Azt írták: a 48 éves magyar és a 44 éves szlovák férfira pár hónappal ezelőtt figyeltek fel olyan adatok alapján, hogy a magyar férfi a szlováktól rendszeresen szerez be kábítószert, amelyet Magyarországon továbbértékesít. A nyomozás előrehaladtával konkrét bizonyítékok is alátámasztották, hogy dílerként különböző kábítószereket árulnak.
A párosra összehangolt akcióban csaptak le pénteken. A rajtaütéshez a Terrorelhárítási Központ segítségét kérték, mivel információjuk volt arról, hogy a magyar férfinak fegyvere van. A férfit tatabányai otthonában fogták el. A házkutatásnál gyanús anyagokat – feltehetően kokaint és metamfetamint – találtak. Ezenkívül a nyomozók lefoglaltak mobiltelefonokat, laptopot, légfegyvereket, valamint csaknem 1,5 millió forintot és 270 amerikai dollárt. Szintén Tatabányán elfogták a férfi élettársát is, akinek táskájában csekély mennyiségű kokaint találtak.
A szlovák férfin egy budapesti pláza parkolójában ütöttek rajta a Terrorelhárítási Központ munkatársai. Autójában mintegy ezer simítózáras tasakot, telefonokat és SIM-kártyákat, 6200 eurót és több mint 3 millió forintot találtak, valamint két olyan dobozt, amely kábítószergyanús anyagot rejtett. Lakásában szintén droggal szennyezett dobozt és szipkát fedeztek fel, valamint lefoglaltak csaknem 24 000 eurót és több mint 22 millió forintot.
A két férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, majd bűnügyi őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat. A magyar férfi élettársát – szabadlábon hagyása mellett – kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki gyanúsítottként – olvasható a rendőrségi honlapon.
The post Két drogdílert fogtak el a rendőrök appeared first on .
A Falak őrzője nevű hadművelet keretében tucatnyi repülőgéppel elsősorban a “Hamász-metrót”, az övezet alatt húzódó, betonból kiépített alagúthálózatot, az iszlamista szervezet legnagyobb és legköltségesebb stratégiai infrastruktúráját támadták, valamint a Hamász legfőbb gázai vezetőjének, az izraeli börtönökben 24 évet eltöltő Jahíje Szinuárnak és az ő testvérének otthonát.
Jahije és Mohamed Szinuár háza Hán-Júniszban állt. Mohamed Szinuár a Hamász katonai szárnyának egyik vezetője, a szervezet személyzeti felelőse és Gilád Salit izraeli tizedes 2006-os elrablásának egyik kitervelője volt. A Szinuár testvérek mellett több más, magas rangú Hamász vezető házát is támadták, de a fontosabb katonai felelősök a hadművelet kezdete óta titkos bunkerekben rejtőzködnek.
Hedi Zilberman, az izraeli hadsereg szóvivője a lapnak elmondta: a légierő épületeken kívül 45 rakétasilót is támadott az elmúlt napokban. Ennek ellenére a palesztin fegyveresek szombat este 7 órától vasárnap reggel 7-ig mintegy 120 rakétát tudtak kilőni izraeli területre, ezek közül több elérte az ország középső részét is, de az izraeli rakétaelhárító rendszer túlnyomó többségüket a levegőben megsemmisítette.
“Azt vesszük észre, hogy a hamászosok, és nem csak a vezetők, félnek bemenni az alagútrendszerükbe. Jelenleg a járatok elleni támadás második szakaszában vagyunk, és lesznek további szakaszok”- mondta Zilberman. “A Hamász több tízmillió dollárt fektetett be a stratégiai ‘metróprojektbe’: az alagút építésének minden egyes méterre 500 dollárba került” – tette hozzá.
“A savuot – a zsidó pünkösd – az idén másképp alakul, mint korábban” – jelentette ki a katonai szóvivő, utalva a vasárnap este kezdődő, és várhatóan rakétatámadások árnyékában zajló zsidó ünnepre. Az idei savuoton bárhol és bármikor lehet újabb rakétatámadásra számítani. Ezért Izrael déli és középső vidékeinek lakosai alaposan meggondolják, hogy elinduljanak-e rokonlátogatásra, mert az utakon nincs védelem, nem tudnak hová menekülni.
A legújabb izraeli-palesztin fegyveres konfliktusban eddig 10-en vesztették életüket, és 275-en sebesültek meg. A gázai oldalon legkevesebb 145 halottat jelentettek az ottani egészségügyi hatóságok, akik közül 41-en gyermekek, 23-an pedig nők voltak.
A feszültség április közepén újult ki, ezúttal azért, mert zsidó telepesek Jeruzsálem keleti részén ki akartak költöztetni palesztin családokat otthonukból, és a palesztinok tiltakoztak ez ellen, valamint abból kifolyólag, hogy izraeli rendőrök intézkedtek az Al-Aksza mecsetnél, és a palesztinok emiatt is tiltakoztak. A Hamász hétfőn kezdte el rakétákkal támadni Izraelt, és ez váltotta ki az izraeli ellencsapást. Azóta a Hamász több mint kétezer rakétát lőtt ki, de túlnyomó többségüket az izraeli légvédelem elfogta. Izrael harci repülőgépei és tüzérsége pedig több száz célpontot támadott a Gázai övezetben, ahol mintegy kétmillió palesztin él.
The post Az izraeli légierő mintegy száz rakétát lőtt ki az éjjel gázai célpontokra appeared first on .
Homolya Róbert, a MÁV-Volán csoport elnök-vezérigazgatója a kampányról szóló pénteki online sajtótájékoztatón kiemelte: a vasút a legzöldebb és legbiztonságosabb közlekedési mód. Hozzátette, a MÁV 7700 kilométer vasútvonalat üzemeltet, ezeken naponta több mint háromezer vonat közlekedik, amelyek évente 140 millió utast szolgálnak ki.
Szólt arról is, hogy a legtöbb vasúti baleset a vasúti átjárókban történik, elsősorban figyelmetlenség és a közlekedési szabályok be nem tartása miatt. Elmondta, a vasút vonalát több mint 5500 átjáró keresztezi, vagyis két kilométerenként metszi egymást a vasúti és a közúti hálózat, ezek fele nem biztosított, azaz nincs olyan technikai eszköz telepítve, amely felhívná a közúton közlekedők figyelmét arra, hogy jön a vonat.
Az elnök-vezérigazgató közölte, 2008 óta nem történt olyan halálos baleset, amely vasúti hibára lett volna visszavezethető, de így is évente hatvan-nyolcvan baleset következik be a vasúti átjárókban. Tavaly hatvan ilyen baleset volt, az idén azonban már több baleset történt az átjárókban, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Hangsúlyozta: nem lehet elégszer beszélni erről, ezért most induló, Ütközéspont elnevezésű kampányukkal a fiatalok figyelmét szeretnék felhívni a biztonságos közlekedés fontosságára és a vasúti balesetek lehetséges következményeire.
Az utkozespont.hu oldalon a játék résztvevőinek ki kell deríteniük, hogyan történt a vasúti baleset. A játékban 360 fokban körbe tudnak nézni, meg tudják keresni az elrejtett nyomokat, “helyszínelhetnek”, hogy a végén megoldják az esetet.
Homolya elmondta: az interaktív kampány mellett országszerte ötszáz plakátot helyeznek ki, továbbá minden középiskolát elérnek a kampánnyal és az ahhoz kapcsolódó nyereményjátékkal. Hangsúlyozta, hogy ilyen kiterjedt közlekedésbiztonsági kampány még nem volt a magyar vasút életében.
Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője – aki a filmben egy rendőrt alakít – arról beszélt, nem ez az első alkalom, hogy a rendőrség együttműködik a MÁV-val a vasúti átjárók biztonsága érdekben, de eddig az átjáróban szabálytalankodók kiszűrésére, szankcionálására fókuszáltak, most azonban a balesetmegelőzés van a középpontban. Az alezredes közölte, a vasúti átjárókban történő balesetek fele halálos kimenetelű, egy személyautó és egy mozdony ütközésénél elkerülhetetlen a személyi sérülés bekövetkezése.
Az interaktív nyomozójátékban a sérültet Nagy Zsolt színész alakítja, aki a sajtótájékoztatón azt mondta, személyes érintettsége miatt nem volt kérdés, hogy részt vesz a kampányban. Hangsúlyozta: mindenkit hazavárnak, és nagyon fontos a közlekedésbiztonsági szabályok betartása.
Biber Anett, a MÁV szóvivője egy kérdésre válaszolva elmondta: változó, hogy egy baleset mekkora kárt okoz a vasútnak. A legutóbbi esetben, amikor egy motorvonat és egy rolleres ütközött, a vonatban minimális kár keletkezett, de amikor egy traktor két vonattal is ütközött, már a 200 millió forintot is meghaladta a pályában és járművekben bekövetkezett kár.
Az utkozespont.hu oldalon a játék mellett lehet olvasni a MÁV közlekedésbiztonsági fejlesztéseiről is, valamint megtalálható a vasúti balesetek térképe, amely megmutatja a legveszélyesebb átkelőket.
The post Interaktív kampányt indít a vasúti átjárók biztonságosabbá tételére a MÁV appeared first on .
Reszl Ildikó főügyész tájékoztatása szerint a férfi 2014 nyarán a bokodi házába csalt egy hétéves kislányt, filmeket, képeket nézetett vele, levetkőztette, és a gyermekkel szexuális cselekményt végzett heti rendszerességgel. A találkozások után “jutalomként” csokit adott a kislánynak, akivel a szexuális viszonyt 2015 nyarán is folytatta. A gyermek tiltakozása miatt közösülés nem történt.
Az elkövető 2014-ben egy társkereső oldalon megismerkedett egy nővel, akinek a nyolc éves lányával 2014 júniusa és 2016 ősze között több alkalommal szexuális cselekményt végzett, vele legalább egyszer közösült. A férfit 2008-ban szemérem elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt kilenc év fegyházbüntetésre ítélték, ebből 2013-ban szabadult.
A Tatabányai Járásbíróság a letartóztatásban lévő elkövetőt a mostani, 12. életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt indult ügyben az ügyészség indítványára 18 év fegyházbüntetésre ítélte. Emellett végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozástól vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna.
Az ítélet nem jogerős, mivel az ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.
The post Gyermekek elleni szexuális bűncselekményekért 18 év fegyház appeared first on .
A közlemény szerint a kórház az ügyben belső vizsgálatot indít. A rendőrség csütörtökön arról tájékoztatott, hogy a gyanúsított, egy 69 éves nő műtét miatt volt a kórházban, egy ápolónő ellátta őt, ám amikor elfordult tőle, az asszony egy késsel megszúrta. Az ápolónő súlyosan megsérült, azonnal megműtötték. A miskolci rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást a 69 éves nő ellen.
The post Stabil az állapota a miskolci megyei kórházban megkéselt ápolónőnek appeared first on .
A “terrortámadások” célja a félelemkeltés és emberek válogatás nélkül legyilkolása – mondta a szóvivő, kiemelve, hogy semmi sem igazolhat ilyen tetteket. A német kormány kiáll Izrael önvédelemhez fűződő joga mellett, és az ellene indított rakétatámadások azonnali leállítását követeli – mondta.
Hozzátette, hogy a szövetségi kormány és vezetője, Angela Merkel kancellár az izraeli-palesztin konfliktus elmérgesedésével összefüggésben történt németországi antiszemita incidenseket is a leghatározottabban elítéli. A gyülekezés és a véleménynyilvánítás jogát tiszteletben kell tartani, de visszaél jogaival, aki csak azért jár tüntetésre, hogy “kiüvöltözze magából a zsidókkal szembeni gyűlöletét” – mondta Seibert.
Aláhúzta, hogy az izraeli kormány tevékenységének bírálata nem irányulhat németországi zsidó polgárok és intézményeik ellen. Aki németországi zsidó intézményekre támad, tettével leleplezi magát, elárulja, hogy nem is egy állam működését vagy egy kormány tevékenységét bírálja, hanem gyűlölködik egy vallás és a vallás követőivel szemben – tette hozzá a szóvivő.
Németországban az izraeli-palesztin konfliktus elmérgesedésével emelkedésnek indult az antiszemita incidensek száma, a hét eleje óta nagyjából tíz eset történt. Több városban megdobálták kővel a helyi zsinagógát, tüntetéseken antiszemita jelszavakat skandáltak és izraeli zászlókat égetettek el.
Izrael és a gázai szélsőséges iszlamista szervezetek között hétfőn kezdődött rakétaháború, miután Jeruzsálemben összecsapások voltak a palesztinok és az izraeli biztonságiak között az al-Aksza mecsetnél. Az izraeli sajtó közlése szerint csak csütörtök éjjel 190 rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izrael felé, míg az izraeli hadsereg mintegy ezer lövedéket indított az övezetben található célpontokra.The post A német kormány terrorizmusnak tekinti az Izrael elleni rakétatámadásokat appeared first on .
Benkő Tibor elmondta: a Magyar Honvédség alapfeladata – az ország védelme – mellett minden területen ott van, ahol segíteni tud az ország lakosságának, mint például 2015-ben, amikor katonákat vezényeltek a déli határszakasz őrzésére, védelmére. Abban a feladatban azóta is részt vesznek – emlékeztetett.
A koronavírus-járvány miatt tavaly március óta a katonák segítették, segítik a határzárást, a határőrizeti feladatokat, a közterületeken a rendőrökkel közösen járőröznek, valamint fertőtlenítési feladatokat is végrehajtottak. A kórházparancsnoki rendszerben most is hatvan katona teljesít szolgálatot, az egészségügyi dolgozók tehermentesítését pedig mintegy 1400 segíti – sorolta. Az öt honvédségi oltóbusszal pedig bárhová el tudnak jutni, hogy segítsék a lakosság beoltását – ismertette.
Benkő kitért arra is: fontos, hogy a haderőfejlesztési program továbbra is töretlenül folytatódjon, mert a béke, a biztonság szavatolásához kell egy erős, jól felszerelt, ütőképes Magyar Honvédség. Elmondta: szeretnék, ha a társadalom is látná a haderőfejlesztési program eredményeit, ezért a tervek szerint augusztus végén Kecskeméten nemzetközi repülőnapot és haditechnikai bemutatót tartanak. Megjegyezte azonban, hogy a rendezvényen csak azok vehetnek részt, akiknek van oltási igazolványuk.
The post Csaknem négyezer katona vesz részt a vírus elleni védekezésben appeared first on .
Az arabok és zsidók egymás ellen elkövetett erőszakos atrocitásainak megszüntetése érdekében bevetik a Sin Betet is a súlyos zavargások után, mert ezeket a cselekményeket minden szempontból terrortevékenységnek tekintik.
“Nem engedjük, hogy erőszakos törvénysértők terrorral uralják Izrael utcáit, sem arabok, sem zsidók”- közölte a szokatlan lépést Nadav Argaman, a Sin Bet vezetője pénteken. “Az izraeli rendőrséggel teljes együttműködésben a Sin Bet beveti minden információgyűjtő és terrorellenes eszközét bárki ellen, aki izraeli állampolgárokat – akár zsidókat, akár arabokat – bántalmazni próbál, mindaddig, amíg visszatér a nyugalom az országban az utcákra” – tette hozzá.
“A Sin Bet ezeket az eseményeket minden szempontból terrorista cselekménynek tekinti. Ennek megfelelően alkalmazni fogja hírszerző eszközeit, hogy mindent megtudjon a támadások és összecsapások céljáról és az azokban érintettek kilétéről, valamint meghiúsítsa az incidenseket, hogy felkutassa, letartóztassa és kihallgassa az esetleges elkövetőket, majd büntetőeljárás alá vonja őket” – közölte Argaman.
Az elmúlt napokban Izrael-szerte, de elsősorban a vegyesen, zsidók és arabok lakta városokban lincselésszerű etnikai támadások történtek zsidók és arabok ellen, erőszakos, olykor fegyveres csoportok a másik nemzetiség tagjaira vadásztak, kődobáló, petárdákat és Molotov-koktélokat hajigáló tüntetéseket szerveztek, kárt okoztak a másik csoport tagjainak vagyontárgyaiban, és többfelé a rendőrséggel is összetűztek.
The post A Sin Bet is részt vesz a zavargások felszámolásában appeared first on .
Az elsőfokú ítélet szerint a többszörösen büntetett előéletű vádlott 2019 szeptemberében költözött a sértett által üzemeltetett munkásszállóba és érzelmi kapcsolat alakult ki köztük. A férfi azonban megharagudott a nőre és eltervezte, hogy tüzet okoz a szállóban és így megöli. Égésgyorsítónak lakklemosót vásárolt.
A vádlott 2019. október 13-án este a szállóban összepakolta a holmiját, és megvárta, hogy a lakók nyugovóra térjenek. A folyosón kihelyezett porral oltót elrejtette, hogy a tűzoltást megnehezítse, éjjel a barátnője szobájában és a konyhában tüzet gyújtott, majd elhagyta az épületet. A lakóknak sikerült kimenekülniük, a tűzoltók segítségével eloltották a tüzet, senki nem sérült meg. A vádlott beismerte tettét és lemondott a tárgyalásról, beismerő vallomását a bíróság elfogadta.
A Kecskeméti Törvényszék tárgyalás kitűzése nélkül előkészítő ülésen 14 év fegyházra ítélte a 25 éves tiszakécskei férfit előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és közveszélyokozás miatt. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így a büntetőper a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon. A vádlott letartóztatásban marad.
The post Emberölés kísérlete miatt 14 év fegyházra ítéltek egy tiszakécskei férfit appeared first on .
A tájékoztatás szerint az érintett kereskedők nem vezettek megfelelő nyilvántartást, így nem tudták igazolni a fatermékek eredetét.
Kifejtették, a hatóság ellenőrei helyszíni vizsgálaton észlelték, hogy egy nagykanizsai és egy hodászi telephelyen jóval több fa van, mint a nyilvántartásban, valamint a bemutatott eredetigazoló dokumentumokban, ezért a két kereskedőtől összesen 1400 köbméter tűzifát koboztak el.
Az olasz tulajdonosi hátterű nagyatádi piaci szereplőnek, mint a faanyag első forgalomba hozójának a termékek eredetét szigorúbban kellett volna ellenőriznie, mint egy átlagos kereskedőnek. A cég többszöri szóbeli egyeztetés, valamint az eljárási bírság ellenére sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy kötelezettségeit teljesítette, ezért a hatóság egy hónapra felfüggesztette a tevékenységét.
Általános tapasztalat, hogy a faanyag kereskedelem felügyeleti rendszerének bevezetését követően nagyon sokan bejelentkeztek a Nébih nyilvántartásába, és megkezdték a jogszabályi követelményekhez való alkalmazkodást. Az önkéntes jogkövetési hajlandóság azonban az utóbbi időben alább hagyott, így a faanyag eredetének nyomon követhetőségét a telephelyi nyilvántartásban több helyen már nem biztosítják. A Nébih ellenőrei ezért 2021-ben kiemelten ellenőrzik a faanyag eredetének igazolását szolgáló két alapvetően fontos dokumentumot, a szállítójegyeket és a telephelyi nyilvántartást – tájékoztatott a Nébih.
The post Nébih: az ellenőrök tüzifát koboztak el a kereskedőktől appeared first on .
Az elmúlt egy évben jelentősen megemelkedett a hortobágyi Madárkórházban azon esetek száma, amelyek hátterében lőtt sérülések vagy szabálytalanul kihelyezett csapdák állnak. Hetente mintegy tucat sérült állat érkezik az intézménybe a két probléma valamelyike miatt. A vadon élő állatok közül a sérülteknek csak töredéke kerül emberkézre, a hortobágyi Madárkórház becslései szerint országosan többezerre tehető a valós esetek száma – olvasható a közleményben.
Mint írják, szerdán majdnem egyszerre szállítottak be egy légpuskával meglőtt fehér gólyát (fokozottan védett faj, eszmei értéke százezer forint) és egy szabálytalanul kihelyezett csapóvas által fogott barna rétihéját (védett, eszmei értéke ötvenezer forint). Előbbi valószínűleg fészkel, tojásai jelenleg árván maradtak. A lövedék a madár felkarcsontját roncsolta, gyógyulása több mint két hónapig is eltarthat. Utóbbinak a csapóvas majdnem letörte a lábfejét, az állat jelenleg is válságos állapotban van.
A szándékos és illegális mérgezések megelőzésének alternatív lehetősége a vadgazdálkodásban és természetvédelemben nem kívánatos, túlszaporodott szárnyas és szőrmés kártevők visszaszorítására az élve fogó csapdázás.
A nem megfelelő fegyverrel elejtett vagy megsebesített állatok orvvadászat, állatkínzás és védett állatfaj esetében természetkárosítás áldozatai, mely büntetőeljárást vonhat maga után. A madárkórház, valamint a zöldhatóság ilyen esetekben megteszi a feljelentést – áll az összegzésben.
The post Védett madarak ezreit veszélyezteti a szabálytalan légpuska-használat appeared first on .
Egy csapatnyi vaddisznó zsákmányul ejtette egy nő megpakolt bevásárlószatyrát egy Rómához közeli élelmiszeráruház parkolójában: a Le Rughe nevű faluban történt eset felszította a vitát a vaddisznók jelenlétéről az olasz városokban.A közösségi médiában közzétett felvételen látszik, ahogy a négy felnőtt és két fiatal vaddisznó megkörnyékezi az asszonyt, aki hiába próbál menekülni, végül kénytelen a földre dobni a bevásárlószatyrát, amelyet az állatok azonnal megrohamoznak – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában. A kisebb példányok ott helyben nekiálltak lakmározni a zsákmányból, a nagyobbak felkapták, amit értek és elfutottak.
Róma polgármestere tavaly októberben nyomozást rendelt el, miután a rendőrök végeztek egy vaddisznócsaláddal egy Vatikánhoz közeli játszótéren. Az eset heves tiltakozást váltott ki az állatvédők és néhány helyi lakos részéről. Az elmúlt években az olaszországi gazdák felszólaltak a földjeiket feldúló és halálos kimenetelű közúti baleseteket okozó vaddisznók miatt. Olaszországban évente átlagosan tízezer közúti balesetért felelősek a vaddisznók.
Az állatokat egyre gyakrabban látni, ahogy a szemétben kotorásznak a városi területeken és volt arra példa, hogy emberek sérültek vagy haltak meg vaddisznótámadás miatt. Becslések szerint kétmillió vaddisznó kóborol Olaszországban, ahol kilövésük népszerű időtöltésnek számít. A vaddisznóhús az egyik alapja a toszkán és az umbriai konyhának.
The post Olaszországban felütötte a fejét a vaddisznóbűnözés appeared first on .
Csató Gábor az 1888. május 10-én alakult szervezet születésnapján elmondta, az elmúlt kicsit több mint egy évben kollégái 1,2 millió esetet láttak el és ugyanennyi koronavírus-mintát vettek le. Hozzátette: volt olyan nap, hogy ugyanannyi “egységet” mozgattak a mentésben, mint a mintavételezésben, ami “elképesztő” logisztikai feladat volt.
“Az elmúlt időszakban – azt gondolom – a társadalom a tenyerén hordozott bennünket, és egy picit visszakerült a megbecsültségünk oda, ahova mindig is szerettük volna” – fogalmazott a főigazgató.
Kitért arra is, hogy néhány hónap alatt vittek végig olyan digitális fejlesztéseket, amelyeket egyébként néhány évre terveztek. “Így a papírt elsöpörtük és mindent, amit lehetett transzparenssé és digitálissá tettünk” – hívta fel a figyelmet.
The post A mentők egy év alatt 155 ezer koronavírus-fertőzöttet vittek kórházba appeared first on .
A Biztonsági Technológiák Nemzeti Laboratórium (BTNL) csütörtöki bemutatkozó online konferenciáján Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében elmondta: az ITM 2018-2019-ben kezdte meg a kapcsolatfelvételt a magyarországi kutatóközösséggel, hogy a hazai erősségekre, kutatói együttműködésekre építve választ tudjanak adni az országot érintő globális problémákra, egyúttal hogy a magyar kutatóközösség a “világ térképére” is felkerüljön.
Ennek nyomán tavaly 17 nemzeti laboratórium és egy kutatólaboratórium kezdte meg a munkát, s ez a kör az idén tovább bővül, köztük most az NKE-n felálló laboratóriummal – jelezte.
Koltay András, az NKE rektora azt hangsúlyozta: egyetemük az év elején ünnepelte alapításának 10. évfordulóját, ősszel pedig a 10. tanév is megkezdődik. Ez alkalmat adott, hogy az egyetem eddigi útját, küldetését, lehetséges jövőjét megvizsgálják. Kifejtette, hogy az elmúlt időszakban több programot indítottak az NKE-n. Ezek között van olyan, amely a köznevelésből kikerülő hallgatók műveltségének, tájékozottságának fejlesztését szolgálja. A diplomaszerzés utánra is több, egyedi tudást biztosító programot indítottak, mint például a Nemzetek Európája karrierprogram. Elindítottak továbbá egy tehetséggondozási programot Ludovika Collegium néven.
Az egyetem másik alaptevékenysége a kutatás, amelyben szintén új utakat kell keresni – emelte ki a rektor, hozzátéve: ez a feladata az egyetem tíz önálló kutatóintézetet felölelő Eötvös József Kutatóközpontjának.
Koltay kiemelten fontosnak nevezte továbbá az olyan egyedi kutatási projekteket, amelyekkel a nemzeti laboratóriumok foglalkoznak. A rektor örömét fejezte ki, hogy az NKE Biztonsági Technológiák Nemzeti Laboratóriuma a belbiztonságra fókuszál. Megjegyezte azt is, hogy egy ilyen projekt kiváló lehetőséget jelent a vállalati kapcsolatépítésre is.
Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökhelyettese elmondta: hivataluk kiemelt feladata a laboratóriumok működésének támogatása. Ez nem csak a forrás, hanem az ösztönző környezet biztosítását is magába foglalja. Segítenek a nemzetközi pályázati lehetőségek megszerzésében, ösztönzik továbbá az aktív kommunikációt, hogy az eredmények, kutatások, tevékenységek ne csak egy szűk közösségben, hanem minél szélesebb körben ismertek legyenek.
Az NKFIH elnökhelyettese is fontosnak nevezte a piaci szereplőkkel való együttműködést, a széles partneri hálózat kiépítését. Sebők szerint az NKE laboratóriumának fókuszában lévő intézmény-, település- és határbiztonság, valamint ezekhez kapcsolódóan a kiberbiztonság mind olyan területek, amelyek a jövőben meghatározóak lesznek.
Christián László, a projekt szakmai vezetője, az NKE rektorhelyettese mindenekelőtt felhívta a figyelmet, hogy a Nemzeti Biztonsági Stratégia egyik fő célkitűzése, hogy Magyarország 2030-ra Európa öt és a világ tíz legbiztonságosabb országa között legyen. Úgy értékelt elengedhetetlen a védelmi képességek fejlesztése. Ehhez pedig fontos a védelmi ipar, de az a külső fenyegetettségtől védi meg az országot. Emellett kulcsfontosságú védelmi képesség a belbiztonság – szögezte le.
Napjaink változó világában nagy kihívás biztonságot teremteni – emelte ki a szakember, aki szerint a megoldást az innováció és a partnerség jelenti. Christián elmondta: a labornak három alprojektje van: a biztonságos ország, biztonságos határ; a biztonságos település valamint a biztonságos intézmény. Ezek közül mindháromban kiemelt fontossággal jelenik meg a “drónkompetencia” fejlesztése – ismertette.
A labor jelmondata: “innováció és partnerség a biztonságban”. A cél az, hogy megteremtsék a biztonsági innováció mindazon alapjait, amelyek egyszerre szolgálják a köz- és a magánbiztonságot. Ehhez fontos, hogy a biztonság megteremtésében meghatározó szereplők: a rendvédelmi szervek, az önkormányzati rendészet, a magánbiztonság és a civil bűnmegelőzés szereplői egymás tevékenységét kiegészítve végezzék munkájukat. Ennek érdekében az NKE laboratóriuma már több érintett állami szervvel, önkormányzattal és piaci szereplővel is együttműködik – közölte a projekt szakmai vezetője.
The post Intézmények, települések és az állam biztonságához is hozzájáruló kutatóhely kezdte meg működését az NKE-n appeared first on .
“A fenyegetést jelentő ellenséges páncéltörő lövedékeket semlegesíteni képes, úgynevezett aktív védelmi rendszerek nyújtják a ma elérhető legmagasabb fokú biztonságot a honvédség új harcjárművei számára. A StrikeShield megóvja a Lynxek személyzetét és a szállított katonákat. Ezáltal lehetővé teszi, hogy a 21. századi intenzív hadviselés viszonyai között, korszerű fegyverek tüzének kitéve is teljesítsék feladataikat” – idézte Maróth Gáspár kormánybiztost a közlemény.
A kormánybiztos szavai szerint a haderőfejlesztésben kiemelt szempont a saját erők megóvása, túlélőképességük biztosítása, így “nem lehetett kérdés, hogy az új, nagy értékű fegyverrendszer-platformokat, járműveket a rendelkezésre álló legkorszerűbb önvédelmi megoldásokkal, technikákkal lássák el”.
A Lynx gyalogsági harcjárművek beszerzéséről, valamint az eszközök nagy részét idehaza előállító vegyesvállalat létrehozásáról szóló megállapodásokat 2020 szeptemberében írták alá a német Rheinmetall és a magyar állam képviselői, több mint kétmilliárd euró értékben – emlékeztettek. Ezen belül a StrikeShield aktív védelmi rendszer több mint 140 millió eurót tesz ki – tették hozzá.
Ezek a harcjárművek alkotják majd a legfontosabb fegyverrendszerét annak a korszerű nehézdandárnak, amelynek felállítását a NATO felé vállalta Magyarország. “A beszerzés egyúttal egy olyan alapvető haditechnikai eszközkategóriát állít helyre a magyar haderőben, mellyel az a BMP-1-esek több mint másfél évtizeddel ezelőtti kivonása óta egyáltalán nem rendelkezett” – fogalmaztak.
Az első 46, még németországi gyártású Lynx 2022-től érkezik, majd további 172 járművet már a hazai üzemből kap meg a honvédség. A Rheinmetall Hungary Zrt. zalaegerszegi harcjárműgyárának alapkövét 2020 decemberében tették le. A tervek szerint 2022 végén lesz a tesztüzem, amit a termelés beindítása követ – olvasható a közleményben.
The post StrikeShield aktív védelmi rendszerrel szerelik fel a honvédség Lynx harcjárműveit appeared first on .
A törvényszék a közleményében azt írta: a megalapozott gyanú szerint a sértett egy olyan cég ügyvezetője volt, amelyet egy másik vállalkozás vezetői azért hoztak létre, hogy az előbbi szervezet fiktív számlákat állítson ki nekik. A sértett az általa vezetett – de ténylegesen az alapítók irányítása alatt álló – cégek számlájáról 2009 áprilisában több mint félmilliárd forintot vett fel, majd külföldre távozott. Az alapítók egy ismerősüket azzal bízták meg, hogy kerítse elő a sértettet, és hozza vissza Magyarországra. Mire a sértettet megtalálták és hazahozták, addigra már felélte a pénz nagyobb részét. Ezután az alapító vállalkozás vezetői megbízást adtak az ismerősüknek, hogy ölesse meg a sértettet, mert attól tartottak, hogy terhelő vallomást tehet rájuk a cégükkel szemben folyó büntetőeljárásban.
A gyilkosság megszervezésével megbízott ember egy régi barátját és vadásztársát bízta meg a végrehajtással, aki azért cserébe vállalta a cselekmény elkövetését, hogy élete végéig ingyen vadászhat a megbízójához köthető területen, továbbá hárommillió forintot kért a gyilkosságban részt vevő társának.
Az elkövetők a sértettet egy külterületre vitték, ahol több ütést mértek a fejére, majd a már előre kiásott gödörbe helyezték, és a testét földdel befedték. Az áldozatot 2015. augusztus 31-én – 2009. október 15-i hatállyal – holtnak nyilvánították. Földi maradványait a nyomozó hatóság 2020. október 22-én találta meg.
Az emberölés végrehajtásával meggyanúsítottak cselekménye – bizonyítottság esetén – társtettesként, előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés, míg harmadik társuk tette felbujtóként, előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberölés megállapítására alkalmas, amelyért akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának akadályozása miatt indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását.
A kerületi bíróság szerint a gyanúsításban szereplő cselekmény súlyára, jellegére, a bizonyítottság esetén kiszabható büntetési tétel mértékére figyelemmel a gyanúsítottak rendezett körülményei ellenére fennáll a veszélye annak, hogy jelenlétük az eljárásban kényszerintézkedés nélkül nem biztosítható. Az eljárás jelenlegi szakaszában alappal kell attól is tartani, hogy a gyanúsítottak szabadon hagyásuk esetén a bizonyítási eljárás lefolytatását hátráltatnák vagy veszélyeztetnék, ezért a kerületi bíróság valamennyi gyanúsított esetében a legsúlyosabb kényszerintézkedés, a letartóztatás elrendelését tartotta szükségesnek és indokoltnak egy hónapra, június 13-ig.
A végzés nem végleges – közölte a törvényszék.
A hvg.hu 2010 március végén írt arról, hogy titokzatos módon eltűnt Katzenbach Imre, az Eclipse-ügyben körözött volt MTK-s labdarúgó, a férfinak – gépkocsiját és személyi iratait hátrahagyva – veszett nyoma, néhány nappal a születésnapja után. A sportoló 1964. szeptember 20-án született.
Az Eclipse-ügy 2010 március közepén robbant ki, miután az akkori Vám- és Pénzügyőrség sajtótájékoztatón számolt be az ügy felderítéséről. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a 45 éves, sülysápi kötődésű Katzenbach Imre neve mintegy két hónappal korábban – vagyis mintegy három hónappal az eltűnését követően – merült fel az egyik céggel kapcsolatban. A vámosok szerint megalapozottan gyanúsítható bűncselekményben való aktív részvétellel, ugyanis mintegy félmilliárd forint került a bankszámlájára. A 2005 és 2009 között nagy értékű informatikai, gépkocsik eredetiségvizsgálatára és biometrikus útlevelek elkészítésére kiírt közbeszerzési pályázatokon nyerő cég vezetői a tízmilliárdos nagyságrendű árbevételük után fizetendő áfa mértékének csökkentéséért 2006 után fiktív szerződések, teljesítési igazolások, számlák segítségével formálisan alvállalkozókat vontak be, akiknek fizettek, majd ezeket az összegeket rövidesen továbbutalták és készpénzben felvették. Így több mint egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be az Eclipse a költségvetésbe. A büntetőper 2012 márciusában kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken. A vádiratban többször az egyik alvállalkozó cég ügyvezetőjeként említették Katzenbach Imrét mint ismeretlen helyen tartózkodó személyt.
The post Letartóztatta a bíróság a volt labdarúgó megölésével gyanúsított három férfit appeared first on .
A két szervezet közti tíz éves együttműködés folytatásáról csütörtökön Budapesten, az újpesti Tűzoltó Skanzenben tartottak sajtótájékoztatót.
Erdélyi Krisztián, az OKF műveleti főigazgató-helyettese kiemelte: évente 1500-1700 olyan lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, ahol egyértelműen az elektromos hálózat okozza a problémát. Ezek jelentős része tudatossággal, odafigyeléssel megelőzhető lenne – mondta. Megjegyezte: ezen tűzesetek körülbelül 90 százalékát “emberi tevékenység” okozza. Elmondta: az OKF számára kiemelt fontosságú a szén-monoxid-mérgezések megelőzése. 2012-ben még csak az otthonok 17 százalékában volt szén-monoxid érzékelő, egy hathatós kampány eredményeképpen 2020-ban ez az arány már 80 százalék fölé emelkedett – közölte. Ez azért fontos, mert ahol jelzett az érzékelő és kivonultak a tűzoltók, sehol nem történt haláleset – fűzte hozzá.
Erdélyi közölte: a szén-monoxid-mérgezések megelőzésén már az E.ON-nal közösen dolgoznak. A cégcsoport több mint ezer érzékelőt adományozott a lakosságnak. A tűzoltóknak pedig adományozott több mint ezer szigetelt védőkesztyűt, továbbá egy olyan elektromos térerő mérőt is, amellyel ki tudják szűrni – az ugyancsak balesetveszélyes – illegális áramvételezést. Ennek köszönhető, hogy az elmúlt években nem sérült meg tűzoltó ilyen eseteknél – mondta a tűzoltó dandártábornok.
Kiss Attila, az E.ON Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: együttműködésük nyomán védőfelszerelésekkel segítik a tűzoltók munkáját, továbbá az E.ON villamosenergia-ipari és gázipari tanpályáin gyakorlási lehetőséget is biztosítanak számukra.
Hozzátette: energiaszolgáltatóként kiemelt fontossággal kezelik a szolgáltatás biztonságosságát és zavartalanságát, s ügyfeleik biztonságát. A rászoruló családokat szén-monoxid érzékelőkkel segíti a cégcsoport, továbbá az iskolás korosztály számára egy, a tűzvédelmi ismeretek elsajátítását segítő mobilalkalmazást is fejlesztenek – fejtette ki.
Az E.ON Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta: különösen fontos a biztonság és a balesetmegelőzés. “Ha balesetekről beszélünk egyetlen emberélet is sok, egyetlen sérülés is sok, és egyetlen elkerült esemény is megéri a fáradozást” – fogalmazott.
A sajtótájékoztatón Bérczi László országos tűzoltósági főfelügyelő részletes bemutatót is tartott a tűzesetekkel kapcsolatos statisztikákról, tudnivalókról. A dandártábornok elmondta, hogy a lakásokban keletkezett tüzek több mint negyede (26 százaléka) elektromos berendezések miatt történik, s ezek jellemzően a nappaliban és a konyhában fordulnak elő.
Felhívta a figyelmet, hogy a korábbi szereléseknél alkalmazott alumínium vezetékek nem bírják a manapság egy lakásban jellemző fokozott terhelést. Hosszabbító használata során pedig fontos, hogy az teljes hosszában ki legyen fektetve, különben túlmelegedhet, tüzet okozhat. A figyelmeztető jelek közül példaként említette a sistergő hangokat, a kötődoboz elfeketedését, és a szúrós szagot is. Ezek észlelése esetén villanyszerelő szakembert kell hívni – emelte ki a Bérczi.
The post Összefog az OKF és az E.ON appeared first on .
Kiemelték: az országban mindkét üzletág hozzájárult a növekedéshez, az életbiztosítási bevételek 2,4 százalékkal, míg a vagyon- és balesetbiztosítási bevételek 4,4 százalékkal gyarapodtak. A biztosítási szektor díjbevétele világszinten 2020-ban 2,1 százalékkal, 80 milliárd euróval 3730 milliárd euróra zsugorodott – ismertették. A vagyonbiztosításoknál kismértékű, 1,1 százalékos bővülés volt tapasztalható, míg az életbiztosítási üzletág 4,1 százalékos visszaesést mutatott – tették hozzá.
Tavaly világszerte Kelet-Európa produkálta a legmagasabb, 3,5 százalékos díjbevételnövekedést, amely javarészt Törökországnak tudható be – derül ki a jelentésből. Az előrejelzés szerint 2021-ben erőteljes növekedés várható a biztosítási szektorban. A díjbevétel világszinten összességében 5,1 százalékkal növekedhet, amelyen belül az Egyesült Államokban 5,3 százalékkal, Kínában 13,4 százalékkal.
Magyarországon 2021-ben a növekedés – a jelentés alapján – némileg lassulhat, 2,8 százalékra, amelyen belül az életbiztosítási szegmens két százalékkal, a vagyon- és balesetbiztosítási terület pedig 3,5 százalékkal nőhet. A következő tíz évben világszinten akár öt százalék feletti átlagos növekedés is elképzelhetőnek tűnik – olvasható az összefoglalóban. Ebben arra is kitérnek, hogy Kelet-Európában a következő tíz év átlagos növekedési üteme az előrejelzések szerint 6,7 százalékos lesz.
A hosszú távú növekedés Magyarországon elmaradhat a régiós átlagtól (4,1 százalékos átlagos éves ütem mellett), mivel Magyarország a térség fejlettebb piacai közé tartozik – jegyezték meg. A magyarok átlagosan 336 eurót költenek biztosításra, és a GDP-arányos díjbevételek 2,6 százalékra rúgnak, míg a régiós átlagok 141 euró és 1,7 százalék körül alakulnak tavalyi adatok szerint – részletezték.
The post A biztosítók díjbevétele tavaly 3,5 százalékkal nőtt appeared first on .
A Falak őrzője hadművelet három napján az izraeli hadsereg 750 gázai célpontot, köztük alagutakat és 160 rakétakilövő állomást támadott. Megsemmisített négy sokemeletes házat, és megölt mintegy hatvan gázai fegyverest, köztük célzott likvidálással több vezetőt – összegezte a hadsereg eddigi működését a ynet.
A nap folyamán Gázából rakétákat lőttek ki az övezet környéki településekre, de több hullámban az ország távolabbi, déli és középső részeire is. Délben ismét légiriadó volt Tel-Avivban is, valamint a hadsereg lelőtt négy, az övezetből útnak indított drónt. A gázai hadosztály parancsnoka, Nimrod Aloni altábornagy katonákhoz intézett levelében közölte, hogy a Falak őrzője hadművelet során a hadsereg megtámadta a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet támadóalagútját, amelyben mintegy húsz fegyveres vesztette életét.
“Halálcsapdává alakítottuk az alagutakat” – írta Aloni. “Nem kértük ezt a hadjáratot, de miután megkezdődött, örömmel és szenvedéllyel hajtjuk végre küldetésünket, amíg elérjük az egyértelmű győzelmet” – tette hozzá a ynet értesülése szerint.
Reuven Rivlin államelnök csütörtökön ellátogatott a leginkább érintett dél-izraeli vidékekre, és megbeszélést folytatott a Negev-sivatag zsidó és arab településeinek vezetőivel. Rivlin a szerdai incidensekre, a zsidók és arabok közötti összecsapásokra utalva arra kérte partnereit, hogy ítéljék el határozottan ezeket az eseteket. “Ne hagyják, hogy megtörténjenek. Jobbak vagyunk ennél. Az otthonunk ég, és nincs más lakóhelyünk” – mondta nekik az izraeli államfő a Maárív című újság honlapjának beszámolója szerint.
Benjamin Netanjahu miniszterelnök Lodba látogatott, az ország közepén lévő, zsidók és arabok lakta városba, ahol az utóbbi napokban mindkét népcsoport erőszakos etnikai tüntetéseket szervezett a másik ellen. Netanjahu az ott állomásozó határrendészeti egységeknek azt mondta, hogy kész jóváhagyni nagy horderejű intézkedéseket az erőszak elfojtása érdekében, beleértve a katonai erők bevetését vagy a vitatott, bírósági tárgyalás nélküli letartóztatásokat, amelyet “adminisztratív fogva tartásnak” neveznek.
A rendőrség bejelentette, hogy Lodba csak a helyiek utazhatnak be délután öttől, és este 8 és hajnali 3 között kijárási tilalom lép életbe.
Izraelben – a Walla hírportál szerint – tagadják azt az egyiptomi forrásból származó értesülést, hogy csütörtökön egyiptomi közvetítő küldöttség érkezett Tel-Avivba a tűzszüneti feltételek megvitatására.
A rakétaháború hétfőn kezdődött Izrael és a gázai szélsőséges iszlamista szervezetek között, miután Jeruzsálemben összecsapások voltak a palesztinok és az izraeli biztonságiak között az al-Aksza mecsetnél.
The post Exkalálódik a helyzet Izraelben appeared first on .
A vádirat szerint a férfit egy rendbeli rablással és két rendbeli közveszéllyel fenyegetés bűntettével vádolták. A bíróság a közleményében azt írta: a Székesfehérvári Járásbíróság a vádlott felmentését azzal indokolta, hogy a büntetőeljárás során beszerzett igazságügyi elmeorvosi vélemény alapján a férfi a cselekmények elkövetése idején kóros elmeállapotú volt, amely képtelenné tette őt a cselekményei következményeinek felismerésére.
A bíróság megállapította továbbá, hogy jelenleg nem kell tartani attól, hogy a vádlott személy elleni erőszakos, vagy közveszélyt okozó, büntetendő cselekményt fog elkövetni, így kényszergyógykezelésének elrendelése nem indokolt. Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, az ügyészség fellebbezett.
A megállapított tényállás szerint a vádlottnak készpénzre volt szüksége, ezért bombának látszó tárgyat készített, amit táskájában rejtett el, majd a nemzeti dohányboltban a pultra helyezte és megfenyegette a pénztárost, hogy felrobbantja az üzletet, amennyiben nem adja át a napi bevételt. A sértett a kasszában lévő 96 ezer forintot átadta a vádlottnak. A rablást észlelve két tanú a vádlott nyomába eredt, őket is a bomba felrobbantásával fenyegette, ennek ellenére egy társasház lépcsőházában elfogták. A férfi fenyegetése miatt a rendőrség a lépcsőház lakóit kitelepítette.
A vádlott a kihallgatáskor valótlanul azt állította, hogy egy intézmény szellőzőnyílásában további bombát rejtett el, ám ezt a kihallgatása során visszavonta. Az általa megjelölt épületet két bombakutató átvizsgálta, ott robbanószert nem találtak.
The post Felmentették a székesfehérvári dohányboltot robbantással fenyegető rablóját appeared first on .