A jelentés emlékeztetett: Oroszország jelentős olajforrás volt az EU számára, de Ukrajnával szembeni háborúja arra késztette az Európai Bizottságot, hogy 2022 júniusában kibocsássa a hatodik uniós szankciócsomagot, amely embargót is tartalmazott az orosz olaj EU-ba történő behozatalára. A tengeri kőolaj behozatali tilalma 2022. december 5-én, míg a kőolajtermékekre vonatkozó tilalom 2023. február 5-én lépett hatályba.
A kőolajimport a 2022. januári – a háború február 24-i megkezdése előtti – 12,4 millió tonnáról 2022 decemberében 70 százalékos visszaeséssel 3,7 millió tonnára csökkent, amikor az embargó hatályba lépett. A kőolajimport 2023 márciusában tovább csökkent, 1,17 millió tonnára, ami 91 százalék visszaesést jelent. Eközben a kőolajtermékek behozatala a 2022. januári 3,3 millió tonnáról 2023. februárra 80 százalékkal esett vissza, 0,7 millió tonnára csökkent, ami 2023 márciusára tovább csökkent 0,3 millió tonnára.
Az oroszországi olajimport nem szűnt meg teljesen a tilalmakban meghatározott azon kivételek miatt, amelyek meghatározott feltételek mellett korlátozott importot tesznek lehetővé. Az ukrajnai háború zavart okozott az olajszektorban, aminek következtében az Európai Bizottság felmérte a hazai és nemzetközi piacok helyzetét, és azt tanácsolta a tagállamoknak, hogy 2023. március 31-ig töltsék fel vészhelyzeti olajkészleteiket a minimálisan szükséges szintre.
Tavaly júliusig tíz uniós ország, Bulgária, Csehország, Írország, Horvátország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Ausztria és Románia még nem érte el a nemzeti minimumszintet, 2023 márciusára azonban már csak Bulgária, Csehország, Írország, Lettország és Litvánia készletei maradtak a szükséges szint alatt – közölte jelentésében az Eurostat.
The post Eurostat: az orosz kőolajtermékek uniós behozatala 90 százalékkal csökkent appeared first on .
A gyermek- és családjogi biztos vasárnap a Szabadság Rádiónak adott interjújában azt mondta, hogy „a jogszabályi különbségek miatt az európai országokban előfordulnak olyan esetek, hogy elvesznek egy gyereket azoktól, akikkel együtt él. Jelenleg 240 ilyen esetről van feljegyzés”. Példaként hozta fel, hogy lehetnek olyan esetek, amikor egy anya kényszerből Ukrajnában marad dolgozni és gyermekét a nagymamával együtt evakuálják. A nagymama viszont nem rendelkezik meghatalmazással a gyerek érdekeinek képviseletére, és az európai jog szerint nem tekintik a gyerek közvetlen hozzátartozójának. Ily módon a szociális szolgálatok bevonhatják a rendőrséget, és kiemelhetik a gyereket a családból.
Az ombudsman véleménye szerint Ukrajna részéről vannak jogi hiányosságok, elsősorban a kellő tájékoztatás hiánya arról, mely európai országokban mit írnak elő a jogszabályok, milyen eljárásokat kell végezni. Hangsúlyozta, hogy az ombudsmani hivatal igyekszik nyomon követni az ukrán gyerekek családból való kiemeléseinek eseteit, figyelemmel kíséri a helyzetet, és jogi segítséget nyújt az ilyen helyzetbe került nőknek vagy családoknak.
„Nemzetközi szervezetekkel dolgozunk együtt a probléma megoldásán, és annak érdekében, hogy akik ilyen helyzetbe kerülnek, jogi segítséget kapjanak” – mondta Szuszlova. Felhívta a figyelmet arra, hogy az európai szociális szolgálatok által elvett gyerekek hozzátartozói mindenképpen keressék fel az adott országban lévő ukrán konzuli hivatalt, és tájékoztassák őket, de megkereshetik az ukrán emberi jogi biztos hivatalát is.
The post Több mint kétszáz ukrán menekült gyereket vettek el családjától európai országokban appeared first on .
„Az elmúlt napokban sikertelen volt az ukrán diplomaták minden kísérlete arra, hogy közvetlen kapcsolatot létesítsenek az ukrán állampolgárokkal. Ez, valamint a néhányuk hozzátartozóitól kapott információk arra utalnak, hogy a magyar hatóságok biztosítékai Ukrajna védőinek szabad státuszáról Magyarországon nem felelnek meg a valóságnak. Valójában elzárva tartják őket, nem férnek hozzá nyílt információforrásokhoz, rokonaikkal való kommunikációjuk harmadik felek jelenlétében zajlik, és megtagadják számukra a kapcsolatot az ukrán nagykövetséggel. A hivatalos diplomáciai csatornák, sajnos, figyelmen kívül hagyják az ukrán fél azon próbálkozásait, hogy konstruktív párbeszédet alakítson ki a magyar hatóságokkal” – fejtette ki a szóvivő a Facebookon.
Nyikolenko leszögezte: Budapest ilyen fellépése megkérdőjelezi az ukrán állampolgárok Magyarországra szállításának magyar részről deklarált humanitárius indítékát, és az emberi és alapvető szabadságjogok védelméről szóló európai egyezmény megsértésének minősülhet.
„Az ukrán külügyminisztérium ismételten azzal a követeléssel fordult a magyar félhez, hogy haladéktalanul engedjék be az ukrán konzult az ukrán hadifoglyokhoz, hogy felmérhesse testi-lelki állapotukat, tájékoztassa őket jogaikról, és sürgős konzuli segítséget nyújtson” – tette hozzá a szóvivő.
Korábban a különleges körülmények között eltűnt személyekért felelős ukrán ombudsman tanácsadója kijelentette, hogy a 11 kárpátaljai magyarnak „bizonytalanok a kilátásai” az Ukrajnába való hazatérésre – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál. Az ukrán külügyminisztérium pedig eddig azt állította, hogy a magyar miniszterelnök-helyettes nyilatkozataiból vált számára ismertté a 11 hadifogoly Magyarországra szállítása.
Kormányinfó
A kárpátaljai, korábbi ukrán hadifoglyok Magyarországra szállításáról Gulyás Gergely azt mondta: azelőtt értesült az ügyről, mielőtt ideérkeztek volna, Ukrajnát pedig azt követően értesítették, hogy megérkeztek. Szerinte ez teljesen megfelel a nemzetközi jognak, mert eszerint Magyarországnak nincs értesítési kötelezettsége, a hadifoglyokat vissza lehet szállítani, nemcsak abba az országba, amelynek katonájaként harcoltak, hanem bármely más országba, hogyha ők ebbe beleegyeznek vagy ezt kérik.
Valójában nem is hadifoglyokról volt szó, mert a szabadításuk megtörtént Oroszországban, az orosz ortodox egyház szabad emberként vette át őket, ők nyilatkoztak úgy, hogy Magyarországra szeretnének jönni. Ilyen értelemben jogi kötöttségünk sem volt, de ennek ellenére, hogy a félreértéseket elkerüljük, a Külügyminisztérium hivatalosan tájékoztatta az illetékes ukrán szerveket az ügyről. Nem ellenőrzik, nem figyelik meg őket, teljesen szabadok, aki nem magyar állampolgár, az menekültstátuszt kapott.
A miniszterelnök esetleges kijevi útjáról szóló kérdésre, azt mondta: ha „érdemi előrelépést lehet elérni fontos ügyekben”, akkor van szükség a legmagasabb szintű tárgyalásokra. Jelezte, „ha ennek értelme van, természetesen készen állunk” egy ilyen látogatásra. Arra a kérdésre, hogy az ukrán nagykövet befogadó nyilatkozatát Novák Katalin köztársasági elnök hónapok óta nem írja alá, elmondta: az ukránok Magyarországgal és a magyarsággal szembeni magatartása nem ad okot arra, hogy külön gyorsított eljárásban adják meg a befogadó nyilatkozatot.
The post Kijev nehezményezi, hogy ukrán diplomaták nem léphettek kapcsolatba a Moszkva által Magyarországnak átadott hadifoglyokkal appeared first on .
Szerencsére már idehaza is egyre többen rendelkeznek pontos és helyes információkkal a CBD, vagyis teljes becsületes nevén a kannabidiol emberi szervezetre gyakorolt hatásával kapcsolatban. Így aztán egyre többen ismerik fel annak a jelentőségét, hogy a természetet bevonva állítsák vissza vagy épp csak őrizzék meg szervezetük egyensúlyát. A kannabidiol ugyanis ebben kitűnően teljesít: az ember endokannabinoid rendszerébe bejutva, ami a teljes testünket átszövi, ott fejti ki a hatását, ahol a leginkább szükség van rá.
Azokon a pontokon ugyanis, ahol nem működik megfelelően a rendszer, ott sajnos előbb vagy utóbb tünetek jelennek meg az optimális működés hiányában. Mai cikkünkben viszont egy merőben új aspektusát mutatjuk be ennek a fantasztikus anyagnak!
Nem csupán belsőleg!
Természetesen az sem árt, ha a Marry Jane svájci CBD olajok 10%-os CBD olaját használod kúraszerűen, sőt, kifejezetten jót teszel vele a testednek és a lelkednek egyaránt. Bizonyított tény ugyanis, hogy a CBD olaj rendszeres használata csökkenti a szorongást, a stresszt, erősíti az immunrendszert, és segítségedre lesz abban is, hogy pihentetőbb és nyugodtabb alvásban legyen részed! Sőt, fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatása is bizonyítást nyert már mind a tudósok, mind pedig a szakemberek által.
Ami azonban mindenképpen újdonság, hogy a vizsgálatok alapján a CBD külsőleg, seb kezelésére is alkalmas, ahogy azt több időskorú emberen is tesztelték. A CBD külsőleg történő alkalmazása során ugyanis teljes sebgyógyulást tapasztaltak, ami hatalmas eredmény, tekintve a fekély makacs voltát.
Akár kozmetikum formájában is!
Persze valahol nem csoda, hogy így reagált még a fekély is, hiszen már korábban bebizonyosodott, hogy a CBD tartalmú kozmetikumok igencsak hatásosak, és még a legérzékenyebb bőr esetében is tökéletesen megállják a helyüket.
Így aki folyamatosan küzd a száraz vagy kipirosodott bőrrel, akinek extra szenzitív bőre van, annak mindenképpen tanácsos olyan termékeket bevetni a bőrápolás és a tisztálkodás terén, amelyek a lehető legorganikusabbak! Sőt, az organikus nem is feltétlenül elegendő, hiszen sokkal jobb, ha olyan anyagokat is tartalmaz, amelyek bőrnyugató hatásúak és csökkentik a gyulladást is.
Ezeket a CBD mind megadja, így akár külsőleg, akár belsőleg, akár egészséges, akár beteg bőr esetén is kitűnő szolgálatot tehet!
Egészséges emberek is bátran használhatják!
Természetesen nem kell kivárni azt, hogy fekélyes legyél, vagy hogy allergiás reakciókat fedezz fel a bőrödön egy-egy kozmetikum használata után. Éppen ellenkezőleg: akár teljesen egészségesen is bevetheted a CBD-t!
Belsőleg a CBD olaj formájában gondoskodhat arról, hogy erős maradjon az immunrendszered, valamint hogy szervezeted egyensúlyban maradjon, míg külsőleg akár a melegítő vagy hűsítő sportkrémeket is bevetheted! Szerencsére a Marry Jane svájci CBD olajok kínálatában mindent megtalálhatsz, amire csak szükséged lehet, így mindenképpen érdemes körülnézni a webshopjukban!
The post Tudtad, hogy a CBD nem csupán belsőleg hat? appeared first on .
Kiemelt biztonsági intézkedések mellett a magyar hatóságok csütörtökön átadták Belgiumnak a világ legismertebb brazil kábítószercsempészét, akit tavaly nyáron Magyarországon fogtak el – tudatta a rendőrség.A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a Terrorelhárítási Központtal (TEK) közösen tavaly nyáron fogta el az 54 éves brazil „drogbárót”; az általa vezetett szervezet 2017 és 2019 között legalább 45 tonna kokain csempészéséért volt felelős. A bűnözőt már évek óta keresték a hatóságok, több ország adott ki ellene elfogatóparancsot. Az Interpol is körözte, mert a brazil bíróság harminc év szabadságvesztésre ítélte kábítószercsempészés miatt.
A magyar hatóságok 2022 júniusában kaptak jelzést arról, hogy a brazil férfi Magyarországon tartózkodhat, a Nemzeti Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK) és a KR NNI munkatársai – több ország részvételével zajló műveletben – beazonosították tartózkodási helyét, majd a TEK munkatársai hat órán belül elfogták.
A bandavezér ellen Magyarországon a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közokirat-hamisítás miatt indított büntetőeljárást, tekintve, hogy elfogásakor hamis igazolványokat mutatott fel. A férfi egyébként évekkel ezelőtt halottá nyilváníttatta magát, majd legalább tíz álnevet használt, és ezek mindegyikéhez hamis igazolványai is voltak. Elfogása után a „drogbáró” kiadatási őrizetben volt a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben.
Kiadatása hosszas egyeztető eljárást követően csütörtökön történt meg a legmagasabb színtű biztonsági előírások betartásával. A NEBEK, a TEK, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) és a Nemzeti Nyomozó Iroda pontos intézkedési terv alapján hajtotta végre a brazil bandavezér átadását.
A férfit a büntetés-végrehajtási intézetből lábbilinccsel, vezetőszíjjal, rendőri konvojban szállították át a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A TEK gépfegyveres munkatársai kísérték, a szállító és kísérő szolgálati gépkocsikat rendőrségi helikopterrel is biztosították.
A KR NNI célkörözési fejvadászai a férfit a reptér egy hermetikusan lezárt részén adták át a belga rendőrségnek. A belga hadsereg külön gépével szállították át Belgiumba, ahol a bíróság már az este folyamán elrendelte letartóztatását, és az ország egyik legmagasabb biztonsági védelmével ellátott fegyházába szállították – közölte a rendőrség.
The post Átadták Belgiumnak a brazil „drogbárót” a magyar hatóságok appeared first on .
A Magyarországon élő holland szakértő, Lennard de Klerk vezette kutatásban készített becslés szerint a 2022 februárjában indított orosz támadás az első 12 hónapot tekintve nagyjából 120 millió tonnával növeli az éghajlatváltozást erősítő gázok szén-dioxidban számolt kibocsátását a helyreállítással, azaz a használhatatlanná tett vagy lerombolt épületek – köztük óvodák és kórházak – újjáépítésével és a kapcsolódó infrastruktúrában – egyebek mellett utakban, hidakban és a közműhálózatok elemeiben – okozott károk kijavításával járó kibocsátással együtt.
A novemberi dubaji ENSZ-klímakonferencia (COP28) előkészítését szolgáló bonni nemzetközi konferencián bemutatott tanulmányban kiemelték, hogy a háború miatti gazdasági visszaesés ugyan csökkentette az ukrán gazdaság működésével járó üvegházgáz-kibocsátást, mégsem jut kevesebb káros gáz a légkörbe, mert az orosz támadás hatására ellehetetlenülő ukrán vállalkozások helyett más országokban végzik el ugyanazt a tevékenységet.
Azt is kimutatták, hogy az Oroszország Ukrajna elleni háborújának következtében más módon is növekszik az Ukrajna határain kívül keletkező kibocsátás, a többi között a harcok miatt átszervezett nemzetközi légi közlekedésben, vagy éppen a menekültek millióinak áramlása és az Északi Áramlat földgázvezeték-rendszer elleni szabotázs miatt keletkezett szivárgás révén.
Közvetlenül a harcokhoz a kibocsátás nagyjából egyharmada kapcsolódik. Ennek nagyobbik része – a teljes kibocsátás 19 százaléka – a katonai járművek üzemanyag-fogyasztásából adódik, további 15 százalék pedig a front térségében gyakori tüzekből. Az ukrán környezetvédelmi minisztérium és több más szervezet által támogatott kutatás szerint a kibocsátás legnagyobb része, mintegy ötvenmillió tonna üvegházhatású gáz a háborús pusztítás utáni helyreállításhoz köthető.
A kutatók kiemelték, hogy nehéz felmérni a hadseregek tevékenységéből adódó szén-dioxid-kibocsátást, mert a védelmi terület működésével járó kibocsátásról más szektorokkal ellentétben nem kötelező adatokat szolgáltatni az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (UNFCCC) bonni titkárságának. A becslések szerint a hadseregek fenntartása és működése a globális kibocsátás 5,5 százalékáért felelős, és ez az arány tovább emelkedhet, mert a védelmi kiadások meredeken emelkednek.
The post Az orosz agresszió egy év alatt belgiumiéhoz hasonló üvegházhatású gázt juttatott a légkörbe appeared first on .
A Downing Street vasárnapi tájékoztatása szerint a program célja az, hogy Ukrajna képessé váljon a kritikus jelentőségű létesítményei elleni orosz kibertámadások észlelésére és elhárítására, valamint gyors válaszlépések megtételére ilyen jellegű támadások esetén. A londoni miniszterelnöki hivatal ismertetése szerint a két évre szóló fejlesztési program 25 millió fontig (11 milliárd forintig) terjedő pénzügyi támogatást tartalmaz.
Az összegből 16 millió fontot a brit kormány finanszíroz, a fennmaradó további kilencmilliárd font hozzájárulást a tervek szerint Nagy-Britannia szövetségesei adják.
A Downing Street vasárnapi tájékoztatásához fűzött nyilatkozatában Rishi Sunak brit miniszterelnök hangsúlyozta: az Ukrajna elleni orosz támadás nem korlátozódik a szárazföldi invázióra, Oroszország kísérleteket tesz az ukrán lakosságnak alapvető fontosságú szolgáltatásokat nyújtó ukrajnai kiberinfrastruktúra, köztük a bankok és az energiaellátó hálózatok elleni támadásokra is.
Sunak szerint Ukrajna már eddig is számos olyan kibertámadást elhárított, amelyeket az orosz fegyveres erők kíséreltek meg egyebek mellett adatmegsemmisítésre (wiperware), valamint fedett kémműveletek végrehajtására kidolgozott szoftverekkel.
A brit miniszterelnök szerint a London által tervezett új támogatás kritikus fontosságú az ilyen jellegű támadások megakadályozása, az ukrán kibervédelem megerősítése és általában a kártékony szoftverek (malware) észlelése és működésképtelenné tétele szempontjából. Az ukrajnai kiberprogram (Ukraine Cyber Programme, UCP) nevű, brit finanszírozású cselekvési terv világszínvonalú szakértelmet mozgósít a magánszektorban és a közszférában a létfontosságú ukrán infrastruktúra-hálózat és a közszolgáltatások védelmére – fogalmazott vasárnapi tájékoztatásában a Downing Street szóvivője.
A programban szerepel ukrán kiberszakértők kiképzése is rendszerveszélyeztető események elemzésére, a támadók kilétének megállapítására és a támadások elkövetőinek felelősségre vonásához szükséges bizonyítékok hatékonyabb összegyűjtésére.
A Downing Street szerint London mindeközben fokozza az Ukrajnának nyújtott katonai támogatásokat is: a brit kormány a héten további 250 millió fontot (csaknem 110 milliárd forintot) folyósított az Ukrajna számára létrehozott nemzetközi alapnak (IFU), amely a minap radarrendszerekből, fegyverekből és lőszerszállítmányokból álló jelentős légvédelmi csomag ukrajnai szállítását jelentette be. A Downing Street közölte azt is, hogy Nagy-Britannia már átadta Ukrajnának a Storm Shadow nevű hosszú hatótávolságú rakétarendszert. Ben Wallace brit védelmi miniszter május első felében jelentette be a Storm Shadow típusú rakéták ukrajnai szállítását. A gyártó által szolgáltatott adatok szerint e fegyvertípus hatótávolsága 250 kilométer. Wallace a rakéták szállítását bejelentő parlamenti tájékoztatásában elmondta: a Storm Shadow rakétatípus kizárólag hagyományos töltetek szállítására alkalmas, nagy hatótávolságú precíziós eszköz, amely kiegészíti az Ukrajnának már korábban átadott hasonló fegyverek, köztük a HIMARS és a Harpoon rakéták nyújtotta védelmi képességeket.
The post London növeli Ukrajna kibervédelméhez adott támogatását appeared first on .
Andrij Juszov, a hírszerzés szóvivője az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott interjújában azt közölte, hogy biztosan tudnak több mint tíz próbálkozásról Oroszország részéről. „Igen, Budanov az orosz világ, az orosz propaganda és Putyin rezsimjének egyik fontos célpontja. Ezzel ő is tisztában van, és miként maga mondta, úgy véli, hogy ez egy helyes értékelés, ami azt jelenti, hogy az általa irányított munka jó irányba halad” – fogalmazott a szóvivő.
Hozzátette, hogy természetesen minden biztonsági intézkedést megtesznek Budanov védelmére, de ez nem akadályozza a hírszerzési főnök és részlegének munkáját. „Végső soron úgy gondolom, hogy Putyinnak és belső körének van félnivalója” – jegyezte meg Juszov.
The post Több mint tíz merényletet kíséreltek meg az ukrán katonai hírszerzés főnöke ellen az oroszok appeared first on .
A lövöldözés tényét megerősítette a település polgármestere is, aki közölte, egyetlen diák sem sebesült meg a támadásban. Edin Delic hozzátette: több sebesült is van, de egyikük sem gyerek. A polgármester arra kérte a szülőket, hogy nyugodjanak meg, és ne keltsenek pánikot, nehéz nap ez az iskola és a település számára.
A tájékoztatás szerint a tanárokra egy fiatalkorú fiú, az iskola korábbi diákja lőtt rá, akit rossz magaviselete miatt tanácsoltak el az iskolából. A fiút a rendőrség elfogta.
The post Meglőtt egy tanárt egy általános iskolai diák Boszniában appeared first on .
A tárca közleményében hozzátette, hogy jelenleg még 31 eltűntet tartanak nyilván. Az elhunytak közül 14-en Herszon megyében, ketten a szomszédos mikolajivi régióban vesztették életüket. A robbantás utáni árvíz miatt még mindig 1300 ház van elárasztva, ebből 1274 Herszon és 26 Mikolajiv megyében. A katasztrófa sújtotta területekről 3614 embert menekítettek ki az ukrán hatóságok, köztük 474 gyereket és 80 mozgáskorlátozottat. Az ukrán rendőrség több mint 4800 állampolgári nyilatkozatot fogadott el anyagi károkról, valamint 13,5 ezer lakást és házat ellenőriztek – fejtette ki a minisztérium.
Olekszandr Tarnavszkij, a délkelet-ukrajnai hadműveleti-stratégiai csapatcsoport parancsnoka azt közölte a Telegramon, hogy az orosz erők egy nap alatt több mint négy századnyi katonát veszítettek a térségben. Megjegyezte, hogy ez alatt az elesett és a megsebesült katonák számát érti. Kiemelte, hogy az orosz hadsereg 77 darab katonai eszköze semmisült vagy rongálódott meg. Tarnavszkij szavai szerint mindezeken felül az ukrán erők 12 orosz lőszerraktárt semmisítettek meg.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök eközben vasárnap, az apák napja alkalmából közzétett videóüzenetében köszönetet mondott az orosz invázió ellen harcoló „erős és bátor” katonáknak, reményét fejezve ki, hogy egyszer mindannyian visszatérhetnek a frontról.
The post Tovább nőtt a kahovkai vízerőmű-robbantás halálos áldozatainak száma appeared first on .
Az amerikai tájékoztatás szerint Antony Blinken amerikai és Hajasi Josimasza japán külügyminiszter beszélt a térség biztonságának fenntartásáról, az amerikai-japán-dél-koreai háromoldalú együttműködésről, valamint az indiai- és csendes-óceáni térség gazdasági fejlesztésére vonatkozó tervekről. Antony Blinken elítélte Észak-Korea ballisztikus-rakétagyakorlatait a Japán-tengeren, és megerősítette az Egyesült Államok szilárd elkötelezettségét Japán védelme iránt.
Az amerikai külügyminiszter Pekingbe utazása előtt Dél-Korea külügyminiszterével, Pak Dzsinnel is telefonon beszélt, akit arról biztosított, hogy az Egyesült Államok elkötelezett kapcsolatainak „felelősségteljes” alakítása mellett Kínával. Antony Blinken emellett szükségesnek mondta, hogy a Kínai Népköztársaság nyomást gyakoroljon Észak-Koreára annak érdekében, hogy Phenjan „komoly diplomáciába kezdjen”. A két külügyminiszter elítélte Észak-Korea folytatódó ballisztikusrakéta-gyakorlatait.
Az amerikai külügyminiszter szombaton érkezett Pekingbe, ahol magas szintű tárgyalásokat folytat. Antony Blinken eredetileg február elején látogatott volna a kínai fővárosba, hogy a kínai külügyminiszterrel tárgyaljon a két ország kapcsolatairól, ám akkor az Egyesült Államok felett repülő és megsemmisített feltételezett kínai kémlégballon miatt lemondta az utazást.
A külügyminiszter elutazása előtt pénteken megismételte azt az amerikai álláspontot, hogy az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Kínával, hanem versenytársnak tekinti azt. Ahogy fogalmazott, nem akar „konfrontációt vagy konfliktust” a verseny helyett.
Az amerikai-kínai kapcsolatokat a közelmúltban kiélezték a Kína és Tajvan térségében történt katonai incidensek. Az egyik esetben egy kínai vadászrepülő került veszélyes közelségbe egy amerikai katonai repülőgéppel, egy kínai hadihajó pedig néhány száz méterre került az amerikai haditengerészet egy hajójához a Tajvani-szorosban. Az eseteket az Egyesült Államok felelőtlennek nevezte és elítélte.
The post Japánban és Dél-Koreában egyeztetett pekingi útja előtt Blinken appeared first on .
A szakértők a lopás megakadályozására azt ajánlják a felhasználóknak, hogy egyedi, erős jelszavakat használjanak minden egyes online fiók esetében: a tapasztalatok alapján a felhasználók gyakran ugyanazokat a belépési adatokat adják meg kényelmi szempontok miatt több fióknál is, így ha a hackerek az ellopott jelszavakat minden népszerű online szolgáltatásban végigpróbálják, egyszerre több fiókhoz is hozzáférhetnek.
Az ESET az it-hős vagy kiberbalek kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy a kutatások szerint sokan még mindig a jelszó főnév angol megfelelőjével, a password szóval és az 123456 számsorral védik az adataikat. Hozzátették, a leggyakoribb 10 jelszó gyakorlatilag egy másodpercen belül feltörhető, ezzel szemben a bonyolult jelszavak feltöréséhez elméletileg több száz vagy ezer év is kellhet.
A csalók gyakran a közösségi médiumok, streamingszolgáltatók vagy bankok alkalmazottainak adják ki magukat, és így próbálják meg kicsalni a jelszavakat, de az automatikus brute force-támadások (próbálgatásos jelszó feltörés) során is ellophatják az adatokat: ez egy olyan módszer, ami az összes lehetséges kombináció végigpróbálásával dolgozik. A program először a leggyakoribb szótári variációkkal kezdi, és gyakran ér el találatot.
Az ESET szakértői szerint hasznos a jelszókezelők alkalmazása, amelyeket a jelszavak biztonságos helyen történő tárolására terveztek. A jelszószéf szoftver egyetlen „mester jelszót” kér a felhasználótól, attól kezdve minden mást már automatikusan kezel az alkalmazás – ideértve a hosszú, egyedi jelszavak automatikus létrehozását és a belépési mezők kitöltését minden egyes webhely esetében.
The post Több mint húszmilliárd felhasználónév és jelszókombináció van a kiberbűnözők kezében appeared first on .
A magyar tárcavezető elmondta: a brüsszeli találkozó legfontosabb célja az utolsó simítás volt az észak-atlanti szervezet új stratégiájának előkészítésében a júliusi vilniusi csúcstalálkozó előtt.
Egy évvel ezelőtt Madridban döntés született a NATO keleti szárnyának megerősítéséről, és új időszámítás kezdődött az elrettentés és a kollektív védelem terén is. Magyarország e tekintetben jól teljesített, a területén létrejött többnemzetiségű harccsoport, és a Székesfehérvárra telepített többnemzetiségű hadosztály-parancsnokság is jelzi az ország elkötelezettségét a szövetség mellett – húzta alá. Magyarország továbbra is kiveszi a részét a feladatokból, egyúttal támogatja a közös megoldásokat – emelte ki a honvédelmi miniszter, aki példaként a transzatlanti és európai védelmi ipari bázis megerősítésére tett erőfeszítéseket említette, amelyek összhangban állnak a magyar védelmi ipar megszilárdítását célzó kormányzati szándékkal.
A keleti szárny megerősítése mellett azonban a délről és más irányokból érkező fenyegetéseket sem szabad figyelmen kívül hagyni – mutatott rá. Magyarországnak az ukrajnai háború szomszédságában lévő országként és a balkáni migrációs útvonalon a déli határait érő fenyegetés miatt kell védenie magát amellett, hogy elkötelezett NATO-szövetségesként részt vesz a közös védelmi feladatok ellátásában.
„Ennek szellemében veszünk részt jelentős, a harmadik legnagyobb kontingenssel a NATO legnagyobb szárazföldi missziójában, a koszovói KFOR-ban” – fogalmazott.
Szalay-Bobrovniczky Ukrajnával kapcsolatban leszögezte, hogy Magyarország álláspontja változatlan, továbbra sem küld halált okozó eszközöket Ukrajnába. Kiáll az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások mellett, és történelme legnagyobb humanitárius akciója keretében segíti Ukrajnát és a háború elől menekülőket. A háborút illetően hozzátette: sajnos továbbra sem zárható ki semmilyen forgatókönyv, ezért az eszkaláció veszélyének csökkentésére kell törekedni.
„Fontos, hogy a NATO továbbra sem részese a konfliktusnak, de minden eshetőségre számítva kiemelten kell kezelnie a nukleáris elrettentés kérdését” – fogalmazott.
A NATO és Ukrajna jövőbeni kapcsolatait illetően Magyarország továbbra is támogatja a NATO nyitott ajtók politikáját, egy háborúban álló ország esetében azonban a csatlakozás napirendre kerülése nem lehetséges – hangoztatta. A miniszter végezetül hozzátette: ez alkalommal is kérte Ukrajnát, hogy tegyen eleget a tagsághoz tett vállalásainak, különös tekintettel a nemzeti kisebbségek jogaira.
The post Szalay-Bobrovniczky: Magyarország biztonságának az erős nemzeti haderő és egy erős NATO a garanciája appeared first on .
Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint a humanitárius segítség olyan nélkülözhetetlen dolgokat jelent, mint az élelmiszer, az ivóvíz, oktatás, egészségügy, munkalehetőség, jogsegélyszolgálat, menekültszállás. A támogatás az Egyesült Államok nemzetközi és nem-kormányzati partnerein keresztül jut el a rászorulókhoz a régióban.
A közlemény rámutat arra, hogy az ukrajnai háború kirobbanása óta több mint hatmillióan menekültek el az országból, ötmillióan pedig a határokon belül kerestek menedéket, de a háború által sújtott lakosságszám ennél jóval nagyobb. Az Egyesült Államok humanitárius segítsége tavaly október óta meghaladja a 600 millió dollárt, és ez egyúttal elismerése azon országok nagylelkűségének, amelyek befogadják és támogatják a menekülteket – olvasható az amerikai külügyminisztérium közleményében.
A háború kezdete, azaz 2022. februárja óta nyújtott amerikai humanitárius segítség teljes összege eléri a 2,1 milliárd dollárt.
The post Washington újabb, 205 millió dollár támogatást nyújt az ukrán menekülteket ellátó szervezeteknek appeared first on .
A különféle fizetési lehetőségek profi beállítása jelentős befolyással van a konverzióra. Ha például nem áll rendelkezésre elegendő opció, azzal bizony vevők morzsolódhatnak le. Ellenkező esetben pedig a bőség ijesztheti meg a vásárlókat, és szintén faképnél hagyhatnak minket.
Mi a helyzet hazánkban?
A Shopify többféle fizetési opciót kínál, némelyik beüzemelése csupán néhány kattintás, de mi jellemző Magyarországon? Az itthoni webshop statisztikák szerint inkább az egyszerűbb opciókat preferálják, hiszen így nagyobb a kontroll a pénzügyek terén.
Természetesen egy webshop sikere nem csupán a beépített fizetési megoldásokon múlik, érdemes egyben szemlélni az egészet, és már a kezdetekhez igénybe venni szakértők segítségét, például a 7Blog Shopify webshop készítés szolgáltatását! Ennek keretein belül pedig könnyebben megtervezhető az egész business, külön kitérve a vállalkozás és a célközönség típusához leginkább javasolt fizetési módokra.
Átlagosan 3-4 lehetőséget szoktak megadni a webshoptulajdonosok, de 5-6 opciónál többet nem is célszerű bezsúfolni, ugyanis áttekinthetetlen és már erősen túlzó.
Hogyan válasszuk ki a legmegfelelőbbeket?
Vegyük figyelembe a célpiac fizetési szokásait, ugyanis ez alapvető szempont, hogy sikerüljön végül egy ideális checkout felületet létrehozni.
Nálunk még napjainkban is az utánvét és az átutalás a két legnépszerűbb, nem csupán Shopify esetén, de a többi webshopnál is. Javuló tendenciát mutat a bankkártyás megoldás is, a digitális és mobiltárca pedig a nemzetközi trendekkel összhangban alakul. Elég belegondolnunk, hogy Magyarországon a Simple fiókok száma már 2,6 milliónál is több.
A Shopify fizetési típusok közül megkülönböztetünk különböző kategóriákat: köztük a manuálisakat, a bankkártyás fizetéseket és a kriptovalutát.
Nézzük meg az egyes típusokat!
A manuális fizetési lehetőségek közé tartozik minden olyan opció, amelyhez nem szükséges harmadik fél általi fizetési szolgáltató, vagyis az utánvét és az előreutalás. Ezt könnyen hozzáadhatjuk a webshopunkhoz a Manual Payment Methods gombra klikkelve. Mivel a két legismertebb módról van szó, mindenképpen célszerű élni a lehetőséggel. Ráadásul a tranzakciós díjak miatt sem fájhat a fejünk.
A bankkártyás fizetési mód beállításához külön ismertetővideó is készült a Shopify webshoptulajoknak, eszerint képbe kerülhetünk, hogy mely tényezőket érdemes megvizsgálni a beüzemelés előtt.
Egyesek pedig úgy döntenek, hogy náluk kriptóval is fizethetnek a vevők, eszerint kiválasztható a Shopify által elfogadott szolgáltatók táborából a szimpatikus. Nálunk ez még gyerekcipőben jár, de könnyen lehet, hogy idővel átfordul majd.
A legokosabb megoldás, ha kikérjük profi szakértők tanácsát is, hiszen ahogyan már a bevezetőben is írtuk, nem szabad lebecsülni a fizetési módok konverziónövelő hatását.
The post Online fizetési megoldások a legismertebb webshopmotornál appeared first on .
Azt írták: a legtöbb bejelentés idén Fejér vármegyéből érkezett, ahova eddig 114 alkalommal hívták a tűzszerészeket feltételezett robbanóeszközhöz, 32 eset igényelt azonnali intézkedést. Csak májusban 139 bejelentés érkezett az alakulathoz, 31 esetben volt szükség az állampolgárok biztonságáért soron kívüli intézkedésre.
A mentesítések során előkerült, csaknem 1,6 tonnányi robbanóeszközt több mint kétszáz kilogramm robbanóanyag segítségével semmisítették meg a katonák. Csepelen a Fácánhegyi úton egy második világháborús eredetű, száz kilogrammos szovjet légibomba került elő éles gyújtószerkezettel, Gödöllőn pedig egy 25 kilogrammos szovjet légibomba.
A Heves megyei Vécs külterületén mezőgazdasági munkák közben bukkantak második világháborús robbanóeszközökre. A helyszín a tűzszerészeknek számára nem ismeretlen – írták -, ugyanis az egykor a közelben álló lőszerraktárt a szovjetek korábban felszámolták, az ott tárolt eszközöket robbantógödrökbe helyezték és felrobbantották. A szétszóródott, fel nem robbant robbanótestek, lőszerek mentesítését a mai napig végzik a tűzszerészek – jegyezték meg.
Vécs külterületén négy helyszínen 25 tüzérségi gránátot és egy kézigránátot azonosítottak. A korábbi robbantógödrökből előkerült eszközök nagy része magyar gyártmányú romboló, repesz, páncéltörő vagy légvédelmi repeszgránát volt, de az előkerült eszközök között ritkaságnak számító, három német tíz centiméteres páncéltörő és három cseh gyártmányú, tíz centiméteres repeszgránát is előkerült. Egy rossz állapotú 36M Vécsey kézigránátot a helyszínen semmisítettek meg, a többi robbanóeszközt a katonák a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére szállították, későbbi megsemmisítésre.
Kiskunfélegyházán a Nádasdi utcai temetőben sírfeltárások folynak, ott fél kilogrammnyi 31M éles karabélylőszert találtak, amelyek egy 31M magyar golyószóró fegyver maradványainak közeléből kerültek elő. Az éles lőszereket a tűzszerész katonák későbbi megsemmisítésre elszállították, a hatástalanított fegyver maradványát pedig a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársai veszik majd át.
The post Idén már több mint 740 alkalommal riasztották a tűzszerészeket appeared first on .
Az ítélet nem jogerős. A bíróság csaknem hat órán keresztül indokolta döntését. A tárgyalást fokozott biztonsági intézkedések mellett tartották.
A bíróság az ügyészi vádirattal egyezően állapította meg a tényállást az ügetői merénylet ügyében. Eszerint Portik az 1990-es évek közepétől egy olyan, 15-20 emberből álló csoportot szervezett maga köré, amelyet ő irányított, a tagoknak végre kellett hajtaniuk az utasításait.
A férfi egy elszámolási vita miatt 1996. november 1-jén Budapesten megölette riválisát, Prisztás Józsefet, és ebben az ügyben hallgatták ki a hajtót, Lakatos Csabát, aki Prisztás barátja volt. A hajtó a kihallgatása után a folyosón említést tett a rendőröknek arról, hogy a gyilkosság hátterében szerinte – egy ingatlannal kapcsolatos vita miatt – Portik állhat. Portik erről tudomást szerzett és elhatározta, hogy megöleti az általa besúgónak, „vamzernek” tartott férfit, ezért 1996 novemberének elején rávette Tanyi Györgyöt arra, hogy végezzen a hajtóval.
Tanyi 1996. november 13-án este négy lövést adott le a budapesti ügetőn és három lövedék el is találta Lakatost, akinek az életét csak a szakszerű orvosi ellátás mentette meg. Tanyit a Fővárosi Ítélőtábla 2018 januárjában jogerősen 11 év fegyházbüntetésre ítélte. A támadó testvérei és negyedik társuk bűnsegédként működött közre azzal, hogy figyelőként biztosították az elsőrendű vádlott tettét és segítették menekülésében.
A lövöldözés ügyében 2019 augusztusában emeltek vádat Portik ellen, miután Tanyi arról beszélt, Portiktól kapott megbízást az emberölésre.
A bíróság ítéletének indoklásakor elhangzott: Tanyit jogerősen elmarasztalta a bíróság az ügetői merénylet miatt, de abban az eljárásban nem derült ki, miért követte el a bűncselekményt, sőt, Tanyi a sértett barátja volt, így nem volt oka, hogy rálőjön. Azonban Tanyi később maga mondta el, hogy Portik volt a felbujtó.
Ehhez az ügyhöz egyesítették 2021-ben az 1999-ben elkövetett gyilkossági ügyet. A bíróság a váddal egyezően megállapította, hogy Portik fiatalkora óta ismerte a sértettet, 1999-ben azonban megromlott közöttük a korábbi baráti viszony, ezért Portik megbízta a szintén a bűnelkövetői csoportjához tartozó két társát – K. Gábort és Sz. Józsefet -, öljék meg a férfit. A két férfi 1999. április 25-én megjelent a sértett XI. kerületi bérelt lakásánál, és K. Gábor hangtompítóval ellátott géppisztollyal több lövést adott le a férfira, aki a helyszínen meghalt. Az Erzsébet híd budai hídfőjénél a Dunába hajították a fegyvert, amit később hajléktalanok találtak meg a Duna-parton, és leadtak a rendőrségen. A sértett holttestét 1999. május 6-án fedezték fel.
Az ügyészség Portikra és K. Gáborra is életfogytig tartó szabadságvesztést kért.
A bíróság Portikot az ügetői merényletben felbujtóként, aljas indokból elkövetett emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek pénteken, a másik ügyben pedig felbujtóként elkövetett, előre kitervelt emberölésben, és húsz év fegyházbüntetésre ítélte. A másodrendű vádlottat, K. Gábort előre kitervelt emberölésben mondta ki bűnösnek a törvényszék, és 14 év fegyházbüntetésre ítélte. Mindketten a büntetésük négyötödének letöltése után feltételesen szabadlábra helyezhetők.
A bíróság Portik esetében súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy két emberölés miatt már kiszabott börtönbüntetését tölti, K. Gábor esetében pedig mások mellett „az ölési cselekmény maffiaszerű jellegét”.
A harmadik férfival, Sz. Józseffel, az emberölés bűnsegédjével szemben a Fővárosi Főügyészség szintén vádat emelt – együttműködésére tekintettel – elkülönített eljárásban. A harmadrendű vádlottat azzal is vádolták, hogy Fenyő János megölése ügyében bizonyítékokat kínált fel pénzért az ügyben felbujtóként gyanúsított Gyárfás Tamásnak, így törekedve a büntetőeljárás meghiúsítására.
A pénteken kihirdetett ítélet nem jogerős, az ügyész az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett, a vádlottak és védőik pedig felmentésért. Portik arról beszélt, a rendőrség manipulálja az ellene folyó eljárást, hogy „a valódi elkövető” elkerülje a felelősségre vonást. Az ítélethirdetés előtt a másodrendű vádlott az utolsó szó jogán tagadta a bűncselekmény elkövetését, és azt mondta, a bizonyítékok cáfolják a harmadrendű vádlott vallomását. Portik az eljárás során tagadta a bűncselekmények elkövetését.
The post Ügetői merénylet: Húsz év fegyházat kapott Portik appeared first on .
A Nemzeti Gárda Massachusetts-i légiegységének 21 éves adatelemzőjét áprilisban tartóztatták le, miután az általa megosztott, többi között az ukrajnai háborúval összefüggő, katonai dokumentumok nyilvánosságra kerültek.
Teixeirát hat rendbeli szövetségi bűncselekménnyel vádolják, mely egyenként 10 évig terjedő szabadságvesztéssel és 250 ezer dollár pénzbírsággal sújtható.
A vádemelést kommentálva Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy azok, akik magas szintű biztonsági felhatalmazással rendelkeznek, bizalmat kapnak arra, hogy védelmezzék a minősített információkat és biztosítsák a nemzet titkait. „A mai vádemelés ennek a bizalomnak a feltételezett súlyos megsértésére világít rá” – fogalmazott az FBI vezetője.
A nyomozati iratok szerint Teixeira 2022. novembere és 2023. áprilisa között mintegy negyvenezer üzenetet tett közzé a Discord közösségi oldal zárt csoportjában, amelyek tartalmazták a titkos katonai iratokat részben az Egyesült Államok külföldi szövetségeseivel és ellenfeleivel kapcsolatban. A nyomozóhatóság megállapítása szerint az üzenetekben többször utalt arra, hogy tisztában van a dokumentumok minősítésével, és esetenként maga kérdezte a zárt online csoport felhasználóit, hogy milyen jellegű információk érdeklik őket.
Teixeirát áprilisban otthonában tartóztatták le és azóta a hatóságok őrizetében van. Májusban a bíróság szükségesnek tartotta, hogy a büntetőeljárás kezdetét börtönben várja ki, mert szabadlábra helyezése esetén, a bíró évelése szerint, fennállna az országból való távozás és az igazságszolgáltatás akadályozásának kockázata.
The post Vádat emeltek a titkos amerikai katonai információkat kiszivárogtató Jack Teixeira ellen appeared first on .
A Londontól 180 kilométerre északnyugatra fekvő, 320 ezer lakosú nagyváros központjában a Nottinghami Egyetem két 19 éves hallgatója, Grace O’Malley-Kumar és Barnaby Webber, valamint Ian Coates, az egyik nottinghami középiskola 65 éves gondnoka vált a keddi késeléses támadás áldozatává.
A Nottinghamshire megyei rendőrség legfrissebb, csütörtök délutáni tájékoztatása szerint a gyanúsított a két fiatal egyetemista meggyilkolása után gyalog megközelített egy idősotthont, ahová megpróbált behatolni, de ez a kísérlete kudarcba fulladt. A feltételezett elkövető ezután ölte meg harmadik áldozatát, az iskolai gondnokot, és a gondnok furgonjával megpróbált elgázolni egy férfit, akit jelenleg is súlyos sérülésekkel ápolnak a helyi kórházban.
A gyanúsított két másik járókelőt is megpróbált elütni, akik könnyebb sérüléseket szenvedtek, de a járművet ekkor már egy rendőrautó követte. A rendőrök ezután elektromos sokkoló használatával elfogták a feltételezett tettest. A megyei rendőrkapitányság csütörtöki tájékoztatása szerint a gyanúsított a Nottinghami Egyetem egykori hallgatója, de a nyomozók nem hiszik, hogy ennek a ténynek köze lenne a véres ámokfutáshoz.
A rendőrség közölte, hogy az őrizetes további kihallgatásához a vizsgálati fogság 36 órányi meghosszabbítását kérte a helyi magisztrátusi bíróságtól, amely teljesítette a kérést. A kapitányság hangsúlyozta, hogy a vizsgálatban továbbra is részt vesz az országos terrorizmusellenes rendőri hálózat, de a nyomozók változatlanul nyitott kérdésként kezelik, hogy mi lehetett a gyanúsított indítéka.
A csütörtöki tájékoztatás szerint az ügy kivizsgálására külön nyomozócsoport alakult, amelynek tagjai folytatják a gyanúsított kihallgatását, emellett térfigyelő kamerák felvételeit is begyűjtötték, házkutatásokat végeznek a városban és szemtanúkat hallgatnak meg.
The post A Nottinghami Egyetem korábbi hallgatója a városban elkövetett gyilkosságok gyanúsítottja appeared first on .
A németországi központú gyakorlaton 25 tagország vesz részt együttvéve 250 repülőgéppel és tízezer katonával. „Megmutatjuk, hogy a NATO területe érinthetetlen, és készen állunk megvédeni minden egyes négyzetcentiméterét” – hangsúlyozta Ingo Gerhartz altábornagy, a német légierő (Luftwaffe) főszemlélője. Hozzátette, hogy az Air Defender 23 (Légi védelmező 23) nevű gyakorlat kizárólag védelmi műveletek betanulására szolgál, és nem várható, hogy hatására élénkül az orosz katonai tevékenység.
Mint mondta, a 12 napos műveletben mintegy kétezer repülést hajtanak végre, és egyik sem orosz területek felé irányul, így – a NATO területébe ékelődő – Kalinyingrádot is elkerülik. Ugyanakkor a gyakorlat a szövetség „szellemiségét és erejét” is demonstrálja, és igen meglepő volna, ha nem vennének róla tudomást a NATO-n kívüli országok vezetői, beleértve Putyint – jegyezte meg Amy Gutmann, az Egyesült Államok berlini nagykövete.
A német hadsereg (Bundeswehr) egy korábban kiadott összeállítása szerint a gyakorlat „a transzatlanti szolidaritás demonstrálására” szolgál. A többi között azt tanulják be, hogy miként küldjenek támogatást az Egyesült Államokból Németországba megtámadott európai NATO-tagok védelmére. A résztvevők legnagyobb része is amerikai, a Nemzeti Gárda légiereje (Air National Guard) egy száz repülőből és 2600 katonából álló egységgel képviseli a NATO vezető hatalmát.
A központ Németország, de hollandiai és csehországi bázisokat is használnak. A repülések nagy részét az Északi- és a Balti-tenger felett hajtják végre. A hónapok óta szervezett gyakorlat a remények szerint nem akadályozza lényegesen a polgári légi közlekedést, így nem kell majd járatokat törölni és legfeljebb néhány perces késések adódnak majd.
Kényelmetlenségek azonban előfordulhatnak, de „a biztonságot nem adják ingyen” — mondta Gerhartz.
The post A NATO történetének legnagyobb légi gyakorlata kezdődik appeared first on .