentétben a Geran-2-el egy Orosz fejlesztésű és gyártott drón, melynek feladata ugyanakkor megegyezik a Geran-2 feladataival, igaz pusztító képessége annál jóval kisebb. (A Lancet 12 kg-os maximális súllyal rendelkezik, míg a Geran-2-nek csak a robbanófej súlya 30-50 kg.) Ezért a Lancet-1-et főleg kisebb célpontok ellen alkalmazzák, ahol a fő feladat nem feltételen az adott eszköz vagy felszerelés teljes elpusztítása, hanem csak egy adott komponensében olyan kár okozása melynek köszönhetően az egész eszköz használhatatlanná válik.

Írta: Horváth Kristóf

Oroszország kiber tevékenységének fokozódása

A Microsoft igazgatója 2022. december 4.-én arra figyelmeztette ügyfeleleit, hogy készüljenek fel Oroszország irányából érkező nagy számú kibertámadásra a tél folyamán. Ennek legfőbb oka, hogy Oroszország igyekszik fokozni a kibertámadások számát és volumenét az ukrán kritikus infrastruktúrával szemben, melynek kiterjesztéseképpen az Ukrajnával szövetségben álló országok is célpontok lehetnek. Erre kiváló példa a közelmúltban Prestige néven megjelent zsarolóvírus támadás, melynek célpontja Lengyelország és annak infrastruktúrája volt.
Ezen kiberműveletek elsősorban azokat az országokat célozhatják meg, amelyek Ukrajna számára létfontosságú fegyver- és segélyellátmányokat biztosíthatnak a téli időszakban. A kibertámadások célja az USA, az EU, valamint a NATO háborús politikájának aláásása és támogatottságának csökkentése, melyet az állampolgárok befolyásolásával, megtévesztésével igyekeznek elérni különböző „kiberbefolyásolási műveletek” segítségével. Oroszország erre irányuló erőfeszítései közé tartozik a közvélemény manipulálása, dezinformálása többek között a magas energiaárakkal vagy a magas inflációval. Ez a módszer eddig csak korlátozott sikert ért el, azonban előrevetítheti Oroszország kommunikációs és kibertéri stratégiáját az előttünk álló időszakban. Ide vonatkozóan fontos megemlíteni Oroszország által fenntartott és működtett trollhadsereget, melynek vélhetően nagy szerepe lesz a fentebb leírt kommunikációs panelek terjesztésében, mely Magyarországon eddig is nagy erőkkel próbálta felerősíteni az oroszbarát háborús dezinformációkat.

Írta: Ésik Béla

Óriási hibát vétett a hírhedt Wagner-csoport vezetőjének fia

Az ukrán erők nemrégiben számos donbaszi orosz bázisra mértek csapást, amelyek közül egyet feltehetőleg egy Twitter-poszt révén sikmerült azonosítaniuk.

A közösségi oldalon található tweetek között megtalálható egy Pavel Prigozsintól, a Wagner csoportot vezető Jevgenyij Prigozsin fiától származó fénykép, amelyen teljes harci felszerelésben pózol egy Kadijivkában található szálloda előtt. A hotelt a helyben tartózkodó orosz erők használták.

Ugyan egy nem elég ahhoz, hogy HIMARS-célponttá váljon egy épület, ahhoz megfelel, hogy felkeltse az ukrán hírszerzés érdeklődését. Miután állítólag megerősítették, hogy a szállóban a Wagner-csoport emberei laknak, megindították a támadást. Sem a Wagner, sem Oroszország nem kommentálta az esetet.

A háború kezdete óta nem ez volt az első eset, hogy a közösségi média buktatott le orosz állásokat. Augusztusban a Krím-félszigeten nyaraló orosz turisták tettek közzé magukról fotókat egy helyi Sz-400-as légvédelmi rendszer mellett pózolva a Twittwren, amelynél bekapcsolva hagyták a geolokáció megjelenítését, ezáltal leleplezve a fegyverek helyzetét.

Írta: Patócskai Péter Ákos

Háború a lelki-spirituális térben: az orosz – ukrán egyházak ellentéte

December 1-én Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalos oldalán közzétett beszédében Ukrajna spirituális függetlenségének kivívásáról beszélt. Ennek értelmében kérte a Verhovna Radát egy olyan törvénytervezet kidolgozására, ami lehetetlenné tenné a Moszkvához köthető vallási szervezetek működését. Itt elsősorban a moszkvai patriarchátushoz tartozó ukrán ortodox egyházról beszélt.
A beszédében párhuzamot vont az Ukrán SzSzK 31 évvel ezelőtti referendumáról, ami szerint kivívták a területi és politikai függetlenségüket a Szovjetuniótól (azaz Moszkvától), ma 2022. december 1-én a spirituális függetlenségüket vívják ki.

A fent említett beszédét öt pontban foglalta össze, aminek a lényege az alábbiak:

• Moszkvához köthető vallási szervezetek működésének jogi úton való betiltása
• Az Etnopolitikáért és a Tudat szabadságáért felelős Állami Szolgálat ellenőrizze le az ukrán egyház kapcsolatát az orosz egyházzal
• Bizonyosodjon meg, hogy jogilag alátámasztottan használják a kijevi Pecserszka lavrát az ottani egyházak
• Biztonsági szolgálatok ellensúlyozzák Moszkva az egyházak útján gyakorolt felforgató tevékenységét
• A kettes pontban említett Szolgálat átalakul, hogy feladatát hatékonyabban ellássa

Az elnök kijelentése nem volt váratlan. November 23-án az SZBU és a rendőrség rajtaütést szervezett a kijvei Pecserszka lavrában, ahol állításuk szerint oroszbarát propagandát találtak, pénzt és orosz állampolgárokat. Több mint 50 embert poligráf tesztnek vetették alá, valamint 10 egyházi személy nevét nyilvánosságra hozták, akik kapcsolatban álnak/álhatnak Oroszországgal.
Alapvetően nem alaptalan az ukrán elnök aggodalma, hiszen az ortodox egyháztól nem idegen, hogy ügynököket alkalmazzanak papoknak. A szovjet időkben többen a KGB-hez voltak bekötve.
Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy egyrészt a kijevi metropolita Onufrij május 27-én függetlenítette egyházát Moszkvától, mivel Kirill pátriárka nyíltan támogatja a „különleges katonai hadműveletet”, másrészt egy posztszovjet országban nem éppen a legjobb időket idézi az, amikor a titkosszolgálat egyházi személyeket listázza, vagyonát elkobozza, templomait bezáratja arra hivatkozva, hogy a „nép ellenségei”.
Ezzel a lépéssel Zelenszkij nem csak politikai értelemben, hanem spirituális értelemben is elszakítja az ukránokat az orosz néptől. Jól látható tehát, hogy ukrán részről egy nemzetépítés zajlik, aminek végső célja egy Oroszországtól spirituálisan, kulturálisan, történelmileg, gazdaságilag és politikailag független európai nyugati ortodox szláv állam létrehozása.

Írta: Krausz József

Orosz páncélvonat Kelet-Ukrajnában

Egy december elsején megjelent videóban tűnt fel tavasz óta először egy orosz páncélvonat Ukrajnában. Az Amur néven elhíresült, majdnem 150 méter hosszú vasparipa ezúttal a Donbasz régióban jelent meg, rajta az elengedhetetlen „Z” jelzéssel.
Oroszország jelenlegi tudásunk szerint négy páncélvonattal rendelkezik, még a szovjet időkből. Igaz, hogy az első csecsen háborúban még komoly szerepet játszottak, de az ezredforduló után leszerelték őket. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter azonban 2016-ban bejelentette, hogy reaktiválják a páncélvonatokat.
Az Amur alapvetően nem kifejezetten a fronton teljesít szolgálatot, hanem sokkal inkább a vasúti pályák aknamentesítésével, azok helyreállításával és kiemelt jelentőségű vasúti csomópontok védelmével foglalkozik. Fő feladata azonban a logisztikát biztosító ellátóvonatok kísérése és védelme. Ennek érdekében egy 23mm-es ZU-23-as ikergépágyúval is fel van szerelve, ami hatásos védelmet biztosít alacsonyan szálló vadászgépek, sőt még a rettegett Bayraktar TB2-es drónok ellen is, azon túl, hogy szárazföldi célpontok ellen is bevethető. A vonat védelmét segíti az általa szállított harckocsik és páncélozott szállítójárművek fegyverzete is, valamint több mesterlövész- és géppuskaállással is rendelkezik.
A vonat alkalmas fontosabb személyek szállítására is, köszönhetően a 20mm-es páncéllal ellátott személykocsijának, de szükség esetén bármilyen szállítmányt rá lehet bízni, tekintve, hogy több platóval ellátott, teherszállításra tervezett kocsival is rendelkezik. A vonat el van látva egy, a kommunikációs jeleket zavarni képes eszközzel is, ezzel is segítve a rejtőzködését, igaz, ez a modern légifelderítés korában kifejezetten nehéz feladat.
Oroszország utánpótlás vonalainál ki kell emelni azt, hogy az ország rossz minőségű, fejletlen úthálózata miatt, az orosz hadsereg vasúton szállítja az utánpótlást, valamint sokszor a nehéztechnikát is. Éppen ezért nem rendelkeznek elég teherszállító gépjárművel, így Ukrajna megtámadása után sem tudták ezekkel elégségesen megoldani az utánpótlást, így hárul nagyobb szerep a vasútra.

Írta: Veres Máté

Orosz-ukrán konfliktus: a háború lelassulása várható az elkövetkező hónapokban

Amerikai hírszerző szervek információi szerint a harcok lelassulására lehet számítani az elkövetkező hónapokban. A konfliktus során a hideg idő következtében mindkét fél visszafogta offenzíváit és a „csapatok újra szervezését és utánpótlásaiknak rendezését” tűzték ki célul. A harcok lassulása azonban nem törte meg az ukrán erők ellenállását Avril Haines amerikai hírszerző igazgató szerint.
Az oroszoknak az elmúlt hetekben látszólag szűnni nem akaró csapásai az ukrán kritikus energetikai infrastruktúra ellenére sem sikerült számottevő előnyhöz jutniuk. A harcok során, amelyek orosz félről mai napig „különleges katonai műveletként” folynak, Oroszország több mint felét veszítette már el az Ukrajnától elfoglalt területeiből. Haines igazgató szerint a küzdelmek lelassulása észrevehető az orosz csapatkivonások óta Herszon nyugati részéből. Hozzátette, hogy mind az orosz mind az ukrán felek lehetséges ellen-offenzívákra készülnek fel a téli hónapokat követően. Amerikai hírszerzési információk szerint Vladimir Putyin orosz elnök nincs teljesen tudatában a fegyveres erejének megpróbáltatásaival. „Lőszerek hiányát és alacsony morált, utánpótlási és logisztikai problémákat látunk, amelyeket el fognak szenvedni az oroszok.
Ezzel ellentétben azonban a Háborús Tanulmányok Intézete szerint valószínűtlen, hogy lelassulnának a harcok a térségben, hiszen a Donyec-medence földrajzi adottságai hatására a fagyos talaj a „legoptimálisabb a gépesített manőverharcok folytatásához.” Az intézet állítását Serhiy Haidai, Luhanszk regionális kormányzójának megfigyelésére alapozta, aki figyelemmel kísérte a Donyec-medence változásait az éghajlat változásait követően.

Írta: Jaksi Zsolt

Szerkesztette: Patócskai Péter Ákos

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Ahmed Zalabany fényképét használtuk.

A Orosz-ukrán háborús hírfigyelő – 2022. november bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium Vallás és Biztonság műhelyének hírfigyelője. A havonta megjelenő beszámolóban a kutatósejt tagjai egy-egy általuk fontosnak tartott hírt mutatnak be, amelyek a műhely témájához kapcsolódnak. Az első számban szó esik az Iszlám Államról, az iráni erkölcsrendőrségről, az izraeli választásokról, az afgán máktermesztésről és egy amerikai “prófétáról”.

Új kalifa az Iszlám Állam élén

2019-ben az Iszlám Államra mért vereség után továbbra is aktív maradt a terrorszervezet, de befolyása jelentősen csökkent az elmúlt években Szíriában és Irakban is. 2022. február. 3-án közölte Joe Biden a Twitteren Abu Ibrahim al-Hashimi al-Qurayshi halálhírét, akinek utódja Abu Hassan al-Hashimi al-Qurayshi az Iszlám Állam harmadik kalifája most novemberben vesztette életét „Isten ellenségeivel folytatott harcában”, jelentette be az Iszlám Állam szóvivője.
Egyes információk szerint Abu Hassan al-Hashimi al-Qurayshi 2022 májusában fogsába esett Törökországban, de ezt a török hatóságok és hivatali szervek nem igazolták semmilyen formában. Hashimi-t az amerikai haderő parancsnoksága (CENTCOM – US military’s Central Command) nyilatkozata alapján a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA – Free Syrian Army) fegyveresei ölték meg október közepén Dara városában a déli Daraa tartományában a jordániai határtól közvetlenül északra, Damaszkusztól délre.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője John Kirby üdvözölte a terrorszervezet vezetőjének halálát. A 42 éves iraki férfit Abu al-Husszein al-Kuracsi fogja váltani a terrorszervezet élén, mint a “iszlám állam új kalifája”. A Kurasi név Mohamed próféta törzsére utal, amelyre az önjelölt kalifák a saját legitimitásukat igazolandó hivatkoznak.

Írta: Csesznegi Márk

Az erkölcsrendészet felfüggesztése, kivégzések, emberi jogok és hidzsáb, avagy ez történt Iránban, amíg mi a hatósági áras benzin eltörlését temettük

Mint ismeretes, 2022. szeptember 16-án, egy 22 éves teheráni nő, Mahsa Amini életét vesztette, miután az erkölcsrendészet kissé erősebben adta tudtára, hogy nem a szabályoknak megfelelően viseli a hidzsábot. Az országban működő erkölcsrendészet ilyen jellegű túlkapásai nem ritkák, főleg úgy, hogy a női jogok érvényesítése Iránban még gyerekcipőben jár. Azonban a lány halálát követő tüntetéssorozat volt az esemény, amely az egész világ, de legfőképpen a nyugati országok és a média figyelmét az államra irányította.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa, november végén, miután a kormányellenes megmozdulások halálos áldozatainak száma elérte a 300-at (köztük 35 gyerek), egy független, tényfeltáró misszió megindításáról döntött, egyúttal pedig figyelmeztette az iráni kormányt, hogy tartózkodjon a bírói túlkapásoktól és a tüntetők tárgyalás nélküli kivégzésétől.
A fentiek ismeretében nem meglepő, hogy az iráni főügyész, Mohammad Jafar Montazeri bejelentette, hogy felfüggesztik az erkölcsrendészet működését. Emellett azt is elmondta, hogy felülvizsgálják azt a több évtizede érvényben lévő törvényt, amely a nők számára előírja, hogy nyilvános helyeken hidzsábot viseljenek. Iránban a hidzsábbal kapcsolatos szigorú előírások alapja az iszlám vallás, ez azonban nem jogosítja fel az erkölcsrendészetet arra, hogy hatalmával visszaélve ártatlan nőket gyilkoljon meg.
A síita államban a feszültség egyre csak fokozódik, és forradalom vagy fegyveres lázadás kitörésével fenyeget. Miközben az iráni kormány egy figyelemelterelő intézkedéssel igyekszik csillapítani a kedélyeket, nem szabad szem elől téveszteni a parlament képviselői által november elején tett nyilatkozatot, amelyben ezt írják: „Arra kérjük az igazságszolgáltatást, hogy határozottan lépjen fel e bűncselekmények elkövetőivel és mindazokkal szemben, akik segítették és hergelték a zavargókat”. Kérésük meghallgatásra talált, hiszen a hatóságok már több, mint 14.000 embert letartóztattak, kettőt pedig már ki is végeztek.
A helyzet tehát válságos, és felveti annak a kérdését, hogy mennyire jogszerű egy vallási alapokon nyugvó erkölcsrendészetet működtetni. A válasz a jelenlegi szituáció alapján egyértelmű.

Írta: Urbányi Sára

Tálib máktermesztés

Az iszlám vallásban egyértelműen elfogadhatatlanok a tudatmódosító szerek, így az alkohol és a drogok, köztük a mákból kinyerhető ópium is. Ennek apropóján a tálibok idén tavasszal betiltották a máktermesztést Afganisztánban, a 2001-es tiltással együtt immáron másodszorra, melynek hatása már idén érezhető lett az ópium és a heroin árának növekedésében – derült ki a november elsején megjelent jelentés alapján, mely összegzi a 2022-es afganisztáni máktermesztés hozamát és az abból származó várható hasznot.
Az ország jelenlegi gazdasági helyzete azonban ezt nem tenné indokolttá, ezért felmerül a kérdés, hogy mennyire lesz effektív a döntés. A következő évre való mákot most november környékén kellene bevetni, azonban a kivonulás óta jóval nehezebb informálódni arról, hogy mi történik az országban, így sokan szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy a tálibok valóban képesek (vagy hajlandóak) lennének betartani a tiltást, tekintve, hogy az ezzel foglalkozó gazdáknak sincs semmilyen, hasonló hozamot ígérő alternatívájuk. Az árak mindenesetre azonnal reagáltak a tilalom hírére: ez azt jelenti, hogy az idei szárazság miatt hiába volt 10%-kal alacsonyabb a teljes év hozama, ennek ellenére a várható profit megháromszorozódott.
Egyes források szerint az intézkedés csupán látszatjellegű, amivel a tálibok nemzetközi elismerést igyekeznek kivívni, és nem is próbálják valóban megakadályozni a gazdákat a vetésben. Azonban a korábbi, 2001-es tilalom sikeressége miatt nem elképzelhetetlen, hogy a tálibok komolyan gondolják az intézkedést – elvégre az iszlám szerint a drogok egyértelműen bűnnek minősülnek. Hogy a profit és a hit közül végül melyik diadalmaskodik, azt leghamarabb a jövő évi aratáskor fogjuk megtudni.

Írta: Krüzsely Gergő

Pont vagy vessző? Izrael ötödjére választott négy évben belül, de mikor jöhet el a politikai instabilitás vége?

Az izraeli belpolitika igen turbulens időszakot élt át az elmúlt években, koalíciós kormányai rendre széthullottak, mely öt általános parlamenti választást vont maga után szűk négy év alatt. A 120 képviselő által alkotott Kneszetbe tisztán arányos, listás választási rendszerben lehet bekerülni, 3,25%-os bejutási küszöb felett. Ezek a tényezők megnehezítik, hogy egyetlen párt abszolút többséghez jusson a zsidó állam parlamentjében, tehát megágyaz a koalíciós kormányzásnak is.
Az idén november elsején tartott választásokat a Naftali Benett és Yair Lapid vezetése alatt egyesült nyolcpárti koalíció nyári széthullása tette szükségessé, az egy évet megélt centrista, baloldali, liberális és jobboldali pártokat is felvonultató kormányt azonban nem csak egy közös vízió, hanem a korábbi miniszterelnök, Benjamin Netanyahu leváltásának ígérete hívta életre. Az eddig – megszakításokkal – 15 éven át a Likud párt színeiben regnáló Netanyahu azonban nem csak túlélte majd egy éven át tartó ellenzékbe szorulását, novemberben megerősödve tért vissza: markánsan jobboldali retorikával, a vallásos-cionista pártokkal szövetséget alkotva győzelmet aratott és megkezdhette a kormányalakítást célzó tárgyalásokat.
Árnyalja a képet, hogy a koalíciós megállapodást december 11-ig meg kellett volna kötnie a négy párt között Netanyahunak, mivel azonban ez nem sikerült, Izrael köztársasági elnöke december 21-ig adott haladékot a kormányalakításra. Amennyiben ez nem sikerül Netanyahunak, a köztársasági elnök más személyt – szokásjog szerint a második helyezett párt vezetőjét – kéri fel kormányalakításra. Elképzelhető tehát, hogy a mostani választás sem hoz megnyugvást az izraeli politikai életbe, de a hónap végére már biztosan választ kapunk arra, hogy lesz-e Izraelnek a ciklust potenciálisan kitölteni képes kormánya.

Írta: Töll Konrád

20 felesége volt az amerikai “prófétának”

Az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája (FBI) nyomozása szerint Arizona és Utah államok határán működött egy szekta, amelynek vezetője Samuel Bateman nagyjából 20 nőt vett feleségül, velük rendszeresen létesített szexuális kapcsolatot. A házastársak jelentős része  kiskorú volt. Bateman elvárta híveitől, hogy prófétaként tekintsenek rá és kemény testi fenyítéssel büntette, ha valaki nem értett vele egyet.
Az arizonai férfi korábban a mormon egyház tagja volt, majd onnan kilépve 2019-ben megalapította saját vallási közösségét. A tagok a pénzügyi támogatás mellett nejeiket és lányaikat is felajánlották házastársként a “prófétának”.
Batemant még augusztusban tartóztatták le, amikoris három 11 és 14 év közötti lányt találtak a szektavezér tulajdonában álló lakókocsiban Flagstaffben. A járművel rendszeresen lépte át az államhatárt. Később óvadék ellenében elengedték, majd ismét letartóztatták, jelenleg rácsok mögött várja a tárgyalást. Az ellene felhozott vádak között szerepel gyermekek szexuális célú emberkereskedelme, poligámia, valamint egy szövetségi nyomozás akadályozása, amelynek célja, hogy kiderítse az első vád valódiságát.
A vallási vezetőnek rengeteg gyermeke is született. Az arizonai hatóságok 2022 első hónapjaiban 9 fiatalkorút vontak ki a gyámsága alól és helyeztek állami gondozásba. Közülük nyolcan novemberben megszöktek az intézményből, ahova kerültek, majd a hónap végén a Washington államban található Spokaneban kerültek elő, amely Arizonától körülbelül 1900 kilométerre található. A szökés és a menekülés az FBI szerint Bateman három feleségének közreműködésével történt, akik a bűncselekmény miatt december 14-én állnak bíróság elé Flagstaffben.

Írta: Patócskai Péter Ákos

Szerkesztette: Patócskai Péter Ákos

Korábbi hírfigyelőink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Noah Holm fényképét használtuk.

A Vallás & Biztonság hírfigyelő 2022. november bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

2022. december 1-én ismét megrendezésre került a Biztonságpolitikai Szakkollégium minden évben nagy sikernek örvendő Válságövezetek a 21. században elnevezésű tudományos konferenciája, ahol alap-, mester- vagy osztatlan egyetemi képzésben, PhD-képzésben részt vevő fiatal hallgatók-kutatók, illetve szakterületükön elismert egyetemi oktatók mutathatták be legújabb kutatási eredményeiket. A konferencia iránti nagy érdeklődést jelzi, hogy 2017 óta – immáron ötödik alkalommal – vette sorra a világon aktuális válságövezetek eseményeit: idén négy panelben összesen 22 előadásra került sor.

Az első panelben – melynek levezető elnöke Remek Éva egyetemi docens asszony volt – a Közel-Kelet és Afrika régiói kapcsán többek között az Ábrahám-egyezmények értékeléséről, a líbiai konfliktusról, az iráni lázadásokról, valamint az Iszlám Állam által sújtott területeken a helyi közösségek szerepéről hallhattak előadást az érdeklődők.

A második panel Dr. Kaló József egyetemi docens, a Biztonságpolitikai Szakkollégium elnöke vezetésével az Eurázsiai térséget tekintette át az orosz-ukrán háború különböző aspektusaival foglalkozó, valamint a Visegrádi Négyek energetikapolitikai együttműködéséről szóló prezentációkkal. A panelt Prof. Dr. Szenes Zoltán ny. vezérezredes, professzor emeritus előadása nyitotta meg az ukrajnai háborúval kapcsolatos 2023-as stratégiai kitekintésével.

A harmadik panelben a különböző fegyveres szervezetek és fegyveres konfliktusok kerültek górcső alá. A Dr. Csiki Varga Tamás tudományos főmunkatárs által vezetett szekció előadásai között hallhattunk a civil-katonai együttműködés és a katonai antropológia hasznosíthatóságáról, a békeműveletek jövőbeni kihívásairól, valamint a női terrorizmusról is.

A biztonság „régi-új” övezetei címet viselő zárópanel, melyet Vecsey Mariann százados elnökölt, többek között Izrael űrbiztonságáról, az ellátási láncok kiberbiztonsági kihívásairól, valamint a kibertér műveleteiről szóló előadásoknak adott helyet.

A konferencia maratoni hosszúságú, 10:00-től 18:00 óráig tartott, s lebonyolítására hibrid, azaz jelenléti és online formában került sor, hiszen számos előadó a modern telekommunikációs eszközök segítségével adott elő (például Izraelből vagy a Külgazdasági és Külügyminisztériumból).

Szerző:

Dr. Kaló József egyetemi docens

a Biztonságpolitikai Szakkollégium elnöke

 

 

A Válságövezetek a 21. században tudományos konferencia bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Észak Koreában 1993-tól kezdve láthatjuk az atomprogram iránti érdeklődést, melynek eredménye 2006. október 09-én mutatkozott meg, amikor az ország végrehajtotta első atomkísérletét. Ezt további próbálkozások követték, ezért 2009, 2013, 2016 és 2017 is az atomkísérlet évei voltak, amelyek több-kevesebb sikert hoztak az ország számára. A célba juttatáshoz szükséges eszközöket, azaz a ballisztikus rakétatechnológiát is elkezdte fejleszteni Észak-Korea, melyek hivatalosan egy műhold fellövési program keretein belül zajlottak. Ez a projekt 2012-ben hozott először sikert.

A „nukleáris energiapolitikáról” szóló törvény

2022. szeptemberében Észak-Korea jelenlegi vezetője Kim Dzsongun az ország nukleáris helyzetéről nyilatkozott, ahol szó esett egy nukleáris energiapolitikáról szóló új törvényről is.

„Nem áll szándékunkban lemondani a nukleáris fegyverekről. Az új törvény lehetetlenné teszi a denuklearizációs tárgyalásokat. Nem fogunk lemondani az önvédelem jogáról, amelytől az ország léte, a nép és az állam biztonsága függ, bármilyen nehéz is a helyzet, bármilyen politikai és katonai helyzetet is teremt az Egyesült Államok a Koreai-félszigeten, nem mondhatunk le a nukleáris fegyverekről, mert az amerikai atomállam megfékezésére van szükség” – mondta a vezető.

Ezen „nukleáris energiapolitikáról szóló törvény” jogilag is rögzíti az ország atomhatalmi státuszát. Kim Dzsongun a Legfelsőbb Népi Gyűlésének ülésén kijelentette, hogy Phenjan nem fog tárgyalni ezen fegyverek leszereléséről és eltávolításáról, hiszen ezek birtoklásához törvény által kimondott joga van az országnak. Emellett azonban kiemelték, hogy bár Észak-Korea megtartja nukleáris fegyvereit, „felelős atomhatalomként” fog viselkedni. A fogalom magában foglalja, hogy nem adhat át nukleáris eszközt, technológiát és ezzel kapcsolatos tudást vagy anyagot más országoknak. A dokumentum rendelkezései kiterjednek még az alkalmazás feltételeire és a témával kapcsolatos további döntéshozatal módjára is. Minden nukleáris fegyvereket és erőket érintő ügyekben az Államtanács elnöke élhet a döntéshozatal jogával.  A fegyvereket az ország kizárólag külső támadás vagy fenyegetés esetén alkalmazhatja, de bevethetőek a vezetés vagy fontos létesítmények ellen irányuló bármilyen nemű katonai akció esetén is.

Érdekes falfestmény egy Chungsan-i iskolában

Legfrissebb fejlemények

2022. november 3-án, csütörtökön a reggeli órákban Észak-Korea egy újabb fegyverkísérlettel mozgatta meg a közvéleményt és a biztonságpolitikai szakértőket. Az esemény során kilövésre került legalább három rakéta melyek közül az egyik egy nagy hatótávolságú, interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) volt. A JCS (Seoul’s Joint Chiefs of Staff) a Phenjan területéről indított nagy hatótávú rakétát koreai idő szerint reggel 7:40-kor észlelte. A hanghatásokat a dél-koreai fővárosban is hallani lehetett, nyilatkozta a NK News. Szakértők szerint az Kim Dzsongunnak és az ország vezetőségének nem volt célja, hogy a rakéta belépjen a szomszédos országok területére, hiszen a fegyvert nagy szögben indították el. A rakéta legnagyobb magassága 1920 kilométer volt, és 760 kilométert sikerült megtennie. A ballisztikus rakéta a JCG (Japan Coast Guard) szerint 8:10-kor „landolt”, így a repülési ideje 20-30 perc lehetett.

A japán kormány evakuálási riasztást adott ki televízión, mobiltelefonon és nyilvános hangszórókon keresztül, illetve ideiglenesen leállította a figyelmeztetéssel érintett területeken a vonatok közlekedését. A riasztás Miyagi, Yamagata és Niigata prefektúrák lakosait érintette, akiket felszólítottak arra, hogy minél előbb menjenek valamilyen közelben lévő óvóhelyre. A vészjelzés ellenére nem érkezett jelentés sérültekről vagy egyéb károkról, ezért hamar visszaállították a korábbi rendet és elindították a vonatok közlekedését is.

Később Yasukaza Hamada, a japán védelmi miniszter elmondta, hogy a rakéta végül nem repült át Japán területe fölött. Ezután a miniszter hozzátette, hogy a hadsereg elvesztette a fegyver nyomát a radaron miután eltűnt a Korea és Japán közötti vizek fölött. Dél-Koreai biztonságpolitikai és katonai szakértők megállapították, hogy a kilőtt nagy hatótávú rakéta repülés közben meghibásodhatott és ezért a Japán -tengerbe esett. Az érintett országok tisztviselői szerint Észak-Koreának az idei évben nem ez volt az első sikertelenül végrehajtott ICBM-kísérlete.

Két további „rövid hatótávolságú” ballisztikus rakéta (SRBM) is kilövésre került a Kaechon térségből, ottani idő szerint reggel 8:39-kor. Ezek a rakéták csupán 330 kilométert repültek, 70 kilométeres maximális magassággal, azonban ezzel kapcsolatban az elemzések még folyamatban vannak.

A csütörtöki eseményeket megelőző napon Phenjan környékéről több mint 20 rakétát bocsátottak fel, ez a legtöbb, amit valaha egy napon elindítottak. Ezen rakéták egyike egy lakott dél-koreai sziget, Ulleung felé haladt, de végül az országok közötti tengeri határnál csapódott be. Az akció légiriadót váltott ki, ezért a lakosok számára evakuációs riasztást adtak ki. Válaszreakcióként Dél-Korea három precíziós irányítású rakétával támadta a keleti tengeri határokhoz közeli helyeket, illetve az ország elnöke elmondta, hogy folytatni fogják az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlatokat. Az Éber vihar a valaha volt legnagyobb közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlat, mely 2022. október 31-én kezdődött és lehetséges kiváltó oka volt az utána bekövetkezett eseménysornak. A felek a gyakorlat meghosszabbítása mellett döntöttek az aggasztó észak-koreai akciók miatt.

„Az észak-koreaiak igyekeznek lépést tartani, megpróbálják megmutatni, hogy képesek megvívni egy nukleáris háborút” – vélekedett az esetről a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért munkatársa, Ankit Panda. Az NK News-nak azt is elmondta, hogy amennyiben valóban ICMB rakétáról volt szó, ez megmutatja Észak-Korea képességkészletét egy Dél-Korea, Japán vagy Guam elleni esetleges atom felhasználás esetén. Ez volt a történelem legintenzívebb rakétaindítási sorozata, mely során különböző típusú és hatótávolságú rakétákat lőttek ki az ország különböző pontjairól ilyen rövid időn belül.

Nemzetközi visszhang

A japán miniszterelnök, Kishida Fumio további elemzést kért a szakértőktől az esettel kapcsolatban, azonban már most nemtetszését fejezte ki Kim Dzsongun rakétakilövési tevékenységével szemben. Adrienne Watson az USA Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője is elmondta véleményét az esettel kapcsolatban. Japánéhoz hasonló álláspontot közölt az Amerikai Egyesült Államok, miszerint elítélik az ICBM-kísérleteket. Hozzátették, hogy az elnök, Joe Biden a nemzetbiztonsági erőkkel, szövetségesekkel és partnerekkel a későbbiekben tovább értékelik majd a helyzetet. Yoon Seuk-yeol, Dél-Korea elnöke elmondta, hogy amennyiben Észak-Korea vezetése tovább folytatja ilyesfajta provokációit az ország további komolyabb izoláltságához fog vezetni. Az NSC értekezleten az is elhangzott, hogy elítélik a viselkedést miszerint ekkora erőforrásokat pazarolnak el provokáló katonai akciókra, figyelmen kívül hagyva a gazdasági nehézségektől és a COVID fenyegetésétől szenvedő lakosság helyzetét. Az eseménysorozat hatására természetesen megszólalt António Guterres, az ENSZ főtitkára is, aki „mélységes aggodalmát fejezte ki a koreai-félszigeti feszültségek és a konfrontációs retorika előtörése miatt”. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken kiadott közös nyilatkozatában minél hamarabbi „egységes fellépést” javasolt a nemzetközi béke megőrzése érdekében. Az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrel is megszólalt, aki nemzetközi válaszra és az ENSZ-szankciók abszolút betartására szólított fel mindenkit. Hozzátette még, hogy Brüsszel szerint Észak-Korea a közelmúltban mutatott magatartásával egyre jobban kiélezi a lappangó feszültségeket a térségben. Az ország provokáló magatartása határozott negatív nemzetközi visszhangot váltott ki az országok és nemzetközi szervezetek vezetői és szakértői körében. „A fejlesztés, a tesztelés és telepítések intenzitása figyelemre méltó volt az elmúlt néhány évben” – mondta el Észak-Koreáról Daniel Pinkston, a Troy Egyetem nemzetközi kapcsolatok egyik oktatója. A professzor szerint az ország folytatni fogja a 2021 elején nyilvánosságra hozott fegyverfejlesztési terveken való munkálatokat, amit a közelmúltban zajlott események is alátámasztanak. „A világ a növekvő instabilitás szakaszába lép” – tette hozzá.

Az elítélő vélemények ellenére azonban Észak-Korea nem hagyott fel tevékenységével, hiszen 2022. november 5-én, szombaton és később a héten is további rakétákat lőttek ki, ezzel folytatva a fegyverkísérleteket sorát.

Vida Fanni cikke.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben felhasznált képek a flickr.com-ról származnak. 

A Észak Korea, mint atomhatalom bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A 2022-es év első féléve eddig nem látott diplomáciai csúcsidőszakot hozott a NATO életében. Ukrajna orosz inváziója a jelek szerint új lendületet adott, és új irányt mutatott az észak-atlanti szövetség számára. Arra még nem volt példa, hogy ilyen rövid időn belül három magas szintű találkozót tartson a szövetség NATO-tagországok állam-, illetve kormányfőinek márciusban rendezett rendkívüli brüsszeli találkozója után a NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos berlini tanácskozása következett 2022. május 14-15-én, amit a NATO-csúcstalálkozó zárt.

Az éves NATO-csúcsra 2022. június 29-30.-án Madridban került sor, ahol két új tagországot üdvözölhetett soraiban, mivel Svédország és Finnország felvételi kérelmét jóváhagyták. A nem tagok közül az együttműködés elmélyítése és a globális kihívások kezelése érdekében meghívottként jelen volt Ausztrália, Grúzia, Írország, Japán, Új-Zéland, és Dél-Korea magas rangú képviselője.  Ukrajna távolról vett részt.

Madrid: Az új stratégiai koncepció

A 2022-es madridi NATO-csúcson a tagországok elfogadták a szövetség új “Stratégiai Koncepcióját”, (egy hosszú távú tervezési dokumentum, amelyet utoljára 2010-ben frissítettek), amely meghatározza a következő évtized prioritásait, alapvető feladatait. A tagállamok kihangsúlyozták, hogy Oroszországot tekintik biztonságuk „legjelentősebb és legközvetlenebb veszélyének”. A NATO azt is állítja, hogy mint szövetség nem törekszik konfrontációra Oroszországgal, és nem is jelent rá veszélyt. Ennek ellenére a NATO jelentősen megerősíti haderejét Oroszország elrettentése és saját önvédelem érdekében.  A szövetség a stratégiai nukleáris erőket, különösen az Egyesült Államokat tekinti biztonsága legmagasabb garanciájának. Tovább kívánja erősíteni saját védelmi képességeit, ezért a tagállamok megállapodtak abban, hogy katonai költségvetésüket a GDP 2 százaléka fölé emelik.  Egy átfogó segélycsomagról is döntés született az ukrán fegyveres erők kiképzésére és felszerelésére. Ezen kívül Bulgáriában, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában négy új harci csoportot hoznak létre, ami egyértelműen tükrözi, a fekete-tengeri térségre irányuló összpontosítás fokozódó jellegét

A blokk továbbra is erősíti partnerségi kapcsolatait Ukrajnával és Grúziával, amelyek csatlakozni kívánnak a szövetséghez, emellett fel kíván lépni Kínával szemben, kibővítve partnerségét az ázsiai csendes-óceáni térségben. Japán, Ausztrália, Új-Zéland és Dél-Korea kormány- és államfőinek részvételével megerősítést nyert, hogy a szövetség túllép transzatlanti identitásán.

 

Az új stratégiai ellenfél: Kína

A dokumentum első alkalommal foglalkozik Kínával és azokkal a kihívásokkal is, amelyeket Peking jelent a NATO szövetségesek, a nyugati típusú világrend biztonsága, érdekei és értékei ellen. Eszerint Kína most „rendszerszintű kihívás” az euro-atlanti biztonság számára. A NATO „rosszindulatú hibrid és kiber hadműveletekkel” vádolja az országot, amely az ellátási láncok feletti ellenőrzést akarja gyakorolni, és „gazdasági befolyást használ a stratégiai függőségek megteremtésére és befolyásának növelésére”.

A dokumentum tudomásul veszi a „Kínai Népköztársaság és az Orosz Föderáció közötti stratégiai partnerség elmélyülését, valamint a szabályokon alapuló nemzetközi rend aláásására irányuló, egymást kölcsönösen erősítő kísérleteiket”.

A NATO Kína elleni határozott fellépésnek voltak látható előzményei. A 2021. júniusában tartott találkozón a tagállamok vezetői közös nyilatkozatukban azt írták, hogy Kína céljai és fenyegető magatartása rendszerszintű kihívást jelent a szabályokon alapuló nemzetközi rendre, valamint a szövetség biztonságával összefüggő területekre. Amiatt is bírálták Pekinget, mert gyors ütemben bővíti nukleáris erejét, továbbá hadseregének korszerűsítése nem átlátható.

“Kína katonai megerősödése, növekvő befolyása és kényszerítő hozzáállása ugyancsak kihívásokat jelent számunkra” – közölte Jens Stoltenberg.

A szövetség nagy média figyelemmel kísért londoni vezetői találkozóját 2019. december 3–4-én tartották azzal a céllal, hogy megemlékezzenek a NATO alapításának 70. és a vasfüggöny lebontásának 30. évfordulójáról. A kiadott kommüniké összefoglalta és megerősítette a NATO aktuális tevékenységét és érvényben lévő határozatait. A szövegben viszont megjelentek olyan új döntések és politikai megállapítások, amelyek akár stratégiai irányváltásokat is jelenthetnek a szövetségi politikában.

Kína korábban sohasem szerepelt a NATO-tanácskozások napirendjén. Bár a tagállamok véleménye nem egységes a Kína-kérdés megítélésében, a “NATO 2030” jelentés Kínát már potenciális rendszerszintű ellenfélként jelölte meg, amelynek kooperatív vagy konfrontatív megoldása a NATO jövőjét befolyásoló fontos tényező lehet. Az űr műveleti térré nyilvánítása pedig felgyorsíthatja azt a fegyverkezési versenyt, amely a „Big3” katonai szuperhatalom (Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Kína) között már elkezdődött.”

A NATO útja Európából Ázsiába

Washington vezetésével 1949-ben létrehozták a NATO-t, hogy megállítsa és ellensúlyozza a Szovjetunió terjeszkedési ambícióit. A szövetségbe tömörült államok közös célja az volt, hogy Nyugat-Európa többé ne szembesüljön totalitárius fenyegetéssel. A berlini fal leomlása 1989-ben és a Szovjetunió felbomlása 1991-ben sem volt elegendő indok a NATO küldetés befejezéséhez. Az olyan történések, mint Kuvait iraki inváziója és a Jugoszláv polgárháború, a globális katonai szövetség létezésébe vetett hit megőrzését szolgálták. A 2001 szeptember 11.-i merényletek és a terrorizmus elleni meghirdetett globális harc is megerősítette ezt az igényt.  Washington ezekben az években mindig sikeresen mutatott fel egy új ellenségképet, ami életben tartotta a NATO-t.

A szövetség jövője szempontjából a fordulópontot, és az utat a globális terjeszkedés felé mégsem háborús, inkább a globális gazdasági versenyben bekövetkezett ellentétek nyitották meg, amelyek az Egyesült Államok és Kína között feszültek. A NATO alapító szerződése az „észak-atlanti térségre” korlátozza szerepét, így nem vesz fel Ázsiából származó tagokat, és nem vállal semmilyen kötelezettséget az ázsiai országok védelmére. A legújabb lépések azonban azt mutatják, hogy tagjai szükségét látják a hasonló gondolkodású ázsiai és óceániai demokráciákkal való együttműködésnek, hogy megerősítsék a fennálló nemzetközi rendszert a jövőbeli kihívásokkal szemben. Amikor Japán, Dél-Korea, Ausztrália és Új-Zéland képviselői részt vettek a tagországok külügyminisztereinek kétnapos berlini tanácskozásán, majd vezetői jelen voltak első NATO-csúcstalálkozójukon június végén, a politikai üzenet egyértelmű volt: gyakoribb és mélyebb lesz a koordináció a NATO és az Egyesült Államok ázsiai-csendes-óceáni szövetségesei között. A NATO Ázsiára való kiterjesztésének ötlete nyilvánvaló szerepet játszik az Egyesült Államok indo-csendes-óceáni stratégiájában.

Egyesült Államok arra törekedett, hogy a NATO a lehető leghamarabb teljes körűen megtelepedjen az ázsiai-csendes-óceáni térségben az intézmények és intézkedések tekintetében. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár több alkalommal hangsúlyozta, hogy a NATO-nak és ázsiai-csendes-óceáni partnereinek meg kell erősítenie a gyakorlati együttműködést különböző területeken, beleértve a tengeri biztonságot és a kibertechnológiát.

Washington a Quad nevű biztonsági csoportot vezeti Japánnal, Ausztráliával és Indiával együtt. Aláírta az AUKUS-egyezményt Ausztráliával és az Egyesült Királysággal is, amelynek értelmében Canberra atommeghajtású tengeralattjárókat kap. Új-Zéland és Ausztrália is része a Five Eyes hírszerzési szövetségnek az Egyesült Államokkal, az Egyesült Királysággal és Kanadával. Az elmúlt években évben a NATO a globális partnerségi rendszereken keresztül egyesítette az ázsiai-csendes-óceáni szövetségesei erőforrásait. Washington stratégiai akarata egyre erősebb szövetségek formájában van jelen a térségben, amely egy Kína bekerítését célzó hadművelet része.

 

Kínai reakciók

Kína határozottan ellenzi a szerinte hidegháborús gondolkodással és ideológiai elfogultsággal teli új Stratégiai Koncepciót, amely rosszindulatúan támadja és gyalázza. Ezt véleményt a legmagasabb fórumon is többször jelezték.

Zhang Jun(张军), Kína ENSZ-nagykövete az ENSZ-közgyűlésén tartott beszédében elmondta, hogy “az USA erőpozícióba vetett vak hite, a katonai szövetség kibővítése és a saját biztonságra való törekvése más országok bizonytalanságának rovására elkerülhetetlenül biztonsági dilemmákhoz vezet”.

Kijelentette továbbá, hogy a „ NATO-nak át kell gondolnia saját helyzetét és felelősségét, teljesen fel kell hagynia a hidegháborús, blokk-konfrontációra épülő mentalitással, és törekednie kell egy kiegyensúlyozott, hatékony és fenntartható biztonsági keret felépítésére, összhangban az oszthatatlanság elvével.”

A nagykövet sürgette a NATO-t, “hogy vonja le a tanulságot, és ne használja fel az ukrajnai válságot ürügyként a blokkok világméretű konfrontációjának vagy egy új hidegháborúnak a szítására, és ne keressen képzeletbeli ellenségeket az ázsiai-csendes-óceáni térségben, és ne hozzon létre mesterségesen ellentmondásokat és megosztottságot.”

Peking szerint ”elavult hidegháborús forgatókönyvet soha nem szabad megismételni az ázsiai-csendes-óceáni térségben, és a világban zajló zűrzavarok és háborúk soha nem történhetnek meg az ázsiai-csendes-óceáni övezetben.”

A kínai kormányzat határozottan jelzést küldtek azon erők számára, amelyek arra ösztökélik a NATO-t, hogy “tovább terjesszék csápjait az ázsiai-csendes-óceáni térségre, vagy katonai szövetségekre támaszkodva állítsák össze a NATO ázsiai-csendes-óceáni változatát.”

Donald Trump és Xi Jinping egy karikatúrán

A kínai katonai költségvetés exponenciális növekedése, ami becslések szerint 2022-ben 7,1 százalékkal nő, arról árulkodik, hogy Kína hogyan látja saját szerepét és érdekeit. Az Egyesült Államok Kína elleni kereskedelmi háborúja, amelyet Donald Trump volt amerikai elnök is felgyorsított, egyértelműen emlékeztette Pekinget arra, hogy a globális gazdasági hatalom, a világszintű hozzáférés az ásványkincsekhez, és energiahordozókhoz, kereskedelmi utakhoz, csak egyenlő katonai erővel garantálható. Ez a felismerés magyarázza Kína azon döntését, hogy 2017-ben megnyitja első tengerentúli katonai támaszpontját Dzsibutiban, Afrika szarvának stratégiai részén, valamint magyarázza Peking félkatonai lépéseit a Dél-kínai-tenger három mesterséges szigetén, továbbá a Salamon Szigetekkel kötött legújabb katonai megállapodását.

Oroszország és Kína, mint fenyegetés

A hidegháború óta eltelt években a világ egyes nagy- és középhatalmai különböző kontinenseken és régiókban többoldalú politikával igyekeztek szembeszállni az Egyesült Államok, a nyugati típusú civilizáció, és intézményei globális hegemóniájával. A kapitalista rendszer hamar felismerte, hogy politikai és gazdasági stabilitása és túlélése nehéz lenne komoly rivális és ellenségkép nélkül. Éppen ezért a világ, az eltelt három évtizedben, állandó konfliktusban élt, ami a globalizált amerikai értékekkel rendelkező egypólusú és a kulturális és politikai sokszínűséggel jellemezhető többpólusú világ között állt fenn. Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója fordulópontot jelenthet, és a jövő történései valószínűleg komoly következményekkel járnak a nemzetközi rendre nézve.

A NATO úgy véli, hogy az Oroszország és Kína közötti partnerség elmélyítése sérti a szövetség értékeit és érdekeit. A NATO szerint Kína a globális logisztikai láncok és gazdaság ellenőrzésével igyekszik aláásni a jelenlegi világrendet.

A „jelenlegi világrend” védelmének hangsúlyozásával a NATO a jelek szerint szembenállást hirdet azokkal az országokkal és szövetségekkel szemben, amelyek szerint annak fenntartása megőrzi az „egypólusú világot” lényegében az Egyesült Államok irányításával, és akik ezt a struktúrát egy igazságosabb, „többpólusú” világgá akarják átformálni, amelyben minden nemzet nagyobb beleszólást kaphat a világ ügyeibe.

 

A többpólusú világrend felé

A II. Világháború utáni évtizedek hegemón gazdasági és katonai szereplőinek a nyugati típusú civilizációt alkotó államok bizonyultak, az Amerikai Egyesült Államok vitathatatlan vezetésével. Kína többször is nemtetszését fejezi ki a kialakult nemzetközi intézményekben betöltött másodszintű szerepével kapcsolatban. Már a Bécsi Emberjogi Konferencián (1993) konfrontáció alakult ki az Egyesült Államok külügyminisztere által vezetett Nyugat, valamint az iszlám államok és Kína koalíciója között, ahol az utóbbiak határozottan visszautasították a nyugati civilizációs paradigma univerzalizmusát. Álláspontjuk szerint globalizáció nem más, mint a nyugati civilizáció, s különösen az amerikai változatának hegemóniára való törekvése. A Szovjetunió összeomlása után 1991-ben létrejött egypólusú világ, amelyet Wasington abszolút hegemóniája jellemez, minden bizonnyal lassan eltűnik.  Egyre nagyobb méreteket ölt a nem nyugati világban a konkrét ellenállás az amerikai hegemóniával szemben.

Xi Jinping (习近平) kínai elnök országa ENSZ tagságának öt évtizedes évfordulóján tartott beszédében kijelentette, hogy a nemzetközi szabályokat és rendet nem szabad egyetlen hatalomnak vagy egy tömbnek diktálnia.

Az orosz elnök is “visszafordíthatatlannak” nevezte a többpólusú világ kialakulását, és azt mondta, hogy egy ország vagy országok egy csoportjának uralma a globális színtéren “veszélyes”. Vlagyimir Putyin a Szentpétervári Nemzetközi Jogi Fórum résztvevőihez fordulva elmondta: Oroszország támogatja ezt a folyamatot, és álláspontja az, hogy ennek a demokratikus, igazságosabb világrendnek a kölcsönös tiszteleten, bizalmon és a nemzetközi jog általánosan elfogadott elvein kell alapulnia.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Wang Yi(王毅) kínai külügyminiszter 2022. március 30-i találkozója valószínűleg nemcsak az időzítése miatt volt fontos, hanem a két vezető diplomata határozott politikai diskurzust folytatva kiemelték a Moszkva és Peking közötti kapcsolatok erősödését, és félreérthetetlen céljait. Lavrov új “világrendről” beszélt, amikor kiemelte, hogy: “egy többpólusú, igazságos, demokratikus világrend felé fogunk haladni.” A maga részéről Wang Yi nagyon pontosan megismételte országa álláspontját az Oroszországgal és a Nyugattal fennálló kapcsolataival kapcsolatban, néhány olyan szóval és kifejezéssel, amelyeket Vlagyimir Putyin orosz elnök és kínai kollégája, Xi Jinping február 4-i találkozóján használtak. “A Kína-Oroszország együttműködésnek nincsenek határai… A békére való törekvésünknek nincsenek határai, a biztonság fenntartásának nincsenek határai, a hegemóniával szembeni ellenállásunknak nincsenek határai” – mondta Wang.

Ma már abszurd dolog katonai-ideológiai szövetségekben gondolkodni, mint amilyenek a hidegháború idején jöttek létre. A mai kapcsolatok szorosan összefonódnak, leginkább a kölcsönös gazdasági és kereskedelmi egymásrautaltság logikáján keresztül, és a változó stratégiai társulások lehetővé teszik a két akár ellentétes tábor országainak együttműködését. Példaként említhető a BRICS-csoport (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika), ahová a NATO tag Törökország jelezte belépési szándékát, a Sanghaji Együttműködési Szervezet (beleértve Kínát, Oroszországot, és a csatlakozó ősellenségeket: Indiát és Pakisztánt), vagy akár a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség, a világ valaha volt legnagyobb szabadkereskedelmi megállapodása, amely magában foglalja az ASEAN (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) országait, Dél-Koreát, Japánt és Kínát

A 2022. június 23-24-én tartott BRICS- és BRICS+-csúcstalálkozók, valamint a Belt and Road Kezdeményezés, a Sanghaji Együttműködési Szervezet és az Eurázsiai Gazdasági Unió közötti együttműködés elmélyítését célzó megbeszélések azt mutatják, hogy még az Egyesült Államok szövetségesei, például Brazília és India sem állnak készen arra, hogy megszakítsák a kapcsolatokat Oroszországgal, és belépjen az USA-Oroszország harcba. Ezek a fejlemények azt bizonyíthatják, hogy a többpólusú világrend megjelenése lehet az egyik legvalószínűbb jövőbeli forgatókönyv. Nem Kína az egyetlen jelentős szereplő, amely nem fogad el Oroszország elleni szankciókat. Ugyanígy tett India, valamint Afrika, Ázsia és Latin-Amerika államainak túlnyomó többsége. A BRICS-csúcson a tagállamok megfogadták, hogy az egyenlőségen és az igazságosságon alapuló fenntartható fejlődés útját választják, miközben szerintük a NATO-tagállamok továbbra is konfrontációkat és konfliktusokat szítanak, hogy továbbra is uralják a világot.

Kína és Oroszország együttműködése.

Kína és Oroszország az elmúlt évtizedben kiterjesztette a kereskedelmi és védelmi kapcsolatait. Formális nem szövetségesek, megkérdőjelezhető a kapcsolat erőssége, de következetesen osztoznak abban a vágyban, hogy megfékezzék az Egyesült Államok hatalmát és megkérdőjelezzék hegemóniáját. Újonnan szerveződő eurázsiai erőtér megteremtésének egyik fő kérdésköre, hogy miként lesz képes Kína az energiahordozók és ipari alapanyagok tekintetében új szövetségeseket találni. Ezen belül is az egyik legfontosabb kérdés az, hogy hogyan alakul a közeljövőben az orosz-kínai viszony. “Ennek legnagyobb szabású eseménye Vlagyimir Putyin 2014. évi májusi kínai látogatása volt, amelynek keretében több mint egy évtizedes tárgyalás után aláírták az orosz Gazprom és a kínai CNPC (China National Petroleum Corporation) között az „évszázad üzletének” nevezett gázmegállapodást. Ennek értelmében a Gazprom vállalta, hogy 30 éven keresztül évi 38 milliárd köbméter gázt szállít Kínába. Az orosz-kínai viszony erősödésére utal az is, hogy az orosz és a kínai jegybank bejelentette, hogy közös megállapodás tervezetet dolgozott ki, hogy az egymás közötti devizacsere-ügyleteket saját devizában fogják lebonyolítani, s így kiiktatják az amerikai dollárt.”[1]

A hatalmas és növekvő piacokon résztvevő felek közvetlen gazdasági érdekeiken kívül hasonló kihívásokkal is szembe kell nézniük. Mindkét ország például nagyobb mértékben kíván hozzáférni a kereskedelmi vízi utakhoz, de a nyugati katonai lépései hatására a világ néhány legfontosabb kereskedelmi útvonala mentén visszaszorultak. Így nem meglepő, hogy Oroszország egyik legfontosabb stratégiai prioritása az Ukrajnával szembeni agresszió során a Fekete-tengerhez való hozzáférésének javítása, ahol a világkereskedelem jelentős százaléka folyik, különösen a búza és más alapvető élelmiszer-ellátás terén. Oroszországhoz hasonlóan Kína is azon fáradozik, hogy elkerülje az Egyesült Államok katonai hegemóniáját, különösen az indo-csendes-óceáni térségben.

Ahogy a nyugat próbálja teljesen elzárni Oroszországot pénzügyi piacaitól és technológiai innovációitól, és jelentősen csökkenti az orosz olaj- és gázimportot, Oroszország egyre inkább Kínára, Indiára támaszkodik gazdasági túlélés érdekében. Az orosz-kínai partnerség tovább erősödik. A következő években Kína és Oroszország összehangolhatja kölcsönös érdekek mentén a Belt and Road kezdeményezést és az Eurázsiai Gazdasági Uniót.  Talán egy évtizeden belül egy új, erős gazdasági-kereskedelmi pólus jön létre, amely Kínából, Oroszországból, néhány közép-ázsiai, dél-kaukázusi, közel-keleti és délkelet-ázsiai államból áll.

Kína retorikája az ukrajnai konfliktus mentén határozottan Oroszországnak kedvez, tényleges politikája inkább a be nem avatkozáshoz hasonlít. Ha Kína nyíltan támogatta volna Oroszországot, mint ahogyan a NATO, az EU, vagy az Egyesült Államok Ukrajnát, az a nemzetközi politika fordulópontja lett volna. A világ ismét széteshetett volna két rivális blokkra, Ukrajna pedig a 21. századi kétpólusú konfrontáció első csatatere lenne.

 

Befejezés

“A NATO terjeszkedése és az ukrajnai válságra adott reakciói hatalmas társadalmi-gazdasági és politikai problémákat, sőt megrázkódtatásokat fog okozni, ahogy telik az idő”- mondta Jan Oberg, a Transznacionális Béke- és Jövőkutatási Alapítvány igazgatója egy interjúban.

A nem olyan régen Macron francia elnök által még “agyhalottnak” nevezett, más vezető európai politikusok szerint “elavult” -nak tekinthető NATO úgy tűnik képes volt villámgyorsan modernizálni önmagát,  és megtalálta a túlélési célját a világméretű terjeszkedésben, a nyugati típusú civilizáció által kiépített globális intézményrendszer fenntartásában, az egypólusú világrend védelmében, karjait kiterjesztve szorosan együttműködve az Egyesült Államok Kína és Oroszország ellenes stratégiájával.

A NATO hidegháború utáni keleti bővítése nem teszi feltétlenül biztonságosabbá Európát. Az eddig semleges országok csatlakozásával, valamint a posztszovjet Ukrajna és Grúzia csatlakozási szándékának bejelentésével megszűnik az eddig létező semleges korridor a Nato és Oroszország között.

Az ukrajnai agresszió megalapozta a NATO további megszilárdítását, amely Kína szerint az Egyesült Államok geopolitikai céljait segíti. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának három állandó tagja, mint NATO szövetséges, mindent megtesz az ukrajnai konfliktus táplálásáért, fegyverrel történő ellátásáért, ezért Moszkva és Peking is a NATO-t nem védelmi szövetségnek, hanem az amerikai terjeszkedés eszközének tekinti. Az USA és a nyugati típusú civilizáció ragaszkodása az egypólusú világrend fenntartására egy új hidegháborús fegyverkezési versenyt vizionál. A belátható jövőben a Nyugatnak nem lesz más eszköze Oroszország elrettentésére Európában, valamint Kína ellensúlyozására az csendes-óceáni térségben, mint a költséges katonai jelenlét.

A Szovjetunió ellenében folytatott első hidegháborúnak, valamint Oroszország ukrajnai agressziójának fontos és világos tanulságai rajzolódnak ki:

• az USA és a NATO szövetségesek mindig is megpróbálták, és jelen esetben is próbálják elkerülni a közvetlen katonai konfrontációt egy nukleáris nagyhatalommal.
• az Oroszország elleni szankciós-gazdasági háború jelentős problémákat okoz a nyugati gazdaságoknak, beleértve a növekvő inflációs nyomást, ellátási láncok összeomlását, csökkenő növekedési rátákat. Bármilyen hasonló akció Kínával szemben minden bizonnyal sokkal súlyosabb következményekkel járna a világgazdaság tekintetében.

A globalizáció a „posztatlanti globalizáció” szakaszába lépett, ami megkérdőjelezi a világgazdaság korábbi atlanti centrikusságát, az észak-atlanti régió és a nyugati kultúrvilág egyetemes szabályrendszerét, növekvő teret adva a nem nyugati típusú civilizáció hatalmai számára. A nyugati országok dominanciája csökkenésével párhuzamosan emelkedik fel a nagyhatalmak közül Kína. [2]

Kína több fórumon világított rá arra, hogy a Nyugat milyen mértékben kényszerítette rá az általa vélelmezett univerzális értékeit a globális rendszerre az 1945 utáni időszakban, ami kedvező volt az Egyesült Államok hegemóniájának gyakorlásához. Az Egyesült Államok ugyanakkor úgy értelmezi Kína elkötelezettségét egy többpólusú, eltérő értékeken alapuló és eltérő normák által vezérelt világrend kialakítására, amely kedvezőbb a nem nyugati országok számára. Úgy tűnik, hogy a globális rend jövőjének e két perspektívája közötti érdekeltérés egy új hidegháború légkörét teremti meg.

A globális kormányzás „multipolaritáson” és „multilateralitáson” alapuló nézete kapcsán mégis felmerül az a kérdés, hogy milyen mértékben törekszik Kína a globális vezető szerepre gazdasági, katonai hatalomként? Meddig elégszik meg a regionális vezető szereppel? Mennyire akarja megváltoztatni a nyugati típusú civilizáció által felállított és működtetett nemzetközi szabályrendszert, és ennek érdekében meddig hajlandó elmenni a globális biztonság veszélyeztetése árán is?

Világ vezető politikusainak és globális intézményrendszereinek legfontosabb jövőbeni feladata, hogy hogy békésen „menedzseljék le” Kína elkerülhetetlen felemelkedését.

Bár még bizonyosan korai beszélni a jelenleg zajló konfliktus jövőjéről, de már nem kétséges, hogy a globális ügyek új korszakát éljük, amely alapvetően különbözik a Szovjetunió felbomlását követő évtizedektől. Azt is tudjuk, hogy Kína és Oroszország is fontos szereplők lesznek ennek a jövőnek a kialakításában, ami valóban elmozdíthatja a világot az USA-nyugati hegemóniától egy többpólusú világrend felé. Figyelembe véve mind Oroszország, mind Kína összetett érdekeit, valamint azt a tényt, hogy a két ország kölcsönös ellenséggel áll szemben, valószínű, hogy az ukrajnai háború csupán előjátéka egy elhúzódó konfliktusnak, amely egyelőre gazdasági, politikai és diplomáciai nyomásgyakorláson keresztül nyilvánul meg, de eszköze lehet nyílt hadviselés is.

[1] Bernek Ágnes, (2014): 21. századi geopolitikai stratégiák – Az ortodox geopolitika

újjászületése és az egyre fokozódó biztonsági kockázatok, Nemzetbiztonsági Szemle, MMXIV, II. Évfolyam III. Szám, p.38-39

[2] Eszterhai Viktor: Új kereskedelmi és gazdasági rendszerek. In: Virág Barnabás (szerk.): A jövő fenntartható közgazdaságtana. 2019 Magyar Nemzeti Bank, Budapest. P.430

 

Szilágyi Zoárd írása.

Hasonló témájú cikkeink ide és ide kattintva érhetők el.

A cikkben Marjan Blan és Jack Hunter képeit használtuk. 

A A NATO globális terjeszkedésének biztonságpolitikai kérdései bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A hárompárti összkoalíció, az Ampelsystem Németországban nagy válaszút elé érkezett: vajon képesek lesznek mind az Unió által szorgalmazott doktrínákat figyelembe venni és betartatni mint belső szabályrendszert vagy az erőteljesség mögött a saját kudarca felé robog?

Nehéz az út és nemzetközileg sem egyirányú, amely az egyik fél szerint jelenti a tényleges háború fogalmát, míg a másik oldalon egyfajta honvédő háborúként definiált rész-egész egységet nemcsak szétzilálja, hanem újfajta világpolitikai történéseket is hordoz immáron magában. Önmagában a dezinformáció a legerősebb biztonságpolitikai fegyver, az, amelyen belül a két különböző struktúra elkülönül és jelentésében erőteljesebb képet fest. Az Ampelsystem, másnéven Ampelkoalition vagy közlekedésilámpa-koalíció a 2021-ben megválasztott német Szociáldemokrata Párt, a régebbi stílusú Szabaddemokrata Párt és az újonnan belépő egyre markánsabb Zöldek egyszerre kormányzása. Egyedi megoldás volt a Merkel-éra után, tele kérdőjelekkel egyaránt a magukat németnek valló lakosság részéről, egyaránt a külföld részéről is, ahol nagy figyelem hárult rájuk. A többpárti kormányzás hibrid formája valósult meg Németországban, egyelőre nagyobb belpolitikai harcok nélkül.

Megbízhatóságát az utókor fogja láttatni, mint minden korábbi párt esetében is történt, de szerencsés helyzet, hogy nem egységileg bomlik le – ahogy Ausztriában láttuk–, hanem egységenként eltérő véleményt képvisel. A belső törvényhozás mint tagállami jog és az uniós jog sui generis attribútumából adódóan a non-definitív jelentéstartalmon túl belső tagállami feszültség is a béke-nem-tűrés szimbólumává vált, csakúgy mint a hárompárti koalíció egymáshoz való viszonya. Ez az egység kiegészül az alkotmányjogból is megismert kevésbé erős államfő fogalmával, az időközben újraválasztott Frank-Walter Steinmeier  kezében nem sok hatalom összpontosul, de reprezentatív funkciója adott tárgykörben (is) megkérdőjelezhetetlen. Mind személyében, mind retorikájában a belső békét hivatott (tehát itt: hivatalból) megtestesíteni, holott a kérdések súlya bár nem tőle egyszemélyben függ, de jelentős beleszólása van továbbra is a törvénykezésbe. Nagyon érdekes szempont továbbá az is, hogy a nemrég lezajlott választáson a szomszédos Ausztriában ismét Alexander van der Bellen  kapta meg a szövetségi elnöki tisztséget és ez egy igen erős érv arra nézve, hogy a német valamikori egység valahogyan belsőleg próbál meg kilábalni a válságból.

A hárompárti koalíció megválasztása előtt a véghajrában egyik fél sem beszélt konkrét szükségállapotbeli kérdésekről, a programokon belül főleg a pártok különbözőségét igyekeztek ellensúlyozni és lehetőség szerint közelíteni egymáshoz,  azonban a kialakult háborús helyzetre valamilyen ok miatt egyáltalán nem voltak felkészülve, holott a történelem amennyiben ismétli önmagát, úgy nem sok újat hoz magával – a legnagyobb hiba kétségtelenül az, ha egy összpárti koalíciónak nincsenek meg a sikerhez vezető belső útjai és itt ez a kérdés sokkal összetettebb egy olyan ország esetén, ami nemcsak példa, hanem gazdasági életszereplő és a törvényhozás tekintetében „állam az államban”. A német gazdaság a háborús kérdések árnyékában rendre nehezebben viseli a kialakult új, nekik nem mindig tetsző kötelezettségvállalásokat,  de a rendszer működőképesebb még mindig mint az Unió bármely más országában köszönhetően annak, hogy a jóléti állam fogalma ezt a képet adatja vissza – képernyőn keresztül. A valóságban természetesen a cenzúrázott média által előadott és megszerkesztett képsorok mögöttes jelentéstöbbletét is magában hordozó apróbb figyelemfelhívások és a közösségi média megkerülhetetlen mivolta azt mutatják, hogy a belső befolyásolás televízió-csatornánként, adott pártszimpatizásként meglehetősen heterogén.

Szavazólevél

A Zöldek egy évvel ezelőtti németországi hatalomra jutásával soha nem látott mértékű spórolási hullám indult el, ami öngerjesztő mivolta miatt először visszásnak tűnt, később más országok is átvették, mondhatni párhuzamosan ezt a „technikát”, hogy jogilag is és társadalmilag is túléljenek. Nemcsak a kialakult háborús helyzetet igyekeznek túlélni, hanem a gazdasági visszaesés és az esetleges vágtató inflációra való felkészülés is hozzátartozik ehhez, nem beszélve az ebből adódó belpolitikai feszültségekről (vagyonmenekítés, fokozódó terrorfenyegetettség), melyek békeidőben is javarészt elkerülhetetlenek. A zöld propaganda bizonyos értelemben megreformálta az európai közös gondolkodást, mert a fenntartható fejlődést egyre inkább szorgalmazó törekvésekből egyre több és több van, kérdés természetesen továbbra is az, hogy ezek a célok vajon 2030-ra teljesíthetőek-e? Utópisztikus lenne az a gondolkodás, miszerint az egyik háborúban harcoló fél sarcát rövid időn belül arányosan belpolitikai kudarcok nélkül lehessen támogatni, Európának és vele együtt a legerősebb húzó-országoknak is évek kellenek majd, hogy ezt a kiesett keretösszeget megfelelő módon tudja újra visszaforgatni önnön költségvetésükbe; ilyen módon nehéz a 2030-ra kitűzött reformtörekvésekről beszélni, amikor is a fejlődés egyáltalán nem fenntartható a jelenlegi instabil helyzetben.

A hatalmi törekvések és az euróövezeti közös valuta fokozatos elértéktelenedése azt vonják maguk után, hogy a háborúellenes tüntetések előbb-utóbb mindegyik uniós országot pillérszerkezetre lebontva belsőleg kezdik ki. A nemzetek feletti európai gondolat, amely vezérfonala volt a közös európai egység gondolatának, mostanra halványul, még ha ez a torzító hatás látens összefogásonként újabb és újabb szövetségeseket szül. A német-francia tengely nemcsak motorikusan, hanem ideológiailag is meghatározta az Európai Uniót, mostanra sajnos ez a szomszédságpolitika sem annyira erős mint egykoron volt és ennek az az oka, hogy az Unión belül eltérő álláspontok megvitatására nincs olyan fórum jelenleg a szupranacionális szervezeten belül, ahol a nemzetek egymás előtt és egymás védelmében vélelmeznék a közösen kidolgozott javaslatokat ilyen veszélyhelyzeti közös kormányzásra, tagállami szinten természetesen működhet, azonban össztársadalmi szinten megkérdőjelezhető ennek jelenléte.

„… az Európai Unió nem csupán a közös piacot jelenti, sokkal több ennél: az értékek és értékrend közösséget is jelenti, ugyanakkor közösen kell fellépni a potenciális fenyegetések ellen is, legyen szó akár az ebolajárványról, az ukrán válságról, Oroszország agressziójáról vagy a terrorizmusról. Az EU egyik legaktuálisabb kihívásának azonban a kohézióteremtést tartotta, mivel az összetartás elengedhetetlen ahhoz, hogy együtt, összehangoltan tudjunk cselekedni. Megjegyezte továbbá azt is, hogy hazája külpolitikája mindig is „európai” volt, ugyanakkor azt is gyakran tapasztalja, hogy rendkívül – néha túlságosan is – magasak az elvárások Németországgal kapcsolatban. Hozzátette, hogy részben az ukrajnai helyzet hatására 2014-ben új külpolitikai irányvonalat fogadtak el: szakítottak a régi szokásokkal és az eddigi „Ostpolitik” irányvonal változni látszik.” – Lieselore Cyrus, a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete 2015. ápr. 15-i beszéde után a problémák nem eltűntek, inkább kibővültek, ennek azonban nem az elhibázott politika az oka, hanem az össz-tagállami nem megfelelő fellépés volt, aminek következtében az agresszorokkal szembeni fennálló szankciós törekvések veszítettek értékükből, avagy fel sem tűntek a korábbi szokásjogi normák elfogadásai miatt és ez a nemzetközi jog sajátos felfogásának is betudható.

A legnagyobb kérdés viszont az, hogy a kezdetben mindhárom párt által támogatott integratív beilleszkedési törekvések mennyire lesznek hosszú életűek nemcsak az országukat elhagyó oroszok, hanem a volt szovjet tagköztársaságokból érkezőknek – elképzelhetőek-e Németországban népességszankciós csomagok és újabb határzárak, ahogy a koronavírus megfékezése érdekében tették? Amennyiben a cél szentesít, akkor az eszköz megválasztása a korlátlan lehetőségek háza. Mennyire hat ez belsőleg és kifelé; identitáskeresésében mennyire támogató mint ahogy azt korábban ígérték, mennyire elképzelhető végtére is (a legrosszabb forgatókönyveket idézve) az NC mint a német egyetemekre bejutás esetében (a.m. numerus clausus)? Ezeket a kérdéseket a politikai és a területi rend hivatott majdan megválaszolni.

Végezetül a szakadárok sajátos helyzete egy újabb jogalanyiságot teremt, mely normál esetben kevésbé lenne markáns, itt viszont egyre inkább felülvizsgálandó az a tény, hogy aki az egyik országban parancsot teljesít vajon a másik országban mint nemzeti hős vonulhat be a köztudatba? Az utóbbi évtizedek megmutatták, hogy jelen cikk egyik esete sem de facto egyedi eset, de ezt minden esetben a nemzetközi jog bírósági esetjoga dönti, döntheti el és az állampolgároknak akárhány félről legyen is szó – önnön meggyőződése a mérleg bármely részét tekintve releváns képet ad a belpolitikai anomáliákról.

Ábrányi Endre írása.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Norbert Braun és Glenn Cartens képeit használtuk.

A Az Ampelsystem kihívásai a háború árnyékában bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A 2010 végén, 2011 elején kezdődött és a „jázminos forradalomban” kicsúcsosodott tunéziai megmozdulások az egész arab világ szempontjából kiemelkedő eseménysorozatnak számítanak. A kiterjesztett értelemben vett Közel-Kelet térségében (MENA) jelentős politikai és társadalmi változások bekövetkeztét katalizálták. Az észak-afrikai régióban hosszú ideje autoriter kormányzást folytató tunéziai és líbiai vezetők hatalomból történő eltávolításával azonban az Európai Unió biztonság- és védelempolitikai érdekeivel ellentétes folyamat erősödött fel az Afrikából Európa felé tartó tömeges illegális migráció formájában. A jelen elemzés a migráció szempontjából ma már fontos kibocsátó és tranzitországnak számító Tunéziából induló és az Európai Unió déli tagállamai felé tartó 2011 és 2022 közötti migrációs folyamatokat elemzi, valamint az ezeket erősítő gazdasági és társadalmi tényezőket vizsgálja meg, végül pedig áttekinti a Tunéziából kiinduló migrációs folyamatoknak az elmúlt évtizedben bekövetkezett változásait.

A kezdetek: legális és államilag támogatott migráció Tunéziából Európába

Az arab világ nyugati részén (Maghreb) elhelyezkedő Tunézia 75 évig állt francia gyarmati uralom alatt. Az 1881 és 1965 közötti időszakban jelentős számú népesség vándorolt el gazdasági okok miatt Tunéziából Európába. Miután az ország 1956-ban a később autoriter módon kormányzó Habib Bourguiba vezetésével visszanyerte függetlenségét, Tunézia számos nyugat-európai országgal kötött olyan kétoldalú megállapodást, melyek keretében a tunéziai állampolgárok vízummentesen utazhattak Európába és ott szabadon vállalhattak munkát. Az elsősorban partmenti övezetekből származó és európai viszonylatban olcsó munkaerőnek számító tunéziaiakat nagy számban alkalmazták a francia, német, holland és később az olasz gazdaság különböző szektoraiban, enyhítve a kialakult munkaerőhiányt. A schengeni egyezmény elfogadását követően azonban az egyezmény részes államai az 1990-es években jelentős mértékben szigorították a külső határellenőrzést, amelynek részeként megszűnt a volt francia gyarmatok állampolgárainak vízummentessége is. Ezzel az Európába irányuló migráció legális útjait az újonnan életbe léptetett vízumfeltételek egyre inkább korlátozták. Miután a tunéziai állam a saját nemzetgazdasági érdekeit figyelembe véve kifejezetten támogatta a saját állampolgárai európai munkavállalását, számára az európai államok lépése kedvezőtlen volt. Ezzel ugyanis apadni kezdett az Európában munkát vállaló tunéziaiak által hazautalt deviza mennyisége, valamint nőni kezdett a hazai, elsősorban a fiatalokat érintő munkanélküliség is, miután a tunéziai gazdaság nem tudta felszívni a népességrobbanás miatt drasztikusan megnőtt munkaerő jelentős részét. Az európai országok vízumrendszerének szigorítása hasonlóan érintette a térség más államait is. [1]

 

Az Európába irányuló irreguláris migráció kezdete: az első útvonalak kialakulása

A legális migráció feltételeinek szigorítása ellenére a helyieket továbbra is nagy számban vonzották a kedvezőbb európai gazdasági lehetőségek. A korábban a sokszor a gazdaságilag elmaradottabb régiókban elsősorban árucsempészettel foglalkozó és bizonyos feltételek – többek között a kábítószer- és fegyvercsempészet, illetve a felkelők csoportjaival és a határokon átívelő terroristahálózatokkal történő együttműködés beszüntetése – teljesülése mellett az állam informális toleranciáját is maguk mögött tudó hálózatok [2] tevékenységi körüket diverzifikálva, számos Észak-Afrikából Európába irányuló illegális migrációs útvonalat alakítottak ki. Az útvonalak Marokkó és Spanyolország, Tunézia és Olaszország, valamint Líbia és Olaszország között jöttek létre. Ezeken az útvonalakon egyre nagyobb számban szubszaharai országok állampolgárai is átkeltek, és a 2000-es évek elején az európai határőrök már több szubszaharait fogtak el, mint észak-afrikait. Az utóbbi fejlemény a térséget az ezredfordulóra a migráció szempontjából fontos tranzitterületté tette. [3] Az a tény, hogy illegális migránsok nagy számban érkezhettek Észak-Afrikába, feltételezi, hogy a térség államainak határai könnyen átjárhatók voltak. Ezt a körülményt tovább erősítette a Maghrebben működő kiterjedt csempészhálózatok megléte, amelyek ugyan közvetlenül nem veszélyeztették az érintett államok stabilitását, azonban a létezésük jelezte a határbiztonsági architektúrában meglévő jelentős hiányosságokat. [4]

Az 1990-es éveket megelőzően a cigaretta, kábítószer, fegyverek és lőszerek csempészetére szakosodott és az olasz maffiával is szoros kapcsolatot ápoló hálózatok a Tunézia északi részén található, franciául Cap Bonnak nevezett félsziget és Szicília, valamint a középső és déli kormányzóságok és a Pelagie-szigetek (Lampedusa, Lampione, Linosa) között létesítettek illegális migrációs útvonalakat. Miután a tunéziai állam szemet hunyt a területén működő embercsempészettel is foglalkozó hálózatok működése felett, a csempészhálózatok által foglalkoztatott helyi halászok és tengerészek jelentős számban szállítottak migránsokat az előbb említett olasz szigetekre, akiknek túlnyomó többsége tunéziai állampolgár volt. [5]

 

Együttműködés Olaszország és Tunézia között

Olaszország és Tunézia között mindig is intenzív politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok álltak fenn. Silvio Berlusconi második miniszterelnöki ciklusa (2001–2005) idején az Olaszország és Tunézia közötti együttműködés az egyre nagyobb migrációs terhelés miatt még szorosabbá vált. A két állam számos kétoldalú szerződést írt alá, amelyek magukba foglaltak egyebek mellett egy, az Olaszországban illegálisan tartózkodó tunéziai állampolgárokra vonatkozó visszafogadási megállapodást, valamint a két állam által közösen folytatott tengeri járőrözést is. A Tunéziát 1987 óta elnökként irányító Zine el Abidine Ben Ali továbbá törvényi úton büntethetővé tette az embercsempészetet 2004-ben, és ezzel párhuzamosan a tunéziai hatóságok határozottabban kezdtek fellépi az ország területén működő embercsempész-hálózatokkal szemben is. Ugyanebben az évben hozták létre az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökséget (Frontex). A migrációval kapcsolatos szigorúbb fellépés hamarosan eredményt hozott. A Tunéziából Olaszországba irányuló illegális migráció visszaszorult, azonban a tunéziai állam érdemben nem kezelte az illegális migrációt kiváltó, alapvetően gazdasági és társadalmi okokat, így az Európa irányába tartó illegális migráció nem szűnt meg. [6]

 

A tunéziai embercsempészek átteszik tevékenységük központját Líbiába

A tunéziai hatóságok keményebb fellépésének hatására a Tunéziában működő embercsempészek tevékenységük jelentős részét Líbiába helyezték át. A két ország között már az 1970-es évektől számos olyan embercsempész-hálózat működött, amely a tunéziai munkavállalókat – kihasználva a határokon átnyúló törzsi kapcsolatokat – abban segítette, hogy az ekkoriban beinduló líbiai olajkitermeléshez kapcsolódó iparágakban helyezkedjenek el. Legális és nem legális úton megközelítőleg 85.000 tunéziai jutott el Líbiába az 1980-as években, hogy az ottani olajszektorban találjon munkát. [7] Ezek az embercsempész-hálózatok 2004-et követően az Európába illegális módon eljutni kívánók Tunéziából Líbiába, majd onnan Európába történő mozgását segítették, miután úgy ítélték, hogy a líbiai partoktól kiinduló utazás a helyi hatóságok figyelmét kevésbé kelti fel. A tunéziai illegális migránsokhoz hasonlóan Marokkóból is egyre nagyobb számban érték el Európát Líbiából indulva. A gyenge líbiai határbiztonság végső soron lehetővé tette, hogy 2006-ra Líbia az Európába tartó észak-afrikai illegális migránsok egyik legfőbb kilépési pontjává vált. [8]

Együttműködés Olaszország és Líbia között

A Berlusconi-kormány Líbia vonatkozásában is törekedett arra, hogy a Tunéziával folytatott együttműködéshez hasonlót alakítson ki. Ezt elősegítették a két állam között meglevő szoros történelmi és gazdasági kapcsolatok. Számos esetben kényszerítették Líbiát a menekültügy legfontosabb nemzetközi dokumentuma, az 1951-es menekültügyi egyezmény szerinti eljárásra, holott azt a líbiai állam sosem írta alá, így azt nem is tekintette magára nézve kötelező érvényűnek. Annak érdekében, hogy a Líbiából Európa felé irányuló illegális migrációt vissza tudják szorítani, az olasz és a máltai parti őrség a líbiai parti őrséggel közösen végezte Líbia tengeri határainak, illetve a nemzetközi vizek bizonyos részének ellenőrzését. A 2008-ban megválasztott negyedik Berlusconi-kormány (2008–2011) még nagyobb hangsúlyt fektetett Olaszország külső határainak ellenőrzésére és védelmére. Ennek köszönhetően a Líbiából Európa felé irányuló illegális migráció 2009 és 2011 között szinte teljesen megszűnt. [9]

Mindez azt támasztja alá, hogy Tunézia és Líbia 2011 előtti elnökei – megfelelő politikai és diplomáciai nyomást követően – készek voltak együttműködni az európai államokkal az Európai Unió külső határai védelmének és az EU-ba irányuló illegális migráció megfékezése érdekében. Az észak-afrikai országoktól délre eső államokból kiinduló és észak felé irányuló migráció fékezéséért – és természetesen a térségbeli francia és olasz gazdasági érdekek érvényesüléséért – cserébe az európai politikai kész volt szemet hunyni a térséget irányító politikai vezetők autoriter és sok esetben emberi jogokat súlyosan sértő irányítási módszerei felett, illetve lehetővé tették, hogy megszűnjenek a Líbiára kivetett nemzetközi szankciók, és ezzel Moammer Khadafi a 2000-es évek elejére kiemelje országát a már hosszú ideje fennálló fojtogató politikai, gazdasági és diplomáciai elszigeteltségből. [10]

 

Tunézia a 2011-es „jázminos forradalom” előestéjén

Az Észak-Afrikából Európa felé irányuló illegális migrációs folyamatokat tekintve a 2011-es év mérföldkőnek számít, mert a 2010 végén, 2011 elején Tunéziában kirobbant „arab tavasz/iszlamista tél” eseménysorozat alapozta meg a térségbeli migrációs helyzetet. Emiatt érdemes röviden áttekinteni, hogy melyek voltak a tunéziai „arab tavaszként” elhíresült „jázminos forradalom” legfontosabb közvetett kiváltó okai, amelyek többsége máig megoldatlan problémaforrás a tunéziai állam számára: demográfiai robbanás, a gazdaság szerkezetváltozására visszavezethető megoldatlan problémák, az állam munkahelyteremtő képességének gyenge volta, következésképpen magas munkanélküliségi ráta, illetve a belbiztonsági szervekre kiemelten támaszkodó autoriter állammodell.

• Demográfiai robbanás: Az arab világban a népesség ugrásszerű növekedése a 20. század közepén kezdődött. A tunéziai népességnövekedés jellegét tekintve követi a többi arab országban tapasztalható népességnövekedési folyamatokat, azonban attól mértékét tekintve elmarad. A tunéziai népesség tehát folyamatosan nő, azonban a többi arab országhoz hasonlóan egyre lassuló növekedésről beszélhetünk. Ez a trend az európai népesedési pályát időbeli lemaradással követi. 1960 és 2011 között a népességszám több mint 5-szeresére (4.200.000 főről 10.700.000 főre) nőtt, azonban a népesség eltérő ütemben növekedett. Az 1980-as évek elejéig – egy rövidebb időszakot leszámítva – a népességszám megszakítás nélkül emelkedett. A csúcspontot 1983 jelentette, amikor a népességnövekedés az 1961-ben mért 1.4% kétszerese, 2.8% volt. Az 1983-at követő két évtizedben ezzel szemben a népességnövekedés üteme jelentős mértékben lelassult. A 2003-ban mért 0.7%-os mélypontot követően a tunéziai népesség növekedésének mértéke 2011-ig sosem haladta meg az 1.1%-ot. A termékenységi adatokat nézve hasonló, az európai mintát követő tendencia rajzolódik ki: míg 1960-ban egy nő átlagosan közel 7 gyermeknek adott életet, addig ez a mutató 2011-re 2.2-re esett vissza. A tunéziai társadalom korfája szintén egyre közelebb kerül az európai adatokhoz: míg a 0–14 éves korosztály 1960-ban a társadalom 43%-át tette ki, addigra 2011-re már csak a 23%-át (az Európai Unió államaiban ez az arány átlagosan 15%, míg az arab világban 34%). A többi arab országhoz hasonlóan Tunézia a gyors népességnövekedés okozta széleskörű munkanélküliségből fakadó problémákra csupán tüneti megoldást adott azzal, hogy a felsőoktatást minél szélesebb rétegek számára tette elérhetővé. [11] A tunéziai hadsereg – szemben a többi arab állam haderejével – politikai okokból nem volt alkalmas a felesleges munkaerő felszívásása.

 

• Gazdasági szerkezetváltozás, munkanélküliség: A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank által az 1980-as évektől a térségre kényszerített, a gazdaság liberalizációjára és a külkereskedelmi nyitás megteremtésére hivatott Strukturális Kiigazítási Programokért (SAP-ok) cserébe a kölcsönben részesült államoknak nagy árat (robbanásszerűen emelkedő élelmiszerárak, magas munkanélküliség) kellett fizetniük. [12] A sokak által modellországként tekintett Tunéziában az 1990-es évek végére a nemzetgazdaság teljesítménye – az évente 3 és 6% közötti GDP-arányos növekedés ellenére – elégtelennek bizonyult. A létrehozott munkahelyek többsége ugyanis alacsony fizetésért alacsony képzettséget igénylő munkát kínált, amely nem követelte meg a magas hozzáadott értéket teremtő munkatevékenységet, így érdemben nem növelte a tunéziai gazdaság hozzáadottérték-termelési képességét. A vonzó elhelyezkedési lehetőségek hiánya hosszú időn át tartó magas, 13–16%-os munkanélküliséghez vezetett, ami elsősorban a felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalokat érintette súlyosan. Az utóbbiak aránya a tunéziai társadalomban jelentősen megnőtt a 2000-es évekre, a körükben tapasztalható munkanélküliség 2010-re a 30%-ot is elérte. [13]

 

• A mukhábarát-típusú állammodell: A függetlenségét 1956-ban nem katonai, hanem politikai úton kivívó Tunéziában – ellentétben más arab országokkal – az állam erejét nem a hadsereg, hanem a belbiztonsági szolgálatok és a titkosszolgálati szervek (mukhábarát) képezték. A hadsereg marginalizálása arra a félelemre vezethető vissza, miszerint az állam vezetői mindig is attól tartottak, hogy a hadsereg meg fogja dönteni a hatalmukat. A „Legfőbb Harcosnak” (le Combattant suprême) is nevezett Bourguiba ezért – látva a közel-keleti katonai puccsok növekvő számát – professzionális, kis létszámú – megközelítőleg 36.000 fős – haderőt hozott létre, amelyet nem ruházott fel politikai hatalommal. A depolitizált hadsereg teljesen egyedülálló fejleménynek számított az arab világban, hiszen az 1950-es és az 1960-as években az arab államokban a nemzeti haderők igyekeztek politikai szereplővé válni, hogy ezáltal ők határozhassák meg a társadalmi fejlődés irányát. [14] A tunéziai függetlenség kivívását követően nem sokkal alakult meg a Nemzeti Gárdából, az Elnöki Gárdából és a Nemzetbiztonsági Rendőrségből álló rendvédelmi architektúra, amely elsősorban az ország vezetőjének hatalmát és a rezsimbiztonságot volt hivatott garantálni. Tunézia politikai vezetői a rendvédelmi szektor intézményeit használták fel a gazdasági nehézségek szülte, tüntetésekben kicsúcsosodó társadalmi elégedetlenség leverésére. [15] A Bourguiba hatalmát békés úton megpuccsoló Ben Ali azonban az 1990-es évekre – egy ellene kitervelt, ám sikertelen katonai puccskísérletet követően – rendőrállamot (commissariat) épített ki: jelentősen felduzzasztotta a rendvédelmi szektor személyi állományát, költségvetésüket pedig megemelte. [16] Ennek következtében a belbiztonsági szolgálatok és a titkosszolgálati szervek létszáma Ben Ali idején mintegy 150.000 főt tett ki. [17] Az elnök elhatározásában okként legalább ugyanilyen hangsúlyosan jelent meg a Közel-Keleten, különösképpen a szomszédos Algériában megerősödött iszlamista mozgalmak jelentette biztonsági kockázat. A Nahda (Harakat al-Nahda/Mouvement Ennahda) nevű tunéziai iszlamista politikai párt – amely az 1990-es években részt vett az elnök elleni puccskísérlet megtervezésében – ugyanis reális fenyegetést jelentett meg Ben Ali számára, attól tartva, hogy a politikai iszlám Tunéziában is erőre kap. Az – egyébként valóban létező – iszlamista fenyegetésre hivatkozva politikai ellenfeleit börtönbüntetésre ítélték vagy száműzték az országból. [18] A rendőrállam megkülönböztetett figyelmet szánt a média ellenőrzésének is, miután az elnök családjában elhatalmasodó és köztudottá váló korrupció, valamint az elmaradó politikai változások fokozódó társadalmi elégedetlenséghez vezettek. [19] Ennek következtében a tunéziai sajtótermékek állami propagandát közöltek és az elnök személyi kultuszát építették („benalizmus”). Az utóbbi fejlemény már Bourguiba idején is megfigyelhető volt. [20]

A „jázminos forradalom” hatása a Tunéziából Európába irányuló illegális migrációra

A mindössze 28 napig tartó és közel 350 halálos áldozatot követelő „jázminos forradalom” a líbiai, szír és jemeni folyamatoktól eltérően nem torkollott polgárháborúba. Ennek legfontosabb oka, hogy a hosszú évtizedekig elhanyagolt hadsereg – miután a védelmi erők a fennálló rezsimtől nem remélhettek sokat – Ben Ali rendszerével szemben a tüntetők oldalára állt és nem volt hajlandó drasztikus intézkedések megtételére. [21] A biztonsági erők figyelmét a futótűzként terjedő tüntetéshullám leverése kötötte le, a tunéziai határellenőrzés összeomlásával párhuzamosan pedig az állam kevesebb figyelmet fordított az illegális migráció megfékezésére. 2011 első hónapjaiban az olasz hatóságok közel 48.000 illegális migránst fogtak el, ebből megközelítőleg 28.000 fő tunéziai állampolgársággal rendelkezett. [22] Ez a 2010-es adatokhoz viszonyítva 4192%-os emelkedést mutat. [23]

 

Csökkenő tendencia a Tunéziából Európába irányuló illegális migrációs folyamatokban 2011 és 2017 között

A migráció hirtelen megugrása azonban két okból is átmenetinek bizonyult. Egyrészt a következő évre a tunéziai hatóságok a belpolitikai káosz mérséklődésével újra képessé váltak az illegális migrációval szembeni hatékony fellépésére. [24] A meglévő tunéziai politikai akaraton túl azonban az olasz kormány is nyomást fejtett ki Tunéziára. A negyedik Berlusconi-kormány 2011 tavaszán ugyanis olyan megállapodást kötött Tunéziával, amelynek eredményeképpen a Tunéziából Olaszország felé irányuló illegális migráció 2012-re megközelítőleg 90%-kal esett vissza, így 2017-ig éves szinten nem haladta meg a 2.500 főt. [25]

Az illegális migráció célpontjai között azonban Olaszország mellett további régiók is feltűntek. Többek között a romló gazdasági helyzet és a szociális kirekesztettség hatására sokan radikalizálódtak és különböző közel-keleti szélsőséges mozgalmakkal kezdtek szimpatizálni. [29:30–29:53] Így 2011-et követően a tunéziai illegális migránsok egy része már nem Olaszország felé indult el, hanem Szíriába, Irakba és Líbiába. Tunéziából megközelítőleg 7.000 harcos csatlakozott terrorista szervezetekhez, ebből körülbelül 1.500-an a szomszédos Líbiában működő al-Kaida vagy ISIS helyi filiáléjához („foreign fighter phenomenon”). Más országokkal összehasonlítva Tunézia volt a legtöbb külföldi harcost kibocsátó ország. A tunéziai harcosok körében volt a legmagasabb a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, így többségében ők töltötték be az ISIS-on belül a vezető tisztségeket is. Sőt, a Szovjetunió ellen harcoló afgán-arabok többségét is a tunéziai mudzsáhedek tették ki, akik Boszniában is jelen voltak. [26]

 

A változás éve a Tunéziából kiinduló és Európa felé tartó illegális migrációban (2017–2018)

A Tunéziából Európa felé irányuló migrációban a 2017-es év változást hozott. A 2011 nyarától csökkenő tendenciát mutató adatokhoz képest az olasz hatóságok 2017 közepétől egyre több tunéziai illegális migránst fogtak el az olasz partoknál. Az illegális migránsok számának emelkedése a már korábban is meglévő súlyos gazdasági problémák felerősödésére vezethető vissza. A 2017 és 2018 közötti időszakban a tunéziai fizetőeszköz, a dínár (TND) az euróhoz és a dollárhoz viszonyított értéke ugyanis mintegy 30%-kal csökkent, ami 2018-ra a tunéziai viszonylatban rekordmagas, közel 8%-os inflációhoz vezetett. Ezek a kedvezőtlen gazdasági folyamatok csak tovább növelték az ország egyébként is magas külső sérülékenységét. Mindezek hatására az olasz hatóságok ebben a két évben több mint 11.000 tunéziai illegális migránst fogtak el. [27] Az emelkedő számokat látva az Európai Unió tagállamainak biztonsági szervei attól tartottak, hogy az Észak-Afrikából Európába érkezők közé olyan dzsihádisták is keveredhetnek, akik akár már a Közel-Keletet is megjárták és képessé váltak az EU területén terrorista tevékenység folytatására.

 

Az Olaszországra nehezedő migrációs nyomás erősödése 2020 és 2022 között

Az elmúlt két és fél évben a 2017 és 2018 között tapasztalt migrációs folyamatok felerősödtek, és ennek nyomán az olasz hatóságok által elfogott tunéziai állampolgársággal rendelkező illegális migránsok száma a 2011-es eseményeket követő hónapok óta nem látott szintre emelkedett. A 2020-ban ez a szám mintegy 13.000-re emelkedett, ami kétezerrel több, mint amennyit 2017 és 2018-ban összesen elfogtak. 2021-ben már a 15.000 főt is meghaladta azoknak a tunéziai illegális migránsoknak száma, akik a Földközi-tengeren áthajózva eljutottak az olasz partokig, így 2021-ben több mint feleannyian jutottak el illegális tengeri útvonalon Olaszországba, mint a 2011-es „jázminos forradalmat” követően. [27] A 2022. január és szeptember között eltelt hét hónap során pedig több tunéziait fogtak el az olasz hatóságok, mint 2021-ben összesen. Ezért feltételezhető, hogy ez a tendencia még nem tetőzött, és a Tunéziából Olaszországba illegális úton érkezők száma a következő hónapokban és minden bizonnyal években tovább fog emelkedni. [31:32–32:22]

 

A 2020 és 2022 közötti migrációs nyomás erősödését kiváltó főbb tényezők

A Tunéziából kiinduló migrációs folyamatok mögött összetett és egymással szoros összefüggésben álló társadalmi és gazdasági tényezők húzódnak meg.

• Gazdasági problémák: A bajok forrásának elsőszámú okozója a már korábban említett, hosszú évek óta rosszul teljesítő tunéziai gazdaság, amely nem képes megfelelő számú és minőségű munkalehetőséget kínálni az egyre nagyobb lélekszámú lakosságnak (Tunéziában a 2021-es adatok szerint megközelítőleg 200.000 fővel éltek többen, mint 2011-ben.) Így a munkanélküliségi ráta 2019 óta folyamatosan emelkedik, 2021-ben majdnem elérte a 17%-ot. A GDP-arányos növekedés a 2020-ban mért -8.7%-ot követően 2021-re jelentős mértékben javult, 3.3%-ot tett ki. Az infláció mértéke ugyan a dínár 2017–2018-ban tapasztalt leértékelődését követően közel 2%-ot csökkent, azonban 2021-ben még így is 5.7% volt.

 

• Zsugorodó középosztály: Az egyre súlyosbodó gazdasági problémák már nem csupán a korábban is kedvezőtlen körülmények között élő családokat érinti. A tunéziai középosztály is egyre inkább ki van téve a romló gazdasági környezetnek. [16:40–17:03]
• Kormányzati kudarcok: A tunéziai kormány az 1990-es évek óta nem képes kezelni a közoktatási rendszerben a jelentős mértékű lemorzsolódást. Három évtizede ugyanis éves szinten a középiskolai diákok 12%-a, mintegy 70.000 fő hagyja el az egyébként egyre romló közoktatást. Többségük nem tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon, így hozzájárulnak a munkanélküliségi ráta, valamint a megoldatlan társadalmi feszültségek keltette általános kiábrándulás súlyosbodásához. [21:37–22:38]

 

• Covid-19: A járvány okozta gazdasági hatások minden államot megviseltek. Ez különösen igaz a mára adósságcsapdában vergődő Tunéziára, amelynek az egyik húzóágazata a turisztikai ipar. A pandémia által szükségessé vált egészségügyi intézkedések tovább emelték a 2020 előtt is magas munkanélküliségi rátát. [17:05–17:58]
• Az ukrajnai háború: A 2022. február vége óta tartó háború – a Covid-19-hez hasonlóan – tovább rontott az inflációs rátán és Tunézia magas külföldi sérülékenységén az akadozó és dráguló gabonaimport miatt, miután az ország szükségletének jelentős részét a hadban álló felektől szerzi be. [18:15–18:35] A helyzet súlyosságát mutatja, hogy Tunézia kénytelen volt többek között az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankon túl az IMF-hez is kölcsönért folyamodni 2022-ben. (A hitelekért cserébe azonban Tunéziának várhatóan a SAP-ok által kiváltott negatív társadalmi következményekkel kell majd ismét szembenéznie.)

 

Változások a Tunéziából Európa felé tartó illegális migrációt ösztönző folyamatok dinamikájában

2011-hez képest számos változást állt be a Tunéziából Európába irányuló illegális migrációhoz köthető folyamatokban.

• A nemzetiségi összetételt érintő változások: A Tunéziából Európa felé tartó illegális migránsok döntő többsége mindvégig tunéziai állampolgár volt. Azonban 2020-tól kezdődően a Tunéziából Olaszországba illegálisan érkezők körében egyre nagyobb a külföldiek aránya, ami a tunéziai és az olasz elfogási adatokban is megmutatkozik. Egy 2020 januárja és 2021 decembere között készült statisztika szerint a tunéziai hatóságok által elfogott migránsok közel 30%-a nem rendelkezett tunéziai állampolgársággal. [28] A külföldi illegális migránsok többsége Nyugat-Afrikából származik, körükben egyre több a nő és a fiatal gyermek. Tunéziában jellemzően Tunisz, Sfax és Sousse térségében koncentrálódnak. [29]

 

• Életkort, nemet, valamint pénzügyi-oktatási hátteret érintő változások: A tunéziai illegális migránsok hagyományosan a kedvezőtlen életkörülmények között élő családok rossz életkilátással jellemezhető fiatal férfitagjainak a köréből kerültek ki. Mára azonban egyre nagyobb számban döntenek az illegális migráció mellett a korábban stabil munkahellyel rendelkező középosztálybeli családok is. A migrációs adatok alapján növekedést mutat a negyven és ötven év feletti férfiak, a nők, illetve a kísérő nélküli gyerekek száma is. Utóbbiak aránya 2022 januárja és júliusa között az olasz hatóságok által elfogott tunéziai állampolgársággal rendelkező migránsok 20%-át tette ki. [30]

 

• A tunéziai embercsempész-hálózatok működése: Az észak-afrikai embercsempész-hálózatok közül az elsők egyike Tunéziában jelent meg az 1990-es években. Ezek a hálózatok nem mentek át jelentős változáson az elmúlt három évtized alatt: a líbiai hálózatokkal ellentétben kevés embert foglalkoztatnak – jellemzően a harmincas éveik közepén járó halászférfiakat, ritkán nőket is – és kis kiterjedésű földrajzi területen működnek. A hálózat emberei túlnyomórészt tunéziai állampolgárok, de bizonyos utazási lehetőségek esetében külföldi állampolgárok, így francia vagy olasz személyek is bekapcsolódnak az embercsempészetbe. Általában készpénzben kérik el a nyújtott szolgáltatás díját, azonban néhány hálózat a bankkártyás fizetést is elfogadja. [31]

 

• Tunézia illegális elhagyásának módjai: Az illegális migrációban részt vevők döntő többsége valamelyik embercsempészettel (is) foglalkozó hálózat szolgáltatását veszi igénybe, hogy Tunéziából Európába jusson. A hálózatok – kényelmi szempontok és az érkezésre kiszemelt országba való eljutás gyorsaságától függően – kétfajta szolgáltatást nyújtanak. A hosszabb ideig tartó és veszélyesebb, jellemzően rozoga bárkákon és csónakokon való utazás ára 2019 óta nem változott jelentősen. Ma is 900 és 1.500 euró között mozog. A másik lehetőség egy ennél sokkal kényelmesebb és rövidebb ideig tartó utazás, amelynek a működtetésében külföldi állampolgárok is részt vesznek. Ebben az esetben a Tunéziából útnak indulók általában egy magánjachton szelik át a Földközi-tengert, és ezért 2.500 és 3.500 euró közötti összeget fizetnek. Ha valaki az utóbbit választja, akár Franciaországba is eljuthat. [32] Az elmúlt években azonban egyre több tunéziai döntött úgy, hogy nem veszi igénybe az embercsempész-hálózatok szolgáltatásait, hanem saját maguk tervezik és szervezik meg az utazást az elejétől a végéig. Az illegális migrációnak ez a módja ugyanis az Európába érkezés szempontjából lényegesen biztonságosabb, kevésbé kelti fel a hatóságok figyelmét. [33]

 

• Az illegális migráció tunéziai kilépőpontjai: Mindazok számára, akik Tunéziát illegális módon tervezik elhagyni, a helyszínt illetően számos lehetőség kínálkozik. Nem áll rendelkezésre arra vonatkozó információ, hogy a kilépőpontokat illetően jelentős változás állt volna be. Az illegális migránsok többsége továbbra is az ország középső kormányzóságában található nagyvárosból, Sfaxból indul az olasz partok felé. Egyéb fontos kiindulópontok: északon Bizerte és Nabeul, keleten Mahdia, délen pedig Medenine városa. [34]

Kitekintés: mit hoz a jövő?

Az arab világban 2022-ben végbemenő folyamatok meglepték az Európai Uniót, amely nem volt felkészülve az elsősorban a déli tagállamait érintő tömeges és illegális migrációra. A kezdeti nyugati reményekkel ellentétben ráadásul az „arab tavasz” kevés államban hozott kézzelfogható pozitív változást, a strukturális problémák továbbra is megoldásra várnak. Számos ország máig tartó mély politikai, gazdasági és társadalmi káoszba süllyedt a rég nem látott ellentétek felszínre kerülésével. A bajokat pedig csak tetézi, hogy némelyük területén a jelenben is végeérhetetlennek tűnő fegyveres konfliktus zajlik.

Az „arab tavasz” hatására az észak-afrikai térségben végbemenő változások közvetlen hatással vannak az Európai Unió bevándorlás- és menekültpolitikájára nézve, és ezért kulcsfontosságú, hogy az Észak-Afrika irányából jelentkező migrációnak elsődlegesen kitett déli államok miként gondolkodnak a 2011 óta tartó migrációs folyamatokról, illetve miképpen tudnak nyomást gyakorolni az olyan kibocsátó és tranzitországokra, mint Tunézia. Éppen ezért a nemrég megválasztott új olasz kormány migrációs politikája az eddigi gyakorlathoz képest jelentős elmozdulást is hozhat a jövőben.

 

Felhasznált irodalom

[1] Herbert, Matthew: At the Edge. Trends and Routes of North African Clandestine Migrants. Institute for Security Studies, 298, 2016, 3–4. & De Bel-Air, Françoise: Migration Profile: Tunisia. Policy Brief – European University Institute (2016/8), 1.

[2] Ben Yahia et al: Transnational Organized Crime and Political Actors in the Maghreb and Sahel, Mediterranean Dialogue Series (2019/17), 4–5.

[3] Triandafyllidou, Anna & Maroukis, Thanos: Migrant Smuggling. Irregular Migration from Asia and Africa to Europe, New York 2012, 33.

[4] Hanlon, Querine & Herbert, Matthew M.: Border Security Challenges in the Grand Maghreb, United States Institite for Peace, 109, 2015, 9.

[5] Herbert, 2016, 3–4.

[6] Herbert, 2016, 4–5.

[7] De Bel-Air, 1.

[8] Herbert, 2016, 5.

[9] Triandafyllidou & Maroukis, 40–41.

[10] Besenyő János & Marsai Viktor: Országismertető – Líbia. MH Összhaderőnemi Parancsnokság, Székesfehérvár 2012, 57–63.

[11] N. Rózsa Erzsébet: Az arab tavasz. A Közel-Kelet átalakulása, Budapest 2015, 77–78 és De Bel-Air, 1.

[12] Eldin, Kamal & Salih, Osman: The Roots and Causes of the 2011 Arab Uprisings. Arab Studies Quarterly 35 (2013/2), 187.

[13] World Bank: The Unfinished Revolution. Bringing Opportunity, Good Jobs And Greater Wealth To All Tunisians, Synthesis Development Policy Review, 2014, 5.

[14] N. Rózsa Erzsébet: A hadseregek politikai szerepe az arab országokban in Hadseregek a Mediterráneumban, Veszprém–Budapest 2009, 70–71.

[15] N. Rózsa, 2015,100–102.

[16] Éva Ádám: A tunéziai biztonsági és védelmi szektor reformjának eredményei és nehézségei az „arab tavasz” után (Külügyi Szemle – Különszám 2020). Budapest: Külügyi és Külgazdasági Intézet, 2021.

[17] N. Rózsa, 2015, 104.

[18] N. Rózsa, 2015, 101–102.

[19] N. Rózsa, 2015, 105.

[20] Sadiki, Larbi: Bin Ali’s Tunisia: Democracy by Non-Democratic Means. British Journal of Middle Eastern Studies 29 (2002/1), 70–72.

[21] Bou Nassif, Hicham: A Military Besieged: The Armed Forces, the Police, and the Party in Ben Ali’s Tunisia, 1987–2011. International Journal of Middle East Studies 47 (2015/1) 80. & Ádám, 60.

[22] Herbert, Matt: Losing Hope. Why Tunisians are Leading the Surge in Irregular Migration to Europe. Research Report – Global Initiative Against Transnational Organized Crime, 2022, 6.

[23] Herbert, 2016, 2.

[24] Herbert, 2016, 22.

[25] Herbert, 2022, 6.

[26] Kis-Benedek József: Dzsihadista fészkek mint a terrorizmus lehetséges kiindulópontjai, Hadtudomány 27 (2017/1–2), 99.

[27] Herbert, 2022, 6.

[28] Herbert, 2022, 8.

[29] Herbert, 2022, 10–11.

[30] Herbert, 2022, 9.

[31] Herbert, 2022, 21–22.

[32] Herbert, 2022, 32.

[33] Herbert, 2022, 24–25.

[34] Herbert, 2022, 11–13.

 

Kmeczkó Sára írása.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Julie Ricard és Eric Masur képeit használtuk.

A A Tunéziából Európa felé irányuló illegális migráció történeti áttekintése (2011–2022) bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az 2022. február 24-én megindított orosz katonai agresszió Ukrajna ellen számos tekintetben nagy jelentős hatást gyakorolt a nemzetközi gazdasági-, hatalom-politikai, energetikai-, ipari-, valamint diplomáciai viszonyokra egyaránt. Jelen cikk a gazdasági szankciók, háborús események közepette, egy pillanatnyilag média háttérben lévő témát igyekszik ismertetni.

A geopolitikai szempontból egyre hangsúlyosabbá váló arktiszi térségben való orosz ambíciók a jelenlegi ukrajnai események fényében kisebb figyelmet kapnak. A cikk éppen ezért Moszkva gazdasági- katonai érdekeinek és kapacitásainak bemutatásán keresztül igyekszik felhívni a figyelmet az Oroszországi Föderáció egyéb terjeszkedési céljaira és (ismét) egyre erősödő befolyásépítésére.

Miért érdekli a Kreml-t a térség?

Arktiszi érdekei érvényre juttatása során Moszkva számára elsődleges fontosságú, hogy zavartalan és könnyed hozzáférése legyen a régió óriási mennyiségű kőolaj és földgáz kincséhez. A régió hozzávetőlegesen mintegy összesen 90 milliárd hordó olajat, 481.000 millió köbméter földgázt, valamint mintegy 44 milliárd hordó cseppfolyósított gázt rejt, így érthető, hogy a Kreml nem titkolt célja, hogy a hatalmas állam kedvező földrajzi pozícióit kihasználva a lehető legnagyobb mértékben részesüljön ebből az igen jelentős energiakincsből. Mindemellett hatalmas gazdasági jelentőséggel bír, hogy a RAZ (Russian Arctic Zone) (valamint az Arktisz bizonyos egyéb részei) bizony egyéb ásványkincsekben sem szenved hiányt. Olyan számos iparág számára találhatóak meg itt, mint a süllyesztett gyémánt (99%-a az orosz termelésnek), platina csoportba tartozó elemek (98%), nikkel és kobalt, króm, réz mangán, volfrám és egyéb ritkaföldfémek. kritikus jelentőségű nyersanyagok

A nyersanyagban való ellátottságból logikusan következik, hogy a szubarktikus területek Oroszország számára nem csupán szűkebb értelemben vett gazdasági-, hanem óriási ipari jelentőséggel is bírnak. Ugyanakkor annak ellenére, hogy az orosz arktikus területek a hatalmas állam bruttó hazai össztermékének 11-, míg exportbevételeinek 22%-át adják, az ország lakosságának mindössze 1%-a él a térségben. Az Arktisz tényleges potenciáljának a lehető leghatásosabb kihasználása érdekében elengedhetetlen, hogy az orosz állam, illetve magáncégek akár külföldi befektetések (FDI) bevonzásával is, de jelentős fejlesztéseket hajtsanak végre olyan fontos szektorokban, mint a bányászat, a közlekedési- vagy kommunikációs infrastruktúra, vagy az energiaszektor.

Nem véletlen tehát az sem, hogy az orosz kormány állami stratégiai dokumentumokban is világossá teszi az északi sarki érdekeket, valamint, hogy olyan dokumentumok is megjelennek, mint amilyen például a 2008-ban jóváhagyott “Az Orosz Föderáció alapjai, állami politika az Északi-sarkvidéken 2020-ig és azon túl” című úgynevezett arktiszi stratégia, vagy ennek „tovább fejlesztése”, (számos változtatással) a 2020. november 5-én megjelent „Az orosz állam sarkvidéki politikájának új alapelvei 2035-ig” névre keresztelt stratégia.

Orosz katonai jelenlét a sarkkörön túl

Ami Moszkva északi-sarkvidéki katonai jelenlétét illeti, megállapítható, hogy nem csupán a jelenlegi háborúnál, még modern Ukrajna és Oroszország között kialakult 2014-es területi konfliktusnál (Krím-félsziget) is jóval régebbre nyúlik vissza. A hidegháborús szembenállás idején, a mai Oroszországnál jóval nagyobb ipari-, katonai- és gazdasági potenciállal rendelkező Szovjetunió a jelenlegi orosz képességeknél (a kor viszonyai között) jóval erősebbekkel rendelkezett és utódállamával ellentétben számos tengerészeti és légierő fegyvernem tekintetében is paritást tudott felmutatni az Egyesült Államokkal, illetve a NATO-val szemben.

A posztbipoláris viszonyok között a gazdaságilag káoszba süllyedő „újszülött” Oroszországi Föderáció a többi katonailag, valamint stratégiai szempontból jelentős fölrajzi térség mellett az Arktiszon sem tudta fenntartani az „örökölt” szovjet katonai kapaitásokat és létesítményeket csupán a nukleáris erőkivetítő képesség, valamint az     arzenál lehetőségek szerinti leginkább épp állapotban való megőrzését tekintette elsődleges katonai prioritásnak. A 2000-es évek végére gazdaságilag egyre inkább feltörekvő Föderáció (olajáremelkedés) a már fentebb említett célok érdekében az említett dokumentumok értelmében megkezdte ambíciói érvényesítését (a korábbi pozíciókra hivatkozott) „terjeszkedést” a térségben.

A számos kiépített katonai légibázis és nukleáris atomsiló (Kola-félszigeten található az orosz nukleáris arzenál jelentős része, valamint) a térségben világosan mutatja, hogy az orosz hatalmi elit komolyan számol a térség jövőben egyre csak növekedő (jégolvadás, felmelegedés) gazdasági, kereskedelmi (Northern Sea Route – NSR) és katonai lehetőségeivel. A Távol-Kelet és Európa, valamint az Eurázsia és Észak-Amerika között potenciálisan megnyíló alternatív útvonalak a hatalmas (közvetítő)kereskedelmi profit mellett bizony katonai-rendészeti (határrendészeti – partiőrség) feladatokat is jelentenek a Föderáció számára. Ennek következtében tehát, a már említett 2020-ig tervező arktiszi stratégiában az orosz vezetés kiemelten fontosnak tartja Északi Flotta Egyesített Stratégiai Parancsnokságának, Szövetségi Biztonsági Szolgálat parti védelmi szolgálatának (FSZB), valamint a határellenőrzésnek fokozott felelőségét. Az Északi-sarkvidéki Erők Csoportjának feladata tehát nem csupán a területek védelme – és az egyes szorosok és folyótorkolatok ellenőrzése-, hanem az orosz gazdasági-, katonai- és biztonsági érdekek térségbeli érvényesítése is. A biztonsági szervek és a katonai szervek egymásba integrálása sikeres volt, így például aktualitásként említhető ez év augusztusában lezajlott az Északi Flotta FSZB-vel végrehajtott hadgyakorlata.

Az Északi Flotta jelentősége, modernizálása

Bár történelmi előzményei a cári időkig visszanyúlnak, az Északi Flotta igazán nagy jelentőségre a szovjet éra alatt tett szert. A cári korszak Jeges-tengeri flottillájából 1933-ra egy fejlettebb és ütőképesebb tengerészeti erő fejlődött ki, melyet ekkor szerveztek a Szovjetunió Haditengerészetébe. Miután 1965-ben kitüntették a Vörös Zászló érdemrenddel, a Vörös Zászló Északi Flottájának hívták. A hidegháborús fegyverkezés zenitjén, az 1970-es években jelentős felszíni erők mellett több mint 200 tengeralattjárót üzemeltetett, melyek közöl számos nukleáris tölteteket célba juttató ballisztikus rakétákkal (meglepetés ereje – általában nem lehetett tudni az atomtengeralattjárók pontos helyzetét) volt felszerelve.

Ugyan a posztbipoláris korszak posztszovjet térséget sújtó gazdasági- és részben ennek következtében bekövetkező katonai hanyatlása az Északi-Flottát sem kímélte, mára számos fejlesztésnek, és a 2010-es évek elejétől meginduló modernizációnak (nem lehet tudni pontosan milyen károkat és csúszásokat okoz ebben Moszkva jelenlegi gazdasági- és politikai elszigeteltsége) lehetünk tanúi. Az Ilja Murometsz jégtörő, a Knyaz Vlagyimir Borej-osztályú atomtengeralattjáró, a frissen tesztelt Poszeidón nukleáris vezető nélküli vízalatti jármű (UUV -Unmanned Underwater Vehicle), valamint a hiperszonikus Cirkon rakéták azonban az Északi Flotta nagyfokú fejlesztéséről tanúskodnak, melynek legújabb szakasza a 2018 és 2027 között lezajló a fegyveres erőket érintő fejlesztési programban hivatott tovább folytatódni. Emellett fontos megemlíteni, hogy az orosz katonai tervezés az északi sarki vizek egyre hajózhatóbbá válásának dacára továbbra is igyekszik növelni a flotta operabilitási képességeit a jégtörő flotta fejlesztésével. (ezen a területen az ország előnyben van a nyugati államokkal szemben) Az említett 2017-ben szolgálatba állított Ilya Murometsz mellett a Flotta mintegy 5,5 milliárd rubel értékben rendelte meg a szentpétervári Almaz vállalattól a Jevpatyij Kolovrat segédjégtörő hajó építését mely ugyan kisebb, de kisebb és olcsóbb a fenntartása     , mint a jelenleg „fő” jégtörőnek számító Ilya Murometsz és amely tervek szerint ez évben került volna hadrendbe. Ugyan ez valószínűleg késni fog, a Flotta igénye további jégtörőkre az egyre szűkülő és kedvezőtlenebb gazdasági lehetőségek ellenére is töretlennek látszik.

A jelenlegi orosz fegyverkezési program

A 2018-tól 2027-ig tervezett orosz fegyverze-tmodernizálási program, melyet 2017 novemberében fogadott el Vlagyimir Putyin elnök ugyan az Orosz Fegyveres Erők valamennyi haderőnemét, így a téma szempontjából jelentős hadászati nukleáris-, valamint flottaerőket is érinti. A program egy 2011-től meginduló modernizálási program folytatásaként indult azzal megegyező, mintegy 19 billió rubelnyi költségvetéssel. Ugyan kezdetben számos nézeteltérés akadt a Védelmi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium között a felhasználható pénzösszeget illetően (a percepciók és az államapparátuson belüli összhangot mutatja, hogy jóval a program megindítása előtt a Védelmi Minisztérium nagyjából 40 billió rubelnyi igényével      szemben a Pénzügyminisztérium először 14 billió rubel allokálására lett volna hajlandó) komoly viták akadtak, azonban kompromisszum megszületése sem jelentett egyértelmű viszonyokat, csupán áthelyezte a konfliktust egy alsóbb szintre. Ennek értelmében az egyes haderőnemek (szárazföldi- űrerők és haditengerészet, stratégiai rakétaerők és légideszanterők, valamint a különleges műveleti erők) „versenyeztek” egymással az elérhető pénzösszegekért.

Orosz hadihajó

A stratégiai rakétaerők modernizálása

A program értelmében 2021-re a nukleáris triász haditengerészeti komponensének hat Delta IV-osztályú és nyolc Borei-osztályú stratégiai ballisztikus rakéta-tengeralattjárót kellett volna magában foglalnia, egyenletesen elosztva az északi és a csendes-óceáni flotta között. Ebből mindössze a Delta IV-osztályra való célkitűzést sikerült teljesíteni (mindegyik az Északi-Flottához tartozik), míg a Borei osztályból mindössze 5 került aktív szolgálatba, s ebből csupán 3 került az arktiszi erőkhöz. További célkitűzésként már mostanra megvalósult a Kh-55-ös nagyhatótávolságú cirkálórakéták jelentős részének Kh-101-re való lecserélése is. Végül, de nem utolsósorban a program keretében három jelentősebb fejlesztési projekt is megindult (vagy kapott forrásokat a befejezéshez) a nukleáris triád továbbfejlesztésére. A      Rubezs  közúti mozgó interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM), a Barguzin vasúti mozgó ICBM és a Szarmat nehéz, silóalapú ICBM. Ezek közül eddig csak a Rubezs projektből ért el sikereket, ugyanis a RS-24-es (Rubezs-24) modelleket már szolgálatba állították. Ugyanakkor a szintén célként kitűzött 26-os modell még mindig nincsen kész, és már a jelenlegi háborús viszonyokat megelőzően bejelentésre került, hogy ezen évtized végéig várhatóan nem is kerül befejezésre. (háborús szankciók nélkül sem)

Flottafejlesztés az Arktiszon

A fentiek szerint, az előző fegyverkezési program (2008/11-2018) során is jelentős fejlesztések valósultak meg az Északi Flotta eszközállományát illetően. Mindazonáltal meg kell említenünk, hogy bár ezen fegyverkezési ciklusban is számos fejlesztésről állapodtak meg, a flotta összességében a forrásokért folytatott „verseny” egyik legnagyobb vesztesének tekinthető. Az előző ciklusban folyósított mintegy 4,7 billió rubelnyi összeg helyett, a tervek szerint a jelenlegiben csupán mindössze 2,6 billió rubelnyi támogatást fog kapni. A nagyfokú forrásmegvonás egyik legfőbb oka, hogy – bár a katonapolitikai szándék megvan a tengeri erőkivetítőképesség tovább növelésére – a flotta az orosz hajóipar technológia hiánya, a Krím annektálását követő nyugati szankciók miatti gazdasági korlátozottságban nem tudta elkölteni a fejlesztésekre kiutalt óriási összegeket. Annak ellenére, hogy a haditengerészeti doktrínában nagyszabású tervek szerepelnek nagy vízkiszorítású, impozáns fegyverzettel rendelkező hajók építésére, jelenlegi helyzetben valószínűbbnek tűnik, hogy a fókusz egyre inkább a tengeralattjárók, valamint a fregattok és korvettek fejlesztésére és modernizálására fog áttevődni. A jelenleg zajló egyetlen új fejlesztési projekt, mely egy teljesen új hajóosztályt kíván vízre bocsátani, a Szuper-Gorskov osztályú nukleáris fregatt, mely a tervek szerint 48 darab 3M-54 Kalibr cirkálórakéta mellett Cirkon-hiperszonikus ballisztikus rakétával is fel lenne szerelve. Az ambíciók ellenére azonban látnunk kell, hogy az Oroszországi Föderáció gazdasági teljesítő képessége igencsak korlátolt, és azt a jelenlegi nyugati gazdasági szankciók valószínűleg csak gyengíteni fogják. Ez, valamint a szükséges technológiáktól való elszakadás rendkívül negatívan érinti az orosz hadiipart, valamint a modernizációt is.

Konklúzió

Összességében látható tehát, hogy Moszkva ambíciói számos tekintetben az északi sarkkörre vonatkozó fejlesztésekben sem igazán találkoznak a tényleges kapacitásokkal. Az orosz hajóipar számára az import helyettesítés már 2022-ig is ötéves késedelmet okozott az egyes fejlesztési és modernizálási projekteket illetően, és várható, hogy az orosz United Shipbuilding Corporationt sújtó 2022. áprilisi szankciók további gátakat jelentenek majd a Kreml modernizálási ambícióinak.

Kovács Tibor írása.

Hasonló témájú cikkeink itt találhatók.

A cikkben Vitali Adutskevich és Nikolai Artiminov képeit használtuk.

A Mi történik északon a háború közben? – Az orosz Északi Flotta és arktiszi ambíciók bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.