Biztonságpolitika

„Vízkonfliktusok” sorozat

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a  világban jelenlévő lehetséges vízkonfliktusokkal kapcsolatban.

Napjainkban a klímaváltozás térnyerése kapcsán a politikai kommunikációban, ismételten előtérbe került a vízkonfliktusok lehetősége és annak vizsgálata. A téma ellentmondásos, a teljes negligálás mellett, megjelennek azon vélemények is, amelyek minden napjainkban zajló fegyveres vagy társadalmi konfliktust a fogyasztható vízmennyiség lakosság számára való elérhetőségére vezetnek vissza. Az igazság nyilvánvalóan ennél árnyaltabb, „színtiszta” vízkonfliktust nem lehet egyértelműen megállapítani a nemzetközi kapcsolatok történetében, azonban az való igaz, hogy számos esetben nagy hangsúllyal volt jelen vízhez való hozzáférés az államok és/vagy társadalmi csoportok közötti összeütközésekben és ez különösen igaz a Közel-Keletre, azon belül pedig az arab-izraeli konfliktusra.

Korai cionista telepesek dolgoznak a kibucban. Forrás: Everyculture.com

A Közel-Kelet történelmében mindig is központi szerepet foglaltak el a különböző vízforrások, hiszen a közismert ókori civilizációk (Egyiptom, Babilon) mind-mind egy adott folyó mentén, vagy annak medencéjében alakultak ki és fejlődtek meghatározó birodalommá. Ugyancsak közismert, hogy bizonyos területeken kívül alapvetően vízhiányban szenved a térség, amely fokozottan növekvő kockázatot jelent a népességszám növekedését, valamint a technológiai fejlődés ezirányú igényeit tekintve. A víz ráadásul mindkét érintett nép kultúrájában nagy hangsúllyal van jelen, és rendkívül nagy hatással bírt életformájuk kialakulására, hiszen a XX. században mindkét nép életformáját alapvetően a mezőgazdaság határozta meg. Az erőforrásokért való vetélkedést mindig is valamilyen fokú vetélkedés, konfliktust kísérte az emberiség története során, nem véletlen hogy a világ vezető politikusai számos alkalommal kifejtették aggodalmukat a régió biztonsága kapcsán. Noha ezek a „jövendölések” ritkán következnek be cáfolhatatlan pontossággal (lásd Butrosz-Butrosz Gáli ENSZ Főtitkár kilencvenes években elhangzott híres kijelentését, amely szerint a Közel-Kelet következő háborúja a víz kapcsán fog kitörni), felelőtlenség lenne elhanyagolni a kérdés vizsgálatát.

Az arab-izraeli konfliktus egy rendkívül összetett, hosszú múltra visszatekintő probléma, amely alapjaiban határozza meg a közel-keleti regionális biztonsági komplexum belső dinamikáját. A konfliktust alkotó számos komponens közül a modernkori történelem folyamán mindig, de napjainkban egyre nagyobb hangsúllyal van jelen a vízkészletekhez való hozzáférés, így ennek áttekintése kiváló esettanulmánya lehet a vízkonfliktusok vizsgálatának.

A cionista küldöttek igényei Izrael Állam határait illetően. Forrás: Reddit

A vízforrások biztosításának kérdése már a XX. század elején bekerült a cionista mozgalom Palesztinát érintő terveibe. Az 1919-es párizsi békekonferencián tartózkodó cionista delegáció kiemelte, hogy Palesztina tartomány határait úgy kell kialakítani, hogy az tartalmazza a Golán-fennsíkot, a Jordán-völgyét (tehát gyakorlatilag a mai Ciszjordiániát), valamint a libanoni Litáni folyót, ahhoz hogy a terület lakosságának életkörülményei biztosítva legyenek. Jól látható, hogy már a XX. század elején meghatározásra kerültek azok a területek, amelyek stratégiai jelentéségűek Izrael Állam szempontjából, és hogy ezen kiválasztásban mekkora hangsúllyal jelent meg a vízkészletek kérdése.

A víz, mint konkrét konfliktusforrás először az 1950-es években került elő az arab-izraeli kapcsolatokban, amikor 1953-ban Izrael megkezdte a Nemzeti Vízvezető Hálózatának kiépítését, amelynek célja az volt, hogy a Genázáreti-tó vizéből az életfeltételek megteremtéséhez elegendő vizet juttasson a Negev-sivatag területére. A tervezet súlyosan sértette Szíria és Jordánia érdekeit, ezért a döntést számos kisebb katonai incidens követte kölcsönösen. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa végül Izrael javára döntött és az építkezés folytatódhatott. A vita feloldására az Arab Liga és Izrael Állam, Eric Johnston amerikai közvetítő segítségével megalkották a „Jordán-völgyének Egységes Vízügyi Tervét”, amely meghatározta, hogy mely ország mekkora mértékben részesül az érintett vízforrások készletéből. Bár a terv politikailag megbukott, mert az Arab Liga államai nem tudták azt ratifikálni, a tervben meghatározott keretszámokhoz a továbbiakban is minden fél tartotta magát.

A Nemzeti Vízvezető Hálózat és a kapcsolódó rendszerek. Forrás: Umich.edu

A Nemzeti Vízvezető Hálózat megépítése körüli indulatok azonban közel sem csillapodtak el véglegesen. Amikor 1964-ben befejezték az építkezést, az Arab Liga kairói csúcstalálkozóján döntést hoztak arról, hogy az izraeli Vízvezető Hálózat veszélyt jelent a létezésükre nézve, valamint túlságosan nagymértékben hozzájárul Izrael Állam gazdasági megerősödéséhez. Az Arab Liga ezért azt a döntést hozta, hogy elterelik a Jordán-folyó ágait, amivel 35%-al csökkentették volna az izraeli vízhozamot. A munkálatok megkezdését Izrael fegyveres erővel igyekezett megállítani, számos katonai incidens zajlott le a határok mentén, amelyek bizonyos mértékben hozzájárultak az 1967-es hatnapos háborúhoz vezető körülmények kialakulásához.

A hetvenes évek végén – nyolcvanas évek elején meginduló telepesmozgalom tekintetében fontos megjegyezni, hogy tovább mélyítette a vízforrásokkal kapcsolatos feszültséget a felek közt a telepek bekapcsolása a Vízvezető Hálózatba, amely a telepesmozgalommal kapcsolatos aktív kormányzati támogatás egyik jele volt. A helyzetet súlyosbította, hogy ezzel egy időben a régión végig söprő szárazság miatt a Begin-adminisztráció korlátozta a palesztinok vízhasználatát a megszállt területeken.

A vízkérdés a kilencvenes években meginduló békefolyamatban is központi szerephez jutott. Az 1995-ös oslói II-es békemegállapodásban Izrael Állam elismerte a palesztinok vízforrásokhoz való hozzáférésének jogát és megegyeztek egy bizonyos nagyságú vízmennyiség állandó biztosítását a palesztinok részére. Létrehozták továbbá a Palesztin Vízügyi Hatóságot, valamint egy közös Vízügyi Bizottságot is a vízellátással kapcsolatos kérdések rendezésére. Fontos megjegyezni azonban, hogy a békemegállapodásban foglaltak csupán ideiglenes megoldásként szolgáltak: a vízkérdés végleges rendezését a békefolyamat kardinális kérdéseként a jövőre hagyták.

A Palesztin Vízügyi Hatóság azonban közel sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ennek legfőbb oka, hogy nem rendelkezett tényleges befolyással a megszállt területeken, hiszen a megszállási zónák és a katonai igazgatás kiterjedésének következtében csupán a területek 21%-a felett rendelkezik illetékességgel, ráadásul ezeken a területeken is sokan privát kutakból látják el a háztartásukat, ezáltal pedig láthatatlanok a Hatóság számára.

A Jordán völgyének annexiójának terve. Forrás: Times of Israel

A vízkérdés még napjainkban is rendezetlen: kötelező érvénnyel nem bíró nemzetközi szokásjogokon és ratifikálatlan egyezményeken túl nincs olyan döntés vagy rendezőelv, amely megoldást kínálhatna a problémára, így továbbra is az aktuális reálpolitikai erőviszonyok fogják meghatározni a palesztin lakosság vízellátását. A nemzetközi kapcsolatok jelenlegi tendenciáit vizsgálva ugyanakkor azt láthatjuk, hogy a megoldás semmiképpen sem a mindkét fél számára megfelelő, konszenzusos irányba mutatna.

Szerző: Fodor Márk Joszipovics

Átlagosan 15 százalék körüli emelkedés lesz a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjainál az év végén váltók esetében – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének képviselője.

Papp Lajos elmondta, a 2010. január elseje előtt vásárolt autóknál egységesen január elseje a biztosítási évforduló, és ezeknél november 2-án hirdetik majd meg az új díjakat. Az erről szóló értesítést – postai úton vagy e-mailben – november 11-ig kell megkapniuk az érintetteknek. Aki biztosítót akar váltani, az december elsején éjfélig mondhatja fel a biztosítását, az újat pedig december 31-ig kell megkötnie.

A szakember jelezte, az év végi kampány az autósok húsz százalékát, nagyjából 1,1 millió autót érint. A biztosítót váltók aránya általában nagyjából tíz százalék – tette hozzá. Papp kitért arra is, hogy a CASCO-biztosítottsági arány Magyarországon húsz százalék alatt van, ami nemzetközi összehasonlításban alacsonynak számít.

Hosszú évek óta fontos és vitatott téma az európai politikai színtéren a nyugat-balkáni államok esetleges csatlakozása az Európai Unióhoz. A magyar külpolitika számára is fontos és érzékeny terület ez, a magyar kormányzat kiemelt prioritásként kezeli a nyugat-balkáni államok, köztük Szerbia csatlakozási folyamatának felgyorsítását. Jelen elemzésben a legnagyobb és legfontosabb nyugat-balkáni állam, Szerbia helyzetét és kilátásait vizsgáltam meg az európai integráció tekintetében.

A nyugat-balkáni országok közeledése az Európai Unióhoz

Az európai integráció és a Balkán államainak kapcsolata nem új keletű, hiszen az Európai Közösségek és Jugoszlávia az 1980-as években már kereskedelmi és együttműködési megállapodást kötött egymással, sőt, a ’80-as évek elején uniós körökben napirenden volt Jugoszlávia felvétele az EK-ba. Azonban az 1990-es években lezajlott délszláv háború és a súlyos etnikai konfliktusok, melyek Jugoszlávia felbomlásához vezetettek, természetesen nem tették lehetővé azt, az Európai Unió számításba vegye az újonnan épphogy megalakult országok felvételét. A szerb-koszovói konfliktus 1999-es ideiglenes megoldása után (Koszovó átmeneti ENSZ-igazgatás alá került) a 2000 júniusában megtartott feirai csúcson nyilatkoztatták ki először az uniós vezetők, hogy a Nyugat-Balkán országai potenciális tagjelöltek. Maga a „Nyugat-Balkán” fogalma nem bír semmilyen földrajzi, kulturális tartalommal, ez csupán az EU által bevezetett fogalom ezen csatlakozni kívánó államok közös megnevezésére. 2000 novemberében Zágrábban találkoztak az EU és az érintett államok képviselői, ahol nyilvánvalóvá tették a felvétel követelményeit: a koppenhágai kritériumok teljesítése és az ún. stabilizációs és társulási folyamat végrehajtása. Az Unió elkötelezettségét a nyugat-balkáni országok befogadása iránt jelezte a 2003-as Thesszaloniki Agenda is, melynek keretében az EU-s vezetők kinyilvánították, hogy a következő államok potenciális tagjelölt országoknak tekintendők: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Macedónia, Szerbia és Montenegró (Koszovót is beleértve).

Az EU és a nyugat-balkáni országok kapcsolatának keretéül szolgáló stabilizációs és társulási folyamat (Stabilization and Association Process – SAP) négy különböző részre tagolódik:

1. Az EU által biztosított egyoldalú kereskedelmi kedvezmények, ami azt jelenti, hogy ezen országok vám – és korlátozásmentesen exportálhatják termékeik nagy részét az Unió területére.

2. Stabilizációs és társulási megállapodások (Stabilization and Association Agreement – SAA), melyet minden országgal külön kötöttek meg. Ezen megállapodások hivatottak elősegíteni a magas szintű politikai kapcsolatok elmélyítését, a teljes szabad kereskedelem megteremtését, illetve az Unió joganyagának ((acquis) átvételét. Ez utóbbi cél eléréséhez a csatlakozni kívánó államok számíthatnak az EU szakmai és pénzügyi segítségére is. Ezek a megállapodások külön intézményrendszert is létrehoztak: Stabilizációs és Társulási Tanács, Stabilizációs és Társulási Bizottság, Stabilizációs és Társulási Parlamenti Bizottság.

3. Az EU pénzügyileg is jelentősen segíti a modernizációt, fejlesztéseket, különösen az uniós csatlakozáshoz elengedhetetlen feltételek megvalósítását. 2000 és 2006 között kifejezetten a Nyugat-Balkánra vonatkozólag működött az ún. CARDS-program (Community Assistance for Reconstruction, Development and Stabilisation), melynek teljes költségvetése 4,65 milliárd eurót tett ki. 2007-től összevonták a különböző fejlesztési alapokat, és létrehozták az előcsatlakozási támogatás rendszerét (Instrument for Pre-Accession Assistance – IPA).

4. A térség államainak regionális együttműködése is elengedhetetlen feltétele a csatlakozásnak, különösen egy etnikailag és vallásilag olyan tarka helyen, mint a Balkán. Az EU elvárja, hogy intézményesítsék politikai kapcsolataikat, kössék össze infrastrukturális hálózataikat, teremtsék meg egymás között a szabadkereskedelmi viszonyokat (Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás, CEFTA létrejötte), és lépjenek fel közösen olyan belbiztonsági kérdésekben, mint a szervezett bűnözés és az illegális migráció megfékezése. Ezen célok megvalósítása érdekében jött létre a Regionális Együttműködési Tanács (RCC), amely a délkelet-európai együttműködési folyamat (SEECP) égisze alatt működik. Az EU és számos tagállam támogatja és részt vesz ebben az együttműködési keretben. Fontos, hogy a növekvő kooperáció által csökkenjen az erőszakos konfliktusok újbóli kialakulásának veszélye, hiszen az EU-tagság alapelve és feltétele a béke és egymás országainak kölcsönös elismerése.

Természetesen a régió államai nem azonos fejlettségi szintet képviseltek/képviselnek, így minden ország eltérő ütemben haladt/halad előre az uniós taggá válás útján. Minden egyes állam számára az EU külön cselekvési stratégiákat nyújt, illetve az Európai Bizottság értékeli az előrehaladást éves jelentések formájában (progress report). A nyugat-balkáni országcsoport közül eddig egyedül Horvátország lett az EU tagja 2013-ban.

Az alábbi táblázat az egyes országok előrehaladását jelzi:

Ország

SAA aláírása SAA hatályba lépése Csatlakozási kérelem benyújtása Tagjelölti státusz elnyerése Csatlakozási tárgyalások megkezdése Szerbia 2008. április 2013. szeptember 2009. december 2012. március 2014. január Montenegró 2007. október 2010. május 2008. december 2010. december 2012. június Albánia 2006. június 2009. április 2009. április 2014. június Észak-Macedónia 2001. április 2004. április 2004. március 2005. december Bosznia-Hercegovina 2008. június 2015. június 2016. február Koszovó 2015. október 2016. április

Szerbia és az EU

Az Európai Unió és Szerbia közötti tárgyalások a stabilizációs és társulási megállapodásról 2005 októberében indultak el. Az EU feltételül szabta Szerbiának a volt Jugoszláviával foglalkozó hágai nemzetközi törvényszékkel való együttműködést, azaz a háborús bűnösök kiadatását. 2006 májusának elején az EU megszakította a tárgyalásokat, mert Szerbia hajlandósága az együttműködésre nem volt kielégítő. Egy hónappal később, 2006. június 4-én az addig Szerbia és Montenegró néven ismert államszövetség két önálló államra bomlik, Szerbiára és Montenegróra.  2007 júniusában végül folytatódtak a tárgyalások, miután Szerbia elkötelezte magát a törvényszékkel való együttműködésre. Végül, 2008. április 29-én írták alá Luxembourgban a stabilizációs és társulási megállapodást, azután, hogy ezen év február 17-én Koszovó kikiáltotta függetlenségét. A megállapodás aláírása még nem jelentette annak hatályba lépését. A 2008 júliusában hatalomra kerülő új, integrációpárti szerb kormányzat teljesítette a büntetőbírósággal szembeni kötelezettségeit: 2008-ban Radovan Karadzic, 2011-ben pedig Ratko Mladic és Goran Hadzic került a hágai bíróság elé a szerb hatóságok jóvoltából.

Az EU és Szerbia közötti vízumliberalizációs megállapodás 2009 decemberében lépett életbe, ugyanezen hónapban pedig az ország benyújtotta felvételi kérelmét az EU-ba. A nemzetközi bírósággal való együttműködést honorálva az Európai Tanács 2012 márciusában elfogadta a tagság iránti kérelmet, és támogatta a 2008-ban aláírt stabilizációs és társulási megállapodás ratifikálását, mely végül 2013. szeptember 1-je óta van hatályban. A Tanács döntött a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről az ekkor már hivatalosan is tagjelölt országgal, az első EU-Szerbia Kormányközi Konferenciát 2014. január 21-én tartották Brüsszelben. A tárgyalások elindítását valószínűleg elősegítette, hogy 2013 áprilisában Szerbia és Koszovó megkötötte az ún. brüsszeli megállapodást.

A 35 tárgyalási fejezetből eddig 16-ot nyitottak meg, ebből kettőt ideiglenesen le is zártak. Ez a kettő a két talán legkevésbé érzékeny terület: a „Tudomány és kutatás”, illetve az „Oktatás és kultúra” című fejezetek. Az Európai Bizottság 2019-es Szerbiáról szóló jelentése szerint az ország jó felkészültségi szintet ért el a következő fejezetekben: társasági jog, szellemi tulajdon, közlekedéspolitika, tudomány és kutatás, oktatás és kultúra, illetve vámügy. Ez azt jelenti, hogy Szerbia az előbb felsorolt témákban közelítette a jogszabályait a legnagyobb mértékben az uniós joghoz. A Bizottság szerint az ország „mérsékelten felkészült” a közbeszerzés, statisztika, külkapcsolatok, szociálpolitika és foglalkoztatás, monetáris politika és a pénzügyi szolgáltatások terén. Az EU érdemi előrelépést érzékelt a mezőgazdaságban és az uniós közlekedési vívmányokhoz való igazodásban, míg korlátozott előrelépést az energiaügy területén. A klímaváltozás és a környezetvédelem terén való előrelépésre a jelentés szerint még várni kell.

A csatlakozást nehezítő körülmények

A legfontosabb és legnehezebben megoldható külső tényező, amely Szerbia uniós csatlakozását gátolja, az a Koszovóval való rendezetlen viszonya (amely természetesen Koszovó uniós törekvéseit is akadályozza). Az alig 11 ezer négyzetkilométernyi és 2 millió lakosú terület a szocialista időszakban, 1989-ig széleskörű autonómiát élvezett Szerbián (és természetesen Jugoszlávián) belül. Ekkor Slobodan Milosevic közvetlenül szerb kormányzás alá rendelte a területet, erre Koszovó kikiáltotta függetlenségét, viszont ez nem talált visszhangra az eldurvuló háború alatt. Ez erősítette a nagy többségben lévő albánok szeparatista törekvéseit, és az időközben megalakult Koszovói Felszabadítási Hadsereg erőszakos akciókat folytatott Koszovó függetlenségének eléréséhez. A szerb erők és az albán nacionalisták között gyakorlatilag háborús helyzet alakult ki. Szerb rendőrök sok esetben egyszerűen kivégezték az elfogott albán nemzetiségűeket. 1999 márciusában az USA és a NATO bombázni kezdte Szerbiát (ENSZ BT-felhatalmazás nélkül, Oroszország vétója miatt), melynek hatására még inkább elmérgesedett a viszony, jelentős etnikai tisztogatások zajlottak az albánok részéről a szerb csapatok kivonulása után. Az ENSZ BT 1244-es határozata alapján a terület átmenetileg ENSZ-igazgatás alá került, illetve a NATO biztosította békefenntartó erőket (KFOR). Ezzel az átmeneti rendezéssel a terület bizonyos fokú önállóságot kapott (2001-ben választásokat rendeztek). Ez a konfliktus több mint 13 ezer emberéletet követelt.

2006-tól kezdődően az ENSZ égisze alatt zajlottak a tárgyalások Koszovó státuszának rendezéséről, azonban a szerb fél határozottan visszautasította Koszovó függetlenné válását. Emiatt 2008. február 17-én a terület kikiáltotta függetlenségét, amelyet azóta több mint száz ország elismer. Az EU tagjai közül 5-en nem ismerik el hivatalosan Koszovót független államként, főleg saját határaikon belüli vélt vagy valós szeparatista törekvések miatt: Spanyolország (katalánok, baszkok), Szlovákia, Románia (magyarok), Görögország, Ciprus (törökök). Szerbián kívül például Oroszország és a Kínai Népköztársaság sem ismeri el Koszovót.

Az EU által menedzselt hosszadalmas tárgyalások után 2013. április 19-én a két fél megállapodást kötött a kapcsolatok rendezéséről, amelyet Ivica Dacic szerb és Hashim Thaci koszovói kormányfő írt alá Brüsszelben Catherine Ashton, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője közvetítésével. Az egyezmény fajsúlyos pontja volt az Észak-Koszovóban élő szerbek viszonylagos önállóságának megteremtése, illetve az európai integráció fontossága. A brüsszeli szerződés azonban nem hozta meg a várt áttörést a kapcsolatok normalizálásában. 2018 novemberében Koszovó 100 százalékos vámot vetett ki a Szerbiából (és Bosznia-Hercegovinából) érkezett termékekre, mert a szerb lobbi megakadályozta Koszovó felvételét az Interpol nemzetközi rendőri szervezetbe. Szerbia válaszul felfüggesztette a tárgyalásokat, így megakadt a párbeszéd a két állam között. Az EU is felszólította Koszovót a vámok visszavonására, hiszen az sérti a Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodást, illetve a stabilitási és társulási szerződést. A feszültség továbbra is fennáll a két állam között, amit az sem enyhít, hogy 2018 decemberében Koszovó hivatalosan is megalakította saját hadseregét.

Egy másik nehezítő körülmény lehet Szerbia számára az Oroszországgal való kapcsolata. A két ország között több száz évre visszanyúló történelmi barátság áll fenn, melynek természetesen része a szláv identitás, nyelv és kultúra. Szerbia gyakorlatilag Oroszország hídfőállása a Balkánon, miközben a szerb állam elméletileg elkötelezett az EU-s csatlakozás irányába is. Különösen Aleksandar Vucic 2014-es hatalomra kerülését követően erősödött az együttműködés, például katonai téren. Oroszország erősen támogatja a szerb haderő fejlesztését, amely aggodalmakat vált ki a nyugati szövetségi rendszerben. 2017-ben Szerbia áron alul vásárolt Sz-300-as orosz légvédelmi rendszert. Idén júliusban kisebb diplomáciai botrány is kialakult tíz orosz páncélozott harcjármű Magyarország légterén keresztül történő szállítása miatt. A megállapodások szerint harminc használt T-72-es harckocsi, illetve húsz darab BRDM-2 úszóképes páncélozott felderítő jármű érkezik Szerbiába (feltehetőleg ebből érkezett meg az előbb említett tíz darab). A szerb hivatalos álláspont szerint egyik katonai szövetségi rendszerhez sem kívánnak csatlakozni, megőrzik katonai függetlenségüket, az ország viszont részt vesz a NATO Békepartnerség programjában (az 1999-es bombázások emléke miatt a lakosság nagy többsége elutasítja a teljes jogú NATO-tagságot). Ugyanakkor tény, hogy az orosz fegyvereket vásárló Szerbia több szomszédja is NATO-tagállam (Horvátország, Montenegró, Bulgária, Románia), így a nyugati közvélemény attól tart, hogy ismét felerősödhetnek a balkáni konfliktusok a szerb-horvát, illetve akár szerb-koszovói fronton is. Emellett fennáll a veszélye annak, hogy egy esetleges nagyhatalmak közötti konfliktus során Szerbia területe valóban Oroszország hídfőállása legyen. Ezek a fegyvervásárlások önmagukban természetesen nem fogják megakadályozni az országot abban, hogy uniós taggá váljon. Ez esetben Szerbiának valószínűleg több lehetősége nyílik nyugati fegyverek vásárlására is.

Szerbia, mint fentebb láttuk, nagyon jó viszonyt ápol Oroszországgal, azonban ez kevésbé jelenik meg a külkereskedelmi adatokban. Az elsődleges kereskedelmi partner az Európai Unió, amely toronymagasan vezet a többi partner előtt (lásd lejjebb). 2019. január-augusztus között a szerb export 5 %-a ment Oroszországba, illetve a szerb import 8,8 %-a érkezett onnan. Természetesen ez utóbbi szám sem éppen alacsony, de összevetve az EU-val való kereskedelmi adatokkal, nagyon csekély. Oroszország célja természetesen a kereskedelem minél nagyobb arányú fellendítése, amelynek valószínűleg a szerb kormány sem fog ellentmondani csak azért, hogy kifejezze európai integrációs elkötelezettségét.

Egy másik érdekes kereskedelmi partner Kína, amely már a szerb import 9 %-át adta 2019 január-augusztus között (a teljes szerb export 1,4 %-a áramlott Kínába). Kína százalékos részesedése az importadatokban valószínűleg jelentősen emelkedni fog a következő években, Szerbia ugyanis az „Egy övezet, egy út” (Új Selyemút) gigaprojekt részes államaként több kínai befektetővel kötött és köt szerződéseket, elsősorban infrastrukturális beruházások megvalósítására. Példának okáért kínai hitelből, illetve kínai munkások közreműködésével fog felépülni egy szénerőmű, amely súlyos környezetvédelmi aggályokat vet fel. Emellett több autópálya-szakaszt is kínai pénzből építenek meg, kínai kivitelező vállalatokkal. Emellett a Magyarországot is nagyban érintő Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése is kínai pénzből valósul meg (a szerbiai szakasz munkálatai 2017 novemberében megkezdődtek). Látva a tendenciákat, a növekvő kínai gazdasági befolyás nem lehet akadálya az uniós tagságnak, hiszen az EU tagállamai közül is sokan tagjai az Új Selyemút kezdeményezésnek, illetve hatalmas üzleteket bonyolítanak le Kínával.

Oroszországon és a Kínai Népköztársaságon kívül Törökország, illetve a Közel-Kelet egyes államai is jelentősen növelik jelenlétüket a Balkán-félszigeten, nemcsak gazdasági tekintetben. Szerbia kereskedelmi áruforgalma Törökországgal 2018-ban meghaladta az 1,2 milliárd eurót, idén az első nyolc hónapban pedig 13 százalékkal nőtt. Aleksandar Vucic októberben fogadta Erdogan török elnököt Belgrádban, ahol több megállapodás aláírására is sor került. Törökország egyre fajsúlyosabb szereplő, amit az is mutat, hogy a Belgrád-Szarajevó autópálya török támogatással épül meg. Ennek fényében egyszer eljöhet az a pont, amikor az EU vezetői úgy látják majd, hogy az Unió geostratégiai és geopolitikai érdekei egyértelműen azt kívánják, hogy a Nyugat-Balkán tagállamai, köztük Szerbia, tagországgá váljanak.

Az EU megjelenése Szerbiában

Az Európai Unió egyértelműen Szerbia legjelentősebb kereskedelmi partnere. 2017-ben a külföldi beruházások 72 %-a EU-s tagállamokból érkezett az országba. A 2018-as évben több mint 24 milliárd euró értékben zajlott a kereskedelem az EU-val. Szerbia exportjának 67 % – a áramlott az EU-ba, míg importjának 60 % – a érkezett uniós országokból. A tagjelölt ország emellett jelentős fejlesztési pénzeket is kap Brüsszelből. A 2007 és 2020 közötti időszakban Szerbia összesen 2,7 milliárd euró előcsatlakozási támogatásra jogosult. Ezeket a támogatásokat meghatározott célokra fordíthatja, többek között a demokrácia és kormányzás fejlesztésére, a környezet megóvására, klímavédelemre, az energiahatékonyság növelésére, illetve oktatásfejlesztésre, munkahelyteremtésre, szociális ügyekre. Emellett az Európai Beruházási Bank 1999 óta már több mint 5,5 milliárd eurónyi hitelt adott Szerbiának, ezzel is elősegítve az ország fejlődését. Ezen kívül az EU humanitárius ügyekben is partner, például a 2014-es heves áradások után 162 millió eurós segélyben részesítette a szerb államot. A migrációs krízis enyhítése érdekében az EU támogatja a szerb határvédelmi tevékenységet is. Összességében megállapítható, hogy az Unió és Szerbia már napjainkban is nagyon szorosan kötődik egymáshoz, ráadásul az ország részt vesz az Erasmus+ programban is, melyben 2015-2018 között több mint 11 ezren vettek részt. Emellett továbbra is aktív a politikai párbeszéd, rendszeresen ülésezik a Stabilizációs és Társulási Tanács és a Stabilizációs és Társulási Parlamenti Bizottság is. Továbbá Szerbia gazdasági téren is közelít az Unióhoz, a EU Gazdasági és Pénzügyi Tanácsának ajánlásai alapján hajtja végre gazdasági reformprogramját.

2019-es bizottsági jelentés Szerbiáról

Az Európai Bizottság Szerbia csatlakozási folyamatának előrehaladását részletező jelentésében megjelölik azokat a területeket is, ahol még szükség van előrelépésre. A jelentés szerint sürgősen meg kell teremteni a platformját a pártok közötti valódi vitáknak, amely elengedhetetlen az EU-csatlakozás szempontjából. Szót ejtenek a 2018 decemberében kezdődő kormányellenes tüntetésekről, illetve az ellenzéki pártok parlamenti bojkottjáról, amely pártok szabad és tiszta választásokat követeltek. A Bizottság szerint Szerbiának alkalmaznia kell az EU ajánlásait a választások megrendezését illetően, illetve prioritásként kell kezelnie a nemzetközi megfigyelők munkáját. Emellett a jelentés megemlíti, hogy a szerb kormánypártok politikája aláássa a parlamenti viták relevanciáját és színvonalát, illetve csökkenti a törvényhozás felügyeletét a kormány felett, a sürgősségi jogalkotás magas aránya pedig nem kedvez a demokratikus rendszer hatékony kiépítésében. Szinte nincs olyan terület, ahol ne lenne szükség további előrelépésre a bizottsági dokumentum szerint. A választások esetében a párt- és kampányfinanszírozás átláthatatlansága, az egyensúlytalan médiaviszonyok, illetve a párt- és állami tevékenységek szétválasztásának hiányos volta a legnagyobb megoldandó ügyek. Az EU-csatlakozásra vonatkozóan a jelentés megemlíti, hogy Szerbiának több anyagi és humán erőforrást kellene fordítania az EU-csatlakozásra, és a kormánynak nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie az EU-val kapcsolatos hazai kommunikációra. Egy másik fontos ügy, a civil társadalom helyzete is további előrelépést kíván: a Bizottság szerint nem volt semmilyen előrelépés a civil társadalom fejlődésére és finanszírozására alkalmas környezet megteremtésében. A legtöbb területen mérsékelt fejlődés volt tapasztalható, mint például a közigazgatási reform folyamatában, a bírósági rendszer fejlesztésében, a szervezett bűnözés és a korrupció elleni küzdelemben, az alapvető jogok biztosításában (de a szólásszabadság terén nem történt előrelépés), illetve a működő piacgazdaság létrehozásában.

Jelenlegi kilátások

Az Európai Tanács 2017-ben ismételten megerősítette, hogy elkötelezett a Nyugat-Balkán államainak európai integrációja iránt, és támogatni fogja ezen országokat e cél elérésében. Az Európai Bizottság 2018 februárjában elfogadta az új Nyugat-Balkán – stratégiát, melyben részletezik a térség integrációs lehetőségeit, a szükséges reformokat, illetve a Bizottság kinyilatkoztatta, hogy az Európai Unió ezentúl nagyobb támogatást fog biztosítani az érintett államoknak. A Bel-és Igazságügyi Tanács 2018 márciusában megegyezett abban, hogy fokozottan együttműködnek a nyugat-balkáni államokkal a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni harcban. Ezután került sor 2018. május 17-én Szófiában az EU – Nyugat-Balkán csúcstalálkozóra, amely a 2003-as thesszaloniki csúcstalálkozó óta az első ilyen jellegű találkozó volt. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke ezúttal is kifejezte az EU elkötelezettségét és fokozott mértékű támogatását a csatlakozásra váró államok részére. A balkáni államok vezetői pedig elkötelezték magukat az európai értékek, illetve a reformok végrehajtása mellett. Elfogadták a szófiai nyilatkozatot, amely elvi megállapodásokban vázolja az együttműködés területeit, míg a nyilatkozat melléklete az ún. „kiemelt célkitűzések szófiai menetrendje”. Ez már konkrétabban fogalmazza meg az elérendő célokat és az ahhoz szükséges eszközöket. Széleskörű területeket ölel fel az együttműködés, többek között a biztonság, migráció, konnektivitás (közlekedési- és energiahálózatok), jogállamiság, jó kormányzás, ifjúságügy, digitalizáció, megbékélés és jószomszédi viszony. Utóbbinak éppen Szerbia és Koszovó viszonylatában van nagy jelentősége.

A szófiai csúcstalálkozó célja volt, hogy új lökést adjon a nyugat-balkáni országoknak a reformfolyamatok felgyorsítására. Macedónia esetében lezárult a névvita, amely addig gátolta a csatlakozási tárgyalások megkezdését, Montenegró csatlakozási tárgyalásai viszonylag jó ütemben haladnak, viszont Szerbia előrehaladása eléggé lassúnak mondható. Eredetileg az Európai Bizottság Montenegró és Szerbia számára 2025-öt határozta meg, mint lehetséges csatlakozási céldátum, azonban Szerbia nagy valószínűséggel csúszni fog, és szerb szakértők szerint is legkorábban 2028-ban csatlakozhat az EU-hoz. Ennek legfőbb okai a tárgyalások lassú menete, a nehézkes előrelépés a legfontosabb területeken, illetve a rendezetlen viszony Koszovóval. Johannes Hahn, a Juncker-bizottság bővítésért felelős biztosa szerint is a jelentős előrehaladás ellenére Szerbiának még nagyon sok tennivalója van a sikeres csatlakozás érdekében. A biztos is a szerb-koszovói viszonyt emelte ki, mint az egyik legfontosabb tényezőt. Sok fejezet megnyitására azért is nem kerülhet sor, mert Szerbia a megnyitáshoz előfeltételként megszabott „benchmark”-oknak sem tud megfelelni. Ana Brnabic miniszterelnök szerint nem Szerbiától függ, mikor válik uniós taggá, az viszont tőle függ, hogy mikor lesz az országból egy „európai” Szerbia. A miniszterelnök szerint továbbra is kiemelt cél az uniós csatlakozás.

Szerbia gyorsabb felzárkózását az sem segíti igazán, hogy népessége drasztikusan csökken, főleg az elvándorlás miatt. 2019 januárjában a szerb statisztikai hivatal adatai szerint 7 millió alá csökkent az ország lélekszáma. Előreláthatólag a népesség csökkenésének az uniós tagság sem szabna gátat, sőt, fel is gyorsítaná azt a szabad munkavállalási jog által. A gazdasági növekedés üteme is lassul, 2019 második negyedévében 2,9 százalék volt az előző év azonos időszakához képest, ellenben 2018 hasonló időszakában 4,9 százalékos GDP-növekedést mértek. A gazdaság jó teljesítménye nélkül egyértelmű, hogy az ország sokkal lassabban tudja végrehajtani a szükséges intézkedéseket.

Összegzés

Szerbia uniós tagságát feltehetőleg azért is szorgalmazza több tagállam (így Magyarország is), hogy az uniós határvédelmet kiterjeszthessék Szerbia déli határaira, így hatékonyabban le tudnák zárni az illegális migrációs útvonalakat (kérdés, hogy ez esetben lebontják-e a magyar határkerítést – lehet-e két uniós tagállam között drótkerítés?). Magyarország az előbb említett okon kívül a Vajdaságban élő magyarok érdekében is támogatja Szerbia csatlakozását, hiszen így még könnyebben megvalósíthatóak lennének a magyar kormány nemzetpolitikai célkitűzései. Ezzel szemben ha a délvidéki magyarság is uniós polgárságot szerez, az felgyorsíthatja lélekszámuk csökkenését – valószínűleg a fiatalok közül sokan döntenének úgy, hogy Nyugat-Európában keresnek állást és megélhetést. Ezen kívül Magyarország gazdasági érdekekre is hivatkozik. A szerb uniós tagság valóban lehetőségeket rejt magában a magyar vállalatok számára is, főleg a nemzetközi téren is aktív cégek számára, mint például a MOL és az OTP. Emellett az áruk szabad mozgása révén bővülhetne a kereskedelmi forgalom is Szerbia és az EU között. Általában elmondható, hogy az EU bővítését azon tagállamok szorgalmazzák, melyek nem érdekeltek az integráció elmélyítésében. Nagy kérdés, hogy hány nyugati tagállam fogja úgy érezni, hogy a balkáni államokat, köztük Szerbiát minél előbb az EU-n belül szeretné tudni.

Az EU-tagságból természetesen maga Szerbia profitálná a legtöbbet, azonban még messze van az idő, amikor Szerbiáról, mint tagállamról beszélhetünk. Rengeteg intézményi, jogállami, bírósági és közigazgatási reform várat még magára, és persze a Koszovóval fennálló viszony mindkét fél számára kielégítő rendezése nélkül nem lehet Szerbia az Európai Unió teljes jogú tagállama.

Szerző: Kőbányai Dénes

Oroszország határidő előtt befejezte az Sz-400-as légvédelmi rakétarendszer ütegeinek szállítását Törökországba – közölte Alekaszndr Mihejev, a haditechnikát exportáló Roszoboronekszport orosz állami vállalat vezérigazgatója.

Emlékeztetett, az Sz-400-as négy üteg megvásárlásáról 2017-ben megkötött szerződés értéke 2,5 milliárd dollár. Ez minden idők legjelentősebb fegyvereladási üzlete Oroszország és egy NATO-tagország között, ami miatt az Egyesült Államok kizárta Törökországot az F-35-ös vadászgép-fejlesztési programjából.

Hulusi Akar török védelmi miniszter csütörtökön közölte, hogy az Sz-400-asok rendszerbe állítását jövő tavaszig fogják előkészíteni. Mihejev beszámolt arról is, hogy a Roszoboronoekszport Indiában megnyitotta a világ első, a Kalasnyikov gépkarabélyok 200-as sorozatát gyártó közös vállalatot.

Az amerikai kivonulás nem érte váratlanul a nemzetközi társadalmat, a török érdekérvényesítés módszere annál inkább. Bassár El-Aszad szíriai elnök különösebb áldozat nélkül kapta meg Törökországtól azt, amit ő maga Oroszország segítségével sem tudott megszerezni: azoknak a területeknek egy részét, amelyeket az Iszlám Állam (IÁ) foglalt el 2014-ben. Ezekből a keleti tartományokból a terrorista szervezetet a szíriai Kurd Fegyveres Erők (SDF) zavarta el hosszas hónapok szaggatott küzdelmei során, megalapítva ezzel a szíriai kurd autonómiát a török határ majdnem teljes hossza mentén, az Eufrátesz folyó partjaitól egészen az iraki határig. A félig-meddig sikeresnek mondható adminisztráció magába foglalta a közigazgatást, a kereskedelmet, a rendfenntartást, és a nyugat számára kiemelt fontosságú terror elleni harcot. Az így megrajzolt —Rojavára keresztelt— de facto terület legitimitását első sorban ebből nyerte, és nemzetközileg is szélesebb elismerésre tett szert, mint az északnyugati tartományok kezdetben frakcionált igazgatása a Szíriai Szabad Hadsereg (FSA) révén, majd később az iszlám szélsőségesek által kialakított Üdvözítő Kormány egyesített adminisztrációja. Az SDF a 81 ország katonai szövetségét magába foglaló Globális Koalíció segítségével megsemmisítette az Iszlám Államot, felszámolta azok erődítményeit, kiképzőtáborait, robbanószer műhelyeit és elfoglalta a kalifátus legfőbb pénzforrását képző olajmezőket.

Ez az állapot állt fenn mindaddig, amíg október 6-án Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, végleg kivonul Szíriából. Az 1000 fős kontingensből csupán 150 amerikai katona tartózkodott a török határ közelében, jelenlétük azonban egy régóta kilátásban lévő konfrontáció kirobbanását hivatott visszatartani. A bázisok elhagyását követően a török hadsereg gyorsabban lépett, mint mielőtt bármelyik ország bármit is reagálhatott volna: még 72 óra sem telt el, de Recep Tayyip Erdoğan török elnök már elindította az offenzívát. A beavatkozás kényszertárgyalásokhoz ültette a kurdokat Aszaddal, melynek keretében megegyeztek, hogy ha a szíriai kormány reguláris hadserege részt vesz az ellenállásban, akkor előbbi beengedi azt területeire és az ő oldalukon folytatja a harcot. Minek után a kormány az utóbbi öt évben minimális befolyással sem rendelkezett az Eufrátesz keleti területein, az ajánlatot nehezen utasította volna vissza: a kurdok szíriai fővárosának számító Qamishli városháza, valamint Haszaka és Kobani városok polgármesteri hivatalai felhúzták a szír kormány lobogóját. Ettől fogva ők diktálták a további feltételeket.

Forrás: Associated Press

Noha a kurd kérdését nem lehet elkülöníteni Szíriai egészétől —különösen egy ilyen többszereplős, elhúzódott háborúban—, az aktorok érdekei egy ponton mégis kereszteződnek: a rojavai övezetet illetően Törökország számára inkább Aszad kormánya, mintsem a kurdok jelenléte, a kurdok számára inkább Aszad visszatérése, mintsem a törökök bevonulása; a kettőt keresztezve magának Aszadnak pedig mi sem kedvezőbb, minthogy valaki szívességet téve feloszlassa a kurd de facto-t, felvállalva helyette az egyébként zérus következménnyel párosított nemzetközi reakciókat. Ennek tetejében a kurdok meggyengülésével az orosz és iráni érdekek semmiben sem ütköznek, mi több,  csapataik vérszemet kapva kémlelik Rojava olajmezőit, várva a megfelelő pillanatra.

De mi is lehet Ankara indítéka az offenzíva mögött? Hulusi Akar török hadügyminiszter sajtóközleménye a következőkről adott felvilágosítást: Cselekvésük mögött az önvédelem áll. Ez egy terrorelhárító művelet, mely biztonságot garantál a törököknek és a szíriaiaknak egyaránt, beleértve a kurdokat. “Az SDF, mely valójában PKK, semmiben sem különbözik az Iszlám Államtól”. Pont. Semmilyen nyomás nem tántorította el Ankarát attól, hogy ezen a retorikán kicsit is változtasson. Meglehet, ha ezt a törökök realista elméletével szemléljük, részben jogossá válhat: az SDF, mint szíriai kurd fegyveres erő az 1978-as megalakulású Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) köthető, melyet a török törvényszék már 1984-ben terrorszervezetnek minősített. A PKK szűnni nem akaró erőszakos fellépései miatt az USA 1997-től, az EU 2002-től alkalmazta a minősítést. A 81 milliós Törökországban közel 20 millió kurd él, többségük szolidaritást gyakorolva a Munkáspárt iránt. Demográfiai elosztásukban az ország népességének 1/4-ét, területének 1/3-át képzik, kiváltképp a délkeleti tartományokban. Az etnikai határokkal megrajzolt Kurdisztán törökországi része kétszer nagyobb, mint Iránban, Irakban és Szíriában együttvéve. Utóbbi kettőben a pusztán 5 milliós és 2 milliós kurd kisebbségek ennek ellenére grandiózus ambíciókkal íveltek felfelé attól fogva, hogy anyaországaik válságba süllyedtek:

A 2005 óta autonóm Iraki Kurdisztán kormánya 2017-ben egy függetlenségi népszavazást írt ki, amin a 72%-os részvétel 93%-a igennel támogatta a leszakadást, ám ezt —a katalóniai referendumhoz hasonlóan— az iraki alkotmány illegálisnak tartotta, és nemzetközi szinten sem kapott számottevő támogatást. Ettől függetlenül a tartomány továbbra is de facto államként működik. A szíriai szomszédságban ha önálló kormányt nem is, de autonóm közigazgatást hasonló módon már 2013-ban felállítottak a kurdok. Nem csoda tehát, ha Ankara aggodalommal figyelte az SDF amerikai felfegyverzését, amelyre alapjában árulásként tekintett.

Forrás: Estudios De Política Exterior

A török a motivációnak megvannak a sajátos belpolitikai vonatkozásai is: a szíriai válsággócok elszigetelése a határtérségtől enyhíti Törökország menekültproblémáját, így egyrészt a menekültek  átköltöztetésével sikerül mérsékelni a belső feszültségeket, másrészt a kurd polgárok elmenekülésével és az arab lakosság betelepítésével irányított demográfiai változás vihető végig, ami tartósan megakadályozná a PKK újraszerveződését. Az idő előrehaladtával Ankara nem az emberi jogokat és vegyifegyver-tilalmi egyezményeket semmibe vevő Aszad rezsimet, vagy a véres kezű, globális biztonságot fenyegető Iszlám Államot, hanem az SDF-et tartotta a legnagyobb kihívásnak. Az elmúlt 3 évben ez több politikai és katonai cselekvésében is megnyilvánult: az Isztambulban székhelyes Szíriai Ellenzék Nemzeti Koalíciója (SNC) —kvázi emigráns kormány— 87 tagjából 8 a kurdokat képviseli ugyan, azok érdembeli együttműködését arab képviselőtársaikkal az erős befolyást gyakorló és egyben megkerülhetetlen Ankara folyamatosan ellehetetlenítette. A megosztottságot fokozta, amikor utóbbi katonailag is elkezdett beavatkozni az ellenzék belügyeibe: egyik ilyen eset a 2016 nyarán indított Eufrátesz Pajzs hadművelet, amely az IÁ ellen irányult eredetileg, de stratégiájában az északnyugati és északkeleti kurdok egyesülését hivatott megakadályozni a köztes területre eső al-Babnál. Miután ez megtörtént, a török hadsereg az északnyugati kurd közigazgatás fővárosát, Afrint célozta meg ezúttal az Olivafaág hadműveletben 2018 telén. 2019 tavaszán a vegyes lakosságú, aleppó-vidéki kurd fellegvárat képviselő Tell Rifat befogása is ezt az eltökéltséget jelezte. Az előzményekből kiindulva mégsem volt meglepő tehát, hogy az USA kilépése automatikus török beavatkozást von maga után. A kérdés az, ismét Trump rögtönzött belpolitikai Twitter-intézkedése ez, vagy háttértárgyalások előre megbeszélt eredménye? Az akciót követő válaszhatásokat elemezve aligha elképzelhető, hogy ne lett volna koordináció az érintett felek között.

Miután október 7-én az amerikai hadsereg személyi állománya kiürítette a Manbidzs katonai bázist, ott azonnal megjelent két Kremlin-közeli orosz újságíró, akik kamerákkal várták a török hadsereg érkezését és élőben közvetítették mindazt, amit várakozásuk alatt a helyszínen találtak: kimert ételt, bontott pezsgőt, behűtött sört, Coca-Colát, hátrahagyott személyes tárgyakat, sportszereket. Az orosz ügynökök előbb tudhatták meg hogy a szóban forgó bázis evakuálva lesz, mint a bázison élők maguk. Manbidzset kezdetben a török haderő célozta meg, ma mégis orosz páncélkocsik járőröznek a ott békefenntartás gyanánt, miközben az ezzel párhuzamos, Béke Forrása névre keresztelt török hadművelet korántsem volt kíméletes az ellenállókkal:

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Szervezete (SOHR) szerint az első héten 177 SDF harcos mellett 79 civil vesztette életét és 637 esett fogságba, miközben több mint 200 ezer menekült hagyta el otthonát. A kaotikus helyzetben 785 iszlám állam fogoly szökött meg a kurd börtönökből, akik ma szabadon cirkálnak a régióban. A nemzetközi társadalom reakcióit —ha Ankaráról le is pattantak—, Washington mélyen viselte, ezért az önmaguknak is ellentmondó Trump nyilatkozatok sorozata után a Fehér Ház delegációt küldött Ankarába. Az offenzíva tizedik napján Mike Pence, az Egyesült Államok alelnöke tűzszüneti megállapodással sétált ki Erdogán palotájából, melyet mindkét oldal saját győzelmének tekintett. A szembetűnőbb mégis Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter sajtótájékoztatója volt: “Megkaptuk, amit akartunk. Az USA elismerte a műveleteink legitimitását”.

A megegyezés szerint a török hadsereg és szíriai partnerei 120 óráig szüneteltetik az offenzívát, cserébe Trump felfüggeszti a gazdasági szankciókat melyeket három nappal azelőtt léptetett életbe, valamint garantálja, hogy a kurdok visszavonulnak a határtól 30 km-es mélység mögé. Ezzel Törökország kialakítja a biztonsági zónát az Eufrátesztől Irakig. Habár Washington megakadályozott egy humanitárius katasztrófát, Ankara terveinek nem szabott gátat: nem született valódi garancia arra, hogy a későbbiekben a törökök ne lépnék át a 30 km-es vonalat a kurdok kárára, vagy hogy ne lépjenek onnan vissza az oroszok javára; de arra sem, hogy tartsák magukat a vállalásaikhoz. Sikerülhet-e ez Törökországnak?

Nem volt kétség afelől, hogy az irreguláris kurd erőket az egyébként második legnagyobb NATO hadsereg különösebb akadály nélkül visszavonulásra tudja kényszeríteni, csakhogy egy 450 km hosszú és 30 km széles biztosági zóna felállítása már nem csak katonai erőforrásokat igényel. Ez a 13’500 km2 legalább négy magyar megyének megfelelő terület, melyen a biztonság megteremtése és stabilizálása mellett a közigazgatás sem lesz egyszerű feladat. Erdogán a nála tartózkodó 3.6 millió szíriaiból 2 milliót tervez visszatelepíteni ebbe a zónába, legalábbis saját elmondása szerint ez a terve. Ennyi ember átmozdítása nem csak logisztikai kihívást fog jelenteni, de az sem biztos, hogy a zömükben középső és északnyugati tartományokból származó, évek óta Törökországban élő menekültek hajlandóak lesznek-e átköltözni a számukra idegen északkeleti tartományokba, ahova se rokonság se ingatlan nem köti őket, és ahol a térség fennhatóságának jövője is kérdéses.

Vállalások ide vagy oda, a tűzszünet utolsó óráiban Erdogán Szocsiba utazott, hogy Putyinnal folytassa ott, ahol az amerikai alelnökkel abbahagyta. Az itt született török-orosz megállapodás hosszabb távra tervezett, mint az 5 napra szóló török-amerikai: feltételként szerepel a szíriai területek integritása, célkitűzésként a terrorizmus és szeparatizmus elleni küzdelem (mint újfent használatos fogalom a szíriai konfliktusban), illetve eszközként a közös járőrözés és felügyelet, mellettük a pufferzóna hosszán felsorakozott Aszad hadsereg határvédelmi erői. A tárgyalásokba se a szír kormány, se a szíri ellenzék nem lett beavatva, az amerikai szerepvállalás csökkenésével pedig az orosz-török duó minden eddiginél nagyobb hatáskört kapott.

Ugyanezen a napon —talán nem is véletlenül—, a szír elnök látogatást tett az északi frontvonalon harcoló csapataihoz. Az eseményt közvetítő állami csatornán így szólt a katonákhoz: “Erdogán egy tolvaj. Az Iszlám Állammal lopta az olajunkat, és most a földünkkel is azt teszi. Megadjuk az amnesztiát a szeparatista kurdoknak, így mindenki készen állva léphet fel az agresszió ellen.” Ez a médiafogás azon a területen történt, ahol 2018 óta török megfigyelő pontok álltak az úgynevezett Eszkalációcsökkentést Felügyelő Erők missziójának részeként, s ez eleve az Aszad hadsereg előrenyomulását hivatott megfékezni. Egy év farkasszemezés után az orosz és az iráni megfigyelő pontokkal, a szír hadsereg az orosz légierő segítségével átlépte a törökök által meghúzott vonalat és befoglalta az ellenzéki Khán Sejkhún várost, 10-10 méteres sávban megkerülve a török katonai bázis négy oldalát. Egy szcenárió, melynek eshetősége nem áll messze az ismétlődéstől.

Forrás: Live Universal Awareness Map

A szíriai konfliktus legújabb fejezete az Iszlám Állam vezetőjének likvidálása. Abu Bakr al Baghdadi, eredeti nevén Ibrahim Awwad rejtekhelyét október 26-a éjjelén rohamozta le az amerikai Delta Force alakulat Barishán. A település 5 km távolságra esik a török határtól és az al Kaida szíriai nyúlványának felügyelete alatt áll. A Hamza bin Láden —Oszama bin Láden fia— által megalapított Hurrasz al Din terrorcsoport anyaszervezete a Levante Felszabadító Testület (HTSh, korábban Nuszra Front) kiváló kapcsolatot ápol Törökországgal, és ma már a teljes Idlib tartomány a szomszédos Aleppó tartomány nyugati felével az ő befolyásuk alatt áll. A leszámolás tökéletesen egybeesett az IÁ elleni harc beharangozott végével. Ezzel a kurdok már nem hivatkozhatnak arra, hogy feltámad az Iszlám Állam, ahogyan Törökországnak sem marad Damaszkusz felé igazolható indoklása arra, hogy bent maradjon. Jóllehet, a globális terrorfenyegetés csökken, a helyi feszültségek nem. Ellenzék, szeparatista, terrorista: egybemosva kerül elmosásra az összes. A megmaradt övezetek további ütközések helyszínéül szolgálnak majd, a hegemóniájára hagyott Oroszország akaratával pedig senki sem fog dacoskodni: előbb vagy utóbb minden visszakerül Aszadhoz. Eladva vagy elpusztítva, kényszerítve vagy elárulva, az áldozat mindig egy: a szíriai nép polgárai.

Szerző: Ibrahim Imre

Első ízben vesznek részt külföldi hadgyakorlaton Sz-400-as orosz légvédelmi ütegek és Pancir-Sz típusú önjáró légvédelmi harcjárművek, a fegyverrendszerek már megérkeztek Szerbiába – közölte az orosz védelmi minisztérium.

A közlemény szerint a légvédelmi hadosztály fegyvereit a Belgrád melletti Batajnica légi támaszpontra szállították, és a Szláv Pajzs-2019 (Szlavjanszkij scsit-2019) fedőnevű közös hadgyakorlat második szakaszában vetik be őket. Egy szerb-orosz légvédelmi kontingens kötelékében fogják védeni a térség légterét, a légi célpontok észlelése, követése, azonosítása és megsemmisítése lesz a feladatuk.

A Szláv Pajzs-2019 hadgyakorlatot most tartják meg első ízben. Két szakaszban bonyolítják le: az első szeptemberben volt a dél-oroszországi Asztrahán megyében, a második fázis pedig október 29-ig tart Szerbiában.

Aleksandar Vucic szerb államfő újságírók kérdésére válaszolva megerősítette, hogy a fegyverek már megérkeztek Szerbiába, és pénteken személyesen is megtekinti az Sz-400-as rakétákat, a következő napon pedig a Pancirokat is megnézi, amelyekből – jegyezte meg – Szerbia már rendelt Oroszországtól. A B92 rádió-televízió honlapján videofelvételt tett közzé arról, amint egy An-124 Ruszlan típusú teherszállító repülőgép rámpáján legördül egy Sz-400-as rakétákat szállító katonai jármű.

Az orosz légvédelem gerincét képező Sz-400 Triumf rakétarendszert a kilencvenes években fejlesztették ki az oroszországi Almaz tervezőirodában. A fegyverrendszer minden korszerű légi és űrbéli támadás elhárítására képes több száz kilométeres távolságból, bármilyen magasságban. A Pancir-SZ önjáró légvédelmi harcjármű rövid és közepes hatótávolságú légvédelmi rakétákkal, illetve légvédelmi ágyúval van felszerelve. Feladata a gyalogsági, páncélos és légvédelmi erők védelme alacsonyan támadó repülőgépek, helikopterek és manőverező robotrepülőgépek ellen. A fegyverrendszert 2012-ben rendszeresítették az orosz hadseregben.

Diplomáciai jegyzékben tiltakozik az orosz külügyminisztérium a moszkvai amerikai nagykövetségnél azzal kapcsolatban, hogy három amerikai diplomatát szállítottak le a vonatról Észak-Oroszországban – jelentette ki Jevgenyij Ivanov orosz külügyminiszter-helyettes.

A hivatalos orosz tájékoztatás szerint augusztus 8-án egy tengeri platformon elvégzett fegyverkísérlet közben robbanás történt az északi Arhangelszk megyében, Szeverodvinszk várostól mintegy 40 kilométerre, Nyonoksza község közelében. A baleset után, amelyben hét ember életét vesztette, a régióban átmenetileg felszökött a gammasugárzás.

Sajtóértesülések szerint az amerikai diplomákat – a katonai attaséi hivatal munkatársait – hétfőn szállították le a vonatról Szeverodvinszk városban, amelynek felkeresése külföldi állampolgárok számára engedélyhez kötött. Az amerikai külügyminisztérium és moszkvai amerikai nagykövetség szerint az érintettek egyeztették hivatalos kiküldetésük útitervét az orosz védelmi minisztériummal.

Az orosz külügyminisztérium szerdán megerősítette az egyeztetés tényét, de rámutatott, hogy az amerikaiak utazásuk céljaként a Szeverodvinszktől 45 kilométernyire található Arhangelszket nevezték meg. A médiában megjelent információk szerint az érintetteket a Nyonoksza-Szeverodvinszk vonalon közlekedő vonatról szállították le.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő ezt úgy pontosította, hogy a három amerikai orosz rendszámú bérelt autóval érkezett Szeverodvinszkbe, ahol a helyi érdekű vonatra felszállva egy településre utaztak, amelynek közelében egy katonai kísérleti telep “és más védelmi rendeltetésű objektumok találhatók”.

“Amikor az amerikai tisztek odaérkeztek, megállította őket egy rendőrjárőr. Elmagyarázták nekik, hogy olyan övezetben tartózkodnak, amelynek a felkeresése szabályokhoz kötött. Mivel az ott tartózkodásra nem volt és nem is lehetett külön engedélyük, mert ilyet nem igényeltek, azt javasolták nekik, hogy ugyanazzal a vonattal forduljanak vissza. Így is tettek” – hangoztatta a történtekről Zaharova. Hangsúlyozta, hogy “az amerikai katonákat nem tartóztatták fel”.

“Amennyire tudom, Szeverodvinszkben gépkocsiba szálltak és elhajtottak Moszkva irányába” – mondta a szóvivő. Zaharova szerint az amerikai katonadiplomaták rutinszerűen próbálkoznak azzal, hogy tiltott katonai területekre jussanak be. Mint mondta, az érintett diplomaták nevét a tárca egyelőre nem hozta nyilvánosságra.

Ivanov bejelentése szerint az amerikai diplomaták számára az incidens következményei valószínűleg ki fognak merülni a jegyzőkönyv felvételével. Mint mondta, ki fogják vizsgálni, hogyan juthattak erre a területre.

Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő kijelentette, hogy a diplomaták szabályokhoz kötött oroszországi utazásai felügyeletének ügye nem a Kreml, hanem az illetékes szolgálatok kompetenciájához tartozik.

2019. augusztus 8.-án, csupán pár hónappal a csernobili atomerőmű-baleset 33. évfordulója után, a történelem megismételte önmagát és Oroszországban, a Fehér-tenger partján újabb nukleáris baleset történt. A közelmúlt eseményei és a 33 évvel ezelőtt történtek számos hasonlóságot mutatnak. Úgy tűnik, mintha megállt volna az idő, az orosz hatóságok kísértetiesen hasonlóan kezelik a mostani helyzetet: nem adnak egyértelmű információkat, elhallgatják a Föderációt negatív színben feltűntető részleteket, míg a nemzetközi közvélemény érdeklődve figyeli a további eseményeket. Ennek köszönhetően sok kérdés kering a robbanás kapcsán, például „Mi okozta a detonációt?” vagy „Miért állítottak le két orosz nukleáris mérőállomást is a robbanás környékén?” illetve „Mi tehát a valóság a történtekkel kapcsolatban?”

Forrás: MSN.com

Számos dolog volt ami hosszú távon foglalkoztatta a nemzetközi sajtót, így pedig rengeteg megalapozott vagy éppen megalapozatlan elmélet született a történtekkel kapcsolatban. Az, ami az összes közül a leginkább foglalkoztatta a nemzetközi közvélemény, hogy mi váltotta ki a robbanást. Vajon egy titkos atomkísérlet, egy egyszerű üzemi baleset vagy esetleg egy új fegyver félresikerült tesztelése váltotta ki a tragédiát. Jelen cikkemben azt az elméletet kívánom igazolni, miszerint a baleset egy új orosz szuperfegyver tesztelése során következett be.

A hivatalos orosz álláspontot a Védelmi Minisztérium közölte a balesetet követő napon, miszerint semmilyen radioaktív anyag nem került a környezetbe. Ezt azonban hamar módosították és az újabb nyilatkozatban már azt írták, hogy szakembereik „egy rakéta részét képező radioizotóp energiaforrással kapcsolatos tevékenységet folytattak” egy tengeri platformon, amikor a robbanás bekövetkezett. Mint később kiderült katonai objektumban történt a baleset és egészen biztosan valamilyen új orosz fegyver tesztelése során halt meg, a Roszatom (Oroszországi Föderáció Atomenergetikai Konszern) öt, míg a Védelmi Minisztérium két munkatársa. Emellett sok további tényező bizonyította, hogy a kezdeti tagadás ellenére igenis nukleáris veszélyeztetettség áll fenn és valóban nagyléptékű a probléma.

Az első ilyen „igazolás”, hogy a kérdéses területen a központi tudósítások szerint a nukleáris sugárzás általános mértékű volt, azonban sok helyi lakos saját mérőeszközével megközelítőleg hússzor akkora értékeket mért, mint ami a normális. Ennek köszönhetően akkora pánik lett úrrá az ott élőkön, hogy a környék összes jódkészlete elfogyott.  Az emberek magyarázatot vártak a kormánytól a történtekre. A válasz az Interfax hírügynökség publikációjának formájában érkezett, ami az Orosz Hidrometeorológiai Szolgálatra (Roszgidromet) hivatkozva arról számolt be, hogy egy valóban radioaktív gázfelhő szabadult fel, amely átvonulása miatt nőtt meg átmenetileg a radioaktív háttérsugárzás. A Roszgidromet augusztus 13-ai nyilatkozata szerint a gammasugárzás 4-16-szoros felerősödését okozó felhő stroncium-, bárium- és lantánizotópok bomlásának eredményeként jött létre. Az augusztus 8-án mért maximális érték óránként 1,78 mikrosievert volt, az óránként 0,11 mikrosievertes átlagos normál háttérsugárzás helyett. Ezt észlelhették a lakosok, azonban az értékek mára már normalizálódtak és stabilizálódtak Szeverodvinszkben.

A második fontos megállapítás az orosz kormány által tanúsított hozzáállás. Az Oroszországi Föderáció vezetése saját állampolgárjait is veszélybe sodorta annak érdekében, hogy elfedje a történtek komolyságát. Vélhetően a nyilatkozatot a lakosság megnyugtatásának céljából tették közzé, azonban annak a célnak is megfelelt, hogy igazolják, nem kell kitelepíteni a környező településeken élőket. Az evakuáció tehát nem történt meg, ezzel ellentétben mégis jelentek meg cikkek arról, hogy vonatokon szállítják el az embereket otthonaikból. Sőt azért, hogy a nemzetközi és hazai közhangulatot lecsillapítsák, lekapcsolták az esethez legközelebbi két sugárzásmérő állomást a Dubnat és a Kirovot arra hivatkozva, hogy kommunikációs és hálózati problémáik voltak. Így nem kellett az esetlegesen problémát jelentő információkat takargatni, formálni vagy a közvélemény számára „megszépíteni”.

Forrás: Euronews

Mi több, a robbanást követően a hat sérültet ellátó kórházat sem értesítették arról, hogy nukleáris baleset áldozatait kezelik. Így a kezelőszemélyzet nem vette fel a rendelkezésükre álló sugárzásvédő felszerelésüket sem. Utólag százas nagyságrendben kellett megvizsgálni az egészségügyi dolgozókat, hogy milyen károsodás érte őket az eltitkolt sugárzás miatt. A vizsgálatok miatt állítólag titoktartási szerződést is aláírattak velük.
Ennek kapcsán kiemelt figyelmet kapott egy, a robbanásban megsérülteket ellátó orvos esete, akinek a szervezetében sugárzó cézium 137-es izotópot találtak. Tragikomikus jelleget kölcsönöz az esetnek, hogy a vizsgáltot végző szakértők azt állították nem az esemény, hanem az étkezési szokásai miatt lett sugárzó a férfi teste. Ezt azzal igazolták, hogy tudományosan bizonyított, a cézium 137-es nagy mennyiségben halmozódik fel gombákban, tengeri herkenytűkben és algákban. Így amikor Thaiföldön járt a doktor, feltehetőleg sugárzó fukushimai rákot ehetett ami magyarázza a sugárzás eredetét. Ennek az állításnak a valótlanságát azonban az az adat bizonyítja, hogy Fukushima és Thaiföld megközelítőleg 5000 km-re fekszik egymástól, így relatív csekély esély van arra, hogy a rák valóban fertőzött lett volna.

A harmadik megállapítás ami hitelt adott az elképzelésnek az, hogy valamilyen nukleáris tevékenység során történt a baleset az maga a sugárzás volt, annak tulajdonságai és mértéke. Nils Bohmer norvég nukleáris szakértő azt nyilatkozta a The Barents Observer portálnak ,hogy a megtalálható izotópok összetétele egyértelműen arra utal, nem egy izotópokat tartalmazó hajtómű, hanem egy (kisméretű) atomreaktor robbant fel.

„A bárium és a stroncium jelenléte mutatja, hogy a bomlástermékek nukleáris láncreakcióból származnak. Ez bizonyíték arra, hogy egy atomreaktor robbant fel” – mondta Bohmer.

Ez azért különösen érdekes mivel két állítást is alátámaszt a történtekkel kapcsoltban, egyrészt mint említettem letagadhatatlanná teszi a robbanás nukleáris jellegét, másrészt pedig további következtetéseknek biztosít alapot. Az ilyen izotópos összetétel ugyanis teljesen más, mint a radioaktív hasadóanyagokat használó, kisméretű energiaforrások összetétele (északi-sarki világítótornyok, műholdak), sokkal inkább hasonlít egy kisméretű atomreaktorban fellelhető anyagösszetételre, mintha csak egy kisméretű atomreaktorról beszélnénk.

Ez megalapozottá teszi azt az állítást, miszerint Oroszországban a Vlagyimir Putyin elnök által először 2018-ban bemutatott Burevesztnyik (Skyfall) interkontinentális robotrepülőgép tesztelése történt.

Forrás: Newsweek

A felismerés rendkívül aggasztó, hiszen ha az oroszok atomreaktoros cirkálórakétát építenek, az radikálisan lejjebb viszi az atomküszöböt, a balesetveszélyt is sokszorosára növelve. Mindemellett pedig a fegyverkezési verseny is új erőre kaphat a Nyugat és Oroszország között.

Összefoglalva, véleményem szerint ez az esemény is példázza, hogy miként próbálja meg Oroszország egyrészt leplezni, másrészt pedig elterelni a figyelmet saját felelősségéről az egyes események kapcsán. Illetve azt is bemutatja, hogy mennyi és milyen állami szintű eszközt állítanak annak szolgálatába, hogy elfedjék a valóságot nem csak a nemzetközi közvélemény, de még az orosz nép szeme elől is. A kormány számára a legfontosabb cél az volt, hogy a nyilvánosság számára ne derüljünk ki miért végezték a kísérleteket és ennek érdekében még több ember életét és egészségét is hajlandók voltak kockára tenni. Az idő és a technikák változnak, de a cél állandó maradt. Megtévesztés, ezt tartja szem előtt a kormány csak úgy, mint a jogelőd, a Szovjetunió idején.

Szerző: Haiszky Edina

Az VVSz RF a Szlovenszki Stit 2019 légvédelmi gyakorlat idejére egy csökkentett, vegyes Sz-400/Pancir Sz1 légvédelmi csoportosítást telepített szállító repülőgépekkel Szerbiába, a batajnicai légibázisra. Ezzel egyidőben Belgrádban hivatalosan is bejelentették, hogy - az aktuális fenyegetéstrendnek meglehetősen jól megfelelő, kombinált rakétás/gépágyús komplexum típust - a Pancirt vásárolják meg az ország légvédelmi erői, a 250. dandár számára, mely Európában a legnagyobb harci tapasztalatokkal rendelkező ilyen alakulat a NATO-val szembeni, 20 évvel ezelőtti harcai nyomán. 

Zord

Az (US)AFSOC alárendeltségébe tartozó 352. ezred két CV-22B Oprey Budapest feletti részleges sajtódemonstrációs repülésen október 29-én. (Fotó: Benedek Levente)

Éppen másnap a Vlagyimir Putyin orosz elnököt és delegációját (nem számítva az előkészítőket) Budapestre szállító négy Rosszija repülőgép egyike, a RA-96022-es Il-96-os Ferihegyen.  

Zord

Egy tizenöt évvel ezelőtt elkövetett bűncselekmény gyanúsítottját adták át a magyar rendőrségnek német kollégáik, miután a román férfit elfogták Németországban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a police.hu honlapon közölte: 2004 áprilisában T. Ion egy barátjával egy állítólagos kétezer eurós tartozást akart behajtani egy kőbányai lakásban.

Amikor az ajtót nyitó férfi közölte, hogy nincs ott a keresett román férfi, T. Ion bement a lakásba, kutatni kezdett, majd a tulajdonos barátnőjét hasba rúgta. A nő barátja közbeavatkozott, dulakodni kezdtek, végül a román férfi többször megszúrta vitapartnerét. Az elkövető és társa elmenekült a lakásból, a házigazda életveszélyesen megsebesült.

A rendőrök még aznap elfogták T. Ion társát, akiről kiderült, hogy bár ott volt, nem vett részt a bűncselekmény elkövetésében, őt tanúként hallgatták ki. A román férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki, végül Németországban fogták el, és kedden adták át a rendőrségnek. A BRFK emberölés kísérletének megalapozott gyanújával indított eljárást, és kezdeményezte a 42 éves férfi letartóztatását.

Három hónappal a Normandiában végrehajtott partraszállás után az amerikai 1. hadsereg elérte a belga-holland határt, behatolt Hollandia legdélebbi tartományába, a Belgium és Németország közé benyúló Limburgba és 1944. szeptember 14-én a tartomány fővárosa, Maastricht felszabadult. Az 1. hadsereg a 9. hadsereggel egyesülve, a 9. légierő támogatásával tovább nyomult a közeli német határ, majd a Rur (Roer) folyó felé. A 9. hadsereg ekkor már kereste a helyet egy harctéri temető létesítésére, hogy az ideiglenes sírokban eltemetett halottakat és a német földön elesetteket egy helyre temethessék. Mivel a korábban kinézett helyszín még a frontvonalban volt, a választás a Maastrichttól keletre, tíz kilométerre eső település, Margraten melletti mezőre esett. A területet az 1. hadsereg 30. lövészhadosztálya tisztította meg az ellenségtől szeptember közepén. A temetések 1944. november 10-én kezdődtek. A vászonzsákba helyezett holttesteket egy rövid ceremónia keretében helyezték a sírba, amely fölé egy egyszerű fakereszt került, rajta az elesett katona azonosítójával. A temető rövidesen 19 000 katona nyughelye lett.

A negyvenes évek végén az elesettek maradványait exhumálták és egy fémkoporsóba tették. A hozzátartozók kérvényezhették, hogy a maradványokat szállítsák haza, az Egyesült Államokba. 11 000 katona hozzátartozói éltek a lehetőséggel, de sokan úgy döntöttek, hogy teljesítik apjuk, testvérük, gyermekük kívánságát: ha elesnének, hadd nyugodjanak bajtársaik mellett. A margrateni katonai temető ma 8301 amerikai végső nyughelye. Jelenlegi formájában 1960 óta látogatható.

*

A temető fenntartásáért, állapotáért a Kongresszus által 1923-ban alapított, 26 állandó katonai temetővel és 30 emlékhellyel foglalkozó szervezet, az American Battle Monuments Commission felel. 

Emlékszoba, ahol állandó személyzet segít a látogatóknak, ha egy bizonyos sírt keresnek, ha kíséretet kérnek a parcellákhoz vagy ha csak valamilyen információra van szükségük.

Az emlékszoba egyik sarkában áll a hadifoglyok zászlaja és azoknak a Becsületrenddel kitüntetett katonáknak a képe, akik a margrateni temetőben nyugszanak.

Dwight D. Eisenhower levele, amelyet a temető 1960-as megnyitására küldött. A szövetséges erők egykori főparancsnoka ekkor az Egyesült Államok 34. elnöke volt.

Az emlékszobával szemben álló épület falain mozaikból, bronz és zománcozott elemekből összeállított nagyméretű térképek ábrázolják az északnyugat-európai hadműveletek mozzanatait. A térképek mellett angol és holland nyelvű szöveg magyarázza az eseményeket. Mindhárom térképfalat üvegezett korlát védi attól, hogy a látogatók ezrei végigtapogassák azokat.

A nagyobbik, északi falon a normandiai partraszállástól a háború befejezéséig tartó teljes időszakot ábrázolták, külön megemlítve, hogy a stratégiai bombázások már jóval a D-nap előtt, 1942-ben elkezdődtek.

Részletek a nagy térképről. Átkelés a Csatornán és partraszállás Normandiában.

A margrateni temetőt jelölő kereszt a kép közepén van.

A fekete nyilak a keletről támadó Vörös Hadsereget jelölik. 

A nyugati falon a Hollandiában 1944. szeptember 17. és 26. között két amerikai és egy brit légiszállítású hadosztállyal végrehajtott műveleteket vázolták fel.

A keleti falon a Rur folyón való átkeléstől a Rajnáig tartó hadműveleteket ábrázolták; az 1945. február 23. és március 10. közötti időszakot.

A térképfalak lábazatán a hadműveleteket végrehajtó főbb alakulatokat tüntették fel.  

Az épület nyugati külső falán egy idézet olvasható, amelyet Eisenhower 1959-ben a londoni Szent Pál székesegyházban őrzött Aranykönyvbe írt. Ebben az ötszáz oldalas, bőrkötésű könyvben azoknak az amerikaiaknak a nevét jegyezték fel, akik Angliából indultak Normandia felé és elestek a harcokban.

A keleti fal külső felén 3-3 színes térképen ábrázolták a Németország és Japán elleni műveleteket. Utóbbi egy kicsit meglepő az európai hadszíntér emlékhelyén…

*

A térképterem és az emlékszoba között lépcsők vezetnek fel az eltűnt katonák falaihoz. Május 5-e van, ilyenkor az ország felszabadulását ünneplő holland családok kilátogatnak az amerikai temetőbe is.

A harc közben eltűnt 1722 amerikai katona és repülő nevét két hosszú falon tüntették fel.

„ … akik ismeretlen sírban nyugszanak.” Ha nem kerül elő más, megbízható információ, a harc közben eltűnt státuszba vétel napjától számított egy év lesz az elhalálozás hivatalos időpontja.

Az eltűntek falai elé japán cseresznyefákat ültettek. A temetőben nyoma sincs műanyag palackoknak vagy befőttes üvegeknek. Földbe szúrható virágtartót bárki elvehet és megtölthet vízzel a látogató központnál.  

Nem kell sokáig keresni, hogy egy magyar származású amerikaira bukkanjunk. Robert S. Molnar hadnagy egy B-26-os közepes bombázón repült másodpilótaként. A 23 éves pilóta gépét egy német Focke-Wulf 190-es lőtte le 1943. július 30-án.

Ha egy eltűnt katona maradványai előkerülnek és sikerül azonosítani, akkor az eltűntek falába vésett neve elé egy kis bronz rózsa kerül. Mint Harry A. Clawson főtörzsőrmester neve elé, aki a 101. légiszállítású hadosztály katonájaként tűnt el Hollandiában, 1944. október 6-án. Maradványai 1972. május 8-án kerültek elő.

Nyoma sincs a vasárnapi tömegnek, hétfőn már csend honol a temetőben. Az eltűntek falai között egy medence húzódik, a végében egy 30 méter magas emlékmű áll.

A medence vizén az otthon maradt nőket jelképező „Gyászoló asszony” szobor tükröződik. Az emlékmű falán szabad fordításban Periklész beszédének egy részlete olvasható, ahogy azt Thuküdidész görög történetíró feljegyezte.

A háború szaggatta földből sarjadó fa szobra az új életet ábrázolja.

Az emlékmű két oldalán, a parcellákhoz vezető lépcsőknél emelt falakra a főbb ütközetek helyszínének neveit vésték.

Az emlékműben egy kápolnát alakítottak ki, amelybe a parcellák felől lehet belépni.

A kápolna bejárata. Az ajtókat egy angol művész bronz alkotása, az „Élet fája” díszíti. Az 15 méter magasan lévő mennyezetről lógó korona a holland nép ajándéka.

A bejárat fölé vésett felirat tudatja a látogatóval, hogy az emlékművet az Egyesült Államok emelte.

A kápolna lépcsőjéről a parcellákra és a közöttük húzódó füves területre látni. Az elhunytak emlékére tekintettel a bejáratnál diszkrét felirat emlékezteti a látogatókat a temetőben elvárt öltözékre és viselkedésre.

*

A tizenhat parcellára osztott temetőben jelenleg 8301 amerikai nyugszik, közülük 106 ismeretlen. Az utolsó temetésre 1994-ben került sor, miután a közelben megtalálták és azonosították Willis A. Utecht hadnagy maradványait. Az egykori fakeresztek helyén ma 8122 márványkereszt és 179 Dávid-csillag van. Az évfordulókon számos sír előtt virágok, az elhunyt katonák fotói vagy földbe szúrt kis zászlók láthatóak. Ennek oka, hogy már a háború végétől kezdődően adoptálni lehetett egy-egy sírt vállalva annak gondozását és a kapcsolattartást a tengerentúli hozzátartozókkal. Ez a hagyomány a mai napig tart.

*

A temetőben negyven testvérpárt is eltemettek, többnyire egymás melletti sírba, mint a Klemm testvéreket is. August egy lövészezred negyedosztályú technikusa volt, Roy pedig egy B-17-esen szolgált faroklövészként.

*

Margraten temetője négy nő földi maradványait is őrzi. Ketten katonaként, ketten a hadseregnek dolgozó civilként vesztették életüket.

Dorothy J. Burdge tanárnő volt, mielőtt tengerentúli szolgálatra jelentkezett a Vöröskeresztnél. 1943 őszén érkezett Angliába, majd a csapatokkal tartott Franciaországba, Belgiumba és Németországba. Repülőbalesetben hunyt el Wiesbaden közelében, 1945. május 1-én. 

Wilma R. Vinsant főhadnagy 1942-ben lépett be a hadseregbe és ápolónőként csatlakozott az egyik légi sebesültszállító századhoz. Miután teljesítette az előírt számú repülést, kérelmezte, hogy még egy feladatra maradhasson. Repülőgépét 1945. április 14-én lőtték le Németország felett.

Anita R. McKenney civilként szolgált, a hadi szállításokkal foglalkozott. Európában már fél éve véget ért a háború, amikor 1945. november 26-án, Antwerpenben belehalt egy két nappal korábbi autóbalesetben szerzett fejsérülésébe. Férje, aki szintén súlyosan megsérült és ezért a temetésen sem lehetett ott, úgy rendelkezett, hogy feleségét Margratenben, az amerikai katonai temetőben helyezzék örök nyugalomra.  

Christine A. Gasvoda főhadnagy egyike volt a második világháborúban elhunyt 17 repülő ápolónőnek. Egy sebesültszállító C-47-esen repült, amikor 1945. április 13-án a németországi Altenbekken közelében, rossz időjárás miatt a gép lezuhant.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Újabb 22 terepjárót kaptak a halőrök, a járműveket hétfőn adták át – közölte a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ).

A közlemény szerint a teljes kontingens nettó vételára 165,88 millió forint, autónként 7,54 millió forint, amiből hetven százalék vissza nem térítendő állami és horgászszövetségi támogatás. A terepjárók ötéves használói megállapodással kerülnek a végfelhasználókhoz, a sikeresen pályázó 17 horgászszervezethez, amelyek utóbb a járművek tulajdonosai lesznek.

A közleményben felidézik: a halőrök 2017-ben 20, 2018-ban 15 terepjárót kaptak hasonló módon. A beszerzés újabb jelentős lépés a több mint hatszáz főt számláló, rendészeti vizsgával is rendelkező hivatásos horgászszervezeti halőrzés rendszerének technikai fejlesztésében – hangsúlyozták.

Az Agrárminisztérium a horgászszövetséggel, mint közfeladat-ellátó és stratégiai partnerével a megkötött szerződéseken keresztül a “halgazdálkodási feladatok támogatása” fejezeti előirányzatból, majd az állami horgászjegy bevételek átengedésével 2016-tól folyamatosan és kiemelten támogatja az állami tulajdonú természetes vizek halőrzésének fejlesztését – áll a közleményben.

Már eddig is több ütemben adtak át a halőrzést támogató technikai eszközöket, halőri egyenruhákat, illetve folyamatban van a vízparti környezet karbantartását támogató és a vízminőséget megóvó-javító eszközök soha nem látott mértékű beszerzése és támogatása is – tették hozzá.

Ahogyan már korábban olvashattuk Kasmír kétségtelenül „Egy forrongó tartomány”. Kellemes éghajlatú, vízben gazdag, élhető terület, ám múltjában és jelenében is nagyhatalmak érdekszféráinak csomópontja. Ezen belül rá is jellemző a társadalmi sokszínűség, ami önmagában hasítja a törésvonalat a társadalomba, így eredményezve a régiót érintő nyugtalanságot.

Míg a februári Pulawa városában történt támadást követő eseményeket (pakisztáni székhelyű terrorszervezetek bombázása és egy lezuhant indiai pilóta elfogása majd gyors visszaszolgáltatása Pakisztán által) úgy gondoltuk, csak a közelgő indiai választások kampányhangulata tüzelte fel, és számoltunk az indiai-pakisztáni kapcsolatok normalizálódásával. Mindezzel ellentétesen a kasmíri kedélyeket újabb lépés borzolta fel. Hatályon kívül helyezték az indiai alkotmány 370 és 35A cikkelyét.

Háttér

India és Pakisztán függetlenedésekor Kasmír hovatartozási kérdését népszavazásra kívánták bocsátani, amit azonban a vezetők érdektelensége és egy Pakisztán által szervezett támadás megakadályozott. Kasmír uralkodója Delhi segítségét kérve elfogadta az Indiához való csatlakozást, és a külügyhöz, védelemhez, valamint a kommunikációhoz kapcsolatos államügyek kezelését is a központi kormányra ruházta át.

Az indiai alkotmány 370. cikkelye részletezi Kasmír fent említett viszonyát Indiával. A 35A cikkely pedig gátolja a nem kasmíri személyek ingatlan vásárlását, letelepedését és közszférában való elhelyezkedését. Már július vége felé pletykák kaptak szárnyra, miszerint a központi kormány Kasmír autonómiájának megcsorbítására készül.

Események

Augusztus elején egy sor előkészítő lépésnek lehettünk tanúi. Az éppen zajló vallási zarándoklatot lefújták. Több ezer turistát és zarándokot utasítottak a régió mielőbbi elhagyására. A terrorveszélyeztetettségi szint, és a fegyveres erők létszámának növelése kiváltó oka, hogy a Pakisztán és India fennhatósága alatt álló Kasmír között húzódó de facto határvonalat (ellenőrzési vonal) több terrorszervezet is megtámadta. Ilyen a Harakat ul-Mujahidin, Jaish-e-Mohammed (akiknek a Pakisztáni táborát a későbbiekben lebombázta az indiai légierő) vagy a Lashkar-e Tayyiba. Ezek a terrorszervezetek azzal a céllal jöttek létre, hogy Pakisztán alatt egyesítsék Kasmírt.

Az indiai hatóságok továbbá korlátozták az internet elérést, a politikai vezetőket házi őrizet alá helyezték, iskolákat bezárták és mindenfajta gyülekezésnek gátat szabtak.
Végül augusztus 5-én a belügyminiszter Amit Shah bejelentette az indiai alkotmány 370 és 35A cikkelyének hatályon kívül helyezését.

A kialakult helyzetben mind a gazdaság, egészségügy, családi kapcsolatok válságba kerültek. Hisz a közintézmények zárva vannak, kijárási tilalom van életben, a turistákat, zarándokokat hazaküldték és a telekommunikáció korlátozása miatt az emberek csak külső segítséggel érik el a világ más pontjain élő szeretteiket.

Mindennek tetejébe megjelentek a hírek, miszerint az indiai katonák éjszakai razziák alkalmával zaklatják a lakosságot és a közbiztonsági törvény hatálya alatt tartóztatnak le embereket, ami lehetővé teszi, hogy akár 2 éven át őrizetben tartsák vádemelés nélkül.

Reakciók

A hír azonnal heves érzelmeket váltott ki. A hindu nacionalista BJP kormánypárt rögtön tűz alá került, hogy a lépés a régió társadalmi reformálását tűzi ki célul, így a muszlim lakosság hinduizálását, nagyobb léptékben pedig India homogenizálását.

 

Narendra Modi és Amit Shah, Forrás: Mid-day és amitshah.co.in

Rahul Gandhi a legnagyobb ellenzéki párt, az Indiai Nemzeti Kongresszus vezető politikusa bár bírálta a kormány döntését, és azzal vádolta meg, hogy a helyi India-párti politikusok letartóztatásával helyet csinál a „terroristáknak”, azzal egyetértett, hogy a kasmíri kérdés India belügye.

A BJP támogatói viszont örömmel vették, hogy a kormány elszánta magát a lépésre. Az RSS vezetője Mohan Bhagwa-t dícsérte Modi-t, hogy végre elszánta magát erre a „bátor és szükséges” lépésre, és elindítják Kasmírt a fejlődés útján. Bhagwat kijelentette, hogy ezek a cikkelyek alapjaiban gátolják meg Kasmír integrációját, gazdasági fejlődését.

Amit Shah belügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy ezzel a lépéssel csak karnyújtásnyira van a régió békessége, hisz a megbúvó szakadár terrorszervezetek veszélyt jelentenek India nemzetbiztonságára.

Nemzetközi viszonylatban világszerte tüntetéseket váltott ki a lépés, amelyek szabad Kasmírt és a „zsarnok fasiszta” Modi lemondását követelték. Ezekben is megvolt a kettősség, hisz a pont USA-ban tartózkodó Narendra Modi indiai kormányfő Donald Trump-al együtt részt vett a Howdy Modi! nevű rendezvényen, ahol több ezer támogatója várta, viszont a stadionon kívül ellentüntetők sorakoztak fel.

Az Egyesült Államok Kongresszusában meghallgatás is volt magáról a Dél-Ázsiában zajló helyzetről. Pakisztánt felszólították az országterületén működő, de szomszédos országokat támadó terrorszervezetek felszámolására. Indiát pedig a biztonsági és állampolgárai emberi jogait érintő intézkedései harmonizálására, arányosítására.

Az ENSZ Közgyűléshez intézett beszédében Modi nem tett említést Kasmírról, mivel, az India belügye, és mint ilyen, nem fogad el semmilye külső bírálatot. Ennek fényében Modi a terrorizmus elleni szövetkezést hirdette, és azzal érvet, hogy India nem a háborút, hanem Buddha békességét adta a világnak. Imran Khan pakisztáni miniszterelnök a Közgyűlés előtti felszólalásában vérfürdőt és népírtást emlegetve fogalmazta meg aggodalmait, és figyelmeztetett egy esetleges eszkaláció veszélyeiről a következőképpen: „Ha egy konvencionális háború törne ki a két ország (India és Pakisztán) között bármi megtörténhet… Ez nem fenyegetés, hanem valós aggodalom.

Imran Khan az ENSZ Közgyűlés előtt. Forrás: UN Photo

Ezekkel a kemény szavakkal Imran Khan többek számára is hitelét vesztette, mivel Pakisztán se támogatója Kasmír függetlenségének, és szemet huny a kínai ujgurok elnyomása felett. Pakisztán egyedül maradt erős retorikájával, hisz a többi arab állam fontos kereskedelmi partnere Indiának.

Normalizálódás

Ugyanis október 15-től újraindul a turizmus és a mobilszolgáltatáshoz tartozó korlátozásokat is folyamatosan oldják fel. A helyiek ezek ellenére csendesen tiltakoznak a döntés ellen. A boltosok egyáltalán nem, vagy csak pár órára nyitnak ki, és a tömegközlekedés leállt. A fegyveres felkelőkkel való összetűzések még mindig gyakoriak (amiért újra korlátozták az SMS küldést), azonban Modi kijelentette: „Biztosíthatlak benneteket, hogy nem kell egészen 4 hónap, hogy normalizálódjon az az abnormális helyzet, ami 40 éven át kitartott.”

Szeptember végén a kormány választásokat hirdetett október 24-re a Körzet Fejlesztési Tanács (Block Development Council) posztjaira. Az alapvetően kis politikai súllyal rendelkező választások most mégis nagy jelentőségre tettek szert. A nagy ellenzéki pártok bojkottálás céljából lemondtak a versengésről, arra hivatkozva, hogy a helyi politikusokkal háziőrizetben nem lehet valós eredményt elérni, így a döntés a független illetve a BJP jelöltek közt dőlt el. A választásokra vitt 280 körzetből, mindössze 81-ben nyert a kormánypárt jelöltje. Modi miniszterelnök Twitteren gratulált a győzteseknek és a kasmíri emberek demokrácia melletti elkötelezettségét látta a magas részvételiarányban. Ez a választás kétségtelenül egy kezdetet jelöl. Kasmír egy új fejezete kezdődött el, melyben szorosabban van fűzve Indiához, de ez nincs kifejezetten az ínyére.

A kiváltságos státusz megvonása további erőt adhat a helyi terrorszervezeteknek, ami okot ad a fegyveres erők nagyobb létszámának a térségben. Ezek után felmerül a kérdés, hogy mennyire lehet India integráns részévé tenni ezt a régiót, ha még nagyobb lángokban áll, vagy legalábbis mi az ára a szorosabb viszonynak?

Szöveg: Kertai Zoltán Péter

Koszovó visszavonta csatlakozási kérelmét az Interpol nemzetközi rendőri szervezethez – közölte a szerb és a koszovói sajtó.

Ramush Haradinaj távozó miniszterelnök azt kérte az Interpoltól, hogy halasszák el csatlakozásról történő döntést a jövő évig, jelenleg ugyanis nincs kormánya a nyugat-balkáni kormánynak. A várakozások szerint december végénél előbb nem is állhat fel az új kormány, a koalíciós tárgyalások még folynak.

Az Interpol Santiago de Chilében tartja idei közgyűlését, amelynek napirendjén szerepelt volna Koszovó felvételének a kérdése is.

A szerb belügyminiszter Belgrád diplomáciai győzelmének nevezte, hogy Koszovó visszavonta a jelentkezését. Nebojsa Stefanovic úgy nyilatkozott: Pristina tudomást szerzett arról, hogy az Interpol közgyűlésének legtöbb tagja nem támogatná a jelentkezést, ezért a kérelmet közvetlenül az ülés előtt visszavonták.

Koszovó felvételét a tavalyi közgyűlésen elutasították Belgrád sikeres lobbizásának következtében. Válaszlépésként Pristina százszázalékos vámot vetett ki a Szerbiából érkező árura, és ezt a lépést azóta sem vonta vissza. A büntetővám bevezetése miatt megrekedt a megbékélést szolgáló párbeszéd Szerbia és Koszovó között. A viszony rendezése mindkét ország európai integrációjának a kulcsa.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ), a Belügyminisztérium (BM) és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) ünnepélyes keretek között együttműködést írt alá.

A három szervezet képviselője 2019. október 22-én együttműködési megállapodást írt alá, melynek célja a hazai digitális tartalmak minőségi fejlődését gátló, a kiskorúak szellemi, erkölcsi fejlődését veszélyeztető, tiltott és káros tartalmak visszaszorítása, különös tekintettel a gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló, a rasszista, a drogterjesztésre és -fogyasztásra biztató, valamint az erőszakos tartalmakra.

A megállapodásban kiemelt hangsúlyt fektetnek a gyermekek zaklatásának visszaszorítására, a biztonságosabb online tér megteremtésére, valamint a gyermekek egészséges fejlődését lehetővé tevő informatikai környezet fenntartására.

„Nagyon örülünk, hogy a Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság is támogatja a munkánkat, és alá tudtuk írni ezt a megállapodást. Szervezetünk 2019-től működtet egy a hotline-t is, ahol a felhasználók bejelenthetik a káros és illegális tartalmakat a www.biztonsagosinternet.hu bejelentőfelületen. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az Európiai Unió Safer Internet Program (SIP) hazai konzorcium vezetője és tudatosságnövelő központja. Oktatói az internet biztonságos használatát tanítják, segítik a felhasználók tudatosinternet használatát. Ennek érdekében 2019. I félévében a SIP oktatói közel 15 ezer felhasználó számára biztosítottak oktatást, közülük a 13 ezer gyerek mellett 1400 tanárt, szülőt és döntéshozót képeztek tovább, 57 különböző budapesti és 68 vidéki helyszínen, összesen 757 alkalommal” – mondta Edvi Péter, au NGYSZ elnöke.

A szolgálat elnöke fontosnak tartotta még kiemelni: „Egy 10-12 éves gyermektől nem várjuk el, hogy egyedül szervezze az életét, nem várjuk el, hogy egyedül gondoskodjon az étkezéséről, a ruházatáról, vagy biztosítsa saját maga számára a taníttatását. Miért várjuk el akkor egy 10-12 éves gyerektől, hogy egyedül oktatás nélkül boldoguljon a kibertérben?!”

Az együttműködés keretén belül abban is megállapodtak a partnerek, hogy a Nemzetközi 660 Szolgálat Magyar Egyesület által működtetett ún. hotline vonalra érkező, különösen a kiskorúak nagyobb csoportja ellen elkövetett bűncselekményekről értesítik az Országos Rendőr-főkapitányságot, illetve késedelem nélkül tájékoztatják a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályát.

A három szervezet rögzítette, hogy az együttműködés során lehetőséget biztosítanak egymásnak az általuk szervezett előadásokon és konferenciákon való részvételre, információt és adatokat cserélnek, szakmai ismereteiket megosztják egymással, egymás szóróanyagait, ismeretanyagait népszerűsítik, valamint kölcsönösen részt vesznek egymás képzésein, oktatásain, melyeket az új internetes tendenciákkal összefüggésben tartanak.

Az amerikai erők likvidálták Abu Bakr al Bagdadit, úgy néz ki tényleg. Az elkövetkező napokban még ki fog szivárogni az eddig ismerteken kívül. Nekem idáig két részlet tetszett. Az egyik, hogy az oroszoknak szóltak, hogy indulnak valahova, de nem mondták pontosan miért. Az a terület, ahol Bagdadi rejtőzködött Idlib tartományban van, amely a helyi al-Káida ellenőrzése alatt van (akik rosszban voltak az IÁ-val sé Bagdadival), közel a török határhoz és - a lényeg - hogy itt az orosz légierő az "úr". Ezért kellett előre szólni nekik. A másik ez a mondat: US forces were in the compound for two hours and seized “highly sensitive material and information” on Isis, said Trump. Emlékszem még bin Láden halálakor nálam okosabb katonák arra hívták fel a figyelmem, hogy nem azt kell nézni, hány perc alatt nyírátk ki OBL-t, hanem hogy utána még hány órát töltöttek a helyszínen, begyűjtve minden adathordozót, nyomot, telefont stb. Nem tudjuk még mióta bújkált ott Baghdadi, állítólag legalább két hónapja, mert szeptemberbe fogták el az egyik futárját, akit jelenleg a fő nyonként kezel a sajtó. Szóval ott volt egy ideje, mobilt már több mint egy évtizede nem használt. Biztos nem volt úgy belakva az a lakás, mint az abottabadi, de úgy tűnik azért ott is "sepregettek" az amerikai katonák.

Oroszország segítséget nyújt Kínának egy rakétatámadásra figyelmeztető rendszer kifejlesztésében – jelentette be Vlagyimir Putyin.

“Ez nagyon-nagyon komoly ügy, amely alapvetően megnöveli a Kínai Népköztársaság védelmi képességeit” – mondta. Rámutatott, hogy ilyen rendszerrel jelenleg csak Oroszország és az Egyesült Államok rendelkezik. Hangot adott véleményének miszerint hogy Kínát feltartóztatni “fogalmilag lehetetlen”, valamint “destruktív és káros”, és aki ezzel kísérletezik az önmagának okoz kárt. Meglátása szerint ehelyett közös biztonsági rendszert kell kialakítani.

Áttérve a szárazföldi állomásoztatású közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris rakéták betiltásáról szóló INF-egyezmény témájára Putyin azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok a paktumot ázsiai érdekei miatt, nem pedig azért mondta fel, mert Moszkva megszegte azt. Érvelése szerint ezt támasztja alá, hogy Washington ilyen eszközöket elsőként Ázsiában tervez telepíteni.

Ezt rossz lépésnek minősítette a várható tükörintézkedések miatt, de kifejezte reményét, hogy a kérdést még sikerül rendezni, mert az Egyesült Államok nem hozta meg a végső döntést. Putyin azt hangoztatta, hogy Washington nem volt őszinte, amikor azt állította, hogy a Romániába telepített és a hamarosan Lengyelországba is telepítendő Aegis rakétavédelmi rendszerek nem használhatók fel közepes hatótávolságú eszközök indítására, amikor éppen egy ilyen komplexum indítóállásaiból lőttek ki ilyen tesztrakétákat nem sokkal az INF-egyezmény felmondása után.

Mint mondta, az a tény, hogy az első kísérletek ilyen röviddel a szerződésből való kilépés után megtörténtek, azt bizonyítják, hogy már évek óta folyt ezeknek az eszközöknek a fejlesztése.

Putyin nehezményezte, hogy az Egyesült Államok és az európai országok, “mintha megsüketültek volna”, mindeddig nem reagáltak arra az a többször is elhangzott kezdeményezésére, amelynek értelmében Oroszország kifejleszt ugyan, de mindaddig nem telepít közepes és rövidebb hatótávolságú rakétákat a világ régióiba, amíg ott meg nem jelennek az ilyen osztályú amerikai eszközök.

Az orosz elnök ismételten kifejezte készségét az Egyesült Államokkal együttműködésre annak ellenére is, hogy ott – mint mondta – “szélsőséges formát öltött a belpolitikai küzdelem”.

Terrorcselekmények megakadályozását segítette elő nemrégiben Oroszország területén értesülések átadásával az Egyesült Államok – jelentette ki Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója Szocsiban egy nemzetközi titkosszolgálati és rendvédelmi vezetői tanácskozáson.

“Az amerikaiak nemrégiben információt szolgáltattak számunkra konkrét személyekről és az országunk területén végrehajtandó támadások terveiről” – mondta az FSZB vezetője.

Bortnyikov, aki a meghiúsított terrorcselekményekkel kapcsolatban nem bocsátkozott részletekbe, azt hangoztatta, hogy a két ország között továbbra is folyamatos az információcsere a készülő merényletek ügyében. Beszámolója szerint a szakértők és a különleges egységek szintjén az FSZB a Központi Hírszerző Szolgálattal (CIA), a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) és a Kábítószer-ellenes Hivatallal (DEA) áll munkakapcsolatban. Mint mondta, Genfben emellett tárgyalások folynak a két ország közötti kiberbiztonsági együttműködés helyreállításáról is.

Az FSZB-igazgató a szocsi tanácskozás előző napján azt állította, hogy Oroszországban idén 39 előkészületben lévő terrortámadást akadályoztak meg a szakszolgálatok. Vlagyimir Putyin 2017 végén köszönetet mondott amerikai hivatali partnerének, Donald Trumpnak, amiért egy, az amerikai (CIA) származó értesülésnek köszönhetően sikerült elejét venni egy szentpétervári robbantásos merényletnek.

Az FSZB főnöke úgy vélekedett, hogy a titkosszolgálatok nem állnak konfliktusban az internetes üzenetek szolgáltatóival amiatt, hogy azok nem hajlandók kiszolgáltatni az általuk kezelt üzenetváltások kódkulcsait, de elengedhetetlennek nevezte a biztonság érdekében megkötendő kompromisszumot.

A csüt-pénteki NATO védelmi miniszteri tanácskozáson hivatalosan is bejelentésre került, hogy létrejön egy Regionális Különleges Műveleti Parancsnokság Szolnokon (horvát, szlovén, szlovák magyar) és egy és egy Közép-európai Hadosztályparancsnokság Székesfehérváron (magyar-horvát). Anélkül, hogy még pontosan érteném, hogy mit is csinál egy ilyen parancsnokság, vagy miért jó, jók ezek, azért csak az elnevezésük alapján valamiféle sikernek lehetnek tekinteni, főleg, hogy néhány másik országot is sikerült meggyőzni a szomszédból, hogy csináljuk közösen. Ha jól emlékszem, a Közép-európai Hadosztályparancsnokságban eredetileg szintén benne lettek volna a szlovákok és a szlovénok, de őket útközben elvesztettük valahol. A felállításról tavaly olvastam először, ahhoz képest, akkor egy év alatt megvalósult. Ha ez valóban a Multinational Divison Command-Centre lesz angolul, akkor a NATO azon hadosztály parancsnokságainak a sorába illeszkedik, amelyek a baltikumból húzodnak lefelé egészen Bulgáriáig, és gondolom a céljuk, hogy egy katonai értelemben vett "front" felsorakozott erőit majd egyszer irányítsák (irányítsák? Van az MNDC-N - észak- Lettországban, az idén jött létre. Az MNDC-NE -északkelet - Lengyelországban működik, Romániában pedig az MNDC SE -délkelet). Ebbe a struktúrába illeszkedik most a székesfehérvári MND-C. Ha mindenre jól emlékszem, amit meséltek. Innentől majd jöhet a tanulmányozás, hogy mit is csinál egy ilyen parancsnokság, mekkora, kikből áll, mi a feladata most é s mi a feladata egy háborús helyzetben. A Regionális Különleges Műveleti Parancsnokság kapcsán megjelent egy rövidhír is a NATO honlapján, aminek a lényege kb. ez: The R-SOCC is scheduled to reach initial operational capability in January 2021, and is expected to be fully operational by December 2024. The Command will enable each nation to use its own contributions separately, while benefitting from an integrated R-SOCC structure once activated for a deployment. At the signing ceremony, NATO Deputy Secretary General Mircea Geoana highlighted the importance of this initiative. “As Special Operational Forces constitute a highly versatile tool in modern conflict, this signing ceremony takes an important step towards strengthening Special Forces in the region and increasing cooperation and interoperability within the Alliance,” he said.